Címke: Max Verstappen

  • Verstappen újabb rekordot dönthet meg: 1 millió eurónál is többet fizethetnek utána

    Verstappen újabb rekordot dönthet meg: 1 millió eurónál is többet fizethetnek utána

    Max Verstappen nem csak a versenypályán dönti a rekordokat, hanem azon túl is, mivel több, mint 1 millió eurót kell fizetnie, ha versenyezni akar jövőre.

    Már tavaly is közel állt a milliós összeghez a holland versenyző, ám idén jócskán átlépi azt, a pontoknak és az alapdíjnak köszönhetően. 2024-re is ki kell váltani a versenyzőknek a hivatalos engedélyüket, amit egy alapösszeg és a megszerzett egységek alapján számol ki az FIA.

    A 2023-as szezonra 10400 euró volt az általánydíj, míg a pontok után 2100 eurót számoltak fel. Ugyan a következő szezonra vonatkozó díjak még nem nyilvánosak és teljesek, ám az már kiderült, hogy a csapatok nevezésid díja 7%-al növekedni fog, az Egyesült Államok fogyasztói árindexével összhangban.

    Ennél fogva a szuperlicensz kiváltásához szükséges összeg is magasabb lesz. A becslések szerint 11128 euróra növekszik majd az alapdíj, míg a pontok után 2247 eurót is fizethetnek az érintettek.

    Verstappen már tavaly is rekordot döntött a 963 800 eurós nevezési díjjal, ám a megnövekedett sprintfutam számok és az infláció okozta magasabb alapdíjnak köszönhetően 1 millió euró fölé emelkedik az összeg.

    Még két verseny hátra van az idei szezonból. A háromszoros világbajnok ha mindkét versenyen megnyerné a futamot és a leggyorsabb kört is abszolválná, akkor 576 ponttal zárná a szezont. Ebben az esetben 1 307 647 eurót kellene a fizetnie, hogy jövőre is megkapja az engedélyt. Ugyanakkor a szuperlicenszhez szükséges összeget nem a versenyző állja. Tavaly Helmut Marko elmondta, hogy Verstappen szerződésében van egy olyan kikötés, hogy ezt a csapatnak kell kifizetnie.

    Az FIA a befolyt összeget a sport biztonságosabbá tételére fordítja.

    A jelenlegi pontszámok alapján ennyit kellene fizetnie a versenyzőknek/csapatoknak a 2024-es szuperlicenszért:
    Pozíció Versenyző Pontszám (Sao Pauló-i Nagydíj után) 2024-es Szuperlicensz összege (euró) 2023-as Szuperlicensz összege (euró) Különbség (euró)
    1 Max Verstappen 524  1.188.556.00  963.800.00  224.756.00
    2 Sergio Perez 258  590.854.00  650.900.00  60.046.00
    3 Lewis Hamilton 226  518.950.00  514.400.00  4.550.00
    4 Fernando Alonso 198  456.034.00  180.500.00  275.534.00
    5 Lando Norris 195  449.293.00  264.500.00  184.793.00
    6 Carlos Sainz 192  442.552.00  527.000.00  84.448.00
    7 Charles Leclerc 170  393.118.00  657.200.00  264.082.00
    8 George Russell 156  361.660.00  587.900.00  226.240.00
    9 Oscar Piastri 87  206.617.00  10.400.00  196.217.00
    10 Lance Stroll 63  152.689.00  50.300.00  102.389.00
    11 Pierre Gasly 62  150.442.00  58.700.00  91.742.00
    12 Esteban Ocon 46  114.490.00  203.600.00  89.110.00
    13 Alex Albon 27  71.797.00  18.800.00  52.997.00
    14 Yuki Tsunoda 13  40.339.00  35.600.00  4.739.00
    15 Valtteri Bottas 10  33.598.00  113.300.00  79.702.00
    16 Nico Hulkenberg 9  31.351.00  10.400.00  20.951.00
    17 Guanyu Zhou 6  24.610.00  23.000.00  1.610.00
    18 Daniel Ricciardo 6  24.610.00  88.100.00  63.490.00
    19 Kevin Magnussen 3  17.869.00  62.900.00  45.031.00
    20 Liam Lawson 2  15.622.00  10.400.00  5.222.00
    21 Logan Sargeant 1  13.375.00  10.400.00  2.975.00
    22 Nyck de Vries 0  11.128.00  14.600.00  3.472.00
  • Schumacher szerint Norris kezd olyan lenni, mint Leclerc

    Schumacher szerint Norris kezd olyan lenni, mint Leclerc

    Ralf Schumacher talált némi kivetni valót Lando Norris brazíliai teljesítményében.

