Címke: McLaren

  • Volt Honda alkalmazott emlékezik az 1989-es Senna/Prost ütközésre

    Volt Honda alkalmazott emlékezik az 1989-es Senna/Prost ütközésre

    Alain Prost és Ayrton Senna ütköztek 30 éve a Japán Nagydíjon, és a Honda akkori sajtósa, Eric Silbermann most újra felelevenítette az akkor történteket. Az eset egyike lett a Forma-1 legismertebb pillanatának.

    Senna és Prost ekkoriban csapattársak voltak a McLaren-Hondánál. Uralták a mezőnyt a híres MP4/4-es modellel, amellyel a brazil megszerezte 1988-ban az első világbajnoki címét. Második közös évükben annyira megromlott közöttük a viszony, hogy már nem is beszéltek egymással, mire a Japán Nagydíjhoz értek abban az évben. Silbermann a Honda weboldalán emlékezett vissza:

    „Azt hiszem, hogy nyugodtan kijelenthetjük azt, hogy a Honda Sennát favorizálta akkor, Prost háttérbe szorult. A tapasztalt pilóta pedig szembenézett egy feltörekvő fiatallal. Ez a helyzet ismerős volt már Prostnak amikor Niki Lauda volt a csapattársa, és most is láthatjuk, ahogy Charles Leclerc nő Sebastian Vettel fejére. Ez egy evidencia az autósportban, amikor a csúcson vagy, akkor jön egy fiatal pilóta, aki gyorsabb és lelkesebb.”

    Prost vezette a bajnokságot Suzuka előtt, Sennának pedig nyernie kellett ahhoz, hogy életben tartsa a világbajnoki reményeit. Annak ellenére, hogy pole pozícióból indult, Prost átvette a vezetést a rajtot követően, miután a brazil gyenge rajtot vett. Senna a nyomába is eredt, végül a 46. kör előtt megelőzte volna az első helyért a csapattársát, ahogy azt előre leszögezte, de Prost rácsukta az ajtót, és nekiütközött Sennának. Prost kiesett. Senna jelezte a pályaszemélyzetnek, hogy tolják vissza, és a sikánt levágva visszatért a pályára. A Honda korábbi sajtósa így folytatta:

    „Akkoriban nem hinném, hogy az emberek arra gondoltak volna, hogy valami illegálisat csinált volna, miután visszatért, és megtolták a sikánban. Csak annyi járhatott a fejükben, hogy: Ez állati, még így is megnyeri! Ayrtont aztán nem láthatták már a dobogón. Emlékszem, hogy mindenki nagyon elégedett volt Nanninival, mert egy igazán karakteres fickó volt, és jól dolgozott, ez volt az első győzelme. Aztán jött a vádaskodás.”

    Sennát kizárták amiért segítséget vett igénybe a pályára visszatérésért, Prost pedig eléggé ellentmondásos módon így bajnok lett. A japán rajongók elégedetlenek voltak, mert mindannyian a fiatal pilóta oldalán álltak, már csak azért is, mert a márka poszterfiúja is ő volt:

    „Akkoriban kicsit Istenként tisztelték Ayrtont Japánban. Más korszak volt, és emlékszem rá, hogy mé személyesen Soichiro Honda is ott volt személyesen Suzukában, és beszélt a versenyzőkkel.”

  • A Lukoil lehet a McLaren új partnere

    A Lukoil lehet a McLaren új partnere

    Orosz lapértesülések szerint a távozó Petrobras helyét egy másik olajipari vállalt, a Lukoil veheti majd át a McLarennél.

    Arról már beszámoltunk, hogy a brazil vállalat idő előtt fel kívánja bontani a megállapodását a Wokingiakkal. Az orosz Championet lap pedig arról számolt be, hogy a szintén az olajiparban érdekelt orosz Lukoil érdeklődik a McLaren és ezáltal a Forma-1 felé.

    A lap azt írta, hogy már az Orosz Nagydíj során egyeztettek a felek, de azt még nem tudni, hogy a bejelentés mikorra várható.

    Az orosz vállalat számára nem lenne újkeletű dolog az autosport, hiszen jelenleg a WTCR-ben, korábban pedig a WTCC-ben is támogattak csapatokat, emellett voltak már ők az Orosz Nagydíj névadó szponzorai is.

