Címke: McLaren

  • Kodrić: Verstappen egy playboy, Alonso undok, Strollt senki sem szerette

    Kodrić: Verstappen egy playboy, Alonso undok, Strollt senki sem szerette

    Martin Kodrić, egy horvát podcast adásban mesélt néhány dolgot az F1-es mezőny fiatal generációjáról.

    A 23 éves pilóta a pályafutását az európai és a brit gokartversenyeken kezdte, továbbá részt vett a Formula Renault versenysorozatban is, így jól ismeri Charles Leclerc-t, George Russellt, Lance Strollt és Lando Norrist. Mivel a McLaren teszt versenyzője is volt, szoros szálak fűzik a wokingi csapathoz, így láthatta Fernando Alonsót és Stoffel Vandoorne-t is munka közben.

    Kodrić a horvát Podcast Inkubator legutóbbi adásában első sorban a GT versenyekről és a karrierjéről mesélt, majd a beszélgetést vezető hölgy megkérte arra, hogy mondjon pár vicces/érdekes történetet a felsorolt pilótákról. Kodrić eleget tett a kérésnek, így egy-két információt megosztott a fiatal F1-es generációról. Az interjú horvátul zajlott, így az egyik szurkoló jóvoltából került fel egy fordítás Redditre, hogy a nem anyanyelvű rajongók is megértsék azt.

    Fernando Alonso:

    A horvát versenyző elmondása szerint a McLarennél a spanyol világbajnok eléggé undok és zsémbes volt néha, amit a munkatársai nem szerettek benne. Miután a 39 éves pilóta és Vandoorne elhagyta a wokingi csapatot, és a fedélzetre Andreas Seidl és Zak Brown lépett, minden megváltozott. Új energiák szabadultak fel az őket követő új versenyzőkkel.

    Charles Leclerc:

    Kodrić a monacói pilótát a legjobb és a legnormálisabb srácnak nevezte.

    ,,Mindig nyitott volt mindenkivel szemben. Nagyon barátságos és szerény.” -tette hozzá.

    George Russell:

    A 23 éves versenyzőnek még 2012-ben, a gokartos időkben, volt egy kisebb összezördülése a brittel. Az egyik verseny előtt, a Williams pilótája ugyanis a következőket mondta neki: „először is, lekörözlek, és utána neked megyek.’ Kodrić viccesen megjegyezte, hogy a szerelői akkoriban még össze is verekedtek Russell gárdájával. A kakaskodás azonban már a múlté, ugyanis a két fiatal jó kapcsolatot ápol, viszont a horvát versenyző nem kedveli a brit pilóta apját:

    ,,Teljesen szürke és indulatos,  tisztában vagyok azzal, hogy ő nem egy jó ember.”

     Max Verstappen:

    Kodrić elmondása szerint a holland fenegyerek nagyon vad, szeret kikapcsolódni és inni. Az első bahreini forduló idején, a kvalifikáció estéjén, együtt lógtak és hajnali háromig iszogattak a Red Bull versenyzőjének szobájában. Mikor arról kérdezték, hogy a pilóták között milyen pletyka kering, Kodrić azt válaszolta, hogy Verstappen a legnagyobb bajkeverő és egy playboy, aki nem rest lecsapni a pilótatársa kezéről a barátnőjét sem.

    ,,James Hunt egy kisgyerek volt Maxhez képest.”

    Természetesen az egymás elleni gokartozásról is szó esett. Egyik alkalommal ugyanis a holland neki ütközött a versenyen. Ezután az apjától kapott egyet. Az édesapjáról elmondta, hogy nagyon szigorú, míg Jos Verstappent szörnyűnek titulálta.

    Lando Norris:

    A 23 éves versenyző legjobban talán a brit pilótát ismeri. Nemcsak a McLaren köti őket össze, ugyanis mindkét fiatalnak ugyanaz a személy a menedzsere . Egyik nyáron Kodrić elhívta Norrist Horvátországba a barátaikkal nyaralni. A 21 éves pilótát megcsípte a térdén egy tengeri sün. A brit pánikba esett, ugyanis meg volt arról győződve, hogy a csípés által méreg került a szervezetébe. Alig tudott lábára állni, és folyton a fájdalom miatt panaszkodott. A eset után felhívta a fizioját, majd pár nappal később úgy döntött, hogy megnézeti egy kórházban a dolgot. Miután a McLaren versenyzőjét megnyugtatták és elmondták neki, hogy nem volt mérges a csípés, hirtelen jól érezte magát, és már könnyedén tudott járni is.

