Címke: Max Verstappen

  • Ez nagyot ütne: jövőre Alonso lehet Verstappen csapattársa a Red Bullban?

    Ez nagyot ütne: jövőre Alonso lehet Verstappen csapattársa a Red Bullban?

    Vad pletyka kapott szárnyra a Forma-1-ben, aminek megtörténte már most garantálná a tűzijátékot a 2024-es évre.

    Miután az egyik neves, hiteles és jól értesült spanyol riporter felkavarta az állóvizet azzal, hogy olyan pletykát hallott, amit nem akar elhinni, egy lengyel újságíró bedobta a sziklát az idei pilótapiac állóvizébe (elvégre már csak egyetlen ülés kiadó 2024-re) azzal, hogy Fernando Alonso az év végén elhagyhatja a tulajdonosváltás előtt álló Aston Martint.

    Lévén a kétszeres világbajnok semmi jelét nem mutatja annak, hogy jövőre ne akarna a Forma-1-ben versenyezni – a Mexikói Nagydíj után is úgy nyilatkozott, hogy jövőre visszatér oda –, rögtön elkezdték találgatni azt is, hogy hol folytatja, és egyre több helyen jelent meg, hogy a Red Bullnál köthet ki, ahol az alulteljesítő Sergio Pérez helyére érkezhet.

    A meglehetősen vad pletyka persze továbbra is csak pletyka, de lépésről lépésre egyre többen szállnak fel az Alonso-Red Bull vonatra. Megtette ezt például a Red Bull spanyol X-oldala (korábban Twitter), amikor az alábbi emojit posztolta, amit az Autosport is megosztott két fotóval. Az egyik Alonso, a másikon a Red Bull idei autója látható…

    Természetesen simán elképzelhető, hogy az egészből nem lesz semmi, és a pletyka marad pletyka, vagy végül kiderül, hogy valami más áll a háttérben. Alonso saját elmondása szerint mindenesetre hat alkalommal kapott ajánlatot a Red Bulltól pályafutása során, legutóbb 2013-ban, de mindegyik alkalommal visszautasította azt. Lehet, hogy most jött el az idő, hogy a Max Verstappennel egyébként baráti viszonyban levő spanyol egy Adrian Newey által tervezett autóba üljön?

    FRISSÍTÉS

    Közben Pedro de la Rosa, az Aston Martin nagykövete és Alonso közeli barátja is beszállt a sejtelmes üzengetésbe, és az alábbi Elon Musk-idézetet tette közzé: „Inkább leszek optimista és tévedek, minthogy pesszimista legyek és igazam legyen.”

  • Nemzetközi sajtó: Pérez egy kamikaze pilóta, Verstappen az, akit megtapsolnak

    Nemzetközi sajtó: Pérez egy kamikaze pilóta, Verstappen az, akit megtapsolnak

    A nemzetközi sajtóorgánumok a Mexikóvárosi Nagydíj kapcsán Max Verstappen sikerét, és Sergio Pérez bukását „énekelték meg”.

    Az első körben már búcsúzott a helyi hős, mivel egy meggondolatlan manőver miatt Charles Leclerc-nek ment, aki épp Max Verstappen miatt védekezett. A 33 éves pilóta autóját még próbálta megjavítani a Red Bull, ám túl nagy sérülések keletkeztek rajta, így Pérez a boxutcából figyelte az eseményeket.

    Mindaddig a háromszoros világbajnok egy újabb győzelmet szerezett, míg a dobóra Lewis Hamilton és Charles Leclerc kisírétében állhatott fel.

    A neves lapok így értékelték a holland teljesítményét, miközben Pérezről sem feledkeztek meg.

    La Gazzetta dello Sport (Olaszország):

    „A rekord professzor. Max Verstappen mexikói sikere újabb szintre emelte a lécet. 16. győzelmét szerezte a szezonban, és ezzel megdöntötte azt a rekordját, amit 2022-ben állított fel. Győzelmei száma 51-re ugrott, ami megegyezik Alain Prost futamgyőzelmeivel. Előtte Sebastian Vettel (53), Michael Schumacher (91) és Lewis Hamilton (103) található, az F1 nagyjai. Joggal tartozik ebbe a kategóriába a holland is.”

