Címke: McLaren

  • O’Ward szerint nevetségesek az F1 szuperlicensz szabályai

    Pato O’Ward továbbra sem tett le F1-es álmairól, éppen ezért nevetségesnek tartja az F1 szuperlicensz szabályait.

    Amikor arról kérdezték, hogyan tudja elérni a szükséges pontszámot ahhoz, hogy F1-es pilóta lehessen, azt válaszolta: „Fogalmam sincs. Ez egy remek kérdés!

    Úgy értem, számomra nevetséges, hogy valaki, aki negyedik és harmadik volt az IndyCar bajnokságban, nem tud 40 pontot szerezni a szuperlicenszben. Azt hiszem, sok versenyző egyetért velem” – mondta a McLaren versenyzője a Motorsport.com-nak.

    A mexikói versenyző gyors számításokat végzett az interjú közben.

    Amennyire én tudom, a bajnoki negyedik hely 10 pontot adna, a harmadik 20-at, így azt feltételezem, hogy én 30 pontnál tartok.

    A 2021-es IndyCar szezon bajnoki másodikja, Pato O’Ward azonban kijelentette, nem stresszel túl sokat ezen a témán.

    Nem igazán foglalkoztat a dolog, mert bármennyire is azt mondom, hogy „Ó »talán itt is szerezhetsz néhány pontot, talán ott is«, a végén ezeket a döntéseket úgy is a felsőbb vezetés hozza meg.

    „Ha ők nem akarják megadni neked a licenszet, akkor úgy is azt fogják mondani, hogy »Bocs haver, még kell 10 pont és még egy év versenyzés«.”

  • Brown szerint páran „túszként tartják fogva a sportágat”

    Brown szerint páran „túszként tartják fogva a sportágat”

    Zak Brown kiakadt a rivális csapatokra amiért folyamatosan lobbiznak a költségvetési sapka megnövelése miatt.

    A McLaren vezetője szerint páran „csekkfüzetekkel” akarnak világbajnokságot nyerni, így nagyobb pénzügyi teret és több sprintfutamot szeretnének. A „büdzsé korlát” 2021-ben mutatkozott be, tavaly 145 millió dollárra kellett leredukálnia az istállóknak a költségvetésüket. A tervezet szerint idén ez az összeg 140 millióra, míg 2023-ra 135 millióra csökkenne.

    Ugyanakkor a vezetők és a versenyzők bérezése, valamint a marketingköltségek nincsenek benne a megszorításban.

    Az amerikai vezérigaztó szerint vannak csapatok, akik a sprintfutamon szerzett károkra hivatkozva „aránytalanul megnövelnék a számokat”. Brown úgy véli, ez egy burkolt kísérlet arra, hogy az élen állók megvédjék versenyhelyzetüket, és megtartsák előnyüket a többiekkel szemben.

    2021-ben három sprintversenyt rendezett a száguldó cirkusz, idén ezt a számot már hatra növelik. Az elsőt rögtön a bahreini nyitó futamra ütemezték.

    Az új korszak hajnalán az alakulatoknak az új szabályokkal is meg kell birkózniuk. Brown így felszólította az ellenfeleit és arra kérte őket, felejtsék el a követeléseiket:

    ,,Azzal, hogy idén 140 millióra, jövőre meg 135-re csökkeni a költségvetési korlát, a pénzügyi szabályok esélyt és igazságosabb keretet biztosítanak számunkra. Így csökkentve a legnagyobb bevételű és legjobb forrásokkal rendelkező csapatok előnyét. Ugyanakkor továbbra is törekednünk kell a gazdasági fenntarthatóságra a sportágban. Egyes csapatok még mindig ürügyeket keresnek arra, hogy felemeljék ezt az összeget, és így a csekkfüzetükkel nyerjék meg a bajnokságot. Erre jó példa az egyes riválisok azon folyamatos lobbizása, hogy a sprintfutamokon szerzett károk kapcsán növeljék a sapka összegét. A szombati sprintversenyekkel a Forma-1 ugyanakkor új nézőket szerzett, növelte a sportág ismeretségét, bővítette a globális rajongótáborát.” – írta Brown a McLaren honlapján.

