Címke: McLaren

  • Megkezdődött a McLaren által beperelt bajnok bírósági tárgyalása

    Megkezdődött a McLaren által beperelt bajnok bírósági tárgyalása

    A mai napon állt először bíróság elé a McLaren által beperelt négyszeres IndyCar-bajnok Alex Palou, számolt be róla az Associated Press.

    A Chip Ganassi Racing utóbbi három szezonban egyaránt bajnoki címet nyerő, az idén pályafutása során először az Indy 500-at is behúzó pilótája polgári peres eljárás keretében kellett megjelenjen a londoni Kereskedelmi Bíróságon, miután a McLaren beperelte őt szerződésszegésért.

    A McLaren hiú ábrándba csalta pilótáját, ezért tört ki botrány vele

    Mint ismert, a spanyol versenyző 2022-ben szerződést kötött a McLarennel, hogy annak IndyCar-csapatánál versenyezzen, ám eközben a Chip Ganassi Racingnek opciós joga volt arra, hogy 2023-ra is megtartsa őt. Ezt végül sikerült rendezni és az az egyezség született, hogy Palou 2024-ben csatlakozik a McLarenhez, a Ganassi pedig engedélyezte, hogy 2023-ban a McLaren F1-es tartalékja legyen. Ám Palou végül nem ment a McLarenhez, hanem maradt a Ganassinál, előbbi csapat így perre vitte az ügyet, a jogi huzavona pedig azóta is tart.

  • Zak Brown megerősítette a McLaren Racing eladását

    Zak Brown megerősítette a McLaren Racing eladását

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója megerősítette, hogy a McLaren Racing fennmaradó részét is eladta a McLaren Group két résztulajdonosának.

    A bahreini állami vagyonalap, a Mumtalakat, valamint az abu-dzabi CYVN Holdings (egyaránt a McLaren Group résztulajdonosai) a hónap elején jelentették be, hogy meg akarják vásárolni a McLaren Racing fennmaradó 30%-át. Ez a McLaren versenyrészlege, amely a Forma–1-es-, az IndyCar- és 2027-től a WEC-projektet is felügyeli. A tranzakció most zárult le, a McLaren Racing értékét pedig jelenleg 4,1 milliárd dollárra (1 371,7 milliárd forint) becsülik.

    „Minden el van intézve – idézi Zak Brownt Bloomberg. – A sportág elképesztő lendületben van, minden mérőszám ezt mutatja, hatalmas az érdeklődés a csapatok iránt. Nem is olyan régen még a Liberty Media vásárolta meg a sportágat, és bevezette a költségsapkát, ami gyakorlatilag biztosította mindenki pénzügyi stabilitását, valamint a pályán zajló kiegyensúlyozott versenyt. Ez egy fantasztikus lépés volt. A szurkolók tíz- és százmilliós számban követik a sportot, a szponzorok és partnerek pedig olyan mértékben csatlakoznak, amit korábban sosem láttunk. A sport valóban virágkorát éli, és remélhetőleg ez így is marad.”

    Brown úgy véli, a növekedés nem fog meállni, mert különösen nagy a potenciál a Forma–1-ben, amit az is mutat, hogy évente rekordszámú, 24 versenyt rendeznek, de az érdeklődés alapján akár 30-at is lehetne.

    „A mi autónkon a világ legjobb márkái jelennek meg, mint például a Mastercard, a Google, és így tovább. A verseny elképesztő. Tavaly négy különböző csapat nyert futamot, és hét különböző pilóta többször is győzött. Ilyet én még nem láttam az elmúlt 30 évben, mióta követem a sportot, tehát a pályán zajló küzdelem fantasztikus. A pályán kívüli dráma – ahogy a Netflix is bemutatja – szintén lenyűgöző. A nagydíjak iránti kereslet még soha nem volt ilyen erős, szóval sok szempontból úgy érzem, a sport még csak most indul be igazán.”

  • Bajnoki esélyek Szingapúrban: tud egymás után két óriásit botlani a McLaren?

    Bajnoki esélyek Szingapúrban: tud egymás után két óriásit botlani a McLaren?

    Bakuban első meccslabdáját kihasználatlanul hagyta a McLaren a bajnoki cím megszerzésére – ezzel persze egyáltalán nem került veszélybe számukra a konstruktőri trófea, ám egy nagy rekord megdöntésétől elestek. A következő nagydíjon, Szingapúrban viszont már tényleg ki kellene magából fordulnia a világnak – és az erőviszonyoknak –, hogy ezt a lehetőséget is elszalasszák a wokingiak.

