Címke: McLaren

  • Hamilton több alkalommal is egyeztetett a Ferrarival

    Hamilton több alkalommal is egyeztetett a Ferrarival

    Lewis Hamilton elismerte, hogy többször is egyeztetett a Ferrari vezetőivel arról, hogy csatlakozhatna a maranellói istállóhoz. Miután utolérte a Ferrari legenda Michael Schumacher hét világbajnoki címét vasárnap, a Mercedes versenyzője a La Gazetto dello Sportnak nyilatkozott:

    „Soha nem álltam közel ahhoz, hogy aláírjak a Ferrarihoz. Több alkalommal is egyeztettünk, de odáig már sosem jutottunk el, hogy megnézzük, milyen lehetőségek fekszenek az asztalon. Álláspontjaink sosem közeledtek, sé azt gondolom erről, hogy mindennek oka van. Arról nem is beszélve, hogy mindig más évben járt le a szerződésem, mint a többi versenyzőnek.”

    Hamiltonra még vár, hogy aláírja a 2021-es kontraktusát, erről a csapatfőnöke Toto Wolff azt mondja, hogy most már pár napon belül ezt is véglegesíthetik. Hamilton azonban boldog is a német márkánál:

    „Emlékszem az első alkalomra, amikor a gyárba látogattam, azt gondoltam, hogy ezek az emberek itt a versenyzésre költik a pénzt, nem a megjelenésre. Nagyon hittem a McLarenben, de voltak elvárásaik azzal kapcsolatban, hogy szerintük miképp kell viselkednie a versenyzőjüknek, ami pedig ütközött azzal, hogy sosem voltam alkalmazkodó. Mielőtt aláírtam a Mercedeshez, azt mondtam nekik: Nézzétek, más vagyok, mint a többiek. Engedjétek, hogy önmagam lehessek, kísérletezni akarok, tudni szeretném, hogy ki is vagyok. Ugyanakkor segíteni fogok nektek abban, hogy a márkát ismertté tegyem a fiatalok körében. Végül ez történt.”

    A brit pilóta 2013-ban igazolt át a McLarentől a Mercedeshez.

  • Räikkönen szerint a Ferrari hamarosan visszavághat

    Räikkönen szerint a Ferrari hamarosan visszavághat

    Kimi Räikkönen úgy gondolja, hogy a Ferrari hamar megoldja majd a 2020-as teljesítménybeli problémáit. Egy másik korábbi Scuderia versenyző, Gerhard Berger korábban azonban azt mondta, hogy évekig eltarthat, mire a maranellóiak visszatérnek a győzelmekhez és a bajnokesélyekhez. A Ferrari utolsó világbajnoka, azonban azt állítja, hogy volt már hasonló cipőben a csapat az ő idejében is. A finn így nyilatkozott erről az olasz Automotonak:

    „Nem is tudom, hogy mit mondhatnék erről. Sok éven át voltam a Ferrari versenyzője és nem ez az első alkalom, hogy az egyik évben nagyon erősek, a következőben meg nem versenyképesek. 2008-ban a bajnoki címért mentünk, 2009-ben meg egyáltalán nem voltunk versenyképesek. Látok némi hasonlóságot a jelenlegi helyzetükkel, hiszen 2019-ben a Ferrarinak nyertes autója volt. Ezek a dolgok megtörténtek az én időmben a McLarennél is, az egyik évben versenyképesek voltak, utána meg kiestek a játékból. Ezek a dolgok nagyon gyakran megtörténnek a Forma-1-ben. Az idei problémák közül egyesek érintettek minket is az alfa Romeónál is a motor miatt, de biztos vagyok benne, hogy fejlődni fognak. Nem látok okot arra, hogy ne így lenne.”

  • Hivatalos: Norris és Sainz büntetést kapott, Stroll megúszta

    Hivatalos: Norris és Sainz büntetést kapott, Stroll megúszta

    Lando Norris és Carlos Sainz büntetést kapott, Lance Stroll azonban megtarthatta pole pozícióját.

