Andreas Seidl szerint az MCL36 alapvető problémái komoly mértékben hátráltatja őket, de úgy gondolja, hogy a Mercedes erőforrása nem része a probléma hegyeiknek.
A wokingi istálló Lando Norris hetedik helyével megszerezte első pontjait Jeddah-ban a Szaúd-Arábiai Nagydíjon. Azonban a McLaren a barcelonai teszteken mutatott jó formát követően nem arra számított, hogy két futam után csak a nyolcadik helyet foglalják el a gyártók versenyében.
„Jelen pillanatban nem elég jó a teljesítményünk” – árulta el a német szakember a Motorsport-Magazin.com-nak adott interjújában. „Nem tudjuk, hogy mi a legfőbb probléma. Az autónk működik, egy jó alappal rendelkezik, azonban nem tapad eléggé.”
„Nem hiszek a csodákban. Időre és türelemre van szükségünk, amíg felérünk majd a versenytársaink szintjére, azonban természetesen ők is fognak fejleszteni ezen időszakban, ami miatt még bennünk is sok a kérdőjel.”
A McLaren eddigi rossz formáját sokan a Mercedes erőforrás teljesítményének visszaesésének tudják be. Ezt könnyen észre lehetett venni, ugyanis Jeddah-ban nagyon fontos a magas végsebesség és a gyors kanyarokban való tempó és az időmérőn a legjobb tízben csupán egyetlen Mercedes erőforrást használó autó fért be George Russell személyében.
A brackley-i istálló azonban azt állította, hogy a partnercsapataik a motorerő miatt maximum 1-2 tizedmásodpercet veszíthettek Szaúd-Arábiában. Seidl is egyetért az Ezüst Nyilakkal és nem mutogat rájuk, hogy miattuk vannak olyan hátul az erődorrendben.
„Tudjuk, hogy alapvető problémáink vannak az autóval. Ezen van a legnagyobb fókusz jelenleg, hogy ezen javítsunk. Az utóbbi években nagyon hatékonyan fejlesztettünk az autóinkat és remélem, hogy ez idén sem lesz másképp. Rajtunk van a világ szeme, hogy megoldjuk ezeket a nehézségeket.”
„Ki szeretnénk hozni az MCL36-ból a maximumot. A tervezett fejlesztési terveinken nem fogunk változtatni és abban reménykedünk, hogy az új elemekkel megvalósíthatjuk az előbb felvázolt rövid távú céljainkat.”
A McLaren 2022-re választott dizájnjának színvilága hajaz a 2021-es Monacói Nagydíjon használt különleges festésre, és Zak Brown megerősítette, ez nem a véletlen műve.
A wokingi istálló péntek kora este mutatta be idei F1-es gépét, amiben az árnyalatokat a tavalyi Gulfos festés ihlette.
„Mióta visszaváltottunk papayára, folyamatosan fejlesztettük a festésünket” – kezdte nyilatkozatát Brown, még 2017-re visszautalva, hiszen ekkor jelent meg először az említett szín az autón. „Valami olyat akartunk, ami nagyon élénk, ezért megváltoztattuk a papaya árnyalatát, sötétebb lett, de a tavalyi monacói és abu dhabi festésváltoztatásokat nagyon jól fogadták a rajongók. Azt hiszem, van benne valami elegancia, amiről úgy gondoltuk, hogy ráférne a remélhetőleg gyors versenyautóra, amit idén terveztünk! Tehát ez egy természetes fejlődés, és igyekszünk biztosítani, hogy vállalati partnereinknek is teret adjunk, hogy kitűnhessenek.”
A McLaren rendhagyó bemutatót tartott, az MCL36-on kívül bemutatták az IndyCar és Extreme E autójukat is, melyek hasonló színekben pompáznak.
A Forma-1-es autó festésén kívül az IndyCar és az Extrem E 2022-es színkombinációit is bemutatta a McLaren.
A woking cégcsoport nagyszabású műsorral kívánta felvezetni az idei autósportos évét. Rendhagyó módon nemcsak az MCL36 „jelent meg”, hanem a vállalat másik három kategóriájának főszereplője is.
Forma-1:
A brit istálló tavaly jól kezdte az évet. Lando Norris a második futamon már dobogóra állhatott, majd Monacoban is folytatta ezt a tendenciát. Ugyanakkor az alakulatnál Daniel Ricciardo tudott győzedelmeskedni 2021-ben. Monzában McLaren ünnep volt, hiszen kettős győzelmet arattak egyedüliként a szezonban. A 22 éves pilóta Szocsiban a pole pozíciót is megszerezte, majd a futam utolsó harmadáig az élen haladt. Egy rossz döntés és az időjárás azonban megfosztotta őt a dobogó legfelső fokától. A konstruktőri harcban ádáz csatákat vívtak a Ferrarival, ám a wokingi gárda végül alul maradt.
A McLaren azonban gőzerővel zakatolna tovább az új érában. Jövőjüket már meg is alapozták, ugyanis a héten jelentették be, hogy a brit versenyző 2025-ig az istállónál marad. Az elkövetkezendő két évben elkészül az alakulat új szélcsatornája is, ami további bizakodásra ad okot az istállónak.
Lando Norris:
A brit pilóta tavaly az eddigi legjobb évét zárta a Forma-1-ben. 4-szer állhatott dobogóra, míg az időmérőn az első rajtkockát is megszerezte. Norris gyűjteményéből a futamgyőzelem hiányzik még, amit idén akár abszolválhat is.