  • Sainz: Az összetettbeli 6. hely nagy lökést adott a csapatnak

    Sainz: Az összetettbeli 6. hely nagy lökést adott a csapatnak

    Carlos Sainz nagyszerű szezont fut, ezt mi sem mutathatná jobban, mint az, hogy a Japán Nagydíjon elért 5. helye után megelőzte a bő fél szezonig Red Bullnál vezető Pierre Gaslyt a bajnokságban.

    A McLaren spanyolja ezzel a hatodik, ám nem nyugodhat meg, mert a Red Bull mostani pilótája, Alexander Albon ott liheg a nyakában, mindössze 12 pont hátrányban. Sainz szerint ez a pozíció sokat jelent a csapatnak, és fenntartja a motivációt.

    „Az, hogy a japán futam után felléptünk a 6. helyre az egyéni bajnokságban, nagy motivációt ad a csapatnak az év végére, és igen bátorító. Nem lesz könnyű megtartani ezt a helyet, de én mindent beleadok majd. A konstruktőri bajnokságban is fontos lépést tettünk meg, de fókuszáltnak kell maradnunk. Izgatottan várom, hogy visszaüljek az autóba a Mexikói Nagydíjon. A pálya nagy kihívás, de én mindent megteszek, hogy újra pontot szerezzek.”

  • Ricciardo: Több pontot kell szereznünk a McLarennél Mexikóban

    Ricciardo: Több pontot kell szereznünk a McLarennél Mexikóban

    A Renault versenyzője, Daniel Ricciardo szeretne több pontot szerezni a McLaren versenyzőinél a Mexikói Nagydíjon. Az ausztrál pilóta szeretné életben tartani a reményt a konstruktőri bajnokság negyedik helyére.

    A Renault és a Mclaren – akik szintén a francia gyártó erőforrásait használják – között óriási a verseny a konstruktőri bajnokság negyedik helyéért. Azonban a legutolsó versenyeken a wokingi istálló versenyzői jobban teljesítettek Ricciardoéknál és már kényelmes, 34 pontos előnnyel vághatnak neki a szezon utolsó négy versenyének.

    Azonban már csak négy versenyhétvége van hátra a szezonból, és ha a McLaren egy gyenge hétvégét zár, a Renault pedig sok pontot tud szerezni, akkor már is nyitottabbá válik a küzdelem. A Renault ausztrálja valami hasonlóban reménykedik. „A tavalyi pole pozíció egészen emlékezetes volt,” – véli Ricciardo, aki tavaly poleból indulhatott, azonban tisztában van vele, hogy idén már egy Q3-as szereplés is nagy dolog lenne. „Érdekes egy kör volt és a végül össze sikerült raknom, különleges volt.

    „Ha be tudnánk kerülni a Q3-ba és sikerülne legyőzni a többi középcsapatot, az eléggé jó lenne. Eléggé csalódást keltően szerepeltünk a legutóbbi versenyeken, szóval már ránk fért egy jó eredményt Japánban. Ezt a lendületet szeretnénk tovább vinni Mexikóba. A cél az, hogy a McLarenek előtt végezzünk és hogy több pontot szerezzünk náluk. Szeretnénk növelni a rájuk nehezedő nyomást.”

    A két Renault tavaly a hetedik és a nyolcadik helyet szerezte meg az időmérőn, amíg a McLarenek csak a tizenkettedik és a tizenhetedik helyről rajtolhattak. Igen ám, azonban a wokingi istálló tavalyhoz képest rengeteget fejlődött, szóval eléggé valószínűtlen, hogy a tavalyi forgatókönyv megismétlődik majd.

