Címke: McLaren

  • Norris segített szétszerelni az autóját, azt is elmondta, miért

    Norris segített szétszerelni az autóját, azt is elmondta, miért

    A Magyar Nagydíjat követően egy kép járta be az internetet, melyen Lando Norris a szerelőivel együtt szedi szét az autóját a verseny után.

    Állítása szerint azért tett ilyet, hogy enyhítse a nála több ideig dolgozó csapattagjai életét, akik így nagyon elfáradnak majd a sűrű menetrend közepette.

    „Nekünk, pilótáknak annyira nem rossz a helyzet.” – válaszolt, amikor tömörített versenynaptár hatásáról kérdezték.

    „Bizonyos tekintetben mi végezzük a legkevesebb munkát, hiszen a szerelők, a vezetőség és a mérnökök végzik a háttérmunkát, míg mi csak vezetjük az autót.”

    „Ami engem illet, elég fitt vagyok ahhoz, hogy amikor megcsinálom a versenyt, ne legyek teljesen kimerült, és ne érezzem úgy, hogy évekbe telik majd, mire rendbe jövök. Úgyhogy ez annyira nem aggaszt.”

    Norris viszont tudja, a csapattagok számára jóval megerőltetőbb az idei év. A távolságtartás és az további egészségügyi intézkedések, valamint a paddockon belüli korlátozások is megnehezítették a dolgokat számukra.

    „A szerelőknek és a mérnököknek sokkal nehezebb, ők egész nap a pályán vannak, vagy utaznak. Próbálok törődni velük, hogy ők is jó formában legyenek.”

    „Főleg azok, akik a boxkiállásoknál vannak ott. Ez közvetlenül kihat a teljesítményünkre. Ők azok, akik előzhetnek helyettünk, ha jól sikerül egy-egy kiállás.” – emelte ki a fiatal brit.

    https://www.instagram.com/p/CC3cYx5pfXD/?igshid=1arvt3b23327p

     

  • A McLaren csapatfőnöke fél, hogy másolási bajnokság lesz az F1-ből

    A McLaren csapatfőnöke fél, hogy másolási bajnokság lesz az F1-ből

    Anno 2007-ben még a McLaren volt az, aki a Spygate során lebukott hasonlóért, most azonban pont a brit csapat vezetője az, aki koppintásra figyelmeztet.

    Andreas Seidl válaszolt a „Rózsaszín Mercedes”-nek titulált idei Racing Point autóról, ami sokban hasonlít a címvédő tavalyi konstrukciójára. Az FIA helytállónak ítélte a Renault óvását és lefoglalta a megfelelő alkatrészeket.

    A vizsgálat messzemenő következményekkel járhat a sport számára, mert nem csak a Racing Point becsületességét, hanem a Mercedes bűnrészességét is megkérdőjelezi. A pénteki sajtótájékozatón Seidl arról is beszélt, hogy a kivizsgálás márcsak azért is fontos, hogy példával szolgáljon az elkövetkező esetekhez is.

    „Nem tudjuk a részleteket. De amilyen nyíltan és büszkén futtatja a Racing Point a tavalyi Mercedest, meglepődnék, ha bármi is szabálytalan lenne. Vagy legalábbis lehetséges a szabályok határainak feszegetésével.”

    „Ez a tiltakozás tisztáz majd néhány dolgot, azzal kapcsolatban is, hogy merre akar tovább haladni a Forma-1. Másolási bajnoksággá válik majd, ahol egy gyártónak több autója is pályán lehet majd? Szerintünk ez rossz és nem is fenntartható irány.”

    „Mindig is konstruktőrök bajnoksága volt az F1. A szakértelem, a mérnöki tudás küzdelme is, ahol évek alatt áll össze egy csapat.” – utalt arra, hogy a McLaren sem rövid idő alatt lett olyan, amilyen.

