Címke: McLaren

  • Norris nem akar már egy kedves fickó lenni

    Norris nem akar már egy kedves fickó lenni

    Lando Norris egyike a legbarátságosabb arcoknak a paddockban, de elárulta, hogy nem akar már sokáig a kedves fickó szerepben tetszelegni, hanem átvenné a McLarennél a vezető szerepet. Erre pedig jó alapjai vannak, hiszen a pályán, és azon kívül is bizonyított. A McLaren újonca 35 pontot gyűjtött eddigi bemutatkozása során, amelynek is köszönhetően a csapata negyedik a konstruktőrök bajnokságában. Ugyanakkor nem ment mindig jól Norris alatt a szekér. A brit pilótát újra a McLaren szerencsétlenkedése állította meg, ezúttal Mexikóban a bokszutcában volt gond: egy keresztirányú menetes fogazott kerékanya miatt volt kénytelen idő előtt feladni a versenyt. Miközben ilyen problémák érik, és ő is hibázott néha, Norris úgy véli, hogy már biztos lábakon áll a Forma-1-ben, és magabiztosabban tudja megmondani azt, hogy mire van szüksége. A Sky Sportsnak nyilatkozott:

    „A szezon elején nem tudtam, hogy mi lesz. Nem tudtam, hogy lenyűgöző lesz, vagy szenvedni fogok. Ugyanakkor részben elégedett vagyok a szezonommal. Jól alakultak a dolgaim, és voltak olyan időmérők és versenyek, ahol tényleg megmutathattam, hogy mire vagyok képes, amitől széles vigyor lett az arcomon. Volt persze olyan is, hogy elcsesztem az időmérős körömet, és vesztek féltizedet valamint egy helyezést a rajtrácson, ami felidegesített. Szeretnék inkább vezető szerepbe kerülni, mint hogy kövessek utasításokat, vagy megmondják azt, hogy mit kell tennem. Nagyobb formává kell váljak. Egy nagyobb arccá, aki megmondja az embereknek, hogy mit szeretnék, és mit nem. Néha túl kedves vagyok. Azt hiszem, hogy jobban irányítanom kell a mérnökeimet, a közvetlen személyzetemet, a csapatomat abba az irányba amire szükségem van, és nem csak arra támaszkodni amit gondolnak rólam. Nem akarok az a srác lenni, akinek megmondják, hogy mit csináljon.”

  • Alonso lemondta a tervezett Amerikai Nagydíj látogatását

    Alonso lemondta a tervezett Amerikai Nagydíj látogatását

    Fernando Alonso eredetileg a hétvégén ott lett volna Amerikában, de végül távol marad a Forma-1-től. A spanyol média szerint a hazai hősük ott lett volna az USA Nagydíján Austinban a McLaren nagyköveteként. A pletykák szerint a csapat itt jelenthette volna be azt is, hogy a 38 éves pilóta újra elindulna jövőre az Indy 500-on. Miután azonban megerősítést nyert az, hogy januárban indul a Dakaron, Alonso inkább Spanyolországba megy tesztelni a Toyotával, utána pedig egy újabb tereprali versenyen vesz részt, Szaúd-Arábiában. A spanyol tisztában van azzal, hogy nem reális cél az, hogy megnyerje a Dakart, nyilatkozta az El Mundonak:

    „Az eddigi tapasztalatokra alapozva mondom, hogy nem reális ez a cél. Persze hülye lennék indulni olyan versenyen, ahol erre nulla százalék esélyem van, úgyhogy azt mondanám, hogy egy százalék ennek az esélye.”

    Azzal azonban ne számoljon senki se, hogy Alonso versenyzői karrierje a tereprali világában folytatódna.

    „Nem gondolkodom olyasmin, hogy minden évben induljak a Dakaron. Ilyen felkészülés után és tudás után amit magamra szedtem, ha valaha is újra belevágok egy ilyen kalandba, akkor azt már sokkal felkészültebben tehetem majd meg. Nem helyezném ugyanakkor ezt egy olyan kihívás elé, amit az Indy rejt magában.”

