Címke: McLaren

  • Sainz: Az új alkatrészektől csak lassabb lett a McLaren

    Sainz: Az új alkatrészektől csak lassabb lett a McLaren

    Carlos Sainz aggódik, mer a McLaren fejlesztési iránya ingoványos talajra lépett. Nemrég a brit csapat is bemutatta a Mercedestől „eltanult” elsőszárnyat, de további 2021-es elemek is felkerültek a papaya színű autókra a Nürburgringen. Sainz a Movistarnak erről így nyilatkozott:

    „Mivel csak szombaton volt szabadedzés, én minden újdonságot megkaptam, Lando meg javarészt a régi dolgokkal ment. Ez nekem sokba került, az igazság az, hogy nagyon is sokba. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Normál esetben amikor új dolgok kerülnek az autóra, megvan a remény rá, hogy kicsivel gyorsabb leszel, mint a csapattársad. Láthattuk azonban Lando esetében Oroszországban is, hogy akkor ez neki fájt. Ez egy olyan dolog, amit alaposan ki kell elemeznünk.”

  • Sainz nem érzi magát veszélyben Schumacher miatt

    Sainz nem érzi magát veszélyben Schumacher miatt

    Carlos Sainz elhessegette azon spekulációkat, mely szerint a karrierje a Ferrarinál rövid életű lenne majd. A még McLaren alkalmazott spanyol 2021-re a Ferrarihoz szerződött, de Nürburgringen Mick Schumacher körül ment a nyüzsgés, aki feltehetően jövőre mutatkozhat be az Alfa Romeónál. Mattia Binotto csapatfőnök nyilatkozott a helyzetről az Il Festival dello Sportnak:

    „Reméljük, hogy hozhatunk majd a Ferrarihoz is az akadémistáinkból. Leclerc egy gyors srác, egy nyers tehetség, aki vezeti a fejlesztéseket, így reméljük, hogy érkezhet majd mellé valamelyik juniorunk is.”

    Ezen nyilatkozat alapján akár aggódhat is Sainz, aki még csak érkezik majd a Scuderiához jövőre, hogy Leclerc csapattársa lehessen. Ő az El Mundo Deportivonak beszélt erről:

    „Most őszintén, még meg se érkeztem a Ferrarihoz, de te már azt kérdezed, hogy mi történhet három év múlva. Amennyiben versenyeket nyerek, és világbajnokságokat, nem hinném hogy kirúgnának, így erre még várnunk kell.”

    A Ferrari teljesítménye látványosan alulmúlta önmagát 2020-ban, de érkeztek már fejlesztések Szocsiban is, illetve a Nürburgringre is, így reménykedik a csapat. A Sky Italiának ennyit árult el erről Binotto:

    „Portimaoba, a következő versenyre is újításokkal érkezünk. Számunkra az idei autó fejlesztése kifejezetten fontos, bár 2021-esé még fontosabb. 2022 pedig nagy lehetőség lesz nekünk. és komoly esély.”

  • Az F1 vetett véget Lando Norris és Carlos Sainz streamjének

    Az F1 vetett véget Lando Norris és Carlos Sainz streamjének

    A második szabadedzés alatt Lando Norris és Carlos Sainz streamelésbe kezdett, ám az F1 gyorsan leállíttatta őket.

    A pénteki napon nem sok dolga volt a versenyzőknek az időjárás miatt, így különféle módszerekkel próbálták elfoglalni magukat. Max Verstappen saját bevallása szerint a laptopján lógott, addig csapattársa teát iszogatott és a Youtube segítségével ütötte el az idejét. George Russell és Nicholas Latifi a Williams boksza körül ténfergett, míg Sebastian Vettel beszélgetésbe elegyedett Mick Schumacherrel és Toto Wolffal.

    A McLaren két versenyzője ezalatt a pihenőbe szórakoztatta a brit pilóta Twitch közönségét, ám a mókát gyorsan be kellett fejezniük. Az adás 8 perce ment, mikor az egyik csapattag belépett a szobába, és megkérte a srácokat, hogy hagyják abba a közvetítést. A 20 éves versenyző értetlenkedve fogadta a parancsot, míg a spanyol gyorsan próbált eleget tenni a kérésnek és elköszönt a nézőktől.

    Ugyan Norris már többször is indított élő adást egy-egy versenyhétvégén, viszont általában azt a nap végén avagy a pilóta parádé alatt szokta megejteni. Pénteken viszont a második edzés hivatalos közvetítése alatt kezdett streamelni, és ezzel minden bizonnyal megszegte az F1 közvetítési jogait. Nagyon szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogy a paddockból, kik és milyen módon rögzíthetnek vagy sugározhatnak mozgóképet. A két pilóta a párhuzamos adással megszegte a regulákat, így az illetékesek azonnal értesítették a wokingi istállót, hogy vessenek véget a mókának.