    „A mi álláspontunk egyértelmű és fontos, hogy tisztán lássunk ezzel kapcsolatban, hogy úgy tekintsünk a saját jövőnkre is. Függetlenek akarunk lenni, a saját identitásunkkal. Izgatottan várom a fejleményeket.”

  • Sainz: Láttuk, hogy erősebb a Renault és a Racing Point

    Sainz: Láttuk, hogy erősebb a Renault és a Racing Point

    Carlos Sainz számára a Magyar Nagydíj pénteki napja komoly különbséget jelentett az eddigiekhez képest. A spanyol jó eredményeket ért el az osztrák duplahétvégén, viszont a Hungaroring eddig nem kedvezett neki.

    Az esővel tarkított pénteki napot követően így nyilatkozott: „Délelőtt, szárazon katasztrófa volt. Láttuk, hogy a Racing Point és a Renault erősebb nálunk. Ki akartunk próbálni néhány kisebb dolgot, hogy javítsunk az autón. Erre azonban nem volt esély, mert esett [a második edzésen]. Nem tudjuk, hogy fog menni holnap.”

    „Pénteken hidegebb volt, mint amire számítottunk. Az autó balansza nem volt jó a lágyakon” – tette hozzá a McLaren spanyolja.

  • A Ferrari és a McLaren már most aláírná az új Concorde Egyezményt

    A Ferrari és a McLaren már most aláírná az új Concorde Egyezményt

    A Ferrari és a McLaren hajlandó elkötelezni magát hosszútávon a sport iránt, így készen állnak arra, hogy mihamarabb aláírják az új Concorde Egyezményt.

    A jelenlegi megállapodás 2020 végén lejár, így az amerikai tulajdonosok igyekeznek mindent csapatot meggyőzni arról, hogy aláírásukkal mihamarabb lássák majd el azt a bizonyos szerződést. A Magyar Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján Mattia Binotto és Zak Brown pozitívan nyilatkozott arról, hogy ők készek elfogadni az FIA és a Liberty Media által létrehozott dokumentumot és annak tartalmát, így ők akár már most is szignóznák az Egyezményt.

    A jelenlegi megállapodás szerint az összes alakulat kap egy bizonyos összeget a ‘Column One’ alapján, míg a ‘Column Two’  a bajnokságban elfoglalt helyezések mentén osztja szét a pénzeket. Ugyanakkor a Ferrari ezen felül is részesül bizonyos kifizetésekben (történelmi járadék), így az olasz csapat akaszthatja le a legtöbbet az összes istálló közül. Az új egyesség alapján viszont a Scuderia, a Mercedes és a Red Bull kevesebb összeghez juthat a kereskedelmi jogokból származó pénzekből, ugyanis így próbálják többek között elérni azt, hogy a csapatok közelebb kerüljenek egymáshoz.

    ,,A Ferrari készen áll arra, hogy aláírjon, és meg is szeretnénk ezt ejteni hamarosan. Úgy vélem, hogy ez nagyon is fontos a jövő szempontjából. Így legalább tudni fogjuk, hogy hol is állunk, továbbá ez a kiscsapatok számára is elengedhetetlen, mert mindez része egy nagyobb egésznek. A jövőre nézve az a legfontosabb, hogy tisztán lássunk, így néhányan készen állunk arra, hogy aláírjuk. Nagyon örülünk, ugyanis tisztában vagyunk azzal, hogy a Forma-1 megértette a Ferrari fontosságát a sportágban. Ez egy kulcsfontosságú ügy volt a számunkra, így elégedettek vagyunk az eredménnyel.” – nyilatkozta a svájci-olasz csapatfőnök.

    A McLaren amerikai vezetője, csakúgy mint Binotto, kész aláírni az F1 jövőjét biztosító dokumentumot:

    ,,Az új Concorde Egyezmény kiegészíti a pénzügyi, technikai és sportszabályzatokat, valamint erős alapot teremt a Forma-1 fenntarthatóságának, növekedésének és sikerességének. A Liberty Media, az F1 és az FIA együtt a csapatokkal szorgosan dolgozott azon, hogy megvédje a sportot a Covid-19 által okozott krízis alatt, majd hosszútávon visszatérjen a versenyzéshez. A McLaren Racing ezért teljesen elkötelezi magát a Forma-1 iránt és akár készek vagyunk azonnal aláírni az Egyezményt.” – tette hozzá Brown.

