Címke: McLaren

  • Ricciardo a McLarenhez igazolásról: Nem hirtelen döntés volt

    Ricciardo a McLarenhez igazolásról: Nem hirtelen döntés volt

    A Forma-1 világa eléggé felborult, amikor kiderült, hogy Sebastian Vettel távozik a Ferraritól, és Carlos Sainz érkezik a helyére, valamint hogy Daniel Ricciardo is csapatot vált. Az ausztrál Sainz helyét veszi majd át a McLarennél.

    Ricciardo most döntésének okairól és körülményeiről beszélt egy Instagram élő adás keretein belül. Elárulta többek között azt is, hogy a jelenlegi munkaadója, a Renault, nem tartotta be az ígéreteit.

    „Nem volt könnyű döntés. Nem arról van szó, hogy hirtelen született volna meg. Csak furcsa ez az év” – magyarázta.

    „Jó, hogy néha a jövődről gondolkodsz, ugyanakkor nehezebbé is teszi. Bizarr, hogy meghoztam ezt a döntést, hiszen idén csak egy szezonelőtti teszten vagyunk túl. Ideális esetben néhány versenyt levezettem volna, mielőtt meghozom a döntést” – zárta gondolatát.

  • A cinikus Montoya a Williamsről: Valaki ültesse már bele a gyerekét!

    A cinikus Montoya a Williamsről: Valaki ültesse már bele a gyerekét!

    Juan-Pablo Montoya egyike volt azoknak, akik a Williamsszel még Michael Schumachert is megkergették, most azonban szomorú, hogy mivé lett egykori csapata. A Williams F1-es istállója már egy ideje pengeélen táncol, ami kifejezetten tragikus, figyelembe véve a korábbi sikereiket. Montoya idejében a Williams még a megszokott top hármat alkotta a McLarennel és a Ferrarival. Majd lépésről-lépésre hanyatlásnak indultak nem sokkal ezután, és évről-évre rosszabbak lettek, köszönhetően az egyre kevesebb szponzorpénznek és gyári támogatásnak. Montoya ugyanakkor úgy látja, hogy az utóbbi évek vergődése inkább rossz személyi döntéseknek köszönhető. A hétszeres Grand Prix győztes így beszélt erről a motorsport.com-nak:

    „Ha olyan személyt nevezel ki, aki jó bizonyos dolgokban, de olyan dolgokat végeztetsz vele, amiben nem jó, az nem fog segíteni. Azt hiszem, hogy ez volt az egyik legnagyobb gond a Williamsnél, mert elkezdtek kétségbeesetten felvenni embereket, de nem a képességeiknek megfelelően alkalmazták őket.”

    A kolumbiai itt egyértelműen elsősorban Paddy Lowera gondol, akivel megbukott a csapat együttműködése. Ő olyasvalaki, aki nagyon fontos volt a Mercedesnél a háttérben, de a Williamsnél vezető szerepben sokak szerint már rossz poszton volt.

    A Williams jövőjét Montoya borúsan látja. Szerinte hasonló sorsra jutnak majd, mint a Tyrrell, de manapság már van egy más megoldás is, mondta némi iróniával:

    „Remélem, hogy túlélnek. Valaki feltehetően befektet majd náluk, és esetlegesen beülteti majd a gyerekét az autóba,a ahogy azt már láthattuk hasonló helyzetben.”

  • Néhány csapat nem tud privát tesztet rendezni a szezon előtt

    Néhány csapat nem tud privát tesztet rendezni a szezon előtt

    Míg a Ferrari és a Mercedes egy privát teszt keretein belül hangol a szezonra, addig ez az opció a Red Bull, a McLaren és a Renault számára nem elérhető.

    Utoljára februárban, a téli tesztek alkalmával bőgtek fel a motorok, ezért egyes csapatok úgy döntöttek, gyakorolnak a júliusi forduló előtt. A teszt alatt nemcsak a versenyzők rázódhatnak vissza a mindennapokban, hanem a csapat is begyakorolhatja azokat az új metodikákat, amiket a koronavírus miatt vezettek be. A szabályok szerint a privát eseményre az istállók, két éves vagy idősebb konstrukciókat vihetnek, és annyi kört pakolhatnak bele az autóba amennyit akarnak. Természetesen fejlesztéseket nem próbálhatnak ki, továbbá speciális abroncsokat kell használniuk.

