Címke: MCL35

  • Norris már sokkal inkább magáénak érzi az idei McLarent

    Norris már sokkal inkább magáénak érzi az idei McLarent

    Lando Norris úgy érzi, hogy az új MCL35-ös jobban fekszik majd neki, és csapattársának, Carlos Sainznak is.

    A páros tavaly került a McLarenhez és meglepően jól szerepeltek. Idén azonban magasabbra tennék mércét. Ebben pedig reményeik szerint nagy segítség lesz a 2020-as versenygép, mely Norris elmondása szerint a 2019-es autó továbbfejlesztett változata.

    A fiatal versenyző azt is elmondta, hogy a James Key tervezte MCL35 kapcsán neki és Sainznek is abszolút volt beleszólásuk a fejlesztésekbe.

    „Eléggé benne voltam az egész tervezésében! – mondta Norris. „Az autó alapja a tavalyi, és minden, amin tavaly keresztülmentünk, minden vélemény és megbeszélés köztünk, bekerült az autóba és e köré épült.”

    A tavalyi autó még Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne felügyelete mellett épült, de idén már ilyen szempontból is könnyebb dolguk lesz Norriséknek.

    „Ez sokkal inkább az én autóm, volt beleszólásunk a készítésébe, szóval sokkal jobban az én babámnak érzem és alig várom, hogy vezessem!”

  • A McLaren megmutatta, hogy készül az MCL35!

    A McLaren megmutatta, hogy készül az MCL35!

    Persze ügyesen megoldották, hogy az új autóból, vagyis az MCL35-ből ne lehessen látni semmit, de azért egy kicsit megmutatták, hogy hogyan dolgoznak rajta a csapat emberei.

    Azt azonban még nem tudni, hogy mikor leplezik majd le az új McLarent, mely újabb szponzorral gazdagodott.

    Egyelőre a Ferrari és az Alpha Tauri időpontja a fix, illetve van egy erős sejtés a Red Bullra…

    https://www.instagram.com/p/B7GQUR8HJxT/

    https://www.instagram.com/p/B6_gv9untKV/

    https://www.instagram.com/p/B7BbUCZH52i/