  • Jövő nyáron dönt Alonso arról, hogy mi legyen 2021-ben vele

    Jövő nyáron dönt Alonso arról, hogy mi legyen 2021-ben vele

    Fernando Alonso elárulta, hogy majd jövő nyáron eldönti azt, hogy 2021-ben visszatér-e a Forma-1-be. A 38 éves pilóta 2019 végén hagyta ott az F1-et, de soha nem zárta ki azt, hogy visszatérhet. Azóta versenyzett Le Mansban, volt az Indy 500-on, és jelenleg a 2020-as Dakarra készül. A spanyol az Antena 3-nak nyilatkozott:

    „Ma azt mondanám, hogy nem érdekel egy F1-es visszatérés. Nem hiányzott, ős olyan dolgokat tettem, amelyekkel elégedettebb vagyok. Ugyanakkor még mindig szeretem a Forma-1-et, nézem az időmérőket és a versenyeket is. Másrészt 2021-re változni fognak az autók is, így majd jövő nyáron átgondolom ezt. A jövőt azonban én sem tudom megjósolni. A legtöbbször ugyanakkor azt hallottam tavaly november óta: Vissza kell térned! A gondom az a Forma-1-gyel, hogy már februárban tudod, hogy hol leszel az év nagy részében. Jelenleg 50-50%-ra adnám, azt, hogy visszatérek. Meggondolom, de nem ígérek semmit.”

    Alonsonak tisztán látja a 2020-as céljait is. Az idei Indy 500-as mclarenes fiaskója után megerősítette, hogy megpróbálkozik vele újra, hogy meglegyen neki jövőre a Triple Crown. A menedzsmentjében még mindig szerepet vállaló Flavio Briatore múlt héten annyit állított, hogy Alonso csak a top három csapat valamelyikével térne újra vissza. Fernando ehhez nevetve hozzátette:

    „Flavio hónapokig mond olykor valamit, ami néha hasonlít ahhoz, amit én mondtam. Meg fogom vizsgálni a 2021-es szabályzást, de eddig nem érzek késztetést a visszatérésre. 2020-ra nem is akartam. Az idei évem pedig nagyon eredményes volt. Van még majdnem másfél évem dönteni, de addig is a Dakaron és az Indy-n kívül nem akarok tovább előre tekinteni.”

  • Közel lehet jövőre a topcsapatokhoz a McLaren

    Közel lehet jövőre a topcsapatokhoz a McLaren

    A McLaren korábbi pilótája Pedro de la Rosa rendkívül bizakodó a wokingiak jövőjét illetően, szerinte ugyanis közel lehetnek a legjobbakhoz.

    A 48 éves de la Rosa hosszú évekig volt a McLaren alkalmazásában – mind tartalékpilóta, mind pedig időnként versenyzőként is – ráadásul a csapat egyik legszebb korszakában.

    Az utána következő Honda korszak viszont igencsak visszavetette a csapatot, amiből a Renault segítségével kezdtek el kilábalni, és jelenleg a középmezőny fölé emelkednek.

    „Nos, eddig egy nagyon jó szezonjuk van. Ami a leginkább tetszik, az az, hogy sikerült fejleszteniük az autót, és ez a legfontosabb dolog. Most már elkezdett minden típusú pályán működni az autó.” – nyilatkozta de la Rosa az AS-nek.

    Az egykori spanyol klasszis szerint a jelenlegi csapatfőnök Andreas Seidl a legmegfelelőbb ember arra, hogy a McLaren felzárkózzon a top csapatokra, akár már jövőre.

    „Ha képesek 2020-ra megismételni azt az ugrást, amit 2018 és 2019 között mutattak be, akkor igen közel lehetnek a három nagy csapathoz. Szerintem pedig ez a cél. A Forma-1-ben nem lehet hirtelen a mezőny végéről az élre ugrani, így most az a legfontosabb nekik, hogy jövőre ott legyenek a legjobbak sarkában.” – vélekedett.

  • Abiteboul: a Renault nem aggódik a partnerek hiánya miatt

    Abiteboul: a Renault nem aggódik a partnerek hiánya miatt

    Cyril Abiteboul a Renault csapatfőnöke azt mondta, nem keresnek kétségbeesetten vásárlót a motorjaiknak miután a McLaren újra Mercedesre vált 2021-ben.

    A franciák 2016-ban tértek vissza gyári csapatként, és azóta beszállítói voltak a Red Bullnak, a Toro Rossónak és a McLarennek. Utóbbi lépett legkésőbb partnerségre velük tavaly, de most ők is más motort használnak majd, így a Renault vásárló nélkül marad.

    Amikor visszajöttünk, már egy csomó hosszútávú kapcsolat létezett. A Williams és a Racing Point a Mercedeshez hűséges. Ugyanez a helyzet a Haas-szal (és a Ferrarival), illetve a Red Bull-Toro Rossóval meg a Hondával.” – idézi Abiteboult a Crash.net.

