Címke: McLaren

  • Verstappen nyert, Piastri nagyott betlizett, a Williams dobogós lett az Azeri Nagydíjon

    Verstappen nyert, Piastri nagyott betlizett, a Williams dobogós lett az Azeri Nagydíjon

    Max Verstappen domináns versenyzéssel, tükörsimán nyerte az Azeri Nagydíjat és aratta pályafutása 67. F1-es győzelmét, mögötte azonban nagy volt a csata a további helyezésekért. A második helyre remek taktikával végül George Russell ért oda, míg Carlos Sainz megszerezte a Williams első dobogóját a 2021-es Belga Nagydíj óta. A verseny nagy vesztese a McLaren lett, hiszen Oscar Piastri már az első körben kiesett, Lando Norris pedig csak a 7. helyen ért célba.

    A szombati időmérő káosza után a semleges nézők közül alighanem sokan hasonló folytatásban reménykedtek a futamra, és már rögtön a rajtnál megkapták, a világbajnoki pontversenyt 31 ponttal vezető Oscar Piastri ugyanis katasztrofálisan kezdett és már öt kanyar után kiesett.

    Az időmérőn a McLarenjét összetörő ausztrál csak a 9. helyről rajtolt, de elbaltázta az indulást, ugyanis kiugrott, majd amikor ezt észlelve a fékre lépett, az autójában bekapcsolt a lefulladásgátló, így a piros lámpák kialvása után a teljes mezőny elviharzott mellette. Piastri így a 20. helyen találta magát, de már néhány kanyar után ott loholt a sereghajtók nyomában, csakhogy az ötös kanyarban túl rövidet fékezett, és az időmérőn elkövetett hibájához kísértetiesen hasonló módon orral a falba állt, amivel véget ért a 34 verseny óta tartó pontszerző és 44 futama taró célbaérési sorozata (utóbbi az F1 történetének második leghosszabb szériája volt már).

    Videón a baleset:

    A rajtnál az első hat helyen nem változott a sorrend, így Verstappen mögött Sainz, Lawson, Antonelli, Russell és Tsunoda sorakozott fel a Piastri balesete miatt beküldött biztonsági autó mögé, de a japán mögött már nem Lando Norris, hanem Isack Hadjar következett, akit a 8. helyen követett a McLaren egyetlen állva maradt versenyzője.

    A további sorrend Leclerc, Hamilton, Alonso, Bortoleto, Stroll, Colapinto, Bearman, Gasly, Hülkenberg, Albon és Ocon volt. A Haas francia pilótájának szintén nem alakult zökkenőmentesen az első köre, Hülkenberg ugyanis nekiment a hatos kanyarban és megrongálta az autóját, míg a Piastri mögül rajtoló Fernando Alonso a McLaren bemozdulására reagálva szintén kiugrott, amiért 5 másodperces büntetést kapott.

    A rajt:

    Az újraindításra a 4. kör végén került sor, és a Verstappen, Sainz, Lawson hármas mögött hatalmas csaták bontakoztak ki. Elsőként Antonelli verte vissza Russell támadását úgy, hogy a britnek a fékre kellett lépnie, amivel pozíciót veszített Tsunodával szemben, hátrébb pedig Norris aludt be csúnyán és veszített pozíciót Leclerc-rel szemben, majd hiába próbálta áthámozni magát a monacóin. Az első tíz kör során aztán még két helycsere történt a pontszerző helyeken: a problémákkal küzdő Hadjart a Leclerc, Norris, Hamilton hármas mindhárom tagja megelőzte; a 10. körben pedig Russel visszavette az elveszített pozíciót Tsunodától.

    Leclerc megelőzi Norrist az újraindításnál:

    15 kör után az élen Verstappen már 4,4 másodperccel vezetett Sainz előtt, aki 3,3 másodpercre szakította le Lawsont, őt viszont ekkorra már DRS-távolságon belül szorongatta Antonelli, míg az ő sarkában Russell loholt ugyanennyire. Az olasz azonban nem tudott előzni, ezért inkább elévágással próbálkozott – egy körrel azután, hogy Albon 10 másodperces büntetést érőn kilökte az ötös kanyarban Colapintót – és a 18. körben lecserélte a közepes gumijait keményekre.

    Ám Lawson nem reagált egyből, miként Russell sem, Leclerc viszont a 19. körben érkezett. A 3. és 4. helyen álló kettősből végül az új-zélandi jött hamarabb a következő körben, majd Antonelli elé tért vissza, de a célegyenesben az olasz simán kikerülte, majd le is szakította.

