Címke: Max Verstappen

  • Az FIA lépett, miután Verstappen és Alonso is előzött a bokszutcában

    Az FIA lépett, miután Verstappen és Alonso is előzött a bokszutcában

    Max Verstappen és Fernando Alonso sem nyerhet több pozíciót a bokszutcában az Abu-dzabi Nagydíj hátralévő részében. Az FIA ugyanis betiltotta azt, hogy a pilóták már a pályára hajtás előtt megelőzhessék egymást.

    A második szabadedzésen a második edzésmegszakítást követően a Mercedesek még a normál bokszutcai tempóhoz képest is lassabban közlekedtek. A Red Bull holland pilótáját ez felbőszítette, és megpróbálta megelőzni őket az egyedi bokszutcai alagútban, ami kizárólag csak Abu-dzabiban található meg. Verstappen a pontot azzal tette fel az i-re, hogy a bokszutca kijáartán még az egyik Alpine mellett is elment.

    A regnáló világbajnok manőverét nagyon sokan furcsának találták, már csak azért is, mert az előzése közben majdnem nekiment a falnak. Ez pedig újabb biztonsági problémákat szült volna, és az FIA többek között emiatt avatkozott közbe egy gyors szabálymódosítással. Az új regula értelmében tilos lesz a bokszutcában előzni.

    Verstappen nagyon türelmetlen volt, és az edzés végén elmondta, hogy szerinte ő semmi rosszat nem csinált, kizárólag a lassan haladó riválisai tehetők felelősség az eset kapcsán.

    „Mindenféleképpen haladniuk kell előre – véli az 53-szoros futamgyőztes. – Mindannyian lassan mentek, én pedig szerettem volna gyorsan kihajtani a pályára, miután nem sok idő állt a rendelkezésünkre. Még ekkor is középen haladnak, és amikor előzni próbálok, akkor pedig megpróbálnak a falba terelni, őrület.”

    Az FIA egy hivatalos közleményt is kiadott a szabálymódosítás kapcsán, és abban az állt, hogy „az egyértelmű műszaki hibát leszámítva tilos előzni a bokszutcában”.

    Verstappenen kívül még Alonso is előzött egyet a bokszban. A spanyol pilóta szintén az első újraindítást követően előzte meg az egyik lassan haladó AlphaTaurit az alagút kezdetén.

    A bokszban való lassan haladás annak köszönhető, hogy a versenyzők itt próbálnak maguknak helyet csinálni a pályán, hogy ne kerüljenek forgalomba a gyorskörükön. Az FIA emiatt Brazíliában lehetővé tette a bokszban való előzést, azonban ez sem volt a legjobb megoldás, miután a tempós kivezető szakaszon való torlódás komoly biztonsági problémákat generált.

    Hamilton: Nem lesz könnyű dolgom, de nem fogok kifogásokat keresni

  • Őrültnek tartották a visszavonuló csapatfőnököt, amiért Verstappenhez ragaszkodott

    Őrültnek tartották a visszavonuló csapatfőnököt, amiért Verstappenhez ragaszkodott

    Franz Tost egy érdekes történetet osztott meg a Grill the Grid podcastjében. Az osztrák szakvezetőt sokan őrültnek tartották, miután Max Verstappent igazolta le a Toro Rossóhoz 2015-ben.

    Verstappen – aki már 2014-ben is szerepelt két pénteki szabadedzésen a faenzai istálló versenyzőjeként – mindössze 17 éves volt, amikor bemutatkozhatott a Forma-1-ben a 2015-ös Ausztrál Nagydíjon. A holland pilóta ezzel rekordot döntött, ugyanis az addigi csúcstartó Jaime Alguersuarit is felülmúlta a fiatal életkorának köszönhetően.