    BBC (Egyesült Királyság):

    „Bármilyen kihívás legyen a pályán, Verstappen érinthetetlen. A holland fölényes győzelmet aratott a Mexikóvárosi Nagydíjon, amivel saját rekordját is megdöntötte. Verstappen már a rajt után megelőzte az első sorból induló Ferrarikat, és utána behúzta szezonbeli 16. győzelmét. Ez az év a történelem legdominánsabb évadjai közé emelkedik.”

    Bild (Németország):

    „Verstappen már utolérte Alain Prostot, a holland a rekordok embere, és most már az is marad. Mindaddig Helmut Marko szerint Sergio Pérez teljesen a padlóra került a kiesése után. Az öröm és a bánat egyszerre volt jelen vasárnap a Red Bullnál.”

    Max Verstappen, Red Bull
    Max Verstappen – Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool
    L’Équipe (Franciaország):

    „Max Verstappen rekordmódba kapcsolt, a holland versenyző újabb csúcsteljesítményt nyújtott Mexikóban. Az idei szezonban óriási erőfölényt mutat be, már a 16. győzelmét szerezte meg idén. Mindemellett a győzelmek tekintetében utolérte Alain Prostot, ami nem elhanyagolható adat. A történelem során eddig három versenyző tudott jobb számot produkálni.”

    Het Laatste Nieuws (Belgium):

    „A világbajnok bebizonyította, nem beszélt mellé szombaton, mikor azt mondta, tudja mi kell a győzelemhez. Mindaddig Sergio Pérez ötödik helye korántsem tartozott a legrosszabb időmérős eredményei közé. Az első méterei a versenyen ígéretesek voltak, ami tovább fokozta a csalódottságot a mexikói szurkolók számára is. Ahogy Pérez a kormányra csapott, mikor közölték vele, hogy fel kell adnia a versenyt, majd az az elrévedő tekintet, mindent elmondott.”

    De Telegraaf (Hollandia):

    „Nem is lehetett volna jobban szemléltetni ennél, mi a különbség Max Verstappen és Sergio Pérez között. A világbajnok hibátlan teljesítményt nyújtva nyert vasárnap, míg a Red Bull második számú versenyző a nyomás alatt összeroskadt. Még a legelszántabb Checo szurkolókat is szembesítették az igazsággal a saját hazájukban. A mexikói versenyhétvégén sokat beszéltek a küszködő Pérezről, miközben szinte elfelejtették mit tett le Max Verstappen az asztalra. Mert ha Pérez olyan, mint egy kamikaze pilóta, akkor Verstappen az, akit minden leszállás után megtapsolnak.”

  • Még Verstappen is megvédte Pérezt: Teljesen megértem őt

    Még Verstappen is megvédte Pérezt: Teljesen megértem őt

    Max Verstappen kiállt Sergio Pérez mellett, aki egy kockázatos manőverrel akart a hazai versenyén bizonyítani.

    A mexikói versenyző kihasználta a szélárnyék adta lehetőségeket, és megpróbált az élre kerülni a rajt után. Ám kockázatos manővere végül a saját vesztét okozta. Nem fért el az egymással csatázó Charles Leclerc és a holland pilóta mellett, így ugratva búcsúzott.

    A Red Bull ugyan még megpróbálta orvosolni a problémát, hogy kiküldje a szurkolók kedvéért Pérezt, ám nem tudták helyrehozni rövid idő alatt az RB19-es sérüléseit. Így a 33 éves pilóta csak integetett, majd a csapat mellett nézte, ahogy a háromszoros világbajnok egy újabb futamgyőzelmet biztosít be.

    Ugyanakkor Verstappen kiállt csapattársa mellett, mivel teljesen meg tudja érteni, miért volt olyan elszánt Pérez.

    Max Verstappen, Sergio Pérez, Red Bull
    Max Verstappen és Sergio Pérez – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Megértem, hiszen ez a hazai versenye, ezért a dobogóra akart állni. Teljesen megértem miért ment kívülre, hogy onnan próbálja meg. Ha megnézzük a felvételeket, talán hagyhatott volna egy kicsivel nagyobb helyet, viszont ha sikerült volna neki, akkor elképesztően nézett volna ki a manőver. Izgatott volt, a pódiumra akart állni, de sajnos ez most nem jött össze” – nyilatkozta Verstappen.

    A holland versenyző kiemelte, a történtek pillanatában, ő nem látott szinte semmit az esetből:

    „Abban a pillanatban nem igazán láttam sok mindent. Azt érzékeltem, hogy egy autó a levegőbe repül, de a verseny után láttam a felvételeket, így tudok rájuk reagálni. Vezetés közben egy kicsit nehéz volt, mivel főleg Charles-ra (Leclerc) koncentráltam, nem láttam mi történik mellette.”