    Néhány csapat azonban nem tudja kivitelezni a privát mókát. A Red Bull azért nem tud élni a lehetőséggel, mert az RB14-ben még Renault motorok vannak. A McLaren ugyan 2018-ban már a francia erőforrást használta, ám a hajtásláncok Franciaországban vannak, és az egységekkel érkező személyzetre két hét karantén várna, ha be akarnának utazni az Egyesült Királyságba. A régebbi autók nem jöhetnek szóba a wokingi istállónál, ugyanis azokat Honda motorokkal használták. A Renault hasonló cipőben jár, mint a McLaren, ugyanis az egységeik egyik fele Viry Chatillon-ban van, míg a másik Enstone-ban.

    Andreas Seidl megerősítette azt, hogy nem vesznek részt privát teszten, és indoklásként következőket nyilatkozta a Sky Sportsnak:

    ,,Sajnos nem tudunk ezzel a lehetőséggel élni, ugyanis nem áll a rendelkezésünkre olyan két évnél idősebb autó, amit működtetni tudnánk. Mindez az elmúlt években történt motorváltások miatt alakult így. Ám ahogy már láthatták, Lando gokartozott és egy F3-as autót is tesztelt. Carlos számára is hasonló lehetőségeket igyekszünk biztosítani. Természetesen a szimulátorban is gyakorolnak.”

    A német csapatfőnök hozzátette, hogy a versenycsapat is elkezdett már dolgozni és gyakorolnak az újonnan bevezetett szabályok mellett:

    ,,Múlt héten indult újra a munka a versenycsapatnál, ebben a pillanatban az autókat készítjük fel, továbbá megpróbáljuk átrágni magunkat azokon a garázsban használatos metódusokon és procedúrákon, amiket az új helyzete való tekintettel vezettek be. Tisztában vagyunk azzal, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy megfeleljünk az FIA és a Forma-1 elvárásaink Ausztriában. Az elkövetkezendő három-négy hétben a felkészülésre koncentrálunk, és reméljük, hogy sikerül majd jól kezdenünk Ausztriában.

  • Kovalainen: Jó volt Hamilton csapattársának lenni, csakhogy véget vetett a karrieremnek

    Kovalainen: Jó volt Hamilton csapattársának lenni, csakhogy véget vetett a karrieremnek

    Heikki Kovalainen elismerte, hogy az a két szezon, melyben Lewis Hamilton csapattársaként versenyzett, gyakorlatilag teljesen lerombolta a karrierjét.

    Kovalainen az F1 Beyond the Grid névre hallgató podcastjében beszélt erről és két közös évükről a McLarennél.

    „Megvolt a lendületem, amikor a McLarenhez igazoltam. Az első Forma-1-es szezonom rosszul kezdődött, azonban a második félévben sikerült fordítanom, ezt pedig magammal tudtam vinni 2008-ra. Sajnos viszont ezt nem tudtam megtartani, és 2009-ben teljesen szétestem” – nyilatkozta a korábbi versenyző.

    Az említett hanyatlás pedig nagyrészt Lewis Hamiltonnak volt köszönhető.

    „Két remek szezonom volt vele, és sosem voltak igazán nagy problémáink. Talán azért sem, mert sosem jelentettem neki komoly kihívást. Sosem kellett ellenem mindent beleadnia. Mindig is gyorsabb volt nálam egy kicsit, mindent ki kellett hoznom magamból. Másfél évvel később pedig szimplán kifogytam az energiából. Nem esik nehezemre kijelenteni, hogy Lewis gyorsabb volt nálam. Ő az egyik, ha nem a legjobb pilóta valaha. Nagyon boldog vagyok, hogy vele versenyezhettem, ugyanakkor ő jelentette karrierem végét” – zárta gondolatát.

  • A Mercedes a partnercsapataival fog közösködni a tesztpilótáin

    A Mercedes a partnercsapataival fog közösködni a tesztpilótáin

    A Mercedes az idei szezonban a Racing Point és a McLaren rendelkezésére fogja bocsájtani tesztpilótáikat, Stoffel Vandoorne és Esteban Gutiérrez személyében. A brackleyi istálló a csütörtöki nap folyamán jelentette be a hírt.

    A belga és a mexikói versenyző is megfordult már a Forma-1-ben. Vandoorne a McLarennél húzott le két teljes szezon 2017-ben és 2018-ban, amíg Gutiérrez 2013-ban és 2014-ben a Sauber, 2016-ban pedig a Haas csapatát erősítette.

    A wokingi istálló ugyan az idei szezonban még a Renault erőforrásaival fog versenyezni, azonban a következő szezontól kezdődően a Mercedes hajtásláncait fogják használni.

    A Racing Point – amit Lance Stroll édesapja, a kanadai multimilliárdos Lawrence Stroll irányít – már jó ideje működik együtt a bajnoki címvédő istállóval, csakúgy, mint Sergio Pérezzel, aki már a 2014-es szezon óta náluk versenyez.