    Ez ciki: Hamilton csapatában Verstappenről neveztek el egy figurát

    Az immáron háromszoros világbajnoknak nem is kellett sok idő a berobbanáshoz, és már az első szezonjában volt számos villanása. Az egyik legemlékezetesebb újonc pillanata az volt, amikor a változó körülmények között harcolt a Ferrari két világbajnokával, Sebastian Vettellel és Kimi Räikkönennel Austinban.

    A Red Bullnak nem is kellett több, és már a következő szezon elején bizalmat szavazott Verstappennek, aki a gyengén muzsikáló Danyiil Kvjat helyét vette át, és rögtön az első versenyén győzni tudott Barcelonában. A többi pedig már történelem, mivel holland kiválóság az évek alatt 3 világbajnoki címet, és 52 további futamgyőzelmet ért el, és még mindig csak 26 éves.

    Tost – akinek a soron következő Abu Dhabi Nagydíj lesz az utolsó versenye a Forma-1-ben – a Grill the Grid podcastjében részletesebben beszélt Verstappen leigazolásának a körülményeiről.

    „Max-re a hihetetlen sebessége miatt esett a választásunk – fogalmazott Tost. – Emlékszem, hogy amikor a Forma-1-be hoztuk őt, rengeteg kollégám gondolta azt rólam, hogy őrült vagyok, és miként választhattam egy olyan pilótát, akinek még szuperlicensze sem volt meg akkoriban.”

    „Nem akartam folyamatosan megvédeni az igazamat, és ezért csak annyit mondtam, hogy majd 5 év múlva térjünk vissza erre a témára, és akkor beszéljünk erről részletesebben. Már a Formula 3-ban látszódott, hogy elképesztően gyors volt. Emlékszem az egyik Norisringen történt esős futamra, ahol olyan érzés volt, mint ha Max egy száraz íven ment volna, miután 2 másodperccel gyorsabb volt mindenkinél. Ez a tette Michael Schumacherre emlékeztetett engem, aki Salzburgban csinálta meg ugyanezt a Formula 4-ben, csak ő 3 másodperccel volt gyorsabb a komplett mezőnyhöz képest.”

    Tost emellett azt is megjegyezte, hogy a 16 éves Verstappen már az első Forma-1-es tesztje során képes volt alkalmazkodni a Toro Rosso versenyautójához.

    „Azonnal otthon érezte magát a volán mögött – folytatta az idei szezon végén visszavonuló csapatfőnök. – A fékekhez, a sebességhez, egyszerűen mindenhez képes volt rögtön alkalmazkodni. Más versenyzőknek 10, 20, de akár 100 kör is szükséges volt ehhez, de Max már egyetlen kör után uralt mindent, és kézben tartotta a dolgokat.”

    Verstappen 60 éves rekordot is megdöntött a Las Vegas-i Nagydíjon

  • Hamilton kémkedik a Mercedesnek, de kérdés, hogy mennyire hasznos mindez

    Hamilton kémkedik a Mercedesnek, de kérdés, hogy mennyire hasznos mindez

    Lewis Hamilton érdekes részletet árult el arról, hogy miként próbálja segíteni a Mercedest abban, hogy ismét győztes autót építsen. A hétszeres világbajnok az aerodinamikai részlegnek igyekszik felhívni a figyelmét különböző részletekre, miközben a szimulátort például saját bevallása szerint nem kedveli.

    Nagy rá az esély, hogy Lewis Hamilton zsinórban a második nyeretlen szezont zárja a Forma-1-ben, miközben a Mercedesszel 2011 óta először fordulhat elő, hogy nem nyer az adott évben. A hétszeres világbajnok nemrég pesszimistán nyilatkozott arról, hogy az elkövetkező években utolérhetik-e a Red Bullt, de ettől még persze mindent megtesz annak érdekében, hogy segítsen, ahol csak tud.

