Címke: Maximilian Günther

  • Lando Norris a Formula 3 bajnoka 2017-ben!

    Lando Norris a Formula 3 bajnoka 2017-ben!

    Az egy hónap múlva 18 éves Lando Norris megnyerte a 2017-es European Formula 3 bajnoki címét 2 futammal a szezon vége előtt. A McLaren brit fiatalja az első, aki nem a Prema csapatával lett bajnok 2010 óta, amikor Edoaro Mortara győzedelmeskedett akkor még a Signature istállóval.

    Norris már a Red Bull Ringen bebiztosíthatta volna a címét, de az utolsó körben ütközött a Hitech versenyzőjével, Ralf Aronnal, így a Premás Maximilian Günternek matematikai esélye még volt a szezonzáró hétvégén Hockenheimben. Az első versenyen végül Joel Eriksson nyert, 0.7 másodperccel Norris előtt, de ez a britnek már a bajnoki címet jelentette. A brit fiatal újoncként nyerte meg az F3-at, és eddig kilencszer nyert, és hússzor volt a pódiumon, 28 versenyből.

  • Norris az összes versenyt megnyerné az F3 szezonzárón

    Norris az összes versenyt megnyerné az F3 szezonzárón

    A McLaren támogatta Lando Norris elegánsan fejezné be a szezont, megszerezné már az első versenyen Hockenheimben a bajnoki címet, majd a hátralévő két versenyt is megnyerné ezen a hétvégén. Norris már egy versenyhétvégével ezelőtt is bajnok lehetett volna, de  az utolsó körben ütközött, így a Red Bull ringet úgy hagyta el, hogy minimális esélye Maximilian Günthernek még van.

    Günthernek mindhárom versenyt meg kell nyernie ahhoz, hogy megcsíphesse az összetett első helyezést, miközben Norrisnak elég három pont, hogy őt koronázzák meg. A fiatal brit azt állítja, hogy nem fog változtatni a hozzáállásán, és továbbra is győzelmekben gondolkodik, ahogy azt teszi tavalyi debütálása óta, amikor itt próbálta ki először az F3-as autót, 2016-ban Hockenheimben. A jövőre már Formula 2 felé tartó fiatal így nyilatkozott:
    „A  célom az év utolsó versenyhétvégéjén is az, ami az eddigi kilenc alkalommal is volt idén: Megnyerni mindhárom versenyt. Szeretném már az első versenyen behúzni a bajnoki címet, hiszen matematikailag erre megvan az esélyem. Az első lépés ahhoz, hogy versenyt nyerjek, hogy jó teljesítményem legyen az első időmérő edzésen, és biztos vagyok benne, hogy mindenünk adott ahhoz, hogy harcolhassunk a pole pozícióért. 2016-ban is gyors voltam Hockenheimben, és a Carlin a teljes szezonban gyors és megbízható autót adott.”

    Günther elfogadta már, hogy a bajnoki címért Norrist legyőzni szinte képtelenség, de optimista a szezon végét illetően, és jól akar zárni:
    „Tudom, hogy a bajnoki esélyeim nem épp ígéretesek, de a legjobbamat fogom nyújtani, és ahogy mindig is, a saját teljesítményemre fogok koncentrálni. Nem számít, hogy mi lesz a harc vége a bajnoki címért, ragyogó eredményeket akarok szállítani, jó eredményeket… és ha lehet: három győzelmet.”

  • Ilott rajt-cél győzelmet aratott a Red Bull Ringen

    Ilott rajt-cél győzelmet aratott a Red Bull Ringen

    Callum Ilott rajt-cél győzelmet aratott a Formula 3 Red Bull Ringen rendezett versenyhétvégéjének első futamán.

    Ilott a pole-ból rajtolt, Maximilian Günther és Joel Eriksson elől. A bajnokság éllovasa, Lando Norris a negyedik helyről várta a rajtot.

    Eriksson hamar megelőzte Günthert és feljött a második helyre, majd az egész verseny során a megfelelő alkalmat kereste arra, hogy megelőzze Ilottot is. Ez azonban nem történt meg, Ilott látta meg elsőként a kockás zászlót, győzelmének értékéhez pedig az is hozzátett, hogy Eriksson szinte folyamatosan nyomás alatt tartptta.

    „Ez egy jó hétvége eddig. Mindig is szerettem ezt a pályát, így bizonyos okokból külön örülök neki, hogy díjat tudtam itt nyerni. – mondta Ilott a verseny után, utalva arra, hogy korábban a Red Bull Junior Team tagja volt, onnan 2015 végén került ki.