  • Hamilton szentül hiszi, hogy jövőre megszorongathatja Verstappent

    Hamilton szentül hiszi, hogy jövőre megszorongathatja Verstappent

    Lewis Hamilton továbbra is hisz abban, hogy jövőre jó autót alkot a Mercedes, így harcba szállhatnak majd a Red Bull-lal a bajnoki címért.

    Idén senki sem tudta megállítani az osztrák csapatot, a szezon elejétől kezdve domináltak és kérdések nélkül húzták be mindkét bajnoki címet. Addig a Bikák mögött elég nagy volt a fluktuáció. Először az Aston Martin kísérte ez etalonnak számító alakulatot, majd később a  Mercedes, Ferrari és McLaren hármas váltogatta egymást a dobogón. Ezúttal Lewis Hamilton és Charles Leclerc ünnepelhetett Max Verstappen mellett, mivel az első körben Sergio Pérez kigolyózta magát a versenyből.

    A futam után a hétszeres világbajnok bizakodva nyilatkozott, ugyanis az autó teljesítményjavulása reményt ad az istállónak a következő évre. Ám a brit tisztában van azzal, hogy az ellenfél is dolgozik, így érdeklődve várja már a következő szezont.

    „Nagyon büszke vagyok a csapatra, és hiszek bennük. Tudom, hogy képesek vagyunk jó autót építeni. Az elmúlt két évben ennek az ellenkezője történt, de én hiszek abban, hogy nagyszerű konstrukciót tudunk tervezni. Rengeteg mérnökünk van, és ők nem szeretnének másolni senkiről, a saját útjukat akarják megtalálni. Láthatóan fejlődünk, de úgy hallottam, hogy a Red Bull is előrelépett. Nagyon taktikusnak és cinikusnak kell lennünk, hogy felvegyük a harcot velük. Olyan gyorsak az egyenesekben, hogy tizedeket veszítettünk az egyes kanyarban. Én viszont hiszek a sikerben, készen állok. Ha olyan autót kapok, ami jövőre felveszi velük a versenyt, akkor nagy csatákra lehet számítani” – nyilatkozta Hamilton.

    A 38 éves versenyző elismerte, nem számított ilyen erős teljesítményre az időmérő után, ahol Daniel Ricciardo is elékerült.

    „Őszintén szólva, nem számított erre. Mindig jó érzés, ha az egyik lábadat a másik után teszed, és látványosan haladsz előre. A tegnap előtti kvalifikáció nagyon nehéz volt az elmúlt heti eseményekhez képest, ott sikerült rögtön villantanunk. Ez a hétvégén nagyon mélyre ástunk, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat. Az időmérő trükkös volt, messze a Ferrarik mögött voltunk. Arra törekedtem, hogy előttük végezzek, csak így tudtuk megtartani a pozíciónkat a konstruktőri listán.”

     

  • Megint csúnyán viselkedtek a mexikói F1-es szurkolók

    Megint csúnyán viselkedtek a mexikói F1-es szurkolók

    A mexikói futam végén nem Max Verstappen, hanem Charles Leclerc vált a céltáblájukká az interjúk közben, mert vele ütközött a rajtnál a versenyt feladó Sergio Pérez.

    A hazaiak kedvence is tipikus versenybalesetnek értékelte az ütközést, ami nem jutott el sok szurkolójához, a hivatalos interjú közben hangos fújolással nyilvánították ki a véleményüket Leclerc nyilatkozata közben.

    „Srácok, nem volt hova mennem a két Red Bull között. Sajnos hozzáértem Checóhoz, de nem volt hova mennem. Ilyen az élet. Megsérült a kocsim, ő sajnos kiesett. Mi kihoztuk a maximumot a versenyből. Ilyen az élet, természetesen sajnálom, hogy így zártam le Checo versenyét, de nem szándékosan tettem, nem volt hova mennem” – reagált a 3. helyen végző Leclerc.

    A mexikói verseny során egy verekedés is kialakult a lelátón néhány néző között.

    Hamilton meglepte a Ferrarit, Verstappen beérte Prostot

    Előzetesen aggódott a Red Bull, hogy Max Verstappent esetleg betalálják a csapattársának szurkoló agresszívabb helyiek, de a futam győztese némi meglepetésre ovációt kapott.

