Címke: McLaren

  • Berger Senna és Prost közé tenné Hamiltont

    Berger Senna és Prost közé tenné Hamiltont

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Gerhard Berger szerint Lewis Hamilton versenyzéshez való hozzáállása Ayrton Senna és Alain Prost nagyon különböző stílusának keveréke.

    Hamilton régóta azonosul a feltűnő, karizmatikus Sennával, aki 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben is világbajnoki címeket nyert. Megígérte, hogy idén követi példaképét, és „agresszívabb versenyző” lesz, miután tavaly elvesztette a bajnokságot Max Verstappennel szemben.

    Berger ugyanakkor lát valamit Prost hűvös, analitikus gondolkodásmódjából is, amely 1985 és 1993 között négy bajnoki címet eredményezett a franciának. Reméli, hogy a brit végül nem távolodik el túlságosan ettől a „nyugodt” egyensúlyi ponttól. Erről az Autosport magazinnak beszélt:

    „Nem tudom, hogy lenne-e olyan agresszív, mint Max volt, hogy ez jó irányba vinné-e. Nekem kifejezetten okosnak tűnik, ahogyan Hamilton néha utat enged, hogy ne ütközzön, hanem máshogy oldja meg. Csak azt látom, hogy Lewis annyi tapasztalattal rendelkezik, hogy igen higgadt. Végig élt az esélyeivel.”

    Berger úgy érezte, hogy Hamilton vezetése „egyszerűen tökéletes volt” 2021-ben. Egyetlen kivétel volt, Silverstone-ban, ahol Verstappennel ütközött, és a Red Bullt a korlátba küldte, de így is megnyerte magát a futamot. A 62 éves osztrák elmondta, hogy szerinte Verstappen közelebb állt Senna érzelemvilágához, a nyers érzelmekhez és az agresszióval a volán mögött, míg Hamilton saját megközelítése szerint „valahol középen van” Senna és Prost között.

    Berger ugyanakkor elgondolkodott azon, hogy ez idén megváltozhat-e, ha kiderül, hogy a Red Bullnak van a legjobb autója a rajtrácson, véget vetve a Mercedes évek óta tartó dominanciájának:

    „Idén, ha a Red Bull lesz a legjobb autó, talán Max alkalmazkodni fog, és másképp fogja csinálni. Lehet, hogy nem lesz szüksége erre az agresszióra. Amennyiben ilyen agresszív vagy, és nem jön össze, összeérsz, vagy kiesel a versenyből, az fáj. Amikor tudod, hogy jobb az autód, jobb, ha hosszútávon játszol. Azt kell mondani magadnak, hogy: „Oké nekem rosszabb, ha elveszítem ezt a futamot néhány ponttal, mert másképp fogom visszaszerezni.” Azon múlik minden, hogy mennyire jó a csomagod.”

    Berger három szezonon át volt Senna csapattársa a McLarennél. Összesen 210 versenyen indult olyan csapatoknál, mint az Arrows, a Benetton és egy hosszú idő a Ferrarinál – bár nem fedték egymást Prost maranellói szolgálati idejével. Így zárt végül:

    „Továbbra is Sennát teszem az első helyre, mert Senna sármja és személyisége egy másik szint volt. Ugyanakkor a sportszakmai oldalról szerintem Lewis ugyanolyan jó, mint Senna volt. Végeredményben nekem, az itt töltött 45 év után, Lewis és Senna a két legjobb, akit valaha láttam.”

    Mióta visszavonult a versenysporttól, Berger a DTM sorozat működtetéséért felelős promóter elnöke lett. Azonban ott volt például az idei Szaúd-Arábiai Nagydíjon Jeddah-ban is.

  • Norris egy dolgot kifogásol az új autók és szabályok kapcsán

    Norris egy dolgot kifogásol az új autók és szabályok kapcsán

    Lando Norris megfogalmazta mivel nem elégedett az új autók és szabályok kapcsán.