    „Egyes istállók viszont továbbra is a költségvetési plafon összegének emelését követelik.  Annak ellenére, hogy egyértelmű bizonyíték van arra, hogy a sprintversenyeken elenyésző kár keletkezett, így ezek a csapatok alig burkoltan próbálják megvédeni a versenyelőnyüket. Az érvényben lévő struktúra mentén ezek az alakulatok túszként tartják fogva a sportágat és megfosztják a nézőket és magát a sportot is attól, ami a legjobb lenne. Úgy tűnik, hogy ezek a csapatok képtelen elfogadni azt, hogy a költségvetési plafon a sport érdekeit szolgálja.” – tette hozzá az amerikai vezető.

    Ugyanakkor a McLaren vezére a „B” csapatokra is kitért:

    ,,A jelenlegi szabályok elég erősen a „B” istállóknak/megrendelő alakulatoknak kedveznek. Ez azonban nincs összhangban az F1 azon elvével, miszerint valódi konstruktőrök egy csoportja egyenlő feltételek mellett versenyzik egymással. Ez aláássa azt, hogy mit jelent „F1-es csapatnak” lenni, károsítja a sportágat is. A Forma-1-nek 10 valódi konstruktőrre van szüksége, ahol minden gárdának – az erőforrásokat és váltók belső részeit kivéve – meg kell terveznie és elő kell állítania azokat az alkatrészeket, amik a teljesítmény szempontjából relevánsak. Jelenleg túl sok és túl diverz üzleti modell áll fenn a csapatok között. Ha megpróbáljuk ugyanazt az összetett szabályrendszert alkalmazni mindegyikre, és még ellenőrizni is akarjuk őket, akkor az feleslegesen bonyolult és kompromitáló eredményeket szülhet.”

    „Összefoglalva, a jelenlegi helyzet lehetővé teszi azt, hogy a „B” csapatok túlságosan versenyképesek legyenek a többi konstruktőrhöz képest. Ezen felül az A „istálló” is jócskán profitál a partnerei adataiból és előnyeiből. A jelenlegi konstrukciók mentén, minden olyan csapatnak, aki bajnok esélyes szeretne lenni, rendelkeznie kell egy „B” alakulattal. A Forma-1 viszont nem erről szól.”

     

  • Norris: Ricciardóval nagyon más a kapcsolatom

    Norris: Ricciardóval nagyon más a kapcsolatom

    Lando Norris elmondta miben más a kapcsolata Daniel Ricciardóval.

    A brit versenyző baráti viszonyt ápol korábbi csapattársával, Carlos Sainzcal. A két pilóta érdeklődési köre megegyezik, hiszen versenyeztek már együtt online, sőt még a golfozást is együtt űzik. Ezzel szemben az ausztrállal nincs annyi közös programja a 22 éves ifjoncnak, mivel a 10 évvel idősebb csapattársát más dolgok érdeklik.

    Ugyan Norris jól kijön Ricciardóval, és a kölcsönös tisztelet is fennáll a munkakapcsolatukban, ám nem olyan szoros a kötödés a két fél között:

    ,,A pályán kívüli érdeklődési körünk nagyon különbözik. Ő a borokért, a divatért és egyéb dolgokért van oda, míg én inkább az e-sportot és a golfot szeretem. Csakúgy, mint Carlos (Sainz). Vele együtt szimulátoroztam és időnként együtt is golfozunk. Ahhoz, hogy szorosabb legyen a kapcsolat, egy dolog kell: együtt kell tölteni az időt, és együtt kell szórakozni. A golf az egyike volt azoknak, ami jobbá tett minket.” – nyilatkozta a spanyol Motorsport.com-nak a McLaren fiatalja.

    Norris kihangsúlyozta, hogy most már komolyabban veszi a dolgokat, és kevesebb időt fordít a szórakozásra. Ezért is javult annyit tavaly:

    ,,Most sokkal jobban koncentrálok, mint korábban. Többet foglalkozok az igazán fontos dolgokkal, jobban odafigyelek a versenyzésre és a teljesítményemre. Több időt töltök a mérnökeimmel, és kevesebbet a szórakozással meg a csevegéssel. Ugyanakkor a mókázás is megmaradt, csak már nem olyan sűrűn jön elő. Nagyobb hangsúlyt fektetek a prioritásokra és a munkamorálra.”

