Címke: McLaren

  • Button: Ez a legjobb Hamilton, akit láttunk

    Button: Ez a legjobb Hamilton, akit láttunk

    Jenson Button úgy gondolja, hogy egykori csapattársa, Lewis Hamilton élete formájában van, még sosem látta ilyen nyugodtnak és magabiztosnak.

    A Mercedes britje azonban mindössze a második helyen áll az összetettben, 12 ponttal Max Verstappen mögött. A legutóbbi Francia Nagydíjon is holland riválisa mögött végzett, ám nem sok hiányzott neki, hogy harmadik győzelmét is megszerezze a Paul Ricard-on, a két kiállást választó Verstappen az utolsó előtti körben előzte meg.

    „A McLarenes időkhöz képest változott, igen, de ez az év teljesen más” – mondta Button az Express Sport hasábjain. „Jó látni, hogy bízik a saját képességeiben, nagyszerű, hogy jól érzi magát a saját bőrében. Számomra ez az év nagy beszédtémája – hogy mennyire megváltozott idén. Sokkal nyugodtabb az autóban. Az adrenalin még mindig ott van, igaz? Akkor mondasz olyan dolgokat, amiket a verseny után talán megbánsz. De amikor kiszáll az autóból, olyan nyugodt. Monaco egy kemény verseny volt, de azt mondta, hogy sokat tanult, és halad előre. Jó ezt hallani. És úgy gondolom, hogy ez szívből jön, és ez az igazság.”

    „Azt hiszem, a múltban voltak olyan pillanatok, amikor mondani akart valamit, aztán látható volt, hogy összeszedi magát, és átgondolja, hogy mit is kellene most mondania. És aztán megváltoztatja a válaszát, így látható, hogy dolgozik az agya. Ez már korábban is így volt. Amikor csapattársak voltunk, akkor is ez történt. De most úgy érzem, hogy magabiztos a bőrében, és kimondja, amit gondol, ezt nagyon jó látni. Szerintem ez a legjobb Lewis Hamilton, akit eddig láttunk.”

  • Norris: A legtöbb pilóta csak ül a kanapén és órákon át bámulja a Netflixet

    Norris: A legtöbb pilóta csak ül a kanapén és órákon át bámulja a Netflixet

    Lando Norris elmondta, hogy mik azok a dolgok, amiken változtatott az idei szezonban.

    Ebben az évben a brit versenyző eddig minden futamon pontot tudott szerezni, amivel kivívta sokak elismerését. Két alkalommal még a dobogóra is felállhatott (Imola, Monaco), így az ünneplést sem kellett hanyagolnia.

    A 21 éves pilóta attitűdje azonban idén megváltozott. A konzisztens teljesítményén túl, a közösségi médiás platformokon is előkerült a komolyabb arca, sőt nemrég azt is elárulta, hogy mostanában nem ő szokott posztolni a felületekre.

    Korábban sokan támadták Norrist azért, mert túl sok időt tölt a Twitch-en és a többi platformon, ezért úgy döntött, visszavesz ebből a lendületből:

    ,,Az embereknek könnyű volt ezt kifogásként használni, különösen akkor, ha az a valaki egy kicsit más és aktívabb a Youtube-on, a Twitch-en meg a többi platformon. Könnyű számukra a felelősséget ezekre hárítani. Ha rossz eredményt értem el, vagy csak elcsesztem a időmérős körömet, akkor könnyedén mondták azt, hogy: ‘talán jobban kellene koncentrálnod, és nem a Twitch-en kellene szerepelned.’ Annyit elmondhatok, hogy a legtöbb versenyzőnek rengeteg ideje van arra, hogy a kanapén üljön órákon keresztül és bámulja a Netflixet. Ez minden amit csinálnak! Mivel ezt nem posztolják ki, az emberek azt hiszik, hogy 0-24-ben az edzőteremben vannak. Oh, pedig ez nem így van.”

