Címke: McLaren

  • Mark Blundell: Ayrton Senna hihetetlenül egoista volt

    Mark Blundell: Ayrton Senna hihetetlenül egoista volt

    Mark Bundell egyik élménye Ayrton Sennával kapcsolatban az, amikor 1992-ben „elhappolta” előle a reptéri taxiját, de azt is elmondta, hogy a brazil nagyon is tanulmányozta az akkori sajtót: magáról.

    Sennáról sokat írtak az elmúlt években. A nagy szívéről a szegény emberek iránt Brazíliában, sőt egyesek szerint ma ő lehetne hazájában az államelnök. A háromszoros világbajnoknak, aki 1994-ben Imolában végzetes balesetet szenvedett a versenypályán azonban volt egy teljesen másik arca. A brazil zseni elképesztő volt, így emlékszik rá az egykori McLaren versenyző Mark Blundell is a „Beyond the Grid” podcastban, de némileg árnyalta is a képet:

    „Ugyanakkor hihetetlenül egoista is volt. Mindig elérte, hogy megkapja azt, ami ahhoz kellett, hogy sikeres legyen.”

    Blundell 1992-ben tesztpilóta volt a McLarennél annak sztárpilótái, Senna és Gerhard Berger mellett. Ez még az az időszak volt, amikor a Williams előállt a vezetőket segítő elektronikai megoldásaival, hogy ezzel érjenek fel a csúcsra. Főleg az aktív felfüggesztés volt döntő ezen harcban, és a brit pilóta dolga volt ennek a mclarenes verzióján dolgozni:

    „Emlékszem egy tesztre Imolában. Abban az autóban ültem, amelyikben már volt aktív felfüggesztés. Az én köridőm picivel jobb volt, mint Senna ideje a passzív autóval. Senna ezt nem akarta elhinni, hogy egy tesztpilóta gyorsabb lehet, mint ő, nem fért bele a világképébe. Beleásta magát az adatokba, és kielemezte, hogy mi a helyzet. Mennem kellett volna a repülőtérre, és az volt a terv, hogy a csapat fizioterapeutája, Josef Leberer kivisz.

    Ott ültünk tehát a teszt utáni értekezleten, és mondtam: „Oké srácok, mennem kell Bolognába, a reptérre. Josef, el tudsz vinni? Erre Senna csak felemelte a fejét, és annyit bökött oda: „Nem. Itt marad.” Minden lehetséges szóra jöhető ember itt ült a versenyzői eligazításon, még Dave Ryan is. Senki nem szólt egy szót sem. Dörmögtem tovább, hogy miképp jutok ki a repülőtérre?! Joseffel ez le volt beszélve! Senna megint felnézett, és megismételte: „Nem. Itt marad.” Ez egy pszichológiai játék volt a részéről. Majd a tudomásomra hozta: „Húzzál vissza a boxodba! Ma a pályán azt tettél, amit, de te itt csak egy tesztpilóta vagy, a tartalékos, akinek gondoskodnia kell magáról. Biztos, hogy senkit sem viszel el az embereim közül.”

    Blundell így folytatta a történetét:

    „Így dolgozott, később ezt megértettem. Mindig sikerült neki a maximumot kihoznia az őt körbevevő emberekből. Megvolt ez a képessége, hogy beszélt valamiről, és nyomás alatt tudott tartani egy egész rendszert, anélkül, hogy az emberek észrevették volna, hogy valójában mekkora nyomás alá is helyezte őket.”

    A ma 54 éves volt F1-es pilóta arra is emlékszik még, hogy amikor Senna már a repülőgépen ült, az asszisztense Beatrice átadott neki egy mappát, amelyben a nyomtatott sajtó hírei voltak. A lényeges részek pedig ki voltak emelve kis nyilakkal. Blundell elcsodálkozott, Senna pedig ezt is elmagyarázta neki:

    „Ezek a rólam szóló negatív megjegyzések. Meg akarom érteni, hogy ki mond ilyeneket.”