    Az időmérőn az időjárás nem segített a McLarennek, így a vártnál rosszabb helyen végzett a brit pilóta. A sprintidőmérőt ugyan megnyerte, ám már a szombati versenyen sem tudta kivédekezni Max Verstappen támadásait. Vasárnap a rajtnál rögtön átugrotta az Aston Martint, és felzárkózott a Red Bull mögé, majd egy támadási kísérlet után minden lehetősége elszállt, és bottal üthette a holland nyomát.

    Norris ugyan a kvalifikációs teljesítményével nem volt elégedett, ám a verseny tekintetében nem volt oka panaszra. Tisztában volt azzal, hogy a háromszoros világbajnokot nemigen tudja megszorongatni, így a kínálkozó alkalom után inkább a saját versenyére koncentrált.

    Viszont német Sky szakértőjeként tevékenykedő Ralf Schumacher szerint a 23 éves versenyző kezd hasonló tendenciát mutatni, mint a Ferrari monacói versenyzője.

    „Lando Norris lett az első számú üldöző. Viszont még mindig túl sokat hibázik, különösen az időmérőkön. Norris egy kicsit Charles Leclerc-re emlékeztet. Viszont a brit pilóta a versenyeken kiváló munkát végez. Norris problémája az, hogy a kvalifikációkon túl sokat akar és túl sok hibát követ el” – írta a korábbi versenyző.

    Ugyanakkor Schumacher nem győzte dicsérni Max Verstappent:

    „Verstappen győzelemről győzelemre száguld, történelmet ír és egyszerűen nem hibázik. Viszont nem vagyok annak a híve, hogy mindig összehasonlítsuk a bátyámmal (Michael Schumacherrel) vagy Ayrton Sennával. Ők is kivételesek voltak a maguk idejében, ahogy most Verstappen is az.”

  • Verstappen meglepetésének hátteréről mesélt Horner

    Verstappen meglepetésének hátteréről mesélt Horner

    A Brazíliában aratott győzelmével Max Verstappen újabb rekordot állított fel, ennek tiszteletére játszottak le neki a levezető körben furcsa „üzenetet”. Christian Horner elárulta, honnan jött az ötlet.

    Tom Jones 1966-os Green, Green Grass of Home című dalát azért lehetett hallani Verstappen rádiózásában, mert a Red Bull kiderítette, hogy a háromszoros világbajnok nagyon szereti ezt az 57 évvel ezelőtti nótát.

    „Megtudtuk Maxról, hogy amikor hazafelé tartott a gokartversenyekről, az apja egymás után játszotta le az autóban Tom Jones dalait. Ezért raktuk be a Green, Green Grass of Home című számot a Radio Red Bull műsorában” – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke, aki maga is meglepődött, hogy nem egy aktuális slágert említett meg Jos Verstappen.

    Merthogy ő osztotta meg a csapattal ezt a titkot. „Fogalmam sincs, egy 26 éves srác miért választaná ezt a dalt, ez volt a legváratlanabb, amire gondoltam. Katarban azonban Jos elárulta ezt. Megkérdeztem tőle, mi a fia kedvenc nótája, és ki akartam deríteni, Paul [Smith, a Red Bull kommunikációs vezetője] le tudja-e játszani neki. Tmo Jones Green, Green Grass dalával válaszolt” – mondta Horner.

    Verstappen annyira figyelte az Alonso-Pérez csatát, hogy majdnem baj lett belőle

    „Először nyilván a Spice Girls-re gondoltam volna, aztán Ed Sheeran-re, vagy más kortárs előadóra. Tom Jones-ra nem!” A Spice Girls említése természetesen Horner párja miatt történt, aki abban a formációban énekelt.

    Ami pedig a rekordot illeti, Verstappen most már biztos új csúcsot állított fel az egy szezonban szerzett győzelmi aránnyal, hiszen ha a maradék két futamból egyiken sem diadalmaskodna, akkor is 77,27%-kal zárná az évet – az előző rekord, 75% Alberto Ascari nevéhez fűződik 1952-ből.

