Címke: McLaren

  • Kézfertőtlenítőket gyártó cég lett a McLaren szponzora

    Kézfertőtlenítőket gyártó cég lett a McLaren szponzora

    Újabb szponzort fogott a McLaren csapata, hiszen bejelentették, hogy a Lifebuoy nevű céggel szerződtek le a 2020-as szezon hátralévő részére.

    Mark Waller, a wokingi csapat marketingese így üdvözölte az új partnert: „A Lifebuoy brandnek terjedelmes történelme van, mely során az emberek személyes higéniáját ápolják. A COVID-19 az egyik legnagyobb kihívásunk valaha. A kézfertőtlenítő gélek használata pedig fontos része az emberek védelmének ebben a helyzetben. Várjuk, hogy a Lifebuoy-jal dolgozzunk, akik segítségével megvédhetjük a csapatunkat, illetve a kéz tisztaságának fontosságát hirdethetjük.”

    A McLaren higéniáért felelős partnerét a versenyzők sisakplexije felett láthatjuk majd a Belga Nagydíjtól kezdve.

  • Spanyol sajtó: A McLaren és a Renault lesz a partimód betiltásának az áldozata

    Spanyol sajtó: A McLaren és a Renault lesz a partimód betiltásának az áldozata

    A spanyol média szerint a Renault és a McLaren fogja legjobban megszenvedni a partimód betiltását.

    A hónap elején az FIA egy közleményben tudatta a csapatokkal, hogy augusztus végére már nem használhatnak különböző motormódokat az időmérőn és a versenyen. Akkor még úgy tervezték, hogy Belgiumban vetnek véget a partimódnak, ám erről két csapat kérése miatt lemondtak.

    A szabályozás mentén ugyanis könnyebben nyomon követhető lesz majd az erőforrások vizsgálata, így egyszerűbben fedezhetik fel a trükközéseket, sőt az időmérőn is közelebb kerülhetnek így egymáshoz a csapatok, ami szorosabb és izgalmasabb kvalifikációt eredményezne.

    Az eredeti terv végül füst be ment, ugyanis a Szövetség úgy határozott, hogy inkább az Olasz Nagydíjtól teszi tiltólistára a partimódot. Az itáliai média úgy tudja, elsősorban a Mercedes és a Honda kért időt, mivel a tesztpadon akarták kipróbálni a hajtáslánc megbízhatóságát abban az esetben, ha csak egy módot használhatnak a hétvégén.

    A spanyol AS úgy véli, a legjobban a Renault motors autók fognak szenvedni. A számításaik alapján az időmérőn akár 2-3 tizeddel is lassabbak lehetnek. A legnagyobb nyertes viszont a Ferrari lehet, ugyanis állításuk szerint nekik nem is volt idén partimódjuk. A Honda is jól jöhet ki az ügyből, ugyanis az AS megállapítása mentén a japán erőforrás nem szárnyalt eddig sem a kvalifikáción, így őket sem érinti majd annyira a tilalom. A kérdés a Mercedes motoros autók kapcsán a Racing Point felé tendál, ugyanis kíváncsian várják mire megy a sokat fejlődött és vitatott RP20 így a német hajtáslánccal.

  • A McLaren teljesen kiszáll a profi kerékpársportból

    A McLaren teljesen kiszáll a profi kerékpársportból

    A McLaren nem indul már a Tour de France-on sem. Fernando Alonso is a múlt hétvégén 21. lett az Indy 500-on, egy évvel korábban pedig önálló mclarenes csapatként pedig nem is tudta kvalifikálni magát. Most pedig kiszállnak a profi kerékpársportból is.

    A brit alakulat azzal lepte meg tavaly év végén a motorsport rajongókat, hogy bejelentették, hogy közösen indítják a Team Bahrain McLaren kerékpároscsapatot a top világkategória UCI-ban.

    Most kiadott közleményük szerint azonban ez a névadó partnerség véget ér a a 2020-as szezon végén. A kerékpáros csapat is köszönetét fejezte ki az együttműködés miatt, és további sok sikert kívánnak nekik négy keréken.

