Címke: McLaren

  • Norris: A McLaren minden más csapat fölé nőtt

    Norris: A McLaren minden más csapat fölé nőtt

    A McLaren már zsinórban a második évben hódította el az F1 konstruktőri bajnoki címét, és Lando Norris szerint a szabályozási környezetet figyelembe véve ez különleges eredmény.

    „Mindegyik csapatot megelőztük a fejlesztésben. Jelentősen föléjük nőttünk a fejlesztésben egy olyan időszakban, amikor nehezebb ezt megtenni, mint bármikor. Több a megkötés, kevesebb időt tölthetünk a szélcsatornában. A költségvetési keret az elmúlt öt évben viszont bizonyára kedvezett nekünk, mivel mi előzőleg más keretből gazdálkodhattunk, mint más csapatok” – mondta a McLaren pilótája.

    „Elvileg minden korábbinál nehezebb lenne dominálni, de mi ezt tettük, a csapat messze a legjobb autót állította elő. Ezt mindig kellemes kimondani, aki megteszi, annak mosoly húzódik a szájára.”

    Tehát az F1 erőkiegyenlítési törekvéseire utalt azzal a gondolattal, hogy a tesztelési-fejlesztési szabadság megnyirbálásával elvileg nagy kihívás bármelyik istállónak sokáig felmúlni a többieket. A McLaren 2024 közepén ért el az áttörést és vette át a stafétát a Red Bulltól az erősorrend élén, de az uralma azért nem érződött olyan nyomasztónak, mint amilyen ebben az évezredben időnként a Ferrarié, a Red Bullé vagy a Mercedesé volt, hiába döngölték a földbe néhányszor a riválisokat idén tavasszal és nyáron – ez is már kicsit a múlt ködébe vész, hiszen az előző három nagydíjból kettőt a Red Bull, egyet a Mercedes nyert meg.

    Norris nosztalgiázott is kicsit. „A McLarennél vagyok a karrierem kezdete óta. Az elején még nagyon más volt minden a mostani helyzethez képest, így még különlegesebb ez az utazás, hogy átéltem a mélypontokat, amikből régen sok volt – tekintett vissza a múltba. – Látom, hova értünk fel, látom a csapatmunkát, a változásokat, a változásokat a környezetben, valamint Zak [Brown] és Andrea [Stella] vezetését, megfordította a szekerünket és a legjobbá tette a csapatunkat a világon.”

  • Piastri nélkül ünnepelt a McLaren – itt a magyarázat, hogy miért

    Piastri nélkül ünnepelt a McLaren – itt a magyarázat, hogy miért

    A két pilóta drukkerei a közösségi médiában rögtön ráugrottak arra, hogy Oscar Piastri nem ünnepelte a dobogón a McLaren konstruktőri címét, Lando Norris ellenben igen. De erre is megvan a magyarázat.

    A McLaren a Szingapúri Nagydíjon bebiztosította zsinórban második, a csapat történetének 10. konstruktőri világbajnoki címét, ám az ünneplést beárnyékolta a Lando Norris és Oscar Piastri között történt rajt utáni koccanás és az ausztrál versenyző frusztrációja. Noha Piastri a sajtósával folytatott eszmecsere után a versenyt követő interjúk során már nem mutatott feszültséget és azt mondta, hogy ki kell elemeznie a felvételeket, mielőtt véleményt alkotna, azért Andrea Stellán, a McLaren csapatfőnökén, valamint Zak Brown vezérigazgatón is látszott a feszültség, amikor kiálltak nyilatkozni David Coulthardnak.

    Számos rajongónak pedig feltűnt, hogy miközben Brown, Stella és több McLaren-csapattag, valamint Lando Norris is a dobogón ünnepelt (nyitóképünkön) a díjátadó ceremónia után, Piastri nem volt ott. Ettől természetesen rögtön beindultak az összeesküvés-elméletek, az ausztrál pilóta hiányára azonban nem az a magyarázat, hogy a csapat nem tartotta fontosnak a jelenlétét, vagy esetleg ő maga nem akart odamenni.

    Kiderült, hogy Piastri mégsem volt goromba a McLaren vezérével

    A történtek hátterét a The-Race.com göngyölítette fel és azt írta, több körülmény összejátszása vezetett Piastri hiányzásához. Mivel a McLaren nem akart balszerencsét hozni magára, szándékosan nem készült semmilyen ünnepléssel azon túl, hogy csinál egy csapatfotót. A FOM azonban szerette volna, ha tud némi extrát nyújtani a nézőknek a konstruktőri cím kapcsán, ezért még a top hárommal készített interjúk előtt odarendelte a parc fermébe nyilatkozni Brownt és Stellát, illetve értesítette a csapatot, hogy a pódiumceremónia után különleges, dobogós ünneplésre várja őket.

