Címke: McLaren

  • Norris félti barátnőjét: A gyűlölködő kommentek miatt borzasztó a helyzet

    Norris félti barátnőjét: A gyűlölködő kommentek miatt borzasztó a helyzet

    Lando Norris a hírnév árnyoldalairól, és a barátnőjét ért internetes zaklatásokról beszélt.

    A brit versenyző már többször is elmondta, hogy a közösségi médiás felületeken gyakran kap gyűlölködő üzeneteket. Nem egyszer fordult már elő az, hogy halálos fenyegetéssel illeték. A 22 éves pilóta megtanulta kezelni ezeket a kéretlen bejegyzéseket, ám barátnőjét félti a felhasználók rosszindulatától.

    „Többször kaptam már halálos fenyegetést, a legtöbben kapnak ilyeneket. Nem tesznek eleget ezek ellen, és ez komoly dolog. Ha már akkor láttam volna ilyen üzeneteket, mikor 2019-ben elkezdtem a karrieremet a Forma-1-ben, akkor jobban nyomot hagyott volna rajtam a dolog. Most viszont tudom mikor kell felnevetni – a halálos fenyegetések ugyanakkor nem viccesek – ám a buta megjegyzéseken jó tudok már derülni, vagy azokon a kitalált dolgokon, amiket terjesztenek. Mindezt azért, hogy felhívják magukra a figyelmet. Én versenyezni akarok, bejárni a világot, új emberekkel találkozni és élményeket szerezni. Ők pedig a számítógép mögé bújva arra használják az életüket, hogy megpróbáljanak tönkretenni, megfélemlíteni és bosszantani valakit.” – nyilatkozta Norris az Independentnek.

    A fiatal versenyző első sorban nem magát félti, hanem barátnőjét Luisinha Oliveirát. A portugál modell ugyanis rengeteg rosszalló és bántó megjegyzést kap azóta, mióta a brit pilótával jár.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

    „Az a rengeteg gyűlölködő oldal a közösségi médiában, amit Luisinhának szenteltek… mostanra elég borzasztóvá vált a helyzet. Első sorban az Instagramon és a Twitteren jelentek meg ezek, és ez nem könnyű a számára. Egy normális életét élt, majd hirtelen rengeteg követője lett. Sokkal óvatosabban kell bánni azzal, hogy mit mond és tesz. Nehéz neki, nagyon gyorsan belekeveredett ebbe. A versenyzés miatt az ember lassan halad előre, így megtanul alkalmazkodni. Az F4-ből az F3-ba, onnan az F2-be, majd a Forma-1-be kerül. Ám az, amikor valaki sosem nézett még F1-es futamot sem, majd hirtelen reflektorfénybe kerül, rendkívül nehéz. Főleg a kommenteket olvasni. Ettől szeretném megvédeni őt.”

     

  • Norris: Nem tudjuk egyik napról a másikra megoldani a problémáinkat

    Norris: Nem tudjuk egyik napról a másikra megoldani a problémáinkat

    Lando Norris szerint nem létezik gyors megoldás azokra a problémákra, amelyekkel az idei McLaren küzd.

    A wokingi gárda Kanadában a harmadik pont nélküli versenyét zárta idén, Bahrein és Miami után. A McLaren ugyanakkor még így is negyedik a pontversenyben, viszont az Alpine mindössze nyolc ponttal követi őket.

    Norris a montreali teljesítményt követően reálisan áll a hétvégén következő Brit Nagydíjhoz.

    „A legutóbbi, kanadai futam óta keményen dolgoztunk a teljesítményünkön, és azon, hogy megértsük, mit kell jobban csinálnunk. Most már jól értjük ezt, és bár tudjuk, hogy nem lehet egyik napról a másikra megoldani a problémát, mindent megteszünk, hogy a hazai szurkolóknak legyen miért szurkolniuk” – vázolta a helyzetet a McLaren fiatalja.