    A teszt és tartalékpilótáknak minden egyes versenyhétvégén tettre kész állapotban kell lenniük, ha a csapat egyik versenyzője esetleg nem tudna autóba ülni egy esetleges sérülés vagy egészségügyi probléma miatt.

    Az együttműködés pedig lehetőséget adhatna Vandoornenak és Gutiérrzenek, hogy ha csak egy pénteki első szabadedzés erejéig is, de visszatérhessenek a Forma-1-be.

  • Ricciardo nem elég gyors a Ferrarinak?

    Ricciardo nem elég gyors a Ferrarinak?

    A Ferrari nemrég bejelentette, hogy Carlos Sainz-ot igazolja le 2021-re a távozó pilótájuk, Sebastian Vettel helyére. Ugyanakkor sokan azt gondolták, hogy Daniel Ricciardo lehet a befutó, maga az ausztrál is arról vallott, hogy tárgyalt az olaszokkal. Azonban hogy miért nem ő kapta az ülést, az Joe Saward szerint érhető.

    A motorsport-újságíró egyetért a Ferrari döntésével, úgy gondolja, hogy Sainz a Toro Rossónál megmutatta, hogy majdnem ugyanolyan gyors, mint Verstappen.

    „Személy szerint én Saniz-ot preferálnám Ricciardóval szemben, habár utóbbi népszerűbb, ezt pedig a Ferrari biztosan használta is volna. Azonban ez tisztán a számokon múlik, azok nem hazudnak. Belőlük kiindulva Ricciardo nem olyan gyors, mint Verstappen” – nyilatkozta.

    Mivel Ricciardo végül nem kapott helyet a Ferrarinál, a McLarenhez írt alá 2021-re, pont Sainz helyére érkezik majd.

  • Marko szerint nyílhatnak kiskapuk a McLaren előtt a költségsapka bevezetésekor

    Marko szerint nyílhatnak kiskapuk a McLaren előtt a költségsapka bevezetésekor

    Helmut Marko úgy látja, hogy a McLaren lehet a nagy győztese a költségvetési plafon bevezetésének.

    „A Renault-ról Mercedes motorra váltás miatt a McLaren ki is kerülhet néhány egységesítő szabályt, és olyan területekbe is beavatkozhat, melyek másoknak tiltottak. Vannak kiskapuk” – ismerte el. „A McLaren egyre közelebb kerül, jól állnak a stáb és a technológia terén, ráadásul jövőre már lesz egy versenyképes motoruk is.”

    A Red Bull ezzel szemben sokkal szűkebbre kell majd szabja a nadrágszíjat, hogy a 145 millió dolláros limitet ne lépjék túl.

    2021-ben ezenkívül egy olyan szabály is bevezetésre kerül, mely a bajnokságban hátrébb lévő csapatoknak több szélcsatorna-használati időt biztosít. Egy Ferraris bennfentes ezt viszont nem tartja jó ötletnek.

    „Jobb lenne, ha a szélcsatornás időt a költségvetéshez kötnék, nem a bajnokság állásához” – jelentette ki. „A kevesebb pénzt költők többet tesztelhetnének a szélcsatornában. A mostani szabály szerint a csapatok belegondolnának, hogy megéri hátrébb végezni, például a 8. helyett a 9. helyen, ezáltal pedig többet dolgozhatnának a szélcsatornában.”

  • Sainz: 10 kör sem kell, és újra 100%-on leszek

    Sainz: 10 kör sem kell, és újra 100%-on leszek

    A koronavírus járvány terjedése következtében elrendelt korlátozások miatt a Forma-1-es pilóták hónapok óta nem ültek valódi F1-es autóban. Ennek ellenére Carlos Sainz nem aggódik, elmondása szerint néhány kör alatt felveszi a ritmust.

    Nemsokára hét hónapja, hogy megrendezték az utolsó futamot Abu-Dhabiban, ezenkívül csak a téli teszteken vezettek Forma-1-es autót a pilóták. Igaz Melbourne-be, a (tervek szerinti) idénynyitó helyszínére még elutaztak, végül lefújták az ottani versenyt. Mindezek alapján Franz Tost nem számít egyszerű hétvégére elsőnek.

    Sainz azonban máshogy vélekedett egy élő Instagram interjúban: „Mennyi idő lenne újra elérni a határokat? Talán az első szabadedzés elég erre. Kimész a pályára egy szett kemény gumival, nyomod neki, kicsit visszaveszel, majd megint nyomod, mielőtt ismét visszavennél. Ezután új gumikat teszel fel, és hirtelen sokkal gyorsabban kezdesz menni, és arra gondolsz, hogy most már érzed a G-erőket és a fékpontokat. Jelenleg fejben már visszatértem egy Forma-1-es autóba. Nem kell 10-nél több kör, hogy újra 100%-os legyek.”