    A McLaren így a versenyirányítás épületébe rendelt több csapattagot, akik ott várakoztak, hogy a ceremónia után kimehessenek a dobogóra. Fontos megjegyezni, hogy a FOM terve szerint ez az ünneplés pilóták nélkül zajlott volna, kizárólag a csapattagokra és a konstruktőri címre koncentrálva. Azonban ahogy az első három helyezett, azaz George Russell, Max Verstappen és Lando Norris elhagyták a pódiumot, hogy elinduljanak a televíziós interjúk helyszínére, majd elhaladtak az épületben a várakozó McLaren-csapattagok mellett, azok spontán karon ragadták Norrist és visszavitték magukkal a dobogóra, hogy ő is velük ünnepelhessen.

    A McLaren ünneplése a dobogón:

    @mclaren What a moment 🧡 #McLaren #F1 ♬ original sound – .

    Hogy hol volt eközben Piastri? Mivel eleve az volt a terv, hogy pilóták nem lesznek a dobogós konstruktőri ünneplésen, a McLaren nem értesítette őt, ehelyett az ausztrál a szokásos mérlegelés után elindult a sajtónak elkülönített karámba nyilatkozni, és miközben ezt tette, a mögötte levő képernyőkön látszott, ahogy a McLaren több tagja a dobogón ünnepel. Mire itt végzett, addigra az ünneplés már réges-régen véget ért, így Piastri visszatért a McLaren irodáiba (itt már nem az Európában használatos motorhome-ok vannak), és ott várta meg, hogy Norris is letudja a kötelezettségeit a média felé, majd mind a ketten részt vettek a McLaren bokszutcában összetrombitált, immár szinte a teljes helyszínen levő csapatot felvonultató fotózásán.

    Érdekesség, hogy erről az alkalomról meg Zak Brown maradt le, mert Norrist olyan sokáig faggatta a sajtó, hogy az amerikai üzletembernek addigra el kellett indulnia a reptérre, hogy elérje a járatát.

    Ünneplés a garázs előtt, immár Piastrival:

    @mclaren Celebrations done right 🍾 #McLaren #F1 ♬ original sound – Spotify Lyrics

  • Kiderült, hogy Piastri mégsem volt goromba a McLaren vezérével

    Kiderült, hogy Piastri mégsem volt goromba a McLaren vezérével

    Nem akarta képletesen szólva rácsapni a telefont a McLaren vezérigazgatójára Oscar Piastri a szingapúri futam után, így az első ránézésre az ausztrál versenyző frusztráltságát tükröző jelenetnek más oka van.

    Miként arról mi is beszámoltunk, a Lando Norris által a rajt után félrelökött Oscar Piastri első blikkre frusztáltságában nem kívánta végighallhatni Zak Brown, a McLaren vezérigazgatójának neki címzett köszönetnyilvánítását, helyette megszakította a rádióösszeköttetést és kiszállt az autóból. A The-Race.com azonban kiderítette, hogy nem szándékosságról volt szó.

    Amikor a 4. helyen végző ausztrál behajtott a bokszba, versenymérnöke, Tom Stallard emlékeztette arra, hogy „teljesen” kapcsolja le az autót, azaz „kapcsold le a motort, várj öt másodpercet, aztán teljes lekapcsolás.” Piastri a megállás után ennek eleget is tett, és elkezdte a procedúrát, amikor egyszer csak az F1 TV fedélzeti kamerás csatornáján is hallhatóan megszólalt Brown: „Oscar, megvédtük a bajnoki címet. Jó verseny, kemény verseny volt. Köszönöm, hogy…”

    És ennyi, Brown hangja itt eltűnt, Piastri pedig a kormány kivétele után kiszállt és elsétált. Ám mint kiderült, ő a nézőkkel ellentétben már nem is hallotta az amerikai üzletembert, mert mire Brown elkezdett hozzá beszélni, már lekapcsolta az autó rendszereit, így a kommunikációt is, azaz nem működött a rádiója.

    Mindössze annyi történt tehát, hogy Brown kissé késve akarta átadni üzenetét az ezzel együtt nyilván csalódott versenyzőjének.