    A silverstone-i verseny napján teltház várható, 142 ezer néző előtt zajlik majd le a Brit Nagydíj. Ezenkívül a hétvégi összes látogatottság meghaladhatja a 365 ezret, ez az eddigi rekord.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy visszatérhetek a hazai versenyemre, Silverstone-ba. A brit szurkolók és a papayasárga színű nézőtér látványa mindig nagyon motiváló, és nagy lökést ad a csapatnak – a hazai közönségnél nincs jobb. Alig várom, hogy mindenkit lássak a szurkolói zónában, és magamba szívjam a hangulatot” – tekintett előre.

  • A különválásról pletykálnak, de Brown állítja: jól kijön Ricciardóval

    A különválásról pletykálnak, de Brown állítja: jól kijön Ricciardóval

    Soha ilyen jó még nem volt Zak Brown és Daniel Ricciardo kapcsolata, állítja a McLaren Racing vezérigazgatója.

    Mióta a múlt hónapban Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója nagy port kavart kijelentést tett a Sky Sports hétfő esti műsorában, beindultak a találgatások Daniel Ricciardo  jövője körül. Sokan már 2023-ban mást láttak az ausztrál pilóta helyén, akinek az esetleges visszavonulását is megpendítették. Ricciardo és a csapat ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is közösen igyekeznek javulni, Brown a Kanadai Nagydíj előtt pedig leszögezte, hogy továbbra is nagyon jól kijön Ricciardóval, sőt!

    „Nem, egyáltalán nem – felelte Brown arra a kérdésre, hogy megváltozott-e a kapcsolata Ricciardóval az említett nyilatkozat után. – Nagyszerű a kapcsolatunk, néhány hete együtt vacsoráztunk Londonban. Jókat nevettünk, és közösen élvezzük a versenyzést. A kapcsolatom Daniellel soha nem volt ennél jobb.”

    Brown egészen pontosan azt mondta a Sky Sportsnak, hogy Ricciardo eddigi, McLarennél töltött másfél szezonja „összességében nem felelt meg az ő és a mi várakozásainknak, már ami azt illeti, hogy mire számítottunk.”

    „Feltettek egy kérdést, én pedig csak őszintén válaszoltam – utalt vissza a műsorra Brown. – Szerintem Daniel is ugyanazt mondta. Azért vagyunk itt, hogy megpróbáljunk az élre kerülni. Voltak fantasztikus hétvégéink, mint Monza (a tavalyi Olasz Nagydíjon a csapat kettős győzelmet ért el Ricciardo vezérletével – a szerk.), és akadtak csalódáskeltők is. Ami pedig az autónkat illeti, nem gondolom, hogy egyelőre megadtuk volna azt a kocsit a versenyzőinknek, amivel rendszeresen ott lehetnek az elejében, úgyhogy ezt meg kell tennünk.”

    „Nagyszerű a kapcsolatunk, én pedig csak őszintén válaszoltam arra a kérdésre, hogy miként mennek a dolgok, és hogy mehetnének jobban is – nyomatékosított az amerikai üzletember. – De keményen fogunk dolgozni, és biztosítjuk, hogy a jövőben jobban menjenek.”

    „Tavaly Monzában, amikor erős autónk volt, láthattuk, hogy Daniel és Lando mire képes vele. Arra kell koncentrálnunk, hogy jobb autót adjunk a pilótáinknak. Szerintem Daniel nagyon motivált, minden támogatást megkap tőlünk, miközben jól szórakozunk. Nagyszerű a kapcsolatom vele.”

  • Hamilton is reagált Piquet megjegyzésére, a Red Bull viszont hallgat

    Hamilton is reagált Piquet megjegyzésére, a Red Bull viszont hallgat

    Lewis Hamilton és George Russell sem hagyta szó nélkül Nelson Piquet megjegyzését.

    Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a háromszoros világbajnok egy Youtube-videóban rasszista kifejezéssel illette a brit versenyzőt. A Forma-1 és a Mercedes elítélte a megnyilvánulást, ám azóta többen is csatlakoztak hozzájuk.

    Hamilton is felszólalt az üggyel kapcsolatban, a hétszeres világbajnok a következőket írta Twitteren.