    Norrist a legtöbben egy nagyon vicces srácnak „ismerték meg”. Ám kevesen tudják róla, hogy nagyon óvatos és megválogatja azt, kivel barátkozik. Mielőtt a Forma-1-be került, nagyon introvertált volt és teljesen máshogy viselkedett, mint most. Nehezen ismerkedett, ő volt az a tipikus fura fiú. A 21 éves versenyző inkább az az otthon ülő típus, aki szeret játszani. Kodrić szerint azonban az elmúlt időszakban egy kicsivel érettebb lett, és már a lányokkal is bátrabb.

    Mikor arról kérdezték a horvát pilótát, hogy milyen házigazda Norris, a következőket mondta nevetve:

    ,,Szörnyű. Minden kupis, a háza olyan, mintha egy bomba robbant volna benne. Nem igazán szokott főzni, és nem is nagyon csinál semmit. Vannak házvezetői, de meg van ahhoz a képessége, hogy rövid idő alatt egy orbitális összevisszaságot hozzon létre.”

    Norrisnak ezen felül remek érzéke van ahhoz is, hogy tönkre tegye autóit. Egyszer, mikor elhatározták, hogy elmennek gokartozni, béreltek egy Fiat 500-ast. A pályára vezető úton, a 21 éves versenyző szórakozott, így belement egy nagy kátyúba, ami két abroncsot is tönkre vágott. A britnek ezen felül a már a McLarenjét (utcai autóját) is sikerült ‘elrontania.’

    Lance Stroll:

    Kodrić elmondta, régen nem kedvelték a kanadait, ugyanis mindig a legjobb és a legdrágább eszközökkel volt felvértezve.

    ,,Senki sem kedvelte őt a gokartos időkben. Mindent megvásárolt: a legjobb csapatot a gokart szériában, a Formula Renault-ban és az F3-ban. Ő egy jó versenyző, voltak futamok, mikor igazán gyors volt, de akadtak olyanok is, mikor nagyon rosszul teljesített. Az utolsó F3-as szezonjában mikor a Premánál volt, megnyert azt az évet. Jól vezetett, meg minden, de túl sok volt a pénz a csapatnál, és nem volt olyan nehéz győznie.”

    Mick Schumacher:

    ,,Örülök, hogy Mick a Haasnál lesz, ám ha nem lenne az a vezetékneve, ami, akkor nem került volna be.” Kodrić ezen felült hozzátette, hogy mikor az ifjú német az F3-ban versenyzett, minden olyan gyanús volt körülötte.

  • Jordan szerint a McLaren párosa erősebb lesz, mint az Aston Martiné

    Jordan szerint a McLaren párosa erősebb lesz, mint az Aston Martiné

    Idén is izgalmas középmezőnybeli csatára van kilátás, leginkább a harmadik helyért lehet komoly harc. A bronzéremre a tavalyi évhez hasonlóan ismételten a McLaren és az Aston Martin pályázhat komoly eséllyel.

    Mindkét csapat átalakuláson esett át pilóta fronton, Wokingban Carlos Sainz helyére Daniel Ricciardo érkezett, míg az Aston Martinnál a négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel vette át a Red Bullhoz távozó Sergio Pérez helyét.

    Hogy e két csapattól mit lehet várni, arról eltérő vélemények vannak:

    „Nagyon hiszek mindkét csapatban. A McLaren a helyes lépét lépte meg a Mercedes motorral, az Aston Martin pedig Sebastian Vettellel választott jól, akinek most be kell bizonyítania, hogy a Ferrari az elmúlt években alulértékelte őt.” vélekedett Ralf Schumacher.

    „Vettelnek idén teljesítenie kell, és meg kell vernie Strollt. Lance tud gyors lenni, de hiányzik belőle a kiegyensúlyozottság. A McLarent pilóták tekintetében jobbnak látom most, Ricciardo a mezőny egyik legjobbja, míg Norris egy elképesztő tehetség.” – egészítette ki a német mondandóját Eddie Jordan.

  • Még két évet kell várna a McLarennek az új szélcsatornára

    Még két évet kell várna a McLarennek az új szélcsatornára

    Andreas Seidl elmondása szerint még két évet kell várnia a McLarennek az új szélcsatornájára.