    Kalandosan indult az időmérő Isztambulban, sőt a vége igazi tűzijátékot tartogatott, hiszen a Racing Point kanadai versenyzője szerezte meg az első rajtkockát Max Verstappen és Sergio Pérez előtt.

    Azonban a kvalifikáció után sem nyugodhattak meg a versenyzők, ugyanis a stewardok megkezdték a már beígért vizsgálatokat.

    Még Kevin Magnussen panaszkodott arra, hogy szinte mindenki javított az idején a sárga zászlós szakaszok alatt, ezért nem tartja fairnek a Q1-ben kialakult sorrendet. Később az FIA be is jelentette, hogy vizsgálni fogják a „feljavuló” versenyzőket. Ezen a rostán akadt meg a McLaren brit pilótája, aki nem lassított eléggé akkor, mikor Nicholas Latifi autója miatt adták ki a jelzést. Norrist így beidézték a stewardok, majd a meghallgatás után a következő döntést hozták:

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a pilótát és a csapat képviselőjét, visszanézték a felvételeket, visszahallgatták a rádióbeszélgetéseket, valamint megvizsgálták a telemetriát és a versenybírói ellenőrző rendszert. A telemtetria megmutatta, hogy a 4-es rajtszámú versenyző lassított az adott szektorban, majd az incidens helyét elhagyva lépett a gázra. A pilóta megkérdezte csapatát, hogy szakítsa-e meg a körét, ám azt a választ kapta, hogy maradjon kint, mert gyorsan változnak a körülmények. Mint kiderült, abban a körben volt a versenyző a leggyorsabb a Q1-ben. A stewardok ugyan tudomásul vették, hogy a 4-es rajtszámú pilótának nem állt szándékában abban a körben a leggyorsabbnak lenni, viszont a változó pályaállapotok miatt mégis az volt, így megszegte az előírásokat.”

    A 21 éves pilóta öt rajthelyes büntetést és mellé három büntetőpontot kapott, így a 16. helyről kezdheti a holnapi futamot.

    A spanyol ugyanakkor azért került a stewardok elé, mert feltartotta a gyors körön lévő Sergio Pérezt.

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 11-es és az 55-ös rajtszámú versenyzőket, valamint a csapatuk képviselőit, ezen felül több felvételt több kameraszögből is visszanéztek és visszahallgatták az 55-ös pilóta rádióforgalmazását is. Az 55-ös autó a bokszból jött ki, míg a 11-es konstrukció épp az 1-es kanyaron haladt át. A 11-es autó utolérte az 55-öst a 2-es és a 3-as kanyar között, majd az 55-ös rajtszámú versenyző feleslegesen akadályozta ellenfelét abban a pontban, valamint további kanyarokban is. A rendkívüli körülmények természetesen befolyásolták a helyzetet, ám a rádiókommunikáció során kiderült, hogy a csapat egyértelműen figyelmeztette az 55-ös autót arra, hogy a 11-es autó mögötte van.” áll a hivatalos közleményben.

    Sainz ezért a mutatványért három rajthelyes büntetést és 1 büntetőpontot kapott, így holnap a 15. helyről indulhat.

    Lance Stroll azonban némileg hátra dőlhet, ugyanis megtarthatja rajtelsőségét. A kanadai versenyzőt azért vizsgálták, mert a Q3-ban, Pérez megforgása miatt nem lassított eléggé. A stewardok a meghallgatás után megállapították, hogy a pilóta elvette a gázról a lábát, és csak azután nyomta meg a körét, miután elhárult a vészjelzés. Ezen felül a többi körében gyorsabb volt, mint a vizsgált időpontban.

    Itt azonban még nem álltak meg a versenyfelügyelők, ugyanis George Russellt is beidézték. A Williams brit versenyzőjének arról kell beszámolnia, hogy miért nem lassított kellően a dupla sárga zászlós szakasz alatt.

  • Norris értékelte a pályát: A legtöbb kör során majdnem a gatyádba csinálsz

    Norris értékelte a pályát: A legtöbb kör során majdnem a gatyádba csinálsz

    Lando Norris elárulta, hogy ugyan mókás volt a tegnapi csúszkálás, ám azért a körülmények miatt jó párszor felhúzta a szemöldökét.