    Azerbajdzsánba érkezve még mindhárom másik nagycsapatnak volt matematikai esélye, hogy továbbvigye a harcot, ám úgy festett, hogy ha Lando Norris és Oscar Piastri hozzák a szokásos idei formát és egyaránt dobogós helyen végeznek, szinte biztosan elérik, hogy a McLaren példátlan módon már hét futammal a szezon vége előtt konstruktőri bajnokká váljon. Nagyon nem így történt, az ausztrál pilóta felettébb összeszedetlen rajt után kiesett, a brit pedig csak a hetedik helyen végzett.

    Ezzel az egyik feltétel máris nem teljesült, nem tudtak a Ferrarinál legalább kilenccel több pontot szerezni, így a maguk lehangoló hétvégéje ellenére a maranellóiak mateamtikai esélye Szingapúrra is megmaradt. Idei második legnagyobb pontgyűjtésével versenyben maradt a Mercedes is, a Red Bull viszont hivatalosan is kihullott ebből a harcból, hiába Max Verstappen győzelme (akinek egyéni esélye újra felmerült témaként a paddockban) és Yuki Tsunoda idei legjobb eredménye.

    Piastri nem aggódik Verstappen feltámadása miatt

    A döntés tehát áttolódik a jövő hétvégi Szingapúri Nagydíjra, amivel viszont a McLaren új rekordot már nem tud beállítani, legfeljebb ugyanúgy hat futammal a szezon vége előtt sétál el a vb-címmel, mint 2023-ban, Verstappen példátlan hengerlésének évében a Red Bull tette.

    A matek viszont most már sokkal kedvezőbb a címvédők számára: jelenleg 333 pont előnyük van a Mercedesszel és 337 a Ferrarival szemben, és még ha bármelyikükkel szemben ez a következő verseny után 303-ra csökken, abban az esetben is konstruktőri bajnok lesz a McLaren.

    Hogy ezt megakadályozzák, a Mercedesnek 31-gyel, a Ferrarinak pedig 35-tel kellene több pontot szereznie a hétvégén, mint a McLarennek. Elég régen voltak már olyan futamok, amelyeken ilyesmi történt utoljára, a Mercedes legutóbb a 2023-as Spanyol Nagydíjon, a Ferrari pedig legutóbb a 2022-es Bahreini Nagydíjon teljesítette ezt a feltételt – akkoriba viszont a McLaren még nem tartozott a közvetlen élmezőnybe.

    Ellenben Norrisnak és Piastrinak elegendő összesen 13 pontot összehoznia a szingapúri hétvégén ahhoz, hogy végérvényesen lezárják a 2025-ös konstruktőri versenyfutást.

  • A McLaren-főnök Norris szerény eredményéről: más se végzett volna előrébb

    A McLaren-főnök Norris szerény eredményéről: más se végzett volna előrébb

    Andrea Stella szerint Lando Norris mindent kihozott a lehetőségeiből a hétvégi versenyen.

    A teljesített versenyeket tekintve Norris az idei legrosszabb eredményét jegyezte az Azeri Nagydíjon, 7. lett azon a futamon, amelyiken 6 pont helyett még jelentősebben csökkenthette volna a hátrányát az összetettben az első körben karambolozó Oscar Piastrival szemben.

    Előzetesen természetesen mindenki többet várt a szezont uraló McLarenektől. Norrisnak többen felrótták, hogy nem használta ki jól a kínálkozó lehetőséget, de a wokingiak csapatfőnöke szerint ennél több egyszerűen nem volt az autójában. „Azon a szinten teljesített, amire lehetőség volt az autóval. Nem gondolom, hogy bármelyik másik versenyző több pontot szerzett volna Lando autójával” – jelentette ki Stella.

    Ezen a napon nem adtunk Landónak olyan autót, amivel átverekedhette volna magát a mezőnyön.” Szerinte a közepes keverék-kemény keverék stratégia megfordításával sem végeztek volna előrébb.

    Piastri nem aggódik Verstappen feltámadása miatt

    Norris fentebb kapaszkodását egy újabb lassú kerékcsere akadályozta, aminek hatását Stella szintén elbagatellizálta, az Aston Martin korábbi stratégája viszont úgy látta, e nélkül akár a dobogós Carlos Sainzra is veszélyes lett volna a brit versenyző.

