Címke: McLaren

  • Sainz élete egyedüli spanyolként nem változott meg

    Sainz élete egyedüli spanyolként nem változott meg

    Carlos Sainz egyedüli spanyolként képviseli országát a Formula 1-ben, miután Fernando Alonso úgy döntött, hátat fordít a sportnak és más kihívások elé néz. A 25 éves pilóta élete azonban nem változott meg amiatt, hogy spanyolként egyedül maradt.

    Sainz 2015-ben mutatkozott be a Forma-1-be, a Toro Rossóba, még Red Bull neveltként. Ugyan apja révén a neve nem volt ismeretlen az autósportot kedvelők számára, ám a királykategóriában a figyelem a honfitársára, a kétszeres világbajnokra irányult. Alonso távozásával és azzal, hogy a McLarenhez igazolt a figyelem rászegeződött, ám elmondása szerint egyelőre ezt nem vitték túlzásba.

    ,,Nem gondoltam még erre. Ez normális, semmi extra. Nem igazán tudom kommentálni, ugyanis nem történt nagy változás. Igen, a spanyol sajtó ott van, és sokat segítenek valamint nagyon támogatnak engem, amit nagyra is értékelek. Ugyanakkor sosem éreztem azt, hogy ne állna mellettem a spanyol sajtó, vagy azt, hogy sokkal jobban fókuszálnak Fernandóra.” -nyilatkozta Sainz a Motorsport.com-nak.

    Alonso karizmatikus és színes figurája volt a sportnak.  Fiatal honfitársa viszont jóval megfontoltabb. A 25 éve versenyző elmondta, nem akarja követni a 38 éves versenyzőt.

    ,,Fernando kétszeres világbajnok. Ha valamiért a figyelem központjában állt, az azért letehet, mert kiérdemelte azt. Én azért vagyok itt, hogy saját magamnak kreáljak hírnevet, és ezt a saját módszereim szerint akarom elérni. Most tehát egyedül vagyok itt, ám ez semmin nem változtatott, nem érzem azt, hogy más lenne a helyzetem, mint azelőtt.” -tette hozzá a McLaren versenyzője.

     

  • McLaren: Sainz és Norris toppilóták lesznek

    McLaren: Sainz és Norris toppilóták lesznek

    A McLaren csapatfőnökeként tevékenykedő Andreas Seidl meggyőződése, hogy versenyzőikből, Carlos Sainzból és Lando Norrisból toppilóták lesznek.

    A wokingiak 2019-ben teljesen új felállással indultak, Sainzot a Renault-tól hozták el, míg Norris újoncként debütált. Kettejük párosa kétség kívül az egész Forma-1 egyik legizgalmasabb, legszínesebb duója lett, a pályán és azon kívül is.

    A spanyol ráadásul a szezon végén még élete első dobogóját is megszerezte Brazíliában. Élete legjobb szezonján van túl, hatodik lett összetettben. Norris ebben nem is tudta tartani a lépést a csapattársával, ám az időmérők tekintetében ő kerekedett felül, még ha kicsivel is (11-10). De ne feledjük, ez volt a brit első szezonja.

    „Amit én láttam eddig kettejükből, meggyőzött arról, hogy megvan bennük a potenciál a toppilótává váláshoz” – nyilatkozta kettejükről Seidl. „Most az lesz a fontos, hogy olyan autót adjunk alájuk, mellyel előre tudnak haladni, és velünk együtt fejlődhetnek. Ezután meg kell mutatniuk, hogy győztes alkatok. Jelenleg semmi ok nincs arra, hogy kételkedjünk bennük.”

  • Seidl: A McLarennek a legjobban teljesítő motor kell

    Seidl: A McLarennek a legjobban teljesítő motor kell

    Andreas Seidl szerint fontos, hogy 2021-ben a a McLarennek legyen a lehető legjobb motorból, árulta el a csapatvezető. Zak Brown, a McLaren csúcsfőnöke elárult,a hogy Seidl volt az, aki határozottan kiállt amellett, hogy jövőre a Mercedes ügyfelei legyenek. Seidl így érvel:

    „Partnerségünk a Mercedesszel nem egy döntés a Renault ellen. Nekik köszönhetően sokat fejlődtünk. A hibridkorszakban azonban a Mercedes a mérvadó teljesítményben, az erő minőségében, és csapatként is. Az, hogy 2021-ben az új korszakot a legjobb motorral kezdhetjük meg, biztonságot és stabilitást ad, nem kell erre figyelnünk.”

    A McLaren volt az a csapat 2019-ben akik a leginkább előreléptek, a bajnokságot a negyedik helyen fejezték be, a nagy hármas mögött. A spanyol Extraconfidental azt állítja, hogy a 2020-as autójuk akár fél másodperccel gyorsabb is lehet, mint a tavalyi konstrukció, amelyet továbbra is Carlos Sainz és Lando Norris vezethetnek majd.

