Címke: McDonald’s

  • Russell sem tudta visszafogni magát, „gúnyt űzött” a Ferrariból

    Russell sem tudta visszafogni magát, „gúnyt űzött” a Ferrariból

    George Russell sem bírta ki, így a futam után elmondta mire emlékezteti őt a Ferrari ünnepi versenyruházata.

    A Scuderia a hazai versenyén egy történelmi esemény előtt tisztelgett, ugyanis autójuk és ruházatuk az idei Le Mans-i 24 órás versenyt megnyerő konstrukció festését vette át. Az SF-V23 így sárga csíkokat kapott az orrkúpjára és a motorburkolatra, míg a versenyzők az overáljukon viselték a mintázatot.

    Lando Norris már korábban viccelődött azzal, hogy a népszerű gyorsétterem vállalat színeit hordozzák magukon az ellenfelek. A futam után viszont a Mercedes versenyzője is megjegyezte, hogy egy percig azt hitte, hogy egy alkalmazottat lát.

    Norris kimondta azt, amit a legtöbben gondolnak a Ferrari új versenyruházatáról

    Amikor a 25 éves versenyző interjút adott a „ketrecben”, mögötte épp Carlos Sainz ment el, de hirtelen másra asszociált Russell.

    „Egy pillanatra azt hittem, hogy ő a McDonald’s egyik alkalmazottja (utalt Sainzra). Ez már élő adás? Remélem nem” – tette hozzá a brit versenyző.

    A Mercedes pilótája az interjú további részében elmondta, arra számított, hogy Sergio Péreznek nem fog akkora gondot okozni, hogy a verseny első szakaszában megelőzze őt.

    „Meglepődtem azon, hogy Checónak ennyi időbe telt megelőznie azzal az autóval. Nagyon gyorsak voltak a nagy sebességű kanyarokban. Ezt láthattuk az időmérőn is, és valószínűleg ezért kezelték jobban az abroncsokat is. Örülök, hogy ilyen sokáig feltarthattam őket, nagyon magabiztosnak éreztem magam az első kanyarban. Van valami kielégítő abban, ha ilyen sokáig sikerül feltartani egy nagyon gyors autót. Így hát, ez egy kis pozitívum. A részemről nem volt hiba azokban a körökben, egyszerűen nem volt elég a tempóm.”

  • Norris kimondta azt, amit a legtöbben gondolnak a Ferrari új versenyruházatáról

    Norris kimondta azt, amit a legtöbben gondolnak a Ferrari új versenyruházatáról

    Lando Norris hozta szokásos formáját, és nem kertelt mikor a Ferrari monzai ruháját vette szemügyre.

    Az olasz gyártó a hétvégén ünnepel, ugyanis egy különleges ruházattal (és a hírek szerint festéssel) szeretne adózni az idei Le Mans-i 24 órás versenyen elért történelmi sikernek. A vörösök Antonio Giovinazzival, James Caladóval és Alessandro Pier Guidival megszerezték a győzelmét, és 1965 óta először vehették át a dobogó tetején a kupát a Ferrari színeiben.

    Az eredményt a Scuderia méltóképp akarja megünnepelni, így a győztes autó festését ültetik át a versenyzők overalljába, és a csapat ruházatába. Ám a dizájn egy másik, jól ismert márka színeit is tükrözi.

    A Twitteren természetesen közzétettek olyan képeket a rajongók, amin Charles Leclerc és Carlos Sainz veszi fel a rendeléseket, ám tegnap ellenfelük is kontrázott, és megemlítette kikre is hasonlítanak a Ferrari versenyzői.

    Lando Norris tegnap épp Max Fewtrell-lel játszott, mikor feltette brit barátjának azt a kérdést, amivel a tegnapi bejelentés óta az F1-es szurkolók egy része foglalkozik:

    „Szerinted a Ferrari most bejelentett új ruházata jobban hasonlít a McDonald’s-ra, mint tavalyi?”

