Címke: McLaren

  • Sajtó: „Vicc” ajánlat Vettelnek, Alonso viszont profitálna belőle

    Sajtó: „Vicc” ajánlat Vettelnek, Alonso viszont profitálna belőle

    Sajót értesülések szerint Fernando Alonso szívesen elfoglalná a Ferrari másik ülését, ha a vörösök nem tudnak megegyezni Sebastian Vettellel.

    A német versenyző kontraktusa idén lejár, viszont a tárgyalások a felek között már egy ideje megkezdődtek. Még az autóbemutató után Mattia Binotto kijelentett, hogy ők első sorban a négyszeres világbajnokot akarják megtartani, sőt az érintett is maradna helyén.

    Tegnap azonban a La Gazetta dello Sport arról számolt be, hogy a Scuderia csak egy évvel hosszabbítaná meg a német szerződését, és fizetését is lecsökkentené 40 millióról 10-15 millióra. Az olasz lap szerint ezt az ajánlatot a heppenheimi visszautasította, mire a vörösök fel is kerestek pár potenciális jelöltet, akik  átvehetnék a 32 éves pilóta helyét.

    Az F1-insider azonban úgy tudja, hogy az ajánlat csak egy „vicc” volt, az információt pedig egy bennfentestől tudják. Vettelnek azonban nem tetszett ez a húzás, ezért nemrég egy online interjúsorozat során kihangsúlyozta, hogy eddig mindig három évre kötelezte el magát, sőt, hozzátette: ugyan tapasztalt, de nem öreg.  A német nem beszélt más alternatívákról, ám a lapnak Bernie Ecclestone azt nyilatkozta, hogy a négyszeres világbajnoknak el kellene gondolkodnia a McLarenen, ugyanis a brit istálló jövőre már Mercedes motorokkal felszerelve vág neki a viadalnak.

    Alexei Popov orosz kommentátor meg tudja érteni Vettelt, és azt, miért utasította el a „vicc” ajánlatot.

    ,,Ne felejtsük el azt, hogy senki sem volt fizikailag jelen a tárgyaláson. A megbeszélés egy videókonferencia mentén jött létre, ezért minden információ ami a sajtóhoz került az a versenyző vagy a csapat kezdeményezése miatt történt. Először is, nem tudjuk, hogy az információk mennyire igazak. Ha valóban így történtek a dolgok, akkor meg tudom érteni Vettelt. Igen, Leclerc tavaly, egy kicsivel jobb volt és már van egy öt évre szóló szerződése, de azért mutathatnának némi tiszteletet egy négyszeres világbajnok iránt. 40 millióról 10-15 millióra csökkentenék a fizetését, ami nagyon súlyos, még ebben a helyzetben is. Jelen szituációban inkább távoznia kellene. Azt mondják, hogy két csapat érdeklődik iránta – beleértve a McLarent is -, bár ők nincsenek a Ferrari szintjén. Ez egy nagy kihívás lenne Sebastiannak. Elszerződne egy ilyen alakulathoz és győzelemre vihetné őket. ” -nyilatkozta a Match TV szakértője a Sportbox-nak.

    Ugyanakkor a kérdés még mindig adott: ha nem sikerül megegyeznie Vettelnek és a Ferrarinak, vajon ki léphet a német helyére?

    Daniel Ricciardo szerződése szintén lejár az év végén, így az ausztrál versenyzőt vihetné is az olasz istálló. Ugyanakkor ott van Carlos Sainz is, aki hasonló cipőben jár, sőt a spanyol és Vettel között akár egy csere is létrejöhet. Ám nem szabad elfeledkezni Antonio Giovinazziról sem, aki a Ferrari saját nevelése, olasz nemzetiségű, és nem is lenne talán olyan veszélyes Charles Leclerc-re.

    Az F1-insider szerint azonban van még egy név a kalapban, aki már el is kezdte a helyezkedést, és akit nagyon is érdekel egy megüresedett hely egy top csapatban. Fernando Alonso szívesen visszatérne a Forma-1-be, habár eddig a Triple Crown megszerzésén fáradozott, továbbá belekóstolt a Dakar világába is. A spanyol 2010-2014 között már versenyzett a vörösöknél, de ha lehetőség adódik rá, akkor megpróbálhat ismét visszatérni Maranellóba.