    A wokingi istálló nagy utat járt be az elmúlt évek alatt. A Hondával töltött idő során, a csapat a mezőny hátsó traktusának tagja volt, míg a váltás és személybéli változások meghozták az előre lépést. Tavaly az alakulat a konstruktőri tabella harmadik helyét szerezte meg, míg az idei évre az élen állókhoz való közeledést tűzték ki célul.

    Ugyanakkor nemcsak a köridők tekintetében kell fejlődniük, hanem az eszközparkukat is meg kell újítaniuk:

    ,,Az egyértelmű, hogy még nem aknáztuk ki a bennünk lévő potenciált. A tervünk az, hogy egy nagyfokú fejlesztést eszközöljünk az infrastruktúránkon is. Máskülönben, gyorsan elérjük a limitet. Néhány dolog ezen a téren teljesen elavult. Míg az újak nem működnek teljesen, addig hátrányban vagyunk. Például ide tartozik a szélcsatorna is, ami egy kulcsfontosságú elem az autó fejlesztésének szempontjából.” -nyilatkozta Seidl.

    A német csapatfőnök elmondta, hogy még két évig nem fog operálni a fent említett elem a wokingiaknál. Addig is a régi modell-lel kell felvenniük a harcot a többiekkel, ám az innovációról és az új megoldásokról így sem kell lemondania a brit gárdának.

    Egy évvel ezelőtt nem sokan hitték volna el azt, hogy a McLaren ilyen pozícióba kerül, ugyanis az istálló a koronavírus miatt súlyos pénzügyi problémákkal küszködött. A helyzet azóta optimalizálódott, hála a befektetőknek és a szponzoroknak. A költségvetési sapka bevezetése is segítségére volt az alakulatnak. Az Auto Motor und Sport információi szerint a Mercedesnek, a Ferrarinak és a Red Bullnak, jócskán csökkentenie kellett a kiadásait, míg a McLaren alig változtatott a dolgain.

    ,,2021 lesz az első olyan év, ami az újonnan bevezetett költségvetési korláttal operál. Ez egy fontos lépés a csaptok erőforrásának helyreállításához.” – tette hozzá Seidl.

  • Norris a mentálhigiénés problémákról: Az a legjobb ha beszélünk róla

    Norris a mentálhigiénés problémákról: Az a legjobb ha beszélünk róla

    Lando Norris újfent a mentálhigiénés problémák fontosságára hívta fel a figyelmet.

    A McLaren az utóbbi egy évben nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a társadalom felismerje a lelket gyötrő gondokat, és azok akik ezek hatására szenvednek merjenek segítséget kérni. Tavaly a csapat pilótái saját maguk festette sisakkal hirdették ennek fontosságát, továbbá a brit versenyző saját problémáiról is lerántotta a leplet. Az év elején egy hét pontból álló segédletet is megosztott a wokingi csapat, ami az ‘épp testben épp lélek’ filozófiát követve kívánt hasznos tippeket adni.

    A BBC Breakfast adásában Norris ismételten elmondta, milyen gondolatok kavarogtak a fejében első évében:

    ,,Nagyon-nagy volt a nyomás, és én aggódni kezdtem. Nem volt meg a kellő magabiztosságom és a hitem azzal kapcsolatban, hogy sokáig maradhatok a Forma-1-ben, vagy egyáltalán sikerül-e bekerülnöm. Mikor a dolgok rosszul mentek, magamat kezdtem ostorozni. Sok problémám akadt ezzel.” – mesélt őszintén a 21 éves pilóta korábbi érzelmeiről.

    Mivel Norris tudja, hogy milyen az, mikor valaki a félelemtől és a szorongástól feszeng, élő adásai során próbál ezen jókedvével segíteni. Mikor ezzel kapcsolatban pozitív visszajelzéseket kap, az mindig örömmel tölti el:

    ,,Természetesen nem valami kellemes dolog erről beszélni, ugyanakkor ez a legjobb amit tehetsz. Kapok olyan üzeneteket: ‘hogyan jutok túl ezen?’ vagy olyan pozitív megjegyzéseket, hogy: ‘köszönöm, hogy ezt csinálod, mert nagyon küszködtem, és te igazán segítettél nekem ezen a területen.’ Örülök annak, hogy ilyen üzeneteket kapok és ilyen hatással vagyok az emberekre. Úgy vélem az elmúlt hónapokban sokkal jobb lettem e téren.” – nyilatkozta a McLaren versenyzője.