    A McLaren csapatfőnöke azt nem tagadta, hogy a bokszutcai műveletek kivitelezésénél javulniuk kell, hiszen ez zsinórban a második olyan futam volt valamilyen megingással.

    „Tudjuk, hogy van hova fejlődni az eszközeinkkel és az autóval, hogy kicsit megkönnyítsük a szerelők feladatát – mondta. – A szezon hátralevő részében és a következő évi autó tervezésénél is van teendőnk a bokszkiállások kivitelezésével kapcsolatban. Ez a felszerelést is érinti, hogy a személyzet következetesebben és természetesebben intézze a bokszkiállást.”

  • A McLaren most még nem, de később tehet azért, hogy Verstappennek ne sikerüljön, ami Räikkönennek sikerült

    A McLaren most még nem, de később tehet azért, hogy Verstappennek ne sikerüljön, ami Räikkönennek sikerült

    A McLaren csapatfőnöke egyelőre nem foglalkozik valamelyik versenyzőjének favorizálásával, de nem zárta ki, hogy később sor kerül erre.

    Miután Max Verstappen két hétvége alatt 104-ről 69 pontra csökkentette a hátrányát az éllovas Oscar Piastrival szemben, már a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella, valamint Lando Norris is elkezdett arról beszélni, hogy a Red Bullt komolyan kell venni az egyéni világbajnoki címért zajló küzdelemben. Az olasz szakember még a verseny előtt egyúttal elmondta azt is, tisztában vannak vele, hogy amennyiben Verstappen továbbra is ennyire jó lesz, az sem fog segíteni nekik, hogy Norris és Piastri a folytatásban is pontokat fog rabolni egymástól.

    Stellát emlékeztették rá, hogy tavaly volt egy időszak, amikor Norrist favorizálták csapaton belül a Verstappen elleni harcban, mire ő elmondta, hogy ilyesmi jelenleg fel sem merül. „A helyzet az idei évben nagyon más. Az idén az a helyzet, hogy van két versenyző, akik kiharcolták a jogot, a feltételeket és megszerezték a pontokat azért, hogy versenyezzenek az egyéni világbajnoki címért. Csapatként a mi felelősségünk biztosítani, hogy olyan autót adunk nekik és úgy kivitelezzük a hétvégéket, hogy hajszolhassák a céljaikat és kamatoztathassák a tehetségüket. Mi így állunk a versenyzéshez.”

    A McLaren hibája nagyon sokba került Norrisnak, véli a korábbi stratéga

    Azt azonban a McLaren csapatfőnöke nem zárta ki, hogy amennyiben lesz olyan pont, amikor az egyik pilótának nyilvánvalóan elszálltak az esélyei, akkor átgondolják a helyzetet a csapatsorrendet illetően.

    „Versenyről versenyre haladunk, és ha egy ponton nyilvánvalóvá válik, hogy meg kell hozni egy ilyen döntést, és az mindenkinek nyilvánvaló lesz, beleértve a versenyzőket is, akkor talán meg fogjuk hozni. De jelenleg ez nagyon-nagyon messze van, így nem is gondolkodunk rajta” – mondta.

    Mivel Norris 25 pont lemaradással követi Piastrit, Verstappen pedig 69 pontos hátránnyal a harmadik, egyelőre valóban teljesen értelmetlen lenne az ausztrált favorizálni, de érdekes lesz látni, hogy amennyiben a holland tovább tudja csökkenteni a különbséget, Norris pedig vagy jobban leszakad, vagy nem tud közeledni, a McLaren elkezdi-e valamikor védeni Piastrit.

    Bizonyára vannak még olyan csapattagok, akikben élénken élnek a 2007-ben történtek, amikor a szezon hajrájában úgy tűnt, a wokingiak két pilótája, azaz Lewis Hamilton és Fernando Alonso közül kerül ki az év végi győztes, de aztán Kimi Räikkönen nevető harmadikként elorozta előlük a címet.