    „Ez több, mint egyszerű nyelvhasználat. Meg kell változtatni ezt az archaikus gondolkodásmódot, ezeknek nincs helye a sportágunkban. Egész életemben ilyen attitűddel és célkereszttel szembesültem. Rengeteg időm volt tanulni, eljött a cselekvés ideje.”

    Chris Medland szakíró, ma a Red Bullnál járt a legújabb Hypercar bemutatójuk kapcsán. A brit újságíró a Bikák véleményét is kikérte, ám ők nem kívánnak nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

    Hamilton csapattársa is állást foglalt:

    George Russell is kiállt a hétszeres világbajnok mellett. A 23 éves pilóta a következő bejegyzést írta a Twitteren:

    „Hatalmas tisztelet LH-nek. Többet tett a sportágért, mint bárki más a történelem során, nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Az a tény, hogy neki és még sok más embernek ilyen viselkedéssel kell szembesülnie elfogadhatatlan. Együtt kell fellépnünk mindenfajta diszkrimináció ellen.”

    A csapatok egy része kiállt Hamilton mellett.

    A Ferrari jelezte, hogy együttérez a hétszeres világbajnokkal, csakúgy, mint az Aston Martin és a McLaren. Mindannyian elítélték a diszkriminatív megnyilvánulást és cselekvésre szólították fel a száguldó cirkuszt.

     

  • A McLaren flexibilisen cserélgetné a versenyzőit a jövőben

    A McLaren Felix Rosenqvist szerződéshosszabbítása után a jövőben más versenyzőket is rugalmasabb feltételekkel szerződtethet.

    A svéd több éves szerződést írt alá, de a McLaren még nem döntötte el, hogy az IndyCar vagy a Formula E csapatában szerepel-e majd 2023-ban, mindkét kategóriában való rugalmasságára és képességeire támaszkodva.

    Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatója szerint ez egy olyan megközelítés lehet, amelyet más versenyzők esetében is alkalmaznak, az egyéni helyzetüktől függően.

    Azt hiszem, eseti alapon fogunk dönteni” – mondta Brown a Racernek. „A mostani helyzetünkben volt értelme, és Felix mindkét sorozatban képes lenne helytállni.

    Szóval nem mondanám, hogy ez feltétlenül a jövő útja, ez csak egy lehetőség, attól függően, hogy ki a versenyző, milyen sorozatban vagyunk, és hogy hol vannak esetleg szabad helyek.

    A Neom és a McLaren elektromos versenycsapataival kötött címvédő partnerség bejelentésekor Brown elmondta, hogy még nem került közelebb ahhoz, hogy kitalálja, hol fog versenyezni Rosenqvist, miközben felméri a lehetőségeket a rendelkezésre álló versenyzők között.

    Még nincs előrelépés, végső soron megpróbáljuk a legjobb versenyzői felállást összehozni az összes csapatunknál” – nyilatkozta a McLaren főnöke.

    Az IndyCarban három autóra bővítünk, Felix egyedülálló, mert nyert már az IndyCarban és nyert a Formula E-ben is, így bármelyikben versenyezhet.

    Míg a Formula E csapat átveszi a Mercedes erőfeszítéseit – beleértve Ian James csapatfőnököt is -, Brown azt mondja, hogy Stoffel Vandoorne és Nyck de Vries pilótákkal ugyanezt nem lehetett megtenni.

    Nem, erre nem volt mód.

  • Norris szivacsként szív magába minden információt

    Norris szivacsként szív magába minden információt

    Lando Norrist teljesítménymérnöke, Jose Manuel Lopez dicsérte meg. A fiatal tehetség a versenyhétvégék során csak úgy szívja magába az információkat.

    A brit pilóta bár nehezen éri el a 2021-es szezonban elért eredményeket, ennek azonban az MCL35M a fő oka.

    Norrisnak azonban így is sikerült felkapaszkodnia a dobogóra Imolában.

    Az ifjú brit nem csak a pályán, hanem azon kívül is lenyűgöző teljesítményt nyújt. Ezt pedig csapata, a McLaren is értékeli.

