Címke: McLaren

  • Norris: Nem tudom mit is mondhatnék, ezt elcsesztem!

    Norris: Nem tudom mit is mondhatnék, ezt elcsesztem!

    Lando Norris igazán dühös magára, amiért olyan helyen szélesítette ki a pályát, ahol azért körelvétel jár.

    A brit versenyző már az időmérő első szakaszán is megvillantotta oroszlán körmeit, ugyanis végig a Mercedes és a Red Bull versenyzőivel vetekedett az előkelő pozíciókért. A kvalifikáció utolsó perceiben a McLaren pilótája két lila szektorral hasított, és ideiglenesen meg is szerezte a második helyet. Viszont a 21 éves fiatal a gyors köre során túlszaladt a síkánon, így az idejét törölték. Egy újabb körre már nem tudott elmenni, ezért végül a 7. pozícióba esett vissza.

    Természetesen Norrist nagyon bántja a dolog, hiszen a végeredményt tekintve a második vagy a harmadik rajtkocka várományosa is lehetett volna.

    ,,Csalódott vagyok és dühös is magamra. Nagyon jó nap volt eddig a pontig. A csapat remek munkát végzett, az autó szinte éltre kelt az időmérőn a pénteki módosításoknak köszönhetően. Azon az egy körön nem kellet volna hibáznom… elcsesztem az egészet. Mikor a Q3-ban vagy és esélyed van arra, hogy az eddigi legjobb eredményedet érd el, akkor keményen nyomod. Mikor ilyen sebességgel haladsz, ilyen kicsivel ezt rosszul megítélni… nos, igen. Elégedett vagyok, de nem az én munkámmal hanem csapatéval. Nem jól kezdtünk ezen a hétvégén, de tudunk javulni és megtaláltuk annak a módját, hogy az autót életre keltsük. Jobb munkát végeztünk.” – összegezte Norris az érzéseit a Sky Sportsnak.

  • Norris szerint az időmérő lesz a kulcs Imolában

    Norris szerint az időmérő lesz a kulcs Imolában

    Szombaton dőlhet el sok minden az Emilia Romagna Nagydíjon a McLaren brit pilótája, Lando Norris szerint. Szerinte a szűk aszfaltcsíkon nem lehet majd jól előzni.

    Csak egy DRS zónát alakítanak ki a kanyargós imolai pályán, és bár azt meghosszabbították tavalyhoz képest, Norris így sem számít sok helycserére.

    „Fontos lesz a pályán elfoglalt pozíció, mert Imolában kevés lehetőség van az előzésre. Az egyes kanyar a legjobb arra, hogy próbálkozzunk, de mindenhol máshol trükkös lesz, mert elég szűk a pálya.” – elemezte a brit.

    A brit negyedik helyen zárta az első versenyt, míg csapattársa, Ricciardo hetedik lett. Bár ezzel harmadik helyen állnak a konstruktőri bajnokságban, Norris még így is hiányérzetet tapasztalt a Bahreini Nagydíjat követően.

    „Jó eredménnyel kezdtük a szezont Bahreinben. A célunk az, hogy innentől fejlődjünk, és kihasználjuk a teljesítményünket minden versenyen.”

    „Még vannak olyan területek, amin dolgoznunk kell, hogy még egy kicsivel gyorsabbak és versenyképesek legyünk. Már dolgozunk ezeken, hogy megtegyük a kellő lépéseket.”

    „Az első verseny megmutatta, milyen szoros a küzdelem idén. Izgalmas csaták lesznek majd a pályán, amit már várok.” – fejtette ki a Norris.

  • Ricciardo a McLarennel indulna Bathurstben, de akár az IndyCarban is

    Ricciardo a McLarennel indulna Bathurstben, de akár az IndyCarban is

    A McLaren és Zak Brown kapcsolatait használná a csapat újdonsült pilótája, Daniel Ricciardo ahhoz, hogy belekóstoljon Ausztrália és Amerika legrangosabb szériáiba.

    A McLaren jelen van az IndyCar mezőnyében is a Schmidt Peterson Motorsporttal való partnerségüknek köszönhetően. Zak Brown pedig résztulajdonosa a Walkinshaw Andretti United csapatnak, akik a népszerű Supercars sorozathoz tartoznak.

    A WAU nem először adna lehetőséget egy rendhagyó párosnak a Bathurst 1000-en, 2019-ben két IndyCar pilóta, Alexander Rossi és James Hinchcliffe vezette az autójukat.

    „Meg kell kérdeznem erről Zaket.” – közölte Ricciardo a GP Racinggel. – „Ha nem is fogok versenyezni, akkor is körbe kell vezetnem egy Supercart Bathurstben. Akár egy privát teszten, vagy egy valódi versenyen, de meg kell csinálnom.”