  • Nemzetközi sajtó: Ez volt Hamilton karrierjének legkínosabb napja

    Nemzetközi sajtó: Ez volt Hamilton karrierjének legkínosabb napja

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen újabb sikeréről, az Aston Martin feltámadásáról, valamint a Mercedes blamájáról írtak az Sao Pauló-i Nagydíj kapcsán.

    Charles Leclerc autójának technikai meghibásodásával és egy rajtbalesettel kezdődött a vasárnapi futam. A törmelékek mennyisége és a korlát helyreállítása miatt még a versenyt is megszakították, ám a holland tempóját és győzelmét semmi sem tudta megingatni. Lando Norrisnak volt egy esélye, mikor megtámadhatta Verstappent, ám a háromszoros világbajnok kivédte az ostromot és ellépett a brit elől. Mindaddig a Mercedes kínosan alul teljesített és hátra felé lépdelt, míg Sergio Pérez és Fernando Alonso nagyszerű versenyzést bemutatva harcolt a harmadik helyért.

    A neves lapok így írtak a tegnapi eseményekről:

    La Gazzetta dello Sport (Olaszország):

    „Alonso fantasztikusan vezetett, és MotoGP-stílus alakult ki közte és Sergio Pérez között az utolsó métereken. Végül Alonso nem adta át a gyeplőt a Red Bull mexikói versenyzőjének, és bemasírozta autóját a harmadik helyre. A kétszeres világbajnok az őrületbe kergette Checót, és nem engedte, hogy kihasználja a DRS adta lehetőségeket. Pérez mindent megpróbált, az utolsó előtti körben előzött, és úgy tűnt ez lesz a döntő pillanat. Ám Alonso visszatért az élre, és ellenált az utolsó támadásnak is. 53 ezredmásodperc választotta el a két autót egymástól a célvonalnál. Bebizonyították, hogy a tehetség nem ismer kort, és Verstappen tényleg az a plusz adalék, aki képes ekkora különbséget létrehozni.”

    BBC (Egyesült Királyság):

    „A 42 éves Alonso továbbra is olyan mércét állít fel, amit nagyon kevesek tudnak elérni. A Sao Pauló-i Nagydíjon ismét rendkívüli teljesítményt nyújtott, amivel megidézte a legnagyobb versenyzőket is. Az év elején is voltak ilyen pillanatai, mikor az Aston Martin versenyképes volt. Sok szempontból ők biztosítják a 2023-as szezon legizgalmasabb történetét. Alonso mesterkurzust tartott, és karrierje egyik legjobb teljesítményét mutatta be. Az évek során volt jó pár ilyen alkalma.”

    Fernando Alonso, Aston Martin
    Fernando Alonso teljestítménye lenyűgözte a szakértőket – Fotó: Aston Martin F1 Team
    Het Laatste Nieuws (Belgium):

    „Ki más, mint Max Verstappen? Megnyerte a brazil versenyt, amit a rajt után nagy bukás rázott meg. Viharos volt a kezdés, ami egy igazán szórakoztató futamnak indult. Norris korán próbált lecsapni Verstappenre, ám a McLaren versenyzője nem tudta megelőzni a világbajnokot, és utána a közelébe sem tudott menni.”

    Daily Mail (Egyesült Királyság):

    „Ez volt Lewis Hamilton karrierjének legkínosabb napja. Nagyobb esélye van arra, hogy megszerezze a nyolcadik bajnoki címet a blackpool-i városi cirkusszal, mint a Mercedesszel. Hamilton elismerte azt, amit már szinte minden idióta lát: nincs esélye arra, hogy a csapat véget vessen a nyomorúságos időszakának idén, jövőre vagy az után. Egyértelmű, hogy ezt mit jelent a bajnoki álmokat dédelgető Hamilton számára. 38 éves, és még két szezon van hátra a szerződéséből.”

  • Alonso a verseny után is brillírozott – tanítani való módon tolta a marketinget

    Alonso a verseny után is brillírozott – tanítani való módon tolta a marketinget

    Fernando Alonso a verseny után is bemutatta, hogy mennyire vág az esze, főleg ha a saját márkájáról van szó.

