Címke: McLaren

  • Az F1 kampánya a rasszizmus ellen: #WeRaceAsOne

    Az F1 kampánya a rasszizmus ellen: #WeRaceAsOne

    A rasszizmus elleni harcban az F1 elindította az új kampányát a 2020-as szezon első versenye előtt, melynek a neve: #WeRaceAsOne, amely az emberiség előtt álló főbb akadályok elleni küzdelmet jelképezi.

    Változik a Forma-1 logója is, hiszen már látható a szivárványosított verzió. A megfogalmazott üzenet nem csak a rasszizmus elleni harcról szól, hanem a koronavírus elleniről is, valamint az egész világon jelenlévő egyenlőtlenségek ellen küzd. Az F1 ezen a módon kívánja felhívni ezen problémákra a figyelmet, és bíznak benne, hogy a szivárvány alkalmazása kellően figyelemfelkeltő eszköz lesz.

    Terveik szerint az első versenyen a koronavírus elleni harcra helyeznék a hangsúlyt, illetve felhívnák a figyelmet a globális egyenlőtlenségekre. Ezen kívül köszönetet mondanának az egész világnak, a világjárvány elleni erős küzdelemért. Úgy vélik, hogy a Forma-1 új rajtja segíthet abban is, hogy a sportközösség egységesen kimutathassa a kiállását a rasszizmus ellen.

    Ausztriában ezért a csapatokon és a Forma-1 partnerein megjelennek majd a szivárvány színei, különféle módokon. Például itt van máris a McLaren megoldása, akik a Halo-t színezték be.

  • Ricciardo: A McLaren ajánlata volt a legizgalmasabb

    Ricciardo: A McLaren ajánlata volt a legizgalmasabb

    Daniel Ricciardo elárulta, hogy azért igazolt végül a McLarenhez, mert a csapat megosztotta vele a terveit, hogy miképp érnének fel újra a csúcsra, a tavalyi sikeres évük után. Az ausztrál pilóta úgy döntött, gyakorlatilag egy teljes szezon után otthagyja a Renault gyári csapatát, és Carlos Sainz helyére ül be. A wokingiak tavaly jobban szerepeltek a konstruktőrök bajnokságban a Renault alakulatánál, és az elhivatottságuk meggyőzte Ricciardót is, mondta el az F1 Nation podcastban:

    „Versenyek nélkül hinned kell, így az elhivatottság lehet döntő, hogy melyikben hiszel jobban. A tavalyi évük a legjobb referencia. Ők voltak az a csapat, akikkel a legnagyobbat fordult a világ. Ők léptek előre leginkább, ami biztató. Ennyi amire tudsz most alapozni a jövődre nézve. Ráadásul motorgyártót is cserélnek, ami nem lehetett egyszerű döntés.”

    Idén Ricciardo még Esteban Ocon oldalán harcol majd a Renaullt istállójánál, ugyanakkor tesztelhetett a 2018-as autójukkal a Red Bull Ringen egy hónappal a Forma-1 új ausztriai rajtja előtt.

  • Newey: Kimi sosem volt olyan befolyásos csapaton belül, mint Verstappen

    Newey: Kimi sosem volt olyan befolyásos csapaton belül, mint Verstappen

    Adrian Newey számos csapattal és pilótával dolgozott együtt, utóbbiak közül pedig ismét Max Verstappent emelte ki. A brit igazi vezetőnek tartja a hollandot, fiatal kora ellenére is.

    „Az alapján, ahogy a pályán viselkedik, sosem gondolnád, hogy 22 éves” – mondta róla. „A versenyhétvégék alatt egyike a csapat vezéralakjakinak. Ez is mutatja, hogy fontosabb az, hogy mióta csinálsz valamit, mint hogy hány éves vagy. A pályán eltöltött idő terén nincs is akkora különbség azokhoz a pilótákhoz képest, akik később kezdtek versenyezni és később jöttek a Forma-1-be.”