  • Seidl: Fájdalmasan rossz volt a versenytempónk

    Seidl: Fájdalmasan rossz volt a versenytempónk

    Nagyon csalódott volt a Mexikói Nagydíj után a McLaren csapatfőnöke Andreas Seidl. A wokingi istálló a biztató időmérő edzés után pont nélkül zárt Mexikóvárosban, aminek elsődleges oka a gyenge versenytempó a kemény keverékű gumikon.

    Sainz a hetedik, Norris pedig a nyolcadik helyről kezdhette meg a vasárnapi futamot. Az első pár körök jól alakultak, de miután megkapták a kemény abroncsokat, hirtelen drasztikus mértékben visszaesett a tempójuk. A spanyol végül csak a 13. lett, a brit pedig nem fejezte be a futamot, miután az egyik bokszkiállása után rosszul rögzítették a kerekét és körhátrányba került a komplett mezőnyhöz képest.

    Belgium óta ez volt az első alkalom, hogy egyik autójuk sem tudott pontot szerezni. Ráadásul az elmúlt tíz versenyből hétszer valamelyik autójuk a legjobb hatban zárt.

    „Ez egy fájdalmas vasárnap volt számunkra, főleg azok után, hogy milyen remek hétvégéink voltak az elmúlt időszakban.” – kezdte Seidl. „Elsősorban a kemény gumikon voltak gondjaink, azokon nem tudtuk azt a tempót autózni, amit az azt megelőző két napon láttunk. Ki kell elemeznünk és meg kell értenünk az okokat, talán a magasabb pálya hőmérséklettel vagy valami ilyesmivel hozható összefüggésbe.”

    „Mindkét autónk jól rajtolt, aztán Lando rossz bokszkiállása teljesen tönkre tette a versenyét. Később úgy döntöttünk, hogy feladjuk vele a futamot, mert az autó néhány paramétere kritikus értéket mutatott és nem akartunk kockáztatni. A versenytempónk hatalmas visszalépés volt. Ez volt az első alkalom, amikor vasárnap teljesen más tempó köszönt vissza, mint a korábbi napokon.” – folytatta.

    „Rengeteg mindent lehet ebből tanulni, és ez emlékeztet minket arra, hogy rengeteg mindent kell még tennünk azért, hogy jobb csapattá váljunk.” – zárta a német.

  • Kudarcba fulladt a McLaren és a Lukoil tárgyalása

    Kudarcba fulladt a McLaren és a Lukoil tárgyalása

    A McLaren és az olasz Lukoil olajvállalat közötti egyeztetések megrekedtek, állítja a Championat. Korábban volt olyan hír, hogy a Petrobras helyére érkezne a brit csapathoz az új támogató, miután a jelenlegi szerződést felbontatta a brazil elnök, Jair Bolsonaro. Ennek ellenére a Petrobras logói továbbra is ott voltak a McLaren autóin Mexikóban. A csapatfőnök Andreas Seidl nem is volt nagyon bőbeszédű ezzel kapcsolatban:

    „A titoktartás miatt erről nem beszélhetek. Folytatódik az együttműködésünk, és a logók láthatóak továbbra is az autókon, ennyit mondhatok.”

    Az orosz Chamipionat mindeközben arról számolt be, hogy a McLaren vezérének Zak Brownnak, valamint a Lukoil képviselőinek nem sikerült megállapodniuk az együttműködés pénzügyi feltételeiről.

  • Seidl: 2021-ben még lehetnek kvalifikációs futamok

    Seidl: 2021-ben még lehetnek kvalifikációs futamok

    A Forma-1-ben még mindig nem biztos, hogy nem lesznek kvalifikációs futamok időmérők helyett, ezt most Andreas Seidl is megerősítette.

    Az viszont már száz százalék, hogy jövőre nem lesznek, mert két csapat leszavazta a javaslatot. De 2021-ben még lehet esély erre.

    „Amint világosak lesznek a 2021-es változások fő kérdései, lehetséges, hogy visszatérünk ehhez, és újra megvitatásra kerülhet, mint ahogy más érdekes ötletek is, melyeket már érintettünk” – árulta el Seidl.

