Címke: McLaren

  • Norris: Sainz remek mentor volt számomra

    Norris: Sainz remek mentor volt számomra

    Lando Norris McLarenes csapattársát, Carlos Sainzot dicsérte, amiért annyira segítőkész volt első évében.

    A jó kapcsolat a wokingi alakulat pilótái között pedig meg is hozta a gyümölcsét, meggyőző előnnyel lettek 4-ek a konstruktőri bajnokságban.

    „Carlos jó mentorom volt” – mondta csapattársáról Norris a Motorsport.com hasábjain. „Mondjuk nem igazán akarom ezt mondani, mert olyan érzést kelt bennem, mintha én lennék a gyengébb kettőnk közül. De sokat tanultam tőle, vélhetően többet, mint amennyit ő tőlem, a tapasztaltsága miatt, ám ez normális. Sok dolog van, melyekben segített, ez sok esetben az ő legyőzésében jött jól. Nagyon jó volt és szívesen segített. Én is igyekeztem ezt viszonozni. Szerintem ez is a jó dolog volt köztünk a szezonban. Jó volt tőle tanulni.”

  • Sainz elárulta hogyan kapcsolódott össze a neve a Smooth Operator című dallal

    Sainz elárulta hogyan kapcsolódott össze a neve a Smooth Operator című dallal

    Carlos Sainz elmondta, miért kapcsolódott össze a neve a Smooth Operator című dallal.

    2019-ben a McLaren és Carlos Sainz vicces és izgalmas pillanatokkal ajándékozta meg a Forma-1-et kedvelő nézőket. A spanyol pilóta neve idén összeforrt a ‘best of the rest legjobbja’ címmel, szép előzésivel örvendeztette meg a rajongókat (ha épp mutatták a közvetítésben) és csapattársával, Lando Norrisszal szórakoztatta nem egyszer a nagyérdeműt.

    Ugyanakkor egy dal is fontos szerepet játszott a 25 éves versenyző idei szezonjában, a Magyar Nagydíjon ugyanis a csapatrádióban Sade híres dalát énekelte, amit a brazil dobogón (amire utólag állhatott fel) is megismételt. Az év végén a spanyol azonban felfedte, honnan jött a dal és mért olyan különleges a számára:

    ,,Csak egy dal volt eleinte, ami folyton felütötte a fejét a rádióban, még a Brit Nagydíj alatt, tehát a rádióban hallottam, ami nem meglepő, elég híres szerzeményről van szó.” -mesélte Sainz.

    A McLaren versenyzője bevallotta, eleinte nem tudta mit jelent a kifejezés, később a csapattagok magyarázták el neki. (szerk: a smooth operatort olyan emberekre használják, akik könnyen meg tudják oldani a problémákat.)

    ,,A hungaroringi verseny után énekeltem ezt a dalt, úgy, hogy nem tudtam mit jelent ez a kifejezés. Azután a csapattagok elmondták nekem mi is az a smooth operator. Magamra ragasztottam és elkezdtem viccet csinálni belőle. Ám eleinte nem azért énekeltem, mert olyannak tartottam magam.”

    Azóta a youtube-on a dal hivatalos videoklipje alatt a kommentek Sainz nevét éltetik, amit a spanyol meglepődve vett észre.

    ,,Megnéztem őket és vannak igazán vicces hozzászólások is, mind például: ‘csak Carlos miatt vagyunk itt’, és erre az emberek 1000 lájkot adtak.”

  • A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    A láthatatlan középmezőny küzdelmei

    Az élmenőket számtalanszor láthattuk befutni a célba és ünnepelni a közvetítések során. A középmezőny csatái azonban általában háttérbe szorultak egy-egy kibontakozó vagy potenciális élmezőnybeli történés mellett.

    Az idei évad során szép lassan már mémmé vált, az ügyben többször is felszólaló Carlos Sainz és a TV-s rendező kapcsolata. A spanyol ugyanis nem egy brilliáns előzést mutatott be a pályán – mégis az élő közvetítés látószögén kívül. A másfél órás, többször unalomba fulladó közvetítés után néha több akciót láthatott a közérdemű az utólag megjelenő videók révén, mint a verseny alatt.