    Newey állítja, nem látott olyan jó vezetőt, mint Verstappen. Kimi Räikkönen sem volt ilyen ennyi idősen, akivel a McLarennél dolgoztak együtt 2002-től: „Kimi egy igazi újonc volt annak idején. Nem volt képes vezetni egy csapatot, de arra sem, hogy vitathatatlanul elsőszámú legyen. 2005-re aztán sikerült elsőszámúvá válni, mégsem lett sosem akkora befolyása, mint amennyi most Maxnek van.”

  • De Ferran: Ricciardo jól illik a McLarenbe

    De Ferran: Ricciardo jól illik a McLarenbe

    A McLaren IndyCar projektjéért felelős Gil de Ferran úgy véli, Daniel Ricciardo és a McLaren csapat remekül illenek egymáshoz.

    Az ausztrál ugyanis a jövő évet már Wokingban kezdi meg, Lando Norris csapattársaként. A McLaren Forma-1-es csapatának korábbi sportigazgatója megérti, miért választotta Zak Brown Ricciardót.

    „Az én véleményem személyes, de Daniel nagyon gyors, nyert már és versenyzett a bajnokságért is” – magyarázta a brazil. „Mostanság kicsit távol vagyok a csapattól, szóval nehéz megmondani, Andreas Seidl mit szándékozik tenni, viszont Zak Brownt jól ismerem. Sokat dolgoztam vele, és úgy gondolom, Ricciardo jól illik a csapatba. Persze ezt sosem tudhatjuk 100%-ra.”

    De Ferran a hamarosan startoló Forma-1-es szezonról is elmondta a véleményét. Nyugodt a rajtot illetően, miután a tengerentúlon már láthattunk IndyCar és NASCAR versenyt is zárt kapuk mögött.

    „Úgy gondolom, a legjobbjukat hozták jelen körülmények között” – tette hozzá. „A NASCAR már túl van néhány versenyen, és mi is egyen. Itt remek volt a fogadtatás. Egész pozitív volt a versenyünk, nem volt semmi negatív ilyen téren.”

  • A McLaren részvényei 30%-ának eladását fontolgatja

    A McLaren részvényei 30%-ának eladását fontolgatja

    A McLaren azt fontolgatja, hogy Forma-1-es csapata részvényeinek 30%-át eladásra kínálja azzal a céllal, hogy a bevételből be tudjanak fektetni, versenyképesebbé váljanak.

    A járványhelyzet miatt a McLaren csoport kissé gödörbe került, így tőkéhez igyekeznek jutni. Azonban a részvények eladása csak a McLaren Racingre vonatkozik, tehát az F1 mellett csak és kizárólag az IndyCar alakulatra.

    Az eladásból befolyó összeg pedig lehetővé tenné, hogy a jövőre bevezetendő költségplafonig (vagyis 145 millió dollárig) tudjanak költekezni. Ez a 2022-es, teljesen új szabályok szerint épülő autó fejlesztésében pedig kulcsfontosságú.

    Jelenleg a McLaren Racingnek és az anyavállalatnak ugyanazok a részvényesei, tehát ha valóban bekövetkezne a szóbanforgó eladás, átszervezések várhatóak.

    Jelenleg körülbelül 56%-nyi tulajdonrészt képvisel a bahreini Mumtalakat vállalat, 14%-nyit Mansour Ojjeh, 10%-ot pedig Michael Latifi. A maradék 20% kisebb részvényesek közt oszlik szét.

    Michael Latifi a hamarosan Williamsnél debütáló Nicholas Latifi édesapja. Ezért is vetődött fel, hogy befektetne a grove-i istállóba. Nagy kérdés, hogy vajon hatással lesz-e ez a McLarenes részvényeire.

    A McLaren anyacége is elhintette, hogy jelenleg finanszírozási alternatívák után kutatnak, körülbelül 275 millió fontnyi értékben.

  • A Williams hibázott akkor, amikor nem választotta a Hondát!

    A Williams hibázott akkor, amikor nem választotta a Hondát!