    A török pálya 2011-ben fogadta a mezőnyt utoljára, ám az évek során a kedvelt aszfaltcsík a pamlagon hevert. Mikor kiderült, hogy idén ismét az F1-et látják vendégül, gyorsan kellett cselekedni. Újraaszfaltozás és pályatakarítás következett, sőt a szabadedzések előtt még a pályát is fellocsolták, így teremtve egy tökéletes „korcsolyapályát” a versenyzőknek.

    Természetesen jócskán elmaradtak a köridők a vártól, ám ahogy gumizódott az ív, és egyre kevesebb lett az oldalmozgás, némi magabiztosságra is szert tehettek a versenyzők.

    A McLaren szülinapos versenyzője szerint eléggé zavarosak voltak a körülmények:

    ,,Egy kicsit olyan volt, mint egy drift iskola, vicces és trükkös egyszerre. Ez volt a szülinapi ajándékom. Rengeteg a motorerő, rengeteg a leszorítóerő, ám így is van egy-két megcsúszás. A legtöbb kör alatt majdnem a gatyádba csinálsz, különösen a 8-as kanyarnál. Ugyanakkor mókás volt, hogy végig a határon autóztunk.” -nyilatkozta a brit versenyző. – ,,Ilyen körülmények között nagy bűvész az, aki a Pirelli abroncsokat optimális működési tartományba hozza. Ha ez meg van, akkor egy kicsit jobb az érzet, de nem olyan könnyű ezt megtenni. Meg kell találni a kompromisszumot a gumi megfelelő hőmérsékleti állapota és kopás között. Mindenki ezen fog gondolkodni este, mert ez egy olyan esély, amit ha kiaknázunk, akkor a szokásosnál többet nyerhetünk. Ám nem lesz könnyű.”

    Norris ugyanakkor már péntek reggel kellemetlenül érezte magát, ugyanis a szülinapi torta kapcsán elkövetett egy hibát.

    ,,Lando (Norris) nyilvánvalóan hibázott, ugyanis mielőtt megkapta a tortát, azt mondtuk neki, hogy nem kellene elfújnia a gyertyákat. A Covid-19 időszakában nagyon óvatosnak kell lenned a tekintetben, hogy mit csinálsz akkor, mikor nincs maszk az arcodon.” – mesélte a Skynak Andreas Seidl.

    Természetesen a brit pilóta elfújta azokat a bizonyos gyertyákat, ami kapcsán a vigyorgó arcok mellett a csalódottság is végig futott a garázson.

    ,,Ezzel gondoskodott arról, hogy csak ő eheti meg az egész tortát.” – magyarázta mosolyogva a McLaren csapatfőnöke.

     

  • Ecclestone szerint a Liberty arra készül, hogy eladja a Forma-1-et!

    Ecclestone szerint a Liberty arra készül, hogy eladja a Forma-1-et!

    Bernie Ecclestone úgy gondolja, hogy a Liberty Media arra készülhet, hogy eladja a Forma-1-et. Az amerikai cég 2017-ben vette át az irányítást a királykategória felett, 4.6 milliárd dollárért. A nemrég 90 éves lett Ecclestone-t pedig menesztették a vezetésből. Jelenleg Chase Carey irányít, de 2021-től Stefano Domenicali veszi át a szerepét. Az F1 példátlanul hosszú, 23 futamos versenynaptár tervezetet mutatott be a héten, miután hatalmas pénzügyi veszteség érte őket a koronavírus járványnak köszönhetően. Mr. E. így magyarázta a dolgot az Auto Motor und Sportnak:

    „A 23 verseny azt akarja mutatni, hogy az üzletmenet újra rendben megy. Én is ugyanígy tennék, ha el akarnám adni a szériát.”

