Címke: McLaren

  • Senna már 1992-ben szerződésben állhatott volna a Williams csapattal!

    Senna már 1992-ben szerződésben állhatott volna a Williams csapattal!

    Azon a napon, amikor Ayrton Senna tragikus kimenetelű balesetére emlékezünk, a háromszoros világbajnok korábbi menedzsere elárulta, hogy másként is alakulhatott volna a brazil pilóta története, ha nem annyira lojális a Hondához. A „Beyond the Grid” podcastban ezúttal Julian Jacobi volt a vendég. Ő pedig elmondta, hogy már 1992-ben megegyezett a Williams csapattal Senna, pedig akkor még a McLaren-Hondát vezette. Ugyan a szerződés majdnem megköttetett, mégis úgy döntött, hogy marad Wokingban. Hűséges maradt a japán márkához, és a Williamshez csak 1994-ben csatlakozott végül:

    „Ayrton a Williamshez akart igazolni, de hűséges volt a Hondához. Korábban akart volna igazolni hozzájuk, de különösen hűséges volt Kawamoto úrhoz, aki akkor a Honda elnöke volt. Közel állt hozzá, mert a Honda gyakorlatilag Ayrtonnal együtt érkezett a McLarenhez 1988-ban, és három világbajnoki címet szereztek együtt. Ugyanakkor már 1991-ben, amikor megnyerte a harmadik világbajnoki címét, érezte azt, hogy a Honda már nem az, ami volt, és aggódott a jövőjükért.”

    A szerződés már csak aláírásra várt 1991-ben Spaban a versenyhétvégén, de Senna egy késő esti telefonbeszélgetést követően Kawamoto úrral úgy döntött, hogy marad a McLarennél. Így történt az eset Jacobi szerint:

    „Emlékszem, hogy úgy érkeztem Belgiumba, hogy két szerződésem volt Ayrtonnak, egyik a McLaren, másik a Williams kontraktusa volt. Ayrton tudta, hogy az én véleményem az, hogy mennie kellene a Williamshez. Mindkét szerződés ott volt előttünk, csak alá kellett volna írni. Még vasárnap reggel is azt gondoltuk, hogy aláír a Williamshez. Aztán éjszaka beszélt Kawamotoval aki Japánban volt, majd vasárnap reggel ezzel nyitott: „Maradok újabb egy évet.” – Így maradt 1992-ben is a McLarennél.”

    1992-ben Nigel Mansell a simán megszerezte a bajnoki címet a Williams autójával, de Senna ha akkor ebbe beleegyezett volna, a történelemkönyvek ma másképp festenének, állítja Jacobi:

    „Mehetett volna már ’92-ben is, és Nigel akkor feltehetően nem köt ott ki. Abban az évben megnyerte volna a világbajnoki címet. Ayrton azonban kihagyta ezt, így Mansell maradhatott. Kawamoto rábeszélte hogy maradjon, és megígérte, hogy a Honda is marad elkötelezett a Forma-1 iránt. Ez egy nehéz döntés volt, de végül ő határozott. Mi csak annyit tehettünk, hogy megmutattuk neki mindkét lehetőséget. Hűséges maradt.”

    A hűségét azonban nem nagyon értékelték, mert 1992 végén a Honda kiszállt a Forma-1-ből, és a McLaren kénytelen volt 1993-ra Cosworth motorokra váltani. Ebben a szezonban Senna számos alkalommal megmutatta a legjobb oldalát, amelyek közül Donington kiemelkedik. Jacobi azonban azt is elmondta most, hogy a brazil közel állt ahhoz, hogy Alain Prost 1992-es példájából kiindulva kihagyja az 1993-as szezont:

    „A Honda úgy döntött, hogy kiszállnak, ezt Ayrtonnak három hónappal már korábban elárulták, mint Ron Dennisnek, ő pedig megsemmisítve érezte magát. Ezután kereshettünk neki 1993-ra versenyülést. Mennyire állt közel ahhoz, hogy ne versenyezzen 1993-ban? A válaszom az, hogy nagyon közel állt hozzá…”