  • Miért lett ekkora balhé abból, hogy Norris nekiment Piastrinak? – a McLaren miatt

    Miért lett ekkora balhé abból, hogy Norris nekiment Piastrinak? – a McLaren miatt

    Több égető kérdést is felvet az, ami a Szingapúri Nagydíj elején Lando Norris és Oscar Piastri között történt, elsősorban pedig arra világít rá, milyen veszélyek rejlenek abban, ha egy csapat állandóan igyekszik igazságos küzdelmet biztosítani a két pilótája között.

    Mivel csapattársak között esett meg, akik ráadásul a világbajnoki címért harcolnak, Lando Norris és Oscar Piastri szingapúri koccanása óhatatlanul nagyobb figyelmet kapott volna akkor is, ha utána nem merült volna fel, hogy a McLarennek ismét közbe kellene avatkoznia, és az ausztrál mögé parancsolnia az őt arrébb lökő britet. Ám azok után, hogy az Olasz Nagydíjon Norris elrontott kerékcseréje miatt félreállították előle Piastrit, mondván utóbbi nem is került volna elé, ha a szokásjoggal ellentétben nem őt hozzák ki először a bokszba, egyértelművé vált, hogy adott helyzetben a McLaren a szokottnál messzebb is kész elmenni a fair küzdelem érdekében.

    „Oscar helyében én elismerném, hogy a csapattársam kifogott rajtam” – vita árnyékolja be a McLaren ünnepét

    Ezzel pedig kinyitották Pandora szelencéjét, hiszen mostantól nemcsak az elrontott bokszkiállásokkor, hanem gyakorlatilag minden olyan szituációban fel fog merülni a mesterséges beavatkozás szükségessége, amelyben egyik vagy másik pilótát vélt vagy valós igazságtalanság éri. Ezek után nem lehet meglepődni azon, hogy Piastri és versenymérnöke, Tom Stallard között az alábbi párbeszéd játszódott le azután, hogy Norris nekiment az ausztrálnak és átvette tőle a 3. helyet.

    Piastri az 1. körben: „Ez nem volt túl csapatszerű, de legyen.”
    Piastri a 2. körben: „Szóval rendben van, hogy Lando egyszerűen kilök az útból?
    Stallard: „Nézzük az esetet, visszajelzek. Most próbálj meg nyugodtan vezetni.”
    Stallard (3. kör): „Még mindig vizsgáljuk az incidenst. Meg fogjuk nézni, de fókuszálj arra, amit irányítani tudunk.”
    Stallard: „A 3-as kanyarban történt eset miatt a felügyelők nem indítanak vizsgálatot. Landónak el kellett kerülnie Verstappent, ezért nem lépünk közbe a futam alatt, utána viszont kiértékeljük.”
    Piastri: „Haver, ez nem fair. Sajnálom, de ez nem fair.
    Stallard: „Oscar, lehetőségünk lesz közösen kielemezni az esetet a futam után. Most koncentrálj a versenyre, még jó eredményt érhetünk el.”
    Piastri: „De ha egy másik autót úgy kerül el, hogy közben a csapattársának nekimegy, az elég szar módja az elkerülésnek.”

    Piastri a futam utáni interjúkra azonban már higgadtabban állt oda (miután sajtósával eltűnt a McLaren motorhome-jában, hogy megbeszéljék a követendő stratégiát), és elmondta: „Amint teljes képet kapok a dolgokról, akkor igen, kétségtelenül beszélni fogunk róla. Szeretném pontosan látni, mi történt, mielőtt bármilyen következtetést levonnék.”

    Norris, Piastri, McLaren
    Fotó: McLaren

    A pontversenyt továbbra is vezető, ráadásul elég jelentős, 22 pontos előnyben levő versenyzőt azzal sem lehetett kizökkenteni, amikor arról kérdezték, aggódik-e amiatt, hogy Norrist előnyben részesíti a csapat, mert erre határozott „nemmel” felelt, majd akkor sem tévesztett ütemet, amikor azt tudakolták tőle, hogy a szezon eddigi részében a garázs mindkét oldalán teljesen fair volt-e a bánásmód.

    „Ööö… Szerintem végső soron igen – válaszolta. – Nyilván voltak nehéz helyzetek az egész csapat számára, és szerintem több dologról is beszéltünk már nyíltan. Bizonyos pontokon jobban mentek a dolgok, igen. De összességében ez egy tanulási folyamat az egész csapat számára. És nagyon örülök, hogy a szándékok valóban jóindulatúak, ha ez így érthető. Szóval egyáltalán nem aggódom emiatt. Nyilván voltak nehéz helyzetek az idén, és ez is egy ilyen.”