  • Vandoorne: Lenyűgöző a Mercedes csapatkultúrája

    Vandoorne: Lenyűgöző a Mercedes csapatkultúrája

    Stoffel Vandoorne már érti, hogy a Mercedes csapatkultúrája miatt is domináns ennyire az istálló. A korábbi McLaren pilóta 2018-ban vesztette el a Forma-1-es versenyülését, majd az újonnan alakult Mercedes Formula E csapatába szerződött. Végül második lett a bajnokságban.

    A belga versenyző egyben a Mercedes F1-es gyári csapat tesztpilótája is, és most már pontosan tudja, hogy miért ennyire erősek. A holland Formule 1 magazinnak nyilatkozott a 28 éves pilóta:

    „Most már van fogalmam róla, hogy milyen is ez a csapat. Lenyűgöző látni mindazt amit létrehoztak, és hogy ilyen sokáig versenyképesek. Egy rakás ember már gyakorlatilag 15 éve együtt dolgozik. Jól ismerik egymást, mert nagyon kevés változás van csak a személyzetben. Ami viszont kifejezetten fontos, hogy az embereik nem félnek hibázni, majd elismerni azt. Mindenki folyamatosan fejlődni akar, ami igazán lenyűgöző.”

    Vandoorne szerint tökéletes példa a Mercedes mentalitására, ami korábban történt idén Magyarországon:

    „Nagy előnye volt így is a Mercedesnek, mégis mindenki, mérnökök, a motorfejlesztők, és még sokan mások továbbra is megszállottan előre akarnak lépni. Mindannyian keresik a fejlődési irányt. Ez nem egy olyan kultúra, ami csak úgy létrejött, ezt már jó ideje megalkották. És egyáltalán nem lazáznak.”

  • A McLaren ádáz küzdelemre számít Spaban: Nem veszíthetünk pontokat

    A McLaren ádáz küzdelemre számít Spaban: Nem veszíthetünk pontokat

    A McLarennél rendkívül motiváltak a Belga Nagydíj hétvégéje előtt. A wokingi istálló ugyanis a megszerezhető összes ponttal szeretné majd elhagyni a nagy múlttal rendelkező spai aszfaltcsíkot.

    A héten a Forma-1 mezőnye a Ardennekbe látogat Spa-Francorschampsba, a Belga Nagydíj helyszínére. A McLaren pedig vissza szeretné szerezni a harmadik helyét a Racing Pointtól a konstruktőri bajnokságban, ahol a silverstonei istálló mindössze egy ponttal előzi meg a Zak Brown által irányított csapatot.

    „A következő hétvége Spaban lesz, ami a kedvenc pályáim közé tartozik. Tudva azt, hogy az autónk rendkívül erősnek számít, remélem képesek leszünk egy jó hétvégét összerakni,” – mondta Carlos Sainz Jr a Belga Nagydíj hétvégéje előtt.

    „Remélhetőleg Barcelona volt a fordulópont az idei évemben. Az ott szerzett pozitívumokat tovább kell vinnünk a szezon tovább futamaira, ugyanis a konstruktőri bajnokság elképeszetően szoros, szóval, ha továbbra is a harcban szeretnénk maradni a többiekkel, akkor nem hibázhatunk.”

    A spanyol csapattársa, Lando Norris számára a Belga Nagydíj egy különleges, egy fajta „második hazai verseny” a számára. A fiatal brit ebből kifolyólag már alig várja, hogy újra autóba üljön.

    „A brit/belga állampolgárságom miatt a mostani Belga Nagydíj egy második hazai verseny lesz a számomra. Ezért is készülök egy újabb különleges sisakkal, amit a pénteki nap folyamán fogok leleplezni. Szóval majd érdemes lesz figyelni.”

    Végezetül pedig a wokingiak csapatfőnöke, Andreras Seidl is elmondta véleményét a soron következő versenyhétvégéről.

