Címke: MCL34

  • Lando Norris részletesen beszámolt az első randiról

    Lando Norris részletesen beszámolt az első randiról

    Lando Norris idén debütál a Forma-1-ben, a McLaren színeiben. A csapat idei autóját, az MCL34-et tegnap, Valentin napon mutatták be, Norris pedig humoros, „romantikus” stílusban számolt be első randijáról… az autójával. 😀

    „Srácok.” – kezdi Norris az Instagramon. „Épp most értem haza az első randiról. Annyira jó volt. Nagyon, nagyon, NAGYON jó. Ott volt köztünk ez az elképesztő kémia. Soha nem éreztem még ilyet korábban. MÉG A LÁBUNK IS ÖSSZEÉRT. Tudom, tudom. Talán hülyének tartotok és azt mondjátok, túl gyorsan haladunk, de épp most foglaltam magunknak jegyeket Barcelonába, vasárnap. Hosszú romantikus sétáink lesznek a parkban, a városon kívül. ❤️”

    https://www.instagram.com/p/Bt3mQ7nAfpc/

  • A McLaren romantikusan leplezi majd le új autóját

    A McLaren romantikusan leplezi majd le új autóját

    Újabb dátum látott napvilágot a 2019-es F1-es autóbemutatók kapcsán.

    A Renault, a Racing Point és a Ferrari leleplezésének időpontjai már ismertek voltak, ma pedig egy kis vers és egy szív kíséretében a McLaren is elárulta, mikor mutatja be 2019-es versenygépét, az MCL34-et: Valentin napon, azaz február 14-én!

    Íme a McLaren posztja, alább pedig az eddig ismert dátumokat találjátok, táblázatba foglalva.

    https://www.instagram.com/p/BsK_wbGnYvZ/?utm_source=ig_web_copy_link

    Az eddig ismert időpontok:

    Dátum Csapat
    Február 12 Renault
    Február 13 Racing Point
    Február 14 McLaren
    Február 15 Ferrari
  • Key lesz a 2020-as McLaren atyja

    Key lesz a 2020-as McLaren atyja

    Zak Brown megerősítette, hogy a McLaren 2020-as F1-es autójának atyja már James Key lesz.

    Key tavaly igazolt a wokingiakhoz, ám az ügye elég szövevényessé vált, hiszen a Toro Rossóval még hosszútávú szerződése volt a McLarenhez való aláíráskor, ezért a Red Bull nem akarta előbb elengedni.

    Ezzel a McLaren terve kissé félresiklott, végül aztán több hónapos tárgyalás után a felek megegyeztek: Key 2019 elején kezd Wokingban. Nyilván emiatt nem lesz ráhatása a jövőre érkező MCL34-esre, ez az autó inkább az év korábbi részében visszatérő Pat Fry vezetésével épül.

    „Érkezett a csapatunkba Gil de Ferran, akiben ugyanúgy megvan a versenyzői ösztön, mint a taktikai érzék. Andrea Stellát teljesítményért és elemzésekért felelős főmérnökké léptettük elő. Pat Fry-t a főtervező pozíciójába hoztuk vissza, az ő vezetésével épül majd az MCL34-es. Ugye James Key-t is kineveztük, neki a technikai igazgató posztját szánjuk, ő lesz az az egyszemélyes vezető, akit eddig hiányoltunk” – mesélt Brown a McLaren újjáépítési folyamatairól.

    „Ezeken kívül arra törekszünk, hogy a szervezeten belül a megfelelő helyeken alkalmazzuk a megfelelő tehetségeket. Ezáltal szeretnénk rugalmasabbá válni és fenntartani egy állandó visszakapaszkodási folyamatot. A Forma-1 egy dinamikus sport, szóval további fejlődésekre számítok.”

    Ugyan Keynek egy szava sem lesz a 2019-es autó tervezésekor, a hatása érezhető lesz a szezon során és Brown már egyértelművé tette, hogy az MCL35-ösre fog koncentrálni.

    „Pat Fry, akivel sok versenyt és bajnokságot nyertünk, a 2018-as év folyamán tért vissza hozzánk, az ő feladata lesz az MCL34-es megtervezése. Még mindig folyamatban van az F1-es vezetői struktúránk kialakítása. Azonban izgatott vagyok James kapcsán, aki bár csak jövő év elején kezd, és így nem is lesz hatása a 2019-es autóra, de a fejlesztését segítheti a szezon során. Az MCL35-ös atyja pedig már ő lesz.”

  • Itt születik a 2019-es McLaren

    Itt születik a 2019-es McLaren

    Úgy fest, a McLaren nekikezdett a 2019-es autójuk, az MCL34 építésének. Legalábbis erre utal Lando Norris Instagram posztja, melyhez csak annyit írt: „Elkezdődött #MCL43”

    Vajon ütőképesebb lesz az autó, mint elődjei?

    https://www.instagram.com/p/BozANREBTpY/