Címke: McLaren

  • Mégis kihagyhatja a Magyar Nagydíjat a Forma-1?

    Mégis kihagyhatja a Magyar Nagydíjat a Forma-1?

    Fekete felhők gyülekeznek hirtelen a jövő hétvégére tervezett magyar futam fölé. A stájer paddockban a szombati időmérő edzés után elterjedt, hogy a brit pilóták és a személyzet akár börtönbüntetést is kockáztatnak a drákói szigorú koronavírus protokoll megsértése esetén Mogyoródon. A McLaren pilótája, Lando Norris mindenesetre lazán kezeli a helyzetet:

    „A pályán, vagy a szállodában kell maradnunk, de nekem megfelel a szobaszerviz. Annyi, hogy nem mehetek ki biciklizni vagy futni a szabadba.”

    A világbajnok Lewis Hamilton ezzel szemben úgy döntött, hogy az európai versenyeken marad a pályákon egy lakóautóban, és elismerte, hogy a csapattagoknak ez már más kérdés:

    „Kihívásokkal teli idők ezek. Feltétlenül komolyan kell vennünk ezt nekünk is, ahogy mindenki másnak.”

    Az elmúlt két hétvégén nem volt pozitívnak bizonyult koronavírus teszt Ausztriában, pedig voltak, akik megszegték a szabályokat. Sebastian Vettelt már másodszor kapták rajta, hogy elhagyta a „buborékját”, mivel szóba elegyedett a Mercedes csapatfőnökével, Toto Wolffal. Erre reagált már a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto is:

    „Koncentráltabbnak és éberebbnek kell lennünk. Szerintem mindkét pilótánk megértette, hogy valamit rosszul csináltak, és a jövőben be kell tartaniuk a szabályokat.”

    A BBC információi szerint pénzbírság, de akár börtön is várhat Magyarországon a nem európai uniós állampolgárokra, így feltehetően Chase Carey és Jean Todt is egyeztetnek a magyar hatóságokkal a mentességről. Amennyiben ezt nem adják meg, azt pletykálják, hogy elmaradhat akár a verseny Magyarországon, és egy újabb hétvégére maradnak Ausztriában. Alexander Wurz, a GPDA vezetőjeként ennyit mondott erről az Österreichnek:

    „Chase Carey megkérdezte már tőlem, hogy mit gondolnak a pilóták arról, ha harmadszor is itt kellene versenyezniük. Azt mondtam neki, ha akár csak ez az egy pálya lenne alkalmas arra, hogy itt mehetünk, akár tízszer is mehetünk itt. Bízom benne, hogy gyorsan kiderül most minden, mert akkor hamar tudunk reagálni. Tudjuk, hogy az itteni versenybírák és a felszerelés készen áll erre. Amennyiben az elkövetkezendő 24 órában ismertté válik a döntés, akkor akár a jövő hétvégén újra versenyezhetünk itt.”

    A helyzet megoldódott. UPDATE: https://www.racingline.hu/forma-1/nyugalom-a-forma-1-most-mar-mogyorod-fele-tart/2020/07/13/

  • Norris szerint még a Mercedesnek is tartania kell a Racing Pointtól

    Norris szerint még a Mercedesnek is tartania kell a Racing Pointtól

    Lando Norris ugyan a hatodik helyet szerezte meg az esős időmérőn, ám korábbi büntetése miatt csak a kilencedikről vághat neki a holnapi futamnak.

    Jól kezdődött a kvalifikáció az ifjoncnak, ugyanis a vizes pályán végig a nagyok közelében autózott. A Q3-ban azonban neki is meggyűlt a baja az erősödő esővel, ennek ellenére a McLaren brit versenyzője elégedett a teljesítményével, és már nagyon várja a vasárnapi eseményeket.

    ,,A Q1 és a Q2 nem volt olyan rossz, csak meg kellett szoknom az esőt. Néha nem láttam semmit sem, még az előttem lévő autót sem. A Q3-ban rossz pozícióban találtam magam ugyanis vagy Ricciardo vagy Ocon Renault-ja mögé kerültem, és nem láttam azt az ívet, amit a versenyzők már kiautóztak. Továbbá a vízátfolyások is nehézségeket okoztak. Nehéz időmérő volt, de ugyanakkor nagyon élvezetes is.”