    „Jó teljesítményt nyújtottunk a szezon első felében, azonban tisztában vagyunk vele, hogy a konstruktőri bajnokságban szoros lesz a verseny, ugyanis a harmadikat mindössze néhány pont választja el a hatodik helyezettől.

    „Ebben a harcban pedig mindenre szükségünk lesz. Minden egyes versenyen a maximumot kell kihoznunk az autóból és a megbízhatóság is kulcsfontosságú lesz a szezon hátralevő futamain.”

  • Marko nem zárja ki Ricciardo visszafogadását a jövőben

    Marko nem zárja ki Ricciardo visszafogadását a jövőben

    Dr. Helmut Marko nemrég úgy nyilatkozott, lehet, hogy létezik visszaút Daniel Ricciardo számára a Red Bullhoz.

    Az ausztrál pilóta megrázta a paddock népét a döntésével miszerint a Renault-hoz igazol, most azonban már biztos, hogy jövőre a McLaren pilótája lesz.

    „Mondtam is neki, hogy nem értem a döntését, miért ment a Renault-hoz.” – árulta el egy podcastban Jenson Button.

    „Biztos vagyon benne, ő is megkérdőjelezte a döntést, ez mindig így van, ha az ember hátrébb lép egyet.”

    Szerinte a McLarenhez való igazolás kulcsfontosságú lesz az ausztrál karrierje szempontjából.

    „Még fiatal, de olyan csapathoz kell mennie, amiben a futamgyőzelemre is esélyed van, remélhetőleg a bajnokságra is. A McLaren eléggé versenyképes lehet majd, Mercedes motorokkal.”

    Button úgy látja, Ricciardo távozását az idézte elő, hogy nem érezte magát egyenlőnek Verstappennel és nem érezte úgy, hogy a csapat szeretné, hogy maradjon. De Albon küszködésével lehet, hogy van számára lehetőség a visszatérésre.

    Amikor arról kérdezték, Ricciardo jobban teljesítene Albonnál, Marko így felelt:

    „Nem mondhatok ilyesmit, mert nincsenek erről tények. Másodikak vagyunk Albonnal a konstruktőri bajnokságban, Ricciardóval is azok lennénk.”

    De elismeri, hogy az ausztrál mint a „legjobb pilóták egyike”, több pontot szerzett volna.

    „Két azonos versenyzőnk volt akkor.” – utalt vissza a Verstappen-Ricciardo párosra. – „Jó móka volt vele dolgozni, de elment megkeresni a saját útját. Mindenesetre még mindig barátok vagyunk.”

    „Mindig van visszaút, de a körülményeknek jóknak kell lennie.”

  • Matt Bishop: A Forma-1 legyőzte a régi homofóbiáját

    Matt Bishop: A Forma-1 legyőzte a régi homofóbiáját

    Ma már a W Series kommunikációs igazgatója Matt Bishop, de korábban évekig a McLaren sajtósaként dolgozott, és neves autósportos magazinokba is írt. Augusztus 28-án jelenik meg a az első novellája is, „The Boy Made the Difference” címmel. Most nyíltan írt a legújabb folyamatokról is a Forma-1-ben, mely gondolatait az openlynews.com-on osztotta meg.

    Már nem én vagyok az egyetlen meleg a motorsportok nagy falujában. Amikor megérkeztem a Forma-1-be a némileg fantáziátlan nevű de legalább egyértelmű „F1 Racing” szerkesztőjeként negyed százada, akkor hamar kiderült, hogy én vagyok az egyetlen meleg a királykategória paddockjában. Kellett lenniük más LGBT+-os arcoknak is ebben a nagy „faluban”, de be lettek „zárva”. Igen, mindenki.