    A korábbi F1-es pilóta, Karun Chandhok szerint a Williams most sokkal jobban állna, ha 2018-ban leszerződnek a Hondával. A McLaren és a Honda 2017 végén váltak el egymástól, és a japánok épp új partnert kerestek maguknak, akár többet is. A Williams úgy döntött, hogy maradnak a Mercedes erőforrásainál, de valójában ez sem mentette meg őket a csúfos szerepléstől. A grove-i csapat utoljára 2003-ban végzett a konstruktőrök bajnokságában a top 2-ben, akkor még BMW motorokkal hajtottak. Ezt követően Cosworthra váltottak, majd Toyotára, később a Renault motorjait használták, végül 2014 óta a Mercedes erőforrásaival mennek. A szomorú vég pedig már elkezdődött, a múlt hónapban bejelentették, hogy eladó a csapat. Chandhok a Skynak nyilatkozott:

    „Érdekes olvasni az online a cikkekben, hogy mennyi mindent másképp lehetne csinálni a Williamsnél. Olyanokat, hogy nem szabadott volna elengedni Adrian Neweyt, vagy hogy a BMW-s kapcsolat tönkremenjen, meg ilyesmiket. Ezek azonban már rég voltak, két kritikus pont azonban akad a közelmúltból is. Az egyik ezek közül az, hogy nem álltak össze a Hondával, illetve egy nagyobb csapattal.”

    Chandhok úgy gondolja, hogy ezekkel másképp alakulhatott volna a Williams története:

    „Azt hiszem, hogy a fotelban hátradőlve és nyilvánosan azt soha be nem bevallva, de azt mondanák nekem, hogy annyit megtehettek volna, hogy a hondás szerződés lehetett volna az, amit komolyabban kellett volna venniük, mint lehetőség. Nézzük csak meg, hogy mire jutott velük a Red Bull. Mindannyian azt gondoltuk, hogy egyszer eljön újra a Honda ideje is. Együtt kell velük dolgoznod, pedig egy másik kultúrából jönnek. Ez nem működött a McLarennél, de a Red Bull megoldotta, és kiaknázta a bennük rejlő potenciált. Tudom, hogy utólag már könnyű okosnak lenni, de a Williams-Honda kombinációból ugyanazt ki lehetett volna hozni, mint amit tett a Red Bull. Pénzügyileg a Honda többet fektetett volna a projektbe, és az felépülhetett volna.”

  • Norris: Miután kiálltam a BLM-mozgalom mellett, rajongókat vesztettem

    Norris: Miután kiálltam a BLM-mozgalom mellett, rajongókat vesztettem

    Lando Norris elmondta, miután a Black Lives Matter mozgalom mellett kiállt, rengeteg követőt veszített a közösségi médiás platformjain.

    Lewis Hamilton nemrég azért bírálta az F1-es közösséget, mert nem álltak ki a színesbőrűek mellett George Flyod halálát követően. A McLaren brit pilótája elsőként reagált és buzdította követőit arra, hogy szólaljanak fel az ügy mellett. Norris Twitch-csatornáján közvetített épp, ezért a címben kiírta, a #BlackLivesMatter szavakat, továbbá arra kérte rajongóit, hogy írják alá az eset kapcsán indított petíciót.

    Ezt követően a 20 éves versenyző rengeteg követőt veszített, ami némileg meglepte őt.

    ,,Rengeteg ember követte ki a közösségi médiás profiljaimat, ezért ebben a tekintetben, az volt a legforgalmasabb napom. Elég furcsa volt. Azt próbálod csinálni ami jó és helyes, de ugyanakkor sokan nem hisznek ebben. Ha ők nem értenek ezzel egyet, akkor örülök, hogy kikövettek engem. Élnem kell azokkal a lehetőségekkel, melyek során az embereknek megmutathatom, hogy érdemes abban hinni ami helyes. Ezáltal képes lesznek másokat inspirálni és ösztönözni arra, hogy higgyenek a dolgokban. Akármilyen úton-módon történjen is, de megpróbálom meggyőzni őket afelől, hogy higgyenek abban ami helyes.”