    Az Aston Martin Brazíliában ismét feltámadt, így a spanyol világbajnok egy nagyszerű csatát mutatott be Sergio Pérezzel. A 42 éves pilóta a megszokottól eltérő kanyaríveket választott, ami biztosította számára, hogy hatékonyabban gyorsítson ki ellenfelénél. A mexikói egy ideig a jól ismert ívekkel próbálkozott, majd ellenfeléhez hasonlóan ő is elkezdett alternatív utakon „járni”. A Red Bull pilótájának sikerült is meglepnie Alonsót, aki ravaszságát előhúzva támadott vissza, és tartotta az utolsó méterekig Pérezt.

    A csatát még Verstappen is élvezettel követte, saját elmondása szerint a pályáról is majdnem lehajtott, ahogy a kivetítőket nézte. Alonso teljesítménye a harmadik helyre repítette a spanyolt, így a Forma-1-es közösség elismerése mellett a trófeát is átvehetett. A pihenőszobába közös képet is csinált az első három helyezett, amit Lando Norris tett ki a közösségi médiás felületeire.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés


    A brit versenyző a következő gondolatsort fogalmazta meg a bejegyzés kapcsán:

    „A két világbajnok és én.”

    Ám Alonso rögtön kapcsolt, és emlékeztette Norrist arra, hogy ő is bajnok lett, mégpedig a spanyol nevével ellátott gokartot használva.

    „3 világbajnok. Ne felejtsd el, hogy nyertél az Fernando Alonso Karttal” – jegyezte meg a 42 éves pilóta.

    Norris 2014-ben nyerte meg az FIA gokart-világbajnokságot az FA kart segítségével. Tavaly piacara dobta a saját márkáját, hogy ezzel is segítsen a tehetséges fiataloknak az autósportos álmuk elérésében.

  • Verstappen annyira figyelte az Alonso-Pérez csatát, hogy majdnem baj lett belőle

    Verstappen annyira figyelte az Alonso-Pérez csatát, hogy majdnem baj lett belőle

    Max Verstappen elárulta, majdnem bajba sodorta magát, miközben Fernando Alonso és Sergio Pérez csatáját nézte.

    A holland versenyző senkitől sem zavartatva nyerte meg a Sao Paulói-i Nagydíjat, bár Lando Norris próbálta megváltoztatni a sorrendet. Egyszer próbálkozott a brit pilóta, de nem járt sikerrel, így a háromszoros világbajnok probléma nélkül zakatolt az újabb győzelem felé.

    Csapattársa és a spanyol bajnok csatája sokkal izgalmasabbnak bizonyult, így a kivetítők segítségével  a 26 éves pilóta is nézte az eseményeket. Saját bevallása szerint annyira figyelte az izgalmas csatát, hogy majdnem kicsúszott a pályáról.

    Videókon Alonso mestermunkája Pérez ellen, ami dobogót ért

    „Az utolsó néhány körben figyeltem, majdnem én is kisodródtam a pályáról, mikor láttam, hogy az egyenesben harcolnak. A 4-es kanyarban kis híján lehajtottam a pályáról, annyira néztem a kivetítőket. Nagyon közel voltak egymáshoz, és az utolsó körökben előzgették egymást. Nagyon szép csata volt” – nyilatkozta a Verstappen.

    A Red Bull világbajnoka hozzátette, sikerült sima versenyt futniuk, így elégedett a teljesítményükkel.

    „Szerencsére jó verseny volt. Jók voltak a rajtok, a stratégiát tekintve is helyesen cselekedtünk, a megfelelő időben álltunk ki a kerékcserékre is. Lando viszonylag jól tudta tartani a lépést, de az etap utolsó 5-10 körében sikerült eltávolodnom tőle.”

  • Verstappen szörnyű jelzővel illette az FIA új szabályát

    Verstappen szörnyű jelzővel illette az FIA új szabályát

    Max Verstappen elítélte az FIA bokszutcai feltartásokra hozott új szabályát. A holland pilóta szerint az új rendelkezés egyenesen szörnyű, és csak még nagyobb problémát okoz a számukra.

    A Sao Pauló-i Nagydíj kezdete előtt az FIA hozott egy olyan szabályt, ami szerint a pilóták nem tarthatják fel a mögöttük érkezőket a bokszutcában. Ezzel azt szeretné elérni az F1 irányító szervezete, hogy a pilóták ne tartsák fel egymást az időmérőn, miközben helyet akarnak csinálni maguknak az ideális gyorskör érdekében.

