Címke: McLaren

  • Hivatalos lett a 2023-as Ausztrál Nagydíj időpontja

    Hivatalos lett a 2023-as Ausztrál Nagydíj időpontja

    Az Australian Grand Prix Corporation megerősítette, hogy a jövő évi eseményük március 30. és április 2. között kerül megrendezésre, így a Forma-1 március 31-től tér vissza a pályára. Ezzel a verseny már második egymást követő évben lesz a Forma-1-es világbajnokság harmadik fordulója.

    Bár Melbourne nagy korszakában a verseny hagyományosan a nyitó forduló volt, egy nemrég aláírt szerződéshosszabbítás részeként a rendezvény mostantól minden szezon első három fordulójában fog szerepelni. Az új megállapodás részeként az Albert Parknak mostantól számítva 2035-ig csak öt szezonnyitót garantálnak. Az AGP a 2024-es és a 2025-ös idényt nyitja meg, a másik három nyitós helyszínt pedig az ezt követő évtizedben osztják szét. A 2023-as verseny mindeközben jelentősnek ígérkezik, mivel valószínűsíthető, hogy először lesz egy melbourne-i születésű pilóta a rajtrácson.

    Oscar Piastri várhatóan a következő szezonban a McLarennél fog versenyezni, amivel Mark Webber és Daniel Ricciardo után ő lenne a harmadik ausztrál, aki a melbourne-i korszakban hazai versenyén indul, és az első melbourne-i versenyző. Az, hogy két ausztrál lesz-e a rajtrácson, még nem teljesen tiszta, mivel Ricciardo várhatóan elveszíti McLaren-ülését, hogy helyet adjon Piastrinak. A perthi születésű pilóta egyfajta sima csere keretében landolhat újra az Alpine-nál, tekintve, hogy Piastri megpróbál megválni a francia gyártótól.

    A 2023-as AGP egy teljesen új betétprogramot is kínál majd, hiszen a FIA Formula 2 és a Formula 3 először versenyez majd Ausztráliában.

    A Supercars is rendez majd egy pontokat érő versenyt az Albert Parkban, az esemény valószínűleg a második vagy harmadik forduló lesz a Newcastle 500 és talán a márciusi Tasmania SuperSprint után.

    Ezen túlmenően azonban nem sok hely marad további betétfutamnak, a helyi Carrera Cup a favorit, ha lesz egy negyedik szabad hely.

  • Schumacher szerint Ricciardónak lefőtt a kávé

    Schumacher szerint Ricciardónak lefőtt a kávé

    Ralf Schumacher úgy gondolja, hogy Daniel Ricciardo jövőre már nem lesz a mezőny tagja.

    Fernando Alonso megkeverte a kártyákat azzal, hogy 2023-tól az Aston Martin versenyzője lesz. Az Alpine így Oscar Piastrit akarta a helyére ültetni, ám az ausztrállal nem kötöttek szerződést. A 21 éves pilóta a McLarent nézte ki magának, mivel honfitársa alatt rezeg a léc.

    Sajtóinformációk szerint a wokingi istálló engedélyt kért a Forma-1 szerződéseket vizsgáló testületétől arra, hogy elvigyék Piastrit. A szervezet jóvá is hagyta a kérésüket. Így Ricciardo sorsa megpecsételődött. Ugyan az Alpine-nál még lehet esélye, ám a német ex-versenyző szerint nem fog visszatérni a rajtrácsra jövőre.

    „Ott van Daniel Ricciardo… Véleményem szerint nem fog még egy esélyt kapni Forma-1-ben. Ugyanakkor nem tudom, ki kellene választani az Alpine-nak” – morfondírozott Schumacher.

    A franciákat nagy dilemma elé állította Alonso távozása. Vajon olyan pilótát választanak, aki a jelenlegi a mezőny tagja, vagy a fiatalok közül hoznak fel valakit? Pierre Gasly és Mick Schumacher neve is felmerült a sajtóban, de többen Nico Hülkenberg vagy épp Daniil Kvyat visszatérésén sem lepődnének meg. Az orosz pilóta természetesen csak független zászló alatt léphetne be újra a száguldó cirkuszba. Az F2-ből Felipe Drugovich és Jack Doohan a legesélyesebb, de akár Nyck de Vries neve is belekerülhet a kalapba.

    „A listán ott szerepelnek bizonyos nevek, és Mick (Schumacher) még nem hosszabbított a Haasszal, így ő jó jelölt lenne. Nico Hülkenberg is szóba jöhet.” – tette hozzá Ralf Schumacher.