  • Sokatmondó megjegyzés adhat reményt a Verstappen vb-címében bízóknak

    Sokatmondó megjegyzés adhat reményt a Verstappen vb-címében bízóknak

    Max Verstappen 94-ről 69 pontra csökkentette a hátrányát egyetlen futam alatt az összetettben, a Red Bull elmúlt két hétvégén látott teljesítménye pedig felvetette, hogy a holland klasszis visszatérhet a vb-csatába. Hogy ez így lesz-e, azt még korai megmondani, de a McLaren csapatfőnökének szavai reményt adhatnak az energiaitalos csapat drukkereinek.

    Az Azeri Nagydíj előtt még 94 pontos hátrányban követte a listavezető Oscar Piastrit, és úgy állt a helyzet, hogy átlagosan 12 pontot kell hoznia az ausztrálon a hátralevő versenyeken és sprinteken, ha világbajnok akar lenni. Ezzel szemben Max Verstappen Bakuban rögtön 25-öt hozott, hiszen Piastri már az első körben elszállt, ő pedig zsinórban másodszor is nyert. Ezzel pedig még jobban felerősödtek azok a hangok, amelyek a holland korábban saját maga által is elengedett idei esélyeit taglalják.

    Sőt, Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke már a bakui időmérő után arról beszélt, hogy igenis számolnak a Red Bull-lal az egyéni vb-címért zajló csatában, mert vannak pályák, amelyeken nem jönnek ki a McLaren erősségei, miközben Norris és Piastri a folytatásban egymástól is rabolni fog pontokat.

    „Nem szabad elfelejtenünk, hogy először is ő Max Verstappen, az utóbbi négy év világbajnoka, és gyors az autója. Vannak versenyek, ahol a McLaren talán semmilyen versenyelőnyt nem élvez, Lando és Oscar pedig mindig egymással fog harcolni, szóval nem feltétlenül maximalizálják a megszerezhető pontokat. Nagyon is tudatában vagyunk ennek, de hagyjuk őket versenyezni, mert mindketten megérdemlik, hogy hajszolják a céljaikat. Ennélfogva, igen, Verstappen és a Red Bull versenyben van az egyéni világbajnoki címért” – idézi a The-Race.com az olasz szakembert.

    Verstappen, Red Bull
    Fotó: Andrew Ferraro/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ugyanezt emelte ki Norris is már a verseny után, egyúttal elmondta, több területen is fejlődniük kell.

    „A nyers tempó terén nem hiszem, hogy rosszak voltunk ezen a hétvégén, hiszen gyors voltam a három szabadedzésen és utána is. A nehéz körülmények, az eső az időmérőn, illetve az, hogy először mentem ki [a pályára a Q3-ban], mind összeadódtak és rosszabbá tették a hétvégét. Szerintem ha második helyről rajtolok, akkor másodikként érek célba. A Red Bull tempójára szerintem nem voltunk képesek, ez nagyon-nagyon egyértelmű. Az alacsonyabb leszorítóerős pályákon a jelek szerint küszködünk. Továbbra sincs meg a kellő magabiztosságunk. Lehetünk gyorsak, de nem tudjuk olyan gyakran megismételni, mint kellene, és olyan gyakran, mint például a Red Bull. Csodálatos szezonunk van, ne értsenek félre, de egyértelműen vannak dolgok, amik nem elég jók és dolgoznunk kell rajtuk.”

    A McLaren brit pilótája arra is kitért, nem érti, hogy a Red Bullt miért írják le rendszeresen az emberek.

    „Nem gyakori, hogy lassúak, szóval az embereknek nem kellene meglepődniük azon, hogy gyorsak. Max az év elején is nyert versenyeket, az első futamot is megnyerhette volna, és elég közel volt a győzelemhez a másodikon is. Egész szezonban gyorsak, a Red Bull jó, Monzában hoztak néhány fejlesztést, amitől a jelek szerint továbbfejlődtek. Úgyhogy nem vagyok meglepve, mert tudjuk, hogy elképesztően erős csapat, amelyben ott a valaha volt egyik legjobb Forma–1-es pilóta, úgyhogy nem is számítunk kevesebbre. Meg fogják nehezíteni az életünket a szezon hátralevő részében, de azt is tudjuk, hogy itt küszködtünk egy kicsit, és világos, hogy Monzában sem voltunk elég gyorsak.”

    „Értünk el fejlődést, de azokon a területeken, amelyeken a Red Bull annyira jó és domináns volt a múltban, még mindig az, mi pedig nem vagyunk azok. Ma, amikor a Red Bullt követtem, egyértelműen volt néhány terület, amelyen más szintet képviseltek hozzánk képest, és meg kell értenünk, hogy miért.”