    Norris és Hamilton között sokszor von párhuzamot a brit sajtó. A McLaren pilótája szívesen megfelelne a hazai média elvárásainak, ám hozzátette: az ilyen összehasonlítások legtöbbször nem relevánsak.

    ,,A Forma-1-ben, jókor kell lenned jó helyen. Mikor Lewis (Hamilton) csatlakozott a McLarenhez, első évében futamokat tudott nyerni és el tudta volna hódítani a bajnoki címet is. Ha azonban most szerződne a McLarenhez, akkor nem tudna versenyeket vagy bajnokságokat nyerni. Ez is azt mutatja, milyen gyorsan változnak itt a dolgok, ezért nekem az a fő feladatom, hogy minél jobb munkát végezzek.”

  • Még korántsem ért véget a Ferrari-gate története

    Még korántsem ért véget a Ferrari-gate története

    A hat istálló továbbra is ki akarja deríteni a Ferrari-gate részleteit.

    A Forma-1 lassan visszatér a megszokott medrébe, a versenyek elindulnak, a csapatok készülődnek és leporolják az év elején nagy port kavart Ferrari-FIA paktumot is.

    Ugyanakkor a Szövetség sem felejtette el a megállapodást, ugyanis a büntetőmunkára ítélt Scuderiát máris munkába állította. A legújabb erőforrásokat érintő technikai direktívák megalkotásánál a vörösök is közreműködtek, így törlesztve a rájuk kiszabott büntetést. Az FIA az ERS-rendszer kapcsán plusz egy szenzor beszerelését rendelte el (egyelőre csak a három nagy csapat használja, az idény későbbi szakaszában a többiek is megkapják), míg az olajégetés tekintetében kijelentette, hogy bármikor megvizsgálhatja annak mennyiségét.

    A riválisok a legújabb pontosítások kapcsán ismét felemlegették „lázadásukat”. A hat csapat továbbra sem hajlandó feladni a harcot, (eredetileg heten voltak, de a Mercedes, Ola Källenius kérésére kiszállt a játszmából) ugyanis ki akarják deríteni pontosan mi szerepel abban a titkos megállapodásban.

    ,,A téma még koránt sincs lezárva.” – idézi a német F1-Insider.com Cyril Abiteboult.

    A McLaren csapatfőnöke szintén nemtetszését fejezte ki, ugyanis  véleménye szerint a Ferrari „lehetett volna őszintébb.”

    Helmut Marko már tavaly is azon munkálkodott a Red Bull-lal, hogy kiderítsék a vörösök titkát, így semmiképp sem szeretné annyiban hagyni az ügyet:

    ,,A koronavírus miatt sajnos más dolgokkal kellett foglalkozunk. Ám ez nem azt jelenti, hogyha minden visszatér a normális kerékvágásba, akkor nem fogjuk folytatni és nem fogunk azon dolgozni, hogy megtudjuk, milyen megállapodást kötött az FIA és a Ferrari.”

  • Norrist egyenesen sokkolták a pilótapiac eseményei

    Norrist egyenesen sokkolták a pilótapiac eseményei

    Lando Norris elmondta, hogy a Forma-1 pilótapiacán történt események szinte sokként hatottak rá, azonban nem lepődött meg azon, hogy a McLaren Daniel Ricciardot igazolta le mellé a 2021-es szezonra.

    A pilótakeringő a tavalyi hónapba indult be, miután a Ferrari bejelentette, hogy Sebastian Vettellel külön utakon folytatják 2021-től. Az olaszok napokkal később be is jelentették, hogy Norris csapattársát, Carlos Sainz Jr-t szerződtetik a német helyére. A spanyol megüresedett ülését pedig Daniel Riccardo fogja majd megkapni a wokingi istállónál.