  • Magnussen visszamenne akár a McLaren vagy a Renault csapatába

    Magnussen visszamenne akár a McLaren vagy a Renault csapatába

    Kevin Magnussen elárulta, hogy nagyon is nyitott lenne arra, hogy újra a McLaren vagy a Renault tagja lehessen. A dán pilóta jelenleg a Haasnál versenyez, de a tulajdonos Gene Haas már a koronavírus-helyzet előtt is azon gondolkodott, hogy leállítaná a Forma-1-es projektjét. Magnussen elmondta a BT újságnak, hogy tisztában van vele, hogy az esélye, hogy topcsapathoz igazoljon igen kevés, de alattuk a McLaren és a Renault alakulatát is jól ismeri. A 27 éves pilóta 2014-ben mutatkozott be a wokingiaknál, 2015-ben már inkább csak szenvedett itt. Ezt követően a Renault csapat után váltott a Haashoz. Így látja most a lehetőségeit:

    „Nem volt ijesztő a történetem ezekkel a csapatokkal, teljesen nyitott vagyok minden lehetőség iránt. Persze, volt kemény időszakom a Renault és a McLaren csapattal is, de mindkettőjüket nagyra tartom. A McLarennél a kispadra szorultam, amit nehéz volt megemészteni, de mivel ők voltak az a csapat akik lehetőséget biztosítottak nekem a királykategóriában, csak hálás lehetek nekik.”

    Ugyan a Renault alakulatánál is rövidre sikeredett Magnussen karrierje, nagyon tiszteli a francia csapatot is:

    „A Renault volt az istálló, akik egy újabb lehetőséget adtak nekem, amikor már kezdtem köddé válni a száguldó cirkusz számára, így nekik is csak köszönettel tartozom. Mi történt? Volt ami volt, de az én részemről nem égettem fel hidakat sem a McLaren, sem a Renault felé, és szerintem ezzel ők is így vannak, másrészt a vezetőség mindenütt változott.”

    Akár az Alfa Romeo is szóra jöhet, mint Magnussen új csapata:

    „Fred Vasseur volt a Renault főnöke, amikor ott vezettem, és akkor feszült volt a hangulat. Ma már ha találkozunk, lepacsizunk.”

  • Seidl szerint jó megoldás lehet a kétnapos versenyhétvége

    Seidl szerint jó megoldás lehet a kétnapos versenyhétvége

    Még mindig nem tudni, hogy miután számos verseny halasztásra, vagy törlésre került már a koronavírus miatt, lesz-e még idén valamiféle F1-es szezon, és ha igen, miként alakul majd át a versenynaptár.

    A széria minél több versenyt szeretne megtartani az év második felében, ezzel kapcsolatban pedig már számos megoldási lehetőség szóra jött. Rövidített versenyhétvégék, két futam egy hétvégén, netán 2021-re átlógó szezon… Akárhogy is, amennyiben lesz szezon, annyi bizonyos, hogy sűrűn jönnek majd egymás után a versenyek. Már csak az időjárási tényező miatt is, hiszen télen nem sok helyen lehetne versenyt rendezni.

    Mindez komoly nyomás alá helyezi majd a csapatokat és alkalmazottaikat.

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl támogatja a kétnapos versenyhétvégés verziót.
    „Ha nagyon szoros ütemtervvel havonta rendezünk három-négy versenyt, akkor az nagy kihívás lesz, főleg az embereinknek.” – mondta Seidl a Formula1.comnak. „Határozottan van értelme azon gondolkodni, hogyan csökkentsük az embereink terheit, szóval szerintem van értelme a kétnapos versenyhétvégéknek, így az események között több pihenőidejük lenne az embereknek.”

    „Ha az segít, hogy kétnapos eseményeket szervezünk, vagy például jövőre kihagyunk egy tesztet, az költségmegtakarítással is járna, amit szerintem határozottan szem előtt kell tartanunk.”

    Seidl szerint a McLaren munkatársai tisztában vannak azzal, hogy a sport nehéz helyzetben van, és hogy a járvány olyan időszakhoz vezet, mely idején még keményebben kell majd dolgozniuk. De mindenki készen áll erre a harcra.”