    Tapasztaltam-e homofóbiát? Vártam. Figyelmeztettek, hogy lesz, de nem volt semmi. .Nyilvánvalóan segített nekem ebben az „F1 Racing” felirat is, hiszen akkor a világon a legkeresettebb motorsport magazin volt. A sportág komoly szereplői, ide értve a versenyzőket is, udvariasak voltak velem, és tisztelettel voltak irántam. Lettek barátaim a Forma-1-ben, sok barát, jó barát, határozott és tartós barátságok. Pedig a McLaren legendás főnöke, Ron Dennis úgy jellemezte a közeget, hogy ez a „piranha klub”.

    Mindig van azonban kivétel, amely erősíti a szabályt. Így volt ez itt is, amíg a Forma-1-ben tevékenykedtem: megtudtam, hogy az egyik versenyző rendre „az a kövér buzi”-ként hivatkozik rám.

    Nem tudtam, és nem is akartam vitatkozni a tényekkel, hiszen egy pufók meleg fickó voltam, de azért bosszantott a dolog. Örömmel tapasztaltam, hogy ez a barátaimat is felháborította, köztük egy másik pilótát is, aki Barcelonában egy teszt alkalmával odament a fent említett versenyzőhöz, és ennyit mondott neki: „Gondolhatod azt, hogy Matt Bishop úgy néz ki, mint egy picsa, valójában viszont az van, hogy az egyetlen, aki tényleg úgy néz ki mint egy picsa, az te magad vagy.”

    Ne legyen kétségetek felőle: attól a naptól kezdve fogytam, de nem csökkent a férfiak iránti vonzódásom sem.

    A száguldó cirkusz természetesen a pletykák melegágya, így hamarosan a Minarditól kezdve a Ferrariig bezárólag mindenki a „buzi-gate”-tel foglalkozott. Ami még inkább szíven ütött, hogy egyre több email esett be szerelőktől, mérnököktől más F1-es csapatoktól, és ilyeneket kérdeztek, hogy: „Soha nem tudnék beszélni nyíltan a szexualitásomról, a többi mérnök beleőrülne.” vagy „Hazugságban élek, és ez felemészt.” vagy „Bárcsak én is előállhatnék ezzel, neked hogy volt bátorságod ehhez?” Sok hasonló üzenetet kaptam, és mindenkinek válaszoltam, és még mindig kapok ma is ilyen jellegű emaileket.

    Ma már azonban nem én vagyok az egyetlen meleg a mi kis „falunkban”. Egy kis közösség vagyunk, és támogatjuk egymást, amelyben vannak LGBT+-os szerelők, mérnökök, marketing- és PR szakemberek, újságírók és fotósok, de vannak a tévés stábokból is, sőt a versenyzőket is támogatjuk abban, hogy legyenek önmaguk, és álljanak ki, legyenek büszkék. Nagykövete vagyok a Racing Pride-nak, amit a Stonewall-lal együttműködve indítottunk el 2019 júniusában, és a célja az, hogy segítse az LGBT+-osok befogadását a motorsportokban.

    A McLaren F1-nél dolgoztam 10 évig, és most én vagyok a W Series kommunikációs igazgatója, amely az újonnan létrehozott bajnokság a női versenyzőknek. A küldetésünk alappillére a sokféleség és a befogadás. 20 pilótánkból kettő leszbikus, Abbie Eaton és Sarah Moore, ők mindketten szintén nagykövetei a Racing Pridenak, és még gyorsak is.

    A versenyző aki sok évvel ezelőtt kövér buzinak nevezett, már rég visszavonult.

    A motorsportban dolgozók sokkal liberálisabbak már, mint voltak egykoron. A Racing Pride ösztönzi ezt, és átfogja. Írtam egy novellát, ez részemről az első ilyen, és semmi köze az autósporthoz. A címe: “The Boy Made the Difference”. A késői 80-as, 90-es évek eleji HIV/AIDS krízis korszakba vezet majd el. Elég sok meleg szex lesz benne, de távol áll majd az erotikától. Sokan az F1 paffockból, akár középkorú hetero férfiak is mondták már, hogy nagyon várják, hogy olvashassák, függetlenül annak a témájától.

    Hosszú utat tettünk meg idáig.

