Címke: McLaren

  • Haspólóban vonultak a paddockban a McLaren versenyzői

    Haspólóban vonultak a paddockban a McLaren versenyzői

    James Corden oldalán a rop topba, vagyis „haspólóba” öltözött Daniel Ricciardo és Lando Norris tűnt fel a minap a miami Forma-1-es paddockban. A 43 éves műsorvezető fekete McLaren-pólóban és sötét napszemüvegben, jelentőségteljesen vonult a McLaren versenyzőivel.

    A pilóták kezdetben a szokásos narancssárga McLaren pólókat viselték, mielőtt James bemutatta nekik a színes motívumokkal és a „#1 Driver” felirattal díszített, a 80-as évek popsztárjait idéző, rövid toppokat.

    Úgy tudni, hogy a The Late Late Show-nak fogattak, mely produkció műsorvezetője Corden – azonban már nem sokáig, mert bejelentette, hogy befejezi a műsort, mert több időt szeretne a családjával tölteni.

    Sok rajongó kiakadt a képeken, és nyomdafestéket nem tűrő stílusban minősítették…
    Pedig aki kellően magabiztos, simán bevállal egy ilyet, mert nem csorbul tőle az önérzete. 😉 A 80-as években meg tényleg menő volt az ilyesmi (igen, a férfiakon is). 🙂

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Stroll megerősítette, hogy tárgyal az Audival a Forma-1-ről

    Stroll megerősítette, hogy tárgyal az Audival a Forma-1-ről

    Lawrence Stroll megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat az Audival egy lehetséges gyári együttműködésről a Forma-1-ben 2026-tól kezdődően.

    Miután a Volkswagen igazgatótanácsa zöld jelzést adott az Audi és a Porsche különálló F1-es projektjeinek, a pletykák szerint az ingolstadti autógyártó megkereste az Aston Martint, valamint a McLarent, a Saubert és a Williamst is. A milliárdos Stroll, aki a silverstone-i székhelyű Aston Martin tulajdonosa, a befektetőknek egy konferenciahívás során ennyit mondott az olasz Autosprint szerint:

    „Megkeresett-e minket az Audi? Igen. Nagyon elégedettek-e vagyunk a Mercedesszel való együttműködésünkkel? Igen. A Forma-1 világa tele van hasonló történetekkel.”

    Stroll, akinek fia, Lance az ő F1-es csapatánál versenyez, azt is elárulta, hogy az Aston Martin vezérigazgatóját, Tobias Moers-t Amedeo Felisa – a Ferrari korábbi vezérigazgatója váltja. A német Sport1 kiadvány azt állítja, hogy a kanadai Stroll összeütközésbe kerülhetett Moersszel, ami miatt távozott a brit luxusautógyártó éléről.

  • Seidl legszívesebben száműzné a „B” csapatokat

    Seidl legszívesebben száműzné a „B” csapatokat

    Andreas Seidl szerint az úgynevezett „B” csaptoknak nem kellene a Forma-1-ben szerepelniük.

    A Haas még közelebb került a Ferrarihoz. Az amerikai csapatnak most már van egy létesítménye a Scuderia maranellói bázisán, így még szorosabb technikai együttműködés jött létre köztük és a vörösök között.

    A McLaren csapatfőnöke kijelentette, a Haas megérdemli az eredményeit, viszont a Forma-1 jövőjének nem feltétlenül tesz jót egy ilyen szimbiózis.

    „A Haas maximálisan megérdemli az eredményeit. Vannak szabályok, és ők betartják őket. Nem emiatt panaszkodunk. Ugyanakkor az F1 jövője kapcsán vannak bizonyos elvi kérdések. Az autó teljesítményével kapcsolatos feladatokat a csapatoknak saját erőből kellene megoldaniuk.” – nyilatkozta a német vezető.

    Seidl szerint aki előrébb akar kerülni a száguldó cirkuszban, annak lassan muszáj egy „B” csapatot is alkalmaznia.

    „Ez a procedúra lehetővé teszi, hogy a „B” csapat kevesebb erőfeszítéssel jusson előrébb, viszont az aggasztóbb, hogy mennyit profitálnak ebből az „A” alakulatok.”

    A McLaren csapatfőnöke úgy véli, nem kellene engedni azt, hogy egy istálló mástól vegye a váltókat és az erőforrásokat, sőt a közös szélcsatorna használatot is betiltaná.

    „Mindent be kell tiltani, amit nem lehet megfelelően ellenőrizni.”

    Otmar Szafnauer egyetért Seidl nézeteivel:

    „Elmehetünk közben együtt kávézni és megoszthatjuk az ötletinket: milyen az új padló, avagy ne arra menjetek a fejlesztések terén.”