    Ekkor értette meg a McLaren tesztpilóta, hogy Senna a versenyen kívül is képes odafigyelni mindenre, amire ő képtelen lenne. Nyers tempó tekintetében szerinte Mika Häkkinen volt az egyik leggyorsabb valaha volt csapattársa. Mindent figyelembe véve azonban Senna páratlan volt:

    „Nem értettem meg, hogy mennyire kell egoistának lennem ahhoz, hogy megkapjam azt, amire szükségem van, hogy tovább fejlődhessek. Nem voltam egyszerűen ennyire kemény.”

  • Hamilton és Vettel is hajlandó a bérük egy részéről lemondani

    Hamilton és Vettel is hajlandó a bérük egy részéről lemondani

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is felajánlanák fizetésük egy részét, hogy ezzel segítsék a csapatukat sújtó pénzügyi válság túlélésében.

    Több Formula 1-es csapat szembesült azzal, hogy idén a 22 futamból már nyolc hétvégét elhalasztottak vagy töröltek, és ez a szám a következő hetekben még nőhet. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója még további öt futam elhalasztására tippel, amellyel a csapatok több milliót is bukhatnak.

    A válság átélése érdekében a McLaren a hét elején bejelentette, hogy kihasználja az Egyesült Királyság kormányának kezdeményezését és átvállalják a szabadságon lévő munkavállalóik bérének 80 százalékát. A wokingi csapatnál többek kényszerültek szabadságra, továbbá Carlos Sainz és Lando Norris fizetését is csökkentették.

    A McLaren nyilatkozatában kijelentette, a Covid-19 miatt számos olyan intézkedést kell alkalmazni, amely arra is szolgál, hogy védjék az alkalmazottak pozícióját és a gazdaság visszaállás után mindenkit teljes állásban tudjanak alkalmazni.

    Bár még másik csapat nem állt elő hasonló nyilatkozattal, mint a McLaren, egyes információk szerint Hamilton és Vettel mellett Charles Leclerc is felajánlotta fizetésének egy részét. Hamilton 40 millió, Vettel mintegy 35 millió fontot keres évente, míg Leclerc mindössze 8 millió fontot.

    A Daily Mail azt állítja, hogy „a hatszoros világbajnok hajlandó lemondani a 40 millió fontos fizetésének egy részéréről, azonban ezek a megbeszélések még előzetes szakaszban vannak”. A Ferrari pilótái, Sebastian Vettel és Charles Leclerc is megbeszéléseket folytatnak a fizetésük csökkentéséről.

  • Montoya: Rakd Hamiltont egy másik autóba, és máris nem világbajnok!

    Montoya: Rakd Hamiltont egy másik autóba, és máris nem világbajnok!

    Az autósportok történelmében az egyik legjobb referenciával rendelkező pilóta a kolumbiai Juan Pablo Montoya. Sokaknak örömet okozott a Forma-1-es vagy az IndyCar győzelmeivel, vagy épp azon kategóriában, ahol versenyzett, és nyert. A kolumbiai elemezte a karrierjét, és elismerte, hogy hazájában olyan hullámokat gerjesztett, amit versenyzőként sem mindig ismert fel. Amikor például úgy döntött, hogy elhagyja a Forma-1-et az ottani csapatok sportpolitikája miatt, Kolumbiában a honfitársai ezt nem értékelték. Montoya a WRadionak nyilatkozott erről:

    „Kifejezetten meglepett az a belső sportpolitika, ami nem is a Forma-1-et jellemezte, hanem ami a csapatokon belül folyt, ezt pedig nem szerettem. Ez pedig untatott, mert nem politikus akartam lenni, hanem csak autókkal versenyezni.”

    Azt is elismerte, ahhoz hogy bajnok lehess a Forma-1-ben, a legjobb autóval kell rendelkezned, erre a legjobb példa a jelenleg is egyeduralkodó Lewis Hamilton, mert ha nem a legjobb autója lenne, nem lenne bajnok a királykategóriában:

    „Ültessük át Lewis Hamiltont egy másik autóba, máris nem lenne világbajnok.”

    Szerinte Fernando Alonso is azért lett világbajnok, mivel a legjobb autót kapta abban az évben, és megvolt a képessége arra, hogy hogyan végezzen vele jó munkát. Némileg kritikusan ugyanakkor azt is bevallotta, hogy neki mindez nem adatott meg, hogy világbajnokká válhasson:

    „Fernandónak ott volt a lehetősége, hogy megnyerje a bajnokságot, mert a Renault autóját hajtotta, amely akkor a legjobb volt. Jó volt a csomag, ő meg remekül dolgozott vele. Nekem ez soha nem jött el, mert amikor a Williamsnél voltam, kicsit hátrányban voltunk, amikor a McLarennél, akkor is. Ott voltam ezen csapatoknál, de olyan volt, amilyen.”