    Persze nem arról van szó, hogy televíziós bojkott indult volna a kiscsapatok ellen, de tényleg néha mintha a kelleténél többet láthattuk volna az élen haladókat, miközben a középmezőnyben kiélezett küzdelem folyt.

    Elég csak a Francia Nagydíj utolsó körére gondolni, amikor Lewis Hamilton befutóját láthatta a világ, majd a levezető kört és az ünneplést. A készülődés közben szúrták be az ismétlést, mekkora csata volt négy autó között a hátsó egyenesben.

    Szerencsétlen eset, de nem mindig volt ez így. Az év végén dobogót szerző Sainz szezonját leírja, hogy a bírák „tétlensége” miatt csak utólag mehetett fel csapatával a dobogóra, hiába volt egyértelmű Hamilton büntetése. Így végül nem milliónyi néző szeme láttára, de megünnepelhette első dobogóját.

    Pedig a Liberty több eszközzel is igyekszik kiemelni a középmezőny küzdelmeit.

    A nap versenyzője

    Először 2016-ban a Driver of the Day, vagyis a nap versenyzője szavazást vezették be, hogy a nézők szerint legjobb teljesítményt nyújtó pilóta is kaphasson egy elismerést, az aznapi futamgyőztesen kívül.

    Egy ideig ez működött is, az első nyolc versenyen ötször kapta a „másodosztály” pilótája a címet. Összességében azonban nem ilyen rózsás a helyzet. A 2016-os Ausztrál Nagydíj óta 84-ből mindössze tizennégyszer lett valaki a nap versenyzője úgy, nem a legjobb 3 autó valamelyikét vezette.

    Persze ez inkább egy népszerűségi verseny, nincs sportértéke. Nem meglepetés, ha azt mondom, legtöbbször Max Verstappen kapta ezt a virtuális díjat.

    Többször a nézők trollkodása miatt kellett újraszámoltatni az eredményt. Legelső alkalommal a verseny közben kieső, de hazájában rengeteg embert megmozgató Rio Haryanto lett az előzetes nyertes. Idén Ausztriában pedig az utolsó helyen beérkező Robert Kubicát hirdették ki először „győztesnek”.

    Szerencsére van ellenpélda is, a szurkolók összefogásának köszönhető, hogy utolsó versenyén Fernando Alonsót és Nico Hülkenberget is megszavazták „legjobbnak”.

    Szuvenír a múltból

    Aminek azonban már a bajnokság szempontjából is van egy kis jelentősége, az az idén bevezetett, leggyorsabb körért járó pont. Már az ötvenes években ez része volt a pontrendszernek, de aztán a történelemkönyvek és a statisztikusok csemegéje lett ez a jelenség, és eltűnt a Forma-1 világából.

    Most annyi változtatást hoztak az akkori szabályhoz képest, hogy csak pontszerző helyen beérkező pilóta kaphatja meg a pontot. Így azt, hogy valaki világbajnoki pont tulajdonosa legyen, továbbra is ugyanúgy kell kiérdemelni.

    Az első versenyen, Ausztráliában kisebb versenyfutás indult az utolsó körökben. Utána azonban nem volt nagy jelentősége, a csapatok integrálták ezt is a stratégiába, nem volt külön verseny érte, mint először.

    Ahogy a szezon elején felhívták erre a figyelmet az Alfa Romeónál és a Haasnál is, a pluszpont tényleg a „nagyokat” erősíti, eddig mindannyiszor ők szerezték meg. Csak egyszer fordult elő, hogy más lett a leggyorsabb kör tulajdonosa, Szingapúrban. De mivel Kevin Magnussen a mezőny hátsó felében végzett, aznap nem kapott érte senki sem pontot.

    Netflix – a kicsik hangja, de meddig?