  • Így reagál Carlos Sainz a ferraris peltykákra

    Így reagál Carlos Sainz a ferraris peltykákra

    Carlos Sainz szerint a 2020-as átigazolási szezont is megbénítja a koronavírus-helyzet.

    Pedig a McLaren spanyol versenyzője kapcsán egyre inkább pletykálják, hogy a Ferrarihoz igazolhat, Sebastian Vettel helyére. Az egykori versenyző Martin Brundle is ajánlja Sainzot a maranellóiaknak.

    „Jó érzés, ha az iparág tagjai felismerik a munkád és értékelik, amit csinálsz.” – mondta Sainz a spanyol sajtónak. „Sok versenyző van, akinek ez év végéig van szerződése és mindig vannak pletykák.”

    Hozzátette azonban, hogy ő jól érzi magát a McLarennél.

    „Mikor aláírtam a szerződést, tudtam, hogy komoly kihívás előtt állok. Tudtam, hogy vezetnem kell a csapatot és a tőlem telhető legjobbnak kell lennem, hogy jó autót fejlesszünk.”

    „Már az év elején is mondtam, hogy lesznek megbeszélések megújulásról, de jelenleg minden meg van bénulva és időbe telik majd, mire lesz bármi mozgás.”

    „Ami pedig a ferraris lehetőségét illeti, inkább nem kommentálnám a pletykákat. Én a McLarenre fókuszálok.”

  • Magnussen így emlékezett Sir Stirling Mossra

    Magnussen így emlékezett Sir Stirling Mossra

    Kevin Magnussen úgy fogalmazott, amikor Sir Stirling Mossról kérdezték, hogy hihetetlen embert veszítettünk.

    A brit pilóta – aki sokak szerint a legjobb volt azok közül, akik soha nem nyertek bajnokságot – húsvétvasárnap hunyt el hosszas betegség után, 90 éves korában.

    „Minden tekintetben elképesztő volt” – mondta róla Magnussen a dán BT újságnak. A Haas versenyzője Mossszal való találkozásáról mesélt. Ez 2016-ban, a legenda otthonában történt, a találkozót pedig a McLaren korábbi munkatársa, Matt Bishop szervezte le.

    „Tudtam, hogy Matt ismeri Stirlinget, szóval megkérdeztem tőle, tudna-e szerezni tőle egy autogramot” – tette hozzá. „Matt azonban erre azt mondta, hogy menjünk el hozzá. Így hát meghívtak minket egy ebédre Sir Stirlinggel és Lady Susie-val a mayfair-i házukba. Lenyűgöző volt vele találkozni. Hatalmas legenda.”

    Egyébként maga Moss a találkozó után úgy jellemezte Magnussent, hogy üdítően más, mint a legtöbb fiatal tehetség a Forma-1-ben.

    Magnussen mostani interjújában pedig így folytatta: „A szememben Sir Stirling Moss egy igazi versenyző és egy nagyszerű ember, akit volt szerencsém megismerni. Örökre legenda marad a motorsport berkein belül.”

  • Brown: Hozzák vissza a régi pontrendszert!

    Brown: Hozzák vissza a régi pontrendszert!

    A McLaren ügyvezető igazgatója, Zak Brown szerint a Forma-1-nek vissza kellene térnie a régen használatos pontrendszerhez 2020-ban.

    A Brown által javasolt pontrendszert az 1978-as világbajnokságtól használták egészen az 1990-es világbajnokság végéig a száguldó cirkuszban. Ez egy olyan rendszer volt, ahol csak is kizárólag a pilóták legjobb eredményeit vették figyelembe.

    A pontrendszer utolsó évében, 1990-ben a versenyzők tizenhat versenyen elért eredményéből mindössze csupán tizenegyet vettek számításba. Abban az évben Ayrton Senna szerezte meg a világbajnoki címet 78 ponttal, megelőzve ezzel az örök rivális Alain Prostot, aki csak 71 ponttal rendelkezett (73 pontja lett volna, ha az összes eredményét számításba vesszük).