    Norris nem tudta megnyerni a sprintet, a Mercedes is csak egy körig tűnt esélyesnek

    Azonban a terv már elbukott, mert George Russell, valamint a két Alpine pilóta, a sprintszétlövésen érdekes balesetbe keveredő Esteban Ocon és Pierre Gasly is tartott fel embereket a bokszkijáraton. A szóban forgó szankciók miatt pedig az FIA nem kegyelmezett, és mindhármójuknak egy 2 rajthelyes büntetést osztott ki.

    Verstappen – aki nemrégiben a Las Vegas-i Nagydíjat is kemény kritikával illette – a sprinten aratott győzelmét követően ismételten kendőzetlenül mondta el a véleményét az új bokszutcai szabályról.

    „Egyszerűen katasztrofális – fogalmazott a Red Bull holland kiválósága. – Ezen a pályán kifejezetten hosszú a bokszkijárat, és pár fal is van ezen kívül. Egyes helyszíneken még belefér az, hogy lassan hajtasz ki a bokszból, de itt nem, mivel akár 300 kilométer/órával is megelőzhetnek téged. Ilyen körülmények között szerintem nagyon veszélyes különbséget kialakítani.”

    „Számomra ez azért nem működik, mert ezzel csak még több problémát generálunk. Tegnap is, már a fűre kellett lemenni, hogy ha meg akartad előzni a lassú autókat előtted. Minden időmérőn legalább6 vagy 8 ember követi el ezt, és kerülnek vizsgálat alá. Nem értem, hogy mi a céljuk ezzel.”

    Lando Norris is egyetértett Verstappennel, miután a delta idős szabály megsértése alatt a sprintre szerzett pole-ja is veszélyben volt. Az FIA azonban nem büntette meg a McLaren brit fiatalját, aki végül nem tudta győzelemre váltani a rajtelsőségét, és csak a 2. helyen látta meg a kockás zászlót.

  • A semmi és a fordított rajtrács között? Így változhatnak meg a sprintversenyek 2024-re

    A semmi és a fordított rajtrács között? Így változhatnak meg a sprintversenyek 2024-re

    Szinte bizonyos, hogy a következő szezonra újra változni fog a sprintversenyek lebonyolítási rendje a Forma-1-ben, Lando Norris szerint pedig az is biztosra vehető, hogy a versenyzők véleményére nem fognak odafigyelni a döntéshozók, hiába van mindegyiküknek valamilyen álláspontja.

    A Sao Pauló-i Nagydíj szombati sprintje sem hozta azt az átütő látványosságot és szórakoztatást, amit a formátum megalkotói remélnek. Az F1-ben mostanáig megrendezett 12 sprint többségével ez volt a helyzet: egyesek ugyan izgalmasabbnak bizonyultak másoknál, de a világot nem váltották meg, elvégre nagyjából ugyanazt kaptuk tőlük, mint egy átlagos futam első bokszkiállásai előtti etapban. Felmerül a kérdés, hogy mi lehetne a reális elvárás ezekkel a rövid versenyekkel szemben, amikor a sport jellege azért jelentősen bekorlátozza, hogy milyen dolgok történhetnek.

    Egyesek szerint a sprintversenyek koncepciója egyszerűen nem kompatibilis az F1 genetikájával, és véglegesen el kellene felejteni ezek beépítését a versenyhétvégékbe. Köztudott, hogy a világbajnok Max Verstappen is pontosan ezen az állásponton van, amit az általa megnyert interlagosi sprint után is hangoztatott, miután megkérdezték tőle, hogyan tenné izgalmasabbá a formátumot.

    Norris nem tudta megnyerni a sprintet, a Mercedes is csak egy körig tűnt esélyesnek

    „Csak normál versenyhétvégéket kérnék, köszönöm. A változtatás nem érdekel.”

    A vélemények azonban erősen eltérnek a mezőnyben, szép számmal lehet találni olyanokat is, akik kitartanának a rendszer mellett. Valtteri Bottas és Charles Leclerc is tett rá utalást ezen a hétvégén, hogy jobban élvezik ezt a lebonyolítást, mint a hagyományos három unalmas szabadedzést. Lewis Hamilton felvetette a fordított rajtrácsos indulás ötletét is a 2021-es interlagosi tapasztalataira hagyatkozva, elmondása szerint ugyanis akkor élvezte legjobban a sprintet, amikor az utolsó helyről rajtolt.

