Címke: McLaren

  • Russell szerint az Alfa Romeo lehet a legnagyobb meglepetés idén

    Russell szerint az Alfa Romeo lehet a legnagyobb meglepetés idén

    George Russell leginkább az Alfa Romeo teljesítményétől van elájulva a bahreini teszteket követően, miután értékelte a Williams fő riválisait. Az Alfa Romeo pilótái 422 kört tettek meg a három nap alatt, ahogy az AlphaTauri legénysége is pontosan ennyi kört tettek meg. Kimi Räikkönennek erősre sikeredett az utolsó napja az autóban, amikoris 166 kört teljesített a C41-gyel, és végül a negyedik legjobb időt autózta ki.

    2020-ban a Williams gyakran a Haas-szal és az Alfa Romeoval harcolt, ugyanakkor Russell szerint 2021-ben az Alfa előrébb tudott lépni, amit jelzett is Räikkönen remek sebessége az harmadik napon Bahreinben. Így nyilatkozott róla a brit a tesztek után:

    „Igen, Kimi nagyon-nagyon gyorsnak tűnt aznap. El kell, hogy ismerjem, bár részletesebben is át kell néznem még az adatokat, de azt mondanám, hogy jelenleg ők a meglepetéscsapat. Őszintén szólva, nem tudom, hogy mi hol állunk, mert csak másfél órát voltam kint az autóval, ezt követően eligazítás volt, gyakorlatilag fél nyolcig. Azzal viszont szembesültünk, hogy Kimi ma pokolian gyorsnak tűnt.”

    A mclarenes Lando Norris mindeközben azt gondolja, hogy a Mercedes már tart vissza a csúcsra, némi szenvedés után, mivel a pályán úgy nézett ki, hogy a W12-t nem egyszerű vezetni.. Russell, a Mercedes juniorjaként is úgy gondolja, hogy az Ezüstnyilak tudnak majd fordítani:

    „Őszintén szólva, most nem foglalkozom velük. Most, csak magunkra fókuszálok, és nem néztem a srácokat elöl. Kérdeztem őket, hogy megy? Ugyanakkor ők a Mercedes, jók lesznek, ebben teljesen biztos vagyok.”

  • Seidl szerint a riválisok lemásolhatják majd a McLaren diffúzorát

    Seidl szerint a riválisok lemásolhatják majd a McLaren diffúzorát

    A McLaren nem is annyira titkoltan abban bízik, hogy a 2021-es szezont dobogós helyezéssel kezdhetik majd meg. Rengeteg elemző szerint a híres brit csapat lassan a nagyon szoros középmezőnyből idén már inkább az élmezőnybe keveredhet. A 2021-es McLarenen dicséretesen oldotta meg az új diffúzorát, mert kihasználtak egy kiskaput a szabálykönyvben. Andreas Seidl csapatfőnök erről már a német RTL-nek beszélt:

    „Érdemes lesz figyelni, hogy ez a dolog miképp alakul az elkövetkezendő hetekben. Mely csapatok reménykednek abban, hogyha megpróbálják ők is alkalmazni ezt a megoldást, azzal előrébb ugranak-e. Remek dolog látni azt, és boldog vagyok, hogy az aerodinamikai részlegünk rátalált erre a dologra.”

    2021-es céljaikkal kapcsolatban Seidl pedig ennyit mondott:

    „Nagyon-nagyon elégedettek lennénk azzal, ha az első futamon már a dobogóra állhatnánk.”

    Elismerte, hogy Daniel Ricciardo és Lando Norris is futottak a bahreini teszt alatt időmérős szimulációt, azonban nem árulja el, hogy mennyire is mentek el a határjaikig ebben:

    „Nehéz kiolvasni azt, hogy ki, hol áll. Azt gondolom azonban, hogy mi kellően felkészültek vagyunk, és újra szoros harcra számítunk.”

    Azokkal is egyetért, akik szerint Lando Norris 2021-ben még egy lépést tehet előre a karrierjében:

    „Daniel remek mérce lesz Landónak. Ő már bizonyította, hogy tud versenyeket nyerni a megfelelő technikával, ami segíthet abban, hogy Lando is megtehesse a következő lépését. Ne feledjük, nagyon fiatal. Amit eddig láttam tőle, az alapján mondhatom, ezt meg is fogja tenni.”

  • Russell szerint Norris lehet 2021 meglepetésembere

    Russell szerint Norris lehet 2021 meglepetésembere

    Lando Norris lehet az, aki mindenkit meglephet majd a 2021-es szezonban. Ezt jósolja barátja és honfitársa George Russell, aki a Williamsnél versenyez ugyan, de megcélozta Lewis Hamilton versenyülését 2022-re, a Mercedesnél. Így nyilatkozott erről Russell:

    „Szerintem marad Lewis, de jó kérdés, hogy mit akar csinálni.”

