Angliából érkező sajtóértesülések szerint megszületett a döntés, 2026-ban érkezik a Forma-1 mezőnyébe az Audi és a Porsche, ráadásul két, többszörös bajnokcsapat motorszállítójaként.
A CAR magazine belsős információkra hivatkozva számolt be a két motorgyártó döntéséről, de hivatalos bejelentés addig nem történik, amíg a Volkswagen csoport vezetősége rá nem bólint.
E döntés értelmében az Audi lenne a McLaren partnere, de a közös kaland nem csupán motorszállításról szólna, hanem a német gyártó kompletten felvásárolná a jelentős veszteségeket termelő wokingi McLaren Automotive-ot, a tárgyalások már zajlanak és a közel-keleti tulajdonosok is hajlandóak eladni a részleget. Ezzel az egyesüléssel a világ legnagyobb sportautós csoportosulása jönne létre.
Az Audi ezzel a felvásárlással(?) kvázi gyári csapattá alakulhat, addig a Porsche esetében „kisebb” megjelenés valószínűsíthető, ők ugyanis szigorúan „csak” motorszállítóként érkezhet, a jelek szerint pedig a Honda kivonulása után saját motort fejlesztő Red Bull partnereiként.
Megmutatta a McLaren hogyan dolgoznak a 2022-es autón.
Az új éra már itt kopogtat az ajtón, ugyanis februárban az autóbemutatókkal megkezdődik a várva várt szezon. Ám addig is rengeteg dolguk van a csapatoknak, hiszen mindennek el kell készülnie az első versenyre.
A Mercedes korábban már megmutatta hogyan fog muzsikálni az idei motor, sőt a gyári csapat autójáról egy sötét képet is közzétettek. A brit alakulat mindaddig azt tárta a nyilvánosság elé, hogyan munkálkodnak a munkatársaik az idei versenygépen.
A szemfülesek a hastagekben már kiszúrhatták az idei autó nevét is, ugyanis a McLaren MCL36-ként hivatkozik az új „munkaeszközre”.
A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint Lando Norris 2021-es teljesítménye mindent elárul a tehetségéről. A harmadik szezonjában ugyanis a fiatal brit versenyről-versenyre remekül szerepelt, voltak nagyon komoly villanásai is. Megszerezte élete első pole-ját az Orosz Nagydíjon, és körökre volt első futamgyőzelmétől is ezen a hétvégén.
Norris 45 ponttal győzte le újdonsült csapattársát, Daniel Ricciardót, pedig az ausztrálnak a győzelem is összejött Monzában. Zak Brown is értékelte pilótáit a GPFans hasábjain.
„Mindig is elsősorban futamgyőztes versenyzőink, és általában világbajnokaink voltak” – kezdte nyilatkozatát az amerikai. „Ez volt az egyik vonzó oka annak, hogy Danielt az autóba ültessük. A többszörös futamgyőztes csapattárs egyfajta mércét ad, és ez mutatja, hogy Lando mennyire jó. Ez nem meglepő számunkra, de nyilván szeretné látni az ember, hogy tényleg így van.”
„Most már két olyan versenyzőnk van, aki képes futamot nyerni, egy, aki már megtette, és egy, aki kétségkívül meg fogja tenni” – tette hozzá. „Szerintem nem kell, hogy világbajnok üljön az autóban. Szerintem két olyan versenyzőre van szükséged, akikről úgy gondolod, hogy képesek világbajnokok lenni, és én nagyon bízom benne, hogy ők tényleg olyanok.”
Fernando Alonso kicsit unja már a boldogságára vonatkozó sablonkérdéseket. Szerinte ezeket 2007-nek köszönheti, amikor félrement az ő megítélése.
Két év távollét után Fernando Alonso tavaly tért vissza az F1-be az Alpine versenyzőjeként. A köztes időben a spanyol sok műfajban kipróbálta magát, indult Le Mans-ban, az Indy 500-on és a Dakaron is. Alonso 2021-ben egyszer állhatott dobogóra, ezen kívül kulcsszerepe volt a csapattárs Ocon hungaroringi győzelmében.
Alonso korábban úgy fogalmazott, a visszatérés minden pillanatát élvezte. Ezzel együtt nem érez jelentős különbséget ahhoz képest, ahogy mondjuk régebben érezte magát. Erről a Motorsport.comnak beszélt. „Nem értek egyet ezzel. Annak idején, amikor a Ferrarihoz csatlakoztam, pontosan ugyanezeket a kérdéseket kaptam meg tőletek. Hogyhogy ilyen boldog vagy most? Mert ez egy olasz csapat, te meg spanyol vagy? Jobban illetek egymáshoz? Akkor azt mondtam, hogy igen, valószínűleg hasonló mediterrán karakterrel és humorérzékkel rendelkezünk.”