    Most pedig Sergio Pérez is behúzott egy szavazatot ebbe a rubrikába, amivel pedig sokak – és nem csak a hagyománytisztelők – szerint az F1 sportértéke, komolysága szenvedne visszafordíthatatlan csorbát.

    „Ha meg akarják tartani a sprintversenyes formátumot, változtatnunk kell rajta. Én a fordított rajtrácsot javasolnám, ami érdekesebbé tenné a nézők számára. Jelenleg ugyanis szerintem nem működik, amit el szeretnénk érni, igazából semmi nem történik ezeken a versenyeken” – vélekedett a mexikói.

    Lando Norris a gyorsan elhasználódott gumik miatt nem élvezte az interlagosi sprintet, de abban is biztos, hogy ha tartósabb gumikat kapnának, akkor még kevesebb lenne az előzés.

    „Nem számít, hogy mit mondunk – nyugtázta végül. – A mi preferenciáinknak ritkán van hatása bármire is, ebben az ügyben pedig ez különösen igaz. Úgy tűnik, mindent az diktál, hogy a csapatfőnökök mit szeretnének megvalósítani.”

    Horner a szurkolók segítségét kéri, hogy megszűnjön a rossz vicc

    A csapatok és az F1 képviselői a héten egyeztettek arról, hogyan változtathatnának a sprinthétvégék formátumán, az interlagosi paddockban pedig már lehetett hallani, hogy mi lesz a legvalószínűbb döntés. Az Autosport értesülései szerint egyelőre abban látszik konszenzus, hogy megváltoztassák a hétvége eseményeinek sorrendjét. Ennek értelmében a pénteki egyetlen edzést a sprint időmérője követné a nap végén, szombat délelőtt jönne a sprintverseny, majd pedig délután, a hagyományos időben a vasárnapi futam időmérője.

    Idén a szombat teljes egészében a sprintversenyeknek van áldozva az ilyen hétvégéken, ami egyrészt összezavarja a nézőket, hiszen a vasárnapi rajtsorrendet már pénteken eldöntik, másrészt a csapatok életét is megnehezíti, hiszen már a pénteki időmérő előtt parc fermé-szabályok alá kell helyezniük az autóikat, azok beállításait pedig nem módosíthatják a hátralévő napokban. A megváltozott formátum mellett azonban a szombat délelőtti sprint és a délutáni időmérő között erre még nyílna lehetőség.

    A csapatok képviselői egyébként is úgy érzik, hogy a szigorú parc fermé-szabályok felett eljárt az idő, hiszen ma már számos más szabály is gondoskodik arról, hogy ne dolgoztassák túl a szerelőket és ne költekezzenek túl az istállók. A pénteki sajtótájékoztatón több csapatszemélyzeti tag is belengette, hogy kilátásban van a szabály észszerűsítése, így bizonyos fontos változtatások érdekében hozzányúlhatnak majd a csapatok az autóikhoz a futamok előtt is.

  • Verstappen keményen kritizálta a Las Vegas-i Nagydíjat

    Verstappen keményen kritizálta a Las Vegas-i Nagydíjat

    Max Verstappen egyáltalán nem rajong a soron következő Las Vegas-i Nagydíjért. A háromszoros világbajnok holland pilóta szerint a visszatérő futam sokkal inkább fog szólni a showról, mint a versenyzésről.

    A Forma-1 vezetői az utóbbi idősben szinte minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy 1981 után újra versenyt rendezhessenek a szerencsejáték fővárosában. A futam visszatérése alkalmából a sportág első emberei 240 millió dollár értékben vásároltak területeket Las Vegas-ban, hogy oda felépíthessék a paddockot és a bokszutcában megtalálható épületeket. Ehhez hasonló beruházásra még soha nem volt példa a száguldó cirkusz történetében.

    Az utcai versenypálya – ami a legendás kaszinók körül (Strip) lesz megtalálható – egyenesekben és derékszögű kanyarokban gazdag lesz. Ebből kifolyólag a 6.2 kilométer hosszú aszfaltcsík egyáltalán nem nyűgözte le Verstappent, aki a sprintfumatok lehordása után ezúttal sem félt megfogalmazni a kételyeit az újabb USA-ban megrendezendő verseny kapcsán.

