Címke: McLaren

  • Vészesen fogy Piastri előnye, az ausztrál elmondta, miért szenvedett ennyire Austinban

    Vészesen fogy Piastri előnye, az ausztrál elmondta, miért szenvedett ennyire Austinban

    Egyértelműen Oscar Piastri az USA Nagydíj legnagyobb vesztese. Az ausztrál pilóta egész hétvégén nem tudta hozni azt a tempót, amit megszokhattunk tőle, de főnöke szerint Mexikóban vissza fog térni.

    Oscar Piastri a bakui után újabb igencsak felejthető hétvégét produkált, és bár továbbra is vezeti az összetett pontversenyt, Max Verstappen 23, Lando Norris pedig 8 pontot hozott rajta ezen a hétvégén, így előbbivel szemben 40, utóbbival szemben 14 pontra csökkent az előnye öt fordulóval a szezon vége előtt.

    Az ausztrál versenyzőnek egyetlen pillanatig sem volt meg a tempója a három nap során ahhoz, hogy felvegye a kesztyűt a két riválisával, és bár a nagydíjon javított egy helyet a rajt után, az 5. helynél nem volt számára feljebb.

    „Ma a versenytempó akár megmenthetett volna [egy nehéz időmérő után], de igazából az sem volt meg nekem – ismerte be utólag a Sky Sports-nak. – Ez olyasmi, amin dolgozni szeretnék, de összességében az időmérők eddig elég következetesen jól sikerültek. Voltak kiemelkedő pillanatok is, de ezen a hétvégén – Bakun kívül – ez volt az első igazán csalódást keltő időmérő. Még ha korábban nem is volt tökéletes, akkor is egész jónak mondható. Szóval van pár dolog, amit meg kell értenünk erről a hétvégéről, mert nyilvánvalóan nem csak az időmérőről volt szó.”

    „Először is azt kell kideríteni, miért nem volt meg az összhang az autóval ezen a hétvégén, ez az első lépés, azt hiszem – felelte arra a kérdésre, hogy miként próbál visszavágni. – Egyszerűen nehéz volt bármiféle ritmust találni, és ez volt a nagy különbség más pályákhoz képest, még a közelmúltat tekintve is.”

    Ahogy Max Verstappen folyamatosan dolgozza le a Holland Nagydíj után még 100 pontnál is nagyobb hátrányát, úgy vetődik fel egyre többször, hogy a McLarennek nem kellene-e beállnia Piastri mögé. Az ausztrál így megkapta ezt a kérdést most is, és úgy vélte, hogy nem.

    „Nem tudom. Nem hiszem. Még mindig hihetetlenül szoros a küzdelem köztünk, és mindketten elmondtuk, hogy szeretnénk esélyt kapni arra, hogy harcoljunk a bajnoki címért, mert megérdemeljük – utalt magára és Norrisra. – Szóval szerintem még túl korai lenne bármelyikünket előnyben részesíteni a másikkal szemben.”

    Van mit átnézni

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke úgy összegzett, hogy nyilván nyerni szerettek volna, de hátrányba kerültek azzal, hogy egyetlen kört sem teljesítettek a sprinten.

    „Szerintem ma, ha Landónak nem kellett volna gyakorlatilag a teljes versenyen Leclerc-rel küzdenie, akkor érdekes csata lehetett volna Verstappennel a győzelemért. Ez pozitív visszajelzés, főleg néhány nehezebb futam után. Oscar oldalán van mit átnézni. Ma nem volt meg a tempó, de biztos vagyok benne, hogy Mexikóban erősen fog visszatérni.”

    „Összességében nem azt kaptuk, amit szerettünk volna, mert a győzelem volt a cél, de biztató eredmények születtek a szezon hátralévő részére nézve. Tudtuk, hogy egy kicsit hátrányban leszünk [mivel a sprinten egyáltalán nem tudtunk körözni], és ez egyben még inkább megerősít minket abban, hogy az autóban benne van a tempó – csak jó munkát kell végeznünk abban, hogy ezt ki is hozzuk belőle a jövőbeli futamokon” – tekintett előre az olasz szakember.

  • Újabb belső vizsgálatot indít a McLaren a pilótái ütközése miatt

    Újabb belső vizsgálatot indít a McLaren a pilótái ütközése miatt

    Miként a szingapúri, úgy az austini versenyhétvége után is belső vizsgálatot folytat le a McLaren. Míg két hete ezt amiatt tette, hogy megállapítsa, Lando Norris hibáztatható-e azért, hogy a rajt után nekiment Oscar Piastrinak, most a sprintfutam első kanyarjában történt ütközés elemzése lesz terítéken.