  • Schumacher reméli, hogy a „rossz vesztes” Alpine elengedi Piastrit

    Schumacher reméli, hogy a „rossz vesztes” Alpine elengedi Piastrit

    Ralf Schumacher reménykedik abban, hogy nem blokkolja majd Oscar Piastri eligazolását az Alpine.

    Fernando Alonso az átigazolásával kész káoszt teremtett a pilótapiacon. A francia alakulat igyekezett minél előbb bejelenteni az ausztrál versenyző érkezését, ám az érintettel nem írtak alá semmit. A 21 éves pilótának csak az akadémiával van ugyanis szerződése, az F1-es alakulattal nem.

    Flavio Briatore és Mark Webber tanácsára Piastri a „nagyobb halra” pályázik, és inkább a McLarennél látja a jövőjét. Ám ebbe a levesbe még belerondíthat az Alpine, főleg ha jóvátétel reményében a bíróság elé viszik az ügyet.

    A német ex-versenyző viszont reménykedik abban, hogy nem akadékoskodik túl sokat majd az alakulat:

    „Oscar (Piastri) mindent jól csinált. Most már csak abban reménykedhetünk, hogy a sértett vesztes (Alpine) nem gördít akadályokat a fiú elé. Piastri a kezükben volt, csak annyit kellett volna tenniük, hogy leszerződnek vele. Sajnálom, mert kedvelem Otmart (Szafnauer). Csalódott lesz amiatt, hogy nem látta előre Alonso távozását, és így nincs B terve. Ez a legkínosabb az egészben. Így saját magát kell hibáztatnia. Oscar tehát nem csinált semmi rosszat. Az Alpine előbb is megkérdezhette volna Alonsót a terveiről és világossá tehette volna Piastri számára, hogy számítanak rá a jövőben. Az első évében megnyerte az F3-at, majd utána az F2-öt. Mire kellett várniuk? Én is ezt tettem volna a helyében.” – magyarázta Schumacher.

    A franciák még kölcsön adták volna egy évre a 21 éves pilótát, mivel a McLaren is szemet vetett a fiatalra.

    „Az egyértelmű volt, hogy az Alpine nem számolt Piastrival 2023-ban. Úgy vélték, időre van szüksége. Máshová akarták tenni őt, kölcsön akarták adni 1-2 évre. Volt opciójuk Piastrira, de nem éltek vele, mert azt hitték Alonso náluk marad. Ha van egy ilyen ékszered, nem szabad hagynod, hogy kicsússzon a kezeid közül. Ha te nem tudod rendbe tenni a szerződés körül dolgokat, nem mutogathatsz ujjal a fiatalemberre. Egy dolgot viszont nem szabad elfelejteni: Piastri menedzsere Mark Webber, aki nagyon szoros kapcsolatot ápol Andres Seidllel és Flavio Briatoréval.”

  • Norris sokat küszködött az autóval: Egyáltalán nem feküdt nekem

    Norris sokat küszködött az autóval: Egyáltalán nem feküdt nekem

    Lando Norrisnak sokat kellett dolgoznia azon, hogy megbirkózzon a McLaren konstrukciójával.

    A wokingi istálló nem kezdte jól az évet. A mezőny hátsó traktusában találták magukat a szezon elején, majd csodával határos módon a brit pilóta dobogóra állhatott Imolában. A csapat pontjai közül (95) 76-ot a 22 éves pilóta szerzett, míg Daniel Ricciardo továbbra is küszködik.

    Ugyanakkor Norris tiszta vizet öntött a pohárba és elmondta, nem rá szabták az új versenygépet. Sokat kellett küszködnie és változtatni a vezetési stílusán ahhoz, hogy megfelelően működésre bírja a konstrukciót.

    „Nem lehet azt mondani, hogy az autó csak rám lett szabva. Pont az ellenkezőjét kapom a versenygéptől, nem azt amit én akarok. A jelenlegi autó nem passzol a vezetési stílusomhoz, nagyon nem illik hozzám. Ugyanakkor ez nem katasztrófa, egyszerűen ez így alakult. Ezért érzem úgy, hogy idén elfogadható az amit csinálok. Alkalmazkodni tudtam valamihez, ami nem az én igényem szerint alakult. Az évek során ez az egyik dolog, amiben fejlődni tudtam” – magyarázta Norris a Motorsport.com-nak.