2015-ben, amikor a McLarenhez igazolt, Alonsónak déjá vu-érzése lehetett. „2015-ben visszatértem a McLarenhez és kezdődött elölről minden, ugyanazokkal a kérdésekkel. Hogyhogy ilyen boldog vagy most? Felszabadultál a Ferrarihoz képest, amely magadra hagyott? Úgy is boldogabb vagy, hogy egyébként nem fogsz győzelmekért harcolni? Honnan jött ez a változás? És ezektől sem a Dakaron, sem Indianapolisban nem szabadultam.”
Alonso szerint 2007 miatt ismerik őt félre. „2007-ben a McLarennél egy brit csapat brit versenyzőjével küzdöttem Lewis személyében. Ez valószínűleg rossz üzenet közvetített, ami aztán el is terjedt. Azóta ugyanis mindig mindenki meglepődik, hogy én itt mennyire boldog vagyok. Szóval nem gondolnám, hogy sok minden változott az akkori korszakhoz képest. Boldog vagyok ma, de akkor sem voltam boldogtalan.”
Alonso a fáradtságra fogja 2018-as kiszállását. „Emiatt hagytam akkor abba. Más dolgok jártak a fejemben. Ezzel együtt egy fantasztikus szezon volt az. Zakkel az Indy 500-at terveztük, Stoffellel pedig fantasztikus volt a kapcsolatom. Boldog vagyok, még ha ezt most szerintem senki nem fogja megkapni.„
A Mercedeshez igazoló George Russell az egyes csapatok esélyeit latolgatta az új Forma-1-es éra kezdetén. A brit elmondta, hogy szerinte öt csapatnak lehet esélye maradandót alkotni idén.
Köztük van például a Ferrari is, akit ki is emelt. Az olaszok tavaly harmadikok lettek a csapatbajnokságban, legyőzve a McLaren csapatát.
„Egy olyan csapat, mint a Ferrari, amely nehéz időszakon ment keresztül az elmúlt két évben, nagyon éhes lesz, különösen az új szabályváltozások miatt, hogy újra harcba szálljon” – figyelmeztetett a tavaly első dobogóját szerző Russell a RacingNews365.com hasábjain. „Hasonló a helyzet a McLarennel is. Ezeknek a csapatoknak megvan az infrastruktúrájuk, megvan a tehetségük a mérnöki részlegekben és a versenyzők tekintetében is, hogy igazán harcolni tudjanak.”
Russell beszélt a szezon közbeni fejlesztés fontosságáról is, egy ilyen versenyképes mezőny mellett.
„Tényleg úgy gondolom, hogy valószínűleg öt csapat van, akik mind képesek valami igazán különlegeset alkotni jövőre, úgyhogy abszolút oda kell rakni magad” – folytatta. „Úgy gondolom, hogy a fejlődés jövőre kulcsfontosságú lesz. Nem az fog dönteni, hogy ki lesz a leggyorsabb a barcelonai teszten, vagy a bahreini versenyen. Az számít, hogy kinek sikerül jól megértenie az autóját, és ezekből az alapokból ki tud fejlődni és építkezni az év során, és úgy gondolom, hogy minden csapat nagy előrelépést fog tenni az első futamhoz képest a szezon végére.”
Jenson Button szerint szégyen, hogy a McLaren ilyen korán elpártolt a Honda mellől a három sikertelen szezonjukat követően. Az ex-F1-es brit azt követően nyilatkozta azt, miután a japánok bajnok lettek a Red Bull oldalán a Forma-1-ben.
A Honda hat év kihagyást követően tért vissza a száguldó cirkuszba a McLaren oldalán még 2015-ben. Azonban a japán motorgyártó újabb F1-es kalandja rendkívül kínosan indult, ami miatt már három sikertelen szezont követően elváltak útjaik a wokingi istállóval.
Ezt követően 2018-ban csak a Toro Rosso csapatát látták el hajtóművekkel, majd egy évvel később már a Red Bull is csatlakozott a terstvércsapatához ezen téren. A Honda 2020-ban jelentette be, hogy a következő évad végén ismét kivonulnak az autósport királykategóriájából és a búcsú szépre sikeredett, ugyanis Max Verstappen révén újabb egy világbajnoki címet ünnepelhettek pont 30 évvel Ayrton Senna utolsó vb-címét követően.