  • Brown ismét Norrist dicsérte: Készen áll a győzelemre

    Brown ismét Norrist dicsérte: Készen áll a győzelemre

    Zak Brown szerint Lando Norris nagyon is készen áll arra, hogy versenyeket nyerjen a Forma-1-ben.

    Nem kezdődött jól a 2022-es szezon a McLaren számára. Bahreinben még reményt vesztve autókáztak a mezőny hátsó traktusában, majd Ausztráliában hirtelen fordult a kocka. A legutóbbi futamon a brit pilóta a dobogó legalsó fokára állhatott fel, így ismét bizakodásra adott okot a Wokingiaknak.

    Az amerikai vezető az F1 Nations podcast adásában elmondta, az első forduló után újra élte a 2017-es év küzdelmeit:

    „Ugyanazzal az érzésekkel távoztam Bahreinből, mint amilyeneket újra és újra megéltem 2017-ben. Majd arra gondoltam, 2017 óta 4-5 évet áldoztunk a fejlesztésekre, akkor hogyan kerülhettünk ebbe a helyzetbe?”

    A javuló tendencia ugyan jobb kedvre derítette Brownt, viszont az első verseny emlékem még élénken él az emlékezetében. Ugyanakkor versenyzőivel elégedett az ügyvezető. Daniel Ricciardo nem marad el annyira Norristól, mint tavaly. Ugyan a balszerencse és az egyéni hibák kísérik az ausztrált, mg a brit magasabbra tette a lécet az amerikai szerint.

    „Határozottan készen áll arra, hogy nyerjen. Már csak nekünk kell megteremteni ehhez a megfelelő helyzetet és feltételeket.”

  • Newey szerint a Forma-1-nek be kellene tiltania a szélcsatornákat

    Newey szerint a Forma-1-nek be kellene tiltania a szélcsatornákat

    Adrian Newey szerint a szélcsatornákat ki kellene tiltani az F1-ből. Ezt annak ellenére gondolja így, hogy az a csapat, amelynek F1-es autókat tervez – a Red Bull – a McLarenhez és az Aston Martinhoz csatlakozva úgy döntött, hogy egy vadonatúj szélcsatornát épít. Dr. Helmut Marko az Auto Motor und Sportnak ennyit mondott erről:

    Az engedélyeztetési fázisban vagyunk.

    Az építése állítólag két évig fog tartani, és a Red Bull egy Ferrari-szintű üzemi gyári fog működni, ahol minden egy fedél alatt lesz, beleértve a motorgyártást is. Newey, a Red Bull híres tervezője és technikai főnöke szerint a csapatnak valóban szüksége van egy új szélcsatornára:

    „Túl sokáig tart, mire fel tudunk kapcsolni a kívánt szélsebességre. Ez nagyon megfoszt minket a számunkra releváns szélcsatorna-időtől, ami valójában megillet minket.”

    A Forma-1 azonban már azt tervezi, hogy 2030-ra fokozatosan kivonja a szélcsatornákat – és ezt Newey is támogatja:

    „Én mindent teljes mértékben a CFD-fejlesztésnek rendelnék alá. Sajnos nincs elég szavazat rá, pedig sokkal fenntarthatóbb lenne.”

    Newey szerint „a szokásos arcok” a paddockban ellenzik az ötletét.

  • Norris rögtön az időmérővel nyitna és törölné a szabadedzéseket

    Norris rögtön az időmérővel nyitna és törölné a szabadedzéseket

    Lando Norris új formátumot dobna a kalapba az F1-es hétvégék kapcsán.

    A sprintfutamokkal már tavaly megkavarták a jól megszokott menetrendet. Imolában ismét előkerült a formátum, ahol is az első szabadedzés után rögtön az időmérő következett. Azonban a kvalifikáció csak arra adott választ, hogy milyen sorrendbe állhatnak fel a versenyzők a sprintre.

    A brit versenyző nem ítéli el az újításokat, viszont a kevesebb néha több elvet követve rövidítene a programon. A szabadedzéseket kihagyva rögtön az időmérővel kezdene. Ugyanakkor nem minden hétvégén élne ezzel a megoldással, mivel manapság már nem könnyű azonnal jól beállítani a konstrukciókat.

    „Egyszer-egyszer be lehetne ezt játszani, hogy még izgalmasabb legyen a dolog. Nagy kihívás lenne számunkra az, hogy bepattanjunk az autónkba és azonnal megtaláljuk a határokat. A pilóták képességei azonnal megmutatkoznának, és a a rajongók is élvezettel nézhetnék ezt.” – nyilatkozta Norris.