    „Lando a kvalifikáción a legjobbat hozza ki az autóból, és ő egy szivacs” – mondta Lopez az AS-nek adott interjúban.

    „Hatalmas tehetsége van ahhoz, hogy új technikákat tanuljon, megváltoztassa az autó reakcióit vagy alkalmazkodjon a korlátokhoz. Szerintem ez kivételes, nem beszélve a puszta gyorsaságától.”

    Más versenyzőket is dicsérettel illetett

    Lopez az évek során a Forma-1-es mezőny számos más versenyzőivel is dolgozott már együtt. Olyan nevekkel, mint Carlos Sainz, Kevin Magnussen, Daniil Kvyat, Antonio Giovinazzi és George Russell. Közülük is többeket megdicsért a szakember.

    „Magnussen nagyon jól tud alkalmazkodni bármilyen körülményhez, mindig teljesített, másoknak a leggyorsabb autóra van szükségük, és ha nem, akkor elvesznek” – mondta Lopez.

    „Carlosszal együtt voltam az F3-ban, és ő azok közé tartozik, akik mindig kutatnak és többet akarnak tudni, keresve azt a plusz tizedet.”

    Lopez felkészülése a következő futamra már egy héttel a verseny előtt megkezdődik, mielőtt a versenyhétvége előtti kedden vagy szerdán odarepülne. Csütörtökön pályabejárást tart, mielőtt pénteken elkezdődne az akció a pályán.

    „Péntektől kezdve minden feszítettebbé válik, az edzések nagyon fontosak a teszteléshez és az információk begyűjtéséhez, amelyekkel elkészítjük a beállításokat” – mondta Lopez.

    „Beszélek Landóval, amikor az autó visszatér a garázsba, megnézzük az adatokat, és azt, hogy mit szeretnénk a következő futamon, vagy mit lehet javítani. Akkor is átadom neki az információkat, amikor a pályán van, de ebben az esetben a pályamérnökön, Willen [Joseph] keresztül.”

    Norris jelenleg 50 ponttal a P7. helyen áll a pilóták bajnokságában, 35 ponttal megelőzve Ricciardót, aki a P13. helyen áll.

  • A Nissan lesz a McLaren beszállítója

    A Nissan lesz a McLaren beszállítója

    Jövőre érkezik a Formula E mezőnyébe a McLaren csapata, miután átveszik a jelenleg címvédő, gyári Mercedes csapatot. Első évükben nem gyártanak saját hajtásláncot, hanem a Nissannal léptek partnerségre.

    A brit cég korábban az első szezon motorjait gyártotta, amikor is szinte mindegyik alkatrész központi volt.

    Azóta azonban már kétszer mutatott be új autót a Formula E, és a Mercedes késői átvétele nem hagyott időt arra, hogy a McLaren teljesen saját autót fejlesszen az első Gen3-as évre. Ez azonban nem is volt céljuk, mint utólag kiderült, hiszen négy szezon erejéig kötöttek megállapodást a Nissannal, a teljes érára.

    „A McLaren Racinggel kötött partnerségünk erős lesz, az egész szervezeten belül szeretnénk az együttműködést, és az adatok megosztását inspirálni.” nyilatkozta Ashwani Gupta, a Nissan operatív vezérigazgatója.

    A Nissan – jelenleg középmezőnyhöz tartozó – csapata visszalépésnek tűnhet a bajnoki esélyes Mercedes EQ számára. Azonban a japán márka elődje, a Renault e.dams dominálta a Gen1-es időszakot, és bár nem jött ki nekik a lépés azóta, az utóbbi két szezonban a beszállítói problémák hátráltatták őket a felzárkózásban.

    A csapat sorsa csak nemrégiben tisztázódott, akkor jelentették be, hogy a gyár felvásárolta a DAMS-tól az istállót. A bizonytalanság azonban nem az egyetlen hátráltató tényezőjük jövőre: sztárpilótájuk, Sébastien Buemi elhagyja őket az Envision kedvéért.

    A Formula E második bajnoka most először vált csapatot, így a japánok ezen a területen is elveszítették a stabilitást.