    ,,Mikor van egy kis szabadidőm, pihenek és azt csinálom amit szeretnék, akkor általában beszélgetek a haverokkal, miközben közvetítem azt, hogy ez emberek is nézhessék mit csinálnunk. Ez viszont azt a benyomást kelti, hogy nem töltök annyi időt a munkával és nem próbálkozom úgy, mint mások. Ám ez nem így van. Vissza kellett tehát egy kicsit vennem annak érdekében, hogy azt higgyék, keményen dolgozok és így a lehető legjobb versenyző próbálok lenni.” -nyilatkozta a McLaren pilótája a MotorsportMagazine.com-nak.

    Norris több időt tölt manapság a wokingi főhadiszálláson, ami sok pozitívumot tartogat a számára. Így nem igazán bánja már azt sem, hogy a közvetítések mentén nem tud annyit időt rajongótáborára áldozni:

    ,,Még mindig 100%-osan önmagam vagyok. Minden amit a mérnökeimmel és a csapattal teszek, ugyanolyan maradt. Inkább a kiközvetített magatartás változásáról van szó, és nem annak a megmásításáról, hogy én ki vagyok, mit teszek vagy mondok. Úgy érzem, hogy elég szorgalmas vagyok és nem csak vezetem azt az autót. Sok időt töltök a mérnökeimmel, és próbálom motiválni a csapatot. Ezt viszont nem sokan és nem is gyakran akarják meglátni.” – zárta gondolatmentét Norris.

  • A McLaren duója lelkesen várja a dupla hétvégét a Red Bull Ringen

    A McLaren duója lelkesen várja a dupla hétvégét a Red Bull Ringen

    Lando Norris „különleges helynek” tartja a Red Bull Ringet, mivel az elmúlt szezonban Ausztriában szerezte meg első Forma-1-es dobogós helyezését.

    Tavaly a szezonnyitó dupla futamon Norris a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, miközben a záró szakaszban megpróbálta tartani a lépést Lewis Hamiltonnal, akit a verseny végén öt másodperces büntetéssel sújtottak.

    Idén a következő két futamnak Spielberg és a Red Bull Ring ad otthont, a McLaren versenyzője pedig alig várja, hogy újra ott legyen.

    „Nagyon várom már, hogy Ausztriában versenyezhessek a következő két hétben” – mondta Norris a csapata verseny előtti előzetesében. „Ez egy különleges hely, hiszen itt szereztem az első dobogós helyezésemet a Forma-1-ben.”

    „Az elmúlt szezonban egymás után két erős eredményt értünk el Ausztriában, így remélem, hogy ezúttal is hasonló két hétvégét tudunk majd teljesíteni.”

    „Nem vállalhatjuk túl magunkat, hiszen sok minden más, mint tavaly, például az autó és a gumik.”

    „Leszegett fejjel vágunk neki ennek a két futamnak, és lépésről lépésre haladunk, hogy megpróbáljunk két olyan eredményt elérni, mint amilyen Franciaországban sikerült, de emellett keményen dolgozunk a kvalifikációs teljesítményünk javításán is.”

    Norris csapattárs, Daniel Ricicardo is erős versenyekre számít, de úgy érzi, hogy Ausztriában az időjárás is fontos szerepet játszhat.

    „Már alig várom, hogy egy újabb futamon legyek, egy duplán Ausztriában. Lehet, hogy esős lesz – talán mindkét hétvégén” – mondta Ricciardo.

    „Két nagyon különböző versenyünk lehet, sosem lehet tudni. Azt hiszem, ez egy jó lehetőség számomra, hogy tovább dolgozzak az autón és magamon.”

    „Remélhetőleg építhetünk a franciaországi teljesítményünkre, és megtaláljuk azt az állandóságot, amit kerestünk.”

