Címke: McLaren

  • Magnussen: Lopez megérdemli a McLarennél az állását

    Magnussen: Lopez megérdemli a McLarennél az állását

    Kevin Magnussen szerint Jose Manuel Lopez, a Haastól távozó teljesítménymérnök megérdemli a jobb munkát a Formula 1-ben.

    Ahogy már tudni lehet, Lopez a McLarenhez tart, hogy átvegye Andrew Jarvis helyét, aki Lando Norris távozó mérnöke.

    „Megérdemli” – mondta Kevin Magnussen, a Haas pilótája az Ekstra Bladet napilapnak Abu Dhabiban.- „Ő egy hihetetlenül képzett mérnök, a legjobbakat kívánom neki. Sajnálom, hogy távozik, de mindig azt érzem, nehéz feltartóztatni egy olyan embert, mint ő. Ő az a mérnök, akivel a legtöbb időt dolgoztam a karrierem során, így sokat jelent nekem. Biztos vagyok benne, hogy egy-két sört megiszunk majd – tette hozzá Magnussen.

    Az információk szerint a Haas még keresi Lopez helyettesét.

  • Norris: Kényelmesen éreztem magam az autóban

    Norris: Kényelmesen éreztem magam az autóban

    Lando Norris rendkívül boldog volt az Abu Dhabi Nagydíj időmérőjét követően. A 20 éves brit a hetedik helyre kvalifikálta magát, azonban Valtteri Bottas büntetése miatt a hatodik helyről vághat majd neki az 56 körös versenynek.

    A McLaren versenyzője jelen pillanatban az összetett pontverseny tizenegyedik helyén áll 45 ponttal, egyetlen ponttal lemaradva az előtte álló Sergio Pereztől. „Ez egy jó időmérő volt a csapatunk számára, ugyanis én és Carlos is jól szerepeltünk,” – véli a brit. „Hetedik lettem, azonban Bottas büntetése miatt egy hellyel előrébb rajtolhatok majd, szóval vidám vagyok, ugyanis az utóbbi napok kifejezetten jól alakultak a számomra.

    „Tudtuk, hogy nehéz lesz számunkra az időmérő, hogy bejussunk a Q3-ba, azonban végül sikerült megcsinálnunk. A középcsapatok előtt vagyunk, ami egy remek bónusz a számunkra. A pozícióinkat elnézve nem is alakulhatott volna jobban az időmérő. Ez a létező legjobb módja egy szezon befejezésének.”

  • Nagy változások várhatóak a McLaren jövő évi fényezésében

    Nagy változások várhatóak a McLaren jövő évi fényezésében

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown Abu Dhabiban elhintette, hogy a 2020-as autójuk festésében radikális változásokra lehet számítani.

    Ez annak köszönhető, hogy a wokingi gárda egy újabb szintre emelte az együttműködését a British American Tobacco (BAT) nevű dohányipari vállalattal, gyakorlatilag ők lesznek a csapat főszponzorai. Ennek megfelelően az autó festése terén is nagyobb hangsúly helyeződik majd rájuk, ennek szembetűnő jelei lesznek.

    „A dizájnunk elég különleges, de ezt jövő februárig, vagyis az autóbemutatóig nem fedjük fel” – mondta Brown az új fényezésről. „Szerintem tetszeni fog a kinézet, változatos lesz a BAT miatt. De nem akarom lelőni a poént. Azt azért még elmondom, hogy hatásos és nagyon könnyen észrevehető lesz. A BAT a legnagyobb partnerünk, de mindig maradni fogunk a papayanarancsnál. Ez egy amolyan emlékállítás a McLaren történelme előtt.”

  • A British American Tobacco 2020-ban is a McLarennel marad

    A British American Tobacco 2020-ban is a McLarennel marad

    A British American Tobacco (BAT) 2020-ra is meghosszabbítja a McLarennel kötött szponzorszerződését.

    Ez év elején a Ferrari szponzora, a Philip Morris, valamint a McLaren és a BAT is sok kritikát kapott, mivel a dohányipari termékek reklámozása tilos. Ugyan ők nem konkrétan terméket reklámoztak (a Philip Mossris „Mission Winnow”, a BAT pedig „A better tomorrow” néven), azért köztudott tény, hogy a reklám feliratok a dohányipari vállalatokhoz tartoznak. Később azonban elült ez a téma.

    „A McLaren több promóciós megjelenést kínál majd az autóin jövőre, és a BAT partnere lesz a csapatnak az IndyCar versenyeken is az Egyesült Államokban.” – áll a BNN Bloomberg jelentésében.

    Hozzátették, hogy állítólag ezen a hétvégén, Abu Dhabiban a BAT bemutatja új, gőzös e-cigarettáját is.