    „Ha megnézed a pálya alaprajzát, látszódik, hogy az egyész esemény a showról fog szólni, nem pedig a versenyzésről – ismerte el a holland klasszis, aki az idei szezonban soha nem látott mértékben képes dominálni. – Engem valahogyan nem fog meg. Ez a hétvége arról fog szólni, hogy odamegyek, teszem a dolgomat, majd utazunk tovább.”

    Verstappen azt is hozzátette, hogy Las Vegas-t nem lehet Monacóhoz hasonlítani, bármennyire utcai pálya mind a két helyszín. A holland szerint Monacónak egyedülálló történelme van, és az ottani futamot mindenki meg szeretné tapasztalni élőben legalább egy alkalommal.

    Las Vegas visszatérésében az is nagy szerepet játszott, hogy a Netflixes Drive To Survive sorozatnak köszönhetően óriási mértékben megnőtt a Forma-1 népszerűsége Észak-Amerikában. Az USA Nevada államában található helyszín lesz a harmadik helyszín a száguldó cirkusz versenynaptárában Austin és Miami után, a versenyt két hét múlva tartják majd meg.

  • Leszakadt tetőszerkezetek, vezethetetlen autók – így pusztított az ítéletidő Interlagosban

    Leszakadt tetőszerkezetek, vezethetetlen autók – így pusztított az ítéletidő Interlagosban

    A versenyzőket is letaglózta, mit okozott az időjárás a környezettel és az autójuk viselkedésével az interlagosi F1-es időmérő edzésen, aminek a hirtelen beköszöntött vihar miatt idő előtt véget vetettek.

    „Éjszaka van” – állapította meg Fernando Alonso a rádióban, miután visszatért a garázsba a Q3-ban. Pedig helyi idő szerint még csak délután negyed ötnél járt az óra Sao Paulóban, ám az egyik pillanatról a másikra feketévé változó égbolt a pályára ereszkedő felhőkkel valóban ezt az érzést keltette a helyszínen tartózkodókban.

    Az időmérő első két szakasza még száraz körülmények között zajlott, a Q3-ban azonban mindenki igyekezett gyorsan megfutni első mért körét, hiszen a vihar már a levegőben lógott. Az első menetek után azonban tarthatatlanná váltak a körülmények és nem volt értelme folytatni.

    „A karrierem során sohasem tapasztaltam még ilyet. Még nem is esett, de az autót mégis rendkívül nehéz volt vezetni, egyáltalán nem volt tapadásom. Megfordult a fejemben, hogy egyszerűen visszajövök a bokszba a kör végén” – nyilatkozta Charles Leclerc, akit őszintén meglepett, hogy végül a második helyre volt jó a próbálkozása.

    Ugyanis a többi versenyző is pontosan így érezte magát az autóban. George Russell a leglassabbnak gondolta magát, és szintén a bokszba való azonnali visszatérést fontolgatta, de végül hatodik lett. Max Verstappenen még a rádióban őszinte meglepődés lett úrrá, amikor a krónikus tapadáshiánnyal teljesített köre végén mérnöke közölte vele, hogy övé a legjobb idő. A holland végül arra gyanakodott, a szintén extrém módon felerősödött és megváltozott irányú szél adhatta ezt a furcsa érzést a pilótáknak.

    „Ez egészen őrületes. Soha nem láttam még ilyen drasztikus időjárásváltozást, mint ez” – hüledezett Russell az időmérőt követő interjúk során. Ekkorra már az özönvízszerű eső is elérte a pályát, ami komoly pusztításokat is végzett.

    A szél több darabot, ponyvát is lesodort a fedett lelátók tetőszerkezetéből, a pálya környékén ténykedő egyik fotós pedig arról számolt be, hogy egy lelátó össze is rogyott az időjárási körülmények következtében. Személyi sérülésekről egyelőre nincs hír.

    A televíziós kamerák tanúsága szerint a célegyenest leszakadt ágakkal szórtra tele a vihar, így mindenképp szükség lesz a pálya feltakarítására is, mielőtt szombaton folytatódhat a pályaaktivitás Interlagosban.