    „Úgy gondolom, most jó esélyem van rá, Zakkel mint barát és csapatfőnök. Azt is szeretné, hogy beleüljünk egy IndyCarba, szóval sok dolgot csinálhatunk még.”

    Az említett sorozat versenye, Bathurst 1000 egybe esik a Japán Nagydíj időpontjával. Viszont a GT autóknak kiírt 12 órás verseny (februárban) jó lehetne az ausztrálnak.

    „Amikor leszerződtem vele [Brownnal] a tavalyi év elején, voltak beszélgetéseink ilyesmiről. Bedobta, hogy indulhatnék ott.” – mondta erről Ricciardo. – „Ha megkérdezne, és meg tudnánk oldani, igent mondanék.”

    Ricciardo már elég jól kijön Zak Brownnal, a csapatfőnök felajánlott neki egy tesztvezetést Dale Earhardt autójával.

  • Hamilton: nem változtam meg, mióta itt vagyok az F1-ben

    Hamilton: nem változtam meg, mióta itt vagyok az F1-ben

    McLarennél töltött idejére tekintett vissza az F1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton, azonban hiába formálta az az időszak, szerinte nem változott bemutatkozása óta.

    „Sokat tanultam ott, de még fiatal voltam, azóta bölcsebb lettem.” – kezdi a brit. – „Akkor megtanultam, mi válik be nekem.”

    „Úgy gondolták, egy pilótának adott tulajdonságokkal kell rendelkeznie, és adott módon helyezkednie. Azonban nem ez a helyzet, és az évek alatt megértettem, hogy ez nálam nem működik.”

    „Meg kellett találnom a saját utamat. Ez sokat segített, hogy ki tudjam magamból hozni a legjobbat. A McLarennél azt tettem, amit mondtak, mert fiatal voltam.”

    Bár versenyzőként sokat fejlődött első éve óta, emberként Hamilton nem tartja magát másnak, mint akkor.

    „Ugyanaz vagyok, aki a kezdetnél, csak több tapasztalattal. Ez a hullámhegyek és -völgyek miatt van, ami megerősíti az embert. Ez egy olyan folyamat, ami mindig folytatódik.”

    „Az elmúlt 15 év többet tanított nekem, mint az egész addigi életem. Hogyan éljem az életem, és hozzak létre munka- és emberi kapcsolatokat. Nem változtam, ugyanaz vagyok, és folyamatosan csak több leszek.”

  • Az AlphaTauri előrelépése nagyban köszönhető a Hondának

    Az AlphaTauri előrelépése nagyban köszönhető a Hondának

    Az AlphaTauri nagyot lépett előre a mezőnyben a tavalyi évhez képest, ami nagy százalékban köszönhető a Honda előrelépésének is.

    Ezt maga, az AlphaTauri csapatfőnöke Franz Tost mondta, aki elismerően beszélt a japán alakulat fejlődéséről, akik egyébként utolsó szezonjukat teljesítik a Forma-1-ben, legalábbis egyelőre:

    „Összességében kis változtatásokat eszközöltünk az autón, de a legnagyobb fejlődés a Honda oldaláról jött, amely egyértelműen jóval erősebb motor lett idénre.”mondta a Speed Week-nek.

    „Azt mondanám, hogy 70 százalék írható a japánoknak, 30 pedig az autónak a teljesítménynövekedés szempontjából.” – mondta Tost.

    Ennek eredményeképpen az osztrák szerint csapata megcélozhatja a konstruktőri ötödik helyet, és rendszeres, stabil résztvevők lehetnek a Q3-ban is.

    „Szerintem a mi ellenfeleink a McLaren, a Ferrari, az Alpine, de még ide sorolnám az Alfa Romeot is. Az Aston Martint jelenleg nem sorolnám ide, de sokszor bebizonyították már, hogy gyorsan fel tudnak zárkózni.” – mondta Tost.

    Végül, de nem utolsó sorban az idén debütáló három sprintversenyről is beszélt:

    „Minden rendben lesz egészen addig, amíg nem fordítja fel az egész szerkezetét. A csapatok jóváhagyása garantált, ugyanakkor az még nem tisztázott, hogy az első három kapjon csak pontot.” – mondta a csapatfőnök.

    „Persze mind Silverstone, mind Monza, mind pedig Interlagos más képet fog majd mutatni, aztán majd meglátjuk mi jó sül ki belőle.” – zárta Tost.

  • Ha Ricciardo távozik az F1-ből, felhagy a versenyzéssel is

    Ha Ricciardo távozik az F1-ből, felhagy a versenyzéssel is

    Daniel Ricciardo elárulta, hogy miután visszavonul az F1-ből, biztosan felhagy a versenyzéssel is, legalábbis tart egy hosszabb szünetet.