    2025-ig hosszabbított szerződést a brit pilóta a csapattal, így egy jó darabig egymásra kell támaszkodniuk. A 22 éves versenyző kifejtette, dolgozik azon, hogy több beleszólása legyen a fejlesztésekkel kapcsolatban.

    „Elmondom a véleményemet, és elmondom, hogy mit érzek. Ez segít gyorsabban haladni. Néha viszont eltér attól, amit Daniel (Ricciardo) mond. Ám általánosságban egységként megyünk előre, és összehangoljuk miben kell még fejlődnünk. Nekem egyértelműen egy kicsit több beleszólásom van. Ugyanakkor nem szeretek túl sokat beszélni, mindenkinek meg van a munkája és mindenki profi abban, amit csinál. A véleményemet hangoztatom, kicsit beszélek róla, de olykor elvesztem a csatát, ami nem érdekel. Mindig jó az, ha egy kicsit magabiztos vagy a dolgokban és többet diskurálsz.”

    Az ausztrál szerint csapattársa nagyszerű munkát végez a pályán, míg azon kívül kicsit többet érezteti a jelenlétét.

    „Az emberek láthatják, hogy nagyon-nagyon jól vezet. Ez önbizalommal tölti el, ami a pályán kívül is megmutatkozik. Ahogy a csapatot is viszi előre, kezd ebbe jobban belerázódni. Megmutatja mennyit fejlődött és egy másfajta önbizalommal áll neki dolgoknak, de mindezt éretten teszi.”

  • Tovább bonyolódik a Piastri-McLaren ügy: Brown megszegte az ígéretét?

    Tovább bonyolódik a Piastri-McLaren ügy: Brown megszegte az ígéretét?

    Pato O’Ward már csak nevetni tud azon, hogy mi történik Oscar Piastri és a McLaren körül.

    A dominó első darabját Sebastian Vettel döntött le a Hungaroringen, mikor bejelentette visszavonulását. A háttérben ügyesen sakkozó Flavio Briatore, Mark Webber és Fernando Alonso triumvirátus azonnal lépett is egyet a táblán. A spanyol elfogadta az Aston Martin ajánlatát, így az Alpine keze Oscar Piastri felé nyúlt.

    A franciák magabiztosan be is jelentették, hogy a fiatal ausztrál náluk fog versenyezni jövőre, ám az érintetett erről nem értesítették. A 21 éves pilóta leszögezte, nem írt alá semmit az Alpine-nal és nem náluk fog versenyezni 2023-ban. Piastrinak csak az akadémiával van kontraktusa, magával a Forma-1-es csapattal nem.

    Christian Danner úgy véli, ezt játszotta ki Flavio Briatore, aki jó tanácsokkal láthatja el a Mark Webber által protezsált versenyzőt. A pletykák szerint már meg is szerezték a mclarenes szerződést.

    Az Alpine megüresedett pozíciójára az Egyesült Államokból is lenne jelentkező. Pato O’Ward, Colton Herta és Alex Palou is kapva-kapna az alkalmon, ám a trió Zak Brown miatt a háttérbe szorult. Sőt a három pilóta Daniel Ricciardo ülésétől is búcsút vehet.

    A mexikói pilóta szerint belengették nekik a vörös posztót, majd egyszerűen a McLaren ügyvezetőjének máson akadt meg a szeme:

    „Számomra nem kifizetődő ezt az illúziót kergetni. Ez egy olyan álom, ami nagyon messze van. Bár magas szinten versenyzek, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy meggyőzzem őket. Sok olyan dolog van, ami túl mutat rajtam. Nevetségesnek találom az egészet. Láttam, és csak nevetni tudtam. Ugyanezt a díjat Brown sok más versenyző előtt is meglobogtatta. Végülis, csak egy hely van, és nem öt.” – magyarázta csalódottan O’Ward.

    Ha Piastri mégsem a wokingi csapat felé tart, a McLaren Csoport versenyzői akkor sem számíthatnak az ülésre, mivel Daniel Ricciardo kapná vissza azt.

     

  • O’Ward kiakadt Brownra, mert „mindenkit F1-es üléssel hiteget”

    A McLaren azért küzd, hogy megszerezze Oscar Piastri szolgálatait 2023-ra, amely keserédes szájízt ad Pato O’Wardnak.

    A McLaren a jelek szerint megegyezett ifjú Oscar Piastrival, és megpróbál megszabadulni Daniel Ricciardótól.

    Mivel Lando Norris jól teljesít a csapatnál, nem tűnik úgy, hogy a McLaren újabb hely szabadulna fel.