    Amíg a fiatal brit egyáltalán nem számított arra, hogy Vettel elhagyja a Ferrarit, addig Ricciardo érkezése a McLarenhez egyáltalán nem lepte meg, ugyanis a woingiak a korábbiakban már érdeklődtek a „Méhészborz” szolgálatai iránt.

    „Nem volt meglepetés a számomra Daniel érkezése a McLarenhez, azonban az, hogy Carlos átment a Ferrarihoz a távozó Vettel helyére,” – nyilatkozta a brit a Motorsport.com-nak.

    „Szerintem ez „sokkoló” volt, különösen úgy, hogy senki nem számított arra, a Ferrari nem hosszabbítja meg Seb szerződését. Gondoltam, hogy biztos lesz valami meglepetés, és Carlos rá is robbant az ülésre és meg is szerezte azt. Örülök neki, hogy végül ő lett a befutó.

    „Daniel érkezése pedig nem gondolnám, hogy bárkit is meglepetésként ért, ugyanis a McLaren már a korábbiakban is meg akarta szerezni őt. Miután a McLaren sokkal jobb munkát végzett a tavalyi, valószínűleg emiatt is dönthetett így.”

    Norris hozzátette, hogy az ausztrál érkezésével a csapatnak újra lesz egy futamgyőztes pilótája, ami számára is előnyös lehet a fejlődését tekintve.

    „Kellő tapasztalattal rendelkezik és képes versenyeket nyerni,” – mondta a brit leendő csapattársáról. „Danielnek plusz tapasztalata is van, ugyanis már dolgozott top csapatnál és ez szükséges ahhoz, hogy versenyeket nyerjél a Forma-1-ben. A mentalitása emiatt is lesz más, mint ami Carlosé.

    „Még egyik kategóriában sem töltöttem egynél több szezont a gokartozást leszámítva, és az idei szezon lesz a második évem a Forma-1-ben. Szintén először fogok majd egy másik csapattárssal együtt dolgozni, szóval nem igazán tudom, hogy mire is számítsak ilyenkor.

    „Danieltől pedig már csak az előbb említett dolgok miatt is öröm lesz majd együtt dolgozni, szóval már nagyon várom már ezt, ugyanis ez tényleg hasznos lehet majd a számomra.

    „Sokat adhat majd a csapatnak, ami nyilvánvalóan nagy segítség lesz a számunkra. Mindez a következő szezonban fog elválni.”

  • A Williams F1 csapat három lehetséges megmentője

    A Williams F1 csapat három lehetséges megmentője

    Három név merült fel mint potenciális vásárlója az utóbbi években csak szenvedő Williams Forma-1-es csapatnak. Ezt állítja az olasz La Gazzetta dello Sport, és utalt rá, hogy jelenleg az egyik 2020-as versenyzőjük, Nicholas Latifi gazdag apja érezheti leginkább befutónak magát. A cikk írója, Mario Salvini szerint Michael Latifi már így is kölcsönzött a brit istállónak 22 millió eurót a koronavírus miatt, amelyre a csapat házi múzeumának az autói a biztosíték. Az újságíró arra is kitér, hogy az öreg Latifi társtulajdonos a McLarennél is, illetve övé a Sofina Foods.

    A másik lehetséges vevője a Williamsnek szintén egy versenyző édesapja, Dmitry Mazepin. Az orosz oligarcha fia Nikita jelenleg a Formula 2-ben szerepel. Mazepin volt amikor tett ajánlatot a Racing Pointra is, de csődbiztos Lawrence Strollékat részesítette előnyben.

    Végül akár a Magyarországon is ismert Chanoch Nissany is lehet befutó. Az izraeli vállalkozó maga is vett részt Forma-1-es szabadedzésen, a Minardi színeiben, 2005-ben. Izgalmas látni azt, hogy Nissany fia Roy is a Formula 2-ben versenyez idén, és a sportlap szerint a család akár komoly pénzügyi támogatásra is számíthat Izraelből.

    [poll id=”170″]