Címke: McLaren

  • A McLarent továbbra is támogatja a Coca-Cola Company

    A McLarent továbbra is támogatja a Coca-Cola Company

    A McLaren Racing tegnap jelentette be, hogy folytatják a két éve megkezdett partnerséget a Coca-Cola Company-val.

    A McLaren Racing és a Coca Cola Company kapcsolata 2018 óta datálható, ugyanis ebben az évben jelent meg először a wokingiak autóján a kólagyártó logója. A partnerség a legfontosabb versenypiacokra összpontosított, beleértve az Egyesült Államokat, Mexikót, Brazíliát és az Egyesült Arab Emírségeket.

    2020-ban folytatódik a megkezdett munka és újabb tartalmakat is gyártanak közösen: a „Coke Driven to Deliver-ben” Lando Norris és Carlos Sainz is szerepelni fog és rövid videókat majd az Amazonon lehet megtekinteni. A Coca-Cola logója nemcsak a McLaren MCL 35-on jelenik meg, hanem a pilóták kulacsain is.

    „A Coca-Cola az egyik legikonikusabb márka a világon és nagyon boldogok vagyunk, hogy folytatjuk a megkezdett partnerségünket. Az elmúlt két évben számos különleges élményt nyújtottunk a szurkolóinknak közösen és különböző közönségeknek mutattuk be a Formula 1-et. Nagyon várjuk a közös munkát a 2020-as szezonban” – fogalmazott Zak Brawn, a McLaren Racing vezérigazgatója.

  • A McLaren döntött: Nem indulnak az Ausztrál Nagydíjon!

    A McLaren döntött: Nem indulnak az Ausztrál Nagydíjon!

    A McLaren Racing hivatalosan is eldöntötte, nem indulnak a 2020-as Ausztrál Nagydíjon Melbourneben, miután az egyik csapattagjuk koronavírus tesztje pozitív lett.

    A kolléga részt vett a koronavírus teszten, majd elkülönítette magát, amint láthatóak lettek a tünetei, most pedig átadták a helyi egészségügyi hatóságoknak.

    A csapat felkészült erre, és helyben segítséget nyújt a dolgozójának, akire most jó ideig karantén vár. Az istálló együttműködik a releváns helyi egészségügyi szervezetekkel, hogy kivizsgálhassák és elemezhessék az esetet.

    Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója és Andreas Seidl csapatfőnök a mai nap folyamán értesítették a döntésükről az F1 illetve a FIA vezetését is. Ezt pedig nem csak a McLaren F1 és partnerei védelmében, hanem a versenytársak, a Forma-1 rajongói és a részvényesek érdekében tették.

  • Négy koronavírus-gyanús eset az Ausztrál Forma-1-es paddockban!

    Négy koronavírus-gyanús eset az Ausztrál Forma-1-es paddockban!

    A Forma-1 tíz csapata között szerdán már Melbourneben négy gyanús esetet találtak, akik megfertőződhettek a koronavírussal. Csütörtöktől pedig kezdődnie kell már a médianapnak, és a normál üzemnek a pályán.

    A Haas két munkatársa érintett, egy kolléga a McLarennél, egy pedig a Williamsnél mutatja a betegség tüneteit, így őket visszaküldték a hotelszobáikba. Ott végzik el rajtuk a teszteket, de az eredményekre még várni kell. A három csapat versenyzői illetve az istállók vezetői nem érintettek.

    A boxutcában gyakorlatilag már éles a koronavírus riasztás. Az azonban egyelőre nem világos, hogy pozitív teszteredmények esetén miképp reagál majd erre a királykategória. A FIA sem kommunikál egyértelműen hetek óta a koronavírusos esetek kapcsán, hanem semmitmondó közleményekbe burkolózik.

    Ami biztos: a biztonsági és higéniai intézkedések minden csapatnál a maximális szintre emelkedett. A paddock teljes területén nincs kézfogás és ölelkezés. Fertőtlenítőszer adagolók minden csapatnál rendelkezésre állnak.

    Az Ausztrál Nagydíj szervezői továbbra is több ezer rajongó előtt megtartanák a versenyt vasárnap. Pedig már lakossági tiltakozás is volt, és javasolták, hogy halasszák el a futamot a koronavírus terjedése miatt.

  • Van der Garde: Nicholas Latifi nem elég jó a Forma-1-hez!

    Van der Garde: Nicholas Latifi nem elég jó a Forma-1-hez!

    A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Giedo van der Garde úgy véli, hogy a sport egyetlen 2020-as újonca, Nicholas Latifi nem elég jó a Forma-1-hez. A holland pilóta 2013-ban versenyzett a királykategóriában, és a hazai Formule 1 magazinjuknak nyilatkozta azt, hogy szerinte a 24 éves Formula 2 veterán csak szenvedni fog a Williamsnél idén George Russell mellett:

    „Nem hiszem, hogy Latifi kellően jó, így nehéz dolga lesz Russell ellen. Azt láttam, hogy Russell csak megy előre, mert egy nagyszerű tehetség, amit mutatott már a Formula 3-ban és a Formula 2-ben is. Latifi ugyan elért a Forma-1-be, de tudjuk, hogy rengeteg pénzt hoz, ami kell a Williams túléléséhez. Nem vagyok elájulva Latifitől, mint versenyző.”

    Az is tény, hogy a válságos állapotban leledző Williams 2019-ben tök utolsó volt, és a lengyel támogatójuk, az Orlen Robert Kubicával együtt lelépett, aki szintén csak szenvedett George Russell mellett. Latifi, a 2019-es tartalékjuk a fia a kanadai milliomos Michael Latifinek, akinek 10%-os részesedése van a McLarenben.

    Van der Garde elmondta a véleményét a Forma-1 jelenlegi legöregebb pilótájáról, a 40 éves Kimi Räikkönenről, akinek szerinte félre kellene már állnia az új tehetségek miatt:

    „Szerintem Räikkönennek már utat kellene adnia egy fiatal tehetségnek. Remélem, hogy mihamarább eljön a nap, amikor abbahagyja.”

  • Ecclestone szerint nem igazán jó a 2020-as Ferrari

    Ecclestone szerint nem igazán jó a 2020-as Ferrari

    Mindenki nagy reményt fűz 2020-ban egy Red Bull Mercedes csatához, míg a Ferrari igazából csak szenved. Ez látható volt a tesztek után is, hogy az Ezüstnyilasok nagyon elöl, a maranellóiak viszont nagyon hátul kullognak. A korábbi Forma-1 vezér, Bernie Ecclestone nyilatkozott is erről a svájci Blicknek:

    „A Ferrari autója láthatóan nem jó. Ahogy azonban a vörös autók milliónyi rajongója, én is reménykedek benne, hogy meglepnek.”

    Egyesek úgy vélik, hogy a 2020-as Ferrari versenytempója, tehát hosszabb távon legalább jó, így vélekedik legalábbis a Hollang Nagydíj főnöke, Jan Lammers is:

    „A Ferrarinak a top háromban a helye, még ha ezt nem is mutatták meg Barcelonában. Biztosak lehetünk benne, hogy Ausztráliában már ott lesznek.”

    Mindeközben az is könnyen megtörténhet, hogy a Ferrari visszaesik az igencsak versenyképes középmezőnybe. Erről a korábbi Forma-1-es versenyző ennyit mondott:

    „Itt van ugyebár a rózsaszín Mercedes, a Racing Point. Kemény lehet majd a csata a harmadik helyért, hiszen akár a Renault vagy a McLaren is odaérhetnek.”

    A Red Bullról Lammers azt gondolja, hogy Max Verstappennel akár egy sikeres harcba kezdhetnek a világbajnoki címért:

    „A Red Bull végigcsinálta a programját Barcelonában, és szerintem jobb formában vannak, mint azt eddig láthattuk. Talán most láthatja majd igazán csak a Mercedes, hogy a hetedik bajnoki címük megszerzése nem lesz egyszerű menet. Ez lehet a Red Bull és Max Verstappen nagy éve.”

  • Glock a Ferrari kapcsán kizárást emleget, és Vettel távozását prognosztizálja

    Glock a Ferrari kapcsán kizárást emleget, és Vettel távozását prognosztizálja

    Timo Glock szerint a Ferrari erőforrásai körül kialakult ügy akár Sebastian Vettel távozását is eredményezheti.

    A négyszeres világbajnok szerződése idén lejár, így 2021-re szabadon igazolható. Mattia Binotto korábban már elmondta, hogy a vörösök célja a német versenyző megtartása, sőt már a tárgyalásokat is elkezdték, ám a bejelentés még várat magára. A 32 éves pilóta is szívesen maradna, ám nemrég azt is kilátásba helyezte, hogy akár másik csapatnál is versenyezhet. 

    Glock szerint az olaszok és az FIA botránya miatt honfitársa dönthet úgy, hogy távozik a Ferraritól:

    ,,Úgy vélem az is közre fog játszani, hogy mi lesz majd ennek a ferraris történetnek a vége. El tudom azt képzelni, hogy emiatt az mondja: ‘Ennyi, elég volt.” -nyilatkozta a versenyző a ran.de-nek.

    A németnek már van is ötlete, hol folytathatja Vettel, ha szakít a vörösökkel:

    Talán a McLarennél. Andreas Seidlel van egy német vezetőjük akivel később odaérthetnek. El tudom azt képzelni, hogy szeretne majd egy tapasztalt németet látni a csapatában.” -tette hozzá Glock.

    A Ferrari ugyanakkor nemcsak a versenyzőjét vesztheti el, hanem a csapatfőnökét is. A DTM-es pilóta szerint fejek hullhatnak Maranellóban a botrány miatt.

    ,,A Ferrarinak reagálnia kell! Úgy, ahogy az üzleti életben is, a felelősnek fel kell vennie a kalapját és távoznia kell.” -utalt Binottora Glock. – ,,Pontosan tudta, hogy mi folyik ott, és azt is, hogyha bármi történik akkor neki kell együtt élnie a következményekkel.

    A németet ugyanakkor aggasztja az FIA kommunikációja is az üggyel kapcsolatban:

    Már tavalyi felmerült az, hogy a Ferrari tilosban jár. Az ellenfelek vizsgálatot követeltek az erőforrásuk miatt, és ezek után a Ferrari hirtelen lassabb lett. Max Verstappen a nyilvánosság előtt vádolta őket csalással, majd az utolsó versenyen, Abu Dhabiban, Charles Leclerc autójában vizsgálták az üzemanyag-mennyiséget. Az FIA szemszögéből nézve, nagyon balszerencsés volt az, hogy a nyomozás ilyen sokáig tartott, és a végeredményt ilyen formában közölték az idei szezon megkezdése előtt. Lehet, hogy ennek taktikai okai is vannak, de véleményem szerint ez már nincs benne a bírság kategóriában. Akárki, aki nem a szabályok szerint játszik a sportban vagy egy versenyen, és tudatosan manipulálja azt, ki kell zárni.” tette hozzá Glock

  • Sainz szerint a Racing Point nem másolta le a Mercedest

    Sainz szerint a Racing Point nem másolta le a Mercedest

    Carlos Sainz elhatárolódik azoktól a véleményektől, melyek szerint a Racing Point 2020-as autója valójában egy rózsaszín Mercedes és szabálytalan.

    Sainz arról számolt be, hogy a mérnökök, akikkel ő együtt dolgozik, miután megvizsgálták a képeket, nem hiszik, hogy a Racing Point lemásolta volna a Mercedes tavalyi autóját.

    „Megkérdeztem a mérnököket, hogy miért nem másoljuk le mi is a Mercedest? És azt mondták, hogy ez lehetetlen. Én hiszek nekik és nem is fogok ennél többet mondani.” – mondta a McLaren spanyol versenyzője.

    Sokan pedig azt is sejteni vélik, hogy a Racing Point autója nem teljesen felel meg a szabályoknak.

    „Nem tudom.” – reagált erre Saint. „Ez a csapat dolga.”

    „De én sosem kérdőjeleztem meg az autó szabályosságát.” – mondta a Marca c. lapnak. „Amiről én beszéltem, az a McLaren spiritusza, hogy úttörő legyen, olyan csapat, amely feltalál, nem olyan csapat, ami másol, hanem amely trendet teremt.”

    „Nem érdekel, hogy más csapatok mit csinálnak. Csak az érdekel, hogy közép- és hosszútávon az enyém legyen a referencia és a vezető csapat.”

  • Távozik a McLaren fejlesztőversenyzője

    Távozik a McLaren fejlesztőversenyzője

    Sergio Sette Camara azonnali hatállyal távozott a McLaren Forma-1-es csapatától, ahol a fejlesztőpilóta szerepkörét töltötte be.

    A 21 éves brazil tavaly a Formula 2-ben versenyzett, itt az összetett negyedik helyén zárt a csapatbajnok DAMS színeiben.

