Címke: McLaren

  • Ismét a McLaren az élen, Pérez miatt előkerült a piros zászló

    Ismét a McLaren az élen, Pérez miatt előkerült a piros zászló

    Daniel Ricciardo és a McLaren futotta a leggyorsabb köridőt délelőtt.

    Zakatol tovább a Forma 1-es tesztidőszak, a csapatok a második nap felén már túl vannak.

    A reggeli órákban Carlos Sainz mutatott jó formát, gyorsabbnak bizonyult a Mercedesnél és a Red Bullnál. Pierre Gasly követte a spanyolt, míg Alex Albon a harmadik legjobb idővel menetelt mögöttük.

    Az Alfa Romeo kálváriája tovább folytatódott, ugyanis Valtteri Bottas több időt töltött a boxban, mint a pályán. A Haas ma ugyanakkor összeszedte magát és egy produktív délelőttöt produkált Mick Schumacherrel.

    Sergio Pérez révén a piros zászló is megvillant, ugyanis a mexikói autója megállt a pályán. Miután a Red Bullt sikeresen eltávolították a versenyzésre (jelen esetben tesztelésre) kijelölt területről, folytatódott a móka. Természetesen a Bikák takarni kezdték alkotásukat, és már is előkerültek az új elemek.

    Az újraindítás után Ricciardo rögtön az élre állt, majd a pozíciót az első szakasz végéig meg is tartotta. Lando Norris ugyanakkor tegnap elmondta, hogy nem kell messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy az élre kerülnek. A brit szerint a látszat csal, így nem hinné, hogy ilyen kedvező pozícióban vannak.

    Albon a kezdeti öröm után némi gonddal találta szembe magát, ugyanis a Williamsnél „kisebb szivattyúprobléma” ütötte fel a fejét.

    A legtöbb kört Sainz teljesítette, míg őt Schumacher és Ocon követte azon a listán.

    A Haas nem vesz részt a sajtótájékoztatón:

    Eközben az orosz főszponzorral és pilótával rendelkező amerikai istálló kivonta Nikita Mazepint és Günther Steinert a hivatalos sajtótájékoztatóról. Az F1 ezen felül bejelentette, hogy kiemelten monitorozzák az orosz-ukrán háború történéseit.

    Időeredmények és megtett körök délelőttről:

    Pozíció Versenyző Csapat Leggyorsabb köridő Gumikeverék Teljesített körök
    1 Daniel Ricciardo McLaren 1:20.355 C3 65
    2 Carlos Sainz Ferrari 1:20.546 C3 71
    3 Pierre Gasly AlphaTauri 1:20.764 C3 61
    4 Alexander Albon Williams 1:21.531 C3 47
    5 Lance Stroll Aston Martin 1:21.920 C2 55
    6 Mick Schumacher Haas 1:21.949 C3 66
    7 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:22.288 C3 21
    8 Sergio Pérez Red Bull 1:22.412 C2 38
    9 Lewis Hamilton Mercedes 1:22.562 C2 40
    10 Esteban Ocon Alpine 1:23.280 C2 66

     

  • Képgaléria: Így mutatnak a pályán az idei F1-es autók

    Képgaléria: Így mutatnak a pályán az idei F1-es autók

    Tegnap indult meg a 2022-es F1-es, szezon előtti tesztsorozat. Ma már a második napnak kezdett neki a mezőny Barcelonában. Ezen apropóból összegyűjtöttünk nektek pár képet, hogy megnézhessétek, hogyan is néznek ki a versenygépek a valóságban, a versenypályán.

    A Ferrari nagy reményekkel vág neki az idei szezonnak, talán az elsők között kezdték el fejleszteni 2022-es autójukat. Idővel elválik, megérte-e. Érdekes domborulatok láthatók az olaszok autóján.

    A Williamset néhány szögből alig lehet felismerni, sőt igazság szerint sokkal jobban nézett ki mikor a zöld flow-vis festék szétkenődött rajta (a galéria alatt ezt is mutatjuk).

    A Red Bull meglepte tegnap a közönséget, ugyanis meglehetősen karcsú oldalú autóval gördült pályára.

    Az AlphaTauri fotóján jól kivehető milyen dizájnváltáson estek át az autók első- és hátsó szárnyai.

    A Mercedes visszatért a szürkés-ezüstös árnyalathoz és igazán látványos lett rajta a PETRONAS türkize.