    Azonban ehhez kellenek majd a megfelelő előkészületek is a pályán kívül.

    „Vissza akarok menni a McLaren szimulátorába, és tesztelni akarok néhány dolgot az első verseny előtt, ez pedig vissza fog hozni egy kis adrenalint a testembe. Ezután jön az időmérő és a futam izgalma. Lépésről-lépésre fogok haladni, és már nagyon várom.”

  • Norris: Ha valaki, Verstappen tudja, hogyan lehet felidegesíteni Ricciardót

    Norris: Ha valaki, Verstappen tudja, hogyan lehet felidegesíteni Ricciardót

    Jövőre Lando Norris új csapattársat kap, a Ferrarihoz igazoló Carlos Sainz helyett Daniel Ricciardo mellett kell helyt állnia a McLarennél. Az ifjú brit elárulta, nem ismeri túl jól leendő kollégáját.

    „Nehéz bármire is számítani vele kapcsolatban, mivel nem ismerem még igazán” – ismerte el. „Tényleg nem tudod, mit gondolj, legalábbis amíg nem kezdesz el vele dolgozni. Carlosszal is ez volt a helyzet. Ugyanakkor Danielt kicsit jobban ismerem, mint Carlost ismertem annak idején.”

    Norris elmagyarázta azt is, hogy van valaki, akitől információkat szerezhet Ricciardóról. Ő nem más, mint az ausztrál volt csapattársa, Max Verstappen.

    „Max adott sok nagyon jó tanácsot” – árulta el Norris egy élő Instagram-interjúban. „Ahogy Carlosról, Danielről is sokat tud. Ez nagyon jó. Meg kell ismerd a csapattársad.”

    „Akarsz egy kicsit mókázni is, ezt próbálom én is elérni, ugyanakkor együtt is kell dolgoznod a csapattársaddal és a csapattal, miközben a legnagyobb riválisod maga a csapattársad. Egyértelműen kemény lesz, és sok dolgot tanulok majd Danieltől, de ha valaki, Max tudja, hogyan kell felbosszantani. Talán fel is hívom őt ezzel kapcsolatban” – zárta gondolatát.

  • Glock: Seidl visszavezetheti a McLarent a top háromba

    Glock: Seidl visszavezetheti a McLarent a top háromba

    Timo Glock, egykori pilóta úgy véli, hogy Andreas Seidl szakértelme és erőfeszítései vezethetik vissza a McLarent a top 3-ba.

    Andreas Seidl 2019 tavaszán csatlakozott a wokingi csapathoz Zak Brown által azért, hogy segítségen az újjáépítésében. Seidl, aki korábban a Porsche diadalmas LMP1 programját is vitte a WEC-ben, azért érkezett a McLarenhez, hogy megfordítsa a csapat szerencséjét, hogy újra szerencsések legyenek.

    Timo Glock hisz abban, hogy a honfitársának szakértelme hozzájárult ahhoz, hogy a brit csapat 2019-ben a konstruktori bajnokság 4. helyét szerezte meg.

    „Minden, ami tavaly történt, az Andreas Seidl-nak köszönhető. Csak olyan apró dolgokat változatott meg, amelyek hatással voltak rám is. Nagyon-nagyon jól csinálta és ezáltal a McLaren ismét visszakerült a top 5-be” – mondta a Motorsport-Total podcastjében a német.

    „Biztos vagyok abban, hogy munkája a jövőben még több gyümölcsöt hoz. Egy jó csomaggal ismét képesek lesznek a top 3-ba kerülni, vagy éppen bajba kerülni ott” – fogalmazott Glock.

    Glock még 2007-ben dolgozott együtt Seidl-lel, amikor a pilóta a BMW Saubert tesztelte, a mérnök pedig a német csapatnál dolgozott. Glock elmondása szerint Seidl pont ugyanolyan, mint egykor is.

    „Ő teljesen reális, a dolgokat tényszerűen látja, de a saját útján halad. Tudja, hogyan kell bánni az emberekkel, és nagyon, nagyon jól ismeri fel a különféle egyének erősségeit, akiket ezután a megfelelő pozícióba helyez.”

    „Őszintén szólva nagyon-nagyon megközelíthető srác volt. Tudsz vele nevetni, de könyörtelenül keményen is fogsz dolgozni.”

    „Csak egy normális srác, aki nem változik bizonyos struktúrákkal vagy társaságokkal. Csak megy tovább – ahogy van. És ez határozza meg őt.”