    De akármennyire is vette fel a politikai korrektség álarcát, Piastrinak zárt ajtók mögött egészen biztosan lesznek kérdései arról, hogy a hátralevő hat versenyen mire is számítson az ehhez hasonló helyzetekben.

    Mindenkinek joga van mindenhez, csak a végén valaki sírni fog

    Arról talán kár vitát nyitni, hogy Norris az előzéssel, vagy Piastri a rádióban megfogalmazott kritikájával tett-e olyasmit, amit nem kellett volna, mert mindkettejük megnyilvánulása teljesen érthető. Norris olyan agresszivitást mutatott, aminek a hiányáért rengeteg kritikát kapott már, és az ő helyzetében nem is elvárható, hogy ne tegye be az autóját egy kínálkozó résbe, és próbálja meg kihasználni az egyetlen lehetőséget, hogy pontokat hozzon a csapattársán Szingapúrban.

    Hogy kicsit elszámította magát és nekiment Verstappennek, majd ettől nekikoccant Piastrinak, az tény, de utóbbi is úgy vélte, hogy ebben semmi szándékosság nem volt, azaz Norris egyszerűen hibázott egy kicsit, ami a rajt utáni tumultusban rengetegszer előfordult már bárkivel, és még rengetegszer elő is fog.

    Norris, McLaren
    Fotó: McLaren

    Mindeközben Piastri az egészből annyit látott, hogy Norris egyszer csak megérkezik balról és eltalálja őt. Azok után, hogy Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke korábban kerek-perec kijelentette, hogy az egyetlen dolog, ami tilos a pilótáik számára, az az ütközés, Piastri joggal vélte úgy, hogy Norrisnak vissza kellene adnia a helyét.

    És itt jön a McLaren szempontjából a legégetőbb kérdés: az oly sokat emlegetett papajaszabályok, valamint az Olasz Nagydíjon történtek fényében mennyire következetes hozzáállás az, hogy amikor egyik versenyző úgy előzi meg a másikat, hogy nekimegy, akkor nem tesznek semmit, mondván, ilyen a versenyzés? Norris egyértelműen megszegte az aranyszabályt, míg a csapat már a futam közben is azzal védekezett, majd Stella ugyanezt elmondta az interjúk során is, hogy a Verstappennel történt kontakt vezetett a Piastrival való ütközéshez. A lényegen azonban ez mit sem változtat: Norris hibázott, ami miatt nekiment a csapattársának.

    Volt azonban egy lényeges eleme az egész helyzetnek, amit a McLaren egyszerűen nem hagyhatott figyelmen kívül. Ez pedig az, hogy a felügyelők is megnézték az esetet, majd úgy döntöttek, hogy az vizsgálatra sem érdemes, és belefér a rajt után szokásos apróbb hibák halmazába. Ha a McLaren úgy kötelezi Piastri elengedésére Norrist, hogy a felügyelők eközben közlik, hogy szerintük nem kell büntetni senkit, azzal a wokingi istálló komplett idiótát csinált volna magából. Ezt nyilván el akarták kerülni, így inkább megvárták, hogy miként határoznak a felügyelők, majd amikor kiderült, hogy vizsgálni sem fogják az esetet, igazodtak a döntéshez. Azt persze soha nem fogjuk megtudni, mi lett volna akkor, ha vizsgálatra kerül sor, de könnyen lehet, hogy egy ilyen szituációban megcserélték volna a két autót, hogy elkerüljék a büntetést.

    Piastri, McLaren
    Fotó: McLaren

    Az alapvető probléma a McLaren szempontjából tehát az, hogy a patikamérlegen méricskélt igazságosdi oda vezetett, hogy a versenyzőik mostantól minden vitás szituációban fel fogják tenni a kérdést, hogy nem kellene-e a csapatnak köszbeszólnia és rendet tennie. Abszolút elfogadható hozzállás, ha valaki azt mondja, hogy ilyen a versenyzés, Norris erőszakos volt és sikerrel járt, ennek bele kell férnie. De mivel a McLaren olyan helyzetbe lavírozta magát az idén, amelyben a kárvallott fél részéről azonnal felmerül a helyreigazítás igénye, mostantól minden hasonló eset a sokszorosára nagyítódik majd a közvélemény szemében, és vitákat szülhet a csapatban.

  • Piastri kíméletlenül belefojtotta a szót a McLaren főnökébe a szingapúri futam után (videó)

    Piastri kíméletlenül belefojtotta a szót a McLaren főnökébe a szingapúri futam után (videó)

    Oscar Piastri nem finomkodott a Szingapúri Nagydíj után Zak Brownnal, amikor a McLaren vezérigazgatója kissé megkésve próbált köszönetet mondani neki.

