Címke: McLaren

  • Norris már sokkal inkább magáénak érzi az idei McLarent

    Norris már sokkal inkább magáénak érzi az idei McLarent

    Lando Norris úgy érzi, hogy az új MCL35-ös jobban fekszik majd neki, és csapattársának, Carlos Sainznak is.

    A páros tavaly került a McLarenhez és meglepően jól szerepeltek. Idén azonban magasabbra tennék mércét. Ebben pedig reményeik szerint nagy segítség lesz a 2020-as versenygép, mely Norris elmondása szerint a 2019-es autó továbbfejlesztett változata.

    A fiatal versenyző azt is elmondta, hogy a James Key tervezte MCL35 kapcsán neki és Sainznek is abszolút volt beleszólásuk a fejlesztésekbe.

    „Eléggé benne voltam az egész tervezésében! – mondta Norris. „Az autó alapja a tavalyi, és minden, amin tavaly keresztülmentünk, minden vélemény és megbeszélés köztünk, bekerült az autóba és e köré épült.”

    A tavalyi autó még Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne felügyelete mellett épült, de idén már ilyen szempontból is könnyebb dolguk lesz Norriséknek.

    „Ez sokkal inkább az én autóm, volt beleszólásunk a készítésébe, szóval sokkal jobban az én babámnak érzem és alig várom, hogy vezessem!”

  • Majdnem visszatérés: Vandoorne lesz a Mercedes tesztpilótája

    Majdnem visszatérés: Vandoorne lesz a Mercedes tesztpilótája

    Ma mutatta be a Mercedes az éles idei versenyautóját Silverstoneban, amellyel Lewis Hamilton újra a bajnoki címért hajt majd. Belga hírforrások szerint azonban egy informátor elárulta nekik, hogy honfitársuk, Stoffel Vandoorne lesz a csapat tartalékpilótája. Gyakorlatilag ugyanaz lesz a feladata, mint 2016-ban a McLarennél, akkor pedig helyettesítenie is kellett Fernando Alonso-t amikor hirtelen a Forma-1-be csöppent.

    Persze tesztpilótaként Vandoornenak nem garantált az, hogy újra teljes értékű Forma-1-es versenyzővé váljon, de legalább ez a pozíció is növeli ennek az esélyét. Történt is ilyen nemrég: tavaly Esteban Ocon volt a Mercedes tartalékja, és a franciát Toto Wolff is sokra tartotta. Mégis Ocon elment a Renault-hoz, így gyakorlatilag Vandoorne került a helyére.

    Az egyelőre nem tisztázott, hogy kap-e privát teszten is majd lehetőséget a belga pilóta. Ami biztos, hogy idén akár helyettesítheti Bottast vagy Hamiltont, amennyiben történne velük valami, és képtelenek lennének a versenyzésre. Helyzetén az is javít, hogy jelenleg vezeti a Formula E bajnokságát a Mercedes elektromos versenyautójával. Decemberben még így nyilatkozott erről az érintett:

    „Ha azt akarom, hogy csak egy kicsi esélyem is legyen arra, hogy újra versenyezzek a Forma-1-ben, akkor a legjobb hely ahol ücsöröghetek, az a Mercedes.”

  • Lehullt a lepel a McLaren MCL35-ről is, cél a még több dobogó!

    Lehullt a lepel a McLaren MCL35-ről is, cél a még több dobogó!

    A McLaren 2019-ben főnixmadárszerűen támadt fel, és erre alapoznának idén is. Egyáltalán nem változtatnak a bevált fiatal párosukon, még ha először a vezetőség kételkedett is a sikerességükben.

    Az MCL35 pedig már teljes egészében James Key keze munkáját dicséri, most derül majd ki, hogy megérte-e őt leigazolniuk a korábban Toro Rosso néven ismert alakulattól. Carlos Sainz mellett Lando Norris is dobogókra vágyik, és ha a nagyok betliznek, erre bizony minden esélyük megvan…

  • Alonso újabb kosarat kapott egy másik Indy csapattól!