    „Az autó roppant jó volt. A többiekhez képest más taktikát választottunk, de sajnos a piros zászló miatt nem tudtuk megmutatni, mit hozott volna” – nyilatkozta Verstappen, míg Lewis Hamilton arról beszélt, hogy a közepes gumikról nem hitte, hogy elrepítik a célig, mégis így történt.

    „Nem gondoltam, hogy kibírják, de bevetettem néhány trükköt, ahogy te is tetted” – mondta az interjúkat készítő korábbi csapattársának, Jenson Buttonnak, aki mindig híresen jól bánt a gumikkal.

  • Hamilton meglepte a Ferrarit, Verstappen beérte Prostot

    Hamilton meglepte a Ferrarit, Verstappen beérte Prostot

    Az első kanyarban Sergio Pérez és Charles Leclerc ütközött, így Max Verstappen viszonylag könnyen szerzett újabb győzelmet, bár az 1. helyét egy második rajtnál meg kellett tartania.

    A háromszoros bajnokot a Ferrari nem tudta megszorongatni a mexikói futamon, a vártnál simábban nyert és érte utol Alain Prostot a győzelmi örökranglistán.

    Ennek egyik oka az volt, hogy az első kanyarnál a hazai közönség nagy bánatára Pérez és Leclerc között elfogyott a hely, miközben Verstappennel együtt hárman próbáltak egymás mellett befordulni, és a Red Bull mexikói pilótája húzta a rövidebbet, egy kisebb repülés után a bukótérben landolt. Ugyanakkor Leclerc első szárnyáról is lerepült egy darab, így az időmérőn repesztő Ferrari tempója csorbát szenvedett – a verseny után megvizsgálták a felügyelők, hogy Leclerc veszélyes állapotú kocsit vezetett-e, amíg a szárnydarab lifegett, de ahogy várható volt, büntetést nem osztottak ki.

    Verstappen remekül kapta el a rajtot, a két Ferrari közé betúrta az autóját, de a szélárnyékkal Pérez is megérkezett melléjük, aki úgy döntött, a külső ívre húzódik, s egy pillanatra talán mindegyik riválisa előtt járt a féktávon. Ekkor szorította csapattársával harapófogóba Leclerc-t, és a Ferrari bal első kerekével összeért. Pérez még visszadöcögött a depóba, de a Red Bull nem tudta összetákolni az autót annyira, hogy a közönség legalább láthassa őt vezetni vasárnap. Ő maga azt mondta, az 1. helyért támadt, nem akarta kevesebbel beérni.

    Verstappen közel 5 másodperces előnyt épített fel Leclerc előtt, amikor a 19. körben megejtette első kerékcseréjét. A Ferrari elképzelése az volt, hogy megnyújtják az etapot és később, a gumielőny birtokában támad, mert sem Leclerc-t, sem Sainzot nem hívták be a bokszba – utóbbinak így elévágott Lewis Hamilton, aki az elején beragadt kicsit Daniel Ricciardo mögé, de a 11. körben sikerült maga mögé utasítania, és saját bokszkiállása előtt már Sainzra is ráesett.

    A Ferrari taktikája azonban gellert kapott Kevin Magnussen óriási balesete miatt: a Haas jobb hátulján eltört a felfüggesztés, és a hatalmas becsapódástól megsérült a védőfal, ez pedig piros zászlós megszakítással járt. Így mindenki felrakhatott egy friss szett gumit az új állórajthoz, Sainz tehát pozíciót és stratégiai előnyt is bukott Hamiltonnal szemben.

    A megszakítás pont a táv felénél történt, lényegében egy új futam kezdődött ezután.

    Az újraindításnál a cikázásban ezúttal nem történt kalamajka, ahogy helycsere sem az élmezőnyben, Verstappen megőrizte az 1. helyet Leclerc, Hamilton, Sainz és George Russell előtt.

    Hamilton a közepes gumit kapta meg, kiszemelte a keményebb keveréken haladó Leclerc-t és hamar le is vadászta. Meglepetésre a 2. helye később sem forgott veszélyben, több másodperccel elhúzott a Ferrariktól, hiába diktálta volna a logika azt, hogy a gumikopás előbb-utóbb a maranellóiaknak fog kedvezni. Verstappen közben ezúttal megint könnyebb győzelmet aratott.