    Noha utólag visszafogottabban nyilatkozott, mint ahogyan a verseny közben a rádióban kommentálta a Lando Norrisszal történt rajt utáni ütközését, Oscar Piastriban még egy és háromnegyed órával a történtek után is dolgozott a feszültség. Az előnyéből ezúttal csapattársával szemben 3 pontot leadó, de azért még így is 22 ponttal vezető ausztrál ugyanis képletesen szólva rácsapta a telefont Zak Brownra, a McLaren vezérigazgatójára.

    Miután célba ért a 4. helyen, mérnöke közölte Piastrival, hogy a McLaren megnyerte a konstruktőri világbajnoki címet, mire ő kötelességtudóan megköszönte a csapat egész éves kemény munkáját, utána viszont többet nem szólalt meg a rádióban. Tom Stallard is csak instrukciókat és információkat osztott meg vele (szedjen fel gumitörmeléket, teljesen állítsa le az autót, stb.), majd miután Piastri már leparkolt a parc fermében, egyszer csak Zak Brown hangja érkezett meg nagy elánnal a fülére.

    „Oscar, megvédtük a bajnoki címünket. Jó verseny volt, kemény verseny, köszönöm, hogy…” – kezdte Brown, de tovább nem is juthatott a mondandójával, Piastri ugyanis egyszerűen fogta magát és kivette a kormányt, amivel megszakította a rádiókapcsolatot, majd kiszállt az autóból és elsétált.

    Ezután Brownon és a vele együtt Jenson Buttonnak nyilatkozó Andrea Stellán szemmel látható volt a feszültség, és a történtek, valamint vélhetően a rájuk váró párbeszédek miatt egyáltalán nem tűnt felhőtlennek az örömük. Az amerikai üzletember nem sokkal később a Sky Sports-nak azonban úgy nyilatkozott, szerinte igazságos küzdelem zajlott a két pilótája között.

    „Mint minden versenyhétvégén, most is mindent ki fogunk elemezni. Úgy tűnt, hogy a kettes kanyarban Max és Lando összeért, úgyhogy ez egy igen izgalmas incidens volt. Kemény versenyzés, de amikor három-négy autó feltorlódik, ez olykor megesik. Hétfőn mélyebben is megvizsgáljuk a történteket, de ez egyértelműen csak kemény versenyzés volt.”

    Azt egyébként Piastri sem vitatta, hogy Norris nem szándékosan ment neki, és a rádiózásaiból kiindulva inkább azzal volt a gondja, hogy a csapat nem avatkozott közbe. „Szerintem igen – felelte a Sky Sports riporterének arra a kérdésére, hogy továbbra is tisztán versenyeznek-e egymás ellen Norrisszal. – Nyilván nem gondolom, hogy bármilyen szándékosság állt a kontakt mögött, de volt kontakt. Meg kell néznem a visszajátszást, hogy lássam, pontosan mi történt.”

    FRISSÍTÉS:

    Utólag kiderült, hogy Piastri nem szándékosan szakította meg a rádiókapcsolatot. Részletek az alábbi cikkben.

    Kiderült, hogy Piastri mégsem volt goromba a McLaren vezérével

  • A McLaren bizonyítékot talált arra, hogy Verstappen visszajöhet a vb-harcba

    A McLaren bizonyítékot talált arra, hogy Verstappen visszajöhet a vb-harcba

    Max Verstappen és a Red Bull Szingapúrban is gyors, az időmérőn elért 2. helyezés után pedig a rivális McLaren csapatfőnöke arról beszélt az újságíróknak, miért kell csupa nagybetűvel leírni, hogy a holland eséllyel pályázik az idei vb-címre.

    Hiába nyert zsinórban két versenyt, a bakui futam után a Red Bullnál is nagy kérdőjelek voltak azzal kapcsolatban, hogy valóban visszatértek-e a helyes útra, vagy csupán a két, alacsony leszorítóerős beállítást igénylő helyszín kedvezett nekik. Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke ezzel együtt már az előző hétvégén is arról beszélt, hogy az elemzéseik azt mutatják, a bikások tényleg előreléptek. Most, a szingapúri időmérő után – amelyet Verstappen a 2. helyen zárt, megelőzve mindkét McLarent – pedig az olasz szakember kijelentette, ez az utolsó „bizonyíték” arra, hogy a hollanddal számolni kell a vb-címért zajló csatában.