    Norris tegnap óta hátfájdalmakkal küszködik, ami a kvalifikáción is megnehezítette a dolgát.

    ,,Nem igazán tudom, hogy mi ez, mikor a fékre lépek és érzem a gravitációs erőt, akkor előjön ez a fájdalom.”

    A brit ifjonc ugyanakkor nemcsak emiatt aggódik, hanem a Racing Point miatt is. Ugyan a kanadai-brit csapat egyik versenyzője sem jutott be a Q3-ba, ám a holnapi versenyen komoly meglepetéseket tartogathatnak a mezőny számára. Norris szerint nem csak nekik van félni valójuk, hanem az élen autózónak is.

    ,,Még a Mercedesnek is van mitől tartania velük kapcsolatban.” – tette hozzá a fiatal.

  • Vettel: Nem fogok év közben elmenekülni!

    Vettel: Nem fogok év közben elmenekülni!

    Sebastian Vettel elmondta, nem akarja év közben otthagyni a Ferrarit.

    Egyes források arról számoltak be, hogy a pilótapiac fejbolydulása miatt, akár korai cserék is bekövetkezhetnek a változtató csapatoknál. Ennek értelmében Fernando Alonso már idén szerepet kapna a Renault-nál, míg Daniel Ricciardo átmenne a McLarenbe, Carlos Sainz a Ferrariba, ám csak akkor, ha a négyszeres világbajnok úgy döntene, már a fennmaradó futamokat sem szeretné vörös színben teljesíteni.

    A 33 éves versenyző viszont leszögezte, nem akarja munkáját befejezetlenül hagyni Maranellóban, így esze ágában sincs meghátrálni.

    ,,Nem, nem hinném, hogy ez lesz, tehát nem fogok elfutni. Úgy vélem van még mit bizonyítanom saját magamnak, ezért is vagyok itt. A csapatban a srácok sok mindent adtak nekem az elmúlt években. Nem lenne tisztességes velük szemben az, ha ezt a támogatást nem adnám vissza és nem méltóságteljesen fejezném be ezt az évet velük. Szóval, egyáltalán nem gondolok arra, hogy elmeneküljek.” – magyarázta a német a Motorsport.com-nak.

    Vettel szerint kihívásokkal teli szezon vár idén rájuk, különösen az autó versenyképességét tekintve.

    ,,Voltak nagyon jó időszakok és voltak nehezek is. Úgy vélem realisták vagyunk, de mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a legtöbbet hozzuk ki ebből a szezonból. Nyilvánvalóan látszik, hogy egy kihívásokkal teli évad áll előttünk. Ugyanakkor én megteszem azt, ami tőlem telik és úgy érzem a csapat is így fog eljárni.”

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke is tagadta a korai változtatásokról szóló pletykákat. A német vezető elégedett a jelenlegi párossal és nem tervezi idő előtt elhozni az ausztrál versenyzőt.

    ,,Nem számítunk erre. Boldog vagyok a jelenlegi felállással és azzal a felépítéssel amivel a csapat jelenleg rendelkezik. Carlos (Sainz) és Lando (Norris) szenzációs munkát végez a pályán és azon kívül is. Fontos az, hogy így teljesítsük az egész szezont, ugyanakkor így elegendő időnk lesz arra is, hogy előkészítsük a következő évet Daniel (Ricciardo) számára.”

  • Seidl: A ‘tavalyi Mercedes’ végre megmutatta, hogy mire képes igazán

    Seidl: A ‘tavalyi Mercedes’ végre megmutatta, hogy mire képes igazán

    Andreas Seidl szerint a Racing Point ‘tavalyi Mercedese’ végre megmutatta azt, hogy mire is képes igazán.

