Címke: McLaren Senna

  • A mini elektromos McLaren Senna még kamu motorhangot is ad

    A mini elektromos McLaren Senna még kamu motorhangot is ad

    Ez az első olyan McLaren Senna modell, amelybe felülről kell beleülni, és immáron a cég harmadik olyan modellje, a P1TM és a 720S után, amelyet elkészítettek gyermekeknek is. Ez egy szuper játékautó, állítgatható ajtókkal, működő fékkel, szórakoztató központtal, és olyan hangokkal, mint az igazi sportautóé. Hatféle színből lehet választani, ebből a sárga, zöld díszítéssel változatot csak a saját üzleti hálózatukban lehet majd megvenni.

    Az 582 dollárért kapható autócskát alapvetően 3-tól 6 éves korig ajánlják, de a mclarenes F1-es versenyzőnek, Lando Norrisnak sikerült lenyúlnia egyet egy körre, és belefért. Amint elfoglalja valaki a járműben a helyét, itt is gombnyomásra indul a móka, amely aktiválja is a McLaren Senna motorhangot, és egy olyan infotainment rendszert, amely képes fájlok elérésére is, USB-ről vagy SD kártyáról.

    https://www.instagram.com/p/CD_blXNJUxH/

    A cég szerint Lando Norris is elégedett volt a tesztvezetéssel.

  • Adrian Sutil összetört egy ritka McLaren Senna LM-et Monacóban

    Adrian Sutil összetört egy ritka McLaren Senna LM-et Monacóban

    Ripityára tört egy narancsszínű McLaren Senna LM eleje Monacóban.

    Mindig borzasztó látni egy gyönyörű sportautót összetörve, ez az eset azonban azért is érdekes, mert a sofőr is ismert. Legalábbis a Forma-1-es közönség számára biztosan. Az autót ugyanis nem más vezette, mint az egykori F1-es versenyző, akiről már rég nem hallottunk: Adrian Sutil.

    A szóban forgó Senna LM még ritkább, mint a „sima” Senna és egy kicsit több lóerő is van benne (789 helyett 800). Állítólag mindössze 20 darab készült belőle, és csak a leghűségesebb ügyfelek juthattak hozzá.

    Azt nem tudni, hogy hogyan történt a baleset, és hogy Sutil megsérült-e. A képek alapján azonban a versenyző jól van (legalábbis fizikailag), az autó eleje azonban alaposan összetört.

    https://www.facebook.com/aemautosmexico/posts/2023512471113717?__tn__=-R

    View post on imgur.com

  • Hollywoodi sztár is nyomhatja neki a Legendák Parádéján!

    Hollywoodi sztár is nyomhatja neki a Legendák Parádéján!

    Ez a rejtély is megoldódott: Az eddig TBA-ként emlegetett sztár a Legendák Parádéjára egyenesen Hollywoodból érkezik, ugyanis Patrick Dempsey is vezetheti majd az egyik sportautót. Ezek egy része ráadásul különleges limitált kiadás lesz, és a legtöbb gyártó a top autójával áll majd elő.

    Niki Lauda nagy űrt hagyott maga után 2019-ben Spielbergben. Az osztrák nemzeti hős 2014 óta majdnem az összes Legendák Parádéján ott volt. Az idei felvonulást ezért az ő emlékének szánják. Most pedig már teljessé vált a lista, hogy ki, milyen autóval indul idén:

    Jean ALESI (francia / Ferrari „LaFerrari“)
    Gerhard BERGER (osztrák / McLaren Senna)
    David COULTHARD (brit / Mercedes AMG GT R Pro)
    Patrick DEMPSEY (amerikai / Porsche 918 Spyder Hybrid)
    Patrick FRIESACHER / Mark WEBBER (osztrák/ausztrál, Porsche GT2 RS CS)
    Tom KRISTENSEN (dán / Audi R8 V10)
    Helmut MARKO (osztrák / Aston Martin DBS Superleggera)
    Emanuele PIRRO (osztrák / Lamborghini Aventador SVJ),
    Dieter QUESTER (osztrák / Glickenhaus SCG 003)
    Hans-Joachim STUCK (osztrák / Bugatti Chiron)
    Jos VERSTAPPEN (holland / Pagani Huayra)

  • Legendák Parádéja ’19: Lauda barátai meghajtják napjaink szuperverdáit!

    Legendák Parádéja ’19: Lauda barátai meghajtják napjaink szuperverdáit!

