Címke: McLaren

  • A McLarennél elégedettek az első teszthéttel

    A McLarennél elégedettek az első teszthéttel

    Túl van a Forma-1 mezőnye az első három napos teszten Barcelonában. A McLaren három visszafogott napot teljesített, ám a csapat tagjai elégedettek.

    A brit alakulat az utolsó, pénteki napon megosztotta a feladatokat Sainz és Norris között. 125 kört teljesítettek egész nap, és a 11. meg a 14.helyet szerezték meg az idők alapján. A csapat teljes heti termése pedig 423 kört volt.

    A csapat az elmúlt évek legprobléma mentesebb teszthetén van túl, éppen ezért nem meglepő módon nagy az elégedettség csapaton belül.

    „Alapvetően ez egy újabb remek délelőtt volt, akár csak az egész tesztprogram. Továbbra is az új autó megértésénél tartunk, de már alig várom a következő hetet, mert a mostani az egy pozitív volt, remélem a következő is ilyen lesz.” – nyilatkozta a pénteki etapja után Sainz.

    Norris ugyan tapasztalt pár apróbb problémát az etapjai során, azonban ő sem csalódott.

    „Ez a nap rendben volt. Nem volt tökéletes, voltak kisebb gondok és piros zászlók, amik miatt nem tudtunk annyit menni, mint terveztük, de nem vesztettünk sokat. Ezeket leszámítva jobbnak érzem az autót és magabiztosabb vagyok benne. Ezzel a három nappal pozitívan kezdtük a szezont.”

    A csapatfőnök Andreas Seidl is értékelte a három napot.

    „A téli teszt első részét teljesítettük. Elégedett vagyok a végkifejlettel, köszönhetően az alapos felkészülésünknek, valamint a nagyon fegyelmezett és koncentrált munkának. Minden kitűzött feladatot el tudtunk végezni. Ami a megbízhatóságot illeti, ez volt a legjobb tesztünk sok év után. Remek jutalom volt mindenkinek a csapatban, és remek bizonyíték, hogy a téli kemény munka kifizetődő.” – kezdte a német szakember.

    „A teljesítmény tekintetében pedig, az autó úgy viselkedett, ahogy vártuk a különböző etapokon és beállításokon. A következő tesztig hátralévő pár napot az adatok kielemzésére és a részletek összegyűjtésére fogjuk használni. Szerdán újra pályára gurulunk és folytatjuk a felkészülésünket Melbourne-re, és még több teljesítmény igyekszünk kisajtolni az MCL35-ből.” – folytatta.

    „Köszönet az egész csapatnak a pályán és a Wokingban is, valamint a Renaultos kollégáinknak, továbbá Landonak és Carlosnak a munkájukért és elkötelezettségükért.” – zárta.

  • A pilótáknak tetszik 2020-as formula eddigi tempója

    A pilótáknak tetszik 2020-as formula eddigi tempója

    A régi-új formula sebessége nagy előrelépést mutat a tavalyihoz képest, a pilóták közül többen is megegyezték, hogy sokkal gyorsabbak az idei autók.

    „Lazára vettem, de köridő így is elképesztett” – számol be Carlos Sainz. „Nagyon könnyű volt így menni. Azt hittem, valami különlegeset csináltam. Nem vezettem még ilyen gyorsan autót.”

    Kiemelte azonban, nem csupán saját csapatára jellemző ez a tendencia:

    „Amikor láttam, hogy a többiek is ilyen gyorsak voltak, ez más megvilágításba helyezte a dolgot. Nehéz elmagyarázni, milyen érzés ilyen autókat három hónap kihagyás után vezetni. Döbbenet.”

    „A versenyek nem lesznek annyira izgalmasak, mert nehéz a másikat követni, de 2020 valószínűleg a Forma-1 leggyorsabb éve lesz. Igazi szörnyetegek.”