    Az új éra legnagyobb vesztese címet a McLaren teljes joggal elkövetelheti, hiszen a wokingi istálló teljesítménye csökkent a legjobban a tavalyi évhez képest. Már a Q2-be való bejutás is nehézséget okoz olykor a két versenyzőnek, a Q3-ról, nem is beszélve.

    Ugyan az első pontjaikat a brit pilóta megszerezte Szaúd-Arábiában, ám az új szabályok kapcsán egy dolog nem tetszik neki. Norris megjegyezte, hogy nagyon jó vezetni az idei versenygépeket, sőt előzni is könnyebb velük, viszont védekezni szinte lehetetlen.

    Max Verstappen és Charles Leclerc többször cserélt pozíciót az elmúlt két futamon, ugyanis az elöl haladónak nehezebb lett a dolga.

    Ezt kifogásolta Norris is:

    „Bizonyos dolgokban jobbak az autók, bizonyos dologban viszont rosszabbak. Ugyanis ha megelőzöl valakit, akkor nem tudod az illetőt olyan könnyen lerázni. A nézők szempontjából ez jó dolog, viszont annak a srácnak, aki előzött már nem annyira. A következő körben nagyon gyorsan levadászhatják.” – nyilatkozta a 22 éves versenyző a Racingnews365.com-nak.

  • Fény derült arra, milyen formában megy a Maserati a Formula E-be

    Fény derült arra, milyen formában megy a Maserati a Formula E-be

    Hét autómárka kötelezte el magát a Formula E első Gen3-as évében való részvétel mellett. A jelenlegi gyártók közül kiszállnak néhányan, de érkezik a Maserati.

    Ugyan a csapatok száma még nem tisztázott a következő szezonra, azt már lehet tudni, milyen márkák adták le nevezésüket egy hajtáslánc gyártására.

    A BMW, az Audi és a Mercedes távozásával a jelenlegi kilenc meghajtó rendszer helyett csak hatra zsugorodna a választék. A mezőnyhöz viszonylag későn csatlakozó Maserati – és partnerei – a DS által kifejlesztett hajtásláncot fogja használni, de a saját nevükre átnevezve.

    A Penske sem áll elő új konstrukcióval, így Brackley-i csapat (jelenleg Mercedes EQ), a Venturi, a Techeetah mellett a Dragon is új beszállító után kell, hogy nézzen.

    Ugyan a Techeetah jelenlegi gyártója, a DS marad a sorozatban, a csapat kétes pénzügyi helyzete miatt lehet, hogy a franciák új partner után néznek.

    A csapatok kétséges száma miatt még nem biztos, de valószínűsíthető, hogy mindegyik gyártó maximum egy-egy ügyfélcsapattal köt majd szövetséget.

    A Jaguar erőforrásaira már lecsapott az Envision Racing – korábbi nevén Virgin – , rajtuk kívül pedig az Andretti (Porsche) és a McLarenné alakuló Mercedes EQ (Nissan) is közel áll ahhoz, hogy véglegesítse a beszállítóját.

    A Porsche azonban még kérdéses, hogy maradna-e egészen a Gen3-éra mind a négy szezonjában. Ugyanis egy esetleges F1-es motorprojekt – a Hypercar program mellett – elterelhetné a cég szakembereit és forrásait az elektromos irányvonaltól.

    A jelenlegi gyártókhoz a következő két évadban nem csatlakozhat majd senki, de a Gen3 Evo bevezetésével a 11. és 12. szezonban várható a további bővítés.

    Elvileg érdeklődőkben nincs hiány, a Hyundai, a Ford, a kínai BYD és a Lynk & Co-ért is felelős Geely is megkörnyékezte a Formula E-t, de végül még középtávon sem jelezték volna komolyan belépési szándékukat.

    A legutóbbi komoly érdeklődő a kaliforniai Lucid Motors volt, akik az Andrettit támogatták volna. Azonban végül az utcai autóikra koncentrálva elálltak ettől.