    Az egykori F3-as pilóta így válaszolt:

    „Igen, nem vagyok nagy rajongója ennek az új szettnek.”

     

  • Bubba Wallace nem tudja eldönteni, mit egyen a McDonaldsban – VIDEÓ

    Bubba Wallace-t nem tudja eldönteni, hogy mit rendeljen a a McDonald’s Super Bowl-on lejátszásra kerülő reklámjában.

    A február 13-án kora este sugárzott klipben számos ember látható, akik megpróbálják eldönteni, hogy mit szeretnének rendelni a gyorsétteremláncnál.

    Wallace is köztük volt, aki egy pitkiállás közepén próbált döntést hozni. A piros-sárga-fehér McDonald’s feliratú, 23-as rajtszámú Toyota Camry vezetőülésében ült, miközben a csapata megpróbálta visszaterelni a pályára.

    Nem Bubba Wallace volt az egyetlen nagy név, aki szerepelt a reklámban – írja a heavy.com. Kanye West is feltűnt egy rövid pillanatra, mielőtt a kamera egy másik személyre váltott volna

    A 2021-es talladegai győztes megjelenése a McDonald’s reklámjában nem meglepő, tekintve a gyorsétteremlánc és a Cup Series versenyzője közötti hosszú partnerséget.

    A McDonald’s már 2019 óta Wallace elsődleges szponzora, akkor a 28 éves versenyző még a Richard Petty Motorsportnál versenyzett. A McDonald’s természetesen követte őt az új csapatához is.

    Bubba Wallace 2021. október 4-én nyerte meg pályafutása első Cup Series futamát, a Talladega Superspeedwayen. A 113. körben az élre ugrott, és tartotta magát, amíg egy sárga zászló és az esőzés miatt a YellaWood 500 idő előtt véget nem ért.

    Mivel a futamot lezáró esőzés idején Wallace állt az élen, őt hirdették ki győztesnek. Így 441 verseny után állhatott újra McDonald’s által szponzorált autó a victory lane-re.

    A McDonald’s és a 23XI Racing december 7-én jelentette be, hogy a 23-as rajtszámú Toyota Camry az egész 2022-es Cup Series szezonban ezt az egyedi színösszeállítást viseli majd.

    Az étteremlánc először a szezonnyitó Daytona 500-on lesz látható Wallace autóján, majd a hosszú távú kapcsolat részeként még több versenyre visszatér.

    Wallace mellett a McDonald’s a 23XI Racing második versenyzőjét, Kurt Busch-t is támogatni fogja.

  • McLarennel ment a McDonald’s-ba Norris – VIDEÓVAL!

    McLarennel ment a McDonald’s-ba Norris – VIDEÓVAL!

    Lando Norris a Silverstoneban elért ötödik helyét a McDonaldsban ünnepelte meg. Elegáns McLaren sportautójával parkolt le az épület elé, és ha hinni lehet a pletykáknak, akkor boldogan rendelt egy Happy Meal, gyermekmenüt.

    A „lebuktatós” videót eredetileg Norri S csapattársa, Carlos Sainz publikálta az Instagram sztorijában.

    https://twitter.com/FiftyBucksss/status/1289994253993521155

     

    Később maga az érintett tisztázta, hogy valójában sem salátát, se Happy Meal-t, hanem csirkefalatokkal lakott jól.

    https://twitter.com/MisterPigz/status/1290032061906956289

  • A Ford és a McDonald’s együtt készítenek autóalkatrészt a kávészemek hulladékából

    A Ford és a McDonald’s együtt készítenek autóalkatrészt a kávészemek hulladékából

    A Ford Motor Company és a McDonald’s USA hamarosan koffeinlökettel dobja fel az autókat, méghozzá úgy, hogy a kávét használják fel bizonyos alkatrészek – például a fényszóróház – gyártásához.

