Címke: McLaren

  • A McLaren 2022-ben lát esélyt magának a topcsapatok ellen

    A McLaren 2022-ben lát esélyt magának a topcsapatok ellen

    Zak Brown véleménye szerint 2022-ben jöhet el a McLaren ideje, mármint ami a topcsapatok utolérését illeti.

    A wokingiak fejlődtek idénre a legtöbbet, könnyedén megszerezték a három nagy utáni első helyet, ami az összetett 4. pozíciót jelenti.

    2020-nak ugyanazzal a tőkével vágnak neki, de egy agresszívebb hozzáállással. Ez az év egyedülálló lesz abból a szempontból, hogy talán a legdrágább lehet valaha. Ugyanis a legtöbbet költeni képes topcsapatok várhatóan párhuzamosan fogják fejleszteni a 2020-as és 2021-es autót. A McLaren és Renault szintű alakulatok azonban főleg csak az utóbbira tudnak majd koncentrálni. Mindez ugye a költségplafonnak köszönhető, amit 2021-től vezetnek be, és 175 millió dollár lesz.

    „Az élcsapatoknak jelentősen le kell csökkenteniük az éves költségvetésüket és a stábjukat, ez pedig nehéz lesz” – mondta a McLaren csapatfőnöke, Zak Brown. „Azt hisszük, hogy 2022-ben és azután lehet esélyünk.”

    Az idéntől McLarennél (is) dolgozó Sergey Sirotkin, aki a csapat tesztpilótája, le volt nyűgözve a gárdától.

    „Láttam a McLarent belülről, és lenyűgöző volt a többi csapathoz képest, ahol dolgoztam” – nyilatkozta az orosz Izvestia lapnak. „Szerintem jövőre többször is láthatjuk őket a dobogón.”

  • A Liberty Media beültette volna Alonsót a Red Bullba!

    A Liberty Media beültette volna Alonsót a Red Bullba!

    A Liberty Media megkérdezte a nyári szünet alatt a Red Bull-t, hogy lenne-e náluk hely egy olyan top pilóta számára, mint Fernando Alonso. Ezt állítja Dr. Helmut Marko, aki nagyot nyelt, amikor a Forma-1 tulajdonos Liberty „Alonso új menedzsereként” megkereste őket azzal, hogy segítsenek a kétszeres világbajnok visszatérésében. A Red Bull tisztviselőjeként nyilatkozott az Auto Bildnek:

    „Azonnal megmondtuk, hogy nincs szükségünk Alonsora. Már csak a motorbeszállító partnerünk, a Honda miatt sem menne ez. Már attól fáj a fejük, ha meghallják Alonso nevét.”

    Ugyan a jelenlegi felállása ismert a Red Bullnak, Max Verstappen és Alex Albon személyében, de Marko elismerte, hogy 2020 utána akár el is veszthetik Verstappent:

    „Olyan autót kell adnunk Max alá 2020-ban, amivel világbajnok lehet. Különben lelép. Most a háttérben elkezdtek rendesen működni a dolgok. Döntő fontosságú hetek elé nézünk.”

    Alonso ugyanakkor feltehetően a korábbi csapatához, a McLarenhez se térhet vissza. Zak Brown ugyanis elégedett a Carlos Sainz/Lando Norris párossal, és ezt el is mondta az AMuS-nak:

    „Bízunk a jelenlegi versenyzőinkben, mindkettőben megvan a potenciál ahhoz, hogy világbajnokok legyenek.”

  • Mindenki arról beszél, hogy a Mercedes a valaha volt legjobb F1-es csapat

    Mindenki arról beszél, hogy a Mercedes a valaha volt legjobb F1-es csapat

    Számos, a királykategória paddockjában jártas ember szerint a Mercedes lehet a valaha volt legjobb csapat a Forma-1-ben. 2020 ugyan már itt van a nyakunkon, és feltehetően egy emlékezetes hármas csatában vehetnek részt a németek a Ferrarival és a Red Bull-Hondával, de idén még ők szerezték meg a versenyzői és konstruktőr világbajnoki kupákat. A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost erről az Auto Bildnek nyilatkozott:

    „A Mercedes a valaha volt legdominánsabb csapat. Jobbak, mint a McLaren-Honda Ayrton Senna és Alain Prost idejében, vagy a Ferrari Michael Schumacherrel.”

    Még a FIA elnöke, Jean Todt is megemeli a kalapját a teljesítmény előtt, pedig ő csapatfőnökként ötször nyert egymás után Michael Schumacherrel és a Ferrarival:

    „El kell ismernem, jobbak. Olyan nehéz dolog ez, mintha sportolóként 200 kilót kellene a fejed fölé emelned, és tartsd is ott aztán. Kell ehhez egy remek versenyző, egy csodálatos autó, egy nagyszerű csapat, ha ezen három dolog közül bármelyik is hiányzik, akkor a dolog nem fog működni.”

    Sebastian Vettel is arról beszélt, hogy brutális szintű akarat a német Mercedes részéről ahogyan dominánssá váltak úgy, hogy a bázisuk Angliában van Brackleyben és Brixworthban:

    „A Mercedes közel tökéletes. El kell ismerni, hogy az autójuk jobb volt mint a miénk, de nem is ez a lényeg. Ez csapatmunka eredménye.”