    Egy anonim csapatfőnök nemrégiben annyit mondott, hogy több csapat is megszűnhet, ha a Forma-1 kénytelen lesz egy újabb kompromisszumokkal teli szezont elkönyvelni jövőre. A McLaren részéről Andreas Seidl pedig ennyit nyilatkozott:

    „Kevesebbet értünk el, de nagy költségmegtakarítást sikerült realizálni. Feltehetően túl lehet élni még egy olyan szezont mint az idei, de csak akkor, ha a megtakarításokat is ugyanezen szinten tudjuk tartani. A költségvetési korlát is segít ebben.”

    A wokingiak csapatfőnöke szerint a 2022-re tervezett drasztikusan új autókkal is együtt lehet élni:

    „A költségvetési korlát mellett mindegy, hogy új autót építesz vagy a jelenlegit alakítod tovább, nem lesz nagy különbség.”

  • Ez lehet a Red Bull pechje: 2026 előtt nem jön új gyártó az F1-be

    Ez lehet a Red Bull pechje: 2026 előtt nem jön új gyártó az F1-be

    Félhet a Red Bull: mielőtt bemutatnák az új generációs 2026-os F1-es motorokat, nem valószínű, hogy új gyártónak lenne mersze beszállnia a szériába. Ezt jósolja legalábbis Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója.

    Peter Windsorral készült interjújában Brown kifejtette, hogy szerinte az új játékosok távol maradnak a Forma-1-től az elkövetkezendő öt évben. Szerinte ennek az oka a jelenlegi szabályzás, és az árképzése a mostani beszállítóknak:

    „A valóság az, hogy hogy a most érvényben lévő szabályzás mellett nem látom azt, hogy valaki meg akarna érkezni az új motorformátum 2026-os bevezetése előtt. Amíg nem vásárolhatunk jelentősen olcsóbb motorokat, üzletileg nem hiszem, hogy megérné újaknak a Forma-1 mezsgyéjére lépni.”

    Ez pedig kifejezetten rossz hír a Red Bullnak, és ezt tudja Brown is. Christian Horner és Helmut Marko az erszényükbe kell hogy nyúljanak, ha az elkövetkezendő öt évben is a top csapatok közé akarnak tartozni a Honda távozása után. Brownnak kétségei vannak afelől, hogy akarják-e vállalni ezt a kihívást:

    „Nem hiszem, hogy lenne kedvük költségeket nem kímélve részt venni az elkövetkező öt év fejlesztési versenyében.”

    Végül pedig Brawn nem látja annyira drámainak azt, ha csak három motorbeszállító fedné le a teljes sportágat:

    „Együtt tudunk élni három gyártóval is. Szerencsére ők hárman azonban nagyon is elkötelezettek.”

  • Hamilton: Még az apám is azt mondta, hogy ne menjek a Mercedesbe

    Hamilton: Még az apám is azt mondta, hogy ne menjek a Mercedesbe

    Lewis Hamilton elárulta, hogy anno még az édesapja is azt tanácsolta neki, hogy maradjon a McLarennél.

    A wokingi csapattal egy világbajnoki címet szerzett a brit pilóta (2008), majd az ezt követő négy évben nem kerültek eléggé a tűz közelébe. A 35 éves pilóta 2012-ben új kalandokra vágyott, így végül kapcsolatba került Niki Laudával, Toto Wolffal és a Mercedesszel. Az akkori döntése kifizetődött, ugyanis a csillagosok a konstruktőri világbajnoki címet már hetedik alkalommal hódították el, míg a hatszoros világbajnok minden bizonnyal a következő futamon szerezheti meg az újabb bajnoki „trófeát”.

    Hamilton a holland Ziggo Sportsnak elárulta, hogy anno még édesapja, Anthony Hamilton is azt tanácsolta neki, inkább maradjon a McLarennél.

    ,,Természetesen nagyon büszke vagyok arra döntésre, amit meghoztam. Az élet kapcsán egy nagyon fontos tanulság az, hogy gyakran más emberek jóváhagyását kérjük, ugyanis nem mindig tudjuk mik a válaszok, ezért a körülöttünk lévőktől próbáljuk azokat megtudakolni. Ám nekik gyakran csak véleményük van, és valójában ők sem tudják pontosan azokat a válaszokat. Mindenki azt mondta nekem anno, hogy maradjak a McLarennél… még apám is azt mondta, hogy ‘maradj.’