    Egy időmérőt érintő változás viszont már 2020-ban is érvénybe léphet, ez pedig az lenne, hogy a Q3-ba bejutott versenyzők nem azzal a gumiszettel fognak rajtolni, mellyel a Q2-ben a leggyorsabb idejüket futották.

    „Most ezt vitatjuk meg” – meséli Seidl. „De a szabályváltoztatáshoz minden csapat beleegyezése szükséges. Tudjuk, hogy ez mennyire valószínű.”

    Seidl azt is elmagyarázta, hogy ez a szabály a kisebb csapatokat segítené: „Nem egyszer láttuk már, hogy a gyorsabb autók tovább tudnak jutni a Q2-ből a közepes gumikon, mellyel további előnyre tesznek szert.”

  • A McLaren célja, hogy 2022-re stabilan dobogósok legyenek

    A McLaren célja, hogy 2022-re stabilan dobogósok legyenek

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl elmondta, hogy a csapat azt tűzte ki célul, hogy 2022-re rendszeresen dobogós helyekért harcoljanak.

    Az elmúlt éveket igencsak megsínylette a wokingi csapat. Mióta Ron Dennis távozott és a Mercedes motorokat leváltották, elmaradtak a sikerek. Most, Seidl csapatfőnöksége mellett, jelenleg Renault motorral – majd 2021-től ismét Mercedesszel – ismét kezdi megtalálni önmagát.

    „Amit Toto (Wolff) elért a csapatával, az egyedi.” – mondta Seidl a DPA hírügynökségnek. „Ők a mérce ebben a sportban, csapat és erőforrás tekintetében is.”

    „Emiatt volt az a világos célom, hogy világbajnok motorunk legyen a jövőben.”

    „Persze az a célunk, hogy bosszantsuk Totót és a Mercedest bizonyos tekintetben. Ugyanakkor reálisnak kell lennünk azzal kapcsolatban, hogy mit érhetünk el a következő években.”

    Seidl azt is hozzá tette, hogy a Bruce McLaren és Ron Dennis által elért korábbi sikereket nem tehernek, hanem motivációnak érzi.

    „Vissza akarunk térni a Forma-1 élmezőnyébe ezzel a csapattal és Zak (Brown), valamint a tulajdonosok és befektetők támogatásával és elkötelezettségével olyanokat valósítunk meg, mint az új szélcsatorna. Biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk csinálni.”

    „Rendszeresen dobogós helyeket akarunk szerezni, és remélhetőleg győzelmeket is, 2022-re, vagy 2023-ra.”

  • Sainz büszke a McLarenre, mert kezdenek nagycsapatként gondolkodni

    Sainz büszke a McLarenre, mert kezdenek nagycsapatként gondolkodni

    Carlos Sainz a 7. helyre kvalifikálta magát a Mexikói Nagydíj időmérőjén, és ezzel meg is volt elégedve.

    Ám annak is nagyon örült, hogy a McLaren megpróbálta közepes gumikon továbbjuttatni. Ezt csak az élcsapatok tudták véghezvinni végül, ám az, hogy elgondolkoztak a wokingiak ezen az opción, már mutatja, hogy lassan de biztosan emelik a szintet.

    „Ez az első alkalom az egész szezonban, amikor már elkezdtünk nagycsapatként gondolkodni” – mondta Sainz mosolyogva. „Megpróbáltunk továbbjutni a Q2-ből közepes gumikon, és nagyon közel voltunk ehhez, még egy utolsó szektoros elfékezés, illetve némi forgalom ellenére is. Ez egy jel, miszerint jó úton járunk, és mutatja azt is, hogy mennyi önbizalmunk van. Közel voltam, de kockáztatni a Q3-at egy másik közepes gumis körrel fölösleges lett volna, tudván milyen tempóra vagyunk képesek lágyakon. Otthon éreztem magam az autóban, és domináltunk a középmezőnyben.”

  • Tömeges ételmérgezés Mexikóban?

    Tömeges ételmérgezés Mexikóban?