    Alonso újabb kosarat kapott egy másik Indy csapattól!

    Egy másik IndyCar csapat sem kér Fernando Alonso szolgálataiból, így egyre inkább úgy tűnik, hogy a spanyol nem lesz ott 2020-ban az Indy 500-on. A korábbi Forma-1-es pilóta elviekben már le is szerződött az Andretti csapattal, hogy velük szerezze meg a „triple crown’-t. A motorszállítójuk a Honda azonban még mindig méltatlankodik Alonso ismert kritikus szavain, amikor még a McLarennél dolgoztak együtt, így megvétózták ezt a projektet.

    A 38 éves pilóta így kénytelen volt a Chevrolet erőforrásait használó csapatokhoz fordulni, köztük ahhoz is, amelyet Ed Carpenter vezet. A kétszeres Forma-1-es világbajnokot azonban elutasította Carpenter, és ezt el is mondta az NBC Sportsnak:

    „Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy három autót üzemeltessünk, kétautós csapat vagyunk. Ha megdupláznánk a csapatunk létszámát májusra, az nem lenne mindenkinek jó.”

  • Sergey Sirotkin tesztpilóta lehet 2020-ban

    Sergey Sirotkin tesztpilóta lehet 2020-ban

    Lehet, mégis marad a Formula 1-ben az orosz pilóta: Sergey Sirotkin tesztpilótaszerepet kaphat még idén.

    Sergey Sirotkin az orosz SMP Racing program támogatásával debütálhatott 2018-ban a Williams-szel, de tavaly a csak a Renault és a McLaren tartalékos pilótaszerepével érhette be a 24 éves versenyző. Sokáig úgy tűnt, hogy 2020-ban teljesen elkerül a Formula 1-ből, miután aláírt egy szerződést a SMP-vel.

    „Ha objektíven nézzük, akkor minimális esélye van, hogy a szezont a Formula 1-ben kezdjem meg. Azonban szeretném ezt és mindig készen állok rá. Számos lehetőségről tárgyaltunk, többek között az endurance versenyzésről is” – nyilatkozta Sirotkin.

    Boris Rotenberg, az SMP Racing programvezetője elmondta, jelenleg az első helyen az a Robert Schwartzman áll, aki jelenleg a Formula 2-ben versenyzik. Az egész szezon fontos lesz a pilóta és a program számára is.

    „Sergey Sirotkin és Vitaly Petrov mentorként fogják segíteni Robertet abban, hogy felkerülhessen a Formula 1-be” – fogalmazott Rotenberg. – „Gondolkozunk azon, hogy mit tehetünk. Sergey már most nagyon elfoglalt, de nem kizárt az a lehetőség, hogy a Formula 1-ben tesztpilótaként térjen vissza”.

  • Új technológiai partnere lesz a McLarennek

    Új technológiai partnere lesz a McLarennek

    A McLaren hihetetlenül jól szerepelt a 2019-es Forma-1-es szezonban, ugyanis a wokingi istálló a konstruktőri bajnokság negyedik helyén végzett és az egész évad során ők voltak a mezőny legjobb középcsapata.

    A wokingiak sokat köszönhetnek a tehetséges versenyzőiknek, Carlos Sainz Jr.-nak és Lando Norisnak, ugyanis mindketten nagyban hozzájárultak a csapat kiugró eredményéhez. A csapat jó szereplése pedig természetesen vonzza a szponzorokat is, ami meg is látszik, ugyanis a McLaren a tegnapi nap folyamán jelentette be a leújabb támogatóját, a Splunkot.