    Ugyanakkor a brit versenyző és a Ferrari spanyolja továbbra is jó barátok, mindazonáltal, hogy le akarják győzni a másikat:

    ,,Még mindig jó barátok vagyunk. Időről-időre beszélgetünk, viccelődünk, nevetgélünk és hasonlók. Nagyon jól kijövünk egymással, ez 2019 óta nem változott. Viszont mindennél jobban le akarjuk győzni a másikat. Ez kölcsönös és része a kihívásnak.”

  • 3 konstrukciót mutat be egyszerre a McLaren februárban

    3 konstrukciót mutat be egyszerre a McLaren februárban

    A McLaren Group nem aprózza el a dolgot, ugyanis három konstrukciójáról is lerántja a leplet februárban.

    A wokingi istálló ezen összetétele híres arról, hogy nem fél az újdonságoktól. Az Unboxed anno úttörőként mutatta be a versenyhétvégék menetét, Lando Norris szerződéshosszabbítását is „új játékként” aposztrofálták, ezen felül beígértek egy dalt is még tavaly, ami azóta sem látott napvilágot.

    A papaya színű gárda most még nagyobb fába vágta a fejszéjét, ugyanis február 11-én három versenygépet is bemutat. A Forma-1-es csapat mellett, az Arrow McLaren SP és a McLarenXE (Extrem E) gépeiről is lehull a lepel, emellett az e-sport csapat is kiemelt szerepet kap.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

     

  • O’Ward nem adta fel az F1-es álmot

    Miután a holtszezonban „álmai” autóját tesztelhette, Pato O’Ward továbbra is nagyon érdeklődik az F1-es versenyzés iránt.

    Az Arrow McLaren SP pilótája a hétfői, szezon előtti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „jelenleg egy dologra koncentrálok, és ez az egy dolog az IndyCar”, miközben több kérdésre is válaszolt a versenyzői jövőjével kapcsolatban.

    A 22 éves O’Ward a 2022-es Forma 1-es Abu-Dhabi nagydíj után tesztelte az általa „nevetségesen gyors”-nak nevezett McLarent.

    Szeretném megadni ezeknek a srácoknak az első bajnoki címüket” – mondta O’Ward. „Meg akarom adni nekik az első Indy 500-as győzelmüket. Most erre koncentrálok.”

    Ki tudja, hogy kapok-e F1-es lehetőséget, vagy sem? Nyilvánvalóan, ha ez bekövetkezik, 100 százalékban elvállalnám, és minden egyes versenyző az én helyemben ugyanezt tenné” – jelentette ki az IndyCar 2021-es szezonjának bajnoki harmadikja.

    Ez a Forma-1. Ezen nőttem fel, és erről álmodtam. Ugyanaz az álom, amit gyerekként megálmodtál, soha nem fog elmúlni.

    A mexikói versenyző azonban kijelentette, szeretné népszerűsíteni az IndyCart, és megmutatni, milyen nagyszerű a sportág.

    Azt szeretném, ha az emberek élveznék azt, hogy az IndyCarban láthatnak. Azt akarom, hogy tudják, mit kínál az IndyCar. Annyi klassz dolog van benne” – tette hozzá Pato O’Ward.

  • Ricciardo szerint a tavalyi monzai győzelme volt karrierje pillanata

    Ricciardo szerint a tavalyi monzai győzelme volt karrierje pillanata

    Daniel Ricciardo nem tudhat maga mögött túl könnyű szezont. Az első McLarenes évében jóval a várakozások alatt teljesített, Lando Norris magabiztosan legyőzte őt.

    Az ausztrál többnyire beleszürkült a mezőnybe, de azért voltak villanásai, sőt a két McLaren pilóta közül ő az, akinek végül összejött a futamgyőzelem. A wokingi alakulat aratta a 2021-es szezon egyetlen kettős győzelmét, ezen a napon pedig Ricciardo vezette rég nem látott magasságokba a csapatot, az Olasz Nagydíjon. Olyannyira nagy verseny volt ez neki, hogy erre a pillanatra a legbüszkébb pályafutása során.

    „De nem csak azért, mert megnyertem a versenyt” – nyilatkozta az F1 hivatalos oldalának. „Sokkal inkább amiatt vagyok erre a legbüszkébb, mert biztos vagyok benne, hogy az emberek 99%-a nem gondolta volna, hogy megnyerhetek egy versenyt az évben. Tényleg úgy gondolom, hogy ez volt a legnagyobb pillanat, győzelem, verseny vagy nap a motorsportos pályafutásomban.”

