Címke: MCL60

  • A McLaren kudarcot vallott az autója fejlesztése terén

    A McLaren kudarcot vallott az autója fejlesztése terén

    A McLaren elismerte, hogy nem tudott olyan mértékű fejlődést elérni az idei autójával, mint azt szerették volna.

    A wokingi istálló a tavalyi évhez hasonlóan idén is fékproblémákkal küszködött, ami miatt a csütörtöki nap folyamán rengeteg időtől estek el. Emellett Lando Norris és Oscar Piastri sem brillírozott a pályán, miután egyik fiatal köridejei sem voltak valami erősek.

    A McLaren küszködése azonban egyáltalán nem számít meglepetésnek, miután az újdonsült csapatfőnök, Andrea Stella már a bemutatón elmondta, hogy egyáltalán nem elégedettek az ott prezentált MCL60-nal.

    A brit csapat ügyvezető igazgatója, Zak Brown is megerősítette, hogy jelen pillanatban nem ott tartanak, ahol szeretnének, azonban azzal még nincsenek tisztában, hogy hol helyezkednek el az erősorrendben.

    „Az első futamig nehéz lesz belőni, hol állunk a mezőnyben” – ismerte el az amerikai üzletguru. – Azt viszont tudjuk, hogy nem értük el az általunk kitűzött fejlődési célokat. Ezzel tisztában voltunk és jobbnak gondoltuk, ha ezt őszintén bevalljuk.”

    „A többi csapathoz hasonlóan mi is sok újítással készülünk az elkövetkező futamokra. Emiatt pedig már nagyon izgatottak vagyunk, hogy mennyit fognak jelenteni az új elemek az autón. Nagyon nehéz lesz megmondani, hogy mi lesz, de mindent meg fogunk tenni a jó eredmény érdekében.”

    A túl nagy légellenállás

    A McLaren az idei téli szünetre azt a célt tűzte ki, hogy 3 fő területen szeretne fejlődést elérni: az aerodinamikai hatékonyságban, a gumik kezelésében és az autó kezelhetőségében. Az utóbbi kettőben sikerült, azonban az első célt még nem sikerült abszolválniuk, ami miatt az MCL60-nak túl nagy lett a légellenállása.

    Stelláék „egyáltalán nem lepődtek meg a teljesítményükön”, ugyanis „a korábban begyűjtött adatoknak köszönhetően már valamilyen szinten már kirajzolódott a mostani formájuk”. Az olasz szakember szerint „rengeteg a teendő”, amiben igaza van, mert ha a wokingi csapat nem szedi össze magát, akkor még a tavalyi évhez képest is hátrébb kerülhetnek a konstruktőri bajnokságban.

    Zhou állt az élre, a Mercedest hiába javították, megadta magát a pályán

  • Különleges évfordulóval és új szereplőkkel jelentkezett be a McLaren 2023-ra

    Különleges évfordulóval és új szereplőkkel jelentkezett be a McLaren 2023-ra

    Különleges alkalmat ünnepel a McLaren, így változtattak a hagyományaikon is az autóval kapcsolatban.

    Rendkívüli évfordulót köszönthet a csapat, ugyanis 60 évvel ezelőtt alapította meg az alakulatot Bruce McLaren. Az új-zélandi versenyző nevével ellátott vállalat 1964-ben adta ki első autóját, majd 1966-ban csatlakoztak a Forma-1-be.

    Ugyanakkor nemcsak a név és az ünnep bolygatta meg a wokingiak életét.

    Andreas Seidl váratlanul elhagyta a csapatot, így Zak Brownnak gyorsan kellett valakit a német helyére találnia. Andrea Stellara, Fernando Alonso korábbi versenymérnökére és a csapat kulcsemberére esett a választása, így az olasz vezetésével indul csatába a csapat.

    Nem csak menedzseri fronton történt változás, ugyanis Daniel Ricciardo ettől az évtől már nem tagja a csapatnak. Az ausztrál pilótának ugyan érvényes szerződése volt az istállóval, ám az amerikai ügyvezető előbb véget vetett a kalandnak. Nem voltak megelégedve a 32 éves pilóta teljesítményével, illetve Ricciardo is érezte már, hogy nem élvezi úgy a versenyzést, ezért a szakítás mellett döntöttek.

    Lando Norris:

    A brit pilóta ötödik évét kezdi meg a Forma-1-ben. Tavaly csak egy dobogós helyezést szerzett, ugyanis az új szabályok kezdetén nem jó lóra tett a McLaren. Norris próbálta egyensúlyozni az autó adta hiányosságokat, ám csodákra ő sem volt képes. Ugyanakkor a középmezőny legjobba címet elnyerte. Idén több szerencsére és jobb eredményekre számít a 23 éves pilóta, aki már nem csak irányító, hanem rangidős is a csapatban. Ricciardo távozásával ugyanis ő lett az idősebbik pilóta.

    Oscar Piastri:

    Kalandosan kezdődött az ausztrál F1-es karrierje. Először az Alpine jelentette be magához 2023-ra a fiatalt, ám akkor már Piastri a McLarennel tárgyalt. A közösségi médiás felületein tiszta vizet kellett öntenie a pohárba, és ki kellett jelentenie, hogy nem a franciákkal fog bemutatkozni a száguldó cirkuszban. Elkezdődött egy adok-kapok a két istálló között, és végül az F1 szerződéseket felülvizsgáló szervezete a wokingiaknak adott igazat. A 21 éves pilóta így a McLarennél mutatkozhat be, ám nem lesz könnyű dolga. Minél előbb bele kell szoknia az F1 világába, és meg kell mutatnia mire képes csapattársa ellen.

    MCL60:

    Szakított a hagyományokkal a csapat, ugyanis megtörte a sorszámozást azzal, hogy a 60-as számot rakta a kódjel mögé. A papaya-fekete autót ezúttal egy világosabb, türkiz kék színnel dobták fel, és a jólmegszokott Google Chrome színek is feltűntek. Természetesen

    a McLaren sem lőtte el a puskaporát, a valódi 2023-as versenygépet Silverstone-ban próbálja ki a csapat, majd az első verzióval a téli teszten találkozhatnak az ellenfelek és a szurkolók.

     

  • Különleges nevet kap idén a McLaren új autója

    Különleges nevet kap idén a McLaren új autója

    Egy nagyon fontos mérföldkő előtt tiszteleg a McLaren az új autója kódnevével.

    1963 különleges év volt a brit autósport életében. Az új-zélandi Bruce McLaren, aki korábban a Cooper versenyzője volt, saját csapatot alapított. A Bruce McLaren Motor Racing első autója 1964-ben készült el, (McLaren M1A), míg a száguldó cirkuszban 1966 ban debütált a csapat. Az első motorpartnerük pont a visszatérő Ford volt (de a Serenissimával is együttműködtek), majd egy évvel később a BRM-re váltottak.

    Az első versenyüket 1968-ban, Belgiumban nyerték meg az alapító által, míg az első konstruktőri világbajnoki címüket 1974-ben szerezték meg.

    A márka és a csapat 60 éves évfordulóját ünnepli tehát az istálló, így szakítanak ebben az évben a hagyományokkal az autó nevével kapcsolatban. Az MCL37-es jönne a sorban, ha követnék a formát, ám idén MCL60-nak fogják nevezni az autójukat.

    Kiderült mikor érkezik Norris és Piastri autója

    A bemutató 13-án tartják majd Wokingban, ahol is Oscar Piastri és Lando Norris segítségével megismerkedhet a nagyérdemű is a konstrukcióval.