    „Megnézzük a lehetőségeinket. Nem vágyunk mindenképpen egy partnerre. Csak akkor kötelezzük el magunkat, ha valódi lehetőséget látunk benne vagy stratégiai partnerségről lenne szó.”

    Míg a másik három gyártó sok csapatra van befolyással, a Renault nem gyakorolt hatást partnereire. Abiteboul elismerte, ez naiv dolog volt a részükről.

    „Talán túl naivak vagyunk a sportban, hogy nem gyakorlunk befolyást a motorunkon keresztül. Rengeteg alkalommal volt, hogy a partnereink nem ugyanúgy szavaztak, mint mi. Nem leszünk ilyen szempontból nagyobb hátrányban, mint eddig.”

    „Még azt is tudnunk kell, mi vár ránk. Az új tervek a sport irányításáról is szólnak, és kevesebb beleszólást engednek a csapatoknak. Ezért még nagyobb jelentősége lesz annak, ki mekkora ráhatással rendelkezik.” – mondta Abiteboul.

  • Irvine: Minden csapat Schumachert akarta, de ő a Ferrarival akart nyerni

    Irvine: Minden csapat Schumachert akarta, de ő a Ferrarival akart nyerni

    Michael Schumacher akár több mint hét bajnoki címet is nyerhetett volna, ha nem a Ferrari újjáépítését választja, állítja a volt csapattárs, Eddie Irvine. Már kétszeres világbajnok volt a Benettonnal 1994 és 1995-ben, amikor a német legenda úgy döntött, hogy csatlakozik a kínlódó Scuderiához 1996-ban. Akkor már a formálódó álomcsapat irányított, tehát Jean Todt, Ross Brawn és Rory Byrne. Annak ellenére, hogy éppen csak vesztett 1997-ben és 1998-ban, majd a lábát törte 1999-ben Silverstoneban, Schumacher 2000-ben elérte végre a célját. 21 évnyi szünet után megszerezte a Ferrari első versenyzői bajnoki címét. Irvine 1996 és 1999 között volt a csapattársa, és a napokban így nyilatkozott róla az olasz Il Festiva dello Sportnak:

    „Schumi nagyon német volt, kivéve az ivást, amiben pokolian rossz volt! Michael nagyon profi volt, olyasvalaki aki keményen dolgozik, rátermett volt. Emlékszem, akkoriban a Ferrarinál mindenkinek meg volt a szerepe, és mindenki tudta, hogy sok a teendő. Amikor pedig megérkezett a Scuderiához nagyon hátul voltunk, de Michael kitűzte a célt: nyerni, a Ferrarival. Elképesztően eltökélt volt, és megismétlem: az összes másik csapat akarta volna őt, de ő csak a Ferrarival akart nyerni. Többet is nyerhetett volna, ha máshova megy, de ő egy nagyon összeszedett ember volt. Végül pedig azon évek után, amikor közel került hozzá, utána öt világbajnoki címet is szerzett a Ferrari, köszönhetően az alázatos munkájának. Egy elképesztő tehetség volt, aki kitartó, eltökélt, egy hihetetlen pilóta.”

    Akár tündökölt volna Schumacher mondjuk egy Williamsben vagy McLarennél, akár nem, valaki emlékezik rá, hogy mennyire is motivált volt akkoriban. Stefano Domenicali, a csapat egyik korábbi csapatfőnöke így emlékezik vissza:

    „Amikor 15 versenyt nyersz a 17-ből, ahogy volt az 2002-ben, akkor bizonyítod azt, hogy az adott pillanatban te vagy a legjobb. Minden reggel ugyanakkor azon aggódtunk, hogy nem nyerjük meg a futamot. Jean Todt és Schumi mindegyik versenyt meg akarták nyerni, így reggelente arra összpontosítottunk, hogy ebben biztosak lehessünk. Jean Todt és Michael győztes típusok voltak, megszállottjai voltak a részleteknek. Igen, remekül működtek, láthattuk, hogy a tehetségük azt eredményezte, hogy a Ferrari dominálta a világbajnokságot. Szerintem nagyon közel álltak egymáshoz, mert hasonló volt a mentalitásuk. Azt hiszem, hogy a Ferrari sikereinek a legnagyobb titka az ő kapcsolatuk volt.”