    Ennek ellenére nem szabad leírni őket: a Gen1-es és Gen2-es időszak egy-egy bajnoka egyesül majd a közös McLaren-Nissan projektben így mindkét oldal tudja majd, hogyan kell nyerni.

    Maximilian Günther, Nissan, FE, Formula E
    Most gödörben a Nissan, de vajon mi jön utána? – Fotó: Simon Galloway/FIA Formula E

    Mivel a britek a Forma-1-ben is új beszállító után néznek, hogy kilépjenek a Mercedes árnyékából egy újonnan érkező márkával, egy gyári támogatás megléte már előrelépést jelenthet számukra.

    „Miért ne?” felelte Tommaso Volpe, a csapatfőnök arra a kérdésre, további programok származhatnak-e az együttműködésből.

    „Persze, ennek az együttműködésnek az a lényege, hogy megteremtsük a kapcsolatot a McLaren és a Nissan között. De mindezek ellenére ez egy nagyon komplex helyzet, mindketten a motorsportban tevékenykedünk, és nagyon sok a tényező.

    Mindennek össze kell jönnie ahhoz, hogy egy ilyen program elinduljon. Nem vagyunk jelenleg abban a helyzetben, hogy akár csak lássuk, milyen lehetőségeink lehetnek majd.

    Viszont az, hogy partnerek vagyunk, olyan ajtókat nyit meg tárgyalások előtt, amik korábban fel sem merültek volna.”

  • Daniel Ricciardo: „Nem vagyok hülye”

    Daniel Ricciardo: „Nem vagyok hülye”

    Daniel Ricciardo számára eddig közel sem úgy alakul a mclarenes pályafutása, mint azt szerette volna. Tavaly év végén 45 ponttal maradt el a nála 10 évvel fiatalabb csapattársától, Lando Norristól, és idén, jelen pillanatban is 35 pont a lemaradása Norristól. Az ausztrál versenyző csak a 13. helyen áll a pontversenyben, míg brit csapattársa a hetedik.

    Elmaradó teljesítménye miatt sok kritika éri Ricciardót és sokan már azt vízionálják, hogy a szezon végeztével megválik tőle a wokingi csapat. A McLaren azonban ezt egyelőre cáfolja.

    Ricciardo a közelmúltban javuló formájáról beszélt, és elárulta, hogy voltak olyan beszélgetések közte és a McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown között, amelyek segítettek neki abban, hogy ezt elérje.

    A 32 éves versenyző a monacói 13. helyezését követően kötetlen beszélgetéseket folytatott az amerikai főnökkel, és keményen dolgozik a csapattal, hogy javulni tudjon.

    „Határozottan volt néhány beszélgetésünk – ez túl formálisan hangzik -, töltöttünk együtt egy kis időt” – mondta Ricciardo.

    „Ez nem olyan, mint egy évente egyszeri, vagy pár havonta egyszeri dolog, de nem is olyan, mintha szükségem lett volna egy seggbe rúgásra.”

    „Nem vagyok hülye. Tudom, hol vannak az eredményeim, és tudom, mi a jó és mi nem.”

    „Igazából ők próbálják megnézni, hogy tudnak-e valamit tenni, hogy segítsenek. Úgy érzem, Monacót követően volt egy kis áttörés a gyárban a szimulátoron, kipróbáltunk néhány dolgot.”

    „Bár az eredményünk [Kanadában] nem volt jó, az elmúlt néhány hétvége mindenképpen jobb volt, és ígéretesebbnek tűnt.”

  • A McLaren már nem fog nagy fejlesztési csomagot kapni idén

    A McLaren már nem fog nagy fejlesztési csomagot kapni idén

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke kijelentette, hogy nem fognak nagyobb fejlesztési csomaggal már előrukkolni. Inkább az apró változtatásokra fektetik a hangsúlyt.