  • Sainz: Nem most kell sajnálkozni a ferraris szerződésem miatt

    Sainz: Nem most kell sajnálkozni a ferraris szerződésem miatt

    Carlos Sainz Jr szerint a Ferrari gyenge szezonkezdete ellenére még túl korán van ahhoz, hogy felülbírálja azon döntését, miszerint a 2021-es szezontól már az olasz istállóversenyzője lesz.

    Sainz már az idei szezon kezdete előtt megegyezett a Vörösökkel, hogy a 2021-es szezontól ő fog majd versenyezni a távozó Sebastian Vettel helyén. A spanyol lépése logikusnak tűnt, ugyanis a Ferrari már évek óta tagja az élmezőnynek és Sainz ezzel egy újabb szintre léphetett volna fel a száguldó cirkuszban. Azonban senki nem számított arra, hogy a Ferrari egy szezon alatt ekkora visszalépést fog produkálni.

    Vettel és csapattársa Charles Leclerc egyik McLarent sem tudták legyőzni az idei szezon első két időmérő edzésén, valamint mindkét edzésen majdnem több, mint egy másodpercet kaptak a Mercedesektől.

    Az SF1000 pedig jövőre is versenyezni fog a költségcsökkentő intézkedések értelmében, és a Ferrari nem fejlesztheti majd korlátlanul se a konstrukciót, sem pedig az erőforrást szintén a költségcsökkentés miatt.

    Amikor arról kérdezték a McLaren spanyolját, hogy szerinte a leendő csapata miért kezdte ilyen gyengén a szezont, elmondta, hogy nem most van itt az ideje annak, hogy reflektáljon erre vagy hogy megbánást tanúsítson szerződése kapcsán.

    „Rengetegen teszik fel ezt a kérdést nekem, mint ha aggódnék vagy bármi is megbántam volna ezzel kapcsolatban,” – nyilatkozta a spanyol. „Véleményem szerint ezt a kérdést nem most kell megválaszolnom, ugyanis még csak a szezon elején járunk.

    „Türelmesnek kell lennünk és várnunk kell. Tisztán láthattátok, hogy egy szezon alatt mekkorát fejlődhet egy csapat (Racing Point) vagy mekkorát eshet vissza az erősorrendben (Ferrari).

    „A Forma-1-ben pedig az a jó, hogy soha nem áll meg és magabiztos vagyok, ugyanis az előttünk álló 365 napban még bármi megtörténhet. Ezért is koncentrálok még jelen pillanatban a McLarenre.

    „Már 100-szor elmondtam a nyilatkozataimban az idei célomat: a létező legjobb szeretném elérni a McLarennel, nem pedig a Ferrarira koncentrálni. Amint véget ér a szezon, átkerülök a Ferrarihoz és bőven lesz időm felkészülni az előttem álló szezonra.”

  • Sainz megbánhatja, hogy a Ferrarihoz igazolt?

    Sainz megbánhatja, hogy a Ferrarihoz igazolt?

    Robert Doornbos elmondása szerint Carlos Sainz lehet az első pilóta, aki még azelőtt megbánhatja a Ferrarihoz igazolást, mielőtt beült volna a vörös autóba. A spanyol ugyanis 2021-től lesz a Scuderia versenyzője, addig pedig a McLarennél lesz, akik úgy tűnik, előre törnek.

    „Sainz a legjobbjához közelít” – nyilatkozta róla Doornbos. „Nem tudom elképzelni, hogy volt valaki, aki nem örült egy Ferraris szerződésnek, de most ő lehet az első.”