    Az Alfa Romeo hivatalosan még nem mutatta be idei autóját, így álcafestéssel vesz részt a teszten, hogy ne legyenek kivehetők az autó vonásai.

    Az Aston Martin fotóján a felfrissített szín mellett jól szemügyre vehetők például a Pirelli új, 18 colos gumijai is.

    A Haas mindeközben most azzal kerül címlapokra, hogy az orosz-ukrán konfliktus (most már háború) miatt sokan aggályosnak tartják, hogy az autó színezésén megjelenik az orosz zászló színkombinációja.

    A McLaren bár ránézésre nem produkált új autójával semmi drasztikusat, egyelőre jónak tűnik, hiszen az első napon Lando Norris bizonyult a leggyorsabbnak. Persze ebből hosszútávú következtetéseket még nem lehet levonni.

    Az Alpine esetében is a festés a leglátványosabb „eltérés” a többiekhez képest, hiszen új szponzoruk, a BWT miatt, némi rózsaszín is került az autóra. Az Alpine-ról videót találtok, a galéria alatt.

  • Norris végzett az élen az új éra első tesztnapján

    Norris végzett az élen az új éra első tesztnapján

    Lando Norris futotta a leggyorsabb kört szerdán Barcelonában, a Forma-1-es szezon előtti tesztek legelső napján.

    Charles Leclerc állt az élen a délelőtt, mielőtt délután a Ferrariba csapattársa, Carlos Sainz ült be.

    Norris volt azonban az, aki a nap leggyorsabb körét megfutotta. Már korábban az élen állt, míg nem a leintés előtt nem sokkal tovább javított idején.

    A Mercedes negyedik és ötödik helyen zárt, Russell – Hamilton sorrendben.

    Max Verstappen egyike volt azoknak, akik napközben nem adták át a helyet csapattársuknak, és egész nap körözhetett. 147 kört teljesített, bár csak a nyolcadik helyen zárt a Red Bullal.

    A Haas számára nehéz nap volt a mao, hiszen Nikita Mazepin és Mick Schumacher is problémákkal küzdött. Mazepin egy hűtőszivárgás miatt csak 20 kört tudott megtenni, míg Schumacher hamar sérült padlólemezzel tért vissza a garázsba.

    Robert Kubica is küszködött délelőttöt az álcafestéses Alfa Romeóval, és mindössze kilenc kört tett meg.

    A mai nap végeredménye:

    # Versenyző Csapat Köridő Körök száma
    1 L. Norris McLaren 1:19.568 103
    2 C. Leclerc Ferrari 1:20.165 80
    3 C. Sainz Ferrari 1:20.416 73
    4 G. Russell Mercedes 1:20.784 77
    5 L. Hamilton Mercedes 1:20.929 50
    6 S. Vettel Aston Martin 1:21.276 52
    7 Y. Tsunoda AlphaTauri 1:21.638 121
    8 F. Alonso Alpine 1.21.746 127
    9 M. Verstappen Red Bull 1:22.246 147
    10 V. Bottas Alfa Romeo 1:22.572 23
    11 A. Albon Williams 1:22.760 66
    12 M. Schumacher Haas 1:22.962 23
    13 L. Stroll Aston Martin 1:23.327 67
    14 N. Latifi Williams 1:23.379 66
    15 E. Ocon Alpine 1:24.456 19
    16 N. Mazepin Haas 1:24.505 20
    17 R. Kubica Alfa Romeo 1:25.909 9
  • Norris kísérletezni fog a 2022-es autóval

    Norris kísérletezni fog a 2022-es autóval

    Lando Norris szerint elképzelhető az, hogy az új, 2022-es szabályok szerinti autóval kicsit változtatnia kell majd a stílusán. A tél során ezt fogja kikísérletezni.

    Hosszú évek legnagyobb szabályváltozására készül 2022-ben a Forma-1 mezőnye. Az az aerodinamikai változások pedig átalakít(hat)ják a versenyzők technikáját is, erről Lando Norris beszélt.

    Igen, ez jár jelenleg a fejemben” – mondja Norris. „A szimulátorozás során nem csak a konkrét vezetésre figyelek, hanem arra is, hogy többféleképpen tudjam vezetni azt az autót. Pontosan ezen változások miatt. Elég… hogy is mondjam, egyedi autónk volt az elmúlt években a vezethetőségét illetően. Erre Daniel rá is faragott kicsit. Valószínűleg néhány autóhoz egyszerűbb alkalmazkodni, mint ehhez.