    Albon nekiment Colapintónak:

    Egészen a 27. körig az Antonelli, Lawson, Leclerc hármas volt az egyedüli, aki kereket cserélt, de ekkor a szintén közepesről keményre váltó Sainz is meglátogatta a szerelőit a 2. helyről, majd a 6. helyre visszatérve folytatta. A vezető ötös azonban tovább rótta a köröket Verstappen, Russell, Tsunoda, Norris, Hamilton sorrendben, a McLarenen ráadásul a közepes gumik voltak, Norris azonban ezeken is jó tempót autózott.

    Közülük elsőként Hamilton érkezett az 51 körös futam 36. körében, majd 8 másodperccel Leclerc mögé állt vissza a 9. helyre. A hétszeres világbajnokot a következő körben Norris követte, a McLaren pedig az Olasz Nagydíj után ismét elrontotta a kerékcseréjét (4,1 másodperc), a brit így csak Lawson és Leclerc párosa mögé tudott visszaállni a 8. helyre.

    A 38. kör végén Tsunoda is a szerelői felé vette az irányt, a Red Bull pedig tökéletesen dolgozott, amivel visszaküldte a japánt Lawson elé, ám az új-zélandi rögtön támadott és elviharzott a japán mellett, aki Leclerc-rel szemben ezzel együtt megtartotta a kerékcserék kezdete előtti pozícióelőnyét.

    Lawson lendületből elment Tsunoda mellett:

    A 39. körben ezután Russell folytatta a sormintát a kerékcserékkel és megtartotta a Verstappen mögötti második helyet, azaz Sainzot, Antonellit és Lawsont is átugrotta. Verstappen a 40. körben érkezett és simán, 12 másodperces előnnyel visszaállt az élre.

    Leclerc-nek eközben hamarosan nagyobb gondja is akadt annál, hogy Tsunodát kergesse, Norris ugyanis a friss közepes gumikon elkezdte szorongatni, majd a 40. kör végén a célegyenesben DRS-sel simán kikerülte és átvette a 7. helyet.

    Miután mindenki letudta a cseréjét, Verstappen, Russell, Sainz, Antonelli, Lawson, Tsunoda, Norris, Leclerc, Hamilton, Hadjar sorrendben vágott neki az első tíz a hajrának, az első két helyen azonban normál esetben nem számíthattunk csatára. Hátrébb Antonelli elkaphatta volna Sainzot a dobogóért, de kopottabb gumikon nem tudta hozni a spanyol tempóját, Lawsonnal szemben meglévő 9 másodperces előnye azonban a 4. hely őrzéséhez bőven elegendő volt. Az 5., 6. és 7. helyen viszont már minden nyitott volt, Lawson, Tsunoda és Norris ugyanis DRS-távolságon belül követte egymást.

    A japán a 45. kör elején próbálkozott először, de Lawson kivédekezte a támadást az egyes kanyarban, majd a 46. körre négyszereplőssé változott a vonat, mivel a Leclerc-t megelőző Hamilton felzárkózott Norris mögé. A remélt csata azonban elmaradt, a hátralevő körökben ugyanis Norrison kívül senki nem tudott értelmezhető támadást indítani, de Tsunoda az utolsó kör elején őt is kordában tartotta, így a sorrend már nem változott.

    Verstappen az élen senkitől sem zavartatva húzta be karrierje 67. győzelmét és faragott 19 pontot a hátrányából Norrisszal, 25 pontot pedig Piastrival szemben. 324 ponttal így továbbra is Piastri vezet, őt 299 ponttal követi Norris és 255 ponttal Verstappen.

    A holland mögött Russell és Sainz jött be a 2. és 3. helyen, a pontszerző helyeken pedig Antonelli, Lawson, Tsunoda, Norris, Hamilton, Leclerc és Hadjar volt a további sorrend.

  • Piastri-katasztrófa Baukban: a McLaren versenyzője már az első körben kiesett (videó)

    Piastri-katasztrófa Baukban: a McLaren versenyzője már az első körben kiesett (videó)

    A jelek szerint csökkenni fog Oscar Piastri 31 pontos előnye az összetett élén, az ausztrál versenyző ugyanis két hatalmas hibával kezdte az Azeri Nagydíjat, a második pedig már a kieséséhez vezetett.

    Amilyen kaotikusan zajlott szombaton az időmérő, annyira kaotikusan indult a vasárnapi Azeri Nagydíj, a tegnapi balesete miatt a 9. helyről rajtoló Oscar Piastri ugyanis kiugrott, ami miatt a fékre kellett lépnie, az autójában bekapcsolt a lefulladásgátló, és mire a piros lámpák kialvása után elindult, már a teljes mezőny elviharzott mellette.

