Címke: McLaren Le Mans

  • Nem tett le a McLaren egy esetleges LMDh projektről

    A McLaren Racing közelgő debütálása az FIA Formula E sorozatában nem lesz hatással arra, hogy a vállalat indít-e LMDh programot.

    Nem, biztosan nem” – mondta Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója határozottan a RACER-nek nyilatkozva. „Egyértelműen nem tettünk le róla!

    A Formula E-be való belépést megelőzően Brown arról beszélt, hogy a két lehetőség között kell választani, és mivel a csapat a 2022-2023-as Formula E bajnokságban részt fog venni, csökkentek a hírek arról, hogy a vállalatnak érdeke egy olyan hibrid prototípus építése, amely az IMSA WeatherTech SportsCar Championshipben és az FIA World Endurance Championshipben is képes lenne versenyezni.

    A McLaren csatlakozása az LMDh/GTP gyártók egyre növekvő táborához – amely a formula 2023-as indulásakor az Acurát, a BMW-t, a Cadillacet és a Porschét, 2024-ben pedig a Lamborghinit foglalja majd magában – hat gyártóra növelné a kategóriát, ha és amennyiben a brit márka elkötelezi magát a projekt mellett.

    Nagyon aktívak a tárgyalások az LMDh/GTP program elindításáról” – mondta Brown. „Az érdeklődés nagyon nagy. Inkább az a kérdés, hogy mikor, mint az, hogy ha. Szóval ez nem egy ‘igen’, és még semmi sem végleges, hogy megcsináljuk, de a dolog a jó irányba halad.

    Érdekes lesz majd látni, hogy a McLaren versenyzőinek szerződése milyen irányba fog tendálódni, ha elindul az LMDh projekt. Félix Rosenqvist nyitott szerződést írt alá, tehát bárhol indulhat majd, ahol a McLaren részt vesz.

  • A McLaren nem sieti el a WEC-döntést

    A McLaren nem sieti el a WEC-döntést

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown elárulta, hogy a csapat még az idén döntést hoz a jövőbeni WEC indulásukról.

    A wokingi székhelyű csapat a Mercedes Formula E csapatának felvásárlásával folytatta terjeszkedését a motorsport világában, és a következő szezontól belép a teljesen elektromos együléses világbajnokságba.

    A WEC-be való belépést azonban már évek óta fontolgatják, tekintettel a bajnokság fő kategóriájában az elmúlt években bekövetkezett szabályváltozásokra.

    A Toyota mellett az Alpine és a Glickenhaus is csatlakozott a hiperautós osztályhoz, valamint az Audi, a Porsche, a Peugeot és a Ferrari is bejelentkezett.

    Arra a kérdésre, hogy az elkövetkező években láthatunk-e McLarent Le Mans-ban, Brown így válaszolt: „Még mindig nem döntöttünk a hosszútávú világbajnokságról.”

    „Rajongunk azért a bajnokságért. De azt hiszem, most teljesen arra kell koncentrálnunk, hogy a Formula E-t integráljuk és beindítsuk.”

    „Azt hiszem, ahogy az Endurance-világbajnokság alakul, úgy érezzük, hogy még mindig van időnk arra, hogy meghozzuk a döntést, ha a ’24/’25-ös szezonban akarbánk indulni.”

    Brown kifejtette, hogy a döntést a McLaren Automotive vállalattal közösen hozzák meg annak érdekében, hogy a bajnokságba való belépés minden szempontból előnyökkel járjon, majd hozzátette: „Van néhány változás, amely jól ismert az autóipari üzletágunkban.”

    „Úgy gondolom, ha a World Endurance-be mennénk, az valamilyen módon vagy formában kapcsolódna az autóipari üzletágunkhoz.”

    „Szóval ez olyasmi lesz, amiről még idén döntést kell hoznunk.”

  • A Ligier megbízást kapott egy GTP/LMDh alváz elkészítésére

    A következő generációs prototípusok terén egy érdekes új szereplővel, a Liger-vel bővül az IMSA Weathertech GTP/LMDh osztálya.

    A RACER információ szerint a Ligier – az LMP2, LMP3 karosszériák francia székhelyű építője – felkérést kapott egy autógyártótól egy új GTP/LMDh modell építésére, amely akár már 2024-ben debütálhat.

    Szerdán a Ligier egyik magas rangú képviselője nem kívánt nyilatkozni a témával kapcsolatban.

    Az új IMSA GTP/WEC LMDh autók építésére kötelezettséget vállaló autógyártók közül a Porsche/Audi a kanadai Multimaticot szerződtette erre a célra.