    Az egy év után visszatérő Ocon szerint is ez lehet a rekordok éve. Amikor arról kérdezték, mi a különbség a Mercedes tavalyi autója és a Renault idei gépe között, ennyit mondott:

    „Mindig vannak különbségek. Az idei tapadás elképesztő, szerintem már túlszárnyaltuk a tavaly ilyenkor futott időket.”

    „Az autók évről évre fejlődnek, így nehéz összehasonlítani. De ilyen gyorsan nem vettem még a kanyarokat, nagyon jó érzés volt. És ez még gyorsulni fog, valószínűleg az összes körrekord megdől majd.”

    Kevin Magnussen megerősítette a kollégái véleményét: „Ezek az autók rendkívül gyorsak. A 9-es kanyart már a második körben padlógázon vettem, ami elég elképzelhetetlennek tűnik.

    Nemcsak ők, hanem a fél napot teljesítő Valtteri Bottas is beszámolt a különbségekről: „Az utolsó órában már éreztem a nyakam. Mindegy, mennyit edzel, érzed. A második hét már egyszerűbb szokott lenni.”

  • A McLaren kitiltott egy kínai újságírót a motorhomejából!

    A McLaren kitiltott egy kínai újságírót a motorhomejából!

    Az első komolyabb mai izgalom a McLaren háza tájáról érkezett: kitiltották Frankie Mao kínai újságírót a hospitality részlegükből. Az oka természetesen az, hogy félnek a paddockban a koronavírustól.

    Maoval jól kitolt a dolog egyébként, gyakorlatilag nem térhet háza már a szezonnyitó futamig, amely majd március 15-én lesz Ausztráliában. Amennyiben ezt megszegné, akkor nem kapna beutazási engedélyt Melbournebe. Így most szegény kínai kolléga lázasan (magas labda volt, elnézést érte! – a szerk. :)) kutat megoldások után, hogy miképp és hol húzhatná meg magát Európában, amíg nem menne a gépe Ausztráliába.

  • A McLaren nem lát okot arra, 2021-re változtasson versenyzőpárosán

    A McLaren nem lát okot arra, 2021-re változtasson versenyzőpárosán

    A McLarennek nincs oka arra, hogy 2021-re változtasson jelenlegi versenyzőpárosán, melyet Carlos Sainz és Lando Norris alkotnak. Erről a csapatfőnök Andreas Seidl beszélt.

    A páros mindkét tagja tavaly került a wokingi csapathoz, az ráadásul Norris F1-es debütáló éve volt. Nem sok közül volt így a tavalyi autó építéséhez sem, de jól kijöttek egymással, a csapattal és abszolút kimaxolták a lehetőségeiket.

    Idén pedig ezt csak fokozni szeretnék, főleg, hogy az idei autó már inkább az ő igényeik szerint készült.

    A 2021-es szezonra azonban sok változással kell majd szembesülniük a csapatoknak, ezért arra lehet számítani, hogy talán a versenyzők is nagyobb kedvvel váltanak majd csapatot.

    Seidl ezzel kapcsolatban az AS című lapnak így nyilatkozott: „Azzal kezdeném, hogy mielőbb szeretnénk tisztán látni.”

    „De nem kapkodunk a döntéshozás vagy bejelentés kapcsán. Még a 2020-as szezon kezdetén vagyunk és nagyon elégedettek vagyunk Landoval és Carlosszal.”

    „Ami fontos, hogy meglépjük a következő lépést csapatként és biztos vagyok benne, hogy a versenyzők hasznosítani tudják, amit tavaly tanultak.”

    „Ami a jövőt illeti, szerintem nincs okunk arra, hogy bármin is változtassunk.”

    Seidl azt is hozzátette, hogy Sainz és Norris élvezik, hogy egyenlő bánásmódban részesülnek.

    „A szezon elején szabadon versenyezhetnek, egészen addig, míg hozzá nem érnek egymáshoz.” – mondta. „Függően attól, hogy hol állunk majd a bajnokságban, talán lesznek bizonyos döntések, melyek lehetővé teszik majd számunkra, hogy elérjük a lehető legjobb pozíciót a világbajnokságban.”