  • Coulthard rendel Valkyrie-t, mert azt Newey tervezte

    Coulthard rendel Valkyrie-t, mert azt Newey tervezte

    David Coulthard otthona hamarosan két nagyon drága autóval gyarapodik. Egy Aston Martin Valkyrie és egy Mercedes Project One kerülnek hozzá, mindkét járgány több, mint 1000 lóerős. A volt F1-es pilóta elárulta a t Goodwood Road & Racingnek, hogy mi motiválta ezen szuperautók megvásárlásánál:

    „Igazán nincs sok autóm. Áll pár a garázsban, amelyekkel versenyeztem régebben, de most lesz két különlegesség is hamarosan. Rendeltem egy Valkyrie-t és egy Project One-t. Mindkét autó várakozólistáján rajta vagyok.”

    Mindkét autó több mint 1000 lóerős, és hibrid motorokkal ellátottak. A németek által gyártott Project One ráadásul ugyanazt az erőforrást kapja, amelyet használnak a Forma-1-ben is. Igazán komoly tényező az, hogy Coulthard mindkét autó várakozós listáján rajta van, hiszen ezek a járgányok csak limitált példányszámban készülnek. Nyilvánvalóan számított a Forma-1-es múltja is, giszen régebben pl. Neweyval, a sztártervezővel is dolgozott együtt, aki egyébként a barátja is, ezért nevetve ennyit mondott:

    „A Valkyrie kifejezetten Adrian Newey miatt kell. Dolgoztam vele a Williamsnél, a McLarennél és a Red Bull Racingnél is. Csak azért engedhetem meg magamnak ezt az autót, mert vezethettem a versenyautóit, és nyertem is velük versenyeket. A Valkyrie igazán különleges, főleg aerodinamikai szempontból, mivel az autót Adrian tervezte.”

    A Channel 4 Forma-1-es elemzője persze nagyon is várja a Project One autót is:

    „Azért rendeltem belőle, mert mercedeses vagyok. Ez egy erődemonstrációja a német mérnöki tudásnak. Valahogy sikerült a Forma-1-es motorjukat belepakolni egy utcai autóba. Valójában egy F1-es erőforrásnak nem kellene működnie egy utcai verdában.”

  • Ross: Vettel dönthet úgy, hogy inkább a McLarenhez igazol

    Ross: Vettel dönthet úgy, hogy inkább a McLarenhez igazol

    Sascha Ross, a német Sky kommentátora úgy véli, Sebastian Vettel visszautasíthatja a Ferrari ajánlatát, és inkább a McLarenhez szerződhet.

    A négyszeres világbajnok kontraktusa év végén lejár, ezért egyre többen foglalkoznak azzal, hogy hol folytatja majd tovább a pályafutását. Ugyan a 32 éves versenyző egy korábbi interjú során elmondta, hogy csak a Scuderiával tárgyal, viszont az első kör számára kedvezőtlenül alakult. Az olasz média szerint egy ajánlatot már visszadobott a versenyző, ugyanis a vörösök csak egy évre szerződtették volna Vettelt, továbbá fizetése is sokkal kevesebb lenne.  A heppenheim így akár úgy is dönthet, hogy otthagyja Maranellót, a legvalószínűbb úti célja pedig Woking lehet.

    Bernie Ecclestone, Timo Glock és Ralf Schumacher már beszélt arról korábban, hogy Vettelnek a brit istállónál kellene szerencsét próbálnia, most pedig egy újabb szakértő csatlakozott a sorba:

    ,,Visszautasított egy erkölcstelen ajánlatot, amit a Ferraritól kapott. Az új kontraktus jókora fizetéscsökkentéssel járt volna, sőt, valószínűleg az első számú versenyzői státuszt is fel kellett volna adnia. Kap majd egy másik ajánlatot, és talán nem fogja aláírni azt sem. Így pedig Carlos Sainz számára megüresedne egy hely.

    A német kommentár szerint honfitársa ugyan az alacsony fizetés miatt távozhat, ám nem feltétlenül a pénzről szól a dolog, hanem arról az üzenetről amit a lefokozás közvetít.

    ,,Sebastian Vettelt nem a pénz mozgatja. Őt az érdekli hogy versenyképes autó legyen alatta. A McLaren jövőre Mercedes motorokra vált, ami nem rossz dolog. Ez egy olyan tényező lehet, ami felkeltheti Vettel érdeklődését és kecsegtetőbb lenne aszámára, mint elfogadni egy kedvezőtlen ajánlatot a Ferrarinál. Talán a McLarennél jobbak lennének a feltételek annál, hogy második számú pilóta legyen a Ferrarinál Charles Leclerc mellett.”

  • Így ment Alonso Dennis idegeire a 2007-es hungaroringi eset után

    Így ment Alonso Dennis idegeire a 2007-es hungaroringi eset után

    Fernando Alonso 2007-ben a McLaren pilótájaként viharos évet futott. Csapattársa az akkor újonc Lewis Hamilton volt, és az öldöklő csatájuk során tapintható volt a feszültség. Ez pedig éppen nálunk, a Magyar Nagydíj időmérőjén csúcsosodott ki.

    Az egész abból indult, hogy Hamilton megszegett egy stratégiai megállapodást, amikor előbb hajtott ki a bokszból, mint Alonso. A brit ezután azt sem engedte, hogy a spanyol megelőzze. Mindennek azért volt jelentősége, mert az elsőként kihajtó McLaren egy körrel többet mehetett az időmérőn és így több üzemanyagot égethetett el, ezáltal könnyebb és gyorsabb autót eredményezve magának a végére.

    A Q3 legvégén a dühöngő Alonso bosszút állt. Alonso és Hamilton egyszerre volt kint a boxban az utolsó gyorskör előtt, a spanyol állt elől. Miután végrehajtották a kerékcseréjét, majdnem 10 másodpercig még nem indult el, ezzel blokkolva a mögötte várakozó Hamiltont, aki így kikéste az időt és nem tudott újabb gyorskört futni, míg Alonso megszerezte a pole pozíciót. Az más kérdés, hogy végül ezért 5 rajthelyes büntetéssel sújtották.

    Az eset után a már így is felzaklatott csapatfőnököt, Ron Dennist pedig Alonso még jobban felidegesítette. Erről a McLaren akkori kommunikációs igazgatója, Matt Bishop beszélt egy podcastben.

    „Mind tudtuk, hogy Ronnak kényszerbetegsége volt a tisztasággal kapcsolatban. Utálta, ha valami nem volt tiszta. Például a gyümölcsöt is feldarabolva, késsel-villával kellett enni tányérról” – mondta. „És ekkor Fernando megérkezett a sajtótájékoztatóra a legnagyobb és legérettebb barackkal, amit valaha láttam. Elkezdte enni úgy, hogy közben folyt a baracklé a szakállára. Nem hiszem, hogy bárki is tudta, mit csinál Alonso, viszont biztos vagyok benne, hogy ő szándékosan kergette őrületbe Dennist. Ő egy nagyszerű pilóta, emellett pedig egy politikus, aki tudja, hogy mit kell tennie, ha meg akarja ijeszteni az embert.”

  • Norris szívesen lépne Alonso nyomdokaiba Amerikában

    Norris szívesen lépne Alonso nyomdokaiba Amerikában

    Lando Norris a hétvégi IndyCaros győzelme után árulta el, Alonsóhoz hasonlóan már ő is kacsintgat egy amerikai kiruccanás gondolatával.

    A fiatal brit és Fernando Alonso 2018-ban szerepeltek együtt a Daytonai 24 óráson, Norris pedig meggyőző tempóval méltó csapattársa volt a kétszeres bajnoknak. Ez a kalandozás azóta neki is megtetszett, a hétvégén az IndyCar online sorozatában próbálta ki magát.

    Bár Norris elismerte, nem akar mást, mint „visszaülni az autóba, és versenyezni”, de ez a kiugrás új lehetőségeket is megnyitott számára.

    „Remélhetőleg majd lesz rá lehetőségem élőben is, hogy egy IndyCart vezethessek. Szeretnék majd több dolgot is kipróbálni, de nem most. Jelenleg a Forma-1-re koncentrálok.”

    „Valamikor a jövőben, legyen az az Indy500, vagy egy egy versenyre szóló beugrás, de szeretnék elmenni Amerikába, és kipróbálni magam. Gondolkozom ilyesmin a jövőmmel kapcsolatban.”

    Erre pedig minden lehetősége meg is van, a McLaren ugyanis nem csak rendelkezik a tengerentúlon egy csapattal. Alonso óta pedig tudjuk, hogy az ilyen kalandoknak sem állja útját az istálló vezetősége.

    Az IndyCar iRacing Challenge következő fordulója pont az Indianapolisi aszfaltcsíkon lesz, azonban az még nem eldöntött, hogy a döntött, vagy a belső „utcai” pályát használják majd. Így az sem biztos, hogy az oválon tapasztalatlan Norris folytatja-e amerikai kollégáival a versenyzést.

    „Az utcai pálya számomra könnyebb lenne, azzal van némi tapasztalatom, nem igazán szoktam oválokon menni. Az IndyCarban gyakran megteszik, így sok olyan trükköt tudnak, amit én nem. Meg kell még beszélnem a csapattal (Arrow McLaren SP). Remélem megkapom a lehetőséget.”

    Az utolsó, aki a való életben átszelte az óceánt, a tripla koronát kergető Alonso volt. De máig sok ex-F1-es tekergeti a volánt az Újvilágban. Takuma Sato, Sébastien Bourdais, Max Chilton, Alexander Rossi és Marcus Ericsson is királykategóriás pályafutását követően tette át székhelyét Amerikába.

  • A McLaren 300 millió fontot kapott, de talán ez sem lesz elég

    A McLaren 300 millió fontot kapott, de talán ez sem lesz elég

    Természetszerűen a McLarent is súlyosan érintette a koronavírus okozta krízis, épp emiatt több intézkedés is történt a brit márka körül. A legfontosabb, hogy a cég részvényesei 300 millió fontot fektettek be, de talán ez sem lesz elég a mélypontról való elmozduláshoz, hiszen a McLaren csoport jelenleg is bankokkal egyeztet.

    Ráadásul a McLarennek már van kölcsöne egyes bankoktól, így arról is szó kell essen, hogy ennek feltételei változnak-e, és ha igen, miként. Ugyanis a brit cég nehéz helyzetben van a bevételeket tekintve, hiszen a luxusautó-eladások száma egyértelműen lecsökkent a jelenlegi időszakban, márpedig az ő profitjukat ez adja.

    A McLaren Forma-1-es csapatának háza táján is komoly költségcsökkentések mentek végbe, a dolgozók többsége, illetve a két pilóta, Carlos Sainz és Lando Norris is belementek a bércsökkentésbe. Ez alól nem kivétel Zak Brown és Andreas Seidl sem.

    Mint kiderült, az sem könnyít a helyzetükön, hogy a Liberty Media felől még semmilyen támogatás nem érkezett.

  • Heidfeld: Hamilton a legtehetségesebb, de Alonso komplexebb!

    Heidfeld: Hamilton a legtehetségesebb, de Alonso komplexebb!

    Nick Heidfeld értékelte az egykori versenytársait: Lewis Hamilton szerinte tehetségesebb, de Fernando Alonso felkészültebb kettejük közül. A német sokszor versenyzett közvetlenül ellenük a BMW-vel, leginkább 2008-ban, amikor az akkori csapata harmadik lett a konstruktőrök bajnokságában a McLaren után, de a gyári Renault előtt. Most a 183 versenyes tapasztalatával elárulta az egykori pilóta, miért is gondolja kicsivel jobbnak a spanyolt. Heidfeld a „Beyond the Grid” podcastnak nyilatkozott:

    „Azt mondanám, hogy Alonso a felkészültebb versenyző, mindenki közül viszont Hamilton a legtehetségesebb, de összességében szerintem Alonso volt a legjobb.”

    A tavalyi év volt az első 2001 óta, hogy Alonso nem volt ott a Forma-1 rajtrácsán, miután 2018 végén otthagyta a McLaren versenyülését. Azóta számos alkalommal tudni vélték már, hogy visszatér, és Heidfeld is azok közé tartozik, akik örülnének a 38 éves versenyző visszatérésének:

    „Alonso számomra az a fickó, akit látni szeretnék a Forma-1-ben. Amikor leállt, kiszállt, egyből azt gondoltam, hogy látni szeretném még versenyezni, egyszerűen csak azért, mert ő az egyik legjobb. Világbajnok volt, de több bajnoki címet is megérdemelt volna még. Fantasztikus volt látni őt. még akkor is, ha néha nagyon szélsőségesen is viselkedett amikor kiszállt az autóból. Lehetett sztorikat hallani róla, hogy mit művelt az épp aktuális csapatánál, ahol megengedett magának bizonyos dolgokat, amelyek nem mindig szolgálták a javát. Szerettem versenyezni ellene. Ő volt az a pilóta, aki ellen szerettem versenyezni, mert a pályán mindig fair volt. Na jó, nem mindig, de legtöbbször…”

  • Lando Norris versenyt nyert a virtuális IndyCarban

    Lando Norris versenyt nyert a virtuális IndyCarban

    A McLaren fiatalja, Lando Norris nyerni tudott az IndyCar mezőnye ellen a Circuit of the Americason, a sorozat szimulátoros bajnokságában.

    Az IndyCar is áttért a virtuális versenyzésre, ráadásul annyira jól sikerült a dolog, hogy szinte az összes 2020-as versenyzőt be tudták szervezni a sorozatba. Minden fordulóban vagy egy-két vendégszereplő is szerepel, de ők is valódi versenyzők. Így a Forma-1-gyel vagy a WTCR-rel ellentétben itt nem szerepelnek játékosok a versenyeken.

    Legutóbb a Circuit of the Americas volt a helyszín, és a McLaren révén (az IndyCarban is van csapatuk Arrow McLaren SP néven) Lando Norris indult az amerikai nagymenők között.

    Mivel Lando Norris már így is sokan ment az iRacinggel, és az IndyCar tavaly látogatott el először Austinba, a játék- és pályaismeret is a brit kezére játszott.

    Ennek megfelelően megszerezte a pole pozíciót a mezőnyt orra elől, és a rajtot követően elkezdett elhúzni a második helyen futó Will Powertől.

    Azonban Norris kettő kiálláson volt, és át kellett hámoznia magát azokon, akik az egy kerékcserét választották. Ráadásul a brit megpördült az utolsó kanyarban, ez Power felé fordította a mérleg nyelvét.

    Az IndyCar ausztrál veteránja kiállását követően hideg gumikon az első szektorban kétszer is megforgott, így újra Norrishoz került az előny. Mögé jött fel „mclarenes csapattársa”, Patricio O’Ward, aki a tavalyi versenyt megnyerte, illetve az ex-Formula E pilóta, Felix Rosenqvist.

    „Tudtam, hogy jó tempónk van. Őszintén, nem gondoltam volna, hogy vissza tudok kerülni az élre. De jó stratégiánk volt, és sok különböző lehetőséget megvizsgáltunk.”

    „Más utat választottunk, mint a többiek, és ez segített. Sok embert a pálya megfelelő részein értem utol, így nem vesztettem sok időt. Lassan vissza tudtam kapaszkodni az első helyre. Nem volt könnyű.”

    A Mémkirály győzött amerikai debütáló versenyén, és ha csak ezt nézzük, ezzel pedig máris jobb, mint Alonso…

    https://www.instagram.com/p/B_avHItJUoO/

  • Brown: A McLaren még nem kapott pénzt a Liberty Mediától

    Brown: A McLaren még nem kapott pénzt a Liberty Mediától

    Zak Brown szerint a McLaren még nem kapott pénzügyi segítséget a Liberty Mediától.

    A koronavírus miatt az egész Forma-1 állni kényszerül, így a pénzügyi problémák és csapások már fel-fel ütötték a fejüket a sportágban. Annak érdekében, hogy az ezzel kapcsolatos aggodalmaknak elejét vegyék a Liberty Media pénzügyi segítséget szeretne nyújtani a csapatoknak. A múlt héten a tranzakciók egy része már elutalásra került, ám az nem világos, hogy melyik alakulatok kapták meg az összegeket.

    A McLaren vezérigazgatója szerint a wokingi csapat egyelőre még nem kapott semmit.

    ,,Nem kaptunk semmilyen előleget vagy különleges összeget. Még nem néztem át teljesen az email fiókomat, viszont nem hinném, hogy van benne valami erről.” -nyilatkozta Brown a Motorsport-Total.com-nak.

    Ők maguk nem kaptak tehát semmit még, viszont az amerikai örül annak, hogy más csapatoknak segítséget nyújtott az F1 tulajdonosa, még akkor is, ha ez csak rövid távú megoldás lehet.

    Ugyanakkor, ha nem lesz megtartva a szezon, komoly pénzügyi következményekkel kell szembenéznie a sportágnak:

    ,,Ha nem lesz Forma-1 idén, akkor a pénzügyi hatások pusztító erővel csaphatnak le az összes csapatra, csak úgy mint azon iparágakra, ahol egy teljes évre le kell állni.”

  • A mclarenes Norris kipróbálja az IndyCar-t is, COTA versenyén indul!

    A mclarenes Norris kipróbálja az IndyCar-t is, COTA versenyén indul!

    Lando Norris kipróbálja magát az IndyCar szimulátorban is, hiszen a McLaren versenyzőjét meghívták a hétvégi futamra, amelyik COTA pályáján lesz. Erről igazán röviden a Twitterén számolt be a pilóta, miután értesítette őt a sorozat:

    „Azt hiszem, ideje elkezdenem gyakorolni.”

    A lehetőség azért adódott, mert az Arrow McLaren SP pilótája Patricio O’Ward kérvényezte az IndyCar szervezőinél, a Twitteren, hogy csatlakozhasson Norris is a mezőnyhöz szombaton, hiszen a futam a Circuit of the Americas versenypályán zajlik majd, amelyet már a McLaren F1-es versenyzője is jól ismer.

    Az IndyCar iRacing Challenge-nek eddig négy futama volt, és egyre népszerűbbé válik a rajongók körében a koronavírus okozta helyzetben, hiszen ismert arcok csatlakoznak olykor. Múlt hétvégén a japán Twin Ringen Motegiben volt verseny, amelyet a Penske pilótája, Simon Pagenaud nyert meg, 33 versenyző közül.

    A szériában érdekelteken kívül vendégként már a NASCAR sztárjai is versenyeztek a virtuális IndyCarban, olyanok mint Jimmie Johnson, Dale Earnhardt Jr. vagy Kyle Busch emelték a versenyek színvonalát, amely jó nézettséget hoz az NBC Sportsnak is.

    Norris nyilvánvalóan a csapatához hűen a Arrow McLaren SP színeiben lép be majd az online játékba szombaton. A 20 éves pilóta reménykedik benne, hogy most már hibamentesen versenyezhet is majd, mert az elmúlt három alkalommal a Forma-1 Virtual Grand Prix sorozatában mindig akadt valami gondja.