    Az Acura/Honda Performance Development a francia ORECA-t, a BMW és a Cadillac pedig az olasz Dallarával kötött szerződést a saját prototípusuk gyártására.

    A Ligier, legutóbb egy Nissan motoros DPi építésével jelent meg a felső kategóriás prototípusok világában, melyet az Extreme Speed Motorsports-nak készített.

    Melyik gyártók lehetnek a potenciális megbízók?

    Nem világos, hogy melyik márka bízta meg a Ligier-t a hibrid motor hordozásához szükséges alváz és egyedi karosszéria megépítésére.

    A GTP/LMDh programokról jól értesültek szerint a Bentley, a Lamborghini és a McLaren tűnik a legvalószínűbb három jelöltnek.

    A Ligier már az alsóbb kategóriákba bizonyított, itt a Riley Motorsport győztes LMP3-as autója a 2022-es Daytonai 24 óráson
    A Ligier már az alsóbb kategóriákba bizonyított, itt a Riley Motorsport győztes LMP3-as autója a 2022-es Daytonai 24 óráson Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    A Bentley, program iránti jelenlegi érdeklődése egy korábbi (és mára már megszűnt) magánfinanszírozású ajánlatot követ, és a McLaren is nyíltan elmondta, hogy szeretne csatlakozni a prototípus-háborúhoz, ha sikerül megfelelő motorpartnert találnia.

    Mivel ezen márkák közül egyiknek sincs már meglévő kapcsolata a négy jóváhagyott alvázgyártó egyikével sem, a Bentley és a McLaren szabadon választhatna a lehetőségek közül (Multimatic, Dallara, ORECA).

    A Lamborghini azonban, amelynek a GTP/LMDh program megerősítése már régóta esedékes, érdekes szempontot vet fel.

    A Volkswagen-csoport anyavállalatán keresztül a testvérmárkák, a Porsche és az Audi már megkapták első alvázaikat a Multimatictól, a Porsche Penske Motorsports pedig bejelentette, hogy megkezdte tesztelési programját a V8-as ikerturbós motorral hajtott gépével.

    Úgy vélték, hogy a Volkswagen tulajdonában lévő bármely más márka ugyanahhoz a Multimatic alvázszállítási megállapodáshoz kötődik, de ha az olasz gyártó a Ligierrel szövetkezik, akkor a Lamborghini a GTP/LMDh-ban saját, izgalmas útját járná be.

  • McLaren: Hypercar vagy Formula E döntés érkezik nemsokára

    McLaren: Hypercar vagy Formula E döntés érkezik nemsokára

    Zak Brown 2022 első negyedévében dönt majd arról, hogy a McLaren Hypercart építsen, vagy a Formula E-be szálljon be.

    Az már biztos, a wokingi csapat repertoárja Extreme E csapattal bővül jövőre, az F1 és az IndyCar mellett. Viszont több másik sorozatban is lenne lehetőségük szerepelni a közeljövőben.

    A Formula E-ben már opciós joguk van, hiszen megvették az egyik indulási jogot, és miután az Audi kilépett, lenne is hely számukra. Ez persze még nem jelenti azt, hogy biztos lenne a csatlakozásuk, ezt az opciós jogot bérbe- vagy továbbadhatják valaki másnak is.

    Eközben a Hypercar kategória iránt nagyon sok az érdeklődő, 2023-tól a jelenlegi két márkához (Toyota és Glickenhaus) képest – ha minden jól megy – akár 7 is lehet az Endurance-világbajnokságon, további 3 pedig a tengerentúlon, az IMSA-ban.

    A nagy versengés pedig vonzótényező lehet bármelyik márkának, hiszen itt egy győzelem többet ér, mint máshol, ahol legfeljebb három vagy négy másik gyártó van.

    A döntés nem könnyű, és minél hamarabb megszületik, annál előbb kezdődhet el a munka a megfelelő irányba. Brown eredetileg év végéig akart pontot tenni az ügy végére, de most úgy nyilatkozott, hogy megcsúsztak a McLaren tervei.

    „Még mindig van pár hetünk!” viccelődött. – „Úgy gondolom, reálisan a következő év első három hónapjában döntünk majd, azzal a határidővel kényelmesebb helyzetben lennénk.”

    „Az is befolyásolja az időzítést, hogy mennyi munka kéne a felkészüléshez mindkét esetben. Megcsináltuk a házi feladatot, és jól állunk akkor is, ha később születik a döntés. Azért módosítjuk az időpontot, mert jelenleg egyszerűen nem vagyunk olyan helyzetben, hogy döntsünk.”