  • Coulthard a félelmet keltve irányító Ron Dennisről mesélt

    Coulthard a félelmet keltve irányító Ron Dennisről mesélt

    Az egykori McLaren-versenyző David Coulthard arról mesélt a brit Channel 4-nak, hogy annak idején, az akkori csapatfőnök, Ron Dennis a „félelem faktort” részesítette előnyben a csapatnál.

    Dennis 1981 és 2009 között volt a wokingiak csapatfőnöke, ez idő alatt a csapat 158 futamgyőzelmet, valamint hét konstruktőri és tíz egyéni bajnoki címet szerzett.

    Coulthrad, aki 1996 és 2004 között versenyzett a McLarennél, jól emlékszik Dennis könyörtelen stílusára, ami bár sikert eredményezett, félelmet keltett a csapatnál.

    Ron Dennis, racingline.hu
    Ron Dennis  |  Fotó: McLaren

    „Mikor ő elkezdte szerelői karrierjét, nem szerette, hogy az embereknek piszkos a kezük” – mondta Coulthard. „Az egész megközelítés, hogy hogyan készítsük fel az autót, egy vízió volt, egy inkább tudomány-vezérelt mód a régi, olajos garázsmódszerrel szemben.”

    „Nem kérdés, hogy meghatározta a hangulatot. Motivált csapatot akart, mely teljes mértékben képességeinek megfelelően teljesít” – mondta DC.

    „Sokat változott a világ, de sok szempontból mondhatjuk, hogy a félelem tényével operált.”

    „Ha meglátott valakit a garázsban zsebre tett kézzel, azt mondta: ‘Nem azért fizetlek, hogy itt álldogálj zsebre dugott kézzel’, mindig voltak ilyenek.”

    „Világos elképzelése volt arról, hogy mit vár el, és magasak voltak az elvárásai, aminek mindenki eléggé a határán volt.”

    Coulthard azonban állítja, ő nem tartott Dennistől.

    „Nem, én nem féltem tőle, nagyszerű főnök volt és remek volt a versenyzőivel.”

    „Volt egy víziója a versenyzőkről, amelyet akkor látott, amikor Prost és Senna, valamint a többi nagyszerű pilóta idején top csapata volt. Azt akarta látni, hogy ott vagy az edzőteremben, az autó tesztelésénél és fejlesztésénél, ezen kívül pedig csak feküdj a tengerparton, és élvezd az életet” – mondta a skót.

    „Szóval azt gondoltam, ‘hé, ez a szerződés elég jónak tűnik… és fizetést is kapok!’.”

     

  • Kevésen múlott, hogy nem Vettel lett Hamilton csapattársa a McLarennél

    Kevésen múlott, hogy nem Vettel lett Hamilton csapattársa a McLarennél

    Norbert Haug, a Mercedes egykori sportigazgatója nemrég elárulta, majdnem összeállt a Hamilton-Vettel páros a McLarennél.

    Vajon hogyan alakultak volna a dolgok, ha 2008 végén a német pilóta nem a Red Bullba megy, hanem egy másik csapatba igazol? Akkoriban, mikor még a Bridgestone uralta a terepet, mikor a kémbotrány utóhatása még éreztette magát, a Ferrari volt a McLaren legnagyobb ellenfele, és Felipe Massa csatázott a brit pilótával a bajnoki címért.

    Abban az évben Heikki Kovalainen volt a hatszoros világbajnok csapattársa, aki a Hungaroringen a brazil versenyző kiesése után megnyerte a futamot, és a következő évben is ezüst overallt húzhatott. Ám ez alakulhatott volna másképp is, ugyanis Haug anno tárgyalt a négyszeres világbajnokkal:

    ,,Tárgyaltam Sebastiannal (Vettel) mikor még a Toro Rossónál volt. Ki tudja hogyan alakult volna az F1 történelme, ha sikeresen meg tudtunk volna egyezni? A Forma-1 legfelső ligájában egy bizonyos ponton mindenki tárgyal mindenkivel. Vannak akik ezt nem ismerik el, ők úgy döntöttek, hogy megtartják ezt maguknak. Ám attól az még igaz!”