    A videó ide kattintva érhető el!

  • Alonso jövő héten tesztelheti a 2020-as Renault betontorpedót!

    Alonso jövő héten tesztelheti a 2020-as Renault betontorpedót!

    Fernando Alonso máris kipróbálhatja az idei Renault F1-es torpedót, állítja a spanyol Movistar csatorna. Erre az úgynevezett „filmezős nap” keretén belül kerülhet sor október 13-án kedden, Barcelonában. Ezt követően a franciák két éves versenygépével is lóg egy teszt a levegőben fél nap erejéig, állítja Albert Fabrega újságíró.

    A 39 éves pilóta jövőre visszatér a Forma-1-be, és Daniel Ricciardo helyét veszi át, aki a McLarenhez igazol. Akkor viszont már Alpine néven kell majd keresni a csapatot, amely a Renault sport- és versenymárkája. Tegnap Alonso ugyanakkor Enstoneban a csapat szimulátorában gyakorolt. Az Amazonon bemutatott róla szóló dokumentumfilmben nevetve ennyit mondott a saját személyiségéről:

    „A legjobb dolog, ami történt az életemben, amit sok ember állít, hogy hűvös és távolságtartó vagyok. Aztán amikor valóban találkoznak velem, el vannak ragadtatva tőlem.”

  • Norris számára nagyon fontos, hogy kapcsolódni tudjon a csapattagokkal

    Norris számára nagyon fontos, hogy kapcsolódni tudjon a csapattagokkal

    Lando Norris arról számolt be, hogy nagyon fontos számára, hogy az egész csapattal jó kapcsolatot ápoljon, azokkal is, akik fáradhatatlanul dolgoznak az autókon.

    A 20 éves brit versenyző igazi jelenség, teljesen más mentalitású, mint a mezőny legtöbb tagja. Pályán is és pályán kívül is. Míg a többség inkább önmagára koncentrál, addig Norris a csapattagokra is odafigyel. Számos alkalommal láthattuk már azt is, hogy a versenyhétvége végeztével beállt pakolni, segíteni a többieknek.

    „Mikor bekerültem a Forma-1-be, hamar ráeszméltem, hogy milyen rendkívül tehetséges emberekkel, szerelőkkel és mérnökökkel dolgozni” – mesélte Norris az F1 hivatalos weboldalának. „Láttam ahogy építik az autót és úgy láttam, hogy nagyon kimerítő munka.”

    „Az egyik dolog, amit tenni akartam, és amit megtanultam a karrierem során, hogy részese akarok lenni a csapatnak, amennyire csak tudok.”

    „Amikor az MTC-ben (McLaren Technology Centre) vagyok, végigmegyek minden emeleten, ahol nagyon elfoglaltak és köszönök mindenkinek, és integrálom magam a csapatba azáltal, hogy igyekszem annyi embert megismerni, amennyit csak tudok.”

    „Nem az a Forma-1-es versenyző akarok lenni, akire mindenki felnéz, de nem hajlandó részese lenni a csapatnak. Én szeretnék visszaadni egy kicsit.”

    „Remélem, hogy motiválja az embereket az, hogy feltehetnek nekem olyan kérdéseket, hogy ‘milyen Forma-1-es autót vezetni Spában?’.”

    „Ezek a srácok fáradhatatlanul dolgoznak órákon át. Késő éjszaka, hétvégéken és sokat vannak távol a családjuktól, de megteszik, mert ilyen a Forma-1 és imádják. Ez a szenvedélyük.”

    „Nem volt eddig lehetőségük beszélni a versenyzőkkel és ilyen kérdéseket feltenni, de én akarom, hogy lássák, hogy normális ember vagyok.”

    „Én nem olyan srác vagyok, aki bekerül a Forma-1-be és nem érdekli semmi más a világon.”

  • Sainz nem bánja, hogy mostanában sok mém készül róla

    Sainz nem bánja, hogy mostanában sok mém készül róla

    Carlos Sainz elmondta, nem zavarja, hogy a ferraris megállapodása miatt nevetnek rajta az emberek.