    A 8 futamgyőzelmet számláló Ricciardo számára az idei évad kulcsfontosságú lesz. Nagy kérdés, végre fel tudja-e venni a fonalat a McLarennél, és számíthat-e kiegyensúlyozottságára a csapata.

  • Norris megköszönte a díját, majd alsónadrágban kisétált a felvételről

    Norris megköszönte a díját, majd alsónadrágban kisétált a felvételről

    Lando Norris nem tudott személyesen ott lennie a BRDC díjátadóján, így videóüzenetet küldött.

    A brit versenyző az Egyesült Arab Emirátusokban piheni ki a hosszú szezon fáradalmait. Barátnőjével és családjával tölti a szünetet, majd ezután még egy költözés is vár rá, hiszen ettől az évtől már Monacoban fog lakni.

    „Elfoglaltságai” miatt így a BRDC (British Racing Drivers’ Club – Brit Autóversenyzők Klubja) által létrehozott John Cobb Emlékdíjat sem tudta személyesen átvenni.

    A McLaren pilótája a felvételen elmondta, hogy nem akart kitalálni semmit sem azzal kapcsolatban, hogy miért nincs jelen, egyszerűen csak a családjával akart lenni, hiszen a tavalyi év során erre nem sűrűn volt lehetősége. Az elismerést megköszönte, ugyanakkor némi öniróniát is belecsempészet a beszédébe.

    A John Cobb Emlékdíjat ugyanis olyan brit versenyző kapja, aki az előző szezonban, egy brit konstruktőr által menedzselt autóban kiemelkedő sikereket ért el vagy kiemelkedő karakterként tartották számon. Norris a választás jogát meghagyta mindenkinek. Elmondása szerint, egyesek úgy vélik, hogy jól teljesítette a 2021-es évet, míg mások a személyiségét is méltatták. Így mindenki eldöntheti, e kettők közül miért járt neki a trófea, avagy azt is mondhatják hogy nem érdemelte meg.

    A köszönetnyilvánítás után a versenyző felállt a székéből, ám a kamera még forgott. Így a felvételen jól látszódott, hogy Norris csak felül öltözett fel. Instagram-sztoriban a versenyző is megosztotta a felvételt, majd kiemelte, érdemes megvárni a végét.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    BRDC (@thebrdc) által megosztott bejegyzés

  • Andreas Seidl elégedett az idei autóval

    Andreas Seidl elégedett az idei autóval

    A McLaren-Mercedes német csapatfőnöke meg van elégedve a wokingiak fejlődésével különösen azért, mert a 2022-es autó minden újításra tökéletesen reagált.

    Az idei radikális technikai szabályváltozásoktól sokat várnak az F1-es csapatok. Egy ilyen volumenű változás komoly esélyt jelenthet olyan csapatoknak, amelyek az elmúlt években messze voltak a csúcstól, mint például a McLaren, amely gárda csapatfőnöke egy videóinterjúban kifejtette, hogy mennyire elégedett eddig a 2022-es autóval.

    „Az én nézőpontomból nagyon nagyon elégedett vagyok jelen pillanatban azzal a fejlődéssel, amit látok. Az autó jól reagál a fejlesztésekre. Hétről-hétre komoly előrelépéseket érünk el a szélcsatornában.” – kezdte Andreas Seidl. „Hogy ez valóban mennyit is fog érni, azt majd csak úgy is a bahreini időmérőn tudjuk meg.”

    „Számomra egyszerűen csak az a legfontosabb, hogy az autó fejlesztése ismét előrelépést jelent az elmúlt évekhez képest.” – tette hozzá.

  • A McLaren hatalmas fejlődésre számít az idény közben

    A McLaren hatalmas fejlődésre számít az idény közben

    A McLaren technikai igazgatója, James Key véleménye szerint a fejlesztési verseny 2022-ben hatalmas méreteket ölthet, főleg a szezon első felében.

    Az idei évben jelentős szabályváltoztatások jönnek a Forma-1-be, az autók teljesen átalakulnak, főleg a szorosabb verseny lehetősége érdekében. A megújulás keretében a padlólemez aerodinamikai hatását tervezik növelni, ezzel elérve azt, hogy könnyebben lehessen követni a másikat.