    Sergio Perez harmadikként végzett a második szabadedzésen, legjobb köre pedig megegyezett azzal az idővel, amit egy héttel ezelőtt az Osztrák Nagydíj időmérőjén teljesített. Lance Stroll ugyan fél másodperccel le maradt csapattárs mögött, ám a mexikói tempója aggódással töltött el a McLaren csapatfőnökét, aki szerint a hétvégén a rózsaszín csapat még ennél is jobb lehet.

    ,,Láthattuk azt, hogy mire vagyunk képesek az edzésen, és nagyon elégedett vagyok, mert ismét bebizonyítottuk az ötödik (Carlos Sainz) és a nyolcadik (Lando Norris) pozíció megszerzésével, hogy egy körön ott vagyunk. Amit szintén jó volt látni, hogy ismét a Ferrarival, a Renault-val, valamint az egyik Racing Pointtal harcolhattunk. Ha megnézzük az előttünk lévő autókat, akkor megállapíthatjuk, hogy a Racing Point végre megmutatta, hogy milyen potenciállal is rendelkezik a Mercedes tavalyi autója. Egy olyan köridőt futottak, amit mi nem tudunk teljesíteni, ám ugyanakkor egy jó gyakorlást zártunk.” -nyilatkozta Seidl a Sky Sportsnak.

    Arra a kérdésre, hogy realisztikusabb-e mostani a különbség, amit köztük és a vezető Racing Point között van, a német így felelt:

    ,,Határozottan azt mondanám, hogy igen. Ahogy mindig is mondtuk, ha megszerzed a tavalyi Mercedest és kidanázod a benne lévő potenciált… mi nem tudtuk megugrani ezt a fejlesztési lépcsőfokot az autónkkal télen, így hát normális az amit most láthattunk. Ugyanakkor legalább az egyik autójukkal harcolhatunk, és hát tudjuk, a versenyen bármi megtörténhet. Múlt héten nem voltunk olyan gyorsak pénteken, mégis harcolhattunk velük vasárnap. Ezt ezen a héten is megpróbáljuk véghez vinni.”

  • Briatore nem akar visszatérni Alonsóval a Forma-1-be

    Briatore nem akar visszatérni Alonsóval a Forma-1-be

    Védence, Fernando Alonso visszatér a királykategóriába, de Flavio Briatore ragaszkodik azon nézetéhez, hogy ő bizony nem. A Renault F1 csapat korábbi főnöke a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozott nevetve:

    „Amennyiben Fernando szeretné, készen állok arra, hogy segítsem. Személyesen azonban nem szeretnék visszatérni a egy Forma-1-es csapathoz. 2021-ben Alonso tér vissza, nem Briatore.”

    Arra is utalt Briatore, hogy a most 39 éves Alonso nagyon motivált, és készen áll arra, hogy harmadszor is jól teljesítsen a Renault-nál:

    „Amikor a McLarennél volt, ahhoz képest is Fernando 5 kilót fogyott. Az autókat könnyebb vezetni, mint 3-4 éve, nagyon motivált és fitt. Elszállt minden mérge 2 évnyi száguldó cirkusz nélkül. A McLarennél bohócot csinált magából, de hát ő is csak emberből van. A végén mi akartunk menni, a McLaren pedig elénk tett egy újabb két éves ajánlatot.”

    Flavio szerint Alonso másik lehetősége a jövőre már Aston Martin néven induló Racing Point csapatnál lett volna:

    „Idén remek autójuk van, és még a Ferrarival is harcolhatnak majd. Jóban vagyunk Strollékkal is, de Fernando otthona a Renault.”

    Arról is beszélt még Briatore, hogy a Renault új vezérigazgatója, Luca de Meo teljes mértékben támogatja ezt a projektet:

    „Luca sokat fog segíteni, bízom benne. Mindenkit motiválni fog és folyamatosan tesz az egész csapatárt. Újra nyerni fogunk.”

  • Hivatalos: Három helyes rajtbüntetést zsebelt be Lando Norris!

    Hivatalos: Három helyes rajtbüntetést zsebelt be Lando Norris!

    Lando Norris sárga zászlós szakasz alatt előzött a pénteki első szabadedzésen, így az FIA három helyes rajtbüntetéssel sújtotta.