    A harmadik helyen Günther futott be, Norris pedig megtartotta negyedik helyét, bár ez nem volt olyan zökkenőmentes. A gyenge rajtjairól híres Norrist az első körben Tadasuke Makino megelőzte, és sokáig úgy tűnt, hogy nem is tudja visszaszerezni a pozíciót. Végül azonban az utolsó előtti körben, a negyedik kanyarban belülről sikerült visszaelőznie a japánt.

    A hazai pályán versenyző Ferdinand Habsburg a hatodik helyen ért célba, Mick Schumacher előtt.

    A pontversenyben Norris előnye még így is 70 pont Günther előtt

  • Norris nyerte a zandvoorti harmadik F3-as futamot

    Norris nyerte a zandvoorti harmadik F3-as futamot

    A zandvoorti hétvége harmadik, egyben utolsó Formula-3-as versenyét a McLaren juniorja, Lando Norris nyerte.

    A rajt ezúttal sima volt: figyeltek egymásra a fiatalok, nem volt szükség Safety Carra és sárga zászlóra sem.

    Norris mellett Ferdinand Habsburg állt az első sorban: mindketten jól kapták el a rajtot és sikerült megtartaniuk rajtrácson elfoglalt pozíciójukat.

    Norris a verseny előrahaladtával folyamatosan növelte előnyét, mindeközben a harmadik helyen álló Maximilian Günther nyomás alatt tartotta Ferdinand Habsburgot.

    A második futamot nyerő Callum Ilott versenye nem alakult jól: első légterelő csere miatt ki kellett állnia a bokszutcába, így az utolsó helyre jött vissza. Nem sokkal a leintés előtt ismét kiállt a bokszba: fel kellett adnia a versenyt.

    Norris tovább növelte előnyét a bajnoki pontversenyben, összességében ez volt szezonbeli hetedik győzelme.

    1 Lando Norris Carlin Dallara/Volkswagen 24 35m44.299s
    2 Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 24 6.646s
    3 Maximilian Gunther Prema Powerteam Dallara/Mercedes 24 11.530s
    4 Guan Yu Zhou Prema Powerteam Dallara/Mercedes 24 15.058s
    5 Jake Hughes HitechGP Dallara/Mercedes 24 31.078s
    6 Pedro Piquet Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 24 31.541s
    7 Harrison Newey Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 24 31.936s
    8 Ralf Aron HitechGP Dallara/Mercedes 24 32.461s
    9 Joey Mawson Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 24 32.817s
    10 Nikita Mazepin HitechGP Dallara/Mercedes 24 32.976s
    11 Mick Schumacher Prema Powerteam Dallara/Mercedes 24 33.607s
    12 Joel Eriksson Motopark Dallara/Volkswagen 24 34.109s
    13 David Beckmann Motopark Dallara/Volkswagen 24 34.606s
    14 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 24 35.174s
    15 Keyvan Andres Motopark Dallara/Volkswagen 24 38.441s
    16 Tadasuke Makino HitechGP Dallara/Mercedes 24 39.655s
    17 Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 24 40.533s
    18 Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 24 58.724s
    Callum Ilott Prema Powerteam Dallara/Mercedes 19 Kiesett

     

  • F3: Norris siker az első zandvoorti versenyen

    F3: Norris siker az első zandvoorti versenyen

    Lando Norris sikerével végződött a Forma-3-asok első versenye Zandvoortban, amely kissé kaotikusan kezdődött.

    A verseny elején egy komoly baleset történt. Az első kanyarban a nyolcadik helyről rajtoló Guan Yu Zhou meglökte Ralf Aront, aki nekicsúszott David Beckmannak. A német versenyző szerencsétlenül járt, hiszen a kavicságyban már fejjel lefelé érkezett és így is állt meg. A kínai pilóta kivételével mindketten feladták a versenyt. Beckmann hosszasabb mentési munkálatok után sértetlenül szállt ki az autójából.

    A baleset miatt Yu Zhou bokszutca áthajtásos büntetést kapott, mivel őt találták vétkesnek.

    A rajtot egyébként Norris remekül kapta el, nem úgy mint a mellőle induló Habsburg Ferdinand, aki csak az ötödik helyen fordult az egyes kanyarban. Norris mögött így Eriksson és Gunther haladt, amikor a baleset miatt pályára küldték a biztonsági autót.