    A Splunk a világ vezető adatelemzéssel foglalkozó cégje és az együttműködés értelmében ők lesznek a wokingi istálló újdonsült technikai partnere. Természetesen a következő szezonban a Splunk logóit is láthatjuk majd a McLaren autóin, amikről február 13-án hull majd le a lepel. A szponzor feliratokat majd a narancssárga autók pilótafülkéjén és az oldaldobozain lesznek majd láthatóak.

    A McLaren vezető elnöke, Zak Brown nagyon örül annak, hogy sikerült megegyezniük az adatelemzéssel foglalkozó óriáscéggel. „Remek érzés, hogy van egy új technikai partnerünk a Splunk személyében,” – mondta Brown. „Az adatok nagyon sokat számítanak a Forma-1-ben és ezzel mindannyian tisztában vagyunk itt a McLaren-nél, ezért is állapodtunk meg a Splunk-kal, ugyanis az ő segítségükkel és a korszerű eszközeikkel még jobbak lehetünk ezen téren.”

    Még nem tudni, hogy a két fél mennyi ideig fognak együttműködni, azonban egyes információk a két cég több éves szerződést kötött egymással. „Már nagyon várjuk a közös munkát a 2020-as szezontól és még jó sokáig– tette hozzá Brown.

  • Key: Kockáztatnunk kell a kiteljesedéshez

    Key: Kockáztatnunk kell a kiteljesedéshez

    A McLaren technikai igazgatója, James Key a már-már feltámadásra hajazó 2019-es év után sem állna meg, hanem többet kockáztatna, ezáltal kiaknázhatnák a bennük rejlő potenciált.

    „Még mindig sok lehetőségünk van a jelenlegi szabályrendszerben, ha megnézzük a leggyorsabb hármat” – mondta a Marca nevű spanyol lapnak. „A jelenlegi autónak vannak erősségei és gyengeségei is. Például az autó elejéről régóta tudjuk, hogy inkább a gyengébb részek közé tartozik, és próbáljuk is megérteni, miért, majd igyekszünk kijavítani. Jó munkát végeztünk azon a téren, hogy tudjuk, milyen problémákat kerülünk el. Ez amolyan egyensúly, és próbálunk nem túllőni a célon, mert versenyképes alapunk van. Ugyanakkor kockáztatni kell a kiteljesedéshez.”

  • Az öreg Montoya elverte a profi szimulátorjátékost is!

    Az öreg Montoya elverte a profi szimulátorjátékost is!

    A kétszeres Indy 500 győztes Juan Pablo Montoya még tartja az iramot a mai fiatalsággal, és ezt a kolumbiai be is bizonyította egy profi e-játékos ellen. Montoya nyerte meg ugyanis a „Miami’s Fastest Gamer” versenyt, és láthatóan az arcára volt írva, hogy mennyire elégedett. A 44 éves pilóta egy olyan 24 fős mezőnyhöz csatlakozott, ahol az e-sport nagyjai és további autóversenyzők küzdöttek meg egymással, de mégis ő nyert, mesélte vigyorogva:

    „Rég volt ennyire izgi versenyem! Hihetetlen, és fel sem fogom, hogy mennyire intenzív tud lenni egy ilyen szimulátorverseny! Rendesen megizzadtam, forró volt a fejem, annyira kellett koncentrálnom. Meglep, és nem gondoltam volna, hogy elég gyors leszek ahhoz, hogy ezekkel a srácokkal felvegyem a versenyt.”

    Montoya olyanok ellen vette fel a kesztyűt, mint a szimulátorász Rudy van Buren, vagy az IndyCar pilóta Adrian Fernandez, de a saját fiát és Rubens Barrichello legénykéjét, Eduardót is le kellett győznie. Miután több szoros kvalifikációs versenyen is kiverekedte magának a helyét a döntőbe, jött a Red Bull Ring, egy Lamborghini Huracán GT3 virtuális versenyautóval. A hétszeres futamgyőztes korábbi Williams és McLaren pilóta pedig gyorsan el is lépett a rajtnál, és elsőként intette le a kockás zászló. Ezzel egyébként 4000 dollárt is keresett. Annak ellenére, hogy ez az összeg a korábbi által elnyert pénzdíjakkal össze sem hasonlítható, a kolumbiai mégis elégedett volt az eredményével.