    Míg Norris a két héttel ezelőtti tettéért „következményekkel szembesült” csapaton belül, addig most nyugodt lehet, hiszen ha valaki, akkor ő semmiképpen nem okolható a wokingiak kettős kieséséért. De akkor kicsoda? Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója, illetve Andrea Stella csapatfőnök a történtek után egyértelműen a Piastrival ütköző, ezzel az ausztrál pilóta autóját Norrisnak katapultáló Nico Hülkenberget tette felelőssé, ám az amerikai üzletember utólag változtatott az álláspontján, és már úgy vélte, nem kenheti a dolgot a Sauber veteránjára.

    Azt azonban Brown nem mondta ki, hogy akkor kit tart hibásnak, azaz nem nevezte meg a több szakértő, köztük Jenson Button által is felelőssé tett Piastrit, ráadásul csak ő változtatta meg az álláspontját, Stella továbbra is Hülkenberget okolja. „Azt mondtam közvetlenül a sprintfutam után, hogy egy kicsivel több óvatosság – különösen olyan pilótáktól, akiknek sok tapasztalatuk van, és jó pozícióban vannak – hasznos lett volna, és ezt az álláspontomat továbbra is fenntartom” – idézi az Autosport a McLaren csapatfőnökét.

    Eközben Norris az olasz Sky-nak arra a kérdésre, hogy ezek után Piastri hasonló következményekre számíthat-e, mint ő Szingapúr után, így felelt: „Oscart eltalálták”, „nem lehet az ő hibája”.

    Az ütközés a McLaren pilótáinak fedélzeti kamerájából:

    A mai futamot Max Verstappen mögül a 2. helyről kezdő brit ezután az FIA sajtótájékoztatón is óvatosan fogalmazott és elmondta: „Ahogy minden dolgot a csapaton belül, ezt is meg fogjuk vizsgálni. Szerintem ehhez kicsit több idő kell, hogy mindent megértsünk, és közvetlenül az időmérő vagy akár a holnapi futam előtt nem a legjobb időzítés erről beszélni. Szóval igen, ki fogjuk értékelni a történteket, hogy jobban megértsünk néhány dolgot.”

    „De ezen túl semmit sem tudok tenni. Csak megyek tovább, és csinálom a saját dolgom. Eléggé balszerencsés voltam, hogy nem tudtam versenyezni korábban. És ez nemcsak tegnap vagy ma ártott nekem, hanem a holnapi futamra való felkészülés szempontjából is. Szóval nehéz helyzet volt. De elmondtam, amit akartam, és nem fogom tovább ragozni.”

    A McLaren szempontjából érthető, hogy nem akarnak a versenyhétvége alatt ezzel foglalkozni, hiszen ami történt, megtörtént, az elveszített pontokat semmi nem hozza vissza. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy nem beszéltek a történtekről a versenyzőkkel.

    „Nyilvánvalóan beszéltünk Landóval és Oscarral, de ezek a beszélgetések alapvetően a ‘reset’-ről szóltak. A versenyzésben nem lehet túlságosan hátrafelé tekinteni, különösen, ha egy időmérő előtt állunk. Szóval ez egy ‘reset’ beszélgetés volt. A szokásos módon a megfelelő időben ki fogjuk értékelni az incidenst. Ezt közösen tesszük meg: a csapat, a versenyzők – és a megfelelő következtetésre fogunk jutni. Ez illeszkedik ahhoz a keretrendszerhez, ahogy mi versenyzői helyzeteket értékelünk. És Lando, valamint Oscar is elégedett volt ezzel a hozzáállással” – idézi az Autosport Stellát.

  • Meggondolta magát Piastri és Norris ütközésében a McLaren vezére – vajon lesznek újabb „következmények”?

    Meggondolta magát Piastri és Norris ütközésében a McLaren vezére – vajon lesznek újabb „következmények”?

    Zak Brown felmentette Nico Hülkenberget, akit korábban még az USA Nagydíj sprintversenyének rajtjánál történt baleset kiváltójaként nevezett meg.

    A szombati rövid verseny rajtjának tumultusában először Hülkenberg és Oscar Piastri akadt össze az 1-es kanyarban, majd a német autója még Fernando Alonso, az ausztrálé pedig a csapattárs Lando Norris kiesését is okozta – vagyis a két McLaren zsinórban a második versenyhétvégén ütközött össze, miután volt egy kisebb, az autók sérülésével nem járó koccanásuk két hete a szingapúri rajtnál is.

    Az austini történések után csupán pár perccel Brown a Sky Sports közvetítésében véleményezte a balesetet, Nico Hülkenberg „amatőr” vezetését nevezve meg a kiváló okként. A sprint után Andrea Stella csapatfőnök már hosszabban taglalta a Sauber versenyzőjének felelősségét anélkül, hogy kimondta volna a nevét.

    McLaren: El kell ismernünk, hogy Verstappen és a Red Bull jobb kombináció, mint mi

    Néhány órával később azonban a McLaren vezérigazgatója hamut szórt a saját fejére, az Autosportnak nyilatkozva ugyanis elmondta, már máshogy látja a baleset körülményeit.