  • Lehetetlen megrendezni a 2020-as Kanadai Nagydíjat, állítja Carpentier

    Lehetetlen megrendezni a 2020-as Kanadai Nagydíjat, állítja Carpentier

    Patrick Carpentier egy kanadai autóversenyző, és úgy véli, hogy képtelenség lesz megrendezni Montrealban a nagydíjat júniusban. A verseny promótere, Francois Dumontier jelenleg 50% esélyt ad annak, hogy lesz idén Kanadai Nagydíj, de Carpentier már nem ennyire optimista. A La Pressenek nyilatkozott:

    „A Ferrari fontos része a Forma-1-nek, így ha lefújták Melbourne-t amiért egy McLaren alkalmazott koronavírusos lett, akkor Montrealban se lesz semmi, mert az olaszok nem lesznek ott.”

    Carpentier itt egyértelműen a súlyos helyzetre utal, ami Olaszországban tombol jelenleg is:

    „Jelenleg kifejezetten rossz üzenet lenne, ha a Ferrari elmenne bárhova is versenyezni, ahol közel 1000 ember hal meg háromnaponta. Francois miatt kicsit reménykedem benne, de szerintem ezt lehetetlenség megtartani. Ő ad ennek 50%-ot, én 10-et.”

  • A McLaren az első csapat, amelyik szabadságra küldte az alkalamzottjait

    A McLaren az első csapat, amelyik szabadságra küldte az alkalamzottjait

    A Forma-1-ben eddig csak előrehozott gyárleállásokat okozott koronavírus-járvány, ám első csapatként a McLaren jelentette be, hogy 850 munkatársát szabadságra küldte.

    Az átmeneti „távozás” azt is jelenti, hogy a McLaren a brit kormány biztosított lehetőségeket kihasználva fizetheti az alkalmazottjai bérét.

    „Ezen intézkedések a munkahelyek rövidtávú védelmére szolgálnak, annak érdekében, hogy a gazdaság újbóli beindulása után a munkavállalók teljes munkaidőben visszatérhessenek a munkáltatókhoz.” – áll a csapat nyilatkozatában.

    Emellett az istálló pilótái Carlos Sainz és Lando Norris, illetve Zak Brown és több menedzsmenti tag is önként vállalt, hogy csökkentsék a fizetését.

    A Daily Mail pedig arról számolt be, hogy a többi brit csapat is követheti a McLarent és kényszer szabadságra küldhetik a munkavállalóikat.

  • Borral és szalámival szúrta volna ki Senna szemét Briatore

    Borral és szalámival szúrta volna ki Senna szemét Briatore

    Az, hogy Ayrton Senna már 1991-ben is tárgyalt a Benettonnal ismert volt, most Flavio Briatore előállt azzal, hogy 1993-ban is találkoztak. Egyike a Forma-1 kevésbé dokumentált történeteinek az, hogy a brazil háromszoros világbajnok a karrierje során nem csak a Ferrarival egyeztetett egy esetleges váltásról, hanem a Benettonnal is. John Barnard, a legendás konstruktőr, a „The Perfect Car” című könyvében írt először róla, hogy Senna 1991-ben már beszélt róla, hogy a Benettonhoz igazolna. Két évvel később azonban ez újra felmerült.

    Az akkori Benetton csapatfőnök, Flavio Briatore most a „Beyond the Grid” podcastban emlékezett vissza:

    „Egyszer Senna felkeresett a londoni házamban. Ez akkoriban volt, amikor vitatkozott Ron Denisszel, végül versenyenként egymillióért indult, tehát 1993-ban.”