    Verstappen hátránya Monza előtt 104 pontra rúgott, és korábban ő maga is kijelentette, hogy lemondhat a vb-címről, ám két verseny alatt visszajött 69 pontra, és jó esélye van, hogy ma tovább csökkentse a lemaradását. Mivel a szingapúri pálya szöges ellentéte az előző két helyszínnek, és a Red Bull általában küszködni szokott itt, Verstappen teljesítménye után Stella „igennel” felelt arra a kérdésre, hogy a holland eséllyel pályázik-e idén az ötödik vb-címére, majd a RacingNews365 cikke szerint azzal nyomatékosított, hogy hozzátette: „nyugodtan írják le CSUPA NAGYBETŰVEL”.

    „Több okból is érdekes volt mindenki számára látni, mire volt képes a Red Bull egy ilyen típusú pályán – folytatta a csapatfőnök. – Egyrészt, nagyon versenyképesek voltak Monzában, majd Bakuban is. És azt gondoltuk: »Lássuk, hogy ez annak köszönhető-e, hogy alacsony légellenállású beállításokat használnak, kis hátsó szárnyakkal, és vajon ez megismételhető-e egy nagy leszorítóerős pályán, nagy hátsó szárnyakkal is?«”

    Verstappen, Piastri
    Piastri előnye továbbra is tetemes Verstappennel szemben, de elkezdett rohamosan fogyni | Fotó: Zak Mauger/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „A másik ok, hogy itt, Szingapúrban korábban azért akadtak nehézségeik. Nos, a jelek szerint mindkét kérdést sikerült megoldaniuk — mind a nagy leszorítóerő, mind a szingapúri pálya szempontjából —, de ez igazából nem meglepetés. Ez a Red Bull. Rendkívül képzett csapat, és Max egyszerűen csak Max Verstappen. Szerintem ehhez nem is kell többet hozzáfűzni. Szóval nem meglepő, hogy játékban vannak. Szoros a mezőny, és izgalmas a küzdelem.”

    „Nyilvánvalóan mi, a McLaren, szeretnénk unalmassá tenni a Forma–1-et, és néha sikerült is ez néhány versenyen idén, de általában a Forma–1 versenyképes, szoros. El kell fogadni a harcot, és mi pontosan ezt tesszük.”

    Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke eközben továbbra is óvatos maradt, de azért megjegyezte, jó látni, hogy csalódottak egy szingapúri időmérőn elért 2. helyezés után.

    „Ismét erős időmérő volt Max és a csapat részéről. Jó látni néhány nyúzott arcot, amikor az első sorban vagyunk, és úgy érezzük, hogy jóval közelebb lettünk volna George-hoz, ha nincs az a forgalom (Verstappen szerint Norris feltartotta őt az utolsó gyorskörén – a szerk.). De ez az élet. Nem mondom, hogy mi lettünk volna az élen, de az biztos, hogy Max nagyon közel lett volna hozzá, vagy akár előtte is lehetett volna. Nem miénk a pole, de harcban vagyunk. Az ilyen típusú pályákon korábban nem voltunk elérhető közelségben az első rajthelyhez, szóval ez is bizonyítja a rengeteg befektetett munkát.”

  • Norris keményen visszaszólt a rá panaszkodó Verstappennek

    Norris keményen visszaszólt a rá panaszkodó Verstappennek

    A még mindig beteg Lando Norris nem akarta a saját állapotára fogni, hogy csak 5. lett a Szingapúri Nagydíj időmérőjén, Max Verstappen panaszára pedig keményen reagált.

    Zsinórban két nyeretlen versenyhétvége után úgy tűnik, hogy a McLarennek Szingapúrban is nehéz dolga lesz az első helyen végeznie vasárnap, hiszen Monza és Baku után az F1 első villanyfényes futamának helyszínén sem papajaszínű autó szerezte meg a pole pozíciót. A két McLaren-pilóta közül az összetettben vezető Oscar Piastri végzett jobb pozícióban, hiszen ő 3. lett George Russell és Max Verstappen mögött, míg Lando Norris csak az 5. rajtkockát bérelte ki magának.

    „Többet akartam ma, de nem gondolom, hogy volt benne négy tized, hogy megszerezzük a pole-t. Végső soron így eléggé boldog vagyok. Eddig ez egy jó hétvége és szépen építettük fel. Tiszta időmérőm volt, és ez minden, amit kérhetek” – értékelt a Geogre Russelltől 0,366 másodpercet kapó ausztrál.