  • Key: A csapatok hamar visszahozzák az elvesztett leszorítóerőt

    Key: A csapatok hamar visszahozzák az elvesztett leszorítóerőt

    A McLaren technikai igazgatója, James Key véleménye szerint a csapatoknak nem fog sokáig tartani, hogy visszahozzák azt a leszorítóerő csökkenést, melyet az idei szezon szabályváltoztatásai okoztak.

    Az autó hátulját érintették főleg a változtatások, például a padlólemez méretét csökkentették jelentős mértékben. Viszont a hátsó csökkenés az autó elejére is kihat, hiszen ott is csökkenteni kell a leszorítóerőn az egyensúly megtartása érdekében. A Mercedes becslése szerint egyébként most 2019-es szintre esett vissza az aerodinamikai hatékonyság.

    „Egy igazi kihívás volt” – kezdte nyilatkozatát Key. „Ez megállította a gyors fejlődést, ami már egy ideje jelen volt ezekkel az autókkal. Ez szükségszerű volt, ha már van még egy évünk ebben a szabályrendszerben. De még mindig van sok fejlődési potenciál az autó többi részében. Friss gondolkodás kell, mert ilyesmivel még nem találkoztunk a múltban. Mivel a változások hátulról vesznek el, elől is csökkenteni kell, hogy kiegyensúlyozzuk az autót. Globális csökkenés volt tehát a leszorítóerő terén.”

    „Azt hiszem, hogy a szezon során mindent vissza fogunk hozni” – folytatta. „Hogy az első szakaszban, vagy nem, azt nehéz megmondani, de ez még nem 100%. A bemutatott autónk már valamennyit visszahozott, az első versenyre épített pedig még inkább vissza fog. Százalékokat viszont nem tudok mondani, hogy hol állunk, de nem lesz 110%.”

  • 4 kameraállásból is végignézhető Norris és az MCL35 első útja – Videóval!

    4 kameraállásból is végignézhető Norris és az MCL35 első útja – Videóval!

    Több szemszögből is megmutatta Lando Norris körét a McLaren.

    A hét elején leleplezte le autóját a wokingi istálló, bár a konstrukció nem tartózkodott a bemutató helyszíneként szolgáló McLaren Technology Centerben. Az MCL35M ugyanis már Silverstone-ban pihent, mivel az alakulat rögtön másnapra tervezte a bejáratást és a filmes napot.

    Az esemény során először a 21 éves pilóta ülhetett az autóba, majd délután tőle csapattársa, Daniel Ricciardo vette át a stafétabotot.

    A McLaren azonban tegnap lehetővé tette azt, hogy a négyes rajtszámú versenyző egyik körét, négy kameraállásból is végig lehessen kísérni. Norris a nedves aszfalton ismerkedett az új autóval a már jól ismert pályán. A bokszutcából kihajtva rögtön egy rajtgyakorlattal kezdte körét, majd néha a kamerába tekintve vitte végig az MCL35M-et első útján.

  • Seidl: Ricciardo nem elsőszámúnak érkezett

    Seidl: Ricciardo nem elsőszámúnak érkezett

    Andreas Seidl megerősítette, a McLaren csapatánál nem lesz kimondott elsőszámú pilóta.

    Hiába érkezett a csapathoz Daniel Ricciardo, aki sokkal tapasztaltabb, egyenrangú felek lesznek Lando Norrisszal. A brit például úgy gondolja, hogy az ausztrál nem jelent túl sok változást Sainz-hoz képest.

    „Ameddig én vagyok a csapatfőnök, addig nem lesz kimondott elsőszámú pilóta” – árulta el Seidl a német n-tv-nek. „Ez nem szükséges és nem hasznos a csapat dinamikája szempontjából.”

    A csapatfőnök kifejezte örömét a párossal kapcsolatban: „Nagyon erős lesz. Lando most már majdnem egy McLarenes veterán, Daniel pedig referencia lesz arra, mi hiányzott számunkra az elmúlt két évben. Már bebizonyította, hogy képes futamokat nyerni a megfelelő eszközzel.”

  • Rendhagyó módszerrel csökkenti költségeit a McLaren

    Rendhagyó módszerrel csökkenti költségeit a McLaren

    A tavalyi év nagy veszteséget jelentett a McLaren számára, az idei költségsapka miatt azonban így is megszorításra kényszerülnek, de egy kreatív megoldással kicselezték a szabályzatot.

    Idén 145 millió dollár a határ, amiben minden benne van, kivéve a marketing költségek, a pilóták fizetése, és minden csapat három legtöbbet kereső szakemberének a bére.