     

  • Norris: Bárcsak megkérdeznék tőlem azt, hogy miért utálnak az emberek

    Norris: Bárcsak megkérdeznék tőlem azt, hogy miért utálnak az emberek

    Lando Norris nemrég arról beszélt milyen embernek látja magát és milyen kérdést szeretne kapni.

    A McLaren pilótája az elmúlt időszakban több kritikát kapott a nyilatkozatai miatt. Fernando Alonso visszavonulásával is viccelődött már, míg legutóbb George Russellt kóstolta be. A rajongók egy részének viszont nem tetszett az angol humort alkalmazó versenyző ‘beszólása’.

    Norris ugyanakkor nem érti, hogy az ártatlan élcelődések miért váltanak ki ellenszenvet a szurkolókból.

    „Milyen kérdést szeretnék kapni? Szeretném, ha valaki megkérdezné tőlem, miért utálnak téged az emberek? Mindent megteszek azért, hogy mosolyt csaljak az arcokra. Ha nem kedvelnek, akkor valami baj van velük.”

    A 22 éves pilóta így jellemezte magát Sports Illustrated oldalán:

    „Oh, ki is az a Lando Norris? Ki vagyok én? Úgy hiszem, hogy két lábbal a földön járok, és csak élvezni akarom az életet. Olyan személy vagyok, aki mosolyog, viccelődik egy kicsit, és sikeres szeretne lenni a munkájában. Megpróbálok az egyik legjobb autóversenyzővé válni. Ugyanakkor boldoggá akarom tenni a csapatot is, részese lenni az egésznek. Ezt csinálom a McLarennel, ezt szeretem én. A rajongók kedvenceivé akarunk válni. Sok időt fordítok arra, hogy boldoggá tegyem a rajongóimat és a támogatóimat. Úgy vélem, ez a lényeg. Én csak egy kedves fickó vagyok.”

    Ugyanakkor Norris szíve nemcsak a Forma-1-ért dobog:

    „Sok szenvedélyem van. Gyerekkorom óta vágytam arra, hogy az F1-ben versenyezzek. Bajnok szeretnék lenni. Ez élvez elsőbbséget. Minden versenyzőnek van viszont szabadideje és más olyan dolog, amit szeret csinálni. Élvezem a gokartozást is. Ebben nőttem fel, és szeretnék a részese maradni. Ez volt a gyerekkorom legjobb időszaka. Így részt veszek a fiatalok támogatásában is.”

    Ezen felül a brit pilóta mesélt a Quadrantról és az e-sport iránti szeretetéről, valamint a divatról is.

    „Viszont ott van ennek (Quadrant) a ruházati oldala is. Azok a termékek, amikbe bele tudom tenni azt amit szeretek. A divat része mindig is érdekelt. Kényelmesen és komfortosan öltözni otthon, szeretem ezeket a ruhákat, cipőket és így tovább. Nem vagyok a téma szakértője, de már tanulom a dolgot.”

  • Sennának ajánlotta győzelmét a McLaren versenyzője

    Ayrton Sennának dedikálta győzelmét az IndyCar Barber Motorsport Park-ban rendezett versenyén győztes Pato O’Ward.

    A brazil F1-es legenda, Senna 28 évvel ezelőtt, 1994. május 1-jén halt meg Imolában, a San Marinó-i Nagydíjon.

    Ezt a mai győzelmet Ayrton Senna emlékének ajánlom 28 évvel ezelőtti elvesztésének évfordulóján. Tudom, hogy sokat jelent mindenkinek a McLarennél és a McLaren rajongóknak szerte a világon.🧡” – írta twitteren O’Ward.

    A mexikói O’Ward szezonbeli első győzelmét szerezte meg az 5-ös rajtszámú Arrow McLaren SP Chevrolet-vel a Barber Motorsport Parkban.

    A holland VeeKay a 60. körre 2,0875 másodperces előnyt épített ki O’Warddal szemben. O’Ward bevezető és kivezető köre azonban nagyszerű volt, és míg VeeKay a hideg abroncsaival szenvedett, addig O’Ward megelőzte őt a hajtűkanyarban.

    Mondták a rádión, hogy a győzelemért küzdünk” – emlékezett vissza az Arrow McLaren SP versenyzője. „Majdnem elkaptuk őt a boxkiállásoknál. Azt mondtam, ‘Ember, itt az esély.’

    Nagyon nehéz volt előzni.Tudtam, hogy ha megvan a lehetőségem, akkor és ott rögtön meg kell próbálnom. Tudtam, hogy ha előre kerülök, akkor a kezemben van a győzelem. És így is történt, hiszen nyertünk.