    O’Ward szórakoztatónak találja a Piastri, az Alpine és a McLaren körüli helyzetet, de kissé el is keseredett, amit a McLaren csapatfőnökével, Zak Brownnal szembeni kritikája is bizonyít.

    Az amerikai igyekszik minél több fiatal pilótát a szárnyai alá venni, de ezzel csak csökkenti az esélyét annak, hogy ezek a juniorok F1-es ülést kapjanak.

    Nem tesz jót nekem ez az illúzió amit elhitettek velem. Ez egy olyan álom, ami nagyon messze van, mert bár nagyon magas szinten versenyzek, ez még mindig nem elég ahhoz, hogy meggyőzzem őket. Nem rajtam múlik az egész” – mondta az elkeseredett O’Ward.

    A McLaren kötelékébe igazolt 2021-ben Colton Herta, Alex Palou és O’Ward is, de úgy tűnik egyiküknek sem lesz helye annak ellenére, hogy O’Ward és Herta már tesztelt a csapat számára.

    Az ESPN információ szerint ez a három versenyző egyetért abban, hogy Piastri érkezésével saját főnökük szorította őket háttérbe.

    Nevetségesnek találtam az egészet. Láttam és nevettem rajta. Ugyanazt hiteti el velünk Brown, de a gond az, hogy nem öt hely van, hanem csak egy” – magyarázta O’Ward.

    Bár O’Ward azt mondja, hogy nevet a dolgon, a McLaren vezetőségével szembeni elkeseredettség is kiolvasható a nyilatkozatából. O’Ward úgy érzi, hogy keresztülnéztek rajta.

  • Na, kikkel nyaral együtt Briatore?

    Na, kikkel nyaral együtt Briatore?

    A Forma-1 három legbefolyásosabb múltú és jelenlegi embere, az F1 főnöke, Stefano Domenicali, a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff és a sportág első számú gazembere, Flavio Briatore a nyári szünetben együtt élvezik a napsütést. A trió Briatore Instagram-oldalán tűnt fel a következő bejegyzéssel: „Egy hajóban Stefano Domenicalival és Toto Wolffal”.

    Briatore, egykoron a királykategória egyik legbefolyásosabb embere volt, de úgy tűnik, hogy a hírhedt szingapúri Crashgate-botrányban játszott szerepe után visszatér. Akkor úgy csaltak, hogy Nelsinho Piquet összetörte a Renault-ját, hogy Alonso győzelmi esélyeinek kedvezzen, ami végül a száguldó cirkusz évszázados bűntette lett.

    Az idő azonban tovább lépett ezen, és Briatore üzleti csápjait a Forma-1-ben tartotta. Baku versenyrendezése például az ő műve volt, és állítólag még mindig fizetnek neki jutalékokat, sőt, vannak arra utaló jelek, hogy az ellentmondásos olasznak köze van Oscar Piastri elorzásához a McLaren által – amennyiben ez valóban megtörténik.

    Ne feledjük, Fernando Alonso és Mark Webber, a Pisatri-menyegző vagy inkább kötélhúzás kulcsfigurái valamikor Briatore menedzseltjei voltak. A pedig trió minden jel szerint továbbra is szoros kapcsolatban áll egymással. Nem meglepő mindez, ha figyelembe vesszük, hogy Flavio az a figura, aki Bennetton F1 csapatfőnökeként évekkel ezelőtt elhappolta Michael Schumachert Eddie Jordantől. Akárhonnan is nézzük, ő továbbra is egy hatalmaskodó marad, akár a háttérben, akár nem.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Flavio Briatore (@briatoreflavio) által megosztott bejegyzés

    Ezekkel a képekkel, amelyeken Totóval és Stefanóval együtt pózol, a szándék egyértelmű, bár egyelőre ismeretlen. Az üzenete az, hogy az F1-es sapkát viselő és nagyon vigyorgó Flav visszatért. Akár hivatalos, akár nem, többet egyelőre még nem tudni.

    A Formula Passion beszámolója szerint Wolff hagyományosan Észak-Szardínián tölti nyári szabadságát. Ez alól 2022 nyara sem kivétel, az osztrák újra Costa Smeraldán nyaral.

  • Ki? Hova? Meddig? Így áll a 2023-as versenyzői piac!

    Ki? Hova? Meddig? Így áll a 2023-as versenyzői piac!