    A jövő évi előzetes felállás:
    Hajtáslánc Csapat
    🇬🇧 Jaguar
    gyári csapat: 🇬🇧 Jaguar
    🇬🇧 Envision
    🇩🇪 Porsche
    gyári csapat: 🇩🇪 Porsche
    (🇺🇸 Andretti)
    🇮🇳 Mahindra gyári csapat: 🇮🇳 Mahindra
    🇫🇷 Nissan
    gyári csapat: 🇫🇷 e.dams
    (🇬🇧 McLaren)
    🇨🇳 NIO 333 gyári csapat: 🇨🇳 NIO 333
    🇫🇷 DS
    🇮🇹 Maserati
    (🇨🇳 Techeetah)
    ? 🇲🇨 Venturi
    ? 🇺🇸 Dragon

    ()=még hivatalosan nem jelentették be gyártó és csapat megállapodását

  • McLaren: Alapvető problémáink vannak az autónkkal

    McLaren: Alapvető problémáink vannak az autónkkal

    Andreas Seidl szerint az MCL36 alapvető problémái komoly mértékben hátráltatja őket, de úgy gondolja, hogy a Mercedes erőforrása nem része a probléma hegyeiknek.

    A wokingi istálló Lando Norris hetedik helyével megszerezte első pontjait Jeddah-ban a Szaúd-Arábiai Nagydíjon. Azonban a McLaren a barcelonai teszteken mutatott jó formát követően nem arra számított, hogy két futam után csak a nyolcadik helyet foglalják el a gyártók versenyében.

    Bahreinben a második teszthéten már elkezdtek gyűlni a fekete felhők a brit istálló felett és már az első futamon egy óriási pofont kaptak, miután Norris és Daniel Ricciardo is pont nélkül maradt, ráadásul idén még egyetlen alkalommal sem tudtak bejutni a Q3-ba az időmérő edzéseken.

    „Jelen pillanatban nem elég jó a teljesítményünk” – árulta el a német szakember a Motorsport-Magazin.com-nak adott interjújában. „Nem tudjuk, hogy mi a legfőbb probléma. Az autónk működik, egy jó alappal rendelkezik, azonban nem tapad eléggé.”

    „Nem hiszek a csodákban. Időre és türelemre van szükségünk, amíg felérünk majd a versenytársaink szintjére, azonban természetesen ők is fognak fejleszteni ezen időszakban, ami miatt még bennünk is sok a kérdőjel.”

    A McLaren eddigi rossz formáját sokan a Mercedes erőforrás teljesítményének visszaesésének tudják be. Ezt könnyen észre lehetett venni, ugyanis Jeddah-ban nagyon fontos a magas végsebesség és a gyors kanyarokban való tempó és az időmérőn a legjobb tízben csupán egyetlen Mercedes erőforrást használó autó fért be George Russell személyében.

    A brackley-i istálló azonban azt állította, hogy a partnercsapataik a motorerő miatt maximum 1-2 tizedmásodpercet veszíthettek Szaúd-Arábiában. Seidl is egyetért az Ezüst Nyilakkal és nem mutogat rájuk, hogy miattuk vannak olyan hátul az erődorrendben.

    „Tudjuk, hogy alapvető problémáink vannak az autóval. Ezen van a legnagyobb fókusz jelenleg, hogy ezen javítsunk. Az utóbbi években nagyon hatékonyan fejlesztettünk az autóinkat és remélem, hogy ez idén sem lesz másképp. Rajtunk van a világ szeme, hogy megoldjuk ezeket a nehézségeket.”

    „Ki szeretnénk hozni az MCL36-ból a maximumot. A tervezett fejlesztési terveinken nem fogunk változtatni és abban reménykedünk, hogy az új elemekkel megvalósíthatjuk az előbb felvázolt rövid távú céljainkat.”

  • A McLaren Ausztráliától sem vár csodát

    A McLaren Ausztráliától sem vár csodát

    A McLaren csapatvezetője, Andreas Seidl figyelmeztet, hogy a rajongóik az Ausztrál Nagydíjon se várjanak sokkal többet a csapattól.

    A wokingi istálló pocsék szezonkezdeten van túl, a bahreini nullázás után viszont legalább Szaúd-Arábiában javítottak, Lando Norris ugyanis hetedik lett, de Daniel Ricciardo kiesése itt is árnyalta a képet. Így most hat ponttal állnak, a konstruktőri bajnokság nyolcadik helyén.