    A 23 éves pilóta mindenesetre addig is a mezőny végén tölti az idejét, amíg ez kiderül, de így folytatta:

    „A legrosszabb esetben is annyi történhet, hogy az lesz velünk, ami tavaly, pedig még akkor is jobb formában voltunk, mint 2019-ben. A Ferrari fejlődött a motorja terén, így a riválisaink is jobbak lesznek. Legjobb esetben is csak a középmezőnyben harcolhatunk.”

    Russell generációjából az egyik aki kiemelkedő eredményt érhet el a Forma-1-ben, az Lando Norris, mivel a McLaren is úgy tűnik, hogy egyike a legjobb autóknak a Red Bull és a Mercedes után. Erről ez a véleménye:

    „Daniel Ricciardo egy kemény csapattárs, de szerintem Lando sokakat meg fog lepni. A harmadik szezonját kezdi meg a Forma-1-ben, és mindvégig a McLarennél volt. Ismeri a csapatot, a mérnököket, az autót. Daniel harcolni fog vele, de Lando nagyon gyors, és nagy tapasztalattal rendelkezik az istállóról. Szerintem meg fog lepni egyeseket idén.”

  • Andreas Seidl szerint nem kell sajnálni Sebastian Vettelt

    Andreas Seidl szerint nem kell sajnálni Sebastian Vettelt

    Andreas Seidl nem ért egyet Ralf Schumacher azon kijelentésével, hogy már-már sajnálni lehet Sebastian Vettelt a jelenlegi helyzete miatt.

    Nem alakult túl fényesen az Aston Martin szezon előtti tesztje, ugyanis technikai hibák hátráltatták a csapatot. A német pilóta a három nap alatt összesen 117 kört tett meg, ezzel utolsó előtti helyet érte el ezen a listán (csak az egy napot kapó Roy Nissany végzett mögötte), míg csapattársa, Lance Stroll a 197 megtett körével a 8. lett.

    A szakértővé avanzsált egykori pilóta korábban azt nyilatkozta, hogy már-már sajnálni lehet a négyszeres világbajnokot, amiért ismét nehéz helyzetbe került:

    ,,Szegény Sebastian, számára ez egy teljesen új autó. Azt mondta, hogy a kormányzás másnak érződik és nem boldog.” – osztotta meg álláspontját Ralf Schumacher a német Sky-nak.

    A McLaren csapatfőnöke azonban nem ért egyet honfitársával. Seidl ugyanis úgy véli, hogy a 33 éves pilóta nagyon komoly ellenfél lesz.

    ,,Nem kell sajnálni Sebastiant. Ő egy négyszeres világbajnok, aki rengeteg tapasztalattal bír. Úgy vélem, hogy emiatt egy kis balszerencsén túl tudja tenni magát. Felételezéseim szerint az Aston Martin már az első futamtól kezdve nagyon-nagyon versenyképes lesz Sebastiannal, így számunkra kemény ellenfelek lesznek.” -nyilatkozta Seidl a német RTL-nek.

    A wokingiak vezetője ezen felül megjegyezte, hogy továbbra is a Mercedes és a Red Bull van az élen, ám a két csapat után ádáz küzdelem fog kialakulni a harmadik helyért.

    ,,Nagyon szoros lesz mögöttük. Remélem, hogy harcba leszünk majd a harmadik helyért.”

    Seidl szerint a brit csapat fő kihívói idén a Ferrari, az Alpine az AlphaTauri és a már említett Aston Martin lesznek. Ugyanakkor a 45 éves vezető az Alfa Romeón is rajta tartja a szemét.

    ,,Úgy tűnik, hogy ők is jó munkát végeztek a télen. Nagyon szoros és izgalmas lesz a középmezőny.”

  • Hülkenberg: Sosem volt lehetőségem a Red Bull tartalékosi szerepre

    Hülkenberg: Sosem volt lehetőségem a Red Bull tartalékosi szerepre

    Nico Hulkenberg elárulta, hogy az idei szezonra a Red Bull soha nem ajánlott neki tartalékpilótai szerepkört. A német pilóta feltehetően a Mercedeshez igazol, mint gyári tartalékpilóta, de akár rendelkezésére állhat az Aston Martinnak, vagy a McLarennek is. A 33 éves versenyző elismerte a Servus TV-n, hogy valóban szerette volna megkapni a Red Bull versenyülését, amelyet végül Sergio Perez kapott meg:

    „Persze, hogy örömmel vezettem volna a Red Bull-t is, ezt tagadnom sem kell. Most azonban nem ez volt a helyzet, és végül így döntöttek.”