  • Sainz: Karrierem legjobb időszakát élem

    Sainz: Karrierem legjobb időszakát élem

    A McLarennél idén szárnyaló Carlos Sainz úgy érzi, hogy még sosem volt ilyen jó formában, miközben kiemelkedik a középmezőnyből.

    Rendkívül sokat fejlődött idénre a McLaren, ami Carlos Sainz teljesítményén is érzékelhető, a spanyol versenyző lenyűgöző évet produkál, és az össezetett hatodik helyén áll. Ezért a pozícióért pedig egy volt és egy újdonsült Red Bull pilótával van harcban, nevezetesen Pierre Gaslyval és Alexander Albonnal. Idén pedig már nem egyszer fordult elő az, hogy képes volt egy vagy több top autót megelőzni, noha a McLaren teljesítménye mg nem vetekszik az éllovasokéval.

    Sainztól meg is kérdezték, hogy élete formájában vezet-e, amire így felelt:

    „Mondhatjuk igen, nem hazudok. Pont a legutóbbi verseny során futott ez át az agyamon, amikor sikeresen magam mögött tartottam Leclercet, és elmondták nekem a köridőket, amire csak annyit reagáltam magamban, hogy ó de gyors vagyok. A futam végén köszönetet mondtam a csapatnak azért, hogy egész hétvégén remek volt az autó. Büszke voltam, hogy végre egy kicsit többek voltunk, mint szimplán a középmezőny legjobbjai. Határozott lépéseket tettünk előre.” – vélekedett a spanyol.

    A fiatal pilóta azt elmúlt hetekben mutatott erős teljesítményét annak tulajdonítja, hogy egyre jobban ismeri ki a McLaren idei autóját.

    „A szezon második felében sikerült igazán megismernem az autót. Főleg az időmérőkön tudok rajta jobban kiigazodni, így pedig jobban az ízlésem szerint tudom beállítani az autót. A tempónk alapvetően javult egy körön meg hosszabb távon is. A kvalifikáción eddig az akkumulátorral voltak gondjaim, emiatt pedig tizedeket vesztettem körönként, de még így is sikerült időnként megszereznem a hetedik helyeket. Úgy tűnik a nyári szünet után jobban összecsiszolódtam az autóval.” – jegyezte meg.

  • A Petrobras felbontja a szerződését a McLarennel

    A Petrobras felbontja a szerződését a McLarennel

    A brazil olajvállalat a Petrobras feltehetően felbontja a szerződését a McLarennel napokon belül, állítja a motorsport.com. A céget 64%-ban a brazil kormányzat birtokolja, tavaly érkezett a McLarenhez, és hosszútávú partnerségben egyeztek meg. Májusban azonban a brazil elnök, Jair Bolsonaro már belengette a közösségi média felületein, hogy az eredetileg öt évre gondolt szerződést leállítja. Akkor ennyit írt a Twitterén:

    „2018-ban a Petrobras a McLarennel egy öt éves szerződést kötött 782 millió real értékben. Jelenleg a vállalatnál azt vizsgáljuk, kormányzati döntés után, hogy miképp mondhatnánk fel ezt.”

    Ezt követően a két fél között egyeztetések voltak arról, hogy miképp végződjön a dolog, bár az Orosz Nagydíjon a McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown kifejezte a nyitottságukat a közös jövővel kapcsolatban:

    „Üzemanyag és kenőanyag tekintetében is a Petrobras a partnerünk, és szeretnénk is, ha ez így folytatódhatna.”

    A helyzet azonban változott, és már a brazil gazdasági minisztérium által a héten kiadott papírok szerint is véget ér ez az üzlet. A dokumentum szerint a kormány akarata ez:

    „Egy vállalhatatlan Petrobras szponzorációt felmondtunk a McLaren Forma-1-es csapatával, amelynek értéke 163 millió font volt.”

    A Brazíliából érkező híreket a McLaren sem akarja tovább bonyolítani, a wokingiak szóvivője ennyit mondott az üggyel kapcsolatban:

    „Az ilyen jellegű kereskedelmi szerződések bizalmasak, így jelenleg nem is kívánunk rá érdemben reagálni.”