    A pontverseny éllovasa ezután a 20. helyen eredt a többiek után, és már néhány kanyar után támadta az előtte haladókat, amikor az ötös kanyarban elfékezte magát és nyílegyenesen a falnak rohant. Ezzel véget ért 34 verseny óta tartó pontszerző és 44 futama taró célbaérési sorozata (utóbbi az F1 történetének második leghosszabb szériája volt már).

    A baleset videón:

  • Komoly változtatásra kényszerül a McLaren Piastrinál az Azeri Nagydíj előtt

    Komoly változtatásra kényszerül a McLaren Piastrinál az Azeri Nagydíj előtt

    Oscar Piastri az Azeri Nagydíj időmérőjén a falnak rohant és csak a 9. helyen végzett, ami annak tükrében nem olyan nagy tragédia a számára, hogy végül bajnoki riválisa és csapattársa, Lando Norris is csak a 7. helyet szerezte meg. A becsapódás azonban akkora volt, hogy a McLaren komoly munkára kényszerült miatta.

    A The-Race.com ugyanis kiderítette, hogy Piastrinál vázat kell cserélni a futam előtt, a McLaren szombat esti vizsgálatai ugyanis kimutatták, hogy az időmérőn használt váz javíthatatlan mértékben megsérült, ezért a tartalékra lesz szükség. Normál esetben az ilyen csere akkora változtatásokat jelent, hogy azok bokszutcai rajtra kárhoztatják a pilótát, ám a McLaren képes volt mindezt úgy végrehajtani, hogy ne szegje meg a sportszabályzatot.

    Piastri balesete:

    Az ugyanis előírja, hogy vázcsere esetén minden lecserélt alkatrésznek ugyanolyan tevezésűnek és funkciójúnak kell lennie, mint az eredetinek, illetve ugyanolyan tömeggel és tehetetlenséggel kell rendelkeznie, emellett a felfüggesztés beállításai sem változhatnak.

    Piastri tehá megtarthatja a 9. rajthelyet, ahonnan a futamon még bármire lehet esélye, főleg, ha az is hasonlóan kaotikusan alakul majd, mint az időmérő. „Szerintem Oscar időmérős teljesítménye nagyon erős volt. A balesete előtti kanyarokban jóval gyorsabb volt, mint a későbbi pole pozíciós idő [Verstappentől], de túlbecsülte a tapadást a féktávon a hármas kanyar előtt. Korábban is láthattuk, hogy Oscar jellemzője a hétvége alatti folyamatos építkezés, ez is egy ilyen hétvége.”

    Piastri mellett az autóját a Q1-ben összetörő Franco Colapinto is új vázat kap a ma 13 órakor rajtoló futamra, de neki a váltóját is kicserélik, miközben ő is megtarthatja a rajthelyét, a 16. pozíciót.

  • „Most én vagyok a lúzer” – Norris és a McLaren egymásra mutogat, melyikük hibázott az időmérőn

    „Most én vagyok a lúzer” – Norris és a McLaren egymásra mutogat, melyikük hibázott az időmérőn

    A McLaren messze a legrosszabb időmérős produkcióját nyújtotta idén az Azeri Nagydíjon, hiszen Lando Norris és Oscar Piastri csak a 7. és a 9. helyre kvalifikáltak. Az autóját összetörő ausztrál esetében nem kérdés, hogy az ő hibája volt a gyenge eredmény okozója, Norrist illetően viszont attól függ, őt vagy csapatfőnökét kérdezzük…

    Piastri annak is köszönhetően vezeti a bajnokságot az év nagyobb részében csapattársa előtt, hogy látványos hibák nélkül vezetett. Most viszont sokakhoz hasonlóan őt is túszul ejtette a bakui pálya, az ausztrál a Q3-ban még mért kör nélkül állt, amikor falhoz csapta a McLarent a 3-as kanyarban.

    „Azt hiszem, csak egy kicsit későn fékeztem. Még nem láttam az adatokat, de általában akkor blokkoljuk a fékeket, ha elkésünk a fékezéssel. Szóval alighanem csak annyi történt, hogy túl sokat akartam, és ráfizettem. Csalódás, hogy így lett vége, mert jól éreztem magam az autóban” – ismerte el hibáját Piastri, aki felkészült arra, hogy vasárnap előre kell verekednie magát.