  • Key szerint is a Renault motorja már közel olyan jó, mint a Mercedesé

    Key szerint is a Renault motorja már közel olyan jó, mint a Mercedesé

    James Key azt állítja, hogy a Renault F1-es erőforrása már majdnem annyira jó, mint a Mercedesé. Ő a McLaren technikai igazgatója, és ők az egyetlen csapat, akik a gyári Renault alakulatán kívül használják a franciák motorjait a Forma-1-ben. A Renault az új hibridkorszakban a vezető motorgyártók mögött kullogott, de Key szerint a helyzet 2019-ben megváltozott. Az El Mundonak nyilatkozott:

    „Láthattuk, hogy a Ferrari kicsit előrébb járt mindenkinél, de a Renault motorok versenyképessége már jó, és megközelíti már a Mercedesét is jelenleg.”

    2020 lesz a harmadik és egyben utolsó év, hogy a Renault szállít a McLarennek, akik 2021-től a Mercedes motorjaira váltanak. Key elárulta, hogy a hondás fiaskó után a McLaren a Renault erőforrásaival elégedett volt:

    „2019 egyik pozitívuma volt, hogy a Renault egyértelműen előrelépett, és nagyobb sebességre volt képes az egyenesekben. A mi eredményünkön is ez világosan látszott.”

    Key arra is utalt, hogy az összes gyártó motorja a Forma-1-ben teljesítményben már nagyon közel áll egymáshoz:

    „Azok az idők szertefoszlottak tavaly, amikor az erőforrások között jelentős különbségek voltak.”

  • Brawn: Szükségszerű volt a McLaren szakítása a Hondával

    Brawn: Szükségszerű volt a McLaren szakítása a Hondával

    Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatójaként úgy gondolja, hogy a McLaren helyesen döntött, amikor 2017 végén megváltak a Honda motorjaitól. Ő jó tíz éve a Honda gyári csapatát irányította, és szerinte a McLaren okos emberei jól tették, hogy leállították az együttműködést. A motorsport-total.com-nak fejtette ki a nézeteit a McLaren és a Honda szakításáról:

    „Okos embereik vannak, de eltartott egy ideig nekik is ez a felismerés. Az emberek azt gondolták, hogy nagy hibát követnek el a Hondával való szakítás miatt, de elég vicces, hogy gyakorlatilag erre volt szükségük ahhoz, hogy lássák, mi van a saját csapatukkal. Folyamatosan a Hondát vádolták, aztán kiderült, hogy nem volt ebben igazuk. Azzal, hogy elengedték a Hondát, rákényszerültek arra, hogy kezdjenek valamit az alakulatukkal. Nem vagyok benne biztos, hogy erre az elhatározásra jutnak, ha nem olyan erőforrást kezdenek el használni, amely másutt már bevált. Amint felismerték ezt, nagy változásokat kellett meglépniük, és ezt megtették. Nagyon is pozitív irányba mozdultak el.”

    Amióta a Honda otthagyta a McLarent, a japán motorgyártó a Red Bull csapataira váltott.

  • McLaren: Azon vagyunk, hogy bátran törjünk előre

    McLaren: Azon vagyunk, hogy bátran törjünk előre

    A McLaren bemutatta a 2020-as versenygépét, mellyel tovább folytatnák a tavaly megkezdett munkát, erősítette meg a csapatára rendkívül büszke Zak Brown.

    A tavalyi negyedik helyezett csütörtökön rántotta le a leplet idei autójáról Wokingban, és a bemutató alkalmával nyilatkozott a vezérigazgatóként tevékenykedő Brown.

    „Mérhetetlenül büszke vagyok ma a csapatra” – idézi őt a McLaren hivatalos weboldala. „Tavaly sikerült végrehajtanunk azt, amit szerettünk volna: bebiztosítani a negyedik helyet kemény harc után. A lendületünk a pályán és a csapat energiája megnövelte a globális szurkolói bázisunkat és a partnereink mennyiségét is. Egy nagyon versenyképes szezonra számítunk. Miközben élvezzük a versenyzést, kimértek és fókuszáltak maradunk, és mindannyian bátran törünk előre.”