    Mivel a 2020-as szezon még továbbra is szünetel a koronavírus miatt, a McLaren első embere úgy érzi, hogy ez a régi módszer hasznos lehetne a sport számára.

    Brown emellett kiemelte az elmaradó szezonnyitó versenyt, ahol a McLaren volt az első csapat, amelyik visszalépett az eseménytől, miután a wokingi istálló egyik dolgozójának koronavírus tesztje pozitív lett. Erre a helyzetre pont jó lett volna a régi pontrendszer, ha a versenyt megrendezték volna.

    „A jelenlegi helyzet tudatában, több áldozatot kellene hoznunk,” – mondta brit a legutóbbi Sky Sports legutóbbi podcastjában. „Ha nem lennénk képesek versenyezni, akkor ugyanazt tenném, amit anno Ausztráliában. Visszalépnék, mivel az emberek biztonsága a legfontosabb ebben a helyzetben.

    „Azonban, ha a Forma-1 vezetői és a csapatok is úgy érzik, hogy már legyőztük ezt a járványt és újra képesek leszünk versenyezni, akkor nem fogok az útjukba állni.

    „Mondjuk azt, hogy lesz tizenöt versenyünk. Talán tehetünk azért valamit, hogy csak tizenhárom eredmény számítson. Ha lenne valami ilyesmi megoldás, akkor ezzel nem hátráltatnánk a sportot, hanem sokkal inkább előre vinnénk.”

    a Forma-1 vezetői jelen pillanatban is az új versenynaptár megalkotásán dolgoznak, hogy a lehető legtöbb versenyt legyenek képesebb megrendezni.

  • Andretti: Hamiltonnak mindig is győzelemre képes autói voltak!

    Andretti: Hamiltonnak mindig is győzelemre képes autói voltak!

    1978 Forma-1 világbajnoka, Mario Andretti úgy véli, hogy Lewis Hamilton lehet ugyan a valaha volt legsikeresebb pilóta, de csak mert mindig megfelelő technika volt alatta. Jelenleg a brit versenyző hat világbajnoki címnél jár, így csak egy címnyire van Michael Schumacher hét elsőségétől. Amint a 2020-as szezon elkezdődhet, Hamilton tovább kergetheti Schumi rekordjait, amiről sokan azt gondolták, hogy megdönthetetlenek.

    Andretti egyike Hamilton nagy rajongóinak, de úgy gondolja, hogy van még ideje megdönteni Schumi hét elsőségét. Lewis legelőször 2008-ban lett bajnok a McLarennel. A wokingiakkal versenyzett 2007 és 2012 között, majd 2013-ban csatlakozott a Mercedeshez, ahol azóta újabb öt bajnoki címet nyert. Mario rámutatott arra, hogy Hamilton soha nem vezetett versenyképtelen autót, ami fontos tényező a legendás karrierje megítélésében. A Yahoo Sport videójában beszélt erről:

    „Nos, ha megnézzük a Forma-1 rekordjait, egyértelmű, hogy Hamilton eredményei önmagukért beszélnek. Annyira fiatal, hogy feltehetően minden idők legsikeresebbje lehet. Ez egy olyan rekord lesz, amiről azt gondoltam, hogy soha senki nem közelíti meg azt, amit egykoron Michael Schumacher felállított. Lewis azonban mindig is versenyképes autókban ült. Nem is emlékszem a Forma-1-es karrierjéből olyan autóra, amivel ne lehetett volna nyerni. Elvégezte a munkáját, sőt folyamatosan végzi is azt, így elismerem. Nyilvánvaló, hogy mindig is rajongtam érte, ahogy csinálja a dolgokat, és biztos vagyok benne, hogy a többi pilóta is irigyli őt. Olyan technikája van, amiből a lehető legtöbbet hozhatja ki, és ez is a dolga egy versenyzőnek.”

  • Norris továbbra is biztos benne, hogy a Racing Point a negyedik erő

    Norris továbbra is biztos benne, hogy a Racing Point a negyedik erő

    Lando Norris továbbra is azon a véleményen van, hogy a Racing Point a középmezőny legjobbja.