  • Ilyen az, amikor Norris és Sainz szállítja házhoz a kóládat!

    Ilyen az, amikor Norris és Sainz szállítja házhoz a kóládat!

    Már megszokhattuk, hogy a McLaren versenyzőpárosa, Carlos Sainz és Lando Norris előszeretettel cukkolják egymást és szeretnek a pályán kívül is mindenben versenyezni.

    Legutóbb ezt egy reklámfilmben tették.

    A versenyzők a McLaren egyik szponzorának, a Coca-Colának egy kampányában szerepelnek. A videón az látható, hogy a pilótapáros maga szállítja ki a rendelt kólát a vásárlóknak, egy McLarennel, miközben persze nem marad el a hülyéskedés és a versengés sem.

    A promóció egyébként az Amazonról rendelhető Coca-Colát hivatott reklámozni, ahol december elején egy különleges akció is lesz. Többféle mclarenes kólacsomag is elérhető lesz, mely tartalmaz két üveg kólát Lando és Carlos nevével ellátva, ehhez pedig a különböző napokon különböző áron, különböző dedikált mclarenes relikvia jár.

    https://www.facebook.com/McLaren.Racing/videos/2521508857965930/

     

  • A McLaren több mint elégedett az aktuális pilótapárosával

    A McLaren több mint elégedett az aktuális pilótapárosával

    A McLarennek ebben az évben annak ellenére, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso távozott a csapattól, mégis sikerült elérnie a „best of the rest” csapat helyét a három nagycsapat után.

    Vezérpilótájuk Carlos Sainz lett, akit Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke engedett el a McLarenhez.

    „Mi, amikor a Forma-1-be kerültünk, eldöntöttük, hogy a saját utunkat fogjuk járni. És büszkék vagyunk arra, hogy esélyt adhattunk neki a száguldó cirkuszban. Talán ő a legjobb pilóta a középmezőnyben.” – nyilatkozta Horner a spanyolról.

    Sainz új csapatfőnöke, Andreas Seidl elárulta, hogy az McLaren örül Sainz megszerzésének.

    „Nehéz kívülről felülbírálni más csapatok döntését, de örülünk annak, hogy Sainz a csapat tagja. Még sok évre tervezünk vele és remélem, hogy képesek leszünk egy olyan kocsit adni neki, amivel képes lesz győzelmekért harcolni.”

    Seidl azt is elmondta, hogy neki feltett szándéka az, hogy Carlosszal és Landóval folytassák a jövőben. És szeretnék meghosszabbítani mindkettőjük szerződését 2020 végén.

    „Az, ahogyan ők teljesítenek ebben a szezonban, amiatt nincs okunk más pilóták után nézni. Az a célunk, hogy fejlődjenek nálunk, és hogy a legjobb pilóták legyenek” – nyilatkozta Seidl.

    (Szerző: Csatlós Martin)

  • A McLaren IndyCar projektje nem lesz hatással az F1-re

    A McLaren IndyCar projektje nem lesz hatással az F1-re

    A McLaren a jövő évtől egy teljes szezonos IndyCar csapattal próbálja meg bevenni Amerikát, miután az Indy500-al már próbálkoztak az utóbbi esztendőkben. Ez azonban nem fogja hátráltatni a Forma-1-es csapat fejlődését, ezt maga a csapatfőnök, Andreas Seidl ígérte meg.

    „Nem” – felelte az AS erre vonatkozó kérdésére. „Fontos megérteni, hogyan irányítsuk ezeket a projekteket. Ezek egymástól függetlenek, mindegyik a saját programjára fókuszál a működés és technika terén egyaránt.”

    Az IndyCar csapatot főként Zak Brown álmodta meg, általa jött létre. Ezt Seidl is kiemelte.

    „Ezen projektek által több lehetőségünk lesz kereskedelmi szempontból, melyekből profitálhatunk. Nagyon örülök azoknak a tevékenységeknek, melyeket Zak indított el.”

    Viszont van egy kérdés, melyben a két McLaren-főnök nem feltétlen ért egyet, ez pedig Fernando Alonso szerepvállalása, aki mintha távolodna a wokingi alakulattól. A teljes évados IndyCar csapatnak nem tagja, mint versenyző, és egyelőre az Indy500-ról sincs semmi hír.

    „Már régóta a csapat tagja, és sokak nagyon szoros kapcsolatban állnak vele, főleg Zak” – mondta a spanyolról Seidl. „Ismerem korábbról, amikor tárgyaltunk vele a Porschénál Le Mans-ról, 2014 vagy 2015 környékén. Nagyon tisztelem azokért, amiket korábban elért, és még el fog érni. Élvezem, hogy különböző bajnokságokban láthatom harcolni, melyekben megmutatja, milyen jó pilóta.”

