Címke: McLaren

  • Norris szerint a Ferrari jobb lesz a futamon, de nem csak tőlük tart

    Norris szerint a Ferrari jobb lesz a futamon, de nem csak tőlük tart

    Lando Norris meglepődött a McLaren jó tempóján, de óvatos, ami a Ferrari és Racong Point által jelentett kihívást illeti.

    Pénteken még azt mondták, túlságosan előttük van a „rózsaszín Mercedes”, miután jó tempót mentek a Silverstone-i alakulat autói.

    Ehhez képest szombaton Norris negyedik lett, megelőzve Perezt és Strollt is, nem beszélve a Ferrarikról és Alex Albonról. Élete legjobb kvalifikációs eredményét érte el, mégis óvatos volt a versenytempót illető találgatásokkal kapcsolatban.

    „Megvoltak a saját elvárásaink azzal kapcsolatban, hol leszünk. A Racing Point már az elejétől fogva nagyon gyors volt, nem gondoltam volna, hogy akár csak közel leszünk hozzájuk.” – mondta a Sky Sportsnak.

    „Ahogy egyre kevesebb üzemanyaggal mentünk, az autó életre kelt, és sokkal jobbnak érződött. Tavaly is jól mentünk ezen a pályán, jól fekszik az autónak. Remélhetőleg a verseny is jól megy majd, és mivel két hétvége van itt, akár meg is ismételhetjük az eredményt.”

    A fiatal brit kiemelte, inkább a mögötte lévő autóktól tart, mint sem, hogy előre tekintsen.

    „Bármennyire is várom a versenyt, sok jó autó van mögöttünk, például a Ferrari. Erős tempójuk van, de valamiért nem tudnak jól menni az időmérőn. Ugyanez igaz a Racing Pointra is.”

    „Jó az autójuk, sok leszorítóerővel. Szerintem jobban tudnak vigyázni a gumikra, mint mi, szóval, ha tartani tudom a pozíciómat, boldog leszek.”

    Norris csapattársa, Sainz a nyolcadik helyről rajtolhat majd, az előnyösebb pozícióban lévő Ferrari, Charles Leclerc mellől.

  • Norris is megszegte a Covid-19 miatt bevezetett protokollt

    Norris is megszegte a Covid-19 miatt bevezetett protokollt

    Lando Norris is megszegte a Covid-19 miatt bevezetett protokollt a Red Bull Ringen.

    Arról már korában beszámoltunk, hogy az FIA megrovásban részesítette a Red Bullt és a Ferrarit, mert Christian Horner, Helmut Marko és Sebastian Vettel maszk nélkül beszélgetett. A német versenyző ugyanakkor azzal is szabályt sértett, hogy megállt egykori munkaadójuk „konténere” előtt, ugyanis különböző csapatok tagjai nem érintkezhetnek egymással, mindenkinek a saját „buborékjában” kell maradnia.

    A McLaren brit versenyzője ezzel szemben a „lázmérés” során trükközött. A német RTL kapta lencsevégre azt,, hogy Norris és fizioterapeutája egy üveg vízzel hűtik homlokukat, mert nem mentek át az első teszten. Miután a műveletet elvégezték, ismét sorba álltak, és gond nélkül megfeleltek a követelményeknek.

  • Szirotkin ezúttal nem szegődik több csapat szolgálatába

    Szirotkin ezúttal nem szegődik több csapat szolgálatába

    Szergej Szirotkin kételkedik abban, hogy a Renault-n kívül máshol is vállal tartalékpilótai szerepet, mint ahogy tette azt tavaly, amikor a francia csapat mellett a McLarennél is szolgált.

    Mindez a járványhelyzetnek köszönhető, hiszen megvan a kockázat, hogy egy pilóta megfertőződik, így egy esetleges beugrás most sokkal valószínűbbnek tűnik.

    „Túl korai más elfoglaltságokról beszélni” – nyilatkozta az ügyben az orosz. „A Renault-nak sokkal inkább szüksége van rám, mint a múltban, a szerepemet és az interakcióimat egyaránt tekintve. Úgy gondolom, a Renault nem fogja engedélyezni, hogy más csapatnál is dolgozzak.”

  • Sainz a Renault és a Racing Point csapatától tart

    Sainz a Renault és a Racing Point csapatától tart

    A McLaren veszélyben van, két csapat is megelőzheti őket. Erre figyelmeztet Carlos Sainz, miután tavaly csak a top három csapat – a Mercedes, a Ferrari, és a Red Bull – előzte meg őket.