    A Scuderia májusban jelentette be, hogy Sebastian Vettel jövőre már nem lesz tagja csapatnak. Két napra rá megerősítették, hogy helyét a McLarennél versenyző spanyol veszi át, míg a wokingiakhoz Daniel Ricciardo megy majd. Az olaszok azonban a jelenlegi konstrukciójukkal jócskán mellé lőttek, és a szabályok értemében jövőre is a mostani autóval kell próbálkozniuk. A brit csapat viszont versenyképesebb lett, így sokakban felmerült a kérdés, vajon jó döntést hozott-e a 26 éves pilóta?

    Az interneten eközben a mémgyárak beindultak emiatt, és különböző vicces képekkel, videókkal szemléltetik, hogy szerintük mennyire lehet elkeseredve a spanyol a döntése miatt. Sainz azonban jókat nevet ezeken, és egyáltalán nem bánja azt, hogy az emberek ilyen tartalmakat gyártanak vele kapcsolatban.

    ,,Őszintén, nevessenek annyit, amennyit csak akarnak. Úgy vélem némelyik egész viccesre sikeredett. Az embereknek sok a szabadidejük, így ezekkel a szórakoztató ötletekkel állnak elő. Még én is nevetni szoktam rajtuk. Mikor ezek rólam vagy más versenyzőkről szólnak, én vagyok az első aki derül rajtuk és élvezi őket. Ez viszont nem azt tükrözi, hogy igazuk van, vagy épp rosszul gondolják. Egyszerűen csak vicces amit csináltak.” -nyilatkozta a spanyol az Autosportnak.

    Sainz az Egyesült Királyságba tette át székhelyét, hogy közelebb legyen a McLarenhez, azonban a csapatváltás miatt már a költözésen gondolkodik.

    ,,A csapatom olyan, mint amilyen én vagyok, próbáljuk megtalálni a helyünket. Még mindig a jelenlegi szezonra fókuszálok, ám amint annak vége, elkezdek az új évadra koncentrálni. Amint alkalmas lesz, Olaszországba költözöm.” -tette hozzá a 26 éves versenyző.

     

  • Seidl: Fontos, hogy legyen versenyünk Németországban

    Seidl: Fontos, hogy legyen versenyünk Németországban

    Andreas Seidl egészen megkönnyebbült, hogy lesz Németországban 2020-ban is futam, miután eredetileg nem volt benne a tervezetben. 2019-ben még Hockenheimben volt a Német Nagydíj, idén Eifel Nagydíja név alatt már a Nürburgringen lesz a verseny. Németként persze, hogy el is mondta a mclarenes a véleményét erről a motorsport-total.com-nak:

    „Nem csak személyes, de ha a Forma-1 érdekeit is nézem, fontos az, hogy legyen verseny Németországban. Az országnak, gazdag a motorsportos történelme.”

    Persze, nem csak Seidlnek, hanem Sebastian Vettelnek is fontos, hogy legyen német futam a versenynaptárban, állítja a csapatfőnök. Ezért kifejezetten örül annak, hogy Nürburgring bekerült a naptárba:

    „Szerintem neki is fontos ez, és az F1-nek is, és őszintén szólva kell, hogy Sebastian vezethessen a hazai közönsége előtt. Számos pozitív élményem van Nürburgringről és a Nordschleiféről is, különböző projektekben. Érdekes lesz figyelni majd az időjárás alakulását is. Hallottam, hogy Németország egyes részein már havazik, így nagyon várom már ezt a futamot. Ráadásul a McLarennél lesznek új fejlesztések is, hogy harcban maradhassunk a harmadik helyért.”

  • Norris élvezi az F1-et: Mindenkit erősebbé tesz az atmoszféra

    Norris élvezi az F1-et: Mindenkit erősebbé tesz az atmoszféra

    Lando Norris élete második Forma-1-es szezonját futja, eddig eléggé eredményesen. Megszerezte első dobogóját, ráadásul negyedik helyen áll a világbajnokságban. A brit most arról beszélt, hogy megy nekik ilyen jól a McLarennél.

    „Mókás hely, élvezhető, ugyanakkor meg kell találnunk az egyensúlyt a profi munka és a mókázás között” – nyilatkozta. „El kell végeznünk a munkánkat, ami a pályán való hibátlan teljesítés, jó kiállásokkal. De a hangulat mindenkinek jót tett, úgy gondolom ennek hatására mindenki keményebben és precízebben dolgozik.”

    Norris csapattársával is jó viszonyt ápol, ám Carlos Sainz év végén a Ferrarihoz távozik. A helyére pedig Daniel Ricciardo érkezik majd.