    „Meg kell néznünk, milyen fejlesztéseket tudunk hozni Melbourne-be, de nem várok csodákat” – mondta Seidl. „Egyszerűen több időre van szükségünk.”

    Ezenkívül az új melbourne-i nyomvonalról is kikérték Seidl véleményét.

    „Kérdezzenek újra csütörtökön, Melbourne-ben” – viccelődött, majd kicsit komolyabban folytatta. „Most meg kell várnom a csapat összes elemzését a két hétvége után, hogy jobban megértsem a jelenlegi autó erősségeit és gyengeségeit.”

  • Norris elhamarkodta a szerződéshosszabbítást?

    Norris elhamarkodta a szerződéshosszabbítást?

    Jenson Button megkérdőjelezte Lando Norris döntését, miszerint több évre hosszabbította meg szerződését a McLarennel. Miután a csapat meglehetősen rosszul kezdte az új Forma-1-es szezont, Button nincs meggyőződve róla, hogy ez a hosszabbítás jó ötlet volt.

    Norris februárban írt alá új, hosszú távú szerződést, miután tavaly eredményes szezont zártak és a brit versenyző a hatodik helyen végzett az egyéni pontversenyben, a csapat pedig a harmadik helyet szerezte meg a konstruktőri bajnokságban.

    Button azonban a Sky Sports F1-nek nyilatkozva úgy vélte, hogy a 22 éves versenyző talán egy kicsit elhamarkodta a hosszabbítást.

    „Meglepő volt, hogy Lando a pályafutása elején ilyen hosszú(távú) szerződést írt alá” – mondta Button.

    „Mindenki csapatjátékos akar lenni, de sosem tudhatod, hogy hol lesz a csapat három év múlva.”

    „Ráadásul ez egy nagyot fog ütni. Öt év múlva, és csak annyi lesz, hogy ‘Ó, oké’. De csak annyit tehet, hogy visszamegy a csapathoz, elmondja nekik, mik a problémák, és megpróbálja megoldani őket.”

    Norris hetedik lett a múlt hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjon, és ezzel megszerezte csapata első hat pontját az idei szezonban.

    A 42 éves Button azonban kitart amellett, hogy a brit csapat vissza tud térni, ha keményen együtt dolgoznak és fejlesztik az autót.

    „Ez egy nagyszerű csapat. Többször nyertek már bajnokságot, sok új emberük van, akik szintén nagyon képzettek. A csapatépítésen múlik, hogy a csapat együtt maradjon, és a lehető legjobban fejlesszék az autót.”

  • Norris elárulta, a pálya beláthatatlansága is gondot okozott neki

    Norris elárulta, a pálya beláthatatlansága is gondot okozott neki

    Lando Norris elmondta, hogy a pálya beláthatatlansága is hátráltatta vasárnap.

    A McLaren versenyzője a hetedik helyen ért célba, így megszerezte a wokingi istálló idei első pontjait. Az utolsó pillanatig harcolt Esteban Oconnal, ám végül a francia tudott előbb célba érni.

    A brit pilóta a verseny után elmondta, nehézséget okozott neki a csata során az is, hogy nehezen látott ki az autóból. A szaúdi pályán több beláthatatlan kanyar van, ám ezen az idén lerakott monitorok sem segítettek.

    „A látási viszonyok sokkal rosszabbak volta. Mikor fékeztem, nem láttam hol van Esteban (Ocon). Nem lehet olyan jól látni a bal oldalon. ” – magyarázta a Sky Sportsnak Norris.

    A fény megjelent ugyan az alagút végén a wokingi istálló előtt, ám még mindig sok munka vár rájuk.