    A Red Bull Ring és a Legendák Parádéjának a rajongói idén is készülhetnek, de nem is kérdés, hogy Niki Lauda Spielbergben is hatalmas űrt hagyott maga után. Ahogy az már megszokott volt az elmúlt években az Osztrák Nagydíj betéteseményeként korábbi versenyző ikonok mutatják be az elmúlt évtizedek csodajárgányait. Az osztrák nemzeti hős is 2014 óta majdnem mindegyik Legends Parade felvonulásán ott volt. Egykori kollégái, ellenfelei és barátai, olyanok mint Gerhard Berger, dr. Helmut Marko idén azonban a legújabb sportautókba ülnek bele és tesznek meg tiszteletköröket, Niki Lauda emlékére.

    Tehát a krém visszatér Spielbergbe, és a Forma-1-et szerető közönség egy újabb „kategóriát” ismerhet meg az Ausztriába visszatért esemény extra adalékaként. Volt már bemutatója a régi turbó korszak Forma-1-es autóinak, a ProCar szériának, Le Mans és túraautóknak, és rengeteg emlék újra felszínre került, köszönhetően az autók egykori pilótáinak is. 2019-ben a motorsport rajongók szívét azonban a prémium autógyártók legújabb modelljei hozhatják majd lázba, hiszen limitált kiadásokat láthat majd a közönség. A topautók sorát gazdagítja majd egy McLaren Senna, egy Porsche 918 Spyder Hybrid, egy GT2 RS CS, egy La Ferrari, továbbá egy Audi R8 V10, egy Lamborghini Aventador SVJ, egy Aston Martin DBS Superleggera, egy Bugatti Chiron, egy Mercedes AMG GT R Pro, egy Glickenhaus SCG 003 valamint egy Pagani Huayra is.

    Természetesen a sofőrjeik sem akárkik lesznek. A hónap végén egy seregnyi motorsport ikon lép majd a gázra, ami tényleg zene lesz majd a kilátogató közönség füleinek. Az egykori versenytársak így emlékeznek majd Niki Laudára. Gerhard Berger így fogalmazza meg vele kapcsolatos érzéseit:

    „Számomra szinte elképzelhetetlen hogy ez a piros sapkás ne tűnne fel valahonnan a sarokból. Niki mindig is a Forma-1 része volt, és marad is.”

    Dr. Helmut Marko is tolmácsolta őszinte szavait elhunyt honfitársával kapcsolatban:

    „Mindenki tudta, hogy milyen teljesítmény áll mögötte, főleg azt, hogy micsoda sorscsapásokból állt fel bravúrosan. A karmaszerű személyisége így állt össze.”

    Olyanok lesznek ott az idei Legendák Parádéja mezőnyben, mint Jean Alesi, Gerhard Berger, David Coulthard, Tom Kristensen, Dr. Helmut Marko, Emanuele Pirro, Dieter Quester, Jos Verstappen, Mark Webber valamint Hans-Joachim Stuck, aki állandó résztvevője a bulinak. Hogy miért? Erre így válaszolt:

    „Számomra a Legendák Parádéja a Red Bull Ringen minden évben az egyik csúcspont. Újra korábbi versenyző kollégákkal és régi autókkal találkozni, rendesen lábbal állni a gázon ezekkel a legendás és különleges járművekkel igazán szuper. Mit is akarhatnék többet?”

    Legends Parade 2019 – Supercars – Versenyzők és Járművek:

    Jean ALESI (FRA / Ferrari „La Ferrari“)
    Gerhard BERGER (AUT / McLaren Senna)
    David COULTHARD (GBR / Mercedes AMG GT R Pro)
    Tom KRISTENSEN (DEN / Audi R8 V10)
    Helmut MARKO (AUT / Aston Martin DBS Superleggera)
    Emanuele PIRRO (ITA / Lamborghini Aventador SVJ)
    Dieter QUESTER (AUT / Glickenhaus SCG 003)
    Hans-Joachim STUCK (AUT / Porsche 918 Spyder Hybrid)
    Jos VERSTAPPEN (NLD / Pagani Huayra)
    Mark WEBBER (AUS / Porsche GT2 RS CS)
    TBA (Bugatti Chiron)

  • Életnagyságú McLaren Senna készült LEGO-ból!

    Életnagyságú McLaren Senna készült LEGO-ból!

    Ha  hirtelen néz rá az ember, talán fel sem tűnik, hogy a McLaren Senna, amit lát, LEGO-ból van.