    Karrierje harmadik győzelmére azután került sor, hogy O’Ward elismerte, hogy a szezon első két versenyén, St. Pete-ben (12. hely) és Texasban (15. hely), nem tudott koncentrálni a versenyzésre a szerződésének tárgyalása miatt.

    Szívás a saját csapatodon belül háborúzni, nem igaz?” – magyarázta O’Ward. „Örülök, hogy nagyon pozitív megbeszélések zajlanak a jövőre vonatkozóan.

    Szerettem volna tenni ezekért a srácokért, az Arrow-ért, a McLaren SP-ért, a Team Chevyért. Belefáradtam már abba, hogy 10., 11. és 5. vagyok, ezért azt mondtam: ‘Szerezzünk egy győzelmet, hogy visszakaparjuk magunkat a bajnoki küzdelembe.’”

  • A McLaren-rajongóknak tetszeni fog Fittipaldi jóslata az MCL36-ról

    A McLaren-rajongóknak tetszeni fog Fittipaldi jóslata az MCL36-ról

    A McLaren rajongói örömüket lelik majd Emerson Fittipaldi jóslatában a csapattal kapcsolatban, a korábbi Forma-1-es világbajnok ugyanis azt sugallja, hogy az autó egyre jobb lesz, és Monaco után igen versenyképesek lehetnek.

    A McLaren fejlődött talán az összes csapat közül a legtöbbet a bahreini szezon eleji kiindulóponthoz képest. Onnan kezdve, hogy mindkét autójuk a pontokon kívül végzett, a csapat keményen dolgozott azért, hogy megfordítsa a dolgokat, és ezt Lando Norris is alátámasztotta, aki a múlt hétvégén Imolában dobogós helyet szerzett. Úgy tűnik tehát, hogy hirtelen a harmadik leggyorsabb autónak számítanak a mezőnyben, és a korábbi világbajnok Fittipaldi azt gondolja, hogy minden egyes futammal egyre jobbak lesznek. A Vegas Insidernek nyilatkozott:

    „Szerintem a McLaren minden egyes újabb futammal egyre versenyképesebb lesz. Azt mondanám, Monaco után különösen versenyképesek lehetnek. Ez a személyes véleményem. Imolában a McLaren a harmadik sorból indult. Ez azt jelenti, hogy jók, gyorsak és konzisztensek az autóik.”

    A McLaren és a száguldó cirkusz többi tagjának a következő hétvégén a Miami Nagydíj következik, amely megrendezésére először kerül sor. Érdemes lesz figyelni, hogy kinek fekszik leginkább a pálya. A McLaren ugyanakkor abban reménykedik, hogy tovább tudják tartani a lépést az élmezőnyben a fejlődésükkel.

  • Küszöbön a McLaren hivatalos bejelentése

    Az Arrow McLaren SP arra számít, hogy a hosszú távú stratégiájának egy fontos darabját még az Indy 500-as verseny előtt magához kötheti.

    Zak Brown csapatfőnök megerősítette, hogy az AMSP-s Pato O’Ward nemsokára aláírja új szerződését, és ezzel véget érhet a szezon eleje tartó se veled se nélküled sztori.

    Patóval remekül állunk” – mondta a McLaren Racing vezérigazgatója a RACER-nek. „Jól megértjük egymást, és még hosszú ideig szeretnénk együtt dolgozni.

    Bár még nem került aláírásra a szerződés de kölcsönös egyetértés van közöttünk. Hamarosan – hetek, nem hónapok múlva – meglesz az új egyezség. Eléggé izgatott vagyok emiatt.

    A kétszeres futamgyőztes, aki 2020-ban csatlakozott az AMSP-hez, olyan fizetésemelésre számíthat, amely tükrözi az NTT IndyCar Series élmezőnyében betöltött státuszát, és azt, hogy a meglévő szerződése legalább 2025-ig meghosszabbodik a McLarennél.

    Hamarosan fontos döntések születhetnek azzal kapcsolatban is, hogy ki lesz az AMSP harmadik, 2023-ban esedékes teljes munkaidős versenyzője, és egy másik, az IndyCarhoz kapcsolódó, versenyzőt érintő témában is.

    Az Andretti Autosport versenyzője, Colton Herta, aki Forma-1-es tesztelési és fejlesztési szerződést kötött a McLaren Racinggel, hamarosan választ kaphat arra a kérdésére, hogy mikor és hol fogja vezetni a tavalyi McLaren MCL35-Mercedest.

    Igen, most már van egy felépített tervünk Colton számára” – mondta Brown. „Ez Andreas Seidlre van bízva, hogy ezt kifelé is kommunikálja, amikor készen áll rá. De igen, van egy pontos elképzelésünk.