    „Újra megnéztem, és azt hiszem, megváltozott a véleményem. Nem igazán kenhetem ezt Nicóra. A pillanat hevében nagyon felzaklatott, amint láttam az ütközéseket az 1-es kanyarban. De nem hinném, hogy Nico hibája volt” – fogalmazott Brown.

    A McLaren vezére odáig már nem ment el, hogy új bűnöst keressen, noha Hülkenberg és Alonso is egyértelműen a kanyarba élesen beforduló Piastri felelősségét emelték ki. Az FIA versenybalesetnek ítélte a történteket, vagyis senkit nem talált túlnyomórészt felelősnek, de ha a McLaren csak saját két autójának relációjában vizsgálja az esetet, és felmentette a felelősség alól Hülkenberget, akkor a baleset okozása egyértelműen Piastritól indult ki – Norris ezesetben teljesen vétlen volt, hiszen már előrébb haladt, amikor hátulról ütést kapott a csapattársától.

    Norristól ezen a hétvégén megtudhattuk, hogy a szingapúri, egyébként csekély következményekkel járó koccanás miatt neki kellett valamilyen következményekkel számolnia, ennek fényében pedig okkal merülhet fel a kérdés, hogy vajon az austini kettős kieséshez vezető manővere miatt is előveszik-e az ambiciózus megmozdulást tévő Piastrit. Talán erre is csak a következő nagydíjhétvége során elejtett nyilatkozatokban kapunk majd választ.

    Szombaton Norris és Stella is beszéltek arról, hogy szokás szerint utólagosan ezúttal is ki fogják elemezni a történteket. Brownnal ellentétben a csapatvezető utólagosan sem változtatta meg álláspontját, és ismét hangsúlyozta, hogy a tapasztalt versenyzőknek nagyobb óvatossággal kellett volna eljárniuk a rajtnál.

  • McLaren: El kell ismernünk, hogy Verstappen és a Red Bull jobb kombináció, mint mi

    McLaren: El kell ismernünk, hogy Verstappen és a Red Bull jobb kombináció, mint mi

    A McLaren csapatvezetője szerint Lando Norris és Oscar Piastri még az időmérőn is itták a sprintverseny rajtjánál történt ütközésük levét, de az ebből adódó hátrány nélkül is befoghatatlannak tűnt az újabb pole-t szerző Max Verstappen.

    A wokingi istálló szerelőinek szombaton sikerült megjavítaniuk mindkét, a sprint elején egymással is ütköző és törött felfüggesztés miatt kieső autót az időmérőig hátralévő nagyjából három óra során, ám az ekkor pályára hajtó Norris és Piastri már nem tűntek olyan veszélyesnek a pole-ra, mint egy nappal korábban a sprintverseny időmérőjén. Norris ugyan elcsípte a második helyet három tizedmásodperces lemaradással, Piastri viszont további ugyanekkora hátránnyal csak hatodik lett a rajtrácson.

    A két pilóta az időmérő után nem tudott magyarázatot adni arra, mi okozhatta a visszaesésüket, de a bajnoki éllovas kizárta annak lehetőségét, hogy a korábbi baleset hatása érződött még az autójának tempóján az esetlegesen nem tökéletes beállítások miatt.

    „Nem hiszem – mondta Piastri. – Az autó újra egy darabban volt, és amennyire tudom, úgy lett beállítva, ahogy szerettük is volna. Minden a szokásosnak érződött, csak annyi történt, hogy megint előjött az autónak az a viselkedése, amivel a szezon során néhányszor már szembesültünk. A köreim, ha nem is életem legjobbjai voltak, de összhangban álltak azzal, amit a hétvége korábbi szakaszában elértem. Kár, hogy a köridők viszont nem jöttek.”

    „Nem gondolom, hogy nagy hibákat követtem volna el, egyszerűen csak nem állt össze. Nem éreztem magam igazán összhangban az autóval, ami az egész hétvégéről elmondható, de nem volt elmondható az előző néhány hétvégéről.”

    A McLaren bűnbakja vitatja, hogy ő okozta volna Piastri és Norris kiesését

    Bár négy pozícióval megelőzi csapattársát, ami fontos lehet számára a bajnoki versenyfutás szempontjából, Norris sem volt jobb véleménnyel a McLarenjének szombat délutáni viselkedéséről, és meglepetésnek nevezte, hogy így is sikerült másodikként végeznie, hat ezredmásodperccel legyőzve Charles Leclerc Ferrariját.

    „Lehetetlen volt vezetni, és nem tudom, hogy miért. A Q1-től kezdve tisztán látszott, hogy minden körben 3-5 tizeddel el vagyunk maradva Max mögött. És nem csak arról van szó, hogy ők nagyon erősek voltak, hiszen mi meg attól sem voltunk messze, hogy kiessünk a Q1-ben, ezt követően pedig már eléggé aggódtam. Nehéz vezetni az autót, minden huppanón, minden kerékvetőn máshogyan viselkedik. Ritkán lehet ezt elmondani az autónkról, de láthatóan most mindketten küzdöttünk vele” – fogalmazott Norris.