    „Nem lehet a gyárban tevékenykedni, szóval amikor visszatérünk a pályára, ugyanazok lesznek az autók, mint a téli teszteken. Tehát arra számítok, hogy az erőviszonyok sem változnak. A három topcsapat mögött a Racing Point következik majd, utána a többiek” – nyilatkozta.

    Az ifjú brit tavaly debütált és remekül is versenyzett a negyedik helyezett McLaren színeiben. A cél a további fejlődés: „Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy amikor újra versenyzünk, top formában legyünk. Az apró részletek fognak dönteni, még jobban, mint tavaly.”

  • Briatore: Alonso minden idők legjobbja, Senna és Schumacher után

    Briatore: Alonso minden idők legjobbja, Senna és Schumacher után

    Sokak szerint Fernando Alonso Forma-1-es karrierje csupa rossz döntésből és kihagyott lehetőségből állt. Flavio Briatore évekig menedzselte, nem ért egyet ezzel. Szerinte ezen időszak alatt csak egy rossz döntést hozott, és ha azt nem hozza meg, más is lehetett volna a vége. A Corrière della Serának nyilatkozott:

    „Ami igazán szar volt, az, hogy a McLarenhez igazolt. Nagyon sajnálatos volt a ferraris igazolása is, ahol két világbajnoki címet vesztett el, önhibáján kívül. Ezt nagyon nehéz volt megélnie, mert előtte soha nem láttam Fernandót sírni.”

    Briatore szerint a spanyol további karrierje teljesen másképp alakulhatott volna, ha megnyeri a bajnoki címeket 2010-ben és 2012-ben. Annyira meg van győződve Alonso képességeiről, hogy nála belefér ő minden idők top három Forma-1-es versenyzőinek a rangsorába:

    „A Forma-1 történelme megváltozott volna, a következő évben hihetetlenül motiváltan újra nyert volna, és Domenicali és Montezemolo is maradtak volna talán még pár évet. Sennát és Schumachert együtt helyezném fel a képzeletbeli csúcsra annak ellenére, hogy nem láthattuk őket egymás ellen harcolni igazán. Őket azonban Fernando követi. Ha lenne csapatom, őt választanám. Olyan mint egy rottweiler és nagyon keveset hibázik.”

  • Dennis Hamiltonról: Megmutatta, hogy képes feladni mindent a sportágáért

    Dennis Hamiltonról: Megmutatta, hogy képes feladni mindent a sportágáért

    Több évnyi belső konfliktus után Ron Dennis 2017-ben hagyta el a McLarent, miután eladta a részesedését, pedig a márkát ő emelte a magasba. Az egyik ex-versenyzője azonban még mindig gondol rá, és ez nem más, mint Lewis Hamilton.

    A hatszoros világbajnok 2013 óta versenyez a Mercedesnél, és velük már öt világbajnoki címet gyűjtött, de a profi karrierje akkor kezdődött, amikor tizenhárom évesen Ron Dennis felfedezte magának a fiatal britet a gokart világában. 2012-ig Hamilton a McLarennel is maradt, majd váltott, de soha nem feledte őket. A Sky Sportsnak arról beszélt a volt főnökéről, miután megnyerte a hatodik bajnoki címét:

    „Kaptam egy üzenetet Rontól, és meg akarom köszönni neki újra azt a támogatást, amit kaptam tőle. Meglátott, és mindig is hitt bennem. Nélküle soha nem tartanék itt.”

    Természetesen Dennis sem maradt adós a válasszal, aki szintén ezen csatornának nyilatkozott:

    „Lewis sokkal érettebb lett az évek alatt, ami köszönhető a korának is. Ő azonban nem az, aki elfelejt téged. A kapcsolatunk kicsit olyasmi, mint apa és fia, és soha nem fogja elfelejteni azt, hogy ki segített neki. Legyen az akár az édesapja, a McLaren alakulata, vagy jómagam. Megmutatta a világnak, hogy a tehetséget érdemes kombinálni azzal az akarattal, hogy mindent félreteszel a sportágadért. Nagyszerű munkát végzett, természetesen megérdemli ezen címeket.”

    Ron Dennis olyan nagyságaival dolgozott együtt a sportágnak és lett velük világbajnok, mint Niki Lauda, Alain Prost, Ayrton Senna, Mika Häkkinen és persze Hamilton.