Címke: McLaren

  • Ricciardo elárulta hol veszít időt Norrishoz képest

    Ricciardo elárulta hol veszít időt Norrishoz képest

    Daniel Ricciardo szerint, még mindig vannak olyan területek, amiken Lando Norris egyszerűen jobban teljesít.

    Az idei szezont a brit ifjonc kezdte jobban, míg ausztrál csapattársa próbálta új alakulatánál felvenni a fonalat. A nyári szünet után a 32 éves versenyző formája ugyan javult, ám még mindig akadnak olyan kanyarok, amiket Norris jobban teljesít. Ezért is volt olyan nagy a különbség a két pilóta között Katarban:

    ,,Az ilyen hosszú, közép-sebességű kanyarok jelentik a legnagyobb kihívást az autónak. Nevezzük ezt egyszerűen McLaren stílusnak. Ilyennel lehet legegyszerűbben átfűzni magad ezeken. Lando (Norris) határozottan jobban teljesít ezekben a kanyarokban, én pedig még mindig nem találom igazán az optimális bemeneti szöget. Arról a helyzetről van szó, mikor bemész a kanyarba és a fékezéssel kombinálod a bekanyarodást. Mondjuk úgy, hogy én is próbálom rávenni az autót valamire, de nem olyan gyorsan fordul és megy át a kanyaron. Ez ugyan csak fél tizedet jelent, ám ezekből a hosszú kanyarokból ott sok volt, így kijött a 3-4 tizedes lemaradás. Tényleg csak erről van szó. Hívjuk inkább ezt az autó gyengeségének, ám az az én gyengeségem, hogy még mindig nem tudom ezt jól kezelni.” – nyilatkozta a Racingnews365.com előtt Ricciardo.

  • Norris szerint a Twitteren lévő önjelölt „nyomozók” néha hátborzongatóak

    Norris szerint a Twitteren lévő önjelölt „nyomozók” néha hátborzongatóak

    Lando Norris hosszasan beszélt arról, hogyan „zaklatják” a rajongók a barátait az interneten keresztül.

    Az új generáció egyik kiemelkedő alakjak bevezetett pár új metodikát az F1-es közösségbe. A brit versenyző ugyanis aktívan használta a közösségi médiás platformjait, mémeket gyártott saját magáról, miközben a Twitch-en szórakoztattat az arra tévedőket.

    A pandémia alatt robbant be igazán a Forma-1-es köztudatba, ugyanis szinte mindennap játszott valamivel. Ám az eredményei és a McLaren tempója is jobb lett az elmúlt időszakban, így még több rajongó döntött úgy, hogy Norris mellett teszi le a voksát.

    A legutóbbi szavazás során kiderült, hogy Max Verstappen mellett őt kedvelik még a legjobban, sőt a nők többsége a 22 éves ifjoncra szavazott.

    Azonban a hírnévnek van árnyoldala is:

    ,,Úgy vélem, a legrosszabb dolog ebben az, hogy nem lehet magánéletünk a barátiammal. Ők legtöbbször olyan emberek, akik önhibájukon kívül kerülnek a reflektorfénybe, csak azért mert látták velem őket vagy követem őket a közösségi médiában. Talán ez a legrosszabb dolog az egészben: ha van valaki, aki nem akar nagy felhajtást maga körül, és csak azért mert velem van egy vacsoránál, máris megtalálják őt. Sajnos még mindig sok csúnya rajongó van, akik egyszerűen nem kedvesek, és kihasználnak egy csomó embert. Ez a legrosszabb dolog a népszerűségben, az ilyen emberek. Vannak olyanok akik egyáltalán nem tisztelik a magánéletedet, és azokét sem, akikkel együtt lógsz.” – nyilatkozta Norris az ESPN-nek.

    A közösségi médiás platformokon (legfőképp a Twitteren) gyakran írogatnak az önjelölt nyomozók Norris barátainak, vagy ha épp megjelenik valaki mellett, akkor az illetőt zaklatják:

    ,,Oh, vannak ilyenek, ami őszintén szólva nagyon-nagyon fura. Hátborzongató, hogy egyesek mit csinálnak. Rengeteg időt áldoznak arra, hogy megpróbálnak nyomozni valaki után, vagy csak kideríteni a dolgokat. Általában én nevetni szoktam ezen, mivel viccesnek találom, de azért ez nagyon-nagyon furcsa.”