    ,,Akkoriban inkább hallgattam, megpróbáltam nagyon mélyre ásni és kitalálni egymagam azt, hogy mit is akarok. Bármilyen döntést is hozok, annak a következményeivel nekem kell megbirkóznom. Úgy vélem, hogy nagyon fontos az, hogy az emberek önmaguk lehessenek, és azt tegyék ami igazán megfelel a számukra. Legyél olyan, amilyen lenni akarsz, és csináld azt amit akarsz, és ne azt amit az emberek elvárnak tőled. Ez tehát egy igazán nagyszerű lépés volt. Azt mondtam: tudjátok mit? Meg fogom próbálni és mindent elviszek, amit az évek alatt tanultam, továbbá megpróbálom mindezt ebben a csapatban alkalmazni.”

    Nyilatkozta Hamilton, majd így folytatta:

    ,,Így hát elmentem a gyárba és rengeteg mindent változtattunk az autón. Nagyfokú tisztelet volt közöttünk (Mercedes és Hamilton), talán amiatt a karrier miatt is, amit addig elértem. A srácok nagyon izgatottak voltak, és már az elején összedolgoztunk, összekapcsolódtunk és hatalmas lépéseket tettünk. A második évünkben már világbajnokok lettünk, de továbbra is minden évben ugyanazokkal a dolgokkal szembesülünk, mint az első évemben, mikor csatlakoztam. Nem dőlünk hátra. Nem úgy történik a dolog, hogy csak lazulunk, és majd az élre kerülünk. Ugyanolyan nehéz beszélgetéseink vannak, és egymást előre nyomva emeljük fel a másikat. Ez egy álom, ez valóban egy álom.” -tette hozzá a hatszoros világbajnok.

     

  • Coulthard: Sainznak hat hónapja lesz bizonyítani a Ferrarinál

    Coulthard: Sainznak hat hónapja lesz bizonyítani a Ferrarinál

    A következő évtől Carlos Sainz a Ferrari pilótája lesz, ami egy elég nagy váltás lesz számára. Az év legelején, ez egy hatalmas előrelépésnek tűnt, azonban az olasz csapat teljesítménye idén csalódást keltő.

    Ha bánja is a döntését, nem igen tud már mit tenni. Azonban benne van a pakliban, hogy a Ferrari hamarosan visszatérhet az élmezőnybe. A kérdés csak az, hogy ez mégis mennyi időbe fog kerülni. A csapat saját maga is elmondta, hogy már a 2022-es szezonra készülnek.

    A Ferrarinál Sainznak egy új csapattárssal is meg kell majd barátkoznia, Charles Leclerc személyében, aki egész jó eredményeket tud szállítani az autóval. Újra és újra képes kihozni az autóból a maximumot.

    David Coulthard szerint ők ketten képesek lesznek egymást, és a csapatot is jobb teljesítményre ösztönözni, abban az esetben, ha Sainz nem marad le túlságosan monacói csapattársától:

    „Mind a ketten fiatalok, és mind a kettőjüknek tudniuk kell a csapaton belüli játékszabályokat. Úgy gondolom jól tudják majd fejleszteni az autót. Egymást is jobb teljesítményre késztethetik, persze csak akkor, ha Carlos már az elején felveszi a ritmust.” – mondta a skót a Channel 4-nek.

    „Charles már minden munkafolyamatot, és mindenkit ismer. Ez egy előnyt jelent majd neki az elején. Ez érződni fog a pályán, különösen az elején. Sainznak már az elején jól kell teljesítenie, hogy ellensúlyozza ezt. Hat hónapot adok neki. Ha ez idő alatt nem lesz közel Charleshoz, akkor attól tartok nem lesz hosszú a Ferraris pályafutása.” – zárta Coulthard.