    Az egyetlen újítás, ami eddig működni látszik abban a tekintetben, hogy a kiscsapatokat kiemelje, az nem más, mint a Drive to Survive. Igaz, az első évadnak még nem volt részese a bajnokságért küzdő Mercedes és Ferrari. A dokumentumsorozat így megmutatott néhány folyamatot és küzdelmet, ami különben csak a „háttérben” játszódna le.

    A második évadról még nincs hír, remélhetőleg nem kerül túlsúlyba a két „TV-s újonc”, és minden csapat továbbra is képviseltetheti magát.

    Max Verstappen a Mercedes által szponzorált és elveszített Német Nagydíjra lenne kiváncsi, vélhetőn Charles Leclerc monzai győzelme is képernyőre került majd, én azonban kiemelnék egy csaknem ugyanannyira izgalmas témát a középmezőny világából: a McLaren garázsát az Abu Dhabi Nagydíj utolsó körében.

    Történt ugyanis, hogy Carlos Sainz akkor nyert, Lando Norris pedig akkor vesztett egy világbajnoki pozíciót, az utolsó pillanatban. Ezt azonban legfeljebb csak utólag láthatjuk majd, pár hónapos késéssel, ha egyáltalán sor kerül rá.

  • McLaren: Norris már Ausztráliában bizonyított

    McLaren: Norris már Ausztráliában bizonyított

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl a csapat újoncát, Lando Norrist dicsérte.

    A brit remek idényen van túl, ráadásul első időmérőjén rögtön bejutott a Q3-ba, és végül a 8. helyre kvalifikált.

    „Landónál tisztán látható, hogy hogyan építette fel magát kezdőként a szezon alatt” – mondta róla Seidl. „Egyből gyors volt Melbourne-ben, az első időmérőjén a Q3-ban találta magát, ezzel máris bizonyította, mekkora tehetség, és hogy jó döntés volt őt választani.”

    A nyers tempó megvolt tehát a kezdetektől fogva, más téren azonban még fejlődésre volt szükség, és ez végül végbe is ment.

    „Ugyanakkor normális, hogy kellett neki egy kis idő, mire tapasztaltabb és agresszívebb lett a versenyeken. Ez főleg a rajtokra igaz, mert az elején visszafogottabb volt, hogy befejezze a versenyeket és gyűjtse a tapasztalatot. Azt mondanám, hogy a szezon második felétől vált teljes Forma-1-es pilótává. Ekkorra már a rajtokat és a versenyeket is jól meg tudta csinálni, ami impresszív. Egyszerűen egy kicsit szerencsétlen volt a technikai problémákkal és mással, ezek pedig megfosztották néhány jó eredménytől” – zárta gondolatát a német csapatvezető.

  • Megszavaztátok az év legjobbjait, mutatjuk az eredményeket!

    Megszavaztátok az év legjobbjait, mutatjuk az eredményeket!

    Mint azt már megszokhattátok, minden Forma-1-es szezon után mi is elindítjuk az Év versenyzője, csapata, stb szavazásokat, hogy megtudjuk, hogy a Racingline.hu olvasói szerint kik voltak a szezon legjobbjai. Így volt ez idén is, most pedig eljött az eredményhirdetés ideje, a TI szavazataitok alapján.

    Az év versenyzője

    Az első helyről Leclerc taszította le Hamiltont, míg a harmadik helyre Verstappent szavaztátok be.
    Akik az alábbi listán nem szerepelnek, azok egyetlen szavazatot sem kaptak…

    1 Charles Leclerc 31,2%
    2 Lewis Hamilton 21,7%
    3 Max Verstappen 16,4%
    4 Carlos Sainz 15,9%
    5 Lando Norris 4,1%
    6 Kimi Räikkönen 3,8%
    7 Sebastian Vettel 3,4%
    8 Alexander Albon 1,4%
    9 Valtteri Bottas 0,7%
    10 Pierre Gasly 0,5%
    11 Sergio Perez 0,2%
    12 Daniel Ricciardo 0,2%
    13 Nico Hulkenberg 0,2%
    14 Robert Kubica 0,1%
    15 Kevin Magnussen 0,1%
    16 George Russell 0,1%

     