    Piastri, McLaren
    Kezdhet aggódni a McLaren? | Fotó: Joe Portlock/Getty Images

    Nem csak az alacsony leszorítóerő lehet az oka

    Miként azt az Olasz Nagydíj alatt ITT írtuk, Monzában a pálya jellege alapvetően feküdt a Red Bullnak és háttérbe szorította a McLaren erősségeit. Az általános vélekedés szerint az RB21-es jelenleg a leghatékonyabb autó alacsony leszorítóerős konfigurációban, ezért aztán a szintén ilyen beállításokat megkövetelő Bakuban sem véletlenü volt erős. Andrea Stella azonban még az azeri futam előtt arról beszélt, hogy a monzai hétvége utáni elemzéseik azt mutatták, nem ennyire egyszerű a magyarázat Verstappen olaszországi szárnyalására.

    „A tanulságok a monzai versenyről és arról, ahogyan csapaton belül kielemeztük a dolgokat és meghatároztuk a hozzáállásunkat a szezon utolsó harmadához az, hogy a Red Bull monzai teljesítményét nem egyszeri alkalomként kell kezelni, amit az alacsony leszorítóerős beállítás idézett elő. Monzában új padlólemezt vetettek be, és talán kicsit másként állították be az autójukat” – fejtegette a McLaren csapatfőnöke.

    „Ahogyan Monzában nyertek, az valami többről szólt, legalábbis a mi értékelésünk alapján, mint hogy az autójuk egyszerűen jobban alkalmazkodott az alacsony leszorítóerőhöz. Gyorsak voltak a középgyors és lassú kanyarokban is, illetve az egyenesekben is.”

    „Verstappen pedig most sokkal többet beszél arról, hogy a kocsi alja hozzáér az aszfalthoz, mint korábban, úgyhogy talán felszabadítottak némi teljesítményt. Egyáltalán nem lennék meglepve, ha a Red Bull folytatná a sorozatot, amit elkezdett a monzai pole pozícióval, győzelemmel, majd most a bakui pole pozícióval. A Red Bull nagyon komoly kihívó a futamgyőzelmekért és a versenyzők világbajnoki címéért” – mondta Stella, ami után Verstappen folytatta is a sorozatot és nyert Bakuban.

    A McLaren szerint nem egyszeri alkalom volt Verstappen monzai tündöklése, ami Bakuban bizonyítást is nyert | Fotó: Rudy Carezzevoli/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    Szingapúr lesz a nagy teszt

    A McLaren tehát úgy véli, a Red Bullnak sikerült közelebb engednie az aszfalthoz az autóját és ezzel teljesítményt szabadított fel. A bikás istálló azonban továbbra is sokkal óvatosabb a riválisuknál, és bár azt elismerik, hogy sikerült javulást elérniük, arról még korainak tartják a fejtegetést, hogy ezzel visszatértek a világbajnoki címért folyó csatába.

    Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke az azeri verseny után arról beszélt, hogy ezen a pályán különösen a lassú kanyarokban sikerült ugyanazokat a jó dolgokat megtalálni, mint Monzában, de azzal kapcsolatban továbbra is komoly kérdőjelek vannak, hogy nagy leszorítóerős beállítással is versenyképesek lesznek-e a McLarenhez viszonyítva.

    „Nagyon alacsony leszorítóerővel megyünk itt, de lassúak a kanyarok, ez pedig nagyon jól működött nekünk. Más ez, mint Monza, szóval ez jó hír. De a közös pont a nagyon alacsony leszorítóerő. Ezután elmegyünk Szingapúrba és változik az egyenlet egy kicsit. Megmaradnak a lassú kanyarok, de nagy leszorítóerőre váltunk, amivel mi elég sokat szenvedtünk Budapesten is és az előtt is.”

    A szingapúri pálya ráadásul olyan kihívásokat is támaszt a Red Bull-lal szemben, amelyeket az elmúlt években nagyon nem szerettek. Ilyen az egyenetlen aszfalt és az agresszív kerékvetőhasználat, ami egyaránt nem számított eddig a bikások erősségének. „Annak a kontextusában, hogy mit próbálunk megnézni, nagyon fontos lesz látni, hogy mi az, ami ott hirtelen majd nem működik” – tekintett előre Mekies, hozzátéve, hogy nemcsak a Monzában bevetett új padlólemeznek köszönhető a fejlődésük, hanem számos tényezőnek, Szingapúrban pedig arra várnak választ, hogy ezekkel a dolgokkal minden pályán gyorsabbá tették-e az autót.