  • Magnussen szerint nem csapódnak a földbe, mint a Williams

    Magnussen szerint nem csapódnak a földbe, mint a Williams

    2019-ben a kilencedik helyre csúszott vissza a Haas, azonban Kevin Magnussen biztos abban, hogy csapata nincs még olyan a hanyatlásban, mint a Williams az elmúlt években.

    Erősen kezdett annak idején a Haas, amikor megkezdte Forma 1-es szereplését: az első két évében a nyolcadik helyet szerezte meg, mielőtt elérte volna a konstruktőri ötödiket. Azonban tavaly képtelenek voltak építeni a VF19-re, továbbá a Pirellivel is gondjaik akadtak, így eléggé lemaradtak a nyári szünetet követően. Végül mindössze a – csalódást okozó – 9. helyet szerezték meg, egyedül a Williams megelőzve.

    „Az első három év hatalmas előrelépést jelentette. Talán nem tűnik olyan nagy dolognak, de 8. helyről a konstruktőri ötödik helyét megszerezni 3 év alatt elég jónak számít. Például a Toro Rosso sosem végzett az első ötben. Sosem. Nyertek futamot, pár alkalommal a pódiumon végeztek, de ennek ellenére nem voltak sosem a top 5-ben” – magyarázta Kevin Magnussen.

    „A Haas az elmúlt három évben már jár ott és ez eléggé hatásos. Mégsem veszi ezt senki figyelembe.”

    A dán pilóta úgy véli, hogy csapata most hátrált egyet, de nincs ok az aggodalomra, mivel az első három évben a Haas jó úton járt. Példaként a McLarent és a Williams hozta fel: mindkét csapat volt már a mélyponton. Hozzátette, hogy ezek a csapatok az elmúlt években inkább visszafelé lépdeltek, de a Haas nem ezen az úton jár.

    „Ez is hozzájár, ha egy ilyen kicsi és fiatal csapat van: úgy gondoljuk, felül tudunk kerekedni és visszatérünk a jó útra. Nagyon pozitív vagyok ezzel kapcsolatban.”

  • A McLaren is beindította új motorját – VIDEÓVAL!

    A McLaren is beindította új motorját – VIDEÓVAL!

    Tegnap a Mercedes mutatta meg, hogy szól az új erőforrásuk, ma pedig a McLaren készült egy kis bemutatóval.

    A wokingi istálló nemcsak hanganyagot közölt, a felvételen a gyár apraja-nagyja összejött és együtt hallgatták meg az új Renault motor hangját. Andreas Seidl és Zak Brown elégedett arca mellett a mérnökök elismerő pillantása is önbizalmat adhat a McLarennek az elkövetkezendő szezonra nézve.

    Carlos Sainz és Lando Norris autóját február 13-án mutatják be, az alakulat hadiszállásán.

    https://www.instagram.com/p/B76QOo-ntrn/?igshid=icv9x9narthv

  • Brown elismerte, kockázatos volt Norris alkalmazása

    Brown elismerte, kockázatos volt Norris alkalmazása

    Zak Brown elárulta, hogy volt kockázat Lando Norris tavalyi alkalmazásában, de ma már örül ennek, és kifizetődő lett a McLarennek is. Norris csak 19 éves volt, amikor debütált Ausztráliában, de egy lenyűgöző szezont tudhat a magáénak, rendre pontszerző volt, és az időmérőkön is sokszor bejutott a Q3-ba.

    A fiatal brit 49 pontot szerzett, a McLaren pedig negyedik lett a konstruktőrök bajnokságában, 2020-ban pedig még többet akar. Brown a GPToday.net-nek nyilatkozott róla:

    „Kockázat volt Lando, mert ő volt a valaha volt legfiatalabb brit pilóta a Forma-1-ben. De már az első edzéstől kezdve lenyűgözött. Amikor Fernando Alonsoval ment együtt a 24 óráson Daytonában, volt olyan fázis, amikor láthattuk, hogy ki a gyorsabb. Lendo felvette a kesztyűt, és már az első edzésén tudtam, hogy készen áll. Ugyanolyan nyugodt volt, amikor először láttam őt egy Formula-Renault verseny előtt a rajtrácson. Higgadt volt, majd azonnal felgyorsult.”

  • Taffin: A Renault motorja már jobb, mint a Mercedesé!

    Taffin: A Renault motorja már jobb, mint a Mercedesé!

    A Renault motorsport főnöke szerint a franciák erőforrása már jobb, mint a Mercedesé. A jelenleg érvényes motorformula korszakában eddig mindig az volt a szóbeszéd, hogy a Renault motorjai fejlesztés terén lemaradtak a Mercedes és a Ferrari mögött.

    Remi Taffin a franciák Forma-1-es motorjáért felelős főnöke, és azt állítja az Auto Motor und Sportnak, hogy a GPS adatos mérések alapján már felveszik a kesztyűt a többiek erőforrásaival:

    „Látjuk, hogy milyen komoly a harc a Mercedes és a Ferrari között a motorjaik teljesítményei terén. A Mercedes kicsit mögöttünk áll, a Ferrari némileg előttünk. A Honda is egy lépéssel mögöttünk van. Ugyanakkor már nem beszélünk többé jelentős különbségekről, 50 kilowattos tartományon belül vagyunk. A Ferrari, Mercedes és közöttünk lehet vagy 5-10 kilowatt a differencia. A Honda is kb. csak 15-20-szal lehet lemaradva.”