    A brit versenyző épp Pierre Gasly elé került, mikor a stewardok belengették a sárga zászlót, így a McLaren brit pilótája vétett a szabályok ellen. A versenyfelügyelők rögtön az edzés után behívták a 20 éves ifjoncot és a wokingi csapat képviselőit, majd fél órával a második szabadedzés után kihirdették az ítéletet.

    ,,A stewardok meghallgatták a 4-es rajtszámú autó versenyzőjét és csapatának képviselőit, továbbá visszanézték a bizonyítékként szolgáló videókat. Az On-board felvételekből tisztán látszik, hogy a 4-es rajtszámú autó pilótája úgy előzi meg a 10-es rajtszámú autó versenyzőjét, hogy a led panelek jól láthatóan sárgán villognak, emellett a sárga zászlót is lengetik.” – áll a hivatalos közleményben.

    Norris a rajtbüntetés mellé, még két büntetőpontot is begyűjtött. Ugyanakkor ha csapat jogtalannak érzi a szankciót, akkor egy bizonyos intervallumon belül fellebbezhetnek a stewardok döntése ellen.

  • Lando Norrisban minden megvan, amire szüksége van egy világbajnoknak

    Lando Norrisban minden megvan, amire szüksége van egy világbajnoknak

    Lando Norris az elmúlt hétvégén megszerezte F1-es karrierje első dobogós helyezését. Noha kellett hozzá némi szerencse is, történetesen Lewis Hamilton időbüntetése, de az utolsó pillanatban Norris megfutotta a verseny leggyorsabb körét is, ezzel megerősítvén, hogy igenis megdolgozott az eredményért.

    Eredménye után fokozottan emlegetni kezdték azt, amit már korábban is pedzegettek: hogy Norris világbajnok alapanyag.

    „Egy versenyző számára fontos, hogy ilyen pillanatokat okozzon magának, mivel ezek adnak neki magabiztosságot, melyet előhúzhat a tarsolyából az időmérőn és a versenyen” – mondta a McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl az Autosportnak.

    „Lando arra építkezik, hogy tavaly jól kezdett. Láthattátok, hogy tavaly az elején óvatosan kezdett a versenyeken, aztán mikor már lett egy kis magabiztossága és pár verseny a háta mögött, akkor már ő is ott volt.”

    „A munkával amit közösen végzett a csapattal a tél folyamán, szerintem megtette a következő lépést. Nagyon örülök, nagyon boldog vagyok a csapattal együtt, hogy képesek lehetünk remek eredményekre vele a jövőben.”

    Még jobban méltatta Norrist a kétszeres világbajnok versenyző legenda, Emerson Fittipaldi.

    „Lando Norrisban egy bajnok minden összetevője megtalálható. Ő határozottan világbajnok alapanyag” – mondta Fittipaldi a Standard Sportnak. „Nagyon tehetséges, nagyon sikeres volt gokartban és más formula bajnokságokban, és nagyszerű látni, hogy egy újabb brit kihívó érkezik.”

  • Ricciardo és Ocon: Sokkal gyorsabb lett az autónk

    Ricciardo és Ocon: Sokkal gyorsabb lett az autónk

    Esteban Ocon nyolcadik lett, Daniel Ricciardo pedig kiesett, így az év első futama nem volt ideális a Renault számára. Kicsit talán korai volt őket még a középmezőny elejére sorolni. Ocon és Ricciardo azonban másképp látják ezt. Az ausztrál a hiba ellenére pozitívan áll a dologhoz:

    „Azért nem estem teljesen kétségbe, mert a hétvégén visszatérünk ide, így lesz egy újabb esélyünk. Optimista vagyok, és hét napon belül láthatjuk ennek az eredményét. Hiszek benne, hogy az időmérőn és a versenyen is gyorsabb lesz az autónk.”

    Esteban Ocon egy szerény hétvégét tudhat maga mögött, a visszatérése után. Nyolcadik lett, de csak a 14. helyre kvalifikálta magát. Utóbbin javítani kell, ezt elismerte Ocon is:

    „Meg kell könnyítenünk a helyzetünket azzal, hogy szombaton jobban szerepelünk az időmérőn. Erre kell koncentrálnunk ezen a hétvégén, majd egy sokkal jobb versenyt kell teljesítenünk. A sebességünk már most sokkal jobb.”