    Azonban meghúzza a határt ha a barátairól van szó:

    ,,Tiszteletlennek érzem azt, ha valakit önhibáján kívül – csak azért mert a barátom – kritizálnak a közösségi médiában. Csak azért bántják mert nem tetszik nekik a felsője, amit visel. Mindezt azért mert velem látták és ilyen sza**ágok. Ez az egyetlen negatív dolog amit ki tudnék emelni.”

    Ugyanakkor az évek során a brit versenyző felfedezett magában egy „rossz” tulajdonságot is. Képtelen ugyanis sok esetben nemet mondani az autogramot és fényképet kérő rajongóknak:

    ,,Néha a barátaimmal vacsorázom… őszintén szólva nem bánom azt, ha az emberek odajönnek és ezt teszik. Persze, nem a legjobb dolog az, mikor a vacsora közepén vagy, és odamennek hozzád, hogy ‘csinálhatunk egy szelfit’? Úgy érzem ilyenkor, nem mondhatok nemet. Azt gondolom, hogy megutálnának ha ezt tenném és nem lennének többé a rajongóim. Utálok ugyanis nemet mondani, és ez néha gondot okoz. Gyakrabban kellene használnom a szót. Még küzdök ezzel az egésszel.”

    Akadnak olyan helyzetek amiket nem lehet mindig jól kezelni. A McLaren ifjonca elmondta, előfordult már az is, hogy valaki a mosdóban szólította meg, amit elég furcsának vélt:

    ,,Igen, volt már ilyen, nagyon kínos volt. Mikor csak bámulnak, az olyan, ‘oké ez kissé’ fura érzés. Azután másodszor is odanéznek, te meg ott állsz és visszanézel. Ez eléggé kínos tud lenni. Van aki beszélgetést is kezdeményez, te meg azt gondolod: oh, ba**a meg…

    Norris szerint nem sok mindent lehet tenni az ellen, hogy ne ismerjék fel:

    ,,Azon kívül, hogy nem mész ki az utcára, nem sok mindent tehetsz. Van néhány dolog viszont, amivel kissé kikerülhetsz a rivaldafényből. Ám ez is része a dolognak. Nemcsak a Forma-1-re gondolok, hanem azokra az emberekre is, akik más miatt tettek szert hírnévre.”

    A brit pilóta a versenyzésen kívül a mentálhigiéné ápolására és megőrzésére hívja fel a figyelmet. A 22 éves versenyző fontosnak tartja azt, hogy erről beszéljen, mivel őt is érinti a dolog.

    ,,Én nem vagyok Lewis Hamilton. Nem vagyok hétszeres világbajnok, és nem vagyok jártas annyi dologban, mint ő. Lewis a Forma-1-en kívül is népszerű. Én még a közelében sem vagyok az ő szintjének. Ám az új felmérések alapján a második legnépszerűbb versenyző lettem… a rajongók olyan dolgokat látnak nálam, amit másnál nem feltétlenül, és ezt szeretik. Egyelőre minden rendben van, néha kicsit sok ez az egész, de még jó dolognak tartom.”

  • Montoya: A Ferrari 2008-as F1-es autóját vezetni elképesztő élmény volt

    Montoya: A Ferrari 2008-as F1-es autóját vezetni elképesztő élmény volt

    Miután évekig a Ferrari ellen harcolt a Forma-1-ben, a Williams és a McLaren egykori ásza, Juan Pablo Montoya végre a Scuderia autóját is vezethette, és remek élménynek nevezte a 2008-as Ferrari F1-es vezetését Mugellóban.

    Az 1999-es CART-bajnok és 2000-es Indy 500-győztes Montoya szenzáció volt, amikor 2001-ben az Egyesült Államokból a Forma-1-be került. Ralf Schumacher csapattársa lett a Williamsnél. A versenyképes FW23-assal és az erős BMW-motorral Montoya azon kevés versenyzők egyike volt, akik kihívást jelenthettek a nagy Michael Schumacher számára a Ferrari uralkodó éveiben. Először a 2001-es Brazil Nagydíjon egy merész előzéssel hívta fel a német figyelmét arra, hogy megérkezett.

    A Williams abban az évben nem volt tényező a bajnokságban. Montoya mégis három pole pozíciót is szerzett, és megszerezte első győzelmét a Ferrari hazai pályáján, Monzában – ahol a 2004-es időmérőn 162,9 km/órás sebességgel körözött. Montoya végül hét győzelmet szerzett a Williamsnél és a McLarennél, mielőtt a 2006-os idény közepén távozott. Visszatért az Egyesült Államokba, hogy a NASCAR-ban és az IndyCarban versenyezzen, ahol újabb Indy 500-as győzelmet aratott.