    Key a ’22-es változásokat a 2009-esekhez hasonlítja a jelentőségüket illetően, a riválisoktól pedig sok innovatív megoldást vár.

    „Ilyenkor eléggé innovatívok tudnak lenni a csapatok” – mondta a Motorsport.com-nak a tavalyi évad végén. „2009-ben is hasonló dolog történt, amikor néhány nagyon feldúlt aerodinamikai szakember rohangált az irodában, mondván, hogy „ó, ez már nem ugyanaz”, és rájöttünk, hogy egy csomó mindent meg lehet csinálni, de ez egy kicsit bonyolultabb. Szóval szerintem most is ez a helyzet. Gyanítom, hogy látni fogunk néhány különbséget, néhány másfajta ötletet a különböző autókon. Érdekes lesz látni, hogy az emberek mit csináltak. A fejlesztések üteme valószínűleg rendkívül magas lesz. Úgy gondolom, hogy ezeknek a szabályoknak a jellege valószínűleg egy kicsit gyorsabban fog kiegyenlítődni, mint ami most volt, egyszerűen azért, mert a jelenlegi autókon annyi különböző módon lehetett dolgozni. Mindig volt egy másik, egy új megoldás, egy új út, amit érdemes kipróbálni.”

    Key hozzátette, hogy az idény elején sokféle és gyorsan változó megoldásokat láthatunk, majd az idő előrehaladtával ez egyre kevésbé lesz jellemző.

    „Látnunk kell, hogyan teljesítünk, és fel kell ismernünk az erősségeket és gyengeségeket a versenytársakkal szemben” – folytatta. „Ebben a tekintetben csapatként mindannyian egy csónakban evezünk. Azt hiszem, ez sok ugrást okozhat a fejlődésben és az ötletekben, ahogy haladunk előre a szezon első felében. Később az év folyamán ez kevésbé lesz jellemző. Ami 2023-at illeti, gyanítom, hogy a dolgok egyre hasonlóbbak lesznek, mert bizonyos trendeket valószínűleg minden csapat felismer majd addigra. Addigra megértjük, mi működött, mi nem, miben reménykedtünk. Hogy ez azt jelenti-e, hogy az autók egyre hasonlóbbak lesznek? Ezt még korai lenne megmondani, de a csapatoknak jobb elképzelésük lesz arról, hogyan közelítsék meg a ’23-as autókat.”

  • A rivális csapatfőnök szerint már csak idő kérdése a Sainz futamgyőzelme

    A rivális csapatfőnök szerint már csak idő kérdése a Sainz futamgyőzelme

    Miután 2020-ban nagyon közel került az első helyhez, Sainz idén is szorgosan gyűjtötte a dobogókat. Barátjához, Lando Norrishoz hasonlóan azonban továbbra is vár első győzelmére.

    Charles Leclerc szerezte ugyan a pole pozíciókat idén a Ferrarinál, – és a Brit Nagydíjon a győzelemre is esélyes volt – de spanyol csapattársa négy dobogót és több pontot is szerzett nála az év végi elszámolásban.

    Mindeközben ádáz csatát vívtak a McLarennel a konstruktőri harmadik helyért, végül nagyobb előnnyel kerekedtek felül a brit csapaton.

    Sainz tavaly Monzában, Norris idén Szocsiban került közel a győzelemhez. Közös csapatfőnökük, Zak Brown szerint akár idén újabb nyertest avathatunk Ocon Magyar Nagydíjon aratott győzelme után.

    „Ő egy pokolian jó pilóta.”mondta a korábbi alkalmazottjáról. – „Már csak idő kérdése, és versenyeket fog nyerni. Ha olyan autó lesz alatta, ami képes erre, akkor Carlos mindenképp ott lesz a dobogó felső fokán.”

    Bár korábban mind a McLaren, mind a Ferrari világbajnokkal indult, ez a trend az elmúlt években megváltozott. Az olaszok ráadásul pont Sainz-cal követték a britek példáját.

    „Nem [izgat], én elsősorban a képernyőkön figyeltem rájuk. Nem tudom befolyásolni, hogy mások mit csinálnak. Két nagyon jó pilótájuk van. Carlos kiemelkedően jó munkát végzett, ez számomra nem volt meglepetés.” – utalt arra Brown, hogy a spanyol alkalmazkodott a leggyorsabban a csapatváltáshoz.