    „A győzelem egy kicsit ambíciózusnak tűnik, de majd meglátjuk. Abban biztos vagyok, hogy előre tudunk majd lépi, mert az autó az egész hétvégén gyors.”

    Piastri 31 ponttal vezet a tabellán Norris előtt, a brit azonban nem tudott igazán profitálni csapattársa ritka hibájából, hiszen maga is csak a 7. helyig kvalifikált, noha ő maga átvészelte az időmérőt. Egyetlen Q3-as gyorsköre az utolsó pillanatokban azonban messze volt az ideálistól, hiszen a falra tapadva is utazott néhány métert a pálya második szektorában, bár szerinte a rossz eredményének elsődleges oka az volt, hogy a McLaren elsőként küldte őt a pályára a Piastri által kiváltott piros zászló után.

    A váratlan top 3-asok egyike rámegy a dobogóra – káoszidőmérő után jöhet a káoszfutam?

    „Talán két tized ment el, ami néhány helyezésbe került, de semmiképp nem lett volna elég a Maxhez képesti 1,1 másodperc ledolgozásához” – mondta Norris a vezetői hibájáról.

    „Szerintem hiba volt részemről, vagyis hát részünkről, hogy elsőként hajtottam ki a bokszutcába. Persze ha a gyorsköröm teljesítése után sárga vagy piros zászló érkezett volna, akkor mi lettünk volna a hősök, mindenki más pedig vesztes. Így viszont inkább én tűnök lúzernek, ők pedig hősöknek. De ezen a pályán ilyen kockázatokat kell vállalni, és néha rosszul jövünk ki belőle.”

    „És mivel még mindig csepegett egy kicsit az eső, a később érkezőknek a tapadása is jobb volt. Ez a döntésünk most nem működött, de átbeszéljük, és legközelebb már jobbak leszünk.”

    A McLaren kétségtelenül jól menedzseli a csapaton belüli harmóniát, miközben két versenyzője a bajnoki címért harcol, és nagyítóval kell keresni a véleményütközéseket is idén az istállón belül. Ezúttal viszont maga a csapatfőnök, Andrea Stella cáfolt rá Norris érvelésére, szerinte az időmérő végén alkalmazott taktikájuk helyes volt, és a pilótán múlt, hogy nem jött össze egy erősebb helyezés.

    „A hátralévő idő és a lehetséges sárga zászlók is nyomást jelentettek. A mi helyzetünkben fontos volt, hogy teljesítsünk egy kört. Csak végül az a kör nem lett olyan jó, mint akartuk volna. De azáltal, hogy elsőként hajtottunk ki, védve voltunk a sárga zászlóktól, és mi diktálhattuk a tempót a gumik felmelegítésével is a kivezető körön. Ebből a szempontból úgy éreztük, jól állunk, szóval inkább csak a kör kivitelezésén múlt” – terelte finoman a felelősséget Norris felé Stella.

    A McLaren úgy érkezett erre a hétvégére, hogy a konstruktőri bajnoki címet is bebiztosíthatja, amennyiben 9 ponttal többet szerez a Ferrarinál, miközben a Mercedes nem szerez 12-vel, vagy a Red Bull 33-mal többet, mint ők. Jelen rajtpozíciók alapján azonban a Ferrarival és a Mercedesszel szembeni feltétel sem teljesül, szóval Norrisnak és Piastrinak mindenképpen feljebb kell küzdenie magát, hogy ne kelljen a csapatnak a következő versenyhétvégére, Szingapúrba is magával cipelnie az ünnepléshez szükséges pezsgőket és egyéb kellékeket.

  • A balesetező Norris szerint rosszabb is lehetne a helyzet, ha nem megy neki a falnak

    A balesetező Norris szerint rosszabb is lehetne a helyzet, ha nem megy neki a falnak

    Nem a McLaren volt a pénteki edzésnap leggyorsabbja az Azeri Nagydíjon, olyannyira, hogy hat csapat is jobb köridővel zárt, mint a szezon domináns istállója. Ennek persze köze lehet ahhoz, hogy Lando Norris és Oscar Piastri is zűrös második edzést teljesített, de a brit szerint a hétvége további részén legalább három egyenrangú kihívója lesz a McLareneknek.

    Norris a második edzés derekán a 4-es kanyarban a falhoz csapódott a bal hátsó kerekével, aminek nyomán kitört az autó felfüggesztése, és bár vissza tudott evickélni a bokszba, a gyakorlás ezzel mindössze hét megtett körrel véget ért számára, és a hosszú etapokról már lemaradt. Pár perccel később Piastri szintén lekoccolta a falat, és bár őt is visszahívták a bokszba ennek nyomán, az ő autója nem sérült, folytatni tudta a munkát.