  • A Haas nem nyilatkozik a McLaren-t elhagyó aero főnökről

    A Haas nem nyilatkozik a McLaren-t elhagyó aero főnökről

    A McLaren aerodinamikai vezetője, Guillaume Cattelani a Haas felé tart, de a kis amerikai csapat egyelőre nem kíván erre érdemben reagálni.

    A dán BT újság forrásai szerint Cattelani, aki 2014 előtt ez enstonei bázisú Lotusnál dolgozott most otthagyná a McLaren-t, és a Haasnál lenne aktív a jövőben. Az amerikaiak kifejezetten szenvednek a Pirelli gumijaival 2019-ben. Forma-1-es korszaka előtt, 2012-ben Cattelani pedig már dolgozott a Dallarának is, akik építik jelenleg a Haas F1-es autóit is.

    A riportban úgy fogalmaztak, hogy a szakember egy nagy átszervezésnek köszönheti azt, hogy távoznia kell a McLarentől. A brit csapat sem reagált erre az Ekstra Bladet megkeresésére sem.

    A BT szerint Cattelani most „kertészeti szabadságon” van, míg az amerikai csapat szóvivője csak ennyit mondott:

    „Személyzeti ügyekről nem nyilatkozunk.”

  • Brown: Seidl kivonta a politikát a McLarenből

    Brown: Seidl kivonta a politikát a McLarenből

    Zak Brown vezérigazgató elmondása szerint a McLaren új csapatfőnöke, Andreas Seidl 2019-ben kivonta a politikát a csapatból, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a csapat idén kilábalt abból a gödörből, amiben korábban volt.

    Brown szerint a Ron Dennis korszak után „sok szakács volt a konyhában” (magyarul inkább azt mondanánk, hogy „sok kakas volt a szemétdombon”).

    „Sok dolog történik a cégnél és a részvényesek között.” – mondta a spanyol AS című lapnak. „Nem volt tisztázott a vezetés kérdése, de most már ez egy képben van és Andreas kiváló munkát végzett.”

    A problémásra sikerült Honda korszak után, idén már Renault erőforrással le is győzte a McLaren a gyári Renault csapatot, sőt a középmezőny legjobbja lett.

    „Nyilvánvalóan nem ő (Seidl) építette az autót, mivel tavaly nem volt itt.”

    „De átláthatóságot és vezetést hozott a szervezetbe, egyszerűbb struktúrát James Key és Andrea Stella közreműködésével, és egyértelművé vált minden ember számára, hogy mi a dolga.”

    „Kivonta a politikát a csapatból, mivel ha hiányzik egy vezető pozíció, akkor a dolgok könnyen politikaivá válnak.”

    „Mindemellett jobb fejlesztések érkeztek az autóhoz és több dolog is kezdett összeállni, ami lényeges minden üzlet esetében. Át kellett fordítanunk a múltból fakadó rossz időszakunkat.” – mondta Brown.

    Hozzáteszi azonban, hogy a következő lépés, a top 3 csapat utolérése nehezebb feladat lesz.

    „Az egyik dolog, amit az utóbbi időben véghezvittünk, hogy újrakalibráltuk az elvárásainkat.” – mondta Brown. „Azt gondoltuk, hogy amint változtatunk az erőforrásunkon, máris visszatérünk az élre, és persze nem így volt. De az elsődleges dolog, amire szükség volt, hogy meg kellett győződnünk arról, hogy nem visszafelé haladunk.”

    „Azt is tudjuk, hogy a költségvetési sapkának lesz hatása és szerepe lesz ebben a folyamatban. Van még időnk arra, hogy oda jussunk, ahol lenni akarunk.”

  • World Tour szintű kerékpárcsapata lett a McLarennek

    World Tour szintű kerékpárcsapata lett a McLarennek

    A McLaren most már elmondhatja magáról, hogy a világelitbe tartozó kerékpárcsapattal is rendelkezik. Korábban még csak ugyan társtulajdonosai voltak a Bahrain Merida csapatnak, ám 2020-től Team Bahrain McLaren néven indítják őket, és a csapat színvilága is hajaz majd a Forma-1-es istállóéra.

    Tavaly beszámoltunk róla, hogy a McLaren Group 50%-ban felvásárolt egy World Tour kerékpárcsapatot. Amit a következő évre jobban elmélyítenek. A Bahrain McLaren a legmagasabb osztályú besorolással rendelkezik, vagyis jövőre olyan nagy versenyeken láthatjuk őket, mint a Tour de France vagy a Magyarországról rajtoló Giro’d Italia.

    A McLaren hivatalos oldalán mutatta be a kerékpárcsapat új színeit, amelyben nem meglepő módon a narancs (papaja) uralkodik. Ezen kívül a mezen felfedezhetőek az F1-es csapatnál meglévő szponzorok, mint a Richard Mille vagy a CNBC.

    Az alakulatban olyan nagy nevek tekernek majd, mint a korábbi brit világbajnok Mark Cavendish.