    A múlt hétvégi Ferrari Finali Mondiali versenyen, a márka éves ünnepén, Mugellóban Montoya végre beülhetett annak a csapatnak a volánja mögé, amely ellen hat F1-es szezonon keresztül olyan kíméletlenül versenyzett. Montoya egy 2008-as specifikációjú Ferrari F2008-as autóba ült, amely DragonSpeed WEC-csapattársa, Henrik Hedman tulajdonában van. A kolumbiai még mindig teli szájjal vigyorgott, amikor a Motorsport.com olasz kiadása az élményeiről faggatta:

    „Az idei csapattársam, Henrik Hedman meghívott minket, hogy vezessük az autót, és ez nagy királyság volt. Elképesztően nagy élmény! Tudjátok, ez egy olyan versenyautó, amellyel mindig is versenyeztünk az F1-ben. Kicsit furcsa, hogy idejöhetünk, és vezethetünk egy F1-es autót Mugellóban. Úgy értem, ennél sokkal jobbat nehéz is elképzelni.”

    Gyorsaságával és a Schumacherrel valamint a Ferrarival szembeni rendíthetetlen hozzáállásával Montoya hamar a rajongók kedvencévé vált világszerte. Valamint a tifosik nemezisévé. Montoya azonban úgy gondolja, hogy a latinosságát és agresszivitását az olasz szurkolók is értékelték. Persze, nem tudtak neki szurkolni egy versenyhétvégén. Arra a kérdésre, hogy milyen élmény volt számára, hogy ő volt az első számú közellenség, amikor megnyerte a 2001-es Olasz Nagydíjat, Montoya azt mondta, hogy a Ferrari rajongói között sokaknak „vegyes érzésük” volt, amikor látták, hogy legyőzte a Scuderiát:

    „Minden héten le kellett nyomni őket, érted, mire gondolok? Különösen, ha Olaszországba jöttél, a helyre, ahol mindig meg akarod verni őket, és Monzában mindig nagyon jók voltunk, szóval ez mindig nagyon különleges volt. Érdekes volt, mert amiatt, hogy kolumbiai vagyok van ez a latino dolog, és azt hiszem, sok olasz nagyon kedvelt engem. Szóval, azt hiszem, igen vegyes érzéseik lehettek. A Ferrarinak ugyanakkor mindig is olyan történelme volt, meg minden, és az, hogy ennyi év után tényleg beülhettem egybe, majd megtehettem néhány kört, nagyon jó volt.”

    Arra a kérdésre, hogy milyen élmény volt kipróbálni a Ferrari F2008-ast, amely közismerten majdnem a világbajnoki címig repítette Felipe Massát a felejthetetlen brazíliai harcig, Montoya elismerte, hogy ellen kellett állnia a késztetésnek, hogy egy ilyen legendás, felbecsülhetetlen értékű járgányt a végsőkig feszegessen. Kérték, hasonlítsa össze az akkori Williamsét és McLarenét ezzel a Ferrarival, mire így felelt:

    „Az autók nagyon különbözőek. Soha nem gondoltam volna, hogy amikor eljöttem a Williamstől és beülök egy McLarenbe, annak nagyon hasonlóan vezethetőnek kell lennie, de ez nem így volt. Nagy sokk volt ez az elején. Ezt vezetve nehéz kiismerni, mert a gumik sokkal keményebbek, mint amivel mi versenyeztünk. Az autó érzésre persze nagyon jó, látszik, hogy minden jól van megcsinálva rajta. Nehéz ügy ez, mert nagyon keményen akarsz hajtani, de nem akarsz hibázni, hogy valaki más autóját tönkretedd! Belegondolni is kemény, hogy ez az autó volt az utolsó, amivel a Ferrari konstruktőri bajnokságot nyert…”

  • Andreas Seidl nem tud azonosulni a Horner-Wolff szócsatával

    Andreas Seidl nem tud azonosulni a Horner-Wolff szócsatával

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl el nem tudja képzelni, hogy olyan stílust megengedjen magának, mint Horner és Wolff.

    Az utóbbi időben többször is összecsapott verbálisan Christian Horner és Toto Wolff. Legutóbb Horner engedett meg magának igen erős kifejezéseket, amiért aztán be is idézték a versenybírák. A McLaren részéről Andreas Seidl csapatfőnök elfogadja a vb-csatával járó stresszt és hogy ettől a szappanoperától az emberek kíváncsibbak az F1-re. Viszont szerinte kellene lennie egy határnak, amit senki nem lép át.