    A McLarenek ugyan az első edzést még a két legjobb idővel zárták, ám a másodikon, amelyen másfél másodpercet javult a tempó, már csak a 10. és a 12. helyen zártak, egy másodperc körüli lemaradással a leggyorsabb időt autózó Lewis Hamiltonhoz képest. A nap legjobb köridőinek összesítésében a McLaren csak a hetedik helyen áll, és még ha ez nem is ad valós képet a hétvégén a konstruktőri cím bebiztosítására hajtó wokingi csapat helyzetéről, Norris felhívta a figyelmet a Ferrari jelentette veszélyre.

    „Ez elég sokba került ezen a pályán – mondta balesetéről a brit, akit az Autosport idéz. – De inkább járok így amiatt, mert a határokat feszegetettem, semmint hogy egyáltalán ne tegyem oda magam. Persze bosszantó, mert szerettem volna magasabb üzemanyagmennyiséggel is kipróbálni ezeket a gumikat, amelyek lágyabbak a tavalyiaknál. De ez van, ezt a hátrányt máshol kell behoznom.”

    Skizofrén kívánságok juthatnak Alonso drukkereinek eszébe, hogy minél tovább lássák őt a pályán

    „Tavaly simán ők [a Ferrari] voltak a leggyorsabbak, annak ellenére is, hogy Oscar győzött. Szóval arra számítok, hogy a Ferrari most is gyors lesz. A Red Bull pedig pénteken sohasem teszi oda magát, de aztán alszanak egyet, és amikor felébrednek, ismét gyorsakká válnak. Holnap tehát legalább három másik autótól számítok kihívásra.”

    Piastrit a koccanáson túl még a felügyelők is elővették, miután a második edzésen egy alkalommal nem lassított kellően sárga zászlós jelzés mellett, de a meghallgatás után megúszta egy figyelmeztetéssel.

    „A tempó ott van az autóban, de jelenleg még nem olyan egyszerű kihozni belőle. Kipróbáltunk néhány dolgot a második edzésen, és át fogjuk nézni, min változtathatnánk holnapra. Volt pár necces helyzetem, de így is sok pozitívumot elraktározhatunk ebből a napból” – értékelte a napját a bajnokságot vezető ausztrál.

  • Norris a McLaren kritizálásáról: Mindenki negatív akar lenni

    Norris a McLaren kritizálásáról: Mindenki negatív akar lenni

    Lando Norris reagált a McLaren monzai csapatutasítását kísérő negatív visszhangokra.

    Annak a brit versenyző volt a kedvezményezettje, ugyanis a csapata elrontotta a kerékcseréjét, amivel Oscar Piastri mögé került, természetesen önhibáján kívül, ezért a McLaren beavatkozott és helycserére szólította fel a pilótáit. A konstruktőri vb-címet akár már Bakuban bebiztosítható csapat többször hangoztatta, hogy előre lefektették a házon belüli szabályokat a hasonló esetekre, viszont többek szerint veszélyes vizekre eveznek, ha folyamatosan megpróbálják ilyesfajta lépésekkel kiegyenlíteni a külső tényezők hatását két versenyzőjének bajnoki harcában.

    Norris úgy véli, törvényszerű volt a bírálatcunami. „A mai világban mindenki negatív akar lenni, rosszakat akar mondani másokról. A médiának szalagcímekre van szüksége, hogy olvassák az anyagokat, ezért nem volt meglepő számomra. De a csapatot ez nem befolyásolja” – jelentette ki az Azeri Nagydíj előtti csütörtöki sajtónapon.

    „Erre lehet számítani manapság, ilyen világot élünk, több a negativitás, mint a pozitivitás. A magunk módján folytatjuk tovább, akár egyetértenek vele mások, akár nem, ez nem a mi problémánk, és nem is érdekel bennünket.”

    A monzai csapatutasításról Piastri is megszólalt azután, hogy aludt rá néhányat.

  • Piastri: Lassú kerékcsere miatt nincs helycsere, de Monzában más volt a helyzet

    Piastri: Lassú kerékcsere miatt nincs helycsere, de Monzában más volt a helyzet

    Oscar Piastri már aludt néhányat az Olasz Nagydíj végeredményét befolyásoló McLaren-csapatutasítás óta, s továbbra sem lát kivetnivalót a csapat döntésében, még ha az előzetes megegyezésük az is volt, hogy a csapat nem fogja helycserével korrigálni, ha elrontja egyikük kerékcseréjét.