    Az izgalmas csaták hátrébb zajlottak, Lando Norris például az időmérős csalódás után felverekedte magát az 5. helyre, az utolsó körökben Russellt is megelőzte. Ricciardo értékes pontokat szerzett az AlphaTaurinak, Cunoda Juki azonban egy csata közbeni megpördülés miatt nem tette meg ezt. A 8. Oscar Piastri, a 9. Alexander Albon, a 10. Esteban Ocon lett. Az Aston Martin a hétvégéjéhez méltóan zárta a napon: Fernando Alonso és Lance Stroll sem ért célba.

  • Ezért úszta meg a büntetést Verstappen, Hamilton, Alonso és Russell

    Ezért úszta meg a büntetést Verstappen, Hamilton, Alonso és Russell

    Az stewardoknak bőven volt dolga a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzését követően, miután számos pilótát vizsgáltak különböző szabályszegések miatt.

    Lewis Hamiltonnak azért kellett izgulnia a kvalifikációt követően, mert a Q1-ben nem lassított le eléggé a sárga zászlós szakasz alatt, ami Fernando Alonso megpördülése miatt volt érvényben.

    A FIA a belső kamerás felvételek, a telemetriai adatok és rádiózás vizsgálatát követően arra a következtetésre jutott, hogy a sárga zászló ellenére egyetlen jelzés sem volt a kormányán az egyes kanyarba menet. A kettes kanyarban még zöld volt, azonban azt követően két sárga villanás történt, és a hétszeres világbajnok a gyorsköréhez képest lassabb volt a kérdéses kanyarban a sárga zászló alatt. A versenybírák ebből kifolyólag nem találták bűnösnek Hamiltont, aki így megúszta a rajtbüntetést.

    Teljesen váratlanul Leclerc vezetésével a Ferrarié az első sor Mexikóban!

    Max Verstappent, George Russellt és Fernando Alonsót egy és ugyanazon ok miatt vizsgálta az FIA. Mindhárman feltartották a forgalmat a bokszutcában, azonban a vizsgálat után egyikük sem kapott büntetést.

    A telemetria és a videófelvételek alapján nem csak a szóban forgó három pilóta, hanem a mezőny nagy része lassított le a bokszutca kijáratán vagy a bokszutca második biztonsági autós vonal előtt. A feltartások emiatt voltak, mivel a pilóták nagy része túl lassan haladt az egyes és kettes biztonsági vonal között.

    A versenyigazgató elfogadta a tényt, hogy a versenyzők pusztán az egészséges különbségek kialakítása végett haladtak túlságosan lassan, de a jövőben ki fognak találni valamit erre, mert tisztában vannak azzal, hogy a feltartások nem jók.

    Logan Sargeant-nek azonban nem volt ekkora szerencséje, mert egy 10 rajthelyes büntetést kapott, miután a sárga zászlós fázis alatt megelőzte Yuki Tsunodát. Ez azonban nem befolyásolja az amerikai pilóta rajtpozícióját, mert a gyorskörei érvénytelenítései miatt az utolsó helyen lett rangsorolva a kvalifikáción.

  • Teljesen váratlanul Leclerc vezetésével a Ferrarié az első sor Mexikóban!

    Teljesen váratlanul Leclerc vezetésével a Ferrarié az első sor Mexikóban!

    Újabb fordulatos, a végsőkig kiszámíthatatlan időmérő edzésen van túl a Forma-1 mezőnye, melynek végén mindkét Ferrari legyőzte Max Verstappent, a pole-pozícióba pedig Charles Leclerc került. 

    A Q1 kaotikus végkifejletének Lando Norris lett a vezéráldozata. A McLaren kockáztatott azzal, hogy az első menetre mindkét pilótáját a közepes keverékeken küldte ki, amin azonban nem futottak kellően erős időt. Második nekifutásukat a hajrára hagyva Oscar Piastri simán kijutott a kiesőzónából, Lando Norris azonban hibázott és nem tudott javítani. A britnek volt lehetősége még egy körre, ám mivel Fernando Alonso kicsúszott a 3-as kanyarban, a lengetett sárga zászlók miatt Norris ekkor sem tudott javítani, így csak a 19. helyet szerezte meg. Idén harmadszor esett ki a Q1-ben a zsinórban négy dobogónál járó brit, de először azóta, hogy a McLaren a szezon közepén fellőtte magát az élmezőnybe.