    „Nyilván rengeteg forog kockán” – próbálta Hornerék helyébe képzelni magát Seidl a Motorsport.com felvetésére. „Másrészt viszont mindezek ellenére nem tudok elképzelni az övékhez még csak hasonló kommenteket sem tőlünk. Akár a győzelmekért harcolsz, akár tökutolsó vagy, nagyon fontos a tisztelet megtartása az FIA, az ő embereik és a többi rivális felé. Ebben együtt vagyunk benne. Meg kell tisztelni még az önkénteseket is.”

    Korábban Michael Masi az FIA részéről is megvédte a pályabírókat, mondván teljesen jogosan jártak el. A személyüket ért támadásokat pedig Masi egyenesen elfogadhatatlannak tartja.

  • Prost: Alonso a legjobb versenyző a Forma-1-ben

    Prost: Alonso a legjobb versenyző a Forma-1-ben

    Fernando Alonso hét évig volt távol a dobogós helyezésektől, de ez végre véget ért Katarban.

    A többszörös világbajnok F1-es legenda Alain Prost, a Renault tulajdonában lévő Alpine csapat egyik kulcsembere a 40 éves spanyolt „a mezőny legjobb versenyzőjének” nevezte. A spanyol Alonsonak utolsó dobogós helyezése 2014-ben volt a Ferrarival, mielőtt a szerencsétlenkedő McLarenhez igazolt. Ezt követően kétéves, idén véget ért „szünetre” vonult, de ezzel a fenti megállapítással nem feltétlenül ért egyet. És ezt el is mondta büszkén a spanyol DAZN műsorszolgáltatónak:

    „Minden tiszteletem mellett, Hamiltonnal és Verstappennel osztozom a dobogón, mássokkal nem.”

    A 66 éves Prost az Auto Motor und Sportnak Katarban így fogalmazott:

    „Számomra ő a legjobb versenyző a mezőnyben. Hihetetlen az, hogy mennyire átlátja a versenyt, amilyen az érzéke a gumikhoz, az autóval kapcsolatos nyilatkozatai és az, ahogyan információt ad a mérnököknek.”

    Prost elismerte, hogy amikor a Renault úgy döntött, hogy Alonsót szerződteti az F1-es visszatéréséhez, szkeptikus volt a kétszeres címvédő hírneve miatt:

    „Fernando mindig azt mondta nekem, hogy egy más emberré vált, és azt kell mondanom, hogy igaza volt. Teljesen az istálló szolgálatába állt, és ez nagyon jót tesz a csapatnak.”

  • Katari Nagydíj: Alonso rekordja, a McLaren fájdalmas jubileuma

    Katari Nagydíj: Alonso rekordja, a McLaren fájdalmas jubileuma

    Az első Katari Nagydíj után Lewis Hamilton tovább közeledett Max Verstappenhez, miközben tovább írta a rekordok könyvét. De rajta kívül mások is rekordot döntöttek, vagy éppen jubiláltak Dohában.

    Lewis Hamilton dohai sikere azt jelentette, hogy a brit már a 30. különböző pályáján tudott futamot nyerni, ami már önmagában rekord, de ezt csak még lenyűgözőbbé teszi, hogy eddig összesen 35 pályán versenyzett.

    Ez volt a címvédő 102. sikere, amivel tovább javította a saját rekordját, ráadásul azt is elmondhatja magáról, hogy a legutóbbi három, teljesen új helyszínen elsőként tudott nyerni. (Portimao, Mugello, Doha). Ha Hamilton egy önálló ország lenne, akkor a futamgyőzelmek nemzeti tabelláján is előkelő helyen állna, hiszen Hamiltonnál több győzelmet csak a német és brit versenyzők szereztek.

    A hétvégéi verseny volt Hamilton számára a 175. olyan futam, amikor legalább egy kört az élen töltött, vagyis a futamainak a 61%-án vezetett. A mezőnyben hozzá legközelebb Sebastian Vettel tartózkodik, 106 versennyel.

    Volt egy versenyző, aki eredményével és ezzel a rekordjával sokkal inkább a figyelem középpontjába került a hétszeres világbajnoknál is. Fernando Alonso ugyanis a dobogón végzett, amire legutóbb a 2014-es Magyar Nagydíjon volt példa. Azóta a kétszeres bajnok 105 futamon indult, ezzel pedig megdöntötte a két dobogós helyezés között eltelt legtöbb idő rekordját. Hogy ez mennyire volt régen? A spanyolnak akkor még több bajnoki címe volt, mint Hamiltonnak, Max Verstappen pedig még nem vezetett Forma-1-es autót.