    Monzában Piastri azáltal került Norris elé a bokszkiállások után, hogy a brit időt veszített a bal első keréknél dolgozó egyik szerelő hibája miatt, de az ausztrál hamarosan le is lassított, hogy visszaadja a második helyezést csapattársának, a McLaren ugyanis ezzel próbálta korrigálni saját hibáját.

    A döntés szokatlannak számít az F1-ben, mint ahogy az is, hogy egy csapat ennyire görcsösen ragaszkodjon a két versenyzője közötti egyenlőség megtartásához. A történtek persze bőven adtak beszédtémát a paddockban, és olyanok is akadnak, akik szerint a McLaren veszélyes vizekre evez, ha folyamatosan megpróbálja kiegyenlíteni a külső tényezők hatását két versenyzőjének bajnoki harcában.

    „Úgy hiszem, elég szabadságunk van ahhoz, hogy a saját sorsunkat alakíthassuk a bajnokságban” – vélekedett Bakuban Piastri, akit az Autosport idéz.

    „Nincs válasz arra, hogy helyes volt-e az a döntés. Ha az ellenkezőjét csináljuk, akkor a rajongók másik fele vélekedett volna úgy, hogy rosszul cselekedtünk. De ezen nem lepődök meg. Elvégre a verseny egy fontos pillanata volt, a nézők pedig hajlamosak azonnal ráugrani minden vitatott esetre.”

    Norris megszegte a fontos tanácsot, jól jött ki belőle

    Amikor Monzában Piastri megkapta a felszólítást, hogy engedje vissza maga elé Norrist, először még ő is kételkedve fogadta azt, és jelezte mérnöke felé, hogy tudomása szerint „a versenyzés részének” számítanak az efféle bokszutcai hibák, vagyis a McLaren belső szabályai szerint nem köteles átadni a pozíciót csapattársának az, aki ilyenből profitál. Piastri most kifejtette, hogy az Olasz Nagydíjon rendkívüli helyzet miatt került sor mégis a cserére, hiszen a mögötte érkezőkkel szembeni védekezés miatt hajtott ő elsőként a bokszba (amivel további előnyt szerzett Norrisszal szemben), noha ennek joga az előrébb haladó versenyzőt illeti.

    „Úgy döntöttünk, hogy a lassú kerékcsere a versenyzés része marad. De Monzában volt egy másik tényező is a lassú kerékcsere mellett, hiszen a bokszkiállásunk sorrendje is hozzájárult ahhoz, hogy végül visszacseréltünk a helyünket” – magyarázta.

    „Ha egy pontosan ugyanilyen eset megismétlődne, akkor ugyanilyen lebonyolításra számítok, de tulajdonképpen lehetetlen, hogy ilyen még egyszer előálljon. Minden egyes történésre persze nem készülhetünk fel előre, de a csapatban egy hullámhosszon vagyunk, tiszteletben tartom a döntésüket, és megbízom abban, hogy a lehető legjobbakat hozzák meg.”

    A McLaren elég kiterjedt rendszert dolgozott ki arra, milyen elvek mentén csatázhat egymással a bajnoki címért Piastri és Norris, erre szoktak olykor papaja-szabályokként hivatkozni. A pontversenyt vezető ausztrál szerint azonban ezeket a szabályokat a külvilág legfeljebb akkor ismerheti meg, ha egy-egy éles szituációban alkalmazásra kerülnek.

    „Rengeteget beszélgettünk arról, hogyan kezeljük az egyes helyzeteket, de ez köztünk marad. Ha felfednénk ezeket a dolgokat, akkor mindenki más is tudná, és így nagyon könnyű célponttá válnánk. Szóval ezt megtartjuk magunknak” – mondta Piastri.

  • Piastri nem fogja a saját pecsenyéjét sütögetni a McLaren rovására

    Piastri nem fogja a saját pecsenyéjét sütögetni a McLaren rovására

    A számára rossz csapatdöntést követően Oscar Piastri azt mondta, meg akarja őrizni azt a gondolkodást a McLarennél, hogy közös siker nélkül nincs egyéni sem.

    A külső szemlélőnek úgy tűnhet, a McLarennél túltolják az egyenlősdit, aminek legutóbbi megnyilvánulását az előző futamon, az Olasz Nagydíjon láttuk: Piastrit visszarendelték Lando Norris mögé annak elrontott kerékcseréje után, mert úgy érezték, nem lenne tisztességes, ha a csapat hibája miatt maradna a pályán kialakult sorrend.