    Vettel tehát a McLaren-Mercedes helyett a Red Bullt választotta, és az élet úgy hozta, hogy neki lett igaza. 2009-ben a második helyet szerezte meg Jenson Button mögött az egyéni pontversenyben, míg 2010-2013-ig a sportág csúcsán ünnepelhetett. Azután jött a hibrid-éra, és a Renault nem tudott olyan gyorsan és jól alkalmazkodni, mint a Mercedes. Hamilton és Nico Rosberg az élre ugrott, majd ott is maradtak éveken keresztül. 2016-ban a német megnyerte a bajnokságot, majd visszavonult, így a brit mellé Valtteri Bottas csatlakozott, ám a képlet ugyanaz maradt. Addig a heppenheimi gyerekkori álmát követve a Ferrariba szerződött 2015-ben, és ugyan voltak évek, mikor közel került a címhez, ám minden estben az végül a hatszoros világbajnok ölében kötött ki. A Scuderia májusban elhatározta, hogy kiadja Vettel útját, a helyére Carlos Sainzot viszik, míg a 33 éves pilóta ülést keres magának.

    Haug azonban kihangsúlyozta, a vörösök sosem biztosítottak olyan feltételeket a négyszeres világbajnoknak, mint a csillagosok a brit pilótának.

    ,,A Mercedesnek sikerült elsőosztályú feltételeket teremtenie a győzelmek és a bajnoki címek megszerzéséhez Lewis Hamiltonnak, a Ferrari viszont nem tudta ugyanezt nyújtani Sebastian Vettelnek.”

    Az egykori vezető szerint azonban honfitárása idén megmutathatja mindenkinek, hogy mennyi minden maradt még benne:

    ,,Sebastiannak meg kell mutatnia, hogy kontrollálni tudja a gyors és tehetséges Charles Leclerc-t, vagy legalábbis azt, hogy pariban tud lenni vele. Aki rendszeresen alul teljesít a csapattársához képest, az csak második opció lesz a Forma-1-ben. Ez nem feltétlenül az én személetmódom, az F1-ben már csak így működnek a dolgok.” – tette hozzá Haug az F1-insider.com-nak.

  • Csak egy fejlesztés fog felkerülni a Racing Point autóira

    Csak egy fejlesztés fog felkerülni a Racing Point autóira

    A Racing Point csak egy fejlesztéssel készül, míg közvetlen riválisai több újításon is dolgoznak.

    A középmezőny nagyon szoros, ugyanis a kanadai-brit csapat, a McLaren és a Ferrari nagyon közel van egymáshoz a konstruktőri pontok tekintetében. A sort a rózsaszínek vezetik, bár tőlük a vitatott fékhűtők miatt 15 egységet már levontak, viszont korántsem biztos az, hogy ennyivel megússzák. A Renault és Scuderia ugyanis fellebbezett a  stewardok ítélete ellen, így az ügyet a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság foglya tovább tárgyalni.

    Jelen állás szerint a Racing Point konstrukciója a leggyorsabb, viszont a McLaren további fejlesztésekkel fog előrukkolni 2020-ban. Ezt a személetmódot követi a Ferrari is, bár a vörösök korábban azt is jelezték, hogy 2022-ben lehet csak először nagy dolgokat várni tőlük. Az Auto Motor und Sport úgy tudja, hogy a kanadai-brit csapat csak egy fejlesztéssel készül, amit az Olasz Nagydíjon vethetnek be, viszont azután nem fog újítás érkezni az RP20-ra. Lawrence Stroll csapata csak a padlólemez megalkotására koncentrál, amit a 2021-es autón fognak használni, így arra számítanak, hogy az ellenfeleik el fogják kerülni őket. McLaren a motorváltás miatt nemcsak az autó „alján” munkálkodhat, hanem a kasznin is módosíthat, ugyanis jövőre már Mercedes motorokkal felszerelve róják a köröket.