  • A McLaren is a pályára küldte máris az új autóját Barcelonában

    A McLaren is a pályára küldte máris az új autóját Barcelonában

    A jövő héten az összes 2020-as Forma-1-es autót láthatjuk már a pályán, de McLaren máris birtokba vette Barcelonát. Kezdődnek a téli tesztek, és jó egy hónap múlva a szezon is. A papaya-sárga csapat azonban máris felhasználta a minden csapat számára adott úgynevezett filmezős napot, és már a téli tesztek helyszínén akarják magukat minél jobb formába hozni. Ezeken a napokon azonban az autóknak összesen 100 km-nyi szabadság megengedett. A Ferrari is szokott élni ezzel az Olasz Nagydíj előtt, de a Mercedes és az Aston Martin Red Bull Racing és megejtették már ezt Silverstoneban a héten. A McLaren most csatlakozott hozzájuk:

  • Sainz meghosszabbítaná szerződését a McLarennel

    Sainz meghosszabbítaná szerződését a McLarennel

    Carlos Sainz finoman jelezte, örülne neki, ha szerzősét hosszabbíthatna a McLarennel.

    A Red Bull Junior Program és az egy éves Renault-os kitérő után 2019-ben a spanyol a brit csapathoz szerződött. Akkor a wokingi istálló két éves kontraktusban állapodott meg Sainzcal, ám a 25 éves versenyző nem bánná, ha az orra elé tolnák a hosszabbítást.

    ,,Nyilvánvalóan nem titok az, hogy nagyon boldog vagyok a McLarennél. Természetesen a háttérben már bizonyos dolgok elindultak, már elkezdtük a tárgyalásokat, de ugyanakkor még nem vesszük ezt olyan komolyan, hiszen még csak február van. Nem sietünk el semmit. Ugyanakkor nem fogom elrejteni azt, hogy nagyon-nagyon boldog vagyok a McLarennél és nagy reményeket fűzők ehhez a projekthez.” -nyilatkozta az autóbemutató után Sainz.

  • Norris koncentráltabban képzeli el magát a szezonban

    Norris koncentráltabban képzeli el magát a szezonban

    Lando Norris, a McLaren fiatal brit pilótája elárulta, 2020-as szezonban még koncentráltabban képzeli el magát.

    A közösségi médiában, a PR-eseményeken, a Carlos Sainz-cal való derűs kapcsolatában, valamint a Max Verstappennel vívott szimulációs versenyeik során egy gondatlan fiatal srácot képzelünk el Lando Norris személyében. Azonban a McLaren 2020-as autóbemutatóján a brit pilóta leszögezte, hogy komolyabban szeretné venni az egész munkásságát.

    „Minden alkalommal, amikor dolgoznom és összpontosítani kellett dolgokra, megcsináltam, de ezeket lehet máshogyan is alakítani, mint ahogy én csinálom” – mondta el a pilóta.

    „Sokan látják, hogy viccelődök és ezért a hibáimat hibáztatják, amikor viccelődök. Úgy tűnhet, hogy nem vagyok olyan koncentrált a többi pilótához képest” – tette hozzá Norris.

    Bár Norris elmondta: elsődleges helyen áll az, hogy élvezze, amit csinál, egyelőre ezért is áll ellen annak a csábításnak, hogy elhagyja az Egyesült Királyságot Monacóért. Elárulta, hogy ennek a döntésének anyagi vonzatai is vannak, ugyanis még nem keresett annyit, hogy megérje neki elhagyni Londont és a barátait

    „Remélhetőleg ez olyan valami, amire várok a jövőt illetően, de egyelőre élvezem, amit csinálok és ez az érzés egyelőre mindent felülír” – nyilatkozta Norris.