    „Nem volt szerencsém a végén, mikor Estebannal harcoltam. Dupla sárga zászló is volt, de az utolsó körben nem tudtam elmenni mellette. Sok volt a pozitívum, hetedik helyen végeztünk, pontokat szereztünk. Jobban teljesítettünk, mint ahogy vártuk, de ez az eredmény annak is köszönhető, hogy kiestek előlünk. A legtöbbet hoztuk ki a napból, jó látni, hogy van némi potenciál az autóban. Mindkét konstrukciónak a pontszerző helyek egyikén kellett volna befutnia. Daniel (Ricciardo) nagyon jól ment, de sajnos nem volt szerencséje a technikával.” – tette hozzá Norris.

  • Villeneuve: Hihetetlen ilyen rossz formában látni a McLarent

    Villeneuve: Hihetetlen ilyen rossz formában látni a McLarent

    Jacques Villeneuve még mindig nem hiszi el, hogy a McLaren 2002-es autója, az MCL36 ennyire hátul helyezkedik el az erősorrendben. A kanadai ex-F1-es azt is hozzátette, hogy szerinte az Aston Martinnál pedig elfelejtették, hogyan kell autót tervezni.

    A wokingi istálló számára rendkívül göröngyösen alakult a szezonnyitó Bahreini Nagydíj. Már a teszteken is kirajzolódtak a fékhűtési problémák az autó körül, ami miatt Lando Norris nem tudott versenyszimulációkat teljesíteni. Az pedig, hogy Daniel Ricciardo a pozitív koronavírus tesztje miatt egyáltalán nem tudott tesztelni és az autó irányíthatósági gondjai már csak hab volt a tortán.

    Ezen negatív dolgoknak az lett az eredménye, hogy az ausztrál már a Q1-ben, Norris pedig a Q2-ben elvérzett az időmérőn és a verseny még rosszabbul alakult a számukra. A két narancssárga autónak ugyanis esélye sem volt a pontszerzésre és csak a 14. és 15. helyen zárták az 57 körös futamot Szahírban.

    „Miként ronthatta el az idei autóját ennyire a McLaren?” – értetlenkedett 1997 világbajnoka. „Nálam egyértelműen ők voltak a szezonnyitó hétvége legnagyobb csalódásai. Rendkívül neves szakemberek dolgoznak ennél a patinás gyártónál és mégis képesek voltak ezt véghez vinni. Fájdalmas volt Ricciardót annyira hátul szenvedni látni.”

    Villeneuve pedig az Aston Martinra is kitért, akik egyelőre ugyanabba a gödörben vannak, amibe már a tavalyi szezonba kerültek bele. A kanadai pilóta – akinek nemrégiben született meg a kisfia – nem várt sokat a Zöldektől, akiknél az utóbbi pár évben annyiból állt az autótervezés, hogy „többnyire lemásolták a Mercedes megoldásait.”

    1997 világbajnokának a véleményét a gyári Mercedesről is kikérték. Szerinte a brackley-i istállónak csupán időre van szüksége, hogy megértse a W13 viselkedését és ha azt sikerül megoldaniuk, akkor megint ott lehetnek majd a közvetlen élmezőnyben.

  • Ralf Schumacher: Strollnak lehet, hogy más hobbit kellene találnia

    Ralf Schumacher: Strollnak lehet, hogy más hobbit kellene találnia

    Ralf Schumacher úgy gondolja, Lance Stroll lejáratta magát Bahreinben, amikor Nico Hülkenberg elverte az időmérőn. Azt mondja, az Aston Martin versenyzőjének talán más hobbit kellene keresnie az életben, mint a Forma-1. Hülkenberget az utolsó pillanatban hívta az Aston Sakhirba Sebastian Vettel helyére, miután utóbbinak pozitív lett a koronavírus tesztje.

    Hulk a 2020-as Eifeli Nagydíjon a csapattal való alkalmi szereplése óta nem versenyzett az F1-ben. Jól helytállt az időmérőn, sőt a szombaton meg is előzte Strollt, bár mindkét pilóta kiesett a Q3-ban. A futam napján Stroll egyértelmű előnyre tett szert az F1 csúcs-helyettesítőjével szemben, a kanadai a 12. helyen haladt át a leintésnél, míg Hülkenberg a 17. pozícióban ért célba.