    „Kereskedelmi szempontból is kell, hogy értelme legyen a dolognak. Eközben pedig mindennek rendben kell lennie az IndyCar és Extreme E csapataink háza-táján is. Most fejeztük be az első Extreme E tesztünket, az IndyCarban pedig felkészítjük a harmadik autónkat is. Így majd a következő három hónapban hozzuk meg a végleges döntést.” – zárta le a témát a McLaren vezérigazgatója.

  • Nagy az esélye annak, hogy a McLaren visszatérjen Le Mans-ba

    Nagy az esélye annak, hogy a McLaren visszatérjen Le Mans-ba

    Zak Brown, a brit márka vezérigazgatója úgy nyilatkozott, a Ferrari után a McLaren is visszatérhet a legendás hosszútávú sorozatba a hypercar érában.

    A wokingi csapat nemrég az IndyCarban vásárolta be magát a Schmidt Peterson Motorsporthoz, és tették saját csapatukká, illetve a Formula E mezőnyében szerzett magának lehetőséget az indulásra. Kérdéses azonban, élnek-e nevezési jogukkal, és amennyiben igen, mikor teszik ezt meg.

    Brown most egy másik potenciális terjeszkedési területre hívta fel a figyelmet: a hosszútávú versenyekre.

    „Vizsgáljuk a lehetőséget, már így van ez egy ideje. Ez egy olyan dolog, amit szeretnénk elérni. Le Mans és a sportautók passzolnak a márkánkhoz, nyertünk már ott korábban, és a részvényeseknek is tetszik az ötlet.”

    Az amerikai azonban kiemeli, nem építenek egy saját hypercart, inkább az LMDh kategóriát célozzák meg, a 2023-ban érkező Audihoz és Porschéhoz hasonlóan.

    „Csak az LMDh-ban gondolkodunk, mert a LMH-nál költségkorlát, míg itt van.” – emelte ki a fő különbséget.

    Szerinte meg kell várni, míg a járvány nem lesz akkora behatással az emberek életére, nem lehet előbb döntést hozni, így a McLaren legkorábban 2024-ban csatlakozna a mezőnyhöz. Valamint az sem elhanyagolható szempont, hogy a hypercar és az LMDh közötti egyensúlyt sikerül-e megteremteni.

    „Az, hogy a Porsche és az Audi is ezen az oldalon lesz, biztató, mert ők tudják, hogyan kell nyerni Le Mans-ban. Szerintem a jelenlétük biztosítja majd, hogy egyenlőek legyenek a feltételek.”

    „Ez egy drága projekt, ami sok fejlesztéssel járna. Az IndyCarnál egyszerűbb volt a helyzet, meg kell venni a Dallara kasznit és a Chevrolet motort, és kész.”

    „Több idő lenne itt a felvezetés, amíg túl nem vagyunk a víruson, nem kéne ilyen döntést hoznunk. Ha jövünk, 2024-ben tesszük meg, és ha készen akarunk lenni, az év közepén már el kell döntenünk.”

  • A McLaren a WEC-et fontolgatja

    A McLaren a WEC-et fontolgatja

    Zak Brown megerősítette, hogy a McLaren a 2020-2021-es szezontól szerepelhet a WEC-ben, miután a széria vonzóbbá vált az új hypercars-szabályrendszerrel.

    A McLaren állítólag az egyike volt azon gyártóknak, akik lobbiztak a hypercar kategória 2020-2021-es szezontól való behozása mellett. Az emlegetett géposztályban már van is egy nevező, ugyanis nemrég az Aston Martin bejelentette, hogy ők biztosan ott lesznek a bajnokságban a Valkyrie modelljükkel, amit a Red Bull F1-es csapatával közösen fejlesztettek.

    A wokingiak eddig inkább az IndyCar felé nézelődtek, egész szezont is fontolgattak a tengerentúlon, de az Indy500 után – ahová Alonsoval kvalifikálniuk sem sikerült – kétségessé vált a további szereplésük. Ehelyett inkább a jelek szerint az endurance versenyzés kelti fel a figyelmüket.

    „Most, hogy megvan a szabálykönyv, komolyan elgondolkodunk azon, hogy visszahozzunk a McLarent az endurance versenyzés világába” – nyilatkozta Zak Brown a Le Mans hivatalos weboldalának. „Olyan autóval szerettünk volna indulni, amit már gyártunk, olyan technológiával, amivel mi is rendelkezünk. És úgy látszik, az új szabályok lehetővé teszik ezt. Tetszenek ezek a regulák, fontolgatjuk a jövő évi WEC-es szerepvállalást. Ha részt akarunk venni, nincs sok időnk, hamar döntést kell hozni. Ha ott leszünk a bajnokságban, az az F1-től teljesen különálló projekt lesz.”