    Andreas Seidl csapatfőnök hozzátette, hogy annak ellenére, hogy két futam lesz ugyanazon a pályán, a csapat ugyanúgy készül mindkét versenyre, mint ahogyan bármelyik másik hétvégére.

    „Két egymás utáni futam ugyanazon a pályán érdekes kihívást jelent, mivel bizonyos körülmények, például az időjárás miatt két nagyon különböző versenyünk is lehet” – mondta.

    „Ezért fontos, hogy minden futamot külön eseményként kezeljünk, és ugyanolyan felkészüléssel, annak ellenére, hogy ugyanaz a pálya.”

    „Csapatként továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy megőrizzük a jó megbízhatóságot, és az alkatrészgazdálkodással a csúcson maradjunk ebben az intenzív időszakban.”

  • Norris: Túlteljesítettünk a Francia Nagydíjon

    Norris: Túlteljesítettünk a Francia Nagydíjon

    Lando Norris egy újabb ötödik helyet szerzett a Francia Nagydíjon, pedig az időmérőn még éppen csak bejutott a legjobb tízbe. Ezzel a brit tovább tartja azt a sorozatát, hogy pontot szerzett minden versenyen, Baku óta pedig már csak egyedüliként a mezőnyből.

    „Ma túlteljesítettünk” – nyilatkozta Norris az F1i.com nevű lapnak a verseny után. „Nagyon nem számítottam arra, hogy az ötödik és hatodik helyen végzünk, főleg hogy az első köröm eléggé rosszul sikerült. Rosszul váltottam a rajtnál kettesbe vagy hármasba és több helyet buktam.”

    „Jó munkát végeztünk a stratégiával” – tette hozzá. „Jól vigyáztunk a gumikra. Egy kicsit meg vagyok lepve, de örülök. Elfogadjuk, jó pontokat szereztünk. Szerintem ez volt a legjobb versenyünk együtt. Azért vagyok meglepve, mert nem számítottunk erre az időmérő után. Mókás futam volt a sok előzéssel, próbáltunk túlélni a gumikkal. Trükkös volt, de kifizetődött.”

    A McLaren teljesítménye azért is nagy öröm a csapatnak, mert visszaelőzték a Ferrarit a konstruktőri bajnokságban, így ismét ők tanyáznak a középmezőny élén.

  • Ricciardo kezdi otthon érezni magát a McLarennél

    Ricciardo kezdi otthon érezni magát a McLarennél

    Daniel Ricciardo talán eddigi legjobb McLarenes versenyén van túl, hiszen remekül szerepelt a Francia Nagydíjon. Éppen csapattársa, Lando Norris mögött zárt a 6. helyen, ezzel értékes pontokat szállítva csapatának.

    „Jó móka volt, csatáztam, könyökömet kirakva, majd pedig a végén tartanom kellett a helyemet a gyorsan közeledő Gaslyval és Alonsóval szemben” – mondta a verseny után az ausztrál.

    „Örülök, hogy jól éreztem magam vasárnap, volt néhány csata, így jó néhány pontot hoztam a csapatnak – nyilván nagyon örülnek az ötödik és a hatodik helynek –, szóval jó napunk volt, figyelembe véve, hogy honnan indultunk, sőt néhány riválisunk is hátrébb végzett” – folytatta. „Szerintem kezdem magam otthon érezni és remélhetőleg a következő két verseny is mókásnak ígérkezik. Jó látni, hogy a többiek kicsit jobban szenvednek, mint mi.”

  • Brown szerint O’Ward olyan, mint a fiatal Montoya volt

    Brown szerint O’Ward olyan, mint a fiatal Montoya volt

    Zak Brown utalt arra, hogy az IndyCar bajnokságban vezető és a McLarennel kapcsolatban álló Patricio O’Ward kapcsán Forma-1-es jövőt fontolgat. A fiatal mexikói pilótát Juan Pablo Montoyához hasonlította.