    Több vizsgálódást is megkívántak a 18 perces nyitószakasz történései. Lewis Hamiltont a sárga zászló melletti túl gyors haladás, Max Verstappent és George Russellt pedig a mezőny bokszutca kijáratánál történt feltartásáért vették górcső alá a felügyelők.

    https://twitter.com/ESPNF1/status/1718380126893949371

    A Q1-ben búcsúzott: Esteban Ocon, Kevin Magnussen, Lance Stroll, Norris és a pályaelhagyás miatt minden körét elveszítő Logan Sargeant.

    A Q2-ben életre kelt a Mercedes, Hamilton vezetésével első és harmadik helyen végeztek a második gyorskörére már ki sem hajtó Verstappent közrefogva. A motorcserés büntetés miatt mindenképp a bokszutcából rajtoló Juki Cunoda szélárnyékos segítségével a remek negyedik helyen jutott tovább a hétvége során egyébként is erősnek tűnő Daniel Ricciardo az AlphaTaurival. A Williamsnél viszont Alexander Albon visszajelzései szerint nagy változás állt be az autó viselkedésében a harmadik szabadedzés óta, amit még a második helyen zárt: a thai pilóta ugyan megfutott egy 9. helyet érő időt, ám azt pályaelhagyás miatt elvették tőle, így a 14.-re csúszott vissza.

    A középső szakaszban kiesett: Pierre Gasly, Nico Hülkenberg, Alonso, Albon és Cunoda.

    A Q3-ban ritka vendégnek számított a két Alfa Romeo, a szezonközi visszatérő Ricciardo pedig idén először jutott ilyen magasra egy időmérőn.

    A mindent eldöntő szakasz első menetei újabb fordulatot hoztak: bár Verstappen 1:17,2-es nyitóköre erősnek tűnt, pár pillanattal később Charles Leclerc és Carlos Sainz is átugrotta őt a monacói vezetésével. Ricciardo folytatta megdöbbentő formáját, hiszen csak két tizeddel lemaradva negyedik volt ekkor, míg a Mercedesek használt gumikon csak mögé soroltak be.

    A Ferrarik nem tudtak javítani második nekifutásra, Verstappen azonban igen, de ezzel sem került a vörös autók elé, maradt a harmadik. A Mercedesek szintén képtelenek voltak tartani az élen állók tempóját, Hamilton és Russell csak a 6. és a 8. lett, Ricciardo pedig megőrizte pozícióját a második sorban.

    Bár a hétvége korábbi szakaszában nem mutatta ennek jelét a teljesítményük, de a Ferrari autói végül mégis kisajátították az első rajtsort Mexikóban, Charles Leclerc-rel a pole-pozícióban.

    A futam vasárnap – az éjjeli óraátállítást követően – közép-európai idő szerint 21 órakor kezdődik.

    Az időmérő végeredménye:

    Mexikóvárosi Nagydíj, időmérő
    Fotó: F1 Twitter
  • Elkapható a Red Bull Mexikóban? – ezt mutatták a szabadedzések

    Elkapható a Red Bull Mexikóban? – ezt mutatták a szabadedzések

    Az USA Nagydíj után Mexikóban is lehet ellenfele a Red Bullnak.

    Noha a második szabadedzésen időnként elkezdett szemerkélni az eső, azért a versenyzők így is jó néhány megtankolt autós kört futottak, amelyekből kiindulva meg lehet saccolni, hogy ki lehet a legjobb a versenyen. Persze az eredményeket számos tényező befolyásolta, és nem zárható ki, hogy péntekről szombatra néhány csapat javítani tud a beállításokon, ugyanakkor több arra utaló jel is van, hogy a Red Bull az USA Nagydíj után ismét komoly ellenállásra számíthat.

    Először is, Lando Norris ugyanolyan gumin, nagyjából ugyanakkor mért kört teljesítve maradt el csupán 0,15 másodperccel Verstappentől a második szabadedzésen, másodszor, de nem utolsó sorban pedig ezután az övé lett a leggyorsabb – közepes gumin teljesített – megtankolt autós etap, amely során körönként átlagosan közel 3 tizeddel volt jobb Verstappennél.

    Hamilton új csapattársat kapott, Verstappen tarolt Mexikóban, de a McLaren is bizakodhat

    Norris autójára ugyanakkor vadonatúj Pirelliket tettek fel, míg Verstappenében már volt néhány kör, és mivel a C4-es keverék körönkénti lassulása 0,1 másodperc körülire tehető, kijelenthetjük, hogy nagyjából mindkét pilóta ugyanolyan tempóra volt képes. Persze a pontos üzemanyagmennyiséget és az erőforrás beállításait nem ismerjük, ami tovább árnyalja a képet.