    2001 és 2006 között 94 Forma-1-es nagydíjon indult Montoya, harmincszor a dobogón végzett.

  • Norris nyugodtabban készül a második szezonjára

    Norris nyugodtabban készül a második szezonjára

    Lando Norris „nyugodtabban és kevésbé idegesen” készül második F1-es évére a McLarennel.

    A brit mindössze egy év után lépett tovább az F2-ből, és lett 2019-ben a McLaren pilótája. Első évében sokakat lenyűgözött, tizenegyedik lett a bajnokságban, és konstruktőri negyedik helyhez segítette csapatát.

    Az előző szezon végén elismerte, voltak kétségei a képességeivel kapcsolatban, de kitart amellett, hogy a mostani szezonra jobban fel lesz készülve.

    „Tűkön ülve várom, hogy újra autóba ülhessek, főleg ebben az évben. Tavaly ilyenkor sokkal idegesebb voltam, mert sokkal kellet megküzdenem: szabályok, adatok, stratégia, munkamódszerek, minden.”

    „Ezzel szemben most ezek nagy részét tudom.” – utalt többek között arra, hogy nem változnak sokat a szabályok. – „Ahelyett, hogy aggódnék, készen állok-e, már tudom, hogy igen, és ettől izgatott vagyok.”

    Norris kiemelte, az eddigi tapasztalatai mellett a gumik állandósága is a kezére játszik majd a 2020-as szezon során.

    „Az F1 egy komplex sport. Nagyon sok tényező van, ami befolyásolja a teljesítményt. Ezeket lehet tanulmányozni, de csak akkor érti meg teljesen az ember, ha megtapasztalja őket.”

    „Az egyik ilyen gumik kezelése, mikor kell megnyomni, mikor kell visszavenni, hogyan reagálja le az ember a gyorsan változó stratégiát. Hosszútávra kell gondolkodni a versenyeken, ez pedig könnyebb lesz tapasztalattal.”

  • Csak 2023-tól számít győzelmekre a McLaren

    Csak 2023-tól számít győzelmekre a McLaren

    A McLaren csapatfőnöke Andreas Seidl beszélt a csapat hosszútávú terveiről, amelyben hisz, hogy újra sikeresek lehetnek, de csak idővel.

    A nehézkes időszak után a McLaren 2019-ben visszatalált a helyes útra, hiszen komoly lépést tettek előre., simán hozták a bajnoki negyedik helyet. Sokan pedig remélik, hogy még közelebb tudnak majd idén lépni a top csapatokhoz, ám Seidl óvatosa e témában.

    „Ismételten egy kemény csatát várok a bajnoki negyedik helyért. Jelen erőviszonyok és költségvetések között számunkra ez a maximum a Forma-1-ben. Mindig látunk gyenge pontokat a csapaton belül, amin dolgoznunk kell, meg kell mutatnunk, hogy minden téren tudunk fejlődni. Ezért is fontos, hogy egy jó 2020-as évünk legyen.” – mondta a német.

    „A tulajdonosaink biztosítottak minket, hogy megfelelő pénzügyi hátteret tudnak nekünk biztosítani. Ez egy remek jel a csapatnak, mert mi fel akarjuk venni a versenyt a top csapatokkal. Ám ez 2021-ben sem fog megtörténni. A három nagy csapat nagyobb költségvetéssel, erőforrásokkal, több emberrel rendelkeznek, és még jobb munkát is végeznek nálunk. Valószínűleg idén is jobban fognak dolgozni 2021-re készülvén. Az új szabályok után időbe fog telni mire a költségvetési sapka érezteti majd a hatását, így győzelmekre csak 2023-tól számítok.” – fogalmazott.