  • Button: Régen Hamilton olyan volt, mint most Bottas

    Button: Régen Hamilton olyan volt, mint most Bottas

    Jenson Button és Lewis Hamilton jól ismerik egymást, három éven keresztül voltak csapattársak a McLarennél, 2010 és 2012 között.

    Viszont az idősebbik britnek megváltozott a véleménye a másikról az évek alatt. Button érdekes párhuzamot vázolt a korábbi Hamiltonról.

    „Ha most összehasonlítjuk a sebességét Valtteri Bottaséval, egy teljesen más Lewist láthatunk, mint akivel én versenyeztem. Kicsit olyan volt, mint most Valtteri: nagyon gyors volt az időmérőn, de a verseny során több hibát is elkövetett, melyek győzelmekbe kerültek. Elhasználta a gumikat, túl sok üzemanyagot égetett el és a rossz taktikát választotta. Most tényleg teljesen más Lewist látunk, már nem csinál ilyeneket. Nem liheg már ott a nyakában Nico Rosberg vagy Max Verstappen.”

    „Legyőzött az időmérőn és több futamot nyert nálam. Azt hiszem, én nyolc győzelmet szereztem, ő meg tízet. Szóval azért közel volt. Csapattársakként sok izgalmas csatánk volt egymás ellen. Sajnáltam, amikor távozott. Másrészt viszont sok győzelmet elvettünk egymástól” – zárta gondolatát.

  • Brawn: Ricciardo egy Mercedesben már bajnoki címért küzdene

    Brawn: Ricciardo egy Mercedesben már bajnoki címért küzdene

    Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója azt mondja, idén Ricciardo méltó ellenfele lenen Lewis Hamiltonnak a bajnoki címért folytatott harcban.

    Ricciardo az idei év egyik kiemelkedő teljesítményét nyújtja, az elmúlt három versenyen két dobogót is szerzett, az elsőt 2018-as Monacói győzelme, és a Renault visszatérése óta.

    Az ausztrál annak ellenére ad bele mindent, hogy év végén elválnak útjai a francia márkával, hiszen átigazolt a rivális McLarenhez.

    Imolában megszerzett harmadik helye után pedig nem akárki emelt érte szót, hanem a Ferrari egykori rekorddöntő csapatfőnöke.

    „Daniel Ricciardo rendkívüli versenyző, az egyik legjobb a Forma-1-ben. Újabb dobogója elég jól mutat ismét. Ha egy Mercedesben lenne, semmi kétségem afelől, hogy futamgyőzelmek és pole pozíciók lennének a neve mellett, és a bajnokságért is küzdene.”

    Daniel Ricciardo, Renault, F1, racingline.hu
    Ricciardo jól érzi magát a Renault-nál, Fotó: Renault Sport

    „Fantasztikus munkát végez, a Renault szomorú lehet, hogy elveszítik őt. Annak ellenére is, hogy Fernando Alonso jön majd a helyére.”

    „Remélem, a McLaren képes lesz olyan autót adni alá, amit megérdemel. Nagyszerű tagja ő az F1-es közösségnek.”

    Brawn persze nem mehetett el amellett sem, hogy a Mercedes az ő – és a Ferrari – konstruktőri rekordját döntötte meg a hétvégén.

    „A Mercedes rendkívül jó időszakon megy keresztül 2014 óta. Vasárnap egy olyan rekordot döntöttek meg, amiben nekem is részem volt. Amikor ilyen eredményt ér el az ember, mindig számítani lehet rá, hogy egy nap valaki megdönti majd.”

    Mercedes, racingline.hu
    Helyszíni ünneplés a rekorddöntést követően, Fotó: Mercedes AMG Petronas

    „Megérdemlik, amit elértek. Gratulálok Totónak, hogy ilyen jó vezető, és a pilótáknak is, hogy elérték az ő vízióját.” – dícsérte Brawn többek között egykori kollégáit is.

    „Számukra az a kihívás, hogy fenntartsák mindezt a pénzügyi-, sport- és technikai változások után is. Ezek nem kis változások, lehetőséget nyújtanak arra, hogy megváltoztassák az erőviszonyokat.”