    Ricciardo cipőjében sokan járhatnak akár 2022-ben is. Ezt Norris mindenképpen szeretné elkerülni. „Ki tudja, akár ezek az autók is nehézségeket okozhatnak mindannyiunknak. Akár én is lehetek ennek a rosszabb végén. De ilyen az élet, nem? Erre fel kell készülni. Az F1 előtt is mindenhol szembesültem ezzel. Épp ezért akárhol versenyeztem, az első év az alkalmazkodásról szólt. Mindig minden nagy ember megerősíti, hogy egy F1-es autót egyáltalán nem egyszerű vezetni. Valószínűleg ez volt Daniel problémája is. Remélhetőleg az idei autó is feküdni fog nekem. De biztosan lesznek majd dolgok, amikhez így is alkalmazkodnom kell. Az biztos, hogy most, hogy ennyire új lesz az autó, ez új lesz nekem és Danielnek is.

    Lando Norris 2021-et hatodikként zárta 160 szerzett pontjával. Ez 45-tel volt több Ricciardóénál, aki egyébként még futamot is nyert.

  • Megkezdődött az F1-es tesztidőszak: Mutatjuk ki ül ma autóba

    Megkezdődött az F1-es tesztidőszak: Mutatjuk ki ül ma autóba

    Ma már Barcelonában hivatalosan elkezdődik az F1-es tesztidőszak, ugyanis a csapatok megkezdhetik a gyakorlást az új szezonra.

    Ugyan a hivatalos szezon előtti teszt csak Bahreinben lesz, ám az istállók az új szabályok miatt kaptak még három napot arra, hogy feltérképezzék új konstrukciójukat. A megváltozott szabályok és koncepciók mentén mindenki kíváncsian várja ki mivel rukkol elő, vagy épp kinek mivel lesz gondja.

    Az barcelonai három napon nem lesz élő közvetítés ugyan, ám összefoglalók és beszámolók készülnek az eseményről. Ugyanakkor aki élőben tekintené meg a három napos gyakorlást, az inkább a bahreini eseményre ütemezze idejét, ugyanis a spanyol fordulóra nem engedik be a rajongókat.

    Ma tehát 9 órától veszi kezdetét a teszt, amit 13:00-kor megszakítanak (ebédszünet). 14:00-tól 18:00-ig folytatódik tovább a „délutáni műszak”.

    Tesztbeosztás – Barcelona, első nap:

  • Wolff: Tíz csapat elég a Forma-1-nek

    Wolff: Tíz csapat elég a Forma-1-nek

    Toto Wolff úgy néz ki, hogy nem szívesen nyitná meg a Forma-1 kapuit a szárba szökkenő új jelentkező, Michael Andretti előtt.

    A McLaren korábbi versenyzőjének, az 1978-as bajnoki címet megszerző Andretti legendás édesapja, Mario a héten elárulta, hogy fia nem mondott le az F1-ről, miután tavaly a Sauber felvásárlási ajánlata kudarcot vallott.

    Az FIA ugyanakkor rögtön le is lombozta az Andretti Autosport reményeit, és kijelentették, hogy „jelenleg nincsenek abban a helyzetben, hogy fontolóra vegyék” egy tizenegyedik csapat versenyeztetésének az engedélyezését. A Mercedes-főnök, Wolff úgy tűnik, egyetért azzal, hogy „tíz csapat elég” a Forma-1-ben, erről az Auto Motor und Sportnak nyilatkozott:

    „Ennél több induló csak felhígítja a bevételeket.”

    Sőt, egy bennfentes az Indianapolis Star című újságnak már ezt mondta:

    „El tudom képzelni, hogy ha a meglévő csapatok egyike vagy, akkor nem nagyon izgat, hogy még több csapattal bővüljetek és hígítod a kasszát.”

    Úgy tudni, hogy Andrettinek ezért 200 millió dolláros „felhígítás elleni” díjat kellene fizetnie, ugyanakkor Mario ragaszkodik ahhoz, hogy ez része „az összes előfeltételnek”, amit a projekt figyelembe vett. Wolff mégis így folytatta:

    „Milyen csapat érdemelné meg, hogy részt vegyen a motorsport csúcskategóriájában? Azt hiszem, ha egy gyártó jönne, akkor mindenképpen beszélni kellene arról. Egyelőre azonban egyetlen hiteles jelölt sem kopogtatott be az ajtón.”