    Kínos baki a Red Bull kistestvérétől, ilyen banális véletlenen is nagyot bukhat valaki a Forma-1-ben

    A Las Vegas-i Nagydíjon például arról beszélt a Channel 4-nak, hogy nemrég a konstruktőri 8. helyen álló AlphaTauri padlólemezét fotózta le, mert olyasmit látott, ami felkeltette a figyelmét, majd a képet továbbította Jarrod Murphy aerodinamikai főnöknek.

    „Jó, hogy egyértelműen előreléptünk ezzel az autóval, úgyhogy szurkolok a telet illetően. Kapcsolatban vagyok az aerodinamikai főnökünkkel, és minden héten ráírok, hogy »Miként mennek a dolgok és mit próbáltatok ki, hol fejlődtünk, kipróbáltátok-e már ezt vagy azt?« Fotókat készítek minden autóról. A minap láttam az AlphaTauri alját, majd visszamentem a csapathoz és azt mondtam, »Hé, vannak ezek az izék az autójuk alján.« Tudják, csak próbálsz megtalálni mindent, amit továbbadhatsz, [de] ők a legtöbb dolgot már így is tudják.”

    A szimulátor nem a kedvence

    Abba nagyon nehéz belelátni, hogy melyik versenyző mennyi munkát tesz bele az autó jobbá tételébe a pályán kívül, de azért a csapattagok és pilóták elmondása alapján kirajzolódik egy bizonyos kép. Sebastian Vettel például híres volt arról, hogy mérnöki szemmel nézve is hihetetlenül aprólékos és hosszúra nyúló megbeszéléseket tartott, míg például az őt az Aston Martinnál leváltó Fernando Alonso ennél sokkal szűkszavúbban és lényegre törőbben adja a csapat tudtára, hogy mire van szüksége.

    Mick Schumacher, Mercedes, szimulátor
    A Mercedes szimulátorában Mick Schumacher, az istálló harmadik számú- és tesztpilótája tölti el a legtöbb időt / Fotó: Mercedes AMG Petronas Formula 1 Team

    Lewis Hamiltonról pedig az köztudott, hogy nem igazán híve a szimulátorozásnak, miként például Michael Schumacher sem tudott szimulátorozni a mercedeses évei alatt, de ő azért, mert rosszul lett a berendezésben. A britek hétszeres világbajnoka 2021-ben azt nyilatkozta a Motorsport Weeknek, hogy „Szinte soha nem szimulátorozom, vagy csak talán úgy évi 20 kört. Nem érdekel a szimulátor.”

    Azóta valamelyest vélhetően változott a helyzet, mert a Mercedes már a 2021-es szezon során is több alkalommal a szimulátorba parancsolta Hamiltont, aki időnként most is tölt fel olyan képet a közösségi oldalaira, amely szimulátorozás közben ábrázolja.

    Verstappen világbajnokként sem kerüli a szimulátort

    Ezzel szemben a szabadidejében otthoni – az F1-es csapatokénál természetesen kevésbé fejlett – szimulátorán rengeteget versenyző Max Verstappen nagyon fontosnak tartja, hogy minél több időt töltsön a Red Bull Milton Keynes-ben található szimulátorában. „A mi szimulátorunk a mezőny legjobbja. Azok a napok nagyon hosszúak, de kétségkívül kifizetődnek. Azt sem szeretem, hogy tesztpilóta vezessen a szimulátorban, mint más csapatokban. Én akarom csinálni ezt, mert mindenkinek más a vezetési stílusa” – mondta még az idén januárban.

    Verstappen nem földi halandó – bizarr dolgot árult el róla az egyik csapattársa

    Hogy Verstappen a felkészülés mennyire fontos részének tartja a szimulátorozást, azt David Croft, a Sky Sports kommentátora támasztotta alá az alábbi történettel a Las Vegas-i Nagydíj közvetítésének végén:

    „Austinban beszélgettem egy kicsit Max-szal és kérdeztem tőle, hogy mi a programja az elkövetkező hetekre. Mondta, hogy ide meg oda megy, mire én felvetettem, hogy lesz ideje egy kicsit pihenni a Brazil és a Las Vegas-i Nagydíj között, mire ő: »Nem, megyek vissza Milton Keynes-be néhány napot szimulátorozni.« »Miért? Már világbajnok vagy«, mondtam neki, mire azt válaszolta, hogy »Ostoroznám magam, ha nem tenném meg, nem raknám bele a szükséges erőfeszítést, majd idejönnék Vegasba és nem nyernék.« Ez az a fajta elkötelezettség, ami bajnokká tesz.”