    Az év csapata

    A McLarent szavaztátok meg a legjobbnak idén, aminek legfőbb oka nyilvánvalóan az a fejlődés, melyet idén a wokingi csapat bemutatott.
    Második helyen futott be a bajnok csapat, míg a harmadik a Red Bull lett, a Ferrari pedig a negyedik helyre szorult.
    A Haas és a Racing Point senkitől nem kapott szavazatot…

    1 McLaren 43,5%
    2 Mercedes 34,9%
    3 Red Bull 8,6%
    4 Ferrari 8,3%
    5 Alfa Romeo 2,9%
    6 Toro Rosso 1,4%
    7 Renault 0,2%
    8 Williams 0,2%

     

    Az év újonca

    Nem ugyanúgy szavaztatok, mint ahogy az F1 hivatalosan megítélte az újoncok helyzetét. Hivatalosan ugyanis Albon az év újonca, a Racingline.hu szavazói szerint ő „csak” a második lett, meg leginkább Norris győzött meg titeket.

    1 Lando Norris 66%
    2 Alexander Albon 29%
    3 George Russell 5%

     

    Az év pozitív meglepetése

    Úgy fest, igazán örültök a McLaren idei fellendülésének, ugyanis az év pozitív meglepetése szavazáson is ők nyertek. Ezt követi Leclerc szereplése, és Gasly dobogós helyezése.

    1 A McLaren a középmezőny legjobbja lett 19%
    2 Leclerc első Ferraris évében legyőzte Vettelt 17%
    3 Gasly dobogóra állt, miután visszaminősítették Toro Rossósnak 13%
    4 A Hondával futamot tudott nyerni a Red Bull 12%
    5 Leclerc első Ferraris évében futamot tudott nyerni 11%
    6 Sainz dobogós helyezése 7%
    7 Lando Norris jó szereplése debütáló évében 6%
    8 Hogy Kubica szerzett egy pontot a Williamsnek 4%
    9 Bottas sokáig versenyben volt a bajnoki címért 3%
    10 Kvyat egyszer dobogóra állt 3%
    11 Alex Albon jó szereplése debütáló évében 3%
    12 Hogy a második félévben Giovinazzi többször volt pontszerző, mint Räikkönen 2%

     

    Az év csalódása

    A legkiábrándítóbbnak a Ferrari és Vettel szereplését minősítettétek, és top3-as lett ezen a téren az is, hogy a szezon végeztével Nico Hülkenberg F1-es ülés nélkül maradt.

    1 A Ferrari stratégiai hibái 20%
    2 Vettel sokat hibázott 19%
    3 Hülkenberg ülés nélkül maradt 2020-ra 15%
    4 Brazíliában Hamilton megfosztotta Albont a dobogós helytől 10%
    5 Már az utolsó futam előtt eldőlt a bajnoki címek sorsa 8%
    6 A Williams csapat szereplése 8%
    7 A Renault csapat szereplése 6%
    8 A Haas csapat szereplése 4%
    9 Räikkönen 12. helyezése 3%
    10 George Russell nem szerzett pontot, míg Kubica igen 3%
    11 Gasly-t visszafokozták Toro Rossóssá 2%
    12 Hülkenberg 5-tel rosszabb helyen végzett, mint Ricciardo 1%

     

    Az év versenye

    Az első két helyen 1-1 Max Verstappen által megnyert futam végzett, a harmadik pedig a Magyar Nagydíj lett.

    1 Német Nagydíj 22%
    2 Brazil Nagydíj 21%
    3 Magyar Nagydíj 11%
    4 Olasz Nagydíj 9%
    5 Osztrák Nagydíj 7%
    6 Brit Nagydíj 5%
    7 Belga Nagydíj 5%
    8 Szingapúri Nagydíj 3%
    9 Monacói Nagydíj 2%
    10 Abu Dhabi Nagydíj 2%
    11 Mexikói Nagydíj 2%
    12 Kanadai Nagydíj 2%
    13 Bahreini Nagydíj 2%
    14 USA Nagydíj 1%
    15 Ausztrál Nagydíj 1%
    16 Orosz Nagydíj 1%
    17 Azerbajdzsáni Nagydíj 1%
    18 Japán Nagydíj 1%
    19 Spanyol Nagydíj 0%
    20 Francia Nagydíj 0%
    21 Kínai Nagydíj 0%
  • Sainz jobban érzi magát a McLarennél, mint a Red Bullnál; maradna még

    Sainz jobban érzi magát a McLarennél, mint a Red Bullnál; maradna még

    Carlos Sainz utalt rá, hogy bár 2020 végén lejár aktuális szerződése a McLarennel, utána is maradni szeretne a csapatnál.