    Max Verstappen, Red Bull, Szingapúri Nagydíj
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Nem gondoljuk azt a csapatban, hogy bármelyik aspektus esetében van bármilyen csodaszer. Úgy gondoljuk, hogy számos apró részlet kombinációjával csaltunk elő több teljesítményt az autóból. Természetesen ennek egy része a Monzában bevetett padlólemez. Hogy mennyire vagyunk versenyképesek a különböző pályákon, azt őszintén nem tudjuk, de továbbra is reménykedünk, és hamarosan meg fogjuk tudni” – jelentette ki.

    Eközben a McLarennél abban reménykedhetnek, hogy bár Szingapúrban nincsenek olyan, elnyújtott középgyors kanyarok, amelyekben az MCL39-es verhetetlen (a Hungaroringen és Zandvoortban több ilyen is volt, meg is nőtt a fölényük), viszont Monzával és Bakuval ellentétben itt meleg lesz, ami ismét előtérbe helyezi majd a gumikezelést, ezen a téren a wokingiak pedig eddig szintén komoly előnyt élveztek.

  • A McLaren hibája nagyon sokba került Norrisnak, véli a korábbi stratéga

    A McLaren hibája nagyon sokba került Norrisnak, véli a korábbi stratéga

    A McLaren csapatfőnöke szerint nem bukott pozíciót Lando Norris azzal, hogy megint elrontották a kerékcseréjét, az Aston Martin korábbi stratégája szerint azonban igen.

    Miután Oscar Piastri saját hibájából már az első körben kiesett az Azeri Nagydíjról, Lando Norris nagy lehetőséget kapott arra, hogy jelentős pontmennyiséget faragjon az ausztrállal szembeni hátrányából, ám végül a 7. helyen célba érve csak 6 pontot hozott Piastrin, így jelenleg 25 ponttal áll mögötte.

    Az egyértelmű volt, hogy a McLaren Monzához hasonlóan ezen a hétvégén sem tudta kiaknázni az idei autójában rejlő potenciált, ezzel együtt többen úgy vélik, hogy amennyiben Norris 38. körben megejtett egyetlen kerékcseréjét nem rontja el a csapat (Monza után ez volt zsinórban a második rossz kiállása a britnek), előrébb végezhetett volna.

    „Amikor gyorsan ránéztem az adatokra, azt láttam, hogy Leclerc és Lawson elé kellett volna visszatérinie, aztán elszalasztotta a lehetőséget, hogy alávágjon Tsunodának, úgyhogy bármiféle előzés nélkül az 5. helyen kellett volna végeznie a lassú kiállás nélkül, ami nagyon sokba került” – vélekedett Bernie Collins, az Aston Martin korábbi stratégája a Sky Sports adásában arról, hogy a McLaen jobb első kerékpisztolya nem tudta rendesen megszorítani az anyát, ezért Norris 4,1 másodpercig állt a szerelői gyűrűjében.

    Sőt, a szakértővé lett stratéga szerint amennyiben Norris eleve ezen három autó elől kezdi meg második etapját, akár a 4. helyen célba érő Antonellire és a dobogó harmadik fokát megszerző Sainzra is veszélyes lehetett volna.

    „Sokkal jobb esélye lett volna Antonelli és Sainz ellen, ha Lawson elé kerül. Úgyhogy a McLaren meg fogja vizsgálni ezt a kiállást, ami szerintem nagyon-nagyon rosszul érintette a napjukat, ráadásul ez zsinórban a második futam, amelyen lassú az egyik kiállásuk. Ezt rendbe kell tenniük” – mondta Collins.

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke ezzel szemben az F1 TV-nek azt mondta, nem tudja megmondani, hogy múlt-e pozíció Norris lassú cseréjén, majd a Sky Sports-nak már úgy vélte, hogy nem.

    „A kiállás önmagában nem jelentett különbséget, mert nagyjából Leclerc környékén jöttünk volna vissza a pályára. Számomra a legfontosabb lecke, hogy az autó nem volt elég gyors. Egy elég gyors autóval képesek lettünk volna előzni és aztán szabad levegőn haladni, kihasználva a bennünk rejlő teljes potenciált” – közölte.