    Piastri már csak azért is örülhet, mert két hellyel bajnoki riválisa, az őt 25 pontos lemaradásban követő Norris elől várhatja a lámpák kialvását. A csapat egyik videójából az élesszeműek már korábban rájöhettek (a brit pilóta egy nappal később pótolta jelenését a szurkolói zónában, ahol a két Haas-pilótának azt ecsetelte, hogy beteg, ezért nem tudott menni előző nap), hogy Norris valamilyen betegséggel küzd, azaz számára még nehezebb lehet majd a holnapi verseny. Az időmérővel kapcsolatban ugyanakkor úgy vélte, nem lehet erre fogni, hogy csak 5. lett.

    Piastri, McLaren
    Piastri nem volt elégedetlen a harmadik hellyel | Fotó: McLaren

    „Ma már jobban vagyok, tegnap még küszködtem egy kicsit. Elég gyorsan leterített. Valószínűleg még most sem vagyok optimális állapotban, de ez nem kifogás a mai nap után. A többiek javultak. A Mercedes jó munkát végzett, a Red Bull pedig az elmúlt két hétvégén is jó volt, szóval nem történt semmi meglepő. Szingapúr mindig is kissé furcsa helyszín volt, mi pedig tudjuk, hogy amikor küszködünk az első gumikkal, akkor csapatként is nagyon küszködni fogunk. Az egész hétvégén ezzel szenvedtünk, de közben mindenki küszködik az első gumikkal. Amikor pedig ez a helyzet, mindig a Mercedes van az élen, mint tavaly Las Vegasban. Amikor összeadjuk, hogy mennyi kettő meg kettő, szerintem értjük, hogy miért szenvedtünk. Az autó eleje nem elég jó, túl nagy az alulkormányzottság, ezért kompromisszumokat kell kötni. Most úgy érzem, mindegy, kivel harcolok, egyszerűen csak csalódáskeltő, hogy nem vagyunk elég gyorsak” – nyilatkozta a Sky Sports-nak.

    Arra a kérdésre, hogy vasárnap innen elérhető-e a győzelem, azzal válaszolt, hogy „Szerintem sokat kérsz!”

    „Biztos vagyok benne, hogy csapatként mi is feltesszük majd ugyanezeket a kérdéseket, de itt minden az időmérőről szól. Mindig adódnak lehetőségek a futamon, de nem sok. Ha onnan rajtolsz, ahonnan most mi, akkor inkább az a kérdés, hogy oda tudsz-e érni a második vagy harmadik helyre. Tavaly láttuk az esetemben, hogy amikor az ember tiszta levegőn halad, könnyű dolga van, most viszont nem vagyunk ebben a helyzetben. Sokat kell dolgoznunk holnap.”

    Ami a Norris és Verstappen között a Q3-ban történteket illeti (a holland úgy vélte, riválisa feltartotta őt, ami nélkül versenyben lett volna a pole-ért), a brit erős kijelentéssel vágott vissza a hollandnak, és közölte: „Mindig panaszkodnak. Minden miatt. Ez a Red Bull. Nem is értem, három másodperccel voltam előtte. Nem tudok rájönni [hogy miért mondta].”

  • Piastrit másolhatja a McLaren felfedezettje, de ez komoly csalódás a csapatnak

    Piastrit másolhatja a McLaren felfedezettje, de ez komoly csalódás a csapatnak

    A McLaren utánpótlását érzékeny veszteség érte, ugyanis a 19 éves Alex Dunne elhagyja őket, szerződést bontottak vele. Azt rebesgetik, hogy a háttérben már közel áll az aláíráshoz a Red Bullhoz.

    Dunne az F2-ben versenyzik és jelenleg a bajnokság 5. helyén áll, egyúttal jó benyomást tett a McLarenre, amikor idén két nagydíj első edzésén vezethette az F1-es autót. Tehát nem az a helyzet, hogy a gyenge teljesítménye miatt menesztették, nem ez a gyakori esemény az oka a szakításnak – hanem vélhetően az (ahogy többek között a GPblog tudja), hogy Dunne ajánlatot kapott a Red Bulltól, és úgy hírlik, az év végéig érvényes szerződése értelmében így átigazolhat oda.

    A McLaren nyilván nem tudott volna neki helyet biztosítani jövőre az F1-ben Oscar Piastri vagy Lando Norris helyén, míg a Red Bull ezt megteheti például a Racing Bullsnál. A wokingiak csak több év múlva tudtak volna hasonló lehetőséget teremteni, és az egyik tervük állítólag az volt, hogy jövőre a japán Super Formulában képezzék tovább Dunne-t, ami nyilván nem olyan vonzó opció, mint a Forma–1.