Daniel Ricciardo:
Az ausztrál pilóta lassan vette fel a fonalat új csapatánál, ám az Olasz Nagydíjon összeállt a kép. Győzelmével ismét az élre repítette a wokingi istállót, örömet szerezve a papaya színű csapat szurkolóinak. Ugyanakkor a 32 éves versenyző tudja, még jobban össze kell szoknia új munkaadóival. Az új szabályok azonban a malmára hajthatják a vizet, mivel egy teljesen új filozófia mentén megalkotott versenygépet kell idén terelgetnie.
MCL36:
A McLaren és a narancssárga szín olyan lett az évek során mint a narancs és a héja. Elválaszthatatlanul kötődnek egymáshoz, bár a királykék szín is vendégszereplőként tűnik fel az egyenletben. Idén azonban a fekete mellett a kék is dominál, ami a csapatruházaton is főszerepet kapott. A konstrukciót tekintve a kíváncsiskodók még ne keressék a turpisságokat, ugyanis a legtöbb csapathoz hasonlóan a wokingiak sem fedték fel a kártyáikat.
Fotó: McLaren
Fotó: McLaren
Fotó: McLaren
IndyCar:
Arrow McLaren SP:
Zak Brown nemcsak a Forma-1-et szeretné meghódítani a wokingi céggel, az amerikai sorozattal kapcsolatban is nagy ambíciói vannak. Tavaly megtették a következő lépést a teljes visszatérés felé: a McLaren megvásárolta Arrow McLaren SP részvényeinek 75%-át.
Így a család teljesértékű tagjaként a 2022-es fényezést a Forma-1-es konstrukcióval együtt leplezik le.
Természetesen a papaya szín itt is dominál, akárcsak a fekete, ami karaktert ad a versenygépnek.
Patricio O’Ward:
Pato, 2021-ben kétszeres is megörvendeztette Brownt. A mexikói versenyző ugyanis megnyerte a Texas Motor Speedway-en rendezett második futamot, ezen felül Detroitban is győzedelmeskedett. A bajnokság harmadik helyezettje fogadást kötött az amerikai vezetővel, csakúgy, mint Ricciardo. Pato így részt vehetett a fiatal pilóták tesztjén tavaly Abu Dhabiban, ahol Lando Norris autóját kapta kölcsön.
Felix Rosenqvist:
A svéd versenyző Európában kezdte pályafutását, majd átnyargalt Amerikába. 2019-ben elnyerte az év újonca címet az együléses sorozatban, majd 2020-ban nyerni tudott a Road American a Chip Ganassi Racing színeiben. Rosenqvist tavaly csatlakozott az Arrow SP-hez, ahol is legjobb helyezését (6. pozíció) Portlandben produkálta.
Fotó: McLaren
Fotó: McLaren
Extrem E:
McLarenXE:
Tavaly jelentette be a McLaren, hogy csatlakozik az elektromos autókkal operáló Extrem E terepverseny-sorozathoz. Az FIA egyik legfiatalabb kategóriája társadalmi szerepvállalást is teljesít, mivel olyan helyszínekre látogat el, ahol fel tudja hívni a figyelmet az éghajlatváltozásra. Így például a versenynaptár keretein belül a mezőny elutazott tavaly Szardíniába, Grönlandra vagy épp Szenegálba.
Tanner Foustmellet Emma Gilmour fogja terelgetni az új versenygépet, ami a cégcsoport színeiben fog pompázni.
Fotó: McLaren
Fotó: McLaren
Fotó: McLaren
Fotó: McLaren
E-sport:
McLaren Shadow:
A versenycsapatok mellett a wokingiak e-sport alakulata is szerepet kapott a bemutatón. Az egyre nagyobb teret hódító online versenyzésben is szeretne kiemelkedő lenni a csapat, így jelenlegi versenyzőit is bevonta a show-ba.
Tavaly Josh Idowu, Bari Boroumand és Bereznay Dani küzdhetett a pontokért az F1 Esport versenyein.
Pénteken a LEGO és a McLaren közzétette a közösségi médiában az első előzetesét a hamarosan megjelenő LEGO 42141 McLaren MCL36 Forma-1-es versenyautóról.
Köszönhetően a YouTube-on egy túl korán közzétett videónak, most először pillanthatunk rá a készülő LEGO Technic modellre, ugyanis feltehetően február 11-én mutatják be az igazi modellel együtt.
A Redditen lepiz_gakma2 nevű felhasználó osztott meg egy bejegyzést három képernyőmásolattal, amelyek szerinte az Indobrickville nevű, Indonéziában elismert LEGO-rajongói médium YouTube-csatornáján található videóból származnak. Úgy tűnik, a hibát már ott is észrevették, mert az eredeti videót már nem lehet elérni.
Bár a három képernyőmentés nem feltétlenül a legjobb minőségű, néhány részlet már felismerhető. Először is, most már nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy a LEGO 42141 McLaren valóban az MCL36 lesz, azaz a következő, 2022-es szezon versenyautója. A narancssárga és kék színösszeállítás is jól kivehető.
A 76909 Mercedes-AMG F1 W12 E Performance & Mercedes-AMG Project One Speed Champions szettben már megjelenik az a megoldás is, hogy a versenyautó kék esőgumikkal lett felszerelve. A Speed Champions tervezői szerint ezt a Pirelli gumigyártóval egyeztetve tették, mivel az esőgumik állnak a legközelebb a LEGO abroncsok profilmélységéhez. Feltehetően ez az oka annak is, hogy a LEGO Technic modell is már esőgumikkal rendelkezik.
Készlet száma: 42141
Megnevezés: McLaren MCL36
Alkatrészek száma: 1431
Megjelenés dátuma: 2022. március 1.
Elérhetőség: LEGO
Ajánlott életkor: 18+
Ajánlott fogyasztói ár: 179,99 Euro