    Egy a Forma-1-es versenyzők között, magukról szóló szavazáson Sainzot szavazták meg a 2019-es szezon negyedik legjobbjának. Ezt a formát pedig megtartaná a spanyol versenyző a jövőben is.

    „Nincs konkrét cél 2020-ra, de nagyon fontos, hogy ne álljon le a fejlődés és folytassuk a felzárkózást az előttünk lévő csapatokra.” – mondta Sainz Madridban egy szponzori eseményen. „2020 egy olyan év lesz, melyben folytathatjuk a jelenlegi trendet, aztán 2021-ben és 2022-ben nem tudjuk, mi fog történni.”

    Hozzáteszi azonban, hogy nem lesz könnyű ismét 6. helyen végezni a bajnokságban és újabb dobogós helyet szerezni.

    „A szezon eleje hasonló lesz, mint 2019 vége, három domináns csapattal, de remélhetőleg mi leszünk az elsők, akiknek sikerül lecsökkenteniük az egy másodperces lemaradást ezekhez a csapatokhoz képest.”

    „Túl korai még 2021-ről beszélni.” – felelte a jövőjét firtató kérdésekre. „De nem rejtem véka alá, hogy nagyon boldog vagyok ezzel a projekttel és még egy előrelépés még jobban fog motiválni engem.”

    „Jelenleg nincs ok arra, hogy másfelé nézelődjek, mivel boldog vagyok a McLarennél.”

    „2021 egy nagyszerű lehetőség mindenki számára, az F1-es csapatok és versenyzők számára is, hogy a semmiből újrakezdjék. Remélhetőleg még versenyképesebb és még jobb szórakozás lesz.”

    Elmondása szerint idei látványos teljesítménye a McLaren nagyban köszönhető a McLaren stabilitásának is.

    „Az első három évem a Red Bullnál egy-egy évre szólt (a szerződése), és bár ezek nagyon jók voltak, nem volt meg a kellő stabilitás és a középtávú projekt, ami most megvan a McLarennél.” – mondta Sainz. „Ez azt is jelenti, hogy nem kell harcolnom a csapattársammal minden évben, mert valaki megy majd a Red Bullba és valaki marad a Toro Rossónál.”

    „Most Lando (Norris) mellett vagyok és nagyon jól kijövünk egymással és biztos vagyok benne, hogy ez is segít a csapatnak az előrelépésben.”

    „Nagyon akartam már ilyen helyzetben lenni, mert tudtam, hogy van bennem potenciál.”

  • A McLaren idei F1-es szereplése az autóeladásokat is segítette

    A McLaren idei F1-es szereplése az autóeladásokat is segítette

    A McLaren az elmúlt hét évének legjobb eredményét produkálta 2019-ben; negyedikek lettek a konstruktőri bajnokságban. Ez pedig jó hatással volt az F1-res csapatra és az autós divízióra is.

    A City A.M. információi szerint a McLaren autóértékesítésből származó bevételei 19.1%-kal nőttek, míg az új szponzorok és a pénzdíjak az F1-es csapat bevétele 23,6%-kal nőtt.

    A McLaren szupersportautókat gyárt, melyek ár 125 000 font és 750 000 font között mozog. A csúcs a Senna, mely a wokingiak ‘Ultimate’ sorozatának része. Belőle idén, az első kilenc hónapban több fogyott el, mint 2018-ban ugyanezen időszakban.