Button – aki a 2016-os visszavonulását követően a Sky Sports szakértőjeként kerül vissza az F1 világába – vezethette a McLaren azon autóit, amiket a Honda erőforrásai működtettek, azonban a hatodik helynél nem tudott jobb eredményt elérni az évek alatt. 2009 világbajnok még a gyári Honda csapatánál és annak utódjában, a BAR-ban is versenyzett, akikkel a rendkívül emlékezetes 2006-os Magyar Nagydíjat is megnyerte, ami az első sikere volt sportban.
„A turbóhibrid éra kezdetén még nagyon szenvedtek. Amikor megérkeztek, mindenkivel szemben jelentős volt a lemaradásuk. Az erőforrás nem volt valami erős és emellett még megbízhatatlan is volt.”
„Kár, hogy a McLaren nem tartott ki a Honda mellett. A részükről könnyű volt ujjal mutogatni rájuk, mert így mindenki azt gondolta, hogy a rossz és megbízhatatlan erőforrás miatt vannak ott a mezőny leghátsó traktusában.”
„Az idő előrehaladtával azonban a Red Bull személyében egy remek partnerre leltek, ugyanis nekik megvolt a kellő tapasztalatuk ahhoz, hogy a végső győzelmet is megszerezhessék közös erővel.”
„Jó érzés volt látni nyerni a Hondát, mert Max 2019-es Osztrák Nagydíjon aratott sikere előtt velem nyertek utoljára még 2006-ban a Hungaroringen. Hihetetlen érzés, hogy most újra ők ülnek a világ tetején.”
Daniel Ricciardo valamilyen szinten elveszítette a hitét és már kételkedett magában a monzai győzelme előtt. Az ausztrál „nevetségesnek” titulálta a McLarennél töltött első évének kezdeti szakaszát a rossz teljesítménye miatt.
A Méhészborz mindössze két évet húzott le a Renault-nál és ezt követően szerződött a wokingi istállóhoz, ahol Lando Norris csapattársa lett. Azonban amíg a fiatal brit már a szezon első versenyétől kezdődően szárnyalt, addig Ricciardo szenvedett és nem találta a ritmust az MCL35M volánja mögött autózva.
Norris egy pole-pozíciót és három dobogós helyezést szorgoskodott össze tavaly és a nyári szünet előtt nem sokkal majdnem dupla annyi pontja lett, mint a kilencszeres futamgyőztesnek, aki valósággal szenvedett a szezon első felében.
Azonban az évad második felének kezdetén derült égből villámcsapásként érkezett a feltámadás Ricciardo részéről: nyerni tudott Monzában, miután tökéletesen tudta kontrollálni a futamot már az első körtől kezdődően. Norris azon a versenyen másodikként ért célba, amivel a McLaren volt az egyetlen olyan csapat 2021-ben, aki képes volt kettős győzelmet szerezni.
A McLaren ausztrál versenyzője a győzelmét követően elmondta a csapatrádióban, hogy „a lelke legmélyén tudta azt, hogy egy napon ez a pillanat is el fog jönni” és megköszönte a csapatának, hogy „tartották benne a lelket eddig a pillanatig.”
A Red Bull és a Renault egykori versenyzője elárulta, hogy az üzenet nem csak azoknak szólt, akik már leírták őt, hanem részben magának is, mert a rossz eredményei miatt már néha még magában sem volt biztos.
„Örülök, hogy azoknak volt irányítva az üzenetem, akik már azt gondolták rólam, hogy végem van” – fogalmazott Ricciardo a Motorsport.com kamerái előtt. „Azonban ennek az üzenetnek nem ez volt a lényege. Első sorban nekem szólt az egész, mert voltak olyan pillanatok az évben, amikor már azt kérdeztem magamtól, hogy miért nem megy ez nekem.”
„Tudtam, hogy ez nem igaz, de valahogy ezek a kérdések folyton előjöttek a fejemben. Azt mondtam magamban, hogy még mindig meg tudom csinálni és nem létezik, hogy én erre már nem vagyok képes. Végül sikerült is megmutatnom ezt, aminek nagyon örülök.”
Azonban hiába tudott futamot nyerni Ricciardo, a pontversenyben még így is jelentősen elmaradt Norristól. Habár azt érdemes megjegyezni, hogy az Orosz Nagydíjat követően a wokingi istálló egy komoly hullámvölgybe került és még pontokat is alig tudtak szerezni.
