Címke: McLaren Shadow Project

  • Norris összeállt Ian Wrighttal, és 8400 fontot gyűjtött a Twitch-en

    Norris összeállt Ian Wrighttal, és 8400 fontot gyűjtött a Twitch-en

    Csütörtök este jótékonysági Twitch-adást közvetített Lando Norris a McLaren Shadow Studiójából.

    A brit pilóta imád streamelni, ám manapság már nem hódol annyit ennek a szenvedélyének.

    A koronavírus idején többször is adakozásra buzdította követőit, sőt az esemény kapcsán még le is vágta a haját. Ugyanakkor támogatta már a McLaren pilótája Billy Monger kihívását is. A jó ügy érdekében ismét szimulátort és kamerát ragadott, beizzította Twitch-csatornáját és Ian Wrighttal közösen megmérettette magát az F12021-ben.

    Természetesen nemcsak a két sportoló játszott, a McLaren több nevet is behúzott az akcióba. Így a nézők hallhatták az egykori F3-as versenyző, Max Fewtrell hangját, Jimmy Broadbentét, F1Ellyét és a Quadrantból ismert Niranét is.  A résztvevők Spa-ban és a Red Bull Ringen próbálhatták ki magukat, míg a két „sztárvendég” a McLaren Technology Centre-ből vitte a show-t.

    Norris természetesen saját magán szórakozott a legjobban és örökérvényű tanácsait osztotta meg a hallgatósággal:

    ,,Tulajdonképpen esni fog, így ki kellene menni a boxba. Legutóbb nem végződött jól, mikor nem álltam ki. Így hát ha slick-en vagy és esni fog, akkor mindig menj a boxba.”

    A viadalt Tiametmarduk, a McLaren Shadow versenyzője nyerte, míg Norris a negyedik helyen zárt. Wright azonban az utolsó lett.

    A wokingi istálló és pilótája a Mind.com-nak gyűjtött, akik 2020 óta partnerei a csapatnak. A Mind a mentálhigiéné fontosságát hirdeti és igyekszik segíteni a küszködőknek. Norris korábban már beszélt arról, hogy ő küzdött szorongással, így szívügyének érezte azt, hogy másokon is segítsen. Az egy órás stream keretein belül 8,400 fontot gyűjtöttek össze a szereplők.



  • Bajnokokat igazolt eSports csapatába a McLaren

    Bajnokokat igazolt eSports csapatába a McLaren

    A McLaren bejelentette, hogy eSports csapatába a 2017.es Formula E-s Vegas eRace győztes Bono Huist, valamint az eRace of Chamions győztes Enzo Bonitot igazolta le Olli Pahkala mellé.

    Bonioto a valós Race of Championson is részt vett ez év elején, köszönhetően annak, hogy az eROC győztese volt.

    Huis pedig ötszörös Formula Sim Racing bajnok.

    A McLaren eSportos törekvéseit a Team Redline támogatja majd.

    Az F1 eSports 2018 eddigi felállása:

    Mercedes AMG Petronas Motorsport Brendon Leigh Harry Jacks Patryk Krutyi Daniel Bereznay
    Red Bull Racing eSports Joni Tormala Graham Carroll
    Renault Sport Team Vitality Sven Zurner Kimmy Larsson James Doherty
    Haas F1 Martin Stefanko Michal Smidl
    Hype Energy eForce India Fabrizio Donoso Delgado Mads Sorensen Marcel Kiefer
    McLaren Shadow Olli Pahkala Bono Huis Enzo Bonito
    Toro Rosso Cem Bolukbasi
    Patrick Holzmann
    Sauber Salih Saltunc Allert van der Wal Sonuc Saltunc
    Williams eSports
    Tino Naukkarinen

     

  • Érkezik a McLaren „árnyék projektje”!

    Érkezik a McLaren „árnyék projektje”!

    A McLaren bejelentette, hogy a „World’s Fastest Gamer” nevű szimulátoros programjuk igazán sikeres volt tavaly, újabb ilyet indítanak, de ezúttal „McLaren Shadow Project” néven.

    A globális online kvalifikációk ebben a hónapban indulnak a következő platformokon:Forza Motorsport (Xbox One), Real Racing 3 (mobil), iRacing és rFactor 2 (PC).

    Az elődöntők Wokingban lesznek, a döntőre pedig januárban kerül majd sor. A vágső győztes pedig a McLaren teljes értékű eSportolója lesz.

    „Egy erős, sokoldalú eSports program közvetlen előnyöket szolgáltat a McLaren innovatív törekvéseihez, új közönséget, partnereket és tehetségeket vonz a motorsportba.” – mondta a McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown.