Címke: McLaren

  • Ricciardo egyeztetett a Ferrarival

    Ricciardo egyeztetett a Ferrarival

    Daniel Ricciardo jövőre a McLaren pilótája lesz, habár most elárulta, hogy a Ferrarival is kapcsolatban volt. Ez pedig annak fényében nem is oly meglepő, hogy sokan őt hitték Sebastian Vettel távozása után a Ferrari elsőszámú jelöltjének 2021-re.

    „Már évek óta kapcsolatban voltunk egymással és ez idáig kitartott” – árulta el Ricciardo. „Nem tagadom, hogy így volt, de egyértelműen nem vezetett együttműködéshez.”

    Merthogy a maranellóiak Carlos Sainz-ot választották, nem az olasz gyökerekkel rendelkező ausztrált.

    „Nem tudok és nem is akarok ezen gondolkozni” – tette hozzá kissé csalódottan. „Mindenki azt mondja, jól illettünk volna egymáshoz a nevem és a hátterem miatt, azonban nem akarom, hogy az érzelmeim felülkerekedjenek rajtam. Mindazonáltal megértem, miért Carlosra voksoltak, és nem fogom azt mondani, hogy miért nem én vagyok ott. Carlosnak erős éve volt a 2019-es, ezért eléggé felkapott lett, ráadásul jól is illik a csapatba az alapján, amilyen szakaszban tartanak.

  • Gyakran mehet majd a topcsapatok idegire a McLaren 2022-ben

    Gyakran mehet majd a topcsapatok idegire a McLaren 2022-ben

    Ugyan 2021-től vált Mercedes motorokra a McLaren, de Zak Brown úgy véli, a csomag igazán 2022-ben állhat össze.

    A nagy szabályváltoztatások éve eredetileg jövőre köszöntött volna be, ám a koronavírus megtorpedózta a terveket. A járvány okozta gazdasági válsággal küzdő csapatok úgy látták jónak, ha költségcsökkentés gyanánt egy évvel eltolják az új regulák bevezetését. Ezen felül az eredetileg 175 millió dollárral operáló költségvetési sapka összegét is leredukálták 145 millióra.

    A változtatások mentén sokan azt reméli, hogy a három topcsapat hegemóniája megtörik, és így a középmezőnybeli alakulatok is számíthatnak a jó eredményekre. A McLaren vezetője szerint a brit csapat lehet az egyik, aki igazán hasznot húzhat majd a szabályváltozások és költségvetési sapka egyvelegéből.

    ,,Nagyon izgatott vagyok a 2022-es év miatt. Nem mintha, a 2021-es esztendőt ki akarnám hagyni – nagyon várom már azokat a versenyeket is -, úgy gondolom és azt is remélem, hogy ’22-ben fordul a kocka, és kiderül majd ki lesz a legnagyobb vetélytársunk. Tisztelettel megjegyezem, az a csapat nem a Racing Pont lesz, hanem a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull, ugyanis abban az évben gyakran fogjuk őket idegesíteni a pályán.” -ismertette a hosszútávú terveket Brown az Autoweeknek.

    Ám először is a wokingi istállónak a 2020-as és a 2021-es évet kell teljesítenie. A következő esztendő nehezebb lehet a csapat számára, ugyanis Renault motorokról Mercedes erőforrásaira kell átállniuk. Mivel jövőre is az idén használt kasznikat kell bevetniük, a McLaren csak az FIA külön engedélyével hajthatja végre a szükséges változtatásokat.

    ,,Elég trükkös lesz ez a számunkra, ugyanis mi vagyunk az egyetlenek (akik motorpartnert váltanak). Az autó legnagyobb része be lesz fagyasztva. Lesz egy zsetonrendszer, ami mentén bizonyos fejlesztéseket eszközölhetünk. Ezekből a zsetonokból párat fel kell használnunk a kaszni átalakítására az új motor installációja miatt, ami egy kicsit bosszantó, mivel ezek a módosítások nem a teljesítmény növelése érdekében történnek.”

  • Sok embert rúgott ki a McLaren, örülnek a költségcsökkentésnek

    Sok embert rúgott ki a McLaren, örülnek a költségcsökkentésnek

    Egy ideje már téma a Forma-1-ben, hogy nagyon elszálltak a költségek a nagy csapatoknál, ezzel pedig még jobban ellehetetlenítették a kisebb csapatokat, és a sport nem túl vonzó így a potenciális új csapatok számára sem.

    A csapatok anyagi helyzetén most csak rontott a koronavírus-helyzet is.

    Többek között a McLaren is összébb húzta a nadrágszíjat, ami állásokba is került. Úgy tudni, hogy a teljes csoport 4000 fős személyzetéből 1200 főt kellett elbocsátani.

    „Nagyon kemény idők ezek mindenki számára.” – mondta a McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl. „Kemény munkával teltek ezek a hónapok, nehéz körülmények között, de jó látni, hogy az FIA és az F1 vezetősége, valamint minden csapat összefogott, hogy megfelelő lépések történjenek a krízis kezelése érdekében és folytatódhasson a munka a sport fenntartható jövőjéért, ami lehetővé teszi, hogy minden csapat részt vehessen a ‘játszótéren’.”

    Utalt ezzel Seidl arra, hogy végre döntés született a 2021-es költségcsökkentésről.

    „Mindenki számára világos már egy ideje, hogy szükséges a költségvetési sapka, mi pedig alacsonyabb határért kampányoltunk, hogy támogassuk a sport anyagi fenntarthatóságát. Nagy kihívás áll mindannyiunk előtt.”

    „Hozzá kell igazítanunk a munkamódszerünket és megfelelő méretűvé tenni a csapatot ehhez az új korláthoz a következő hónapokban, ami egy erőteljes és fájdalmas kérdéskör. Ahogy azt már korábban a híreinkben kiemeltük, ez sajnos ez azt is jelenti, hogy csapattagoktól válunk meg, de a célunk az, hogy a legjobb méretű és leghatékonyabb csapat legyünk a jövőben.”

  • Horner: Sokat elárul, hogy Ricciardo szinte azonnal elhagyja a Renault-t

    Horner: Sokat elárul, hogy Ricciardo szinte azonnal elhagyja a Renault-t

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nemrégiben számos témáról beszélt egy interjú keretein belül. Ezen témák közül Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo jövője a Forma-1-ben volt a két legfontosabb.

    Horner a „The Race-nek” adott interjújában árulta el, hogy még mindig kapcsolatban áll az ausztrál pilótával. Ricciardo ugyan átszerződött a Renaulthoz, azonban amint lehetősége volt, el is kezdett tárgyalni a McLarennel. A tárgyalások sikeresek voltak és a Ferrarihoz távozó Carlos Sainz Jr. helyét Ricciardo fogja átvenni 2021-ben.

    A brit szakember pedig elmondta a véleményét, hogy szerinte az egykori versenyzője miért hagyta el ilyen hirtelen az enstonei istállót, ahol a tavalyi szezonban teljesítette az első szezonját.

    „Biztos vagyok benne, hogy megvoltak az okai, amiért mindössze 12 hónap után döntött úgy, hogy otthagyja a Renault-t. Ráadásul Daniel mindezt úgy tette, hogy az idei szezonból még egy darab versenyt sem teljesítettünk, és így írt alá a McLarenhez. Ezeknek a srácoknak megvannak az okaik arra, hogy mi miért csinálnak és én ebbe nem is szeretek beleszólni. Felnőttek már, képesek a legjobb döntéseket meghozni a jövőjük kapcsán.”

    Nem kérdés, hogy a bejelentést követően a rajongók szinte alig várják már, hogy egy csapatban láthassák Ricciardot és Lando Norrist. Mivel ők ketten a jelenlegi mezőny két legnagyobb mókamestere, ezért a szórakozás garantált lesz Wokingban 2021-től.

    Nyilvánvaló, hogy a hétszeres futamgyőztes Ricciardo egy remek választás a McLaren számára, akik éppen úton vannak az élmezőny felé. Emellett a fiatal brit titánjuk is sokat tanulhat majd az ausztrál pilótától.

    A wokingi istálló a tavalyi szezonban Sainz révén szerezte meg az első dobogós helyezését öt év után és a tavalyi szezonban magabiztosan szerezték meg a konstruktőri bajnokság negyedik helyét.

    2021-től pedig újra a Mercedes hajtásláncai fognak dolgozni az autóikban, szóval, ha tovább folytatják a jól megalapozott munkájukat, akkor a Ricciardo-Norris évek múlva akár már futamgyőzelmekért és a világbajnoki címért is harcolhatnak majd a többi élcsapattal.

  • Ricciardo is kacsintgat más szériák felé

    Ricciardo is kacsintgat más szériák felé

    Most, hogy Daniel Ricciardo a McLaren pilótája lesz 2021-től, több lehetősége adódik majd más szériák versenyautóinak kipróbálására. Az ausztrál élne is ezzel a lehetőséggel, a Bathurst 1000-es pedig a kívánságlistája élén áll.

    „Az emberek mindig megkérdezik, milyen autókat próbálnék ki a Forma-1-es karrieremet követően” – magyarázta Ricciardo a SpeedWeek hasábjain. „NASCAR-t? Supercart? Le Mans-autót? Én mindig is nagyon vonzónak találtam a Bathurst 1000-et, ami egy legendás verseny. Nagyszerű lenne a Mount Panoramán vezetni.”

    Egyébként Ricciardo jövőbeli csapattársa, Lando Norris részt is vett a Supercars egy virtuális versenyén, így ő is nyilatkozott a szériáról, elárulta, ő is kipróbálna egy ilyen gépet: „Abszolút. Valójában a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown is birtokol egy Supercart. Néhány éve pályára is vittük, de akkor még nem vezethettem.”

    Mindemellett Zak Brown maga is örülne, ha pilótái máshol is helytállnának: „Szívesen elengedem a srácainkat másfajta helyszínekre. Ha valahogy sikerülne a Bathurst-ot beleszorítani a programunkba, miért ne?”

  • Hivatalos: 1200 alkalmazottját bocsátja el a McLaren csoport!

    Hivatalos: 1200 alkalmazottját bocsátja el a McLaren csoport!

    Nagyjából 3800 alkalmazottjának majdnem a harmadát elbocsátja a wokingi központú McLaren. Magát a cégcsoportot még Ron Dennis alapította akkor, amikor átvette a hatalmat 1981-ben a Forma-1-es istálló felett, 2015-ben már McLaren Technology Group lett a neve. 2017-ben kivásárolták Dennis 25%-át a megmaradt tulajdonosok.

    Ai idei koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzet nem kímélte a brit autóipart sem, a McLaren főbb részvényesei saját zsebből pótoltak a kieséseket, és ellentétben más országokkal kormányzati segítségre sem számíthatnak. A mai napon azonban további drasztikus lépést kellett bejelenteniük: 1200 dolgozójuktól megválnak. Pontosan még nem ismertek a nevek, hogy kiknek kell menniük, hiszen csoport szintű leépítésről beszélhetünk, árulta el az informátorunk.

    Az intézkedések nem kímélik a Forma-1-es csapatot sem, ott nagyjából 70 kollégának mondanak fel.

    Az újrarendeződésnek az is az oka, hogy a csapat évek óta nem talált névadó szponzort, valamint jövőre bevezetésre kerül a száguldó cirkuszban a költségvetési keret is.

    Feltehetően további gyári csapatok is hasonló intézkedéseket foganatosítanak a közeljövőben.

  • Seidl: Ricciardo nem lesz azonnal elsőszámú pilóta

    Seidl: Ricciardo nem lesz azonnal elsőszámú pilóta

    Daniel Ricciardo nem lesz első számú pilóta a McLarennél, jelentette ki a csapatfőnök Andreas Seidl.

    Ricciardo az idény végén távozik a Renaulttól és a patináns McLaren istálló versenyzője lesz, ahol Carlos Sainz helyét fogja átvenni. Az ausztrál pilóta két bajnoki harmadik helyet tud felmutatni eddigi pályafutása során, háromszor indulhatott az első rajtkockából és hét futamot tudott megnyerni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy automatikusan a rangsorban előrébb kerül a fiatal csapattárásával szemben.

    „Amíg én vagyok a csapatfőnök, addig nem lesz az, hogy már a szezon elején lesz nálunk egyes meg kettes számú versenyző.” – jelentette ki a német a Sky Sports-nak.

    „Ha egy csapat előtt olyan hosszú út áll, mint előttünk, akkor fontos, hogy két egyenlő elbírálású versenyzőjük legyen, ahogy ez 2019-ben meg is volt nekünk, Lando meg Carlos esetében.” – folytatta.

    „Landoval és Daniellel is egy remek duónk lesz, nem csak sportszakmailag, hanem a McLarent, mint vállalatot is méltón fogják képviselni.” – zárta.

  • A Williams korábbi versenyzője visszatérne a Forma-1-be!

    A Williams korábbi versenyzője visszatérne a Forma-1-be!

    Szergej Szirotkin abban bízik, hogy a Williams alakulatával visszatérhetne a királykategóriába. Az orosz 2018-ban náluk kapott lehetőséget, tavaly pedig a McLaren és a Renault csapatainak volt a tesztpilótája. Az idei célja az, hogy 2021-re összehozzon magának egy versenyülést. A 24 éves pilótát továbbra is az SMP versenyzői programja támogatja:

    „Elképesztően vissza szeretnék térni. Van is rá esély, és harcolunk érte. Ott akarok lenni újra, hiszen mindegy is, hogy mit mondanak az autók sebességéről, mert ez a Forma-1, ahol a történelem leggyorsabb versenyautói vannak. Továbbra is jó a kapcsolatom a Williamsszel, és nem is titkolom, hogy vissza akarok térni.”

    A fő célpont így természetesen a Williams lenne, hiszen a pletykák szerint George Russell a Mercedeshez igazolhat Valtteri Bottas helyére 2021-ben.

  • Norris várja már, hogy Ricciardo legyen a csapattársa

    Norris várja már, hogy Ricciardo legyen a csapattársa

    A Sebastian Vettel év végi Ferraris távozása által meginduló pilótakeringő eredményeképpen Daniel Ricciardo 2021-től a McLaren pilótája lesz. Mivel az ausztrál Lando Norris mellé érkezik, elég sok izgalmat tartogathat az ő párosuk.

    Már 2019-ben, Norris újonc évében is sokszor láttuk kettejüket jól szórakozni, az egyik legemlékezetesebb momentum például a Brit Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján volt. Csapattársakként pedig a hangulat akár tovább is fokozódhat, viszont Norris tisztában van vele, hogy dolgozni kell.

    „Nagyszerű szezonunk lesz jövőre” – mondta a brit Ricciardo érkezésével kapcsolatban. „Tavaly sokat nevettünk együtt, és azt gondolom, ő egy jó srác. Várom, hogy együtt versenyezzünk, mert ő már egy többszörös futamgyőztes.”

  • A Renault után a McLaren és az Aston Martin is a csőd szélén táncol!

    A Renault után a McLaren és az Aston Martin is a csőd szélén táncol!

    A Renault aggasztó pénzügyi helyzete után azt lehet hallani, hogy a McLaren és az Aston Martin jövője sem tűnik olyan fényesnek. A brit márkákat nem támogatja a kormányzatuk, így súlyos válságba kerülhetnek.

    Az AD Saturday reggeli kiadása szerint a McLarennek nem kevesebb, mint 280 millió euróra lenne szüksége, a koronavírus okozta helyzet leküzdéséhez. A Forma-1 egyik ismert csapatának nem csak a királykategóriából származó bevételei hiányoznak, hanem a sportautó eladásuk is lecsökkent, mióta járványhelyzet van. A csapat ötlete az volt, hogy a történelmi Forma-1-es autóikat bérelhetővé tennék, sőt a saját bázisukat is, de a márka irányítói ezt leszavazták. A részvényesek szerint ezen a kérdésen már akkor túl voltak, amikor 2017-ben kivásárolták a tulajdonrészéből az egykori részvényes és csapatfőnök Ron Dennist.

    A Financial Times adatai ugyanakkor arra mutatnak rá, hogy március óta leállt a McLaren sportkocsi gyártó részlege, de hozzátették, hogy áprilisban újra akartak indulni. Miért nem történt ez meg, azóta sem tudni pontosan. Korábban a McLaren elvesztette a kormány támogatását is, és a részvényesek 300 millió fontot tettek be a cégbe a saját zsebükből. Ez sem elég, többre van szükségük.

    Nem csak a McLaren az egyetlen brit motorsportos márka, akiket sújt a krízis, mivel az Aston Martin felett is gyülekeznek a fekete felhők a koronavírus hatásaként. A márka nehéz időszakát éli, és sokat vártak az első SUV kategóriájú autójuktól, valamint Lawrence Stroll befektetésétől. Nem látni azonban egyelőre azt, hogy ez a terv sikerült-e…