    Az előző szezonban a harmadik pozícióért a wokingi istálló és a Ferrari csatázott. 2022-ben viszont a Scuderia már a bajnoki címet célozta meg, míg a brit istálló a középmezőny közepén/végén kullog. Egy dobogós helyezést Lando Norris révén ugyan begyűjtöttek, ám az elmúlt versenyeken a pontszerzés is megterhelő feladat volt a számukra.

    A McLaren csapatfőnöke ugyanakkor elmondta, nagyobb fejlesztés már nem fog érkezni a versenygéphez. A csapat a jelenlegi csomagot szeretné feltérképezni.

    „A jelenlegi csomagbók ki lehet hozni a teljesítményt, és egyelőre erre koncentrálunk. Ezután megnézzük majd milyen apró változtatásokat tudunk eszközölni a szezon során. Nagyon óvatosan kell bánnunk a szélcsatornára szánt időnkkel. ” – nyilatkozta Seidl.

    A kezdeti fékhibák miatt a McLaren kénytelen volt több erőforrást átcsoportosítani, így nagyon figyelnie kell a költségvetésére. Ha átlép a határt akkor komoly büntetésekre számíthatnak.

  • Capito továbbra is néma a Renault-motorral kapcsolatos pletykák kapcsán

    Capito továbbra is néma a Renault-motorral kapcsolatos pletykák kapcsán

    A Williams csapatfőnöke, Jost Capito nem kívánt nyilatkozni azokról a spekulációkról, amelyek a csapatot a jövőben Renault-motorokkal hozták összefüggésbe.

    A Renault-motor csak egy csapatot, az Alpine-t hajtja a jelenlegi Forma-1-es mezőnyben, miután a 2018-as idény végén a Red Bull és az AlphaTauri alakulatokat elvesztették ügyfélként.

    Az Alpine vezetői kijelentették, hogy nyitottak arra, hogy újra ügyfélcsapatot vegyenek fel a soraikba. Ennek egyik fő előnye, hogy a rendelkezésre álló adatok száma jelentősen nő, mivel több autó tesz meg kilométereket. Így több értékes információhoz juthatunk a motoregységek teljesítményéről és megbízhatóságáról.

    A Williamst a 2014-es turbóhibrid-korszak kezdete óta Mercedes-motorok hajtják. A Mercedes-főnök Toto Wolff azonban utalt rá, hogy az Ezüstnyilaknak „egy ideális világban” csak két ügyfelük lenne a jelenlegi három helyett. Ezek jelenleg a Williams, a McLaren és az Aston Martin.

    Ez azóta felerősítette azon pletykákat, hogy a Williams lehet az a csapat, amelyik elköszönhet a Mercedes-tábortól. Capito szerint ugyanakkor még hosszú út áll előttük, mielőtt lejár a csapat jelenlegi megállapodása az Ezüstnyilakkal. A GrandPx.news kérdezte erről Capitót:

    „Jelenleg mindez csak spekuláció. 2025 végéig szerződésünk van a Mercedesszel, 2026-ban pedig új szabályok jönnek. Addig még sok víz folyik le a Rajnán.”

    A Williams korábban már volt Renault erőforrással ellátva. Először 1989 és 1997 között egy négy versenyzői és öt konstruktőri bajnoki címet eredményező partnerségben, majd 2012-ben és 2013-ban rövid további együttműködés következett.

    Ez nem eredményezte azt, hogy a Williams trófeaszekrényébe egyetlen további versenyzői vagy konstruktőri cím is bekerült volna. Ugyanakkor Pastor Maldonado dicsőséges győzelmét hozta ez a kapcsolat a 2012-es Spanyol Nagydíjon – ez volt az utolsó alkalom, amikor a Williams a dobogó legfelső fokára állhatott.

    A Williams pilótafelállása körül is folytatódnak a találgatások, nem csak 2023-ra, hanem az idei szezon hátralévő részére is.

    A teljesítményében elmaradó Nicholas Latifi óriási nyomás alatt áll, hogy megtartsa a helyét, az Alpine tartalékpilóta Oscar Piastri pedig alig várja, hogy megkapja első Forma-1-es lehetőségét, miután megnyerte a Formula 2-es bajnoki címet 2021-ben.