    A közepes gumin futott szimulációk során Norris (23,01 – 11 kör), Verstappen (23,28 – 9 kör), Hamilton (23,47 – 7 kör), Ocon (23,74 – 7 kör) volt a legjobb négy, míg kemény keveréken Pérez (23,20 – 7 kör), Albon (23,36 – 8 kör), Ricciardo (23,71), Piastri (23,76 – 12 kör) volt a sorrend.

    Persze kérdés, hogy miként alakulnak majd a stratégiák a versenyen. Előreláthatóan az egy kiállás lesz a leggyorsabb, de például míg a McLaren a közepes gumival spórolt úgy, hogy a két edzésen egyaránt feltett egy-egy kemény szettet az autóira, addig Verstappen egyáltalán nem használta a legkeményebb abroncsokat, és inkább közepes gumiból lőtt el egy garnitúrát.

    Lando
    A McLaren lehet a kihívó / Lando Norris, McLaren MCL60

    Ez nem lehet véletlen, a Red Bullon ugyanis a két versenyző megtankolt autós etapját összevetve a kemény gumi működött jobban, de a McLarenen Piastri körönként átlagosan 5 tizedet kapott Norristól ezen a gumin, ha nem számoljuk bele a brit versenyző új gumija által jelentett előnyt.

    Amennyiben egy kerékcsere lesz, az élmezőny új közepeseken kezdhet, viszont Verstappen utána új kemény szettet tehet föl, míg a McLarennek nem maradt ilyenje. De persze nem lehet kizárni az esőt és a hőmérséklet növekedését sem, utóbbi pedig a kétkiállás felé tolhatja a stratégiákat.

    A Ferrarin és a Mercedesen egyelőre nem látszik, hogy labdába rúghat az első helyért. A vörösök szokás szerint egy körön, a brackley-iek hosszabb etapon voltak jobbak, de egyértelműen nem tudták hozni Verstappen és Norris szintjét. Akadt ugyanakkor néhány meglepő eredmény is, mint például Alex Albon, Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas jó szereplése. Közülük leginkább Albonra érdemes majd figyelni, hiszen kemény gumis megtankolt autós etapja csak másfél tizeddel volt lassabb átlagban Pérez ugyanilyen gumin futott etapjánál.

  • Pérez szerint így viszonyulnak a mexikói szurkolók Verstappenhez

    Pérez szerint így viszonyulnak a mexikói szurkolók Verstappenhez

    A Mexikói Nagydíj előtt nagy kérdés volt, hogy a hazai szurkolók miként fogadják majd Max Verstappent, aki a hazai hős, Sergio Pérez csapattársa. A mexikói pilóta elmondta, hogy a drukkereknek tisztelnie kell a regnáló világbajnokot, de a mostani alkalommal még egy pozitívumot is elmondott.

    Mexikóvárosban külön molinók hívjál fel arra a hazai szurkolók figyelmét, hogy sportszerűen szurkoljanak a versenyhétvége folyamán. Verstappen és Pérez viszonya egyáltalán nem mondható felhőtlennek, a Red Bullnak pedig a közönség lehetséges haragja miatt testőröket kellett fogadnia a holland klasszis mellé.

    Testőröket rendelt Verstappen mellé Mexikóban az aggódó Red Bull

    Pérez – akinek a Mexikóvárosi Nagydíj az évad legnagyobb fénypontja – óriási közönségkedvencnek számít. A mexikói pilóta – aki 2021-ben és 2022-ben is dobogóra tudott állni a hazai közönsége előtt – úgy gondolja, hogy az előbb taglalt pletykákból semmi sem igaz, mondván a mexikói nézőseregnek semmi gondja nincsen Verstappennel.

    „A mexikói szurkolók mindig is szerették Verstappent – árulta el a 6-szoros futamgyőztes. – Max sokszor nyert már itt, és a közönség mindig is támogatta őt. A média azonban mindig generál egy fajta rivalizálást. Szerintem ez nem helyes, mert pusztán arról van szó, hogy a mexikói drukkerek szenvedélyesek, és egyszerűen csak szeretnének az összes pilótának szurkolni, és közben jól érezni magukat a hétvégén. A hangulat szempontjából szerintem ez a legjobb verseny a szezonban.”