    „A pálya rosszabb állapotban volt, mint egy nappal korábban, a szél sem kedvezett, de úgy tűnik, hogy mindez minket kicsit rosszabbul érintett, mint a többieket. Szinte meglepetés, hogy második lettem, de elfogadom.”

    A balesetnek márpedig volt hatása

    Andrea Stella csapatfőnök szerint ugyanakkor nem vitás, hogy a sprinten történt korai kettős kiesés rányomta a bélyegét az időmérős szereplésre, hiszen fontos adatgyűjtési lehetőségről csúsztak le a két autóval.

    „Mivel elszalasztottuk a vezetési lehetőséget, nem voltak viszonyítási pontjaink a szél és a tapadás kapcsán, s a versenyzőink sem melegedhettek be. A sprint kihagyásával pedig némi adattól is elestünk, ami segített volna az autó finomhangolásában” – idézi Stellát a Racefans.

    „Számításba kellett vennünk, hogy nem rendelkezünk a szükséges viszonyítási pontokkal, emiatt kicsit konzervatívan készültünk fel a versenyre. Emiatt elképzelhető, hogy itt-ott hiányzott néhány ezredmásodperc, de nem hiszem, hogy a pole-pozícióhoz szükséges különbség benne volt.”

    A csapatfőnök kijelentette, az elmúlt három futam, valamint jelen hétvége eddigi alakulása, amelyek során Verstappen rendre legyőzte mindkét McLarent, egyértelműen jelzik, hogy a Red Bull az élre állt az erősorrendben a szezon végére.

    „Lando nagyjából ott végzett, ahová tartozunk. De el kell ismernünk, hogy a szezon ezen szakaszában meglátogatott pályákon Verstappen és a Red Bull erősebb kombinációt alkotnak, mint mi. Remélhetőleg a versenyen a melegebb körülmények között megmutatkozik majd az erősségünk a jobb gumikezelésben. Szóval már várjuk a versenyt, és remélhetőleg ezúttal tényleg versenyezni is fogunk, nem fejezzük be azt már az első kanyarban.”

    Verstappen a sprint megnyerésével további nyolc-nyolc pontot hozott a két McLarenen, a tabellát vezető Piastri mögött most 55, Norrishoz képest pedig 33 pont a lemaradása.

  • A McLaren gyorsan megtalálta a felelőst Piastri és Norris ütközésében

    A McLaren gyorsan megtalálta a felelőst Piastri és Norris ütközésében

    Az USA Nagydíj sprintversenyének rajtbalesetében Oscar Piastri tehetetlenül nekiütközött Lando Norris autójának, ami mindkét McLaren kiesését okozta. A McLaren vezetői nagyon gyorsan igyekeztek leszögezni, hogy nem Piastri merész manővere okolható a történtekért.

    A harmadik helyről jól rajtoló Piastri az 1-es kanyarban úgy próbált Norrisnál előnyösebb helyzetbe kerülni, hogy mögötte élesen átvágva fordult el, nem számított viszont arra, hogy ott más autók is érkezhetnek. A sprintre a Saubert az előkelő negyedik helyre kvalifikáló Nico Hülkenberg azonban ott volt, és már nem tudta elkerülni az ütközést a McLarennel, Piastri ütést kapó autója pedig irányíthatatlanul Norrisénak csapódott, és törött felfüggesztéssel mindkét McLaren az első körben kiesett.

    A felügyelők nem osztottak büntetést, versenybalesetnek ítélték a történteket. A két McLaren-pilóta közül Norris itt teljesen vétlen volt, az viszont felvethető, hogy Piastri túlságosan bevállalós volt a köztudottan mindig nagy tumultust hozó 1-es kanyarban bemutatott hirtelen irányváltással.

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója azonban már pár perccel a történtek után, a Sky Sports adásában Hülkenberget nevezte meg a felelősnek a két autójának kieséséért.

    „Amatőr versenyzést láthattunk egyesektől a mezőny elején, amivel kiütöttek két autót. Még vissza akarom nézni, de elég egyértelmű volt, hogy Nico Hülkenberg nekihajtott Oscarnak, pedig semmi dolga nem volt ott” – fogalmazott Brown.

    Hogy ez lett a csapat hivatalos álláspontja, azt a sprint után hosszabban beszélő Andrea Stella csapatfőnök nyilatkozata is megerősítette, noha ő próbálta kerülni, hogy kimondja a Sauber pilótájának nevét.

    „A reakciónk az, hogy csalódottak vagyunk, amiért nem volt lehetőségünk versenyezni, hiszen az első kanyarban történt balesetben mindkét versenyzőnk kiesett. Meglepő volt, hogy egyes nagy tapasztalattal rendelkező versenyzők nem nagyobb óvatossággal jártak el. Lehettek volna körültekintőbbek, hogy ne okozzanak sérülést más autóknak” – célozgatott Stella a 38 éves Hülkenbergre.