    2018-ban és 2019-ben a Renault két Red Bullos ügyfélcsapatot is veszített, de megérkezett a McLaren. Azzal azonban, hogy a McLaren 2021-től a Mercedes erőforrásaira vált, Taffin utal rá, hogy nem annyira előnyös, ha van ügyfeled:

    „Az előnye ha van ügyfeled az, hogy több tapasztalatot szerezhettek, és így megbízhatóbbá válik a motor. Amennyiben négy autód van, négyszer annyi esélyed van megtalálni egy hibát. Fejlesztés terén azonban egyáltalán nem jelent hátrányt. Egy olyan motort fejlesztünk, amelyik a mi autónkba jó. Nem lehet párhuzamosan két irányba is fejleszteni.”

  • McLaren: Lehet egy-két meglepetés, de nem lépünk nagyot előre

    McLaren: Lehet egy-két meglepetés, de nem lépünk nagyot előre

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown beszélt idei célkitűzéseikről, esélyeikről.

    Tavaly nagyot léptek előre, negyedikek lettek összetettben, meggyőző előnnyel ráadásul a többi középcsapat előtt. Arra nem számítanak azonban, hogy idénre is lesz ilyen léptékű javulás.

    „Nem hiszem, hogy meg tudnánk tenni egy ugyanakkora lépést, mint tavaly” – mondta Brown a Marcának. „A szabályok ugyanazok maradnak, nem lesznek nagy változások a mezőnyben.”

    Az viszont benne van a pakliban, hogy lesz javulás a McLaren részéről, maximum nem akkora.

    „Lehet egy-két meglepetés itt-ott” – tette hozzá az amerikai. „Még mindig fiatal csapat vagyunk. A tavalyi autó fejlesztésében James Key még nem vállalt szerepet, az ideiében azonban már fog. Meglátjuk, mi lesz ebből. Jónak érezzük az autót. Biztosan lesznek még rossz hétvégéink, de reméljük, tovább javulunk.”

    Eközben már a 2021-es autó fejlesztése is folyik a háttérben, a konstrukció már a szélcsatornában van, árulta el Brown.

  • Fernando Alonso már nem a McLaren nagykövete

    Fernando Alonso már nem a McLaren nagykövete

    Véget ért a McLaren és Fernando Alonso kapcsolata, ugyanis a brit istálló már nem alkalmazza a kétszeres világbajnokot nagyköveti szerepkörben.

    Fernando Alonso a 2018-as távozása után maradt a McLaren kötelékében, és nagykövetként ténykedett 2019-ben, e szerepben pedig tanácsokkal látta el a csapat tagjait. Megbízatása azonban tavaly év végén lejárt és a wokingi istálló hivatalosan is bejelentette, hogy nem hosszabbítottak a spanyollal.

    Alonso 2007-ben illetve 2015 és 2018 között 95 nagydíjon indult a britek színeiben és négy futamot nyert meg. Ezen kívül az Indy500-al is megpróbálkozott a csapattal két ízben, 2017-ben előkelő helyről kiesett, majd tavaly már kvalifikálni sem tudta magát a viadalra. Utóbbi tény nagy csalódást okozott Alonsonak.

    2005 és 2006 bajnoka legutóbb a Dakar ralit teljesítette, de továbbra is nagy cél számára a tripla korona, amihez már csak az Indy500 hiányzik. Pletykák szerint a következő csapata az Andretti Autosport lehet a legendás versenyen.

  • A McLaren újra a Mercedes gyári csapata lehet?

    A McLaren újra a Mercedes gyári csapata lehet?

    Amennyiben a Mercedes kivonul a Forma-1-ből, a McLaren élvezheti majd a gyári támogatást, nem pedig csupán a mostani bajnokcsapat.

    Ha a németek a Formula E-re koncentrálva kivonulnak, és csupán motorgyártóként lesznek jelen, a jelenlegi csapatfőnök, Toto Wolff Lawrence Strollal együtt felvásárolhatja a csapatot. Ebben az esetben a thejudge13.com szerint addigi gyári csapatuk mellett a McLaren is esélyes lehet arra, hogy a gyári támogatást megszerezze.

    A brit csapat idén még a Renault motorjait használja, utána azonban a Mercedes erőforrásaira vált. A két márka már dolgozott együtt, Mika Häkkinen és Lewis Hamilton révén világbajnoki címeket szereztek. Az együttműködés azonban 2014 végén megszakadt, amikor Hondára váltott a csapat.

    A britek nagy fejlesztésekbe kezdtek, amíg a költségsapka életbe nem lép. A szélcsatornájuk egy nagyobb fejlesztésen megy keresztül. A McLaren most felszálló ágban van, a további fejlesztések pedig még vonzóbbá tehetik a csapatot a Mercedes számára.