  • A magas üzemanyagárak miatt mondott fel a McLaren egyik dolgozója

    A magas üzemanyagárak miatt mondott fel a McLaren egyik dolgozója

    Túl sokba kerül az ingázás az Egyesült Királyságban, ezért fel kellett mondania a McLaren egyik alkalmazottjának.

    Natasha Worsfold álmai munkáját végezte a wokingi istállónál. Ám a napokban a Twitteren közölte, hogy kénytelen felmondani, mivel az üzemanyagárak az egekbe szöktek. A hölgy elmondta, hogy imádta a munkáját, ám mivel nem a McLaren Technology Centre vonzáskörzetében él, így túl sokat költött arra, hogy elutazzon a munkahelyére.

    „Életem legnagyobb döntését kellett meghoznom, amit végül meg is tettem. Szomorúan kell közölnöm, hogy az utazási költségek miatt ott kell hagynom álmaim munkáját, az F1-et. Egy hónapom van még hátra, köszönöm McLaren, csodálatos volt.”

    Worsfold a következő tweetjében hozzátette, hogy a 36 mérföldes ingázás tarthatatlanná vált a számára a megnövekedett árak mellett. Természetesen a kommentelők a csapatot is elővették amiatt, hogy nem fedezi az alkalmazottja többlet költségeit, ám a logisztikai területen dolgozó hölgy megvédte munkaadóját. Worsfold elmondta, ő döntött úgy, hogy nem költözik közelebb az MTC-hez, továbbá kihangsúlyozta, a vállalatok nagy része nem fedezi az ingázási költségeket.

    A hölgy azóta talált új munkát, ahova tömegközlekedéssel vagy gyalog is elmehet. Ugyanakkor hozzátette: nagyon sokba kerül az, ha valaki a száguldó cirkuszban szeretne dolgozni.

    A Mercedesnél sem jobb a helyzet:

    A Mercedes AMG High Performance Powertrains (ahol az erőforrásokat készítik) dolgozója együttérzését fejezte ki, majd hozzátette, hogy ő is hasonló cipőben jár.

    „Együtt érzek veled, én 64 mérföldet teszek meg a Mercedes HPP-ig és vissza. Ez kemény! Az utazási költségek megnövekedése engem is keményen érintettek. Nagyon nehéz lehet ez neked. Az ember azt gondolná, hogy a csapatok legalább ennyivel hozzájárulnak az utazáshoz havonta, hogy segítsenek.”

  • Norris úgy érzi „tartozik a McLarennek”

    Norris úgy érzi „tartozik a McLarennek”

    Lando Norris úgy érzi, tartozik a McLarennek, ezért is hosszabbított velük 2025-ig.

    Tavaly a brit versenyző és csapata már aláírt egy kontraktust 2023-ig, ám idén további két évvel meghosszabbították az együttműködést. A 22 éves versenyző fizetése is jócskán megnövekedett, bár kilépési záradék nem szerepel a szerződésében.

    Norris már 2017 óta a McLaren kötelékében van. A wokingi istálló egyengette karrierjét, majd 2019-ben ülést biztosított neki a Forma-1-ben. A brit pilóta úgy érzi, hogy tartozik az alakulatnak, ezért is írta alá az új megállapodást:

    „Úgy érezem sokkal tartozom a McLarennek. Részese akkor lenni ennek az útnak, továbbá biztosítani szeretném azt, hogy 3-4 év múlva is jó helyen legyek. Nagyon szeretek itt lenni. Szeretem azokat az embereket, akikkel együtt dolgozom, így nem akarok váltani. Nincs szükségem arra, hogy más csapathoz menjek. A legutóbbi alkalommal is volta dolgok, amiket felhoztunk egymásnak a tárgyalások során. Ők azt szeretnék, ha a csapat része lennék, én pedig itt akarok maradni. Szóval elég egyszerű volt. Nagyon jól működünk együtt. Közös a célunk is, együtt akarunk futamokat és bajnokságot nyerni.” – nyilatkozta Norris a Gpfans.com-nak. 

  • Az FIA nem veszi komolyan Andretti tervét 2024-re

    Az FIA nem veszi komolyan Andretti tervét 2024-re

    A sportot irányító testület lefitymálja azon híreket, melyek szerint Michael Andretti továbbra is azon dolgozik, hogy Forma-1-es csapatot állítson össze. Tavaly év végén kiderült, hogy a korábbi McLaren-pilóta – aki jelenleg az amerikai Indycar és a tágabb értelemben vett motorsport-szcéna egyik főszereplője – a Sauber-Alfa Romeo csapat megvásárlására készül. Ennyit árult el arról az ügyletről:

    „Ez egy olyan üzlet lett végül, amelytől el kellett állnunk, nem volt megfelelő számunkra.”