    Tavaly a motorsportos bevételek elmaradása és az utcai eladások csökkenése a csőd szélére sodorta a brit márkát. Júniusban a Bahreini Nemzeti Bank által biztosított 150 milliós kölcsön segítségével menekültek meg.

    A McLaren silverstone-i filmes napja után általában felpakolnák a garázs felszereléseit, és elküldenék őket az előszezoni tesztre. Idén azonban nem így lesz, a csapat hozzáállást változtatott ezen a téren.

    Ugyanis öt szettnyi felszereléssel vágnak majd neki a szezonnak. Kiderült ugyanis, hogy egy adagot repülőn utaztatni körbe a világon drágább, mint legyártani mindent ötször, és lassabban hajóval szállítani.

    „Kicsit felette voltunk az értéknek eddig, így változtatásokat kellett eszközölnünk. Ennek ellenére szerintem az eltérések nem lesznek számottevőek.” – ismertette a tényeket Zak Brown, a McLaren igazgatója.

    „Az a legfontosabb, hogy Andreas (Seidl) és James (Key) a lehető legtöbb forrást tudják felhasználni. A cél az, hogy pontosan annyit költsünk, amennyit lehet, a teljesítményre koncentrálva.”

    A fent említett Seidl szerint a McLaren jövője kétséges lenne, ha nem vezették volna be idén a korlátozást.

    „Fontos téma ez számunkra, és támogatjuk az ötletet, mert ez lehetővé teszi, hogy fenntartható és versenyképes módon maradhassunk a Forma-1-ben.” – magyarázta a német.

    Brown szerint azért még lesz változás a rendszert illetően.

    „Biztos vagyok benne, hogy tanulnunk kell majd az első évből, nem lesz tökéletes minden, de szerintem majd eljutunk oda is. Eléri majd azt, ami miatt bevezették, hogy kiegyenlített legyen a mezőny.”

  • Daniel Ricciardo alig fért be a McLarenbe

    Daniel Ricciardo alig fért be a McLarenbe

    Daniel Ricciardo elárulta, hogy eleinte nehezen fért bele a McLaren pilótafülkéjébe.

    Az ausztrál versenyző idén versenyez először a McLaren színeiben, első találkozása a wokingi csapat autójának cockpitjével pedig szűkösre sikerült.

    „Ez normális” – mondta Ricciardo. „Széles csípőm van.”

    „Ez volt az első ülésmodell, és a meglévő méretek, amikről azt feltételezték, hogy jók lesznek számomra, nem voltak egészen rendben.”

    „Szerencsére csak az ülésről volt szó. Nem a tényleges fülke volt túl szűk. Tehát most már be tudok ülni az ülésbe, és rendben is van.”

  • Norris nincs meggyőzve a sprintfutamok kapcsán: „Úgy szeretem az F1-et, ahogyan van”

    Norris nincs meggyőzve a sprintfutamok kapcsán: „Úgy szeretem az F1-et, ahogyan van”

    A csapatok, az F1, illetve az FIA legutóbbi megbeszélésén a sprintfutamok is terítékre kerültek. Még semmi sem biztos, azonban egy munkacsoport kezdett el dolgozni az ötleten. Mindeközben a pilótákat is megkérdezték erről, és Norrisnak például tetszik:

    „Érdekes lenne kipróbálni valami mást, természetesen addig ameddig természetes eredmények jönnek ki, és nem ad senkinek jogosulatlan előnyt. Mint például az emberek nem a megfelelő pozícióban versenyeznek, hirtelen pontokat tud szerezni, vagy nagy hasznot, vagy pedig nagy hátrányt szednének össze ez miatt.” – mondta Norris a Radio BBC 5-nek.

    Norris kifejtette, hogy nem tetszene neki az, ha ebből fakadóan meg nem érdemelt pontokat tudna gyűjteni.

    „Próbáljuk ki, és vizsgáljuk meg, mivel, ha ez egy jó ötlet akkor nyilván szívesen fogadjuk, de én úgy szeretem a Forma-1-et ahogyan jelenleg van.”

    „Szeretem azt a rendszert, ahogyan ez ki lett találva, ahogyan szombaton belemegyünk az időmérőbe, ez már történelem. Remélem, hogy ez az egész nem fog túl sokat változtatni a rendszeren, de nem bánnám, ha néha kipróbálnak valamit.” – tette hozzá Norris.