    Az életnagyságú LEGO autó 467 854 darab kis építőkockából áll. A kész mű 1700 kilót nyom és 30 ember 5000 órát dolgozott rajta.

    Nem minden eleme van azonban LEGO-ból: a kormánya, a vezetőülés, és a pedálok eredeti McLaren elemek, valamint valódi Pirelli gumik kerültek rá.

    McLaren Senna LEGO  racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: McLaren Automotive
    McLaren Senna LEGO racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: McLaren Automotive
  • Rosberg megtekerte Sennát, amit még a rendőrök is megcsodáltak

    Rosberg megtekerte Sennát, amit még a rendőrök is megcsodáltak

    Nico Rosberg egyre több autógyár csúcsragadozóját próbálhatja ki, ezúttal a McLaren Senna került a kezei közé. A legújabb vlogjából kiderül, hogy ennek az autónak már a garázsban csodájára járt Mika Häkkinen is, akinek szintén lesz egy Sennája, de még az nem készült el. Nico neki is eredt, és elment tesztelni megfelelő körülmények közé Paul Ricardra a közúti versenyautót, ám út közben némileg el is tévedt a kollégájával, így rendőrökbe botlottak.

    Nem lőnénk le azonban mindent, inkább nézzétek meg a videót!

  • Ezt a McLaren Sennát te is megveszed!

    Ezt a McLaren Sennát te is megveszed!

    Elkészült az eredeti McLaren Senna autó LEGO másolata, és nem is sértő összegért máris megvásárolható. A játék verzió ugyan az eredeti árának csak a 0.001%-a, de talán okoz majdnem akkora örömöt, mint az eredeti. Az igaziba megpróbáltak a mérnökök Forma-1-es technológiát zsúfolni, és több mint 300 óra alatt készül el egy példány. A LEGO verzió azért nem ennyire bonyolult szerkezet, de biztos örömet okoz akár nagy, akár kis gazdájának. Az igazán extra pedig az, hogy a szetthez kapunk egy szélcsatornát is!

    A kis játék csak egy szín összeállításban kapható, szürke, papaya csíkokkal. A teljes élményhez természetesen kapunk tesztpilótát is.

     

  • Bruno Senna meghajtotta a McLaren Senna utcai autót!

    Bruno Senna meghajtotta a McLaren Senna utcai autót!

    A McLaren jelenlegi csúcsragadozója, a 800 lóerős McLaren Senna. A britek nem is bízták akárkire a V8 biturbós gép terelgetését, és promócióját, mint a legendás Ayrton Senna unokaöccsére, Bruno Sennára. Ő pedig el is mondta, hogy ez a gép valójában versenypályára való:

    „Régóta vártam egy olyan utcai  autóra, amely úgy teljesít, mint egy versenyautó, és ez az igazi. Egyértelműen a legbrutálisabb, leggyorsabb utcai autó, amit valaha is vezettem. Hihetetlen.”

  • Versenybe küldheti a McLaren a Sennát

    Versenybe küldheti a McLaren a Sennát

    A McLaren azt tervezi, hogy új, Senna névre keresztelt hiperautóját is versenybe küldi.

    A Senna bár közútra készült, mégis úgy néz ki, mint egy pályára szánt gép, így aztán a McLaren azt tervezi, hogy pályán is megmérettetné autóját.

    „Határozottan gondolkodom a versenyeztetésén.” – mondta a McLaren Automotive vezérigazgatója, Mike Flewitt. „Jelenleg még semmit nem tudok megerősíteni, de dolgozunk a terven. Aerodinamikai szempontból és az egyensúlyát tekintve nagyon, nagyon versenyképes lehet. Sosem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a győzelemért tudunk menni, de más szándékból el sem indulunk.”

    McLaren Senna
    Fotó: McLaren Automotive Limited

    Azt még nem tudni, hogy a McLaren melyik versenysorozatban indítaná a Sennát. A GTE homologizációhoz mindössze 100 példányt kell gyártani az autóból, ám a Sennából 500 darabot terveznek, így ebből a szempontból Le Mans GT kategóriája sima ügy lehet.

    A WEC GTE kategóriájában jelenleg a következő márkák és autók vannak jelen: Ferrari (488 GTE), Porsche (991 RSR), Aston Martin (Vantage GTE), Ford (GT LM GTE), és BMW (M8 GTE), míg Le Mansban a Checrolet is rajthoz állítja a Corvettet.