    A jövője az IndyCar lehet, a tengerentúli sorozatban már be is jelentették a Carlinhoz, ahol honfitársával, Felipe Nasr-el osztozik majd a 31-es autón. Ez azt jelenti tehát, hogy egyelőre nem fog teljes szezont futni. De ott van neki a Formula E is, hiszen a GEOX Dragon tartalékversenyzője lett és minden bizonnyal be is mutatkozik majd az elektromos szériában, hiszen a csapat állandó versenyzője, Nico Müller kihagyja a new york-i fordulót DTM-es kötelezettségei miatt. Ekkor lesz ugyanis a német bajnokság norisringi versenye és a csapat ki máshoz nyúlna, ha nem a tartalékpilótához?

  • Sainz már tárgyal a McLarennel

    Sainz már tárgyal a McLarennel

    Carlos Sainz elárulta, már folynak a beszélgetések a McLarennel a szerződéshosszabbítás miatt.

    A spanyol versenyző tavaly került a brit csapathoz, miután a Renault-nál Daniel Ricciardo érkezése miatt nem maradt számára hely. A 25 éves pilóta nagyon jó teljesítményt nyújtott a wokingi istállónál, így nem meglepő az, ha a felek továbbra is a folytatás mellett döntenek. Sainz már korábban elmondta, nagyon jól érezi magát jelenlegi alakulatánál és nagyon örülne neki, ha hosszabbíthatna velük.

    Ugyanakkor nemrég olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy a Ferrari érdeklődik a spanyol iránt, ám Sainz nem igazán figyel oda ezekre a szóbeszédekre.

    ,,Minden tisztelettel, de nem igazán hiszek abban, amit az újságírók mondanak. Nekem a McLarennel való közös munkámra kell fókuszálnom. Szeretném látni a fejlődést és én magam is szeretnék jobb versenyzővé válni. Közép-illetve hosszútávú terveimet nézve se tudnám máshol elképzelni magam, mint a McLarennél. Az első beszélgetéseknél tartunk, ezért várjunk egy kicsit, és nézzük meg később  mi történik.” -nyilatkozta a spanyol.

    Sainz hozzátette, nagyon elégedett azzal, ahogy Andreas Seidl vezeti a csapatot.

    ,,A csapat nyitottabbá vált a kritikákra, a kritikát itt nem negatívumként értem, hanem az alakulat javulását illetően. Ez része annak az új filozófiának, amit Andreas vezetett be. Még a szerelőknek is új étrendje, új beosztása lett. Sok változás történt annak érdekében, hogy az istálló még professzionálisabb, még teljesebb legyen, és ezek olyan dolgok, amiket én is kedvelek.”

  • Key: Utolsó dolog a Forma-1-ben egy másik autó lemásolása

    Key: Utolsó dolog a Forma-1-ben egy másik autó lemásolása

    A McLaren technikai igazgatója James Key is elmondta a véleményét a Racing Point autómásolása kapcsán. A szakember szerint ez a legutolsó dolog a Forma-1-ben, mivel annak kellene a fő motivációnak lenni, hogy saját erőből túlfejlesszenek másokat.

    A Racing Point tavalyi „Mercedes klónja” volt a téli tesztek fő vitatémája. Noha a brit csapat a szabályokat nem szegte meg azzal, hogy ihletett merített a tavalyi bajnok konstrukcióból, ám maga az elv igencsak megosztotta a paddockot.

    „Az utolsó dolog, amit akarsz, az az, hogy lemásolod a szomszédot, mert sokkal jobban akarod jobb saját ötletekkel túlfejleszteni őket.” – kezdte Key. „A képek sok mindent elmondanak erről a sztoriról, rengeteg vitát szült, de a mi részünkről inkább csak magunkra akarunk koncentrálni.”

    „Természetesen rajta tartjuk a szemünket a riválisainkon és látjuk, hogy a Racing Point hatalmas ugrást mutatott be a teljesítményében. Ostobaság ezt nem elismerni. Mérnöki szempontból egy mérnök mindenkit le akar győzni, és ez motiválja a legtöbb embert is. A mérnökök nagyon kompetitív emberek, mi is azok vagyunk, amikor a Forma-1-ben dolgozol szembe kell nézned egy másik vállalat vagy csapat jelentette kihívással.” – folytatta.

    „Ami a Forma-1-et igazán különlegessé teszi az az, hogy a csapatok meg a versenyzők is küzdenek egymással. Egy mérnök pedig a mezőny legjobb autóját akarja összerakni. Nehéz megmondani, hogy mások hogyan éreznek e kapcsán, de én személy szerint közvetlen felelősséget vállalok a teljesítményért.” – zárta a technikai igazgató.