    Noha összességében az eladott autók száma 4,5%-kal csökkent, azonban az a tény, hogy a drágább autók voltak a kelendőbbek, a McLaren adózás előtti eredménye nőtt, vagyis korábbi 104,4 millió fontos veszteségük 68,2 milió fontra csökkent.

    A wokingi cég 2019-es profitját 165 és 180 millió font közé becsüli, míg a 2018-as, 1,3 milliárd fontos bevételt 1,45 milliárdra növelik.

    Az év első 9 hónapjában a cég 222,9 millió fontot fektetett be az új utcai autós projektjébe, és új modellekkel kiegészülve az a céljuk, hogy 2025-re 6000 darabra növelje a termelését. Az új modellek egyike az 1,8 millió fontos Speedtail és a kétüléses, 1,4 millió fontos Elva. A Speedtail állítólag már mind el is fogyott.

    Az F1-es bevételei is nőttek idén, köszönhetően a pénzdíjaknak és a nagynevű szponzoroknak, mint a British American Tobacco és Coca-Cola.

    Összességében az F1-es csapat „csak” a McLaren teljes bevételének 12%-át adja.

    A bahreini Mumtalakat, 57.7%-ot birtokol a McLarenből, a szaúdi TAG Group 14.7%-ot, Michael Latifi peidg 10%-ot. A fennmaradó rész a kisebbségi befektetők tulajdonában van.

  • Dan Ticktum csatlakozik a Williams versenyzői akadémiájához!

    Dan Ticktum csatlakozik a Williams versenyzői akadémiájához!

    A ROKiT Williams Racing hivatalosan is bejelentette, hogy Dan Ticktum csatlakozik a csapat versenyzői akadémiájához, és egyben fejlesztő pilóta is lesz. Daniel kétszer is megnyerte a híres Makaói Nagydíjat, 2017-ben és 2018-ban is, valamint tavaly második lett a FIA Formula 3 European bajnokságában. 2018-ban megkapta az Autosport National Driver díját, egy évvel korábban pedig a rangos BRDC McLaren Autosport Awardon nyerte meg.

    A 20 éves srác idén Bahreinben az Aston Martin Red Bull Racing Forma-1-es autóját is kipróbálhatta már, valamint a Spanyol Nagydíjat követően Barcelonában is tesztelhetett. A hónap elején pedig bejelentésre került, hogy Dan a DAMS versenyzője lesz a 2020-as FIA Formula 2 bajnokságában.

    Fejlesztő versenyzőként teljesen integrálják majd a csapatba a pályán is, illetve a gyárban Groveban, ahol az eddig megszerzett tapasztalatait kamatoztathatja a szimulátornál, illetve az autó fejlesztésénél. A szigorú szimulátoros program mellett két nagydíjon is ott lesz a mérnökökkel és a marketing csapattal, hogy jobban kivegye a részét ebből is. Dan az akadémia logóját viselni fogja a FIA Formula 2 bajnokság versenyein az autóján és az overálján.

    A bejelentésről Dan Ticktum ennyit mondott:

    „Megtiszteltetés, hogy csatlakozhatok a Williams Racing Driver Academyhez, hiszen a csapatnak hihetetlen történelme van a sportágban. A szimulátorban eltöltött idő és a,z hogy egy ilyen tapasztalt csapattal dolgozhatok, az én fejlődésemet is szolgálja. Az, hogy bevonnak majd teljesen a műveletekbe, egy fantasztikus lehetőség, és nagyon várom azt, hogy hozzátegyek bármit is, amihez csak tudok.”

    Claire Williams hozzátette:

    „Örülök, hogy Dan, aki egy újabb izgalmas brit tehetség csatlakozott a Williams versenyzői akadémiájához. A volán mögötti képességeit már bemutatta, hiszen egymás után megnyerte a Makaói Nagydíjat 2017-ben és 2018-ban. Dan technikai felkészültsége kiemelkedően fontos lesz a csapatnak, és mi segíteni fogjuk abban, hogy tovább fejlődhessen 2020-ban.”

    https://www.facebook.com/WilliamsF1Team/videos/466074264109725/

  • A boxutcai munka fejlesztésébe fektet a McLaren

    A boxutcai munka fejlesztésébe fektet a McLaren

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl elárulta, hogy a csapatnak szándékában áll, hogy a következő szezonban a boxutcai felszereléseiket szeretnék fejleszteni, ebbe szeretnének fektetni, mivel idén többször is volt gondjuk a boxutcai munkával.