    „Mivel ő is egy vicces arc a paddockban, jól jár vele a csapat. Valaki más érkezik, ez felrázhatja kicsit a dolgokat. Versenyeket nyert, bajnoki címeket nyerő csapatoknál versenyzett, több mindent is magával fog hozni” – zárta gondolatát a brit.

  • Norris: F1-es autót vezetni és a Call of Duty-val játszani viszonylag hasonló

    Norris: F1-es autót vezetni és a Call of Duty-val játszani viszonylag hasonló

    Lando Norrisról köztudott, hogy Twitch csatornáján gyakran streameli azt, ahogy játszik. Most pedig egy érdekes párhuzamot vázolt fel a Forma-1-es autó vezetése és egy népszerű játék, a Call of Duty között.

    „Amikor játszom, az nagy agykapacitást igényel, ezzel koncentrált maradok. Ugyanolyan érzésem van közben, mintha F1-es autót vezetnék. Hogyan csinálhatom jobban? Hogyan vehetem jobban a kanyart? Hol előzhetem meg az autót előttem?” – nyilatkozta a brit.

    „Autót vezetni és Call of Duty-t játszani nyilván nagyon más, de van sok olyan dolog is, mely összefügg. Ahogy egyes dolgokról gondolkodsz, a stratégiákról az ellenfeleid legyőzéséhez. Vagyis mim van, amije a másiknak nincs. A tökéletességre törekvés, az izommemória és a sok információ menedzselése fontos, hogy gyors döntéseket hozhassunk. A két dolog tehát elég hasonló” – zárta gondolatát a bajnokság negyedik helyén álló Norris.

  • A McLaren sokat vár az új, „Mercedes ihlette” első szárnyuktól

    A McLaren sokat vár az új, „Mercedes ihlette” első szárnyuktól

    A McLaren szerint a vadonatúj első szárnyuk, amit először teszteltek versenykörülmények között az Orosz Nagydíjon, fogja kiaknázni a rejtett lehetőségeket az MCL35-ből.

    A wokingi istálló – akik jelenleg a harmadik helyen állnak a konstruktőri bajnokságban – még az FIA kiírt jelentős alkatrészcserék határideje előtt bemutatta a Mercedes ihlette első szárnyukat Szocsiban.

    Amíg a McLaren vadonatúj orrkúp miatt nem léptek előre valami sokat, a csapatfőnök Andreas Seidl szerint pont ez az alkatrész teszi majd lehetővé, hogy kihozhassák a maximumot a szezon hátralevő hét versenyén.

    „A véglegesítés határideje miatt nyilvánvaló volt, hogy a létező leggyorsabban gyűjtsünk adatokat az új első szárnyról,” – nyilatkozta a Porschétól érkezett szakember.

    „Ezért döntöttünk úgy, hogy a teszteléssel lépésenként haladunk előre, amint a kezeink közé kerülnek az új csomag elemei. A célunk egyértelmű: a szélcsatorna adatok alapján a létező legjobban felhasználni az új első szárnyat, ugyanis ezen adatok szerint ez a legjobb döntés a jövőnk szempontjából.

    „Ezzel a szárnnyal akár a maximumot is kihozhatjuk az autónkból. Ez a célirány a számunkra, amit minél hamarabb véghez is szeretnénk vinni. Fokozatosan szeretnénk az új csomag elemeit kipróbálni a versenyhétvégéken, hogy az első szárny még hatékonyabbá várjon.”

    A Zak Brawn által vezetett istálló továbbra is azon a véleményen van, hogy továbbra is a Racing Point a harmadik erő a Mercedes és a Red Bull mögött. A silverstonei istálló nyakán pedig ott lohol a Renault is, akik a Belga Nagydíj óta nagyszerű teljesítményt nyújtanak és szorgosan gyűjtik a pontokat.

    Mivel a gyártók versenyében folytatott harc a harmadik helyért borzasztóan szoros ezen három gyártó között, Seidl szerint fel kell gyorsítaniuk az autó fejlesztését, hogy képesek legyenek megőrizni a jelenlegi helyüket a tabellán.

    „A nyers tempót és a potenciált nézve a Racing Point a legerősebb hármunk közül. A Renault pedig egy hatalmas formajavuláson ment keresztül Spa óta. Mindeközben pedig nagyon közel voltunk hozzájuk a futamokon és sokszor le is sikerült győznünk őket.

    „Fontos, hogy kielemezzük az orosz versenyt és azt is, hogy a Lando autóján levő új szárny által szolgáltatott adatokat. Jól kell levonnunk a tanulságokat és tovább kell folytatnunk az autó fejlesztését, hogy ott maradjunk, ahol jelen pillanatban állunk.”