    A pletykák szerint az üzlet nem azért hiúsult meg, mert az Andretti Autosport szervezetének ne lett volna pénze, hanem azért, mert a Sauber tulajdonosai ragaszkodtak ahhoz, hogy megtartsák az irányítást.

    Most az 59 éves amerikai Andretti híres édesapja, Mario – az 1978-as F1-es világbajnok – elárulta, hogy az „Andretti Global” most egy saját új Forma-1-es csapat indításáért szállt síkra. Az Indianapolis Starnak is nyilatkozott, miután a Twitteren közölte, hogy a cél az, hogy az Andretti Global 2024-ben debütáljon:

    „Minden készen áll. Michael más irányt vett, hiszen nincs olyan csapat, amit meg lehetne vásárolni. Tágra nyílt szemmel mennek előre, és minden előfeltételnek eleget tesznek.”

    Az Andretti ajánlatának legnagyobb akadálya vélhetően a 200 millió dolláros „felhígulás-elleni” díjszabás lesz. Ez a tíz meglévő csapatot hivatott kompenzálni az évente elosztott bevételből való csökkentett részesedésért. A 81 éves Mario mégis úgy tudja, hogy Andretti most az FIA döntésére vár:

    „Ez egy komoly és abszolút jóhiszemű szándék, ugyanakkor mindez az FIA és a Forma-1-es csapatok kezében van, hogy elfogadják-e. Ez nem csak a hóbortja vagy egy bakancslistás dolog. Ez ténylegesen épp megtörténik. Megfelelő emberekkel állt össze, hogy támogassák, és jól csinálja.”

    Az F1-es projekt nagy valószínűséggel az Andretti pilóta, Colton Herta köré épülne. Az autókat Indianapolisban terveznék és építenék, a csapat pedig az Egyesült Királyságban működne.

    Mario Andretti ugyanakkor elismerte, hogy a meglévő csapatok nem fognak lelkesedni azért, hogy a bevételeik és a márkájuk konkurenciát kap, bár az FIA egyelőre kordában tartja a hype-ot. Egy szóvivőjük szűkszavúan ennyit mondott:

    „Jelenleg az FIA nincs abban a helyzetben, hogy az FIA Forma-1-es világbajnoksággal kapcsolatos potenciális új belépő csapatoktól érkező szándéknyilatkozatokat vagy jelentkezéseket megvizsgálja vagy véleményezze.”

  • Norris: Monacóban és Szingapúrban gondot okozhat a 18 colos gumi

    Norris: Monacóban és Szingapúrban gondot okozhat a 18 colos gumi

    Lando Norris is úgy véli,  a szűk, városi pályákon még gondokat okozhat a 18 colos abroncs.

    Az új szabályok szerint idén a Forma-1 a 13 inches keverékek helyett a 18 colos gumikra vált. A szélesebb abroncsok azonban kérdéseket vetettek fel a versenyzőkben. A mezőny egy része szerint a látásukat is akadályozhatja a komponens, főleg a szűk kanyarcsúcspontoknál.

    A McLaren versenyzője kifejezetten Monaco és Szingapúr miatt aggódik.

    „Nem lesz sok időnk megszokni az új versenyautók sajátosságait. Csak három-három nap áll a rendelkezésünkre Spanyolországban és Bahreinben, mielőtt elindulna a szezon. Ez viszont nem sok, különösen akkor, ha egy teljesen más vezetési stílust kell elsajátítani. A kialakítás is más, először is ott vannak az új abroncsok. Még okozhatnak problémákat az olyan pályákon, mint amilyen Monaco és Szingapúr.”

    2020 óta használ a Formula 2 18 colos abroncsokat. Így Norris felhívta pár ismerősét, hogy tanácsokat kérjen. A brit versenyző barátai megerősítették a 22 éves pilóta félelmeit. Egyes helyszíneken ugyanis bójákra volt szükség, hogy jobban kihangsúlyozzák a pálya határait:

    „Az F2-ben már korábban bevezették a nagyobb abroncsokat. Az egyik barátom azt mondta, hogy egyes pályákon bójákat is kellett használni, hogy jobban érzékeltessék az határokat. A korálatok tetejét bizonyos kanyarokban ugyanis nem lehetett látni a kerekek miatt. Mindent meg kell szokni, még az első szárnyat is.” – magyarázta Norris.