    Az ausztrál pilóta már a 10. teljes szezonját tapossa a Forma-1-ben, idén igazolt át a McLarenhez. A már így is sikeresnek mondható karrierjének megkoronázása nyilvánvalóan a világbajnoki cím megszerzése lenne.

    „Amennyire szeretem a sportot és amennyit adott, ugyanannyira szeretnék majd elmenekülni, amikor befejezem” – mondta Ricciardo a Square Mile-nak adott interjújában. „Beletettem a szívem és minden energiám, szóval amikor azt mondom, végeztem, akkor szerintem végeztem. Legalábbis egy kis időre biztosan. Úgy értem, talán egy pontot visszacsábulnék, de azt tudom elképzelni, hogy inkább nagyokat kirándulok, még mindig valami kalandosat csinálva, de kicsit másként, nem előre tervezve. Szóval bármi, ami a zenéhez, az ételhez, vagy akármihez kapcsolódik, egyszerűen jól hangzana.”

  • Villeneuve elmondta, hogy apja Gilles miért legenda még mindig

    Villeneuve elmondta, hogy apja Gilles miért legenda még mindig

    A Williams korábbi pilótája, és 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve kifejtette, hogy apját Gilles-t a mai napig tisztelik, pedig nem lett világbajnok. Annak ellenére, hogy majd 40 éve életét vesztette, Gilles Villeneuve-t mai napig tisztelet övezi. Fia Jacques elérte ugyan azt, amit az apja nem tudott és bajnok lett a Forma-1-ben, de úgy véli, hogy ezt annak köszönheti, hogy Gilles minden alkalommal kockára tette az életét, amikor csak autóba ült.

    Amennyiben Romain Grosjean balesetét vesszük alapul, az F1 jelenlegi biztonsága a valaha volt legjobb a sportág történelmében. Korábban magas volt a halálozási arány, ezért a mai versenyzőkre nem tekintenek már úgy, mint a múlt legendáira. A Gazzetta dello Sportnak így magyarázta ezt Villeneuve:

    „Amikor apám versenyzett, a pilóták az életüket kockáztatták. Igaz, hogy gyakran összetörte az autót, de azt is kihozta belőlük, amire a csapattársai képtelenek voltak. Megnyerte az olaszok szívét, mert szenvedéllyel élt.”

    Az olaszokat emlegetve a tizenegyszeres nagydíjgyőztes kifejtette azt is, hogy miért nem gondolt sosem arra, hogy csatlakozzon a Ferrarihoz, pedig a családjának volt kötődése az istállóhoz:

    „A Ferrari ellen harcoltam, amikor Schumacher volt ott, így nem volt helye egy Villeneuve-nek.”

    A kanadai azt is elárulta, hogy miért csatlakozott a BAR alakulatához miután elhagyta a Williams csapatát, valamint elégedett azzal amit elért, pedig velük már nem tudott nyerni:

    „Jó dolog volt felépíteni egy csapatot, volt benne részesedésem, sok pénzt fektettem bele, még ha ez rejtve is maradt. Büszke vagyok rá, hiszen keveseknek adatott meg az, hogy belőlük lesz a Mercedes. Ugyan Ross Brawn előbb megvette a gyárat Brackleyben, de ez ugyanaz a helyszín és még vannak emberek ott, akiket mi vettünk fel. Versenyzőként persze, ha az eredményeket nézem, ez egy rossz választás volt. Sokkal jobb lett volna a McLarenhez igazolni, akik aztán megnyertek mindent.”

  • Norris: A Mercedes és a Red Bull nincsenek olyan messze

    Norris: A Mercedes és a Red Bull nincsenek olyan messze

    Lando Norris a Bahreini Nagydíj tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy nem akkora a lemaradásuk a két élcsapathoz képest.

    A McLaren tavaly a középmezőny legjobbjaként zárt a harmadik helyen és az idei évet is hasonlóan kezdték, ugyanis Lando Norris 4. lett Szahírban. Új csapattársa, Daniel Ricciardo 7. lett, bár neki sérült volt az autója, amikor Pierre Gaslyval összeért a verseny elején.

    „Közel vagyunk, nem vagyunk mérföldekre a Mercedestől és a Red Bulltól, főleg tavalyhoz képest” – értékelt Norris a Motorsport.com hasábjain. „Szerintem faragtunk a különbségen és remélhetőleg néhány pályán ez még jobban fog látszódni. Nehéz megmondani, hogy mi vagyunk-e a középmezőny legjobbjai, hiszen nem tudom, milyen az AlphaTauri tempója, de az autó szerintem jó.”