    Az energiaitalosok tartalékja sem lesz, erről így beszélt:

    „Ez soha nem is volt opció. Az év végén a versenyülésről volt szó. Ami aztán Checóé lett, ahogy azt már ismerjük. Ezt követően a Red Bull hamar azt mondta Alex Albonnak, hogy ő lesz a tartalékjuk, engem meg megkerestek más csapatok.”

    Figyelme továbbra is teljesen a Forma-1 irányába lesz, még úgy is, hogy jelenleg nincs versenyülése:

    „Fontos az, hogy az F1 környékén maradhassak, és megragadjam a lehetőséget ha az eljön, fél szemmel pedig figyelem már, hogy mi a helyzet 2022-vel kapcsolatban.”

  • Leclerc és Danner elég lenyűgözőnek találja a McLarent

    Leclerc és Danner elég lenyűgözőnek találja a McLarent

    Charles Leclerc és Christian Danner szerint a McLaren eddig mutatott teljesítménye igazán lenyűgöző.

    Tavaly ugyan megszerezte a konstruktőri harmadik helyet a csapat, ám az átdolgozott autónak és a Mercedes motornak köszönhetően úgy tűnik, hogy idén még jobban felzárkózhatnak az élmenőkre. Ugyan a teszteredményekből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, ám a McLaren formája többeket is lenyűgözött.

    ,,Az a megérzésem, hogy a Red Bull idén nagyon erős kihívója lesz a Mercedesnek. Ezen felül a McLaren is lenyűgözőnek tűnik eddig.” – fogalmazta meg a meglátásait Leclerc.

    A McLaren autója többekben is mély benyomást keltett, köszönhetően némileg a trükkös diffúzor megoldásuknak, ami minimalizálhatja a leszorítóerő veszteséget.

    ,,Rám legjobban a McLaren hatott. Daniel Ricciardo úgy tűnt, hogy a toppon van, annak ellenére, hogy nem volt sok ideje alkalmazkodni.” – nyilatkozta Christian Danner az F1 Maximaalnak.

    Az ausztrál pilóta ugyanis korábban elárulta, hogy még nem teljesen szokott át a wokingi istálló fékjeire. Ennek ellenére az egykori versenyző szerint a 31 éves pilóta: „hihetetlenül jó munkát végzett.”

    Ezzel szemben az Aston Martinhoz igazoló Sebastian Vettelnek már nem volt ilyen zökkenőmentes a gyakorlása.

    ,,Mindig nehéz azonnal alkalmazkodni egy teljesen új autóhoz, de természetesen nem lehetetlen – ahogy azt Ricciardo is megmutatta.” – tette hozzá Danner.

    Az egykori német pilóta szerint a kanadai-brit csapatnak idén nehezebb lesz megküzdenie a McLarennel.

    ,,Harmadikként akarnak végezni, és ezt meg is valósíthatják. Ám ez lesz az év legnehezebb harca, ugyanis a középmezőnyben ott van a McLaren, az Alpine és az AlphaTauri is. Tsunoda úgy tűnik, hogy nagyon gyors. Az utolsó lépés, ami a csúcsra vezet, hirtelen nehezebbé vált. Ebben a pillanatban szerintem a Mercedes és a Red Bull van az élen, míg a mezőny többi tagja mögöttük helyezkedik el. A középmezőny hatalmas, és úgy tűnik, hogy csak a Haas, valamint a Williams nem tartozik ebbe a kategóriába. – értékelt Danner.

  • Norris elégedett a teszttel, de „még nem minden tökéletes”

    Norris elégedett a teszttel, de „még nem minden tökéletes”

    Lando Norris és Daniel Ricciardo egészen jó hétvégét zártak Bahreinben. A csapat rengeteg kört tett meg ami azt is mutatja, hogy a Mercedes erőforrást sikeresen integrálták az autóba. Egyébként Norris pozitívan értékelt, de nem érzett mindent tökéletesnek.

    „Nagyon nehéz kitalálni azt, hogy a többiek mit csináltak, de magabiztosak lehetünk, hiszen egy egészen jó autónk van. Természetesen van még min dolgozni, nem minden tökéletes, de összességében elégedett vagyok, és izgatottan várom a kezdést.” – mondta Norris a Sky F1-nek.

    A Mercedes erőforrással a fedélzeten úgy néz ki, hogy a csapat egy kicsit azért lépett előre a többiekhez képest, de a Mercedes és a Red Bull még mindig csak távoli célpontnak tűnik. Norris elárulta, sokkal nagyobb magabiztossággal vágnak neki a szezonnak, mint ahogyan azt tavaly tették:

    „Mindent összevetve szerintem egy lépés előnyünk, amit ki is tudtunk aknázni, és még van jó pár olyan jó megoldásunk, amiken tudunk dolgozni mire visszatérünk két hét múlva.” – zárta Norris. A McLaren tavaly a konstruktőri bajnokság harmadik helyén végzett, így igencsak magasan van az a léc amit meg kellene ugrani.