    A Ferrari nem csak a 2020-as autót illetően van krízisben, az sem segít a helyzetükön, hogy 2021-re majdnem teljesen ugyanezzel a konstrukcióval kell indulniuk a járványhelyzet miatt.

    „Nincs erő a motorban a tavalyi botrány óta – 9 tizedet veszítenek vele. Az autó balansza sem túl jó” – tette hozzá a korábbi Forma-1-es pilóta. „Az ember úgy gondolja, nem lehet neki rosszabb, de a McLaren mintha újra az élmezőnybe törne. Az autó már a Renault motorral is jó, jövőre pedig Mercedesszel mennek.”

    Doornbos a McLaren pénzügyi helyzetéről is beszélt.

    „Zak Brown a falnak ment egy héttel a szezon kezdete előtt, amikor kifogyott a pénz. De sikerült finanszírozni a rendezést, egy héten belül. Jó üzletember kell legyél ehhez. Aztán eljutnak az első versenyre, és egyből bezsebeltek egy dobogót. Úgy gondolom, hogy jövőre a papaya fényezésen több és nagyobb szponzorok kapnak helyet” – zárta gondolatát.

  • Seidl bocsánatot kért, amiért elrontották Sainz versenyét

    Seidl bocsánatot kért, amiért elrontották Sainz versenyét

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl a csapat nevében bocsánatot kért, miután Sainz kiállását elrontották, megfosztva őt egy ötödik helytől.

    A bal hátsó kerékkel adódott a probléma, és ez azt is eredményezte, hogy a spanyol forgalomba térhetett csak vissza. Ezzel tönkretéve stratégiáját végül kilencedik lett.

    „Nagy hullámvasút volt nekünk ez a verseny, főleg Carlos boxkiállásánál,  amikor elrontottuk az egész versenyét.”

    „Addig sem nézett ki jól a tempónk, de utána forgalomba küldtük vissza, ahol elhasználta a gumijait. Onnan pedig már nem volt esélye a felzárkózásra.”

    „Sajnálom, és bocsánatot kérek, mert nem végeztük rendesen a munkánkat. Nekünk kellett volna mindkét versenyzőt  egyenlő esélyekhez juttatnunk, hogy küzdhessenek a pályán.”

    „Ez olyan dolog, aminek utána fogunk még nézni a csapaton belül. Együtt vagyunk ebben is. Még egyértelmű, hogy javulnunk kell ilyen téren.”

    Annak ellenére, hogy Sainz jövőre a Ferrari pilótája lesz, Seidl kiemelte, jó csapatjátékosként a verseny késői szakaszában elengedte csapattársát, aki más taktikán volt.

    Ez végül azt is eredményezte, hogy Norris az utolsó körben utolérte, és meg is előzte a két Racing Pointot.

    „Jó volt látni, hogy a srácok, amellett, hogy saját érdekeik is vannak átlátták a helyzetet, és végül a mindketten a lehető legjobb eredményt érték el.” – utalt arra, hogy Sainz végül egy boxkiállás után friss gumikkal megfutotta a verseny leggyorsabb körét.

    A spanyol főnökével ellentétben már nem a múltra koncentrál, sokkal inkább az elkövetkező  versenyekre.

    „Itt az ideje, hogy lapozzunk, és erősebben térjünk vissza. Most egy ötödik helyet szalasztottunk el,  de csapatként nyerünk és veszítünk. Majd Magyarországon igyekszünk javítani.”

  • Magnussen egyáltalán nem ideges a Haas jövője miatt

    Magnussen egyáltalán nem ideges a Haas jövője miatt

    Kevin Magnussen elárulta, hogy egyáltalán nem ideges amiatt, hogy a Forma-1-es karrierje akár véget is érhet. A korábbi McLaren és Renault pilóta pályafutását 2017-ben a Haas mentette meg, de most már a csapattulajdonos Gene Haas nyíltan kimondja, hogy gondolkozik azon, hogy elhagyja a sportágat. Magnussen a dán BT újságnak nyilatkozott:

    „Nem mondanám, hogy idegeskedem ezen. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a Forma-1-ben semmiben sem lehetsz biztos. Öregebb lettem, és eljött már az a pont, hogy elfogadom a dolgokat úgy, ahogy érnek.”