    Ugyanakkor a McLarenek az időmérőn kikaptak Charles Leclerc-től, Norrisnak volt is egy csörtéje a monacóival a verseny elején, de sikerült megelőznie.

    Norris elárulta, számítottak arra, hogy jobb lesz a versenytempójuk: „Már tavaly is volt olyan, hogy Charles előttünk végzett az időmérőn, hiszen a Ferrari nagyon gyors tud lenni a kvalifikáción. A versenyen azonban úgy tűnt, szenvedtek. Szerintem mi szimplán gyorsabbak voltunk, ami jó volt, de lehet előttünk pár verseny, amikor jobban bánnak majd a gumikkal és sokkal gyorsabbak lesznek. Mi, a Ferrari és az AlphaTauri elég közel leszünk, várom a csatát.”

  • Ricciardo: Sainz úgy öltözik, mint egy 60 éves, de amúgy rendben van

    Ricciardo: Sainz úgy öltözik, mint egy 60 éves, de amúgy rendben van

    Daniel Ricciardo elmondta, hogy semmilyen feszültség nem volt közte és Carlos Sainz között, hiába akarta azt sugallni anno a Netflix.

    Az ausztrál és a spanyol „kapcsolata” némileg különleges. Mikor a 26 éves versenyző elhagyta a Renault-t és tovább állt a McLarenhez, akkor helyére a 31 éves pilóta ment a csapathoz. Most hogy Sainz a wokingikat is maga mögött tudja és már a Ferrari az otthona, utódja ismét Ricciardo lett.

    Bár ugyan a népszerű streaming szolgáltató próbált némi feszültség csempészni a két pilóta közé a dokumentumsorozat második évadában, (csakúgy, mint előzőleg a Red Bullnál az ausztrál és Verstappen közé) Ricciardo szerint nonszensz volt az egész.

    ,,A második évadban (Drive to Survive) volt néhány epizód vagy részlet, amit én túl erőltetettnek éreztem. Próbáltak valamiféle rivalizálást kreálni köztem és Sainz között, holott sosem volt ilyen. Úgy értem, olyan módon, mintha ő eltérne a többi ellenféltől. Sosem volt semmilyen személyes problémám vele, de a Netflix szeretett volna valami ilyet kreálni. Talán senki sem vette még észre, de számomra ő rendben van. Valószínűleg kaptam már ezt meg olyan srácok esetében, akiket nem kedvelek… ellentétben Carlosszal (Sainz)… Úgy értem, úgy öltözik, mint egy 60 éves, de egyébként nincs baj vele.” – magyarázta nevetve Ricciardo a squaremile.com-nak adott interjújában.

  • Gasly magabiztos: Fel tudjuk venni a versenyt a Ferrari és a McLaren ellen

    Gasly magabiztos: Fel tudjuk venni a versenyt a Ferrari és a McLaren ellen

    Az AlphaTauri nem teljesített rosszul tavaly sem, hiszen Gasly már egy győzelemmel büszkélkedhet, csapata pedig hetedik lett összetettben. A Bahreini Nagydíj után az kijelenthető, hogy az autó nem sikerült rosszra, és Yuki Tsunoda pontjainak köszönhetően az ötödik helyen állnak összetettben.

    Pierre Gasly szerint idén a Ferrarival és a McLarennel lehetnek nagy harcban, legalábbis az első verseny alapján. Az autó nagyon jól teljesített az időmérőn, és a versenyen is. A francia versenyző elmondta, elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a középmezőny élén csatázzanak a riválisokkal:

    „Azt gondolom, hogy a mutatott tempónk alapján a Ferrari és a McLaren környékén vagyunk. ami egy pozitív dolog. Szerintem egyértelmű, hogy az összes pályán harcolni fogunk velük.”mondta Gasly az Autosport.com-nak.

    Ami Gasly önbizalmát még növelheti, az az Imolába érkező kisebb fejlesztések, melyekkel várhatóan az autó még gyorsabb lesz majd. Teljesen optimistán tekint a francia a következő héten esedékes nagydíjra, ahol már pontokat is szerezne:

    „A pozitívumokat nézve, úgy gondolom nagyon jó tempót mutattunk szombaton, az időmérőn, illetve pénteken is a hosszú etapokon, és ott lehettünk volna harcban a Ferrarival és a McLarennel.” – mondta.

    „Ez sajnos nem jött össze, így most annyi dolgunk van csupán, hogy a következő versenyre összpontosítsunk, és biztosan pontokat szerezzünk majd. Biztos vagyok abban, hogy a következő pár versenyen fogunk még velük harcolni.” – zárta Gasly.