    A 2023-as pilótakeringő előzetesen kicsit unalmasnak ígérkezett, nem voltak kilátásban jelentős változások, de aztán Sebastian Vettel és Fernando Alonso kicsit megkavarta a dolgokat.

    De kezdjük azokkal, akik a legbiztosabbak!

    Itt van mindjárt Lance Stroll, akinek egyedi a helyzete, mivel édesapja tulajdonolja az Aston Martin jelentős részét. Hivatalos bejelentése sosem volt az ő szerződéshosszabbításának, aminek vélhetően az az oka, hogy addig marad, amíg csak kedve tartja.

    Több évre . nincs meghatározva nyilvánosan, hogy mennyire – szóló szerződése van Kevin Magnussennek, George Russellnek, és az Alpine-tól 2023-ban az Astonhoz igazoló Alonsónak is.

    Az ismert „lejáratúak” között Max Verstappen helye a leginkább atombiztos. A holland 2028-ig áll szerződésben a Red Bullal, jelen állás szerint.

    Lando Norris szerti az állandóságot, ő 2025-ig biztosan marad a McLarennél.

    A 2024-esek listája a leghosszabb: még két szezonja biztosan van Péreznek, Bottasnak, Sainznak, Oconnak és Leclercnek.

    Alex Albon 2023-ban még biztosan marad, de úgy tudni, tovább is szól a szerződése.

    2023 végén jár le Gasly és Hamilton szerződése, illetve papíron Ricciardóé is.

    Lewis Hamilton mostanában azt rebesgette, hogy még tervez hosszabbítani, míg Daniel Ricciardo lehet, hogy idő előtt lesz kénytelen távozni a McLarentől. Az ausztrál helyére korábban több név is felmerült, de Alonso átigazolásának híre után, némi kis botrány közepette kiderült, hogy jó eséllyel Oscar Piastrit igazolta le a wokingi csapat. Mindezt úgy, hogy az Alpine is igényt tartott volna rá, miután Alonsotól meg kell válniuk.

    Négy jelenlegi versenyző sorsa nem eldöntött még: Yuki Tsunoda, Mick Schumacher, Nicholas Latifi és Guanyu Zhou is vár még a sorsára.

    [poll id=”241″]

    A csapatok tekintetében tehát 6 hely sorsa nem eldöntött még. Egy Williams, egy Alfa Romeo, egy AlphaTauri és egy Haas ülés sorsa még biztosan kérdéses, illetve nem száz százalék még, hogy ki lesz Ocon, és ki Norris csapattársa.

    Versenyző Melyik csapatnál?
    Meddig van szerződése?
    Lewis Hamilton Mercedes 2023
    Alexander Albon Williams 2023 +
    Pierre Gasly AlphaTauri 2023
    Daniel Ricciardo McLaren 2023 + opció
    Charles Lelclerc Ferrari 2024
    Esteban Ocon Alpine 2024
    Carlos Sainz Ferrari 2024
    Valtteri Bottas Alfa Romeo 2024
    Sergio Pérez Red Bull 2024
    Lando Norris McLaren 2025
    Max Verstappen Red Bull 2028
    George Russell Mercedes
    „hosszútávra”
    Fernando Alonso Aston Martin „több év”
    Kevin Magnussen Haas
    „több év”
    Lance Stroll Racing Point
    amíg kedve tartja? 😀
    Oscar Piastri Alpine/McLaren ?
  • Newey vezette Kimi McLarenjét, amelyet még ő tervezett

    Newey vezette Kimi McLarenjét, amelyet még ő tervezett

    A Forma-1 jellegzetessége, hogy annak ellenére, hogy világszerte milliók láthatják, rendkívül kevesen vezethetik az autókat. Még azok sem, akik az autók elkészítésén dolgoznak, általában sosem vezethetnek egyet sem.

    Adrian Newey ugyanakkor egyike azoknak, akik elég szerencsések ahhoz, hogy rendelkezzenek azzal a képességgel és termettel, hogy vezethessék azokat a legendás autókat, amelyek tervezésében az évek során részt vett. Jodie Kidd YouTube-csatornája, a Kidd in a Sweet Shop legújabb epizódjában a híres Forma-1-es sztártervezővel beszélget. Adriannak egy nagyon különleges élményben volt része az MP4-19 és a Leyton House Racing F1-es autójával.

    Mindkét versenyautót Adrian Newey tervezte, és ez nem csak a képességeit, hanem a sportban eltöltött hosszú idejéről is tanúskodnak. A Leyton House March Racing Team 1987-ben szerződtette Newey-t. Ő tervezte a March-881-est, amely az 1988-as szezonban a királykategóriában versenyzett.