    „A szezon végeztével nyilvánvalóan tudjuk, mely terülteken kell dolgoznunk az autón, csapatként.” – mondta Seidl. „A boxkiállás megbízhatóságán és a boxutcai felszerelésen is. Ez egy nagy terület, különösen az a felszerelés, amelyet a boxkiállások tekintetében használunk.”

    „Világos tervünk van a fejlődés érdekében és hogy miként jussunk oda, ahol a top csapatok vannak. Csak egy kis időre van szükségünk a végrehajtásához.”

    Seidl hozzátette, hogy a csapat támogatja az egységes boxutcai felszerelések F1-es bevezetését, melyet 2021-re terveznek. De addig is, 2020-ban maguk igyekeznek javítani helyzetükön, ezen a téren.

    „Szerintem kifizetődő lesz jövőre a befektetésünk. Tekintettel arra, hogy mennyi pontot vesztettünk el idén a boxkiállásokkal, ez egy jó befektetés.”

    „Mi teljesen ezt az irányt (az egységes boxutcai felszereléseket). Továbbra is az emberi teljesítményen múlik, a sztenderd felszereléssel is, ami jó. Mi örülünk, hogy a boxkiállás is a versenyzés része ebben a sportban.”

    „Ugyanakkor a mi szempontunkból van értelme a sztenderd boxutcai felszerelésnek, mivel közép- és hosszútávon egy mindenképp sok pénzt takarít meg.”

  • Vettel felvette a kapcsolatot a McLarennel, 2021-ben Wokingban köthet ki

    Vettel felvette a kapcsolatot a McLarennel, 2021-ben Wokingban köthet ki

    Igencsak meglepő és váratlan hírről számolt be a Marca. A spanyol lap úgy tudja, hogy Sebastian Vettel már elkezdett más csapatok iránt érdeklődni a 2021-es szezont illetően. A német versenyző a McLaren csapatfőnökével egyeztetett már.

    Sebastian Vettel Ferraris szerződése 2020 végén jár le, és egyelőre nincsenek arra utaló jelek, hogy az olaszok új szerződést kínálnának a német bajnoknak, akinek a teljesítménye az utóbbi időben nem ütötte meg a várt szintet, ráadásul a 22 éves csapattársa is legyőzte őt házon belül.

    A távozásának adhat alapot azon információk, miszerint a Ferrari elnöke Lewis Hamiltonnal találkozgatott a közel múltben. Ezek mind nem túl biztató hírek Vettel számára, így nem meglepő, hogy a német elkezdett más felé is kacsintgatni.

    A MARCA értesülései szerint a német felvette a kapcsolatot a McLaren csapatfőnökével Andreas Seidl-vel, hogy 2021-től vezethesse az egyik papaya autót.

    A két német nem ismeretlen egymás számára, hiszen amikor Vettel 2006-ban a BMW Sauber tesztpilótája volt, akkor Seidl a csapat egyik mérnökeként tevékenykedett. Azóta is tartották a kapcsolatot, és a McLaren javuló formája és az a tény, hogy 2021-től ismét Mercedest motort fognak használni igencsak vonzó lehet Vettel számára.

    A négyszeres bajnok érkezése azt is jelenti, hogy a két fiatal, vagyis Norris és Sainz közül valaki elveszti a helyét (mindkettejük kontraktusa jövőre lejár), noha velük maradéktalanul elégedettek Wokingban.

    A kérdés már csak az, hogy a McLaren az állandósságot és a fiatalos lendületet választja arra, hogy visszatérjenek a csúcsra, vagy bevállalnak egy nagyobb nevet az építkezés során, aki gyors ugyan, de sokat hibázik. Erre, mint ahogy minden hasonló kérdésre leghamarabb jövő nyáron kaphatunk választ.