    A mexikói versenyző 2019-ben Red Bull támogatott volt, de a sikerek elmaradtak. Idén a második teljes IndyCar-szezonját teljesíti a McLaren SP Arrow-val.

    Alig maradt le a 2020-as bajnokság harmadik helyéről, majd idén májusban, Texasban, megszerezte az első győzelmét az IndyCarban.

    Később detroiti győzelmével ő lett az első az idei szezonban, aki kétszer is nyerni tudott.

    A texasi győzelem biztosította O’Ward számára a McLaren F1-es tesztlehetőséget, Abu-Dhabiban, egy Brownnal kötött fogadás révén, noha utóbbi szerint O’Wardnak még az IndyCarra kell koncentrálnia, mielőtt az F1-ről kezdenének beszélgetni.

    „Az év végén kapja meg a tesztjét” – mondta Brown.

    „Fiatal még, 22 éves, szóval meglátjuk, hova vezet a karrierje.”

    „Jelenleg az IndyCarra koncentráljon még, csak egy ponttal vezet a bajnokságban, és az IndyCar szezon rendre az utolsó futamig tart, ahol körülbelül három, négy vagy öt versenyző is nyerhet még, szóval azt akarom, hogy fókuszált maradjon.”

    „De nagyon le vagyok nyűgözve tőle, és meglátjuk, hogyan teljesít majd az Abu Dhabi teszten, és onnan indulunk majd tovább.”

    Brown idén több IndyCar-versenyen is megfordult – többek között látta, ahogy O’Ward megszerezte a pole-t a szezonnyitón Barberben – és az Indy 500-on is, ahol Juan Pablo Montoya egy két futamra szóló megállapodás részeként csatlakozott a csapathoz.

    Maga O’Ward az év elején a The Race-nek elmondta, hogy az autó az egyik legnehezebben vezethető a sorozatban, de amikor jól megy, akkor erős. O’Ward pedig nagy dicséretet kapott az alkalmazkodóképességéért, mivel az autó időnként alulkormányzottságot, valamint a legtöbb versenyen túlkormányzottságot is produkál.

    Olyan, mint Montoya?

    Ez a képesség, valamint az agresszív stílusa az, ami miatt Montoyához hasonlítják, aki azonnal sztár lett, amikor a Chip Ganassi Racinggel a CART-ban indult és 1999-ben, újonc évében megnyerte a bajnoki címet.

    „Ez egy fantasztikus vezetés volt” – mondta Brown O’Ward detroiti győzelméről.

    „Nagyon emlékeztet engem a fiatal Juan Pablo Montoyára.”

    „Fantasztikus vezetés volt. Ő hatalmas tehetség. Szerintem nagyon természetes tehetség. Úgy tudja dönteni az autót, ahogy Montoyától láttam az oválokon, ami úgy tűnik, nem ijeszti meg.”

  • A McLaren nem zárja ki, hogy indul a Formula E-ben 2022-től

    A McLaren nem zárja ki, hogy indul a Formula E-ben 2022-től

    A McLaren vizsgálja annak lehetőségét, hogy belépjenek az elsőszámú elektromos szériába, a Formula E-be.

    A wokingi gárda, mely az IndyCarban már tavaly óta szerepel, múlt pénteken bejelentette, hogy az Extreme E-ben is versenyeznek a jövőben.

    Kiderült az is, hogy opciós joguk van belépni a Formula E-be a 2022-2023-as szezontól.

    „A McLaren Racing nem indulhat csapatként a Formula E-ben, mert a McLaren Applied a sorozat kizárólagos akkumulátor-beszállítója. Mivel azonban ez a szerződés a 2021-22-es szezon végeztével lejár, a csapat most már megfontolhatja a részvételt. A McLaren Racing 2021-ben továbbra is a sorozatba való belépés megvalósíthatóságának értékelésével fog foglalkozni több meghatározott kritérium alapján, mielőtt döntést hozna a folytatásról” – nyilatkozta Zak Brown a McLaren közleményében.