    Schumacher azonban, aki Jacques Villeuneuve szerepét vette át az F1 legkeményebb kritikusaként Strollal szemben, nem fogta vissza magát, amikor a kanadai teljesítményét értékelte a 2022-es szezon nyitófutama után:

    „Stroll feltehetné magának a kérdést, hogy nem kellene-e más hobbit keresnie. Ez igen kínos volt. Nico remek munkát végzett.”

    Schumacher az Aston Martin 2022-es szezonjának visszafogott kezdésével kapcsolatban is megszólalt. Katasztrófának nevezve a csapat új AMR22-esét, miközben megkérdőjelezte a silverstone-i csapat „buldózeres megközelítését” a rajtrács elejére jutást illetően.

    Schumacher utalt arra is, hogy a csapattulajdonos Lawrence Stroll állítólag nagyobb szerepet vállal az istállónál, amit a német nem tart jó hírnek az Astonnak, ezért a német így folytatta az AvD Motor & Sport Magazin műsorában:

    „Az autóról, azt halljuk, hogy egy katasztrófa. Ráadásul a hírek szerint a csapattulajdonos most már a megbeszéléseken is ott ül. Hangot ad annak, hogyan kellene csinálni a dolgokat. Amennyiben ez a helyzet, akkor az nagyon-nagyon megbonyolítja a dolgokat.”

    Lawrence Stroll komoly pénzt fektetett be F1-es alakulatába. Zöld utat adott egy új, korszerű gyár építésének Silverstone-ban. Kulcsfontosságú munkatársakat – például a McLaren korábbi első emberét, Martin Whitmarsh-t vagy a Red Bull korábbi aero-főnökét, Dan Fallows-t – vette fel a menedzsment és a technikai részleg megerősítésére.

    Schumacher az Aston „pénz nem számít” megközelítését a csapatépítésben a Toyota pazarló, de eredménytelen F1-es erőlködéséhez hasonlította, amely nyolc sikertelen szezonon át tartott:

    „A csapat elvesztette a gondolatmenetét. Túl sokat akarnak elérni túl hamar, de ez egyszerűen nem működik a Forma-1-ben. Nem lehet csak úgy fogni egy csomó embert és egy halom pénzt, beletenni őket egy fazékba, rövid ideig kevergetni, és akkor valami jó sül ki belőle. Az istálló buldózeres megközelítést akart alkalmazni, de ez nem működött már a Toyotánál sem.”

  • Breaking: Hülkenberg újra Vettel helyén a Szaúd-Arábiai Nagydíjon is

    Breaking: Hülkenberg újra Vettel helyén a Szaúd-Arábiai Nagydíjon is

    Az Aston Martin megerősítette, hogy Nico Hülkenberg újra Lance Stroll mellett versenyez majd Szaúd-Arábiában, Sebastian Vettel pedig az Ausztrál Nagydíjra tér vissza.

    Honfitársa lép megint Vettel helyére az Aston Martinnál a második egymást követő versenyhétvégén, ezúttal Szaúd-Arábiában. Utóbbi ugyanis még mindig a koronavírus fertőzése után lábadozik. A csapat rövid közleményében ez áll:

    „Annak ellenére, hogy az AMR22-essel nem tett meg elég kilométert, Nico jól megbirkózott a feladattal Bahreinben, és biztosak vagyunk benne, hogy Jeddah-ban is ugyanezt fogja tenni. Azzal számolunk, hogy Sebastian Vettel az Ausztrál Nagydíjra már fitt lesz. Nico Hülkenberg fog Lance Stroll mellett edzeni, időmérő edzésen és versenyen részt venni.”

    Ugyan a tartalékosnak nem volt valódi tapasztalata az AMR22-ről, és rendkívül későn kapta meg a „behívóját”, Hülkenberg gyorsan alkalmazkodott, és Sakhirban felülmúlta csapattársát, Strollt. A verseny napján ugyanakkor egyik pilóta sem szerzett pontot, így az Aston Martin egyike annak a négy csapatnak – a Williams, a McLaren és a Red Bull mellett -, amelyek üres kézzel távoztak az első fordulóról.