    „A McLaren versenyzési pedigréje több évtizedes teljesítményen alapszik a világ legfejlettebb sportjaiban. Reméljük, hogy ezeket az ismereteket a kerékpársportban is hasznosítani tudjuk.” – nyilatkozta John Allert, a csoport új ügyvezető igazgatója.

    Fotó: McLaren
  • A McLaren aero főnök Cattelani „szabadságra ment”

    A McLaren aero főnök Cattelani „szabadságra ment”

    A McLaren és Guillaume Cattelani útjai elválnak, ő volt az aerodinamikai részleg vezetője Wokingban. Alapvetően átstrukturálhatják a lelépésével a csapat technikai részlegét. Cattelani 2014 óta volt a McLaren alkalmazottja, előtte a Lotusnak dolgozott a Forma-1-ben, illetve korábban a Peugeot Le Mans programjának volt az aero vezetője 2006 és 2012 között.

    A motorsport.com információi szerint a francia mérnök a Haas felé tarthat, miután lejár at ilyenkor kötelező „kertészeti” szünet, és az év elején majd újra munkába állhat. Cattelani egy logikus lépés az amerikaiak részéről, hiszen ő korábban már dolgozott együtt a Haas partner Dallarával.

    A brit alakulat 2018-ban kezdte meg a menedzsmentje átalakítását, és ennek eredményeként került már csapatfőnökként az istállóhoz Andreas Seidl, illetve technikai igazgatóként James Key idén.

  • Eltart majd egy ideig, mire a McLaren utoléri a topcsapatokat

    Eltart majd egy ideig, mire a McLaren utoléri a topcsapatokat

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown megfogalmazta a McLaren célját a 2020-as évre vonatkozóan.

    És még kicsit elmerengett az idei éven is, és meglepődve tapasztalta, hogy sikerült megverniük a motorszállítójukat, a Renault-t, és a bajnoki tabella 4. helyén végeztek.

    „Reménykedtünk, de nem feltétlen számítottunk rá” – mondta a SpeedWeeknek. „A távolság a topcsapatoktól viszont még mindig nagyon nagy, de célunk, hogy ez csökkenjen.”

    Azonban Brown beismeri, hogy a Mercedes-Ferrari-Red Bull trió utolérése hosszú folyamat eredményeképp válhat valóra.

    „Nem várhatunk csodákat. Ha megnézzük a Mercedest, láthattuk, hogy kellett nekik pár év, de a Red Bullal is ugyanez a helyzet. Ezért gondolom azt, hogy beletelik egy kis időbe, mire egy szinten leszünk velük.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff ezt máshogy gondolja, ő már a McLarennel is számol 2020-ban.

    „Azt el lehet mondani, hogy három csapat képes manapság futamokat vagy bajnokságot nyerni” – nyilatkozta a Marca nevű lapnak. „De a McLaren hatalmas lendülettel tört előre, és a legnagyobb teljesítményjavulást produkálták. Véleményem szerint közel lesznek 2020-ban.”

  • Sainz: Furcsa volt az idei tévéközvetítés

    Sainz: Furcsa volt az idei tévéközvetítés

    Carlos Sainz furcsának találta, hogy 2019-ben azért is harcolnia kellet, hogy egyáltalán képernyőre kerüljön.

    Számtalan alkalommal volt arra példa, hogy a McLarenes pilóták nem kerültek bele az elő közvetítésekbe a futam során.

    „Nem akarom hosszan részletezni. De a múlt hétvégén mindenki arról beszélt, hogy milyen szoros a csata a bajnoki hatodik helyért. És amikor ott volt a csata az utolsó kör utolsó kanyarjáig, akkor azt nem mutatták. Szóval szerintem furcsa az, hogy mindenkit érdekelt volna a csata, de végül senki sem láthatta élőben” – utalt a spanyol az Abu Dhabi Nagydíj végjátékára.

  • Sainz: A fiam az eddigi legnagyobb lépést tette meg 2019-ben

    Sainz: A fiam az eddigi legnagyobb lépést tette meg 2019-ben

    A 2019-es szezon „hatalmas előrelépés” volt Carlos Sainz számára. Ez az álláspontja a pilóta édesapjának, a ralilegendának, idősebb Carlos Sainznak. AZ EFE hírügynökségnek elmondta, hogy a McLaren pilótája akár világbajnok-esélyes is lehet.

    „Óvatos vagyok ezzel kapcsolatban, de meggyőződésem az, hogy Carlosnak megvan a tehetsége, hogy próbálkozzon és hogy harcoljon” – fogalmazott az idősebb Sainz. -„Azt hiszem, idén nagy lépést tett előre a karrierjében”

    A ralilegenda úgy érzi, fia rengeteget fejlődött ebben az évben és szerinte a McLaren is sokat javult.

    A Toro Rossót és a Renault-ot megjárt 25 éves Sainz idén a 6. helyezést érte el a világbajnoki ponttáblázatban. A McLaren pilótája elmondta, ezt a helyet megszerezni a jelenlegi Forma 1-ben szinte „elképzelhetetlen” a csapatok közti különbségek miatt.