    Brown azt is elismeri, hogy a McLaren „egy ideje már szorosan figyeli” a Formula E-t, sőt elmondta, hogy a vállalat „pénzügyi helyzete rendkívül erős”.

    „Igen, pénzügyileg nagyon egészségesek vagyunk, ami lehetővé teszi a versenyképességünket a Forma-1-ben, lehetővé teszi számunkra, hogy az Indycarral foglalkozzunk, és azt is, hogy belépjünk az Extreme E-be.”

  • Ricciardo: Azért hagytam el a Red Bullt, mert féltem, hogy önelégült leszek

    Ricciardo: Azért hagytam el a Red Bullt, mert féltem, hogy önelégült leszek

    Daniel Ricciardo elmondta, azért hagyta ott a Red Bullt, mert tartott attól, hogy önelégült lesz.

    2018-ban meghosszabbíthatta volna a szerződését a Bikákkal, ám az ausztrál versenyző helyette inkább a Renault-ba igazolt. A franciáknál ugyanakkor nem volt hosszú a pályafutása, mivel két év után úgy döntött, hogy inkább wokingba képzeli el a jövőjét.

    A Francia Nagydíj előtt Lawrence Barettóval és az Formula1.com-al beszélgetett a 31 éves pilóta. Ricciardo az interjú során többek között azt is elmondta, hogy mitől tarott leginkább az osztrákoknál, és miért döntött a távozás mellett:

    ,,Bizonyos értelemben, azért is hagytam el a Red Bulltól, mert attól féltem, hogy önelégülté válok. Annyira jól éreztem magam a csapatnál, mindenkit ismertem, ezért felmerült bennem az az érzés, hogy talán valamiről lemaradok.”

    Ricciardo szeretett volna kikerülni a komfortzónájából, ezért is hagyta ott az osztrák istállót. A Renault-nál azonban nem a tervek szerint mentek a dolgok, így onnan is távozott. A McLarennél azonban ismét hosszútávra tervez:

    ,,Kicsit több munkát és energiát igényel, de úgy érzem, hogy idővel – és nyilvánvalóan én elköteleztem magam jó néhány évre a McLarennel – ez kifizetődik. Akár 6 hónap múlva, akár 12, de teljesebb versenyzőnek kell lennem.”

  • Hill: Daniel Ricciardo lehet, hogy alábecsülte Lando Norrist

    Hill: Daniel Ricciardo lehet, hogy alábecsülte Lando Norrist

    Damon Hill szerint Daniel Ricciardo egy kissé alábecsülte csapattársa, Lando Norris képességeit.

    6 futamon van túl az F1-es mezőny, és a csapatot váltó pilóták közül a legtöbben már megtalálták azt a bizonyos ritmust. Sergio Pérez és Sebastian Vettel az utóbbi versenyen tündökölt, ugyanakkor Carlos Sainz és Fernando Alonso sem panaszkodhatott. Az ausztrál pilóta azonban még mindig nagyon elmarad csapattársa tempójától.

    Az autóval küszködő Ricciardo viszont nem érzi fenyegetőnek brit kollégája eredményeit, sőt inkább inspirálónak tartja, mivel így látja mire is képes a konstrukció. Ugyanakkor Hill szerint az ausztrál nagyon is meglepődött azon, hogy csapattársa ilyen erős:

    ,,Túl korai kijelenteni azt, hogy Daniel Ricciardónak problémái vannak. Ugyanakkor Lando (Norris) keményebb dió, mint amire számított. Lehet, hogy egy kissé alábecsülte őt. Mindenesetre hozzá kell ehhez szoknia.” – magyarázta álláspontját 1996 világbajnoka az F1 Nation legújabb podcast adásában.

    A brit ex-versenyző és beszélgetőtársa Tom Clarkson, úgy érzi, hogy a 31 éves pilóta pályán kívüli attitűdje is megváltozott a nehéz kezdés miatt.