    Akik nem ismerik ezt a sztorit, nos érdemes tudni, hogy 1993-ra Sennának nem volt szerződése a McLarennel, hanem versenyről-versenyre egyezett meg Ron Denisszel, gyakorlatilag egy kézfogással. Az akkori viszonyok között pedig ezért elképesztően nagy összeget zsebelt be, versenyenként 1 millió dollárt, tehát összességében 16 milliót. A magas fizetése ellenére azonban Senna nem volt boldog a McLarennél. Ráadásul pont a legnagyobb ellenfele, Alain Prost az akkor szenzációs Williamsben rendre legyőzte. Briatore is érezte, hogy ez lesz az ő nagy lehetősége:

    „Felhívtam. Találkoztunk Londonban a házamban, ahol bort ittunk, és szalámit ettünk.”

    Azt mondta nekem:

    „Flavio, egymilliót keresek versenyenként, nem tudok átigazolni hozzád. Mit tudsz te ajánlani?”

    Azt mondtam neki erre nevetve:

    „Szalámit és sajtot! Még mindig jobb, mint a McLarennél… De komolyra fordítva a szót: adok 8 milliót, mert volt egy olyan támogatóm, aki ígért ennyit, ha jön Senna.”

    Így felelt erre:

    „Először is, több pénzt akarok. Másrészt, az istállód nem egy topcsapat.”

    Innen nézve kifejezetten ironikus, hogy Michael Schumacher 1994-ben egy olyan Benettonnal lett világbajnok, amit Senna nem sokkal korábban elutasított. Briatore azt állítja, hogy Sennával szuper volt a kapcsolata, legalábbis 1994-ig mindenképp, mert ezt követően Schumacher rendre nyert. Még egy összetűzésük volt ezt követően: Senna nem akarta, hogy Briatore kivágja a csapatából a honfitársát, Roberto Moreno-t, amire Flavio így emlékezik vissza:

    „Meg akarta védeni Moreno-t. Piquet-t, nem. Az mindegy volt neki.”

  • Sainzot aggasztják a koronavírus-helyzet és lehetséges következményei

    Sainzot aggasztják a koronavírus-helyzet és lehetséges következményei

    A Forma-1-et is elért koronavírus-járvány leginkább a McLaren istállót sújtotta. Ő náluk találták pozitív esetet, így több csapattag is karanténba került Melbourne-ben, ahonnan azonban már haza jutottak.

    A csapat spanyol pilótája Carlos Sainz mesélt arról a helyzetről az olasz Sky-nak.

    „A csapaton belül senkinek sem volt egyszerű az a helyzet, de úgy érzem, hogy korrektül és tökéletesen kezeltük azt. Remek vezetőink vannak Andreas és Zak személyében, az utána lévő időszak olyan volt, mint egy forgószél, de továbbra is minden tökéletesen meg olt szervezve.” – kezdte Sainz.

    „Most viszont örülök annak, hogy minden csapattagunk – még azok is, akik Ausztráliában karanténban maradtak – jól vannak és hazamehettek.” – tette hozzá.

    Azonban őt személy szerint frusztrálja az a tény, hogy egy jó ideig nem ülhet még Forma-1-es autóban.

    „Nem félek csak aggódok, hogy sokáig nem vezethetek F1-es autót. A világ minden tájáról érkező hírek viszont igenis megrémítenek. Együtt érzek az ápolókkal és orvosokkal a kórházakban, akik valóban megvívják ezt a háborút. Mi otthon maradunk, aggódunk, de nem félünk, mivel nem látjuk azokat, amiket ők. Én igyekszek nyugodt maradni, mivel a családomat is nyugalomban akarom tudni.” – fogalmazott.

    A kialakult válság helyzet a pilóták szerződéseire is komoly hatással lehet, ugyanis sokuk kontraktusa idén jár le, akár csak Carlos Sainzé is, akit már a Ferrarival is összeboronáltak.

    „Ez egyáltalán nem bonyolítja meg ezeket a dolgokat. A világ azonban most egy sokkal nehezebb és fontosabb dologgal áll szemben. A versenyek, a jövő, a szerződések, ezek mind másodlagosak a jelen körülmények között. Várnunk kell addig, amíg az életünk szép lassan visszatér a megszokottakhoz, és csak akkor beszélhetünk ezekről.” – zárta.

  • Abiteboul cáfolja, hogy a Renault távozna

    Abiteboul cáfolja, hogy a Renault távozna

    Cyril Abiteboul megerősítette, hogy a Renault nem akar kivonulni a Forma-1-ből, hiába jelentek meg olyan hírek, hogy ez megtörténhet.