    Évente több ezer tonnányi kávéhéj – a kávészemekről leváló száraz hártya – keletkezik a kávépörkölés melléktermékeként. A Ford és a McDonald’s innovatív, új alkalmazást találtak e hulladék hasznosítására, megállapítva, hogy kifejezetten erős és tartós anyag készíthető belőle. Ha a héjat magas hőmérsékleten és alacsony oxigénkoncentráció mellett műanyagba, illetve egyéb adalékanyagokba keverik be, majd pelletet készítenek belőle, akkor a keverék különféle formákba préselhető.

    A kávéhéj-kompozit jellemzői megfelelnek az olyan alkatrészekre érvények specifikációknak, mint a fényszóróház és más, a belső térben vagy a motortérben használt komponensek. Az így gyártott alkatrészek súlya mintegy 20 százalékkal kisebb, és előállításuk is 25 százalékkal kevesebb energiát igényel a formázás során. A Ford szerint a héj felhasználásával gyártott alkatrészek hőtani jellemzői lényegesen jobbak, mint a jelenleg alkalmazott anyagoké. Ez volt az első alkalom, hogy a Ford kávéhéj felhasználásával gyártott le bizonyos alkatrészeket.

    „Mély benyomást tett ránk a McDonald’s elkötelezettsége az innováció mellett, és mindez jól illeszkedik saját, jövőbe tekintő elképzeléseinkbe, illetve a fenntarthatóság érdekében tett lépéseink közé,” mondta el Debbie Mielewski, a Ford fenntarthatóságon és új anyagokon dolgozó kutatócsoportjának műszaki vezetője. „A fenntarthatóság immár 20 éve tartozik a kiemelt témák közé a Fordnál, és a mostani együttműködés jó példa arra, hogyan kooperálhatnak a különféle ágazatok, kicserélve egymás közt és hasznosítva a máskülönben értéktelennek számító melléktermékeket vagy hulladékokat.”

    A tervek szerint a McDonald’s az Észak-Amerikában keletkező kávéhéj jelentős részét a Fordhoz szállítja majd, hogy azt járműalkatrészekben használják fel.

    „A McDonald’s és a Ford egyaránt elkötelezett a hulladék-kibocsátás csökkentése mellett, és folyamatosan keressük az ezt szolgáló innovatív megoldásokat,” nyilatkozta Ian Olson, a McDonald’s globális fenntarthatóságért felelős igazgatója. „Azáltal, hogy módot találtunk a kávéhéj felhasználására, abban is előreléptünk, hogy két vállalat hogyan tud közösen hozzájárulni az önfenntartó gazdálkodás elterjedéséhez.”

    A Ford és a McDonald’s közötti együttműködés a legfrissebb példa arra az innovatív szemléletre, amit mindkét cég követ a termékfejlesztés és környezetvédelem területén. A projektben részt vesz még a fényszórókat gyártó Varroc Lighting Systems, illetve a kávéhéj feldolgozását végző Competitive Green Technologies vállalat is.

    A Ford a fenntartható anyagok egyre bővülő palettájával elkötelezetten halad abba az irányba, hogy világszerte újrahasznosított és újrahasznosítható műanyagokat használjon fel a járműveihez.

    A McDonald’s is azon dolgozik, hogy 2025-re már 100 százalékban megújuló, újrahasznosított, illetve tanúsított forrásból származó anyagokat használjon fel az éttermi csomagoláshoz. Emellett a McDonald’s a NextGen Cup Consortium and Challenge közreműködésével részt vesz egy újrahasznosítható és/vagy komposztálható pohár kifejlesztésében is. Mindkét projekt szerves részét képezi a McDonald’s Scale for Good kezdeményezésének; ez egy globális erőfeszítés arra, hogy a cég a valódi változások érdekében hatékonyan kihasználja méretét és termékei hatalmas darabszámát.

    A McDonald’s és a Ford tovább keresik a lehetőségeket a hulladékok közös hasznosítására, hogy ezzel is előmozdítsák fenntarthatósági céljaik megvalósítását.