    A Renault a McLarennel, a Ferrarival és a Racing Pointtal keveredhet komoly harcba, alig pár nap múlva.

  • Csapatfőnöke nem hitte volna, hogy Norris végül dobogós lesz

    Csapatfőnöke nem hitte volna, hogy Norris végül dobogós lesz

    Andreas Seidl nem bízott benne, hogy pilótája, Lando Norris összerakja a kört, ami végül dobogót ért neki.

    „Csak örülök, hogy ennek a csapatnak tagja lehetek. Ez volt a lehető legjobb, ami velünk történhetett, főleg egy ilyen nehéz időszak után. Harmadik és ötödik hely, egyszerűen hihetetlen.” – kezdte a csapatfőnök.

    Hamilton büntetését követően végül az utolsó körben megfutott leggyorsabb kör bizonyul döntőnek, hiszen Norris a végén két tizeddel végzett a világbajnok előtt.

    „Hogy őszinte legyek, vártam volna, hogy elő tud húzni egy ilyen kört a kalapból. Persze volt egy stratégiánk, de hogy ilyen fiatalon ilyen utolsó kört futni, és végül dobogóra kerülni, ez szimplán nagyszerű.” – dícsérte pilótáját.

    Hogy ezzel szunyókáláson kapta-e a Mercedes stratégáit, Seidl a következőt nyilatkozta:

    „Még nem tudom megmondani, részletesen ki kell elemeznünk, mi is történt. Talán azt hitték, nincs meg bennünk a potenciál, hogy ilyen tempót fussunk, de őszintén, nem érdekel.”

    „Jól átláttuk a versenyt, és tudtuk tartani a közvetlen riválisaink tempóját. Egy kicsit múlott a gumiválasztáson is, és közrejátszott még néhány dolog, de jó látni, hogy versenytempóban, és egy körön is jók vagyunk.”

  • Norris először a dobogón: Azt hittem, hogy elszabtam!

    Norris először a dobogón: Azt hittem, hogy elszabtam!

    Lando Norris a dobogón ünnepelt az Osztrák Nagydíjon, de elismerte, hogy azt hitte, mindent elrontott a nagy pillanata előtt a verseny záró fázisában. Miután sokadik alkalommal összerázta a mezőnyt a biztonsági autó, Norris és Carlos Sainz is, valamint Sergio Perez valamint Charles Leclerc üldözőbe vették a vezető párost, Valtteri Bottast és Lewis Hamiltont.

    Hamilton újra összeakadt a Red Bull versenyzőjével, Alex Albonnal. A hatszoros világbajnok emiatt kapott egy öt másodperces büntetést, Norrisnak pedig megadatott a lehetőség, hogy feliparkodja magát a dobogóra. Teljesítette a verseny leggyorsabb versenyben elért körét, majd 4.8 másodperccel végzett Hamilton mögött így Charles Leclerc után ő is felfért a pódiumra.

    Jenson Buttonnak adott interjút az ifjú brit a verseny után, aki kénytelen volt a maszkját is lecserélni a FIA top három pilótának tartott sajtótájékoztatóján, mivel összepezsgőzte azt. Ennyit mondott:

    „Szóhoz sem jutok. Azt hittem, lesz pár pontunk a futamon, mert azt hittem, hogy eléggé elszabtam ezt-azt! Visszaestem az ötödik helyre pár körrel a vége előtt, és még Carlos is majdnem megelőzött. Sikerült visszakapaszkodnom Perez mögé, és végül a dobogóra értem! Csak mentem előre, mindent beleadtam, toltam egy menő utolsó kört, nyomtam neki, amennyire csak lehet. Igazán büszke vagyok a csapatra, azt hiszem, hogy figyelembe véve, hogy pár éve, tavaly és hogy most hol állunk, ez egy igazán jó eredmény, és elégedett vagyok, hogy ennek a részese lehetek.”