    Alonso túl a negyvenen állhatott pódiumra, az elmúlt 35 évben ő a harmadik, aki ezt elmondhatta magáról, Nigel Mansell és Michael Schumacher után.

    Két csalódást keltő hétvége után nagy reményekkel érkezett Katarba a McLaren. A wokingiak nem csak a konstruktőri harmadik hely megszerzése miatt reménykedtek jobb folytatásban, hanem mert ez volt a csapat 900. futama is. Lando Norris kései defektje pedig azt jelentette, hogy csupán két pontot tudtak szerezni, amivel messze került tőlük a Ferrari, ezzel pedig elrontva a britek jubileumát. Az örökranglistán ezzel a második helyen állnak az 1028 futamot számláló Ferrari mögött.

  • Furcsa hibaüzenet miatt bukott körönként tizedmásodperceket Ricciardo

    Furcsa hibaüzenet miatt bukott körönként tizedmásodperceket Ricciardo

    Olyan problémára hívta fel folyamatosan Daniel Ricciardo McLarenje az ausztrál figyelmét a Katari Nagydíj első felében, ami igazából nem is létezett.

    Rajtpozíciójához képest végül mindössze két pozíciót tudott előrejönni a Katari Nagydíj leintéséig Daniel Ricciardo. Ezzel az ausztrál a kilencedik helyen befutó Lando Norrisszal ellentétben végül pont nélkül maradt. Ebben a rossz helyezésben közrejátszott egy furcsa és váratlan hibaüzenet is.

    „Csináltam, amit mondott az üzenet és mondott Tom (Stallard) versenymérnök. Spóroltam a benzinnel. Viszont még mindig nem volt elég. Tom folyamatosan instruált, hogy még, spóroljak tovább az üzemanyaggal. Ott tartottunk már, hogy emiatt körönként két tizedet buktunk. Ettől meg persze a fékek is lehűltek és oda volt a tapadás is. Az egész egy lefelé ívelő spirál volt a verseny elején.” – summázott Ricciardo a Motorsport.com kérdésére.

    Aztán hirtelen minden megjavult. „Egyszer csak Tom szólt, hogy nyugodtan nyomhatom, nincs több üzemanyag-spórolás. Én meg: tényleg? Össze voltam zavarodva… Nyilván ez egy rendszerhiba, ami nélkül akár nyomhattam is volna. Ennek lettünk most az áldozatai.”

    Nem ez volt Ricciardo egyetlen problémája. „Nem indultam rosszul a rajtnál, de aztán ott volt Charles (Leclerc) és Lance (Stroll). Ennyire hátul már nehéz belátni mindent, szóval elég nehezen találtam viszonyítási pontot a féktáv vételéhez. Végül emiatt túl korán fékeztem. Szóval már a rajthelyem se volt jó. De nem tudom, mit tehettem volna még.”

  • Norris szerint nem volt előjele a „veszélyes” defektnek

    Norris szerint nem volt előjele a „veszélyes” defektnek

    Lando Norris elmondta, egyáltalán nem számítottak arra, hogy a bal első meg fogja adni magát, ugyanis nem voltak meg az erre utaló jelek.

    A brit versenyző a negyedik helyen haladt, mikor abroncsa felmondta a szolgálatot. Ugyanakkor nemcsak a 22 éves fiatal járt pórul. Valtteri Bottas és George Russell is kénytelen volt egy nem tervezett kiállást megejteni, míg Nicholas Latifi a pálya mellett hagyta autóját.

    Norrist meglepte, hogy a keménykeverékű abroncs olyan hamar elérte a határait.

    ,,Az ember nem számít arra, hogy a gumija csakúgy felrobban, pláne nem a keménykeverék. Még csak nem is teljesítettünk annyi kört abból az etapból. Nagyjából 20 körnél tartottunk. Ennek a keveréknek jóval többet kellene bírnia. Minden pályán vigyázol az abroncsokra, de arra nem számítasz, hogy hirtelen elfogy alólad. Ez ma sok ember számára veszélyes volt. Ennek nem szabadna megtörténnie.” – nyilatkozta a Motorsport.com-nak Norris.