    A világbajnoki címért küzdő páros mindkét tagja átélte már a wokingiaknál, milyen, amikor fel kell áldozniuk a saját eredményükből valamennyit a csapattárs javára, és engedelmeskedtek is. Piastri leszögezte, hogy nem akar kilógni a sorból, ezért a jövőben is a McLaren érdekeit helyezi a középpontba.

    „Jól kitárgyaltuk az előző héten a történteket, és hogy mit tehetünk azért, hogy minden egyértelműbb legyen, hogy javuljunk. Azt hiszem, ez is része a tanulási folyamatnak. Tudom, hogy a csapat összességében mindig a legjobbat akarja számomra” – nyilatkozta az ESPN-nek.

    „Ezt meg akarom tartani. Nem érhetek el saját sikereket anélkül, hogy a csapat sikeres, ezért nagyon fontos számomra, hogy ennek a szellemét megőrizzük.”

  • Hiába lehet rekordkorai bajnok a McLaren Bakuban, a Ferrari csúcsát mégsem döntheti meg soha

    Hiába lehet rekordkorai bajnok a McLaren Bakuban, a Ferrari csúcsát mégsem döntheti meg soha

    Már régóta szemernyi kétség sincs afelől, hogy a McLaren lesz a 2025-ös F1-es szezon konstruktőri bajnoka, ráadásul a soron következő futamon jó eséllyel már szert is tehetnek a behozhatatlan előnyre. Bizonyos szempontból ez lenne minden idők legkorábbi címszerzése, más szempontból viszont közel sem.

    Hatalmas átbillenés történt két szezon alatt stabil szabályrendszer mellett az F1-ben: 2023-ban még a Red Bull volt az a csapat, amely mindent vitt, idén viszont már a McLaren teljesíti története sok szempontból legdominánsabb szezonját. A wokingiak éppen a monzai hétvége után kiálthattak világgá egy rekordot: újabb kettős dobogójukkal idén már 27 pódiumnál tartanak, ami a legtöbb, amit a csapat egy szezon során valaha szerzett. Persze ma már rekordhosszúak a szezonok, de így is összevethető ez a teljesítmény a korábbiakkal: az 1988-as 25 dobogójukat múlták most felül, abban az évben 16 versenyből állt az idény, és idén Monza is pont a 16. verseny volt, tehát eddig a pontig valóban ez a legszorgosabb évük (csak öt dobogót nem szereztek meg az eddig elérhető 32-ből).

    A jövő hétvégi Azeri Nagydíjra pedig a McLaren már a bajnoki címvédést ünneplő pólókat is bekészítheti, hiszen az idei tendenciák alapján jó esély van rá, hogy máris bebiztosítja azt nekik Lando Norris és Oscar Piastri.

    Baku után a hátralévő hét futamon és három sprintversenyen összesen maximálisan 346 pont lesz még gyűjthető, tehát a McLarennek legalább ekkora előnnyel kell távoznia az Azeri Nagydíjról, hogy bajnokká váljon. Jelen pillanatban még mindhárom másik élcsapatnak van matematikai esélye arra, hogy fordítson, de ez az esély persze pusztán elméleti síkon létezik. A Ferrari 337, a Mercedes 357, a Red Bull pedig 378 pontos lemaradásban van hozzájuk képest. Ez azt jelenti, hogy a McLarennek Bakuban a Ferrarinál 9 ponttal kell többet szereznie, a Mercedes nem szerezhet 12-vel, a Red Bull pedig 33 ponttal többet, mint ők. Ha mindhárom forgatókönyv megvalósul, a McLaren behozhatatlan előnyt épít ki a szezon hátralévő részére.

    Utóbbi két csapatnak csekély is az esélye a versenyben maradásra, a Mercedes idén csak egyszer, Kanadában teljesítette ezt a most szükséges feltételt, a Red Bull pedig egyszer sem. Olyan is csak Montrealban történt idén, hogy a McLaren nem tudott kilenc ponttal többet gyűjteni a Ferrarinál, de ha az olaszoknak sikerülne nyerniük Bakuban, akkor azzal biztosan elodáznák a bajnokavatást. Való igaz, a Ferrarinak egyetlen futamgyőzelme sincs még 2025-ben, de Monza után Charles Leclerc éppen az azeri pályát nevezte meg azok egyikének, ahol erre talán eséllyel pályázhatnak.