    ,,Korábban azt mondtam Lewis Hamiltonról, hogy ő most igazán jól érzi magát a média társaságában. Számomra úgy tűnik, hogy mentálisan nagyon egyben van idén. Daniel Ricciardóra ez már kevésbé igazi. Általában ő Mr. Extrovertált. Bejön a sajtótájékoztatóra, elsüt néhány poént mielőtt kezdenénk és hasonlók. Most azonban nem csinál ilyeneket.” – írta meg Clarkson szavait a Racingnews365.com.

    Hill helyeselve a következőket fűzte hozzá:

    ,,Ez jobban észrevehető olyan személyek esetében, mint amilyen Danny (Daniel Ricciardo) is. Ő ugyanis nagyon felkapott és általában szeret is játszani a kamerának.”

    1996 világbajnok szerint az elkövetkezendő Francia Nagydíj sem lesz megfelelő a 31 éves pilóta stílusának:

    ,,Ez nem az a nagy tempós pálya, amit Danny úgy szeret. Megrekedhet az autó keretin belül. Néha ugyanis csak olyan gyorsan tudsz menni, amilyen gyorsan a versenygéped engedi. Máskor pedig felül tudsz kerekedni és tudod kompenzálni a versenygép hiányosságait. Ám, ha nincsenek hiányosságok, akkor megrekedsz.”

  • Még Norris számára is furcsa, hogy ilyen magabiztos az autójában

    Még Norris számára is furcsa, hogy ilyen magabiztos az autójában

    Lando Norris elárulta, hogy az autóban érződő magabiztossága, még számára is egy kissé szokatlan élmény.

    A két dobogós helyezése mellett (Imola és Monaco), a brit pilóta az egyetlen olyan versenyző a mezőnyben, aki az eddigi szezon során mindig pontot tudott szerezni. Ráadásul több, mint kétszer annyi egység szerepel a neve mellett, mint a nála jóval tapasztaltabb Daniel Ricciardónak.

    Ugyan a 21 éves pilóta elmondta, hogy még ő sem tudja teljesen úgy vezetni az MCL35M-et, ahogy szeretné. Ám kellő magabiztossága mentén tudja formálni vezetési stílusát, és így képes kihozni azt, ami a konstrukcióban rejlik.

    ,,Magabiztosnak érzem magam, ami nálam elég ritka élmény. Magabiztosan tudom, hogyan kell vezetnem egy olyan autóban, amiben csak bizonyos területeken lehet nyomni. Sokszor egyértelmű, hogy min kell még dolgoznunk, és mikor néhány egyszerű dolgot összeraksz, akkor azok elkezdenek jól működni. Ez által pedig önbizalomra, és jó teljesítményre tudsz szert tenni.” – ecsetelt Norris a Sky Sportsnak.

    A McLaren versenyzője szerint a magabiztossága szorosan összefonódik azzal, hogy eddig rendszeresen képes volt jó teljesítményt nyújtani:

    ,,Ez egy olyan dolog, amire nem igazán gondolsz az első Forma-1-es évedben, ugyanis nem akarsz oda kilyukadni, hogy ‘nincs még elég önbizalmad’. Ám el se tudod képzelni, mekkora különbséggel jár az, mikor rátalálsz, és úgy érzed, hogy tudod mit kell tenned: tudod, hogy kell egy jó kört összerakni, egy egész hétvégét és így tovább. Mikor egy kissé fiatalabb és tapasztalatlanabb vagy, akkor utálod azt beismerni, hogy nem igazán érzed mit és hogyan kell csinálnod. Ám én most már abban a helyzetben vagyok, mikor tudom mit kell tennem, és mikor sikerül a kitűzött célokat megvalósítani és mindent összerakni, akkor jár a végén a jutalom.” – tette hozzá Norris.