  • Apjának sem tetszett Verstappen viselkedése, és Hamilton is beszólt neki

    Apjának sem tetszett Verstappen viselkedése, és Hamilton is beszólt neki

    Jos Verstappen nyíltan, Lewis Hamilton pedig burkoltan jelezte Max Verstappennek, hogy nem kellene folyamatosan kritizálnia a Las Vegas-i Nagydíjat. A háromszoros világbajnok végül vissza is vett.

    Max Verstappen látványosan visszavett a Las Vegas-i Nagydíj utolsó napjára, és már semmilyen módon nem kritizálta a kaszinóvárosban rendezett F1-es versenyt. Előtte viszont naponta akár többször is kőkeményen beleszállt a futamot több mint 500 millió dollárból rendező Forma-1-be, szavait pedig még apja, Jos Verstappen is túlzásnak érezte. És alighanem így volt ezzel a vegasi futamról végig a lehető legpozitívabban nyilatkozó Lewis Hamilton is, ugyanis a verseny után odaszúrt Verstappennek.

    „Nem tudom, mennyire volt látványos az embereknek [a verseny], de annyi előzés volt; olyan volt, mint Baku, csak jobb. Igazán nem számítottam rá, hogy ennyire nagyszerű lesz a pálya – nyilatkozta a 7. helyen záró hétszeres világbajnok, majd név nélkül is félreérthetetlen célzást tett Verstappen kritikaözönére. – Mindazok esetében, akik annyira negatívak voltak a hétvégével kapcsolatban, mondván »ez az egész a show-ról szól és bla, bla, bla«, szerintem Vegas bizonyította, hogy tévedtek.”

    Hamilton teljesen mást gondol a Las Vegas-i pályáról, mint Verstappen

    Verstappen erre a konkrét kijelentésre nem reagált, de mivel Hamilton a hétvége korábbi részében is hangoztatta, hogy neki mennyire tetszik ez az egész, a holland már korábban burkolt, de ettől még teljesen egyértelmű üzenetet küldött neki, amikor arról kérdezték, vannak-e még olyan pilóták a mezőnyben, akik osztják a Las Vegas-i Nagydíjról alkotott nem túl hízelgő véleményét. „Néhányan igen, míg mások szerintem szórakoztatónak találták, hogy az ellenkezőjét mondják annak, amit én mondok. Nem fogok neveket említeni, de igen…”

    Verstappennek úgy általában mindennel baja volt

    A Red Bull világbajnoka már korábban is többször kritizálta a vegasi versenyt, mondván csak a show, és nem a sport miatt jöhetett létre, de amint megérkezett a helyszínre, úgy tűnhetett, hogy folyamatosan csak a negatívumokat sorolja. Ez természetesen nagyrészt amiatt volt, mert folyamatosan erről kérdezték, ő pedig kendőzetlen őszinteséggel mondta el a véleményét.

    Röviden összefoglalva: szerdán kezdett azzal, hogy kijelentette, a megnyitó ceremónián „csak álltunk ott és úgy néztünk ki, mint a bohócok”. Ezután a pályáról közölte, hogy lényegében bármikor jobbat tudna rajzolni, ha adnának neki egy A4-es papírt, később pedig Monacóhoz hasonlítva azt azzal a hasonlattal állt elő, hogy a monacói aszfaltcsík a Bajnokok Ligájának, míg a vegasi az angol ötödosztálynak felel meg.