    Ezek alapja főleg az volt, hogy a franciák 2021-ben ügyfélcsapat nélkül maradnak, hiszen az egyetlen partnerük, a McLaren is Mercedes motorokra vált. Ráadásként a tavalyi évük is alulmúlta a várakozásokat, hiába igazoltak toppilótát Daniel Ricciardo személyében.

    Mindazonáltal a Renault csapatfőnöke nem érti, miért róluk jelennek meg spekulációk.

    „Mind a tíz csapaton van nyomás” – idézi őt az Autocar. „De van valami kicsit kínos a Renault-val kapcsolatban. Úgy érzem, nekünk erre a kérdésre sokkal többször kell válaszolni, ötletem sincs, miért. 42 éve vagyunk jelen a Forma-1-ben valamilyen formában. Elfogadom, hogy nem vagyunk konzisztensek, plusz a vezérkarunkban is sok volt a változtatás. Ezt mind elismerem. A valóság azonban az, hogy két gyárban dolgozunk 1200 emberrel és jól haladunk az idei illetve jövő évvel is.”

  • Ecclestone teljesen kiakadt a FIA intézkedései miatt

    Ecclestone teljesen kiakadt a FIA intézkedései miatt

    Bernie Ecclestone kiborult a FIA közleménye miatt, amit az Ausztrál Nagydíj versenyhétvégéje előtt adtak ki a Ferrari kapcsán. Csalt-e akkor a Ferrari avagy nem, illetve, mi ez a kíméletes bánásmód velük szemben? Mr. E az Autocarnak nyilatkozott erről:

    „A FIA-nak soha nem szabadott volna meglépnie azt, amit most megtettek. A közlemény is rossz volt, ahogy a megállapodás is a FIA és a Ferrari között. Ami le lett írva a megállapodásukban, az a szabályokon belül volt, és így büntetni se kellett volna őket, ha azokat betartották.”

    A Forma-1 korábbi ura szerint ennek így semmi értelme nem volt, és elégedetlen a FIA sportpolitikájával:

    „Most van egy megállapodásuk, a FIA pedig azt mondja, hogy 100%-ban bűnös vagy, de semmit se tesznek ellene. Ez most történt, viszont nem fogunk megbüntetni érte.”

    Ecclestone persze maga sem hozott mindig jó döntéseket, de a brit felidézett egy esetet a múltból, amely eléggé hasonlít a mostanihoz. 2007-ben a McLaren csapatát kémkedéssel vádolták. Hatalmas büntetést kaptak a FIA-tól, széles körben tárgyalta mindenki az esetet, az istállót kizárták a konstruktőrök bajnokságából. A híres Spygate-ről Mr. E most ennyit mondott:

    „Volt egy csapat, amelyik nagyon nem értett egyet azzal, hogy 100 millió dolláros büntetést javasoltam. Max Mosley teljesen ki akarta zárni őket a bajnokságból, de miért is ne büntessük meg őket azért, amit tettek? Azt hiszem, ez jobb megoldás volt.”

  • Lejjebb húzhatják meg a költségplafont?

    Lejjebb húzhatják meg a költségplafont?

    A koronavírus járvány terjedése akár a költségvetési plafon kiszabására is hatással lehet, véli a korábbi Forma-1-es pilóta, Christian Danner.

    Ráadásul az Auto Motor und Sport arról értesült, hogy Chase Carey és Jean Todt valóban a 175 milliós határ lecsökkentésén dolgozik 2021-re.

    „Ez egy történelmi lehetőség” – mondta Danner. „A legjobb dolog az lenne, ha a határt valahol ott húzzák meg, ahol Mosley akarta” – utalt ezzel az előző FIA elnök 40 millió eurós elgondolására.

    Egyelőre annyi a biztos, hogy a 2022-es, új szabályok szerint megépítendő autókat 2021 februárjáig nem fejleszthetik a csapatok a szélcsatornában. Az egyetlen csapat pedig a McLaren, akinek engedélyezték az autó lényeges átszabását 2021-re a motorpartnerváltás miatt, hiszen ugye Renault-ról Mercedesre váltanak.