    Az újraindítás után Eriksson azonnal megpróbálta maga mögé utasítani Norrist, de nem járt sikerrel. Innentől kezdve pedig a brit versenyző végig kontrollálta a versenyt, amit végül közel kilenc másodperces előnnyel nyert meg. A dobogóra még Eriksson és Gunther állt fel. A második helyről rajtoló Habsburg Ferdinand a negyedik helyen ért célba Callum Ilott előtt, aki a rajt után elé került, de később sikeresen vissza vette a pozícióját.

    A hatodik helyen is egy Premás autó végzett Mick Schumacher személyében. Zhou büntetése Pedro Piquet-nek és Jake Hughes-nak jött jól, ők haladtak közvetlenül a kínai mögött. Jehan Daruvala a Carlin versenyzője lett a kilencedik. Az utolsó pontért komoly csata alakult ki a verseny végére, ami végül Harrison Newey-é lett Nikita Mazepinnel szemben.

    Összetettben Maximilian Gunther megtartotta a vezető helyét, de előnye nyolc pontra olvadt Norrisszal szemben.

    „Nehéz előzni ezen a pályán, így az időmérő kulcsfontosságú volt. A Safety Car utáni rajtom nem volt jó, Joel megpróbált megelőzni, de visszavertem a támadását. Igaz, a jobb első kerekemet kicsit elfékeztem, de ez szerencsére nem került sokba nekem. Onnantól kezdve pedig nyugodtan versenyezhettem.” – értékelt a futam után a győztes.

    „Tudtam, hogy Landonak frissebbek a gumijai mint nekem, így megpróbáltam az újraindítás után megelőzni, ez nem sikerült. Ezt követően már nem volt esélyem, a második hely volt a maximum, amit kihozhattam ebből a versenyből.” – vélekedett Eriksson.

    Az első futam végeredménye:

    1 Lando Norris Carlin Dallara/Volkswagen 21 34m40.756s
    2 Joel Eriksson Motopark Dallara/Volkswagen 21 8.974s
    3 Maximilian Gunther Prema Powerteam Dallara/Mercedes 21 11.653s
    4 Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 21 12.493s
    5 Callum Ilott Prema Powerteam Dallara/Mercedes 21 13.002s
    6 Mick Schumacher Prema Powerteam Dallara/Mercedes 21 20.000s
    7 Pedro Piquet Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 21 21.066s
    8 Jake Hughes HitechGP Dallara/Mercedes 21 21.761s
    9 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 21 22.989s
    10 Harrison Newey Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 21 24.258s
    11 Nikita Mazepin HitechGP Dallara/Mercedes 21 24.635s
    12 Keyvan Andres Motopark Dallara/Volkswagen 21 33.606s
    13 Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 21 39.197s
    14 Joey Mawson Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 21 43.819s
    15 Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 20 1 Lap
    16 Guan Yu Zhou Prema Powerteam Dallara/Mercedes 20 1 Lap
    Tadasuke Makino HitechGP Dallara/Mercedes 8 kiesett
    Ralf Aron HitechGP Dallara/Mercedes 0 kiesett
    David Beckmann Motopark Dallara/Volkswagen 0 kiesett
  • F3: Gunther ölébe hullott a győzelem

    F3: Gunther ölébe hullott a győzelem

    Maximilian Gunther nyerte az izgalmasra sikerült első F3-as versenyt a Norisringen. Ehhez mondjuk az is szükségeltetett, hogy Jake Hughes és Lando Norris összeütköztek.

    Hughes a pole-ból rajtolt, mellőle Norris, aki mint szinte mindig, most is a rajtot rontotta el, el is veszített pár pozíciót. Később azonban visszakapaszkodott a második helyre.

    Joey Mawson Harrison Newey-val csatázott, végül mégis Daruvalával ütközött, és a falban kötött ki.

    Ferdinand Habsburg sem úszta meg, a rajtot követően koccolta egy versenyzőtársát, meg is forgott, és némi torlódást okozott a kanyarban. Ezt követően ki is esett a versenyből.

    A verseny vége felé közeledve Norris már az élen álló Hughes-t támadta, sőt a poros ívre terelte, így Hughes meg is forgott és kiesett a versenyből.

    Így a futamgyőzelem Gunther ölébe hullott a győzelem, míg a másodikként leintett Norrist azonnal meg is büntették a Hughes-zal való incidens miatt. 20 másodpercet adtak hozzá az idejéhez, így csak a 11. helyen rangsorolták.

    Gunther mellet így Pedro Piquet és Guanyu Zhou állhatott még dobogóra. Harrison Newey az 5. lett, míg Mick Schumacher a 7. helyen ért célba.

    A bajnoki tabella élén Günther előnye most 8 pont Erikssonnal szemben.