  • Christian Hornert is lenyűgözi Sainz munkája a McLarennél

    Christian Hornert is lenyűgözi Sainz munkája a McLarennél

    Carlos Sainz idén több top eredményt is felmutatott a McLarennél, melynek a csúcsa a dobogós helyezése volt az elmúlt futamon, Brazíliában. Sainz 95 pontot szerzett eddig, és az idei utolsó verseny előtt azon a szinten áll, mint Pierre Gasly. Ezzel a teljesítménnyel kiérdemelte az Aston Martin Red Bull Racing csapatfőnökének, Christian Hornernak az elismerését is, aki a SpeedWeeknek nyilatkozott:

    „Jó dolog látni azt, hogy kiváló munkát végez idén egy jó autóban. Nagyon jól teljesít és vezet. Talán a legjobb versenyzője volt az évadban a középmezőnynek, és ő jön egyből az élcsapatok pilótái után, felhívta magára a figyelmet pár versenyen. Úgy döntöttünk, hogy elválnak az útjaink, de továbbra is büszkék vagyunk arra, hogyy mi adtunk neki lehetőséget a Forma-1-ben. Ő ezt megragadta, és karriert épít, még úgy is, ha ezt már egy másik csapatnál teszi.”

  • Vandoorne: a Formula E a jövő, nem az F1 pótléka

    Vandoorne: a Formula E a jövő, nem az F1 pótléka

    Felipe Massával ellentétben Stoffel Vandoorne szerint a Formula E a motorsport jövőjét testesíti meg, nem pedig a Forma-1 árnyéka.

    Két F1-gyes szezon után váltott sorozatot, miután Alonso mögött háttérbe szorult. A belga versenyző el is mondta, sok mindenben spanyol csapattársának kedvezett a McLaren, miután a spanyol jobban ismerte a paddock politikai játszmáit.

    Jelenleg Vandoorne nem kacsintgat vissza a királykategória felé, hanem kritizálja a sorozat pályán és azon kívüli aspektusait.

    „A paddock egy kamu világ, ahol látszólag mindenki jól kijön egymással, de közben a saját érdek mindig fontosabb. A Formula E vagy a WEC nem ilyen, ott pusztán a versenyzésről szól minden. Nem szól közbe semmi politika.”

    A belga versenyző jól kezdte második elektromos szezonját, mindkét szaudi versenyen a dobogón zárt, jelenleg pedig második a bajnokságban.

    „Az egyik legszorosabb bajnokság, amiben versenyeztem. Itt sokak már mentek az F1-ben, de sokan vannak olyanok is, akik ilyen eredménylistával simán eljuthattak volna oda.”

    „Ez a jövő, ezért csatlakozik egyre több gyártó.” – tette hozzá.

  • Seidl várja már, hogy a McLarennek is olyan problémái legyenek, mint a Ferrarinak

    Seidl várja már, hogy a McLarennek is olyan problémái legyenek, mint a Ferrarinak

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl várja, hogy neki is olyan problémákkal kelljen megküzdenie, mint a Ferrarinak a Brazil nagydíj után. Ugyanis a vörösöknél a két pilóta, Sebastian Vettel és Charles Leclerc összeütközött.

    Az interlagosi verseny vége fele a két Ferraris egymással harcolt egy esetleges pódium vagy futamgyőzelem reményében. Ám a csata hamar véget ért köztük, ugyanis összeértek és ezáltal mind a két kocsin akkora kár keletkezett, hogy fel kellet adniuk a versenyt. Ezután a csapatfőnök, Mattia Binotto hívhatta mind a két versenyzőt az irodájába, hogy megoldják a helyzetet.

    Seidl beismeri, hogy nagy kihívás lehet kezelni egy ilyen szituációt, mégis izgatottan várja, hogy Carlos Sainz és Lando Norris a dobogóért csatázzon egymással.

    „Nyilvánvalóan nehéz kezelni két olyan pilótát, akik egy szinten vannak. És ez még nehezebbé válik, amikor már a dobogó a tét. Azonban nagyon várom ezeket a problémákat. Amikor a két versenyzőnk a dobogóért vagy akár a győzelemért fog harcolni, az az egész csapatnak kihívást fog jelenteni.”

    Lewis Hamilton a brazil verseny utolsó néhány körben elkövetett incidenséért öt másodperces időbüntetést kapott a futam után, aminek köszönhetően Sainz felállhatott a dobogóra. A McLaren öt év után állhatott újra dobogón.

    (Szerző: Csatlós Martin)