    Hogy Collins akkor mégis mire alapozta a véleményét? Vélhetően arra, hogy Norris 1,9 másodperccel később ért a bokszkijárat végéhez, mint Lawson, és mivel 4,1 másodpercig állt a garázs előtt, egy 2-2,2 másodperc körüli cserével pont Lawson elé jöhetett volna ki.

  • Piastrit megbüntették Bakuban, de nem kell letöltenie azt

    Piastrit megbüntették Bakuban, de nem kell letöltenie azt

    Oscar Piastrinak nem kell attól tartania, hogy Szingapúrban hátrasorolják a bakui büntetése miatt.

    Akárcsak Fernando Alonso, Oscar Piastri is 5 másodperces büntetést kapott, amiért kiugrott az Azeri Nagydíj rajtjánál, ám mivel a McLaren versenyzője az 5. kanyarban a falnak ment, a spanyol veteránnal ellentétben nála ez mit sem számított, hiszen nem tudta letölteni a büntetését, miként a versenyidejéhez sem lehetett azt hozzáadni.

    Ezek után joggal vetődhet fel, hogy Piastrinak miért nem kell majd a következő hétvégén, a Spanyol Nagydíjon hátrébbról rajtolnia, merthogy nem kell. A sportszabályzatban az áll, hogy amikor „egy versenyző nem tudja letölteni a büntetését, mert nem rangsorolják, a felügyelők hátrasorolásos büntetést oszthatnak ki a következő futamra.” Az idei Kanadai Nagydíj után az FIA azonban közzétette a büntetésekre és büntetőpontokra vonatkozó irányelveit (ezek eddig is léteztek, csak nem voltak nyilvánosak), amelyben az alábbi olvasható.

    Piastri a kiesése után megerősítette, amit már a felvételek alapján is mindenki sejtett

    „Azokban az esetekben, amikor egyetlen 5 másodperces büntetés került kiosztásra, amit a versenyző kiesés miatt nem tud letölteni, a felügyelők nem fogják azt hátrasorolásos büntetésre konvertálni a következő versenyre. Ugyanakkor, amennyiben több mint egy büntetést osztottak ki, akkor az 5 másodpercet és más büntetéseket is hátrasorolássá konvertálhatnak.”

    Emögött az érvelés mögött az a logika, hogy 5 másodpercet általában apróbb kihágásokért osztanak, és ezekért túlzó lenne hátrasorolást adni. Ráadásul Piastri semmilyen előnyhöz nem jutott a kiugrással, hiszen megállt, majd olyan lassan indult el, hogy visszaesett az utolsó helyre. Fernando Alonso futamát ugyanakkor befolyásolta, hiszen a spanyol az ő bemozdulására reagálva ugrott ki, de ezt nem lehet Piastri fejére olvasni, hiszen alapvetően minden versenyzőnek a piros lámpák kialvására kell elindulnia.

  • A McLaren csapatfőnöke szerint ezt érdemelték, Piastri rá „nem jellemző” hibákat vétett

    A McLaren csapatfőnöke szerint ezt érdemelték, Piastri rá „nem jellemző” hibákat vétett

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke is értékelte a wokingiak szempontjából nagyon gyengén sikerült Azeri Nagydíjat. Miután az időmérőn csak a 7. és 9. helyet szerezték meg, várható volt, hogy nem lesz sétagalopp számukra a verseny, de annál azért minden bizonnyal többet reméltek, mint egyetlen árva 7. hely.

    Ezt Norris szállította, miközben Piastri kiugrott a rajtnál, majd visszaesett a 20. helyre és az 5. kanyarban a falnak ment. Stella szerint a mindkét hibát magára vállaló ausztrál rá nem jellemző hibákat vétett, de biztos benne, hogy Szingapúrban erősebben fog visszatérni.

    „Nehéz nap volt és nehéz hétvége – kezdte értékelését Stella az F1 TV-nek. – Tegnap nem olyan eredményt értünk el az időmérőn, amilyet akartunk, ma pedig valamiért ugyanez volt a helyzet. Az Oscarnál felmerült problémák nem igazán jellemzőek rá, és biztos vagyok benne, hogy tanulni fog belőlük és erősebben tér vissza, mert nagyon-nagyon szilárd jellem és pilóta. Biztosan újra formában lesz Szingapúrban.”