    A Judd V8-as motorral ellátott autó, amelyet Ivan Capelli vezetett. A Japán Nagydíjon átvette a vezetést Alain Prosttól, aki a legendás McLaren-Honda MP4/4-ben ült. Bár Capelli nem nyerte meg a futamot, 1983 óta ez volt az első alkalom, hogy egy szívómotoros autó vezetett egy nagydíjon. A konstrukciót a következő szezonban a rajtrácson felfelé és lefelé is lemásolták, ami Newey-t a sportág sztárjává tette.

    2004-ben Newey már a McLarennél dolgozott, és Paddy Lowe, Pat Fry és Mike Coughlan társaságában ő állt a videón látható második autó, az MP4-19 fejlesztése mögött. Bár nem ez volt a McLarennek a legsikeresebb autója, a Belga Nagydíjat csak megnyerték vele, Kimi Räikkönennel a volánnál.

    Kidd szerint ugyanakkor, 2004-ben Newey arról kezdett beszélni, hogy szeretné megszerezni a versenyengedélyét, amely lehetővé teszi neki, hogy ezt a két nagydíjakon is járt autóját pályán vezesse. Most, a fiával együtt mehettek a pályán, és Newey szerint ez valóban egy nagyon különleges nap volt nekik.

    Ma már a Red Bull Racing technikai vezetőjeként Newey-nak nem kell már a tudományát csak a nagydíjversenyzés világában kamatoztatnia. Ennek ellenére idén az ő autója vezeti mind a Forma-1-es versenyzői, mind a konstruktőri bajnokságot, méghozzá jelentős fölénnyel.

  • Piastri szerződése: Ez a Briatore-terv része?

    Piastri szerződése: Ez a Briatore-terv része?

    Flavio Briatore kéznyoma található az Oscar Piastri-ügyön, állítja a korábbi F1-es pilóta, Christian Danner, miután az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer elismerte, hogy valóban történhetett némi „információcsere”.

    A pletykák szerint Piastri menedzsere, Mark Webber, az Aston Martinhoz lelépő Fernando Alonso és maga Briatore – aki mindkét korábbi F1-es pilóta karrierjében meghatározó szerepet játszott – összedugták a fejüket, hogy megszervezzék Piastri meglepő szerződtetését a McLarenhez.

    A legfrissebb hírek szerint a szerződéseket elismerő testület már jóváhagyta a McLaren-szerződést, Piastri másik kontraktusa csak az Alpine pilótaakadémiájával áll fenn – magával az enstone-i székhelyű Forma-1-es csapattal nem. Szafnauer mindenesetre haragszik a 21 éves Piastrira, és ezt el is mondta az El Confidencialnak:

    Én úgy nőttem fel, ha aláírok valamit, akkor senkinek sem kell azt mondania, hogy ‘hazudsz, mert ezt írtad alá’. Biztosan nem vonnám vissza a szavam. Nincs szükségem egy darab papírra, hogy azt állítsam: „Nézd meg ezt a záradékot, most kiszállhatok.”

    Ami pedig Danner-t illeti, ő úgy látja, hogy az egész helyzet Briatore keze nyomát viseli, erről már a motorsport-magazin.com-nak beszélt:

    „Ez tipikus Flavio. Feltehetően van egy Piastri-szerződés, amit Flavio átfutott. Azt mondanám, hogy egyértelműen kellett lennie záradéknak.”

    Danner szerint ez egyértelmű jele annak, hogy Briatore az ausztrál Piastriban Alonsóval és Michael Schumacherrel egyenértékű potenciált lát:

    „Ha ő hisz valakiben, akkor mindenképpen előrelátóan tervez, pozitív értelemben. Kegyetlenül is akár, ami logikus ebben a szakmában. El tudom képzelni, hogy Piastri kiszabadítja magát az Alpine szorongatásából, hogy két évig a McLarennél versenyezhessen, majd utána szabad legyen a nagy dobásra. Ez világos, hogy Briatore kézjegye.”

    Danner szerint Piastrit nem fogja zavarni a Forma-1-es bemutatkozását övező intrika mértéke sem, még ha Szafnauer máris dühös rá, a hűtlenkedése miatt:

    „Tudja, hogy mi várja. Nyerni akar, más nem érdekli. Semmi más nem érdekli őt. És ez a Webber-Briatore kombináció valószínűleg ideális az ilyen embereknek.”