    A brit pilóta hozzátette, nem kapott olyan figyelmeztetés, hogy defekt közeleg. Arra kérdésre, hogy szerinte változtatnia kellene-e a Pirellinek, így válaszolt:

    ,,Ahogy már mondtam, ennek nem szabadna megtörténnie. Ha van ott egy fal, vagy valami, akkor sokkal veszélyesebb lett volna. Jobbá kell tennünk az abroncsokat. Ez így ugyanis elég veszélyes nekünk, versenyzőknek. Minden alkalommal elég sokat kockáztatunk, ám ha nem tudsz csak úgy egy F1-es pályán körözgetni, akkor mit lehet csinálni? Nem volt hosszú az etapunk, 20 vagy 25 kör volt a gumikban. Mindenesetre képesnek kell lennem arra, hogy végig menjek velük a pályán.” – tette hozzá Norris.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Norris elégedett: Arra számítottunk, hogy hátrébb leszünk

    Norris elégedett: Arra számítottunk, hogy hátrébb leszünk

    Lando Norris is meglepődött azon, hogy milyen helyezést sikerült elérnie az időmérőn.

    A McLaren manapság nem úgy muzsikál, mint az év elején. A Ferrari és az AlphaTauri ránőtt a fejükre, sőt már néha az Alpine is átugorja őket. A katari kvalifikáció nem kezdődött jól a wokingiaknak, ugyanis Daniel Ricciardo csak a 14. rajthelyet tudta megszerezni.

    A brit versenyző azonban tovább ment, és a Q3-ban sikerült egy jó kört összeraknia, ezáltal pedig a 6. legjobb időt autózta. Így vélekedett az esemény után a látottakról:

    ,,Nagyon elégedett vagyok! Bár, nem én lettem az első, így van ebben némi csalódás is.” – poénkodott Norris, majd folytatta. – ,,Nem számítottunk arra, hogy a 6. helyen végzünk, azt hittük ennél hátrébb leszünk. Örülök, ugyanis a végén sikerült egy jó kört összerakni. Az eddigi leghosszabb megbeszélésünkön vagyunk túl, ugyanis próbáltuk megérteni a dolgokat. Úgy tűnik ez sikerült. Ha az utolsó szektorban feltartanak, az elég rossz dolog. Ez ugyanakkor egy trükkös pálya. Az időzítés kiemelkedően fontos. Nem egyszerű összerakni a dolgokat, de nem aggódom. Kemény munka vár majd ránk, ugyanis nem a lágy abroncsokon akartunk indulni. Carlos (Sainz) a közepeseken rajtol majd, így egy jó csata vár majd ránk a versenyen.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

  • Ricciardo: Lehet, hogy nekem is árulkodnom kellene, hátha legalább így…

    Ricciardo: Lehet, hogy nekem is árulkodnom kellene, hátha legalább így…

    Daniel Ricciardo számára már eleve az időmérő sem alakult jól és még a poros oldalról is kell rajtolnia. Próbálta elviccelni a helyzetét.

    Lando Norris legalább a Q3-ba bejutott a katari időmérőn és hatodik lett, Daniel Ricciardo viszont csak a 14. helyre kvalifikálta magát Losailben. Emellett ráadásul ez még egy koszos oldali rajtot is jelent az ausztrál számára. A mclarenes így érthető módon kifejezetten depresszív nyilatkozatot adott.

    „Nem elég, hogy rosszul sikerült az időmérő, még a poros oldalról is kell rajtolnom” – sorolta gondjait Ricciardo az időmérő leintése után a Sky kérdésére. „Nagy kár, hogy nincs itt semmilyen betétkategória futama. Hátha tudnak valamit tisztítani a pályán. Vagy nekem is árulkodnom kellene? Nem is rossz ötlet! Felnyomok valakit, hátha így előrébb kerülök. Az egyik Ferrarira is haragudtam, ott volt a Williams, valakibe csak bele lehet kötni…”

    Aztán Ricciardo komolyabb tónusban is folytatta a gyenge időmérő okainak fejtegetését. „Őszintén szólva valószínűleg nem volt meg a kellő tempóm. Egész hétvégén azt keressük. Nem nézett ez ki annyira rossznak, viszont hiányzott még az a néhány tized. A szabad gumiválasztás jó. Viszont ahogy mondtam, leginkább a tempó hiányzott. Izgalmas kanyarok vannak a pályán, viszont pont ezek azok a hosszú kanyarok, amelyekben az autónk a legnehezebb helyzetben van. Ezen rövid távon elég nehéz lenne javítani, nem is tudok belőle sokkal többet kihozni.”