Lando Norris szerint a McLaren szoros csatája a Ferrarival a 2021-es Forma-1-es bajnokság során megerősítette a csapatot, és emiatt nem lettek önelégültek. A két istálló szoros harcot vívott az év során a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért. A Ferrari került ki ebből a párharcból győztesen, annak ellenére, hogy második egymást követő évben is futamgyőzelem nélkül maradtak, míg a McLarennek be kellett érnie a negyedik hellyel. Norris szerint azonban a harcuk egészséges volt a McLarennek, akiknek időnként magukba kellett szállniuk, hogy legyőzzék riválisukat. Így beszélt a küzdelmükről:
„Azt mondanám, hogy ez egész sokat segített nekünk. Ezzel a mentalitással ők tartottak a toppon, hajszoltak minket, próbáltuk megtalálni ezeket a legapróbb részleteket a köridőkben. Könnyű olykor önelégülté válni és elterelni a gondolataidat, különösen, ha egyedül vagy, tiéd a harmadik leggyorsabb autó, és nincs senki elötted sem mögötted, megesik ilyenkor, hogy ebbe a csapdába esel. Szóval ez jót tett nekünk, és vélhetően nekik is, nem volt könnyű évük, tehát azt hiszem, ez mindkettőnknek előnyös volt.”
Annak ellenére, hogy a konstruktőri táblázatban egy helyet visszaestek, Norris úgy véli, a McLaren jobb szezont futott 2020-hoz képest, és azt állítja, jobban felkészült arra, hogy a rajtrács elején harcoljon:
„Kemény idény volt, mégis úgy gondolom, hogy sokkal jobb szezont zártunk, mint tavaly. Közelebb vagyunk az élmezőnyhöz, a Ferrari kivételével a többiekhez képest is sokkal előrébb vagyunk, szóval nagyon jó szezon volt. Nem csak az eredmények és a pontok tekintetében, hanem abban is, ahogy dolgoztunk együtt csapatként, miképp maximalizáltuk a dolgokat. Azt hiszem, jobb helyzetben leszünk 2022-re, amikor gyakrabban fogunk versenyezni velük, és remélhetőleg az élen álló srácokkal is még inkább…”
A Forma-1-es autók is felveszik olyakor az „ünneplőjüket” és egy-egy alkalommal a megszokottól eltérő festésben pompáznak.
A Mercedes vezette be anno a köztudatba a festés átkot (livery curse), ugyanis a Német Nagydíjon tartott nagy ünnepségüknek nem lett jó vége. Idén viszont a McLaren és a Red Bull rácáfolt a rontás létezésére, ugyanis különleges „ruhákban” is tudtak sikereket elérni.
Az év utolsó napját ünnepelve összeszedtük nektek az idei év különleges vagy épp eltérő fényezéseit.
Valami régi, valami új, valami kék és valami Gulf – Gulf x McLaren
A Gulf Oil és a wokingi istálló idén ünnepelte partnerkapcsolatának évfordulóját. A kék és a halvány narancssárga kombináció 1997-ből lehet ismerős, ugyanis a #41 McLaren F1 GTR Longtail ilyen ruhát viselve, a második helyen ért célba a Le Mans-i 24 órás versenyen.
Nemcsak az autó változott a papaya csapatnál, hanem a versenyzők szerelése is. Monacóban különleges overállal és sisakkal versenyeztek, sőt a McLaren x Gulf termékeket azóta is úgy viszik, mint a cukrot a rajongók a csapat hivatalos áruházból.
Az i-re a pontot Lando Norris tette fel, ugyanis a Monacói Nagydíjon a harmadik helyet szerezte meg a különleges színekben
A svájci gárda ismét megragadta az alkalmat, és különleges festéssel rukkolt elő a márka (Alfa Romeo) hazai nagydíjára. Az olasz színekben pompázó C4 azonban nem hozott szerencsét a hinwil-i gárdának. Kimi Räikkönen otthonában a koronavírussal küzdött. Antonio Giovinazzi a 13. helyet csípte el a kaotikus futamon, míg a beugró Robert Kubica 14. lett.
Fotó: Florent Gooden / DPPI/Alfa Romeo Racing Orlen
Fotó: Florent Gooden / DPPI/Alfa Romeo Racing Orlen
Fotó: Florent Gooden / DPPI/Alfa Romeo Racing Orlen
Fotó: Florent Gooden / DPPI/Alfa Romeo Racing Orlen
A japán gyártó úgy döntött, hogy ismét kivonul a Forma-1-ből, ám a motorjait a Red Bullnak és az AlphaTaurinak adja el. A Bikák részlege már épül, és javában csábítják el a rivális istállóktól a szakembereket. A fejlesztések befagyasztása az ő malmukra hajtotta a vizet, ugyanis 2026-ig bőven van idejük „saját motort” kreálni.