    Azonban most a spanyol pilóta szerint a Racing Point és a Renault is komoly kihívást fog eléjük állítani.

    A Red Bull tanácsadóját, Dr. Helmut Markot a héten kérdezték a Racing Point rózsaszínbe öltöztetett 2019-es Mercedes ’másolatáról’, amire csak annyit mondott: „Ez nem másolat. Ez az eredeti!”

    „Határozottan jó autójuk van. Nagyon jó lehetőségük van arra, hogy arra az útra lépjenek, amin tavaly mi jártunk.” – mondta Sainz.

    A spanyol még hozzátette, a Renault Ausztriába gyakorlatilag egy teljesen új csomaggal érkezett, addig a McLaren első nagyobb fejlesztését Silverstone környékére időzítették.

    „Gyakorlatilag az Ausztráliában látott autónkkal érkeztünk, egy-két kisebb fejlesztéssel, olyanokkal, amiket igazából látni sem lehet nagyon.” – mondta a spanyol.

    „Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne jó autónk, de azt gondolom ez egy nehéz év lesz. Úgy érzem a Racing Point és a Renault, nagyon bonyolulttá fogja tenni számunkra az idényt.”

  • Talán már a 2020-as szezonban visszatérhet Alonso!

    Talán már a 2020-as szezonban visszatérhet Alonso!

    Lehet, hogy már rég eldöntött tény az, hogy Fernando Alonso visszatér jövőre a Forma-1-be. Ezt a spanyol Cadena SER rádió állítja, sőt szerintük az is megtörténhet, hogy a McLarenhez igazoló Daniel Ricciardo helyét is már 2020-ban elfoglalhatja. Más spanyol források ezen idei visszatérés pletykáját azzal tették helyre, hogy a 38 éves pilóta ennyit állított:

    „Már mondtam, hogy az Indy 500-on indulok.”

    Arról pedig, hogy aláírt volna már 2021-re a Renault-hoz, így válaszolt:

    „Délben azt mondják, a csapat nemet mondott Alonsóra. Éjszaka pedig már ugyanezzel a csapattal versenyzek 2020-ban. Hónapokkal ezelőtt megmondtam már, hogy jó ideje eldöntött a jövőm, amit hamarosan bejelentek. Így is lesz.”

    A kétszeres világbajnok láthatóan fogyott is az utóbbi hónapokban. A Cadena SER szerint az Alonsóval kapcsolatos hírek napokon belül hivatalossá válhatnak, és a Renault a lehető leghamarabb meg akarja kezdeni vele az együttműködést. Esteban Ocon is kijelentette, hogy örömmel látná Alonsót a francia gyári csapatnál:

    „Nem tudom, hogy csatlakozik-e hozzánk avagy nem, de ami egyértelmű, hogy ha visszatér, annak én nagyon örülni fogok.”

  • A Netflix stábja a McLarent és a Red Bullt követi Ausztriában

    A Netflix stábja a McLarent és a Red Bullt követi Ausztriában

    A Netflix stábja Ausztriában a McLarent és a Red Bullt fogja követni.

    Az amerikai streaming platform által készített sorozat (Drive to Survive) a harmadik évadára készül, így a forgatócsoport is elutazott a szezonnyitó helyszínére. Idén azonban nem lesz olyan egyszerű dolguk, mint tavaly, ugyanis a koronavírus miatt megalkotott irányelvek mentén nem férkőzhetnek annyira közel a kívánt alanyhoz, mint ahogy azt eddig tették.

    Kevesebb személyzet, kevesebb újságíró és fotós, szinte minden szektor csökkentett létszámmal indult útnak. A csapatok 80 főt vihettek az eseményre, ám a helyszíni jelentések szerit nem mindenki használta ki ezt. A Netflix stábja Spielbergben a McLaren és a Red Bull nyomába szegődik, így őket is a beleszámítják a maximum létszámba. Két külön stáb kíséri a csapatok, akik nem érintkezhetnek a helyszínen egymással, így csökkentve a virus terjesztésének esélyeit.