  • Ricciardo máris otthon érzi magát a McLarennél

    Ricciardo máris otthon érzi magát a McLarennél

    Véget értek a tesztek és a McLaren új igazolása, Daniel Ricciardo pedig már tűkön ülve várja a március 28.-ai szezon kezdetet.

    Kétségkívül Daniel Ricciardo teljesítménye volt az egyik legmeggyőzőbb a szezon előtti teszt során, miközben a McLaren megbízhatóan teljesített és mozgott. Az ausztrál és a csapattársa Lando Norris összesen 328 kört teljesítettek, és ő maga rendkívüli mértékben elégedett volt az autóval.

    Nagyon boldog vagyok, hogy megbízhatóan, problémák és kérdések nélkül sikerült abszolválni a tesztet, nagyon sima három nap volt. Hálás vagyok a csapatnak, mind a pályán mind pedig a gyárban lévőknek, hogy egy remek autót tudtak adni nekünk.” – kezdte az ausztrál.

    Elérték, hogy nagyon otthonosan érezzem magam a csapatnál, ezért most kiválóan érzem magam és már alig várom a Bahreini Nagydíjat.” – tette hozzá.

  • Norris magabiztos: Minden simán ment

    Norris magabiztos: Minden simán ment

    A mezőnyben egyetlenként a McLaren csapata váltott motorpartnert, idéntől már Mercedes erőforrásokat használnak. Az átállás úgy fest, jól alakul számukra, legalábbis ez Lando Norris érzése.

    Nem ők voltak a leggyorsabbak, nem is ők tették meg a legtöbb kört, de a testbeszédük arról árulkodik, hogy jó úton haladnak. A három napos tesztsorozat utolsó napját követően Lando Norris az F1TV-nek nyilatkozott.

    „Jó reggel volt, sokat mentünk. Rövid és hosszú etapokat egyaránt” – mondta. „Csak egy tesztről van szó, dolgokat próbálgattunk az autón, különböző egyensúllyal mentünk. Meg kell érteni az autót, hogy készen álljunk néhány hét múlvára. Az egész teszt elég simán ment, mindenféle komolyabb probléma nélkül. Jó, hogy újra Forma-1-es autóban lehetek.”

    „Szerintem eléggé gyorsan sikerült megszoknom az autót és kényelmesen éreztem magam benne” – tette hozzá. „A három nap nem sok, főleg ha ketté van osztva. Nem egyszerű azonnal otthon érezned magad benne, nehéz megszokni. Nem mi tettük meg a legtöbb kört, de nem is voltak gondjaink. Mindenen végigmentünk, a tervhez ragaszkodva. Jó pozícióba helyeztük magunkat a verseny előttre.”

  • Egyszerre lehet a McLaren és a Mercedes tartalékja Hülkenberg

    Egyszerre lehet a McLaren és a Mercedes tartalékja Hülkenberg

    A tavalyi évben Nico Hülkenberg már rászolgált a „szupertartalék” jelzőre, amit idén a nagyok is kiaknázhatnak. A német ugyanis a tavalyi remek beugrásaival elérte, hogy sok csapatnál felmerüljön idénre is a neve.

    A legutóbbi forgatókönyv szerint pedig a Mercedes és a McLaren közötti megállapodás értelmében Hülkenberg mindkét csapatnál rendelkezésre állhat.

    Tavaly egyezett meg egymással az idén már motorpartneri kapcsolatban is álló két gárda, hogy ha szükséges, akkor a McLaren használhatja a Mercedes tartalékpilótáit. Ez idénre is ugyanúgy érvényes lesz közöttük.

    „Idén is úgy fogjuk csinálni, mint tavaly. Lesz most is egy megállapodásunk Totoval és a Mercedes-szel, hogy használhassuk az ő tartalékpilótáit, ha a helyzet úgy adódnak, és mi ennek nagyon örülünk.” – jelentette ki Andreas Seidl csapatfőnök.

    A Mercedesnek ott van tartalékként jelen pillanatban a csapat két Formula E-s pilótája Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries, utóbbi ráadásul korábban a McLaren juniorja volt.

    Toto Wolff azonban most elmondta, hogy egyeztetnek Hülkenberggel, arra az esetre, amikor a két jelenlegi tartalékjuk a Formula E-s kötelezettségük miatt nem tudnak jelen lenni egy versenyhétvégén.

    „Nico jól ismeri a jelenlegi generációs Forma-1-es autókat és gumikat. Mindenképpen jó lenne őt a sorainkban tudni megoldásként, megosztva más csapatokkal is, eléggé elismert pilótának számít.” nyilatkozta a németről a címvédő gárda csapatvezetője.