    Komoly csapás éri a Ferrarit, ráadásul az egyik rivális profitál belőle

    De nézzük a lehetséges rekordot: ha a McLaren a jövő hétvégén konstruktőri bajnok lesz, hét futammal a szezon vége előtt éri ezt el, ilyet korai lezárást pedig még soha egyetlen csapatnak sem sikerült elérnie. Persze a naptárbővülésnek is szerepe van abban, hogy ez immár lehetséges. A korábbi rekordot, az utolsó hat futam tét nélkülivé tételét a Red Bull jegyezte éppen két évvel ezelőtt, 2023-ban, de öttel a vége előtt is csak az 1988-as McLaren és a 2004-es Ferrari tudta lezárni a matematikai egyenletet – még a Mercedesnek is csak négy volt a legjobbja.

    A dátumot illetően viszont más a helyzet a korai lezárásokat illetően: jövő vasárnap szeptember 21-ét írunk, ezzel a McLaren túlszárnyalja a két évvel ezelőtt szeptember 24-én bajnokká avanzsáló Red Bullt, és naptári szempontból a legkorábbi bajnokavatás lesz az övék 2007 óta – amikor elég antiklimatikus módon, éppen a wokingiak kizárását követően Spában egyből be is biztosította bajnoki címét a Ferrari szeptember 16-án.

    A Ferrari a 2000-es évek elején lerendezett három domináns szezonjával azonban ezeket is messze felülmúlta az augusztus 19-i, 18-i és 15-i címszerzésekkel. A mai, már decemberig elnyúló naptárak ezzel szinte már matematikailag sem versenyezhetnek, hiszen idén augusztus elején még csak éppen túl voltunk a szezon felén. A rekorder pedig alighanem örökre fennmarad az ősidőkből, amikor nyúlfarknyi naptárak és több szempontból is eltérő pontszámítások dívtak még: 1961-ben a Ferrari a nyolcfutamos évadban is hárommal a vége előtt bajnoki címet ünnepelhetett az aintree-i Brit Nagydíjon. Amikor még csak július 15-ét írtunk.

  • A McLaren „nagy titka” nem működött Monzában, ezért volt jobb a Red Bull

    A McLaren „nagy titka” nem működött Monzában, ezért volt jobb a Red Bull

    Nagyon atipikus pálya a monzai a háromszoros F1-es világbajnok szintén F1-ig jutó fia szerint, ami megfosztotta a McLarent a legnagyobb erősségének kiaknázásától.

    Max Verstappen fair küzdelemben, erőből győzte le a McLareneket az Olasz Nagydíjon az időmérő edzésen és a futamon egyaránt, amire előzetesen sokan nem számítottak, ám mint arról mi is írtunk, a pálya jellegzetességei az autók tulajdonságaival, valamint a négyszeres világbajnok által szorgalmazott beállítási iránnyal kiegészülve abszolút magyarázattal szolgálnak a történtekre.

    Nelson Piquet Jr. a Pelas Pistasban pedig rámutatott arra is, hogy a versenyen látottak megmutatják, mi történik akkor, amikor a wokingiak nem tudják kiaknázni a kivételesen jó gumikezelésben rejlő potenciált. „Erre egyáltalán nem számítottunk, nem igaz? – tette fel a kérdést a Renault egykori F1-es pilótája. – A Red Bull annyira jól teljesített. Egyértelműen az ő autójuk volt a jobb ezen a hétvégén, de itt teljesen más konfigurációban kell használni, mint a többi pályán. Sok az egyenes és nagyon kevés nyújtott kanyar van, szóval ez egy nagyon atipikus pálya.”

    „Amikor technikásabb részhez érsz a tradicionálisabb pályákon, amelyek nagy hőt generálnak az abroncsokban, mindenkinek gondja van a gumik túlmelegedésével. Ezért keringtek olyan történetek, hogy [a McLarennél] vízzel próbálják hűteni a gumikat, hogy tovább tartsanak. Monza viszont nem igazán olyan pálya, ahol gondot okoz a túlmelegedés. A McLaren nagy titka, hogy keményebben tudják nyomni neki anélkül, hogy túlhevítenék az abroncsokat, Monzában azonban ez nem jön ki, ezért volt ez jobb pálya a Red Bullnak.”

    Persze nem csak ez az egy faktor játszott szerepet, de tény, hogy az előzetes várakozásokkal szemben a McLaren a futamon sem tudott labdába rúgni Verstappennel szemben, ami a fentebb taglalt okok mellett akár annak is köszönhető, hogy a Red Bull kezd rátalálni az RB21-es megfelelő beállítási tartományára. Hogy ez a folytatásban mennyit hoz majd a konyhára, az persze csak később derül ki.