  • Egy esetleges pozitív teszt hatásai miatt aggódik Sainz

    Egy esetleges pozitív teszt hatásai miatt aggódik Sainz

    A McLaren spanyol versenyzője határozott aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy milyen következményei lehetnek az egész csapatra nézve annak, hogy valakinél egy koronavírus teszt pozitív lesz.

    Az F1 hét hónap után végre visszatér, azonban nem úgy ahogy megszoktuk. A kapuk zárva, a lelátók üresek lesznek, illetve csak a kulcsemberek egy limitált létszáma lehet majd a paddockban.

    Szigorú egészségügyi és biztonsági intézkedések lesznek, amelyek magukba foglalják azt is, hogy minden csapatnak a saját ’burkában’ kell maradnia, annak érdekében, hogy megpróbálják megelőzni és szabályozni a vírus terjedését.

    De minden óvintézkedés ellenére, Sainz továbbra is tart attól, hogy versenyeket kell majd kihagynia, mivel, ha nincsenek a vírusnak tünetei, akkor is lehet a teszt pozitív:

    „Lehetséges, hogy koronavírusos vagy, de nem tudsz róla, mert nincsenek tüneteid, vagy a csapatból valaki tünetmentes, és ezért ki kell hagynod egy versenyt.” – mondta Sainz a CNN-nek egy élő Instagram beszélgetésben.

    „És négy verseny nélküli hónap után, mikor már mennél versenyezni, tökéletesen egészségesnek érzed magad, de pozitív lett a koronavírus teszted. Ezért továbbra sem versenyezhetsz, az valami szörnyű érzés lenne. Úgyhogy nagyon óvatos leszek, hogy ezt elkerüljem.”

    „Tisztán balszerencse, és nem tehetsz ellene semmit, nem tehetsz mást, ki kell hagynod emiatt pár versenyt.”

    „Az egészben a legrosszabb az volna, hogy tökéletesen érzed magad, mint ahogyan én jelenleg, de benned van a koronavírus, nem tudsz róla, mégis ki kell hagynod a versenyt.”

    Carlos Sainz a szurkolók hiányáról is beszélt:

    „Azokban a pillanatokban amikor a pilótaparádén vagy, látod a megtelt lelátókat, látod, hogy mindenhol szurkolók vannak, és támogatnak, kiáltják a nevedet, olyan érzést kölcsönöz, hogy tele vagy energiával.”

    „Az, hogy idén ezt nélkülöznünk kell szomorú és furcsa. Azonban ez nem fogja a motiváció hiányát okozni. Nagy motivációval, és felkészülten érkezünk majd.”

  • Még szivárványosabb lett a McLaren a #WeRaceAsOne miatt

    Még szivárványosabb lett a McLaren a #WeRaceAsOne miatt

    A McLaren is változtatott a festéséén a 2020-as szezon új rajtja előtt, és a #WeRaceAsOne szívárvány színei megjelennek most már az oldaldobozon is, nem csak a Halo részen. A Forma-1 határozottan kiáll a rasszizmus és bármiféle hátrányos megkülönböztetés ellen, és ezek ellen a szlogennel és módosított megjelenésekkel is harcol. Ennek leglátványosabb eszköze a szivárvány alkalmazása, amelyet a csapatok a legváltozatosabb módon alkalmaznak az autóikon. Zak Brown, a McLaren ügyvezetőjeként nyilatkozott erről:

    „Egyértelműen támogatjuk az F1 #WeRaceAsOne kampányát, amint visszatérhetünk a versenyzéshez. A Forma-1-nek és a McLarennek igazán globális közönsége van, és felismertük azt, hogy amint visszatértünk a pályára, az egy nagy lehetősége a sportágnak, hogy világszinten is segítsünk. Leginkább azokon, akiket érint a koronavírus-járvány, valamint mindannyian egységesen elítéljük a rasszizmus bármilyen formáját, és egységesen dolgozunk a kulturális sokszínűség, a befogadás és egyenlőség kialakításában a csapatunknál, és a száguldó cirkuszban.”

    A GPFans korábbi kérdésére egy médiakonferencián a csapatvezető Andreas Seidl erről ennyit mondott:

    „A McLaren részéről csak annyit szeretnék mondani, hogy egyértelműen nincs helye a rasszizmusnak és a diszkriminációnak a csapatunknál. Olyan a vállalati kultúránk, amelyet az istálló minden egyes tagja értékel, és egyenlő esélyeket biztosítunk mindenkinek, hogy hozzátehessenek a csapatunkhoz.”