    Norris eközben nem tudott érdemi előrelépést elérni és ugyanott végzett, ahonnan rajtolt. „Ami Landót illeti, ma nem volt elég gyors az autónk ahhoz, hogy előzni tudjunk, ezért az egész futamot forgalomban töltöttük. Összességében eléggé sokat kell dolgoznunk azért, hogy jól teljesítsünk az olyan pályákon, mint amilyen a bakui is, ahol rövidek a kanyarok és sok a féktáv, emiatt a jelek szerint elveszítjük azt az előnyünket, ami számos más pályán megvan” – ecsetelte Stella.

    Piastri a kiesése után megerősítette, amit már a felvételek alapján is mindenki sejtett

    Arra a kérdésre, hogy utólag nézve lehetett-e volna többet tenni azért, hogy Norris előrébb végezzen (például nem elrontani a kerékcseréjét), Stella így felelt:

    „Nem vagyok biztos benne. A lassú kiállás nyilván nem segített, de még meg kell vizsgálnunk, hogy enélkül előrébb kerülhetett-e volna, mert ezt most nem tudom megmondani. Olyan sokáig kint maradtunk az első gumiszetten, amilyen sokáig csak lehetett, hogy megnézzük, lesz-e biztonsági autó, ami itt nem szokatlan, noha ma csak a rajt után küldték be. Szerintem végső soron ott végeztünk, ahol megérdemeltük az elvégzett munkát tekintve. Még ha az autónk valószínűleg ennél kicsit gyorsabb is, ki kellett volna hoznunk belőle ezt az időmérőn, de nem tettük. Úgyhogy sokat kell tanulnunk, emelt fővel viseljük ezt és erősebben térünk vissza csapatként és versenyzőkként.”

    Stellát ezután arról faggatták, volt-e bármilyen előjele annak, hogy Piastri idegesebb ezen a hétvégén.

    „Még beszélnem kell vele, hogy mit érez, mit gondol, de van tapasztalatom többszörös világbajnokokkal, és egy ilyen hétvége náluk is benne volt a pakliban egy szezonban. Eddig szerintem Oscar volt a legszilárdabb pilóta a 2025-ös szezonban, szóval ilyesmi megtörténhet. És abban is biztos vagyok, hogy az ilyen pillanatokból lehet a legtöbbet tanulni, hogy erősebbé válj és fejlődj, és versenyben maradj a pilóták világbajnoki címéért, aminek továbbra is ő a favoritja.”

  • Piastri a kiesése után megerősítette, amit már a felvételek alapján is mindenki sejtett

    Piastri a kiesése után megerősítette, amit már a felvételek alapján is mindenki sejtett

    Az Azeri Nagydíjon Oscar Piastri a 9. helyről indulva kiugrott a rajtnál, ami miatt visszaesett a 20. helyre, majd az ötödik kanyarban nekiment a falnak. Mindezt úgy, hogy már az időmérőn is összetörte a McLarent, ezért vázat kellett cseréljen a csapat.

    Már kívülről nézve is egyértelműnek tűnt, hogy mind az elrontott rajt, mind a baleset a pontverseny éllovasának hibája volt, de Piastri utólag megerősítette ezt a Sky Sports-nak.

    „Ez biztosan nem életem legjobb pillanata volt. Egyszerűen túlságosan vártam a rajtot. Egy buta, egyszerű hiba volt ez” – mondta, majd így folytatta: „A balesetről, egyszerűen nem számítottam úgy a turbulens levegőre, ahogy kellett volna. Nyilvánvalóan túl gyorsan mentem be a kanyarba, és ennyi volt.”

    „Alacsony volt a tapadás, de ezt tudnom kellett volna. Szóval biztos, hogy senki mást nem hibáztatok, csak saját magamat. Egyszerűen nem hoztam meg azokat a döntéseket időben, amiket kellett volna, és ez nyilvánvalóan csalódást keltő.”

    Piastri annak ugyanakkor örülhet, hogy fő riválisa, az azeri futam előtt hozzá képest 31 pontos lemaradásban levő Lando Norris nem igazán tudta kihasználni a hibáját, és csak a 7. helyen ért célba, azaz mindössze 6 pontot faragott, így Piastrinak továbbra is van egy teljes futamgyőzelemnyi előnye.