Idén viszont búcsút intettek a Hondának, amit egy különleges fényezéssel akartak megspékelni. Eredetileg a Japán Nagydíjon szerették volna alkalmazni a fehér színt, ám a koronavírus miatt idén sem utazott el a szigetre a száguldó cirkusz. A Török Nagydíjon azonban szerencsét hozott az alakulatnak az új szín, ugyanis Max Verstappen a második, míg Sergio Pérez a harmadik helyen végzett. Ugyanakkor a fő ajándék decemberben „érkezett meg”, hiszen a holland szerezte meg a bajnoki címet.
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
A Castrol és a Renault neve már szinte összefort a motorsport világában. A 100. versenyüket így különleges gesztussal dobta fel az Alpine istálló. Az autójuk hátulja ugyanis „bezöldült” és felkerült rá a szimbolikus szám is.
Fotó: Alpine F1 Team
Duplázó McLaren egy kis művészettel fűszerezve – McLaren x Vuse
A wokingi istálló ismét változtatott, ám ezúttal nem cserélték le a teljes színpalettájukat. A Vuse-al és a „Drive by Change” kampánnyal karöltve lehetőséget biztosítottak egy fiatal művésznőnek arra, hogy megmutassa tehetségét. Rabab Tantawy festővászonként használhatta az MCL35M konstrukciót, és saját „kézjegyével” láthatta el azt.
Fotó: McLaren
Fotó: McLaren
Fotó: McLaren
Kiitos Valtteri – Mercedes és a kék rajtszám
Véget ért a finn pilóta „csillagos” útja, hiszen az Ezüst Nyilak úgy döntöttek, hogy jövőre George Russellnek adnak lehetőséget. Az utolsó futamon azonban meg akarták köszönni a nastolainak a szolgálatait, így a konstrukción a rajtszáma kékbe „öltözött”, valamint Bottas is kapott egy kék overált.
Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas
Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas
Most már békén hagyunk Kimi – Alfa Romeo x Kimi Räikkönen x Antonio Giovinazzi
Mindkét pilótájától búcsúzott a svájci istálló, így az autóikra is felkerült egy különleges üzenet. A finn versenyző versenygépén a „Most már békén hagyunk Kimi” felirat volt olvasható, míg Giovinazzi konstrukcióján a „Köszönet mindenért Antonio” szöveg kerüt fel.
Fotó: Florent Gooden/ DPPI/Alfa Romeo Racing
Fotó: Florent Gooden / DPPI/Alfa Romeo Racing Orlen
Tovább növelte Lando Norris magabiztosságát az, hogy olyan versenyzőkkel csatázhatott, mint Lewis Hamilton és Max Verstappen.
A McLaren idén is javulni tudott, így a 22 éves versenyzőjük már a „nagyokkal” is csatázhatott. 2021-ben négyszer állhatott fel a dobogóra, legjobb eredményét Monzában ünnepelhette (2. hely). Pole pozíciót is szerzett idén Norris, ám Szocsiban az eső miatt a győzelem kicsúszott a kezei közül.
A brit versenyző ugyanakkor elmondta, egy kissé változtatnia kell a vezetési stílusán, mikor az éllovasokkal harcol:
,,Nemcsak jobb autóban ülnek, ám ezek a srácok tapasztaltabbak és jobb versenyzők is. Így nagyobb a nyomás, mikor ellenük harcolsz, hiszen tisztában vagy azzal, hogy már kifundáltak valamit az előzés kapcsán. Ebben az egy dologban biztos lehetsz, minden lehetőséget mérlegelnek azzal kapcsolatban, hogyan támadjanak meg, harcoljanak veled és előzzenek meg.” – nyilatkozta a Racingnews365.com-nakNorris.
A McLaren versenyzője úgy véli, hogy ezek a csaták trenírozzák őt igazán a kerék a kerék elleni küzdelemre:
,,Az egyetlen dolog amit ez az egész ad, az a magabiztosság. Ha gyakrabban vagy ott, jó autód van, akkor nem tudnak csakúgy legyőzni. Minden alkalommal, mikor Lewis (Hamilton), Valtteri (Bottas), Max (Verstappen), vagy Sergio (Pérez) ellen versenyeztem, egy dolgot kaptam: nagyobb önbizalmat.”