    A körülmények miatt óhatatlanul eszünkbe jut az, ahogy bejelentették 2022-ben Piastri érkezését a McLarenhez: akkor az Alpine hitte azt, hogy a fiatal pilótájuk a kötelékükben marad, és amikor bejelentették az előléptetését állandó versenyzőnek, nagyot koppantak. Vajon az élet kiegyenlíti a számlát, és a wokingiak a másik oldalról élnek át hasonlót?

  • Megkezdődött az első hőségriadós F1-es versenyhétvége

    Megkezdődött az első hőségriadós F1-es versenyhétvége

    A Szingapúri Nagydíj első edzése szokás szerint kevésbé volt releváns az F1-es mezőnynek, mert az időmérőt és a futamot majd villanyfényben rendezik. Arra viszont mindenképp jó volt, hogy a pilóták elkezdjék megszokni az opcionálisan használható hűtőmellény viselését.

    Ez a változtatás a 2023-as Katari Nagydíj hőségére vezethető vissza, ami után az F1 kidolgozott egy hűtési rendszert a pilóták számára: a használatára akkor van lehetőség, ha az előrejelzések alapján a hőmérséklet a verseny egy pontján eléri a 31 °C-ot. Erre az eszköz idei rendelkezésre állása óta először ezen a hétvégén, Szingapúrban van példa, így elrendelték a hőségriadót, vagyis a pilótáknak lehetőségük lesz használni a futam során a hűtőmellényt, amely a benne lévő csövek segítségével hideg vizet áramoltat a viselőjének törzse körül. Lehet mellőzni a mellényt, ez esetben extra ballasztot kell az illető autójába rakni.

    A meleggel összefüggésbe hozható első áldozat Alexander Albon volt, aki lángoló hátsó fékekkel tért vissza a depóba, és később nem is tudott visszatérni a pályára.

    Ezúttal jól vigyáztak az autókra a versenyzők, senki sem szenvedett balesetet (bár Oscar Piastri az edzés vége felé súrolta az egyik kerekével a falat, ami után ellenőrzést kért a McLarentől), zavartalanul telt az egyórás gyakorlás, aminek a végén Fernando Alonso foglalta el az 1. helyet Charles Leclerc, Max Verstappen, Lewis Hamilton és a McLaren két pilótája előtt.

    A magyar idő szerint 15:00-kor kezdődő második tréningen már jobb képet kapunk az erőviszonyokról.

  • Villeneuve: A McLarennek szakítania kell az elveivel

    Villeneuve: A McLarennek szakítania kell az elveivel

    A McLaren eddig egyenlően kezelte Lando Norrist és Oscar Piastrit, de a korábbi világbajnok szerint Max Verstappen feltámadása miatt nem biztos, hogy ez sokáig tartható lesz.

    A McLaren hozzáállása olykor már túl erőltetettnek látszik, a Monzában a Piastrit Norris elengedésére felszólító utasítás miatt például sokat kellett magyarázkodniuk. A nyár végéig úgy nézett ki, nyugodtan folytathatják a csapatot évtizedek óta jellemző egyenlősdit, de az előző két futamot (némileg váratlanul) behúzta Max Verstappen. Ugyan vannak kérdőjelek, hogy más típusú pályákon is kitart-e a Red Bull javulása, de a holland 44 pontos távolságra visszazárkózott az összetettben a 2. helyet elfoglaló Norrisra, míg Piastrihoz képest további 25 pont (69) a lemaradása.

    A szezon végjátékát tehát izgalmassá és háromesélyessé teheti, ezért az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve úgy látja, a wokingiak nem habozhatnak sokáig, és szakítaniuk kell az elveikkel, ha így alakul.

    „A Red Bull fordított, és teher alatt nagyszerű teljesítményt nyújt. Valódi harcosok – mondta egy fogadási oldalnak adott interjúban. – Maxot visszahozta a vb-címért vívott küzdelembe a győzelem Azerbajdzsánban, és ő nem az a fajta, aki megroppan a nyomástól. Verstappen a McLaren mindkét pilótáját nyomás alá helyezi.”

    „Norris számára nehéz, hogy ha Verstappen tovább közelít hozzá, a csapatnak el kezdeni Piastrit előnyben részesíteni, neki kell az első számú versenyzőnek lennie, elvégre két csapat bajnoki küzdelméről beszélünk.”