    Verstappen továbbra sem finomkodik, a vegasi időmérő után is kíméletlen őszinteséggel kritizálta az F1-et

    Természetesen a csütörtöki blamáról is megvolt a véleménye, és amikor a De Telegraaf újságírója megemlítette neki, hogy a pénzükért mindössze 8 percnyi F1-et kapó, a két és fél órával eltolt második szabadedzés előtt hazaküldött nézők 200 dolláros, a csapatok termékeire elkölthető kupont kaptak, közölte, hogy „Ha én szurkoló lennék, az egész helyet romba dönteném.”

    Mondjuk lehet, hogy ha megtehetné, versenyzőként is megtenné, hiszen szerinte a Las Vegas-i Nagydíj 99%-ban szól a show-ról és csak 1%-ban a sportról. Ellenben az azzal egyidőben rendezett makaói F3-as hétvégével, amelyen GT-futamot is rendeztek, Raffaele Marciello, a Mercedes versenyzője pedig kiírta az X-re, hogy „F1-rajongók, ne legyetek szomorúak, egy óra múlva megnézhetitek a makaói időmérőnket, ez sokkal jobb.” Verstappen természetesen likeolta a bejegyzést.

    A leginkább pedig alighanem az időmérő edzés után sajtótájékoztatón fejtette ki, hogy miért is ellenzi a vegasi és az ahhoz hasonló rongyrázós versenyeket.

    „Amikor kisgyerek voltam, minden az azáltal a sport által kiváltott érzelmekről szólt, amibe beleszerettem, és nem az azt körülvevő show-ról. Igazi versenyzőként ennek nem kellene számítania. Egy Forma-1-es autó egy utcai pályán nem kel igazán életre, nem olyan izgalmas. Szerintem ez az egész inkább a valódi pályákról szól. Amikor elmész Spába, Monzába és ezekre a helyekre, rengeteg benned az érzelem és a szenvedély. Látni a szurkolókat ott elképesztő. Amikor ezeken a pályákon autóba ülök, fel vagyok tüzelve. Imádok vezetni ezeken a helyszíneken.”

    Verstappen szüntelenül kritizál, amivel egyértelműen nem tesz az F1 vezérének kedvére

    „Megértem, hogy a szurkolóknak talán szüksége van arra, hogy tudjanak csinálni valamit a pálya körül. De szerintem fontosabb, hogy megértessék velük, hogy mit csinálunk mi ebben a sportágban. A legtöbben csak azért jönnek [Vegasba], hogy bulizzanak, igyanak, megnézzenek egy DJ-t vagy valamilyen előadást. Ezt a világon bárhol megtehetem. Elmehetek Ibizára és teljesen elázhatok, miközben jól szórakozom. De most ez történik a versenyhétvégéken.”

    „Az emberek idejönnek és minek lesznek a szurkolói? Látni akarják esetleg a kedvenc előadójukat, isznak néhányat a haverjaikkal és eltöltenek egy őrült estét. De azt valójában nem értik, hogy mi mit csinálunk és mit teszünk kockára a teljesítményért.”

    Az apja szerint is messzire ment

    Sok szurkoló kitörő örömmel fogadta Verstappen szavait, mondván üdítő, hogy a sportág aktuális világbajnoka és egyik legnagyobb sztárja ilyen őszinteséggel nyilatkozik, az F1 vezetése ugyanakkor biztos, hogy a fogát szívta, amiért új koronaékszerüket úton-útfélen kritizálja a holland. Elképzelhető, hogy ezt szóvá is tették neki, hiszen Verstappen a verseny után már egy rossz szót sem mondott a Las Vegas-i Nagydíjra, de az is lehet, hogy apja szavai hatottak rá. Jos Verstappen ugyanis szemtől szembe megmondta a fiának, hogy kicsit azért visszavehetne.

    „Úgy vélem, kimondhatja, amit gondol, de ebben az esetben lehetett volna finomabb. Ezt meg is mondtam neki. Olykor