  • Lehetséges, hogy a versenyzők le fognak térdelni a rajt előtt Ausztriában

    Lehetséges, hogy a versenyzők le fognak térdelni a rajt előtt Ausztriában

    Az összes Forma-1-es letérdelhet majd a szezonnyitó Osztrák Nagydíj rajtja előtt, hogy ezzel szolidaritást mutassanak és ezzel tiltakozzanak a rasszizmus okozta igazságtalanság ellen.

    Miközben a világban folyamatosan tiltakoznak a rasszizmus ellen, a Forma-1 vezetői elindították „Az egyként versenyzünk” mozgalmat, ami a sportban való rasszizmust ítéli el és emellett próbálja meg felhívni erre az emberek figyelmét. A Mercedes többek között emiatt is változtatta meg az autójuk festését feketére az eredeti szürkéről.

    Az angol futballbajnoksághoz hasonlóan a Forma-1-es versenyzők is letérdelhetnek a verseny rajta előtt, hogy ezzel is támogassák a „Black Lives Matter” (számít a feketék élete) névre hallgató mozgalmat.

    A McLaren versenyzője, Lando Norris fedte fel, hogy egyes versenyzők már ezt beszélik egymás között, hogy térdeljenek le ők is a verseny kezdete előtt.

    „Számos versenyző már erről egyeztet egymás között,” – árulta el a fiatal brit a PA Sport-nak. „Ha úgy döntünk, hogy megcsináljuk, akkor közösen kell letérdelnünk a rajtrácson. Az erről szóló végső döntést a pénteken esedékes GPDA gyűlésén fogjuk meghozni.”

    A wokingi istálló F1-es főnöke, Andreas Seidl hangsúlyozta, hogy a csapatuk maximális mértékben támogatja a verseny előtti letérdelést.

    „Maximálisan támogatjuk azon kezdeményezést, miszerint a verseny előtt mindannyian letérdelnek közösen a rasszizmus elleni tiltakozás jeléül,” – mondta Seidl a verseny előtti média napon.

    „Rendkívül szorosan együttműködünk a Forma-1-gyel. A versenyzőink érzésein múlik, hogy szükségük van-e erre és meg szeretnék ezt csinálni vagy sem. A kezdeményezés jelen pillanatban is egyeztetés alatt áll, meglátjuk, hogy mi fog kisülni belőle.”

    Seidl emellett azt is elmondta, hogy a McLaren csapata aktívan kiveszi a maga részét a rasszizmus elleni harcból.

    „A rasszizmus és a diszkrimináció két olyan dolog, aminek egyáltalán nincsen helye a csapatunkon belül. A csapatunk egy olyan kultúrával rendelkezik, ahol nagyra értékeljük minden egyes dolgozónk hozzájárulását a sikerekhez. Mindezek mellett egyenlő feltételeket és lehetőségeket biztosítunk dolgozóink számára.

    „Szóval összefoglalva a dolgokat, nagyban támogatjuk a Forma-1 által elindított kezdeményezéseket ezen téren.”

     

     

     

  • Bahreinből kapott 150 millió fontos kölcsönt a McLaren

    Bahreinből kapott 150 millió fontos kölcsönt a McLaren

    A McLaren megerősítette, hogy a Bahreini Nemzeti Bank (NBB) biztosított számukra 150 millió fontot, hogy rendezzék a felmerült pénzügyi problémáikat.

    A tranzakciót hétfőn ütötték nyélbe és az NBB közleménye szerint aláírták a dokumentumokat és megkapták a szükséges jóváhagyást is a tranzakcióhoz.

    A legendás gárdának azért volt szüksége kölcsönre, mivel a részvényesek nem járultak hozzá a legendás autók zálogosításához, így más módon kellett pénzhez jutniuk.

    Nem véletlen a bahreini kölcsön, ugyanis a csapatot 49%-ban bírtokló Bahrein Mumtakalat cég az ország Nemzeti Bankjában is rendelkezik érdekeltséggel.

    A befektetők márciusban már 291 millió fontot biztosítottak a csapat számára, ám a COVID-19 miatt az alap költségek fedezésére ez elment, ezért volt szükség újabb bevételre.

    Korábban egyébként a Brit Kormánytól is igyekeztek segítséget kapni, majd felmerült az is, hogy néhány részvényt kiárusítanak.