    A Haas csapatnak vitathatatlanul a legkisebb a költségvetése a mezőnyben, az autójuk fejlesztését is leállították a koronavírus-helyzet miatt, Gene Haas pedig mérlegeli, hogy mi lesz a következő lépése. Magnussen ennyit árult el erről:

    „Gene ott lesz velünk a következő versenyhétvégén. A téli tesztek óta nem láttuk, most arra várunk, hogy mondjon valamit a jövőnkről.”

    Mivel a Haasnak opciós joga van Magnussenre 2021-ben is, ezért a 27 éves pilóta elárulta, hogy nem tárgyal más csapatokkal:

    „Jelenleg nincs lehetőségem arra, hogy bármit is tegyek. A jövőm a csapat kezében van. Maradnák a Haasnál, mivel immáron negyedik éve az otthonom, és itt jól érzem magam. Őszintén szólva meglepődnék, ha lenne valami nagy változás 2021-re.”

  • Várakozáson felül kezdődött Norris 2020-as szezonja

    Várakozáson felül kezdődött Norris 2020-as szezonja

    Lando Norris újabb remek futamot teljesített a múlt heti dobogós helyezése után a Red Bull Ringen. Ezúttal a Stájer Nagydíjon ötödik lett, amellyel kifejezetten elégedett:

    „Igazán élvezetes volt. A verseny első szakában egy DRS vonatba kerültem, ami nem igazán volt jó, és sokkal tovább maradtunk kint puha gumikon, mint bárki más, 45 környit. Látható, hogy mi van akkor, ha végig szélárnyékban autózol, nem a legszerencsésebb légáramlatban. Annyira azért talán nem volt rossz, mert már korán elkezdtem ügyelni a gumijaimra. Carlos volt a vonatunk élén, és uralta a helyzetet, én meg bárhová is helyezkedtem, rossz légáramba kerültem. A legjobb amit tehettem, hogy vigyáztam a gumijaimra, ez remek döntésnek bizonyult. Remek lett az első két hétvégém, nem számítottam erre.”

  • Norris versenyezni fog, mellkasfájdalmak mellett is

    Norris versenyezni fog, mellkasfájdalmak mellett is

    Lando Norris azt nyilatkozta, hogy most jön a legrosszabb, fájdalmas hétvégéje során.

    Egy héttel korábban, a McLaren pilótája a világ tetejére állt, mikor megszerezte élete első F1-es dobogóját. Azonban ezen a héten a Red Bull Ringen mellkasfájdalom miatt szenved a volán mögött.

    „Kicsivel jobb ma, de sajnos nem sokkal.” – mondta miután hatodik lett az időmérőn, mindeközben csapattársa Sainz a harmadik helyről rajtolhat ma.

    „Rengeteg emberrel beszéltem, de senki sem tudja mi lehet a baj.” – mondta Norris a motorsport-magazin.com-nak

    „Fájdalomcsillapítókkal megtettünk mindent, amit csak lehetett, hogy elviselhetőbb legyen, de holnap száraz körülmények között biztosan nagyobb problémát fog ez okozni.”

    Úgy tudni, hogy a Mercedes tartalékpilótája Stoffel Vandorne készen állt arra az esetre, ha Norris nem tudna vezetni, azonban a 20 éves brit pilóta ragaszkodik ahhoz, hogy ha csikorgó fogakkal is, de kibírja majd a fájdalmat:

    „Nem sok ilyen fiatal srácnak van lehetősége vezetni a Forma-1-ben.” – mondta a csapatfőnök Andreas Seidl. „Pár fájdalomcsillapítóval, Lando képes lesz megbírkózni a feladattal.