    Ételmérgezés üthette fel a fejét a Mexikói Nagydíjon, állítja Albert Fabrega ismert spanyol újságíró. A Forma-1 személyzete erősen érintett, és valamiféle gyomorproblémát okot a vírus. Egyes csapatokat súlyosan érint a dolog. Orvosi berkekből származó információ szerint 150 ember érintett valamilyen formában.

    Leginkább a McLaren, a Renault és a Toro Rosso személyzetét érintik a problémák, de Pierre Gasly sem érzi jól magát. Most próbálják őt annyira összeszedetté tenni, hogy legalább egy normális kört tudjon teljesíteni. Tegnap Tatiana Calderón sem tudott menni a Porsche Szuperkupa szabadedzésén ugyanilyen gondok miatt.

  • Sainz: Túlzás, hogy koncepciót váltunk

    Sainz: Túlzás, hogy koncepciót váltunk

    Carlos Sainz cáfolja, hogy jövőre megváltozna a McLaren autójának alapkoncepciója.

    A wokingiak jelenleg stabilan a negyedik erők, az élcsapatok után ők vannak gyakorlatilag az élen. A korábbi évek fényében ez előrelépés, de az új csapatfőnök, Andreas Seidl mégis arról beszélt, hogy változtatni fognak az autó koncepcióján 2020-ra. Sainz azonban elmondta, hogy igaz, hogy lesz változás, de nem akkora, mint ahogy a média lehozta.

    „Szerintem az újságírók egy kicsit eltúlozták a szalagcímeket” – magyarázta. „Láttam a jövő évi autót, és lesznek fontos változtatások, de semmi olyanról nincs szó, ami miatt egy Mercedes vagy Red Bull lenne. Még mindig egy McLaren.”

    Sokak szerint hiba, hogy Wokingban pont akkor mennek el másik irányba, amikor fejlődnek. Sainz ezt máshogy látja.

    „Valamit meg kell próbálnunk. Hatalmasat javultunk tavaly óta, de még mindig azt gondolom, hogy egy McLaren szintű csapat nem lehet 1,2-1,3 másodperccel lemaradva az élmenőktől. Jövőre 1 másodperc körülire kell lefaragnunk ezt a különbséget, és emiatt kell kis változtatásokat eszközölni a koncepció terén. Semmi radikálisról nincs szó. Andreas Seidl és James Key azt mondta, nem építünk teljesen új autót.”

  • Sainz apja szerint a McLarennél elégedettek a fiával

    Sainz apja szerint a McLarennél elégedettek a fiával

    Carlos Sainz édesapja úgy véli, hogy a McLarennél versenyző fiának megvan az a képessége, hogy világbajnokká váljon. A 25 éves ifjú spanyol még a Red Bull programjával lépett a Forma-1-be, de versenyzett már a Renault gyári csapatával is, idén pedig a McLarenhez szerződött. Most már egyike a top pilótáknak a Mercedes, Ferrari és a Red Bull párosán kívül, a McLaren pedig beárt a nagy hármas mögé, a középmezőny legjobbjaként. A ralilegenda Carlos Sainz az Europa Pressnek nyilatkozott:

    „Carlos még mindig nagyon fiatal versenyző, most lett még csak 25. Mindig is objektíven próbáltam nézni a tevékenységét, de úgy vélem, hogy megvan a képessége ahhoz, hogy világbajnokságot nyerjen. Kívánom, hogy olyan autóba ülhessen, amivel ezt meg is tudja valósítani.”

    Az idősebb Sainz dicséri a McLaren-t is, az egyértelmű 2019-es fejlődésük miatt. Így folytatta mondandóját az 57 éves versenyző:

    „A McLaren jól dolgozik, és bebiztosították maguknak a negyedik helyet. Carlos is a személyes fejlődésében egy fontos ponthoz ért. Érett, boldog, de a legfontosabb az, hogy a McLaren elégedett vele.”

    Szóra került az is, hogy szinte láthatatlan a fia a Forma-1-es közvetítések alatt, amire csak ennyit mondott:

    „Ha majd a McLaren még előrébb lép, akkor Carlos-t majd többet láthatjuk a tévében.”