    „Nem szándékosságról beszélek, csak óvatosságról, különösen ilyen rajtpozícióból, ami nagyon előkelő volt egyes tapasztalt versenyzők számára. Szerintem egy kis óvatossággal itt mindenki jól járt volna.”

    „Csalódottak vagyunk, de lenyeljük, és már az autók kijavításán dolgozunk, amikkel elég sok a munka. Újrakezdjük a hétvégét, versenyképesség szempontjából pedig erős helyzetben vagyunk. Remélem, hogy a továbbiakban már rendesen versenyezhetünk és kihasználhatjuk az autóban rejlő tempót.”

    Hülkenberg ugyan folytatni tudta a sprintet, de mivel megpördult a rajt utáni történésekben, alaposan visszaesett, és csak a 13. helyen ért célba. A rajtbalesetben autója Fernando Alonso Aston Martinjához is hozzáért, aki defekt miatt esett ki.

    A Sky a két McLaren-pilótát is megszólaltatta, amint a kiesésüket követően visszaértek a paddockba, de a felvételek megtekintése előtt nem akartak részletekbe menően nyilatkozni.

    „Nagyon jól rajtoltam, mindketten elég későn fékeztünk az 1-es kanyar előtt, megpróbáltam átvágni mögötte, de kaptam egy ütést. Nem a legjobb módja a nap kezdésének, de még meg kell néznem, pontosan mi történt” – zárta rövidre Piastri.

    A sprintet eközben Max Verstappen nyerte, aki a két McLaren kiesése nyomán Norrison és Piastrin is nyolc-nyolc pontot hozott a bajnokságban.

    A Sky Sportson a világbajnok Jenson Button elemezte ki a helyzetet, szerinte Piastri igenis felelőssé tehető a meggondolatlan manővere miatt.

    „Oscar látta, hogy Lando mélyen bemegy a kanyarba, szóval azt tervezte, hogy átvág mögötte a jobb kigyorsítás érdekében. Ez rendben is van egy olyan versenyhelyzetben, amikor valaki egy másik autóval csatázik. De amikor mögötted 17 másik autó próbál a lehető legkésőbb fékezni az 1-es kanyarban, akkor az ilyesmi sohasem működik, mert mindenképpen megtalál valaki oldalról” – mutatott rá Button, aki szintén volt a McLaren versenyzője.

     

  • A McLaren akkor is kitart az elvei mellett, ha Verstappen megcsinálja azt, mint Räikkönen 2007-ben

    A McLaren akkor is kitart az elvei mellett, ha Verstappen megcsinálja azt, mint Räikkönen 2007-ben

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója szerint a csapat olyannyira ragaszkodik a Lando Norris és Oscar Piastri közötti egyenlőség biztosításához, hogy azt is képesek lenyelni, ha emiatt Max Verstappen elhappolja előlük az egyéni bajnoki címet.

    A 2025-ös F1-es szezon egyik legérdekesebb történetszála, ahogyan a McLaren az egyéni vb-címért hajtó két versenyzőjével bánik, példátlan alapossággal figyelve arra, hogy egyikük se kapjon jogosulatlan előnyt a másikkal szemben – persze ez is okozott már vitás helyzeteket a két versenyző és a csapat között, például Monzában, ahol Piastrinak maga elé kellett engednie az elrontott kerékcsere miatt mögé eső Norrist, vagy éppen legutóbb Szingapúrban, a rajt utáni ütközés miatt ugyanis a britnek kellett számolnia rejtélyes „következményekkel”.

    A pályán mutatott fölénye mellett a McLarennek belefért, hogy versenyzői pontokat vettek el egymástól, hiszen számos alkalommal ez az első és a második helyen zajló csata során történt. A nyári szünet óta megtáltosodó Red Bull-lal azonban Max Verstappen az utóbbi három verseny mindegyikén legyőzte Piastrit és Norrist is, s bár lemaradása a tabellán még mindig elég nagy, már nem hagyható figyelmen kívül a holland által jelentett veszély. Verstappent Piastritól 63, Norristól 41 pont választja el hat versennyel és három sprinttel a szezon vége előtt – és az austini sprint időmérőjén a pole-t megszerezve ismét legyőzte mindkét wokingi autót.

    A kiegyenlített harcot vívó versenyzőket az utolsó pillanatban elkapó rivális emléke élénken élhet mindenkiben a McLarennél, még ha már 18 éve, még másik vezetőség alatt is történt, hogy Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót a 2007-es szezon végelszámolásánál egyaránt egy ponttal győzte le Kimi Räikkönen a Ferrarival. Brown azt mondja, ma sem amentén határozzák meg a stratégiát, hogy elkerüljék egy ilyen kellemetlen helyzetnek a megismétlődését – szerinte a McLaren számára mindennél fontosabb, hogy fenntartsa az egyenlőséget a két versenyző között.

    A versenymérnök szavai erősítik az összeesküvést, miszerint Kimi Räikkönen bundával lett világbajnok 2007-ben

    „Max túlságosan közel van ahhoz, hogy kényelmesen érezzük magunkat. És láthattuk, hogy mi történt Hollandiában, egy kieséssel gyorsan megváltozhatnak a dolgok. Ez egy kiszámíthatatlan sport, de mindkét versenyzőnknek egyforma esélyt adunk arra, hogy megnyerjék a világbajnokságot” – mondta Brown, akit a Motorsportweek idéz.

    „Igen, ez a kockázat, hogy úgy járunk, mint 2007-ben, amikor a két versenyző azonos ponttal zárt, és Kimi egy hajszállal legyőzte őket. De a McLaren így áll hozzá a versenyzéshez, mi két olyan versenyzőt akarunk, akik egyaránt képesek bajnokságot nyerni. Ha ugyanis van egy első és egy második számú versenyző, az a konstruktőri bajnokságban rontja az esélyeket.”

    „Szóval ez egy összetett sport, de mi versenyző alkatok vagyunk. Azt akarjuk, hogy mindkét versenyzőnknek legyen esélye bajnokságot nyerni, és ez rizikóval jár, ahogy az 2007-ben is történt. Tudatában vagyunk ennek, és fel vagyunk rá készülve, hogy akár ez is lehet a végeredmény.”

  • Ez lehet a McLaren fegyvere Verstappen ellen az austini sprinten

    Ez lehet a McLaren fegyvere Verstappen ellen az austini sprinten

    Max Verstappen kezd a pole-ból, míg a McLarenek a 2. és 3. helyről indulnak az USA Nagydíj sprintfutamán, ám egy tényező már a csupán 19 körös futamon is a malmukra hajthatja a vizet.

    Noha a sprintidőmérő első és második szakaszban is a leggyorsabb volt, Lando Norris nem tudta megszerezni a pole-t az USA Nagydíj magyar idő szerint ma este 7 órakor rajtoló sprintfutamára, amiben az is közrejátszhatott, hogy a McLaren megbüntette őt a Szingapúrban történtekért. Az viszont, hogy az első helyet a Norrist valamivel több mint 7 századdal megelőző Max Verstappen kaparintotta meg, a McLarenc csapatfőnöke szerint végérvényesen megmutatta, hogy a Red Bull utóbbi három hétvégén látott teljesítménye nem a véletlen műve.

    Norris a McLaren rá kiszabott büntetése miatt bukta el a sprintfutam pole-ját Austinban?

    „Szerintem ez most valóban hiteles képet ad arról, mennyire szoros a verseny az élmezőnyben – nyilatkozta Stella a Sky Sports-nak. – Megerősíti, hogy a Red Bull egyértelműen javított az autóján és most már minden pályán versenyképesek, harcolhatnak a győzelmekért és a pole-okért. Ugyanakkor pozitívum, hogy a mi autónk is jól teljesít itt, főleg azokhoz a pályákhoz képest, ahol szenvedtünk. Nem ez volt a kívánt eredmény – természetesen a pole pozícióért vagyunk itt –, de ez egy jó alap a holnapi sprintversenyre, ami után lehetőségünk lesz még finomhangolni az autót, és újra megpróbálni a pole-t megszerezni.”

    Mivel Austinban nagy a hőség ezen a héten, a sprintre is 30 fok fölött levegő és 40 fok fölötti pályahőmérséklet várható, azaz már itt is döntő szerepe lehet a gumikezelésnek. A McLarenről pedig az év eleje óta köztudott, hogy előnyben van akkor, amikor igazán óvni kell az abroncsokat, így ez a fegyver most kulcsfontosságú lehet.

    „Itt Austinban nagyobb gumikopásra számítunk. Nagyon meleg van. Az utóbbi futamokon kicsi volt a kopás, inkább felvonulás-jellegűek voltak ezek a versenyek. Itt viszont a gumik viselkedése alapján a sprint és a futam is izgalmasabb lehet, több változatossággal. Mi pedig általában jól teljesítünk, amikor nagyobb a gumikopás” – tekintett előre Stella.

    Norris nem lepődött meg; Piastri örül, hogy ilyen körrel harmadik lett

    Akárcsak Stella, úgy a Red Bullt már a korábbi versenyeken is dicsérő Lando Norris sem volt meglepődve azon, hogy Verstappennek összejött a pole, főnökéhez hasonlóan pedig a brit pilóta is bízik a McLaren versenytempójában.

    „Nem lep meg, hogy mostanában kicsit lassabbak vagyunk a Red Bullnál. Egész évben küszködtünk az időmérős tempónkkal, főleg ha szoros a küzdelem, ezért nem mondanám, hogy meglepő. Viszont a futamra több reményünk van, mert általában a versenytempónk jobb” – mondta.

    Eközben a csapattársától jelentősen elmaradó, már az első szektorban hibázó Oscar Piastri reméli, hogy összeszedettebb lesz a folytatásra. „Őszintén szólva eléggé zűrös kör volt, nem igazán sikerült összerakni. Bizonyos szempontból szerencsésnek érzem magam, hogy így is harmadik lettem, de azt gondolom, hogy az autóban megvan a tempó, és egyáltalán nem volt katasztrofális a nap. Csak egy kicsit zavaros kör volt – remélem, holnap már összeszedettebb leszek.”

  • Norris a McLaren rá kiszabott büntetése miatt bukta el a sprintfutam pole-ját Austinban?

    Norris a McLaren rá kiszabott büntetése miatt bukta el a sprintfutam pole-ját Austinban?

    Mint arról mi is beszámoltunk, a McLaren kitárgyalta a Szingapúrban a pilótái között történt ütközést, majd Lando Norrist tette felelőssé azért. A brit pilóta raádásul elmondta, következményekkel jár rá nézve csapaton belül, hogy nekiment Oscar Piastrinak, de arról nem beszélt, hogy mik ezek a következmények. Az USA Nagydíj sprintidőmérője azonban jó eséllyel megmutatta, mivel szankcionálhatta a csapat Norrist.

    Mark Hughes a The-Race.com hasábjain fejtegette, hogy amennyiben az ütközés következménye Norrisra nézve az volt, hogy a sprintidőmérő végén mikor hajthatott ki a pályára Piastrihoz képest, akkor ez a pole-jába is kerülhetett Max Verstappennel szemben.

    A Red Bull a szingapúri időmérőhöz hasonlóan megvárta az utolsó pillanatot a holland pályára küldésével, hogy a címvédő a lehető legjobb körülmények között teljesíthesse a körét. Így Verstappen volt az utolsó a pályán, míg az utolsó előtti Piastri, Norris viszont több mint 40 másodperccel Verstappen és 20 másodperccel a csapattársa előtt hagyta el a bokszutcát.

    A folyamatosan csökkenő hőmérsékletek és egyre jobban felgumizódó aszfalt miatt ez az időkülönbség jelentős hátrányt jelenthetett Norrisnak, aki végül csak 0,071 másodperccel maradt el Verstapen idejétől. Persze biztosan kijelenteni nem lehet, hogy ez mind a körülmények számlájára írható, de Hughes szerint abszolút lehetséges.

    Amennyiben a McLaren így büntette Norrist, az ugyanakkor Piastrinak nem jött a legjobbkor, az ausztrál ugyanis szenvedett a tempóval és a jobb pályapozíció ellenére csak a 3. helyet szerezte meg, 3 tizeddel elmaradva Norristól. Ez hasonló hátrány ahhoz, amit az SQ2-ben láttunk a két McLaren között, míg az SQ1-ben még fél másodperc volt Piastri lemaradása.

    Ami Verstappen körét illeti, Hughes kiemelte, hogy miután az első két szakaszban a közepes gumikon csak 1 tizedmásodperc volt Verstappen hátránya Norisszal szemben, várható volt, hogy lágy gumikon a holland rá fog menni a pole-ra, a csapat pedig kockázatos taktikát alkalmazva fogja segíteni ebben. Verstappen az első és az utolsó szektorban is gyorsabb volt Norrisnál, amivel ellensúlyozni tudta a McLaren középső szektorban meglévő előnyét.

    Az első kanyar kijáratán a holland még 0,15 másodperccel le volt maradva Norristól, de a gyors 3-as, 4-es, 5-ös kombinációban ledolgozta a hátrányát, majd a 6-os és 7-es kanyarban előnybe került. A második szektorban Norris ezután csak 0,03 másodperces előnybe tudott kerülni, majd a harmadik szektor eleji lassú kanyarokban tovább növelt ezen, de a 16-os, 17-es és 18-as kanyarban Verstappen visszajött, hogy a két pilóta szinte teljesen egálban legyen az utolsó kanyar előtt, onnan azonban a Red Bull jobban gyorsított ki, megszerezve ezzel a pole-t.

  • Verstappen szerint naiv ideát hajszol a McLaren

    Verstappen szerint naiv ideát hajszol a McLaren

    A McLaren egyenlőségre törekvése úgysem valósul meg a gyakorlatban Max Verstappen meglátása szerint.

    Rivális csapatának berendezkedéséről azután szólalt meg (újságírói kérdésre válaszolva) a Red Bull pilótája, hogy a McLaren versenyzői koccantak a szingapúri rajtnál, és ez is megmutatta, hogy bizonyos helyzetekben nem tartható a filozófia.

    „Aki úgy hagyja nyitva akár csak résnyire is a kaput, mint Oscar [Piastri] tette Szingapúrban, az ilyen szituációba keveredhet. Másrészt maguknak okozták a bajt azzal, hogy ragaszkodnak az egyenlőséghez – mondta Verstappen. – Bizonyos pillanatokban a bajnoki küzdelem sohasem száz százalékosan igazságos. Előfordulnak elrontott bokszkiállások, néha tönkremegy a motor. Ezt szerintem nem lehet kiegyensúlyozni. A McLaren ezt másképp látja, ez csak az én véleményem. Nehéz helyzetet kezelnek, és ez időnként bosszúságot okoz.”

    A wokingiak az eset utólagos vizsgálata során arra jutottak, hogy Lando Norrist terheli a felelősség a kisebb ütközésért, aki rámenősen bebújt  Piastri mellé és megelőzte. Verstappen gondolataiban a valósággal történő bárminemű egyezés sem a véletlen műve: a nyár vége óta Norris faragott rá kétszer az említett balszerencsés eseményekre (elrontott bokszkiállás, tönkrement motor), és ezek után vita indult a sajtóban a McLaren hozzáállásáról, hogy az erőltetett kompenzálással jól jár-e.

    Verstappen kifejtette, hogy ő nem engedelmeskedne olyan utasítás esetén, amelynek teljesítésével ő rosszul járna, miközben a csapattársának kedveznek, de azt mondta, az ő csapatánál nem is alakulna ki ilyen szoros állás a pontversenyben – az idézett szövegből önmagában nem derült ki pontosan, hogy ezt a Red Bullra értette, vagy arra a hipotetikus esetre, hogy a McLarennél vezet, de az Autosport utóbbival magyarázta a kijelentését.

    A négyszeres világbajnok tréfálkozva felelt arra a felvetésre, a keménykezű apja vezetésével milyen keretek között kellene boldogulnia a McLaren pilótáinak. „Egyáltalán nem lennének szabályok, a versenyzőknek egyszerűen csak a gázpedált kellene nyomni! Pontosan ismerem apámat” – mondta.

    „Valójában szerintem jó, ha az ember néha seggbe rúgják! Az apukám jó csapatfőnök lenne, az F1-ben is” – véli, de hozzátette: Jos Verstappennek nincsenek ilyen szándékai, mert vele már sokat utazott, és családos emberként nem szeretne megint sok időt távol tölteni az otthonától.

  • Alonso szerint Verstappen a McLarennél gyengébb autóban is képes megnyerni a bajnokságot

    Alonso szerint Verstappen a McLarennél gyengébb autóban is képes megnyerni a bajnokságot

    A McLaren versenyzőit tartja ő is favoritnak, de nem érzi lehetetlennek, hogy Max Verstappen csodát csináljon.

    Fernando Alonso a korábbi csapatának versenyzői, Lando Norris és Oscar Piastri felé kicsit odaszúrt a világbajnoki címre vonatkozó esélylatolgatásával. „A két McLaren némi előnyben van a több pontjuk miatt. Úgy fogalmaznék, közöttük fog eldőlni, de Max hihetetlen versenyző, és ha valaki képes ellensúlyozni az autója hátrányát, ő az” – idézte a spanyolt a RaceFans.

    „Négyszeres világbajnok, ez nem véletlen. Egyike a sportág történelmének legjobbjainak. Úgy gondolom, képes a maximumot kihozni az autóból, és amikor az autója uralja a mezőnyt, megnyeri a bajnokságot és felülír néhány rekordot a szezonban. Amikor nem annyira jó, vagy nem a leggyorsabb az autója, olyankor is jó időmérőt és futamot megy, nagyot küzd. Nagyon magas szinten teljesít.”

    „Idén a McLaren autója a legerősebb, az övék ellen harcol, de ha az utolsó versenyen dől el a bajnoki cím, és szoros a pontállás, őt kell majd figyelni. Mint említettem, a McLaren pilótáinak szerintem elegendő az előnye az autóval, hogy egymás közt rendezzék az ügyet, de Max esetében bármi megtörténhet, ahogy láttuk 2021-ben, amikor úgy nyerte meg a bajnokságot Abu-Dzabiban, hogy az autójának teljesítménye elmaradt a Mercedesétől.”

    A McLaren háza táján egyre több parázs szituáció kuszálja a szálakat, az előző futamon koccantak a pilótái, amiért a csapat Norrist tette felelőssé. Kérdés az is, hogy a kényszerű egyenlősködés működik-e hosszú távon anélkül, hogy ezzel veszélyesen magukra húzzák Verstappent a tabellán.

    A Red Bull klasszisa nem foglalkozik a címvédés gondolatával, az USA Nagydíj előtt is arról beszélt, hogy „mindegyik versenyhétvégére egy lehetőségként tekint, ahol megpróbál nyerni, de ha nem jön össze, akkor nem jön össze, az élet megy tovább, nincs dráma, és ez nem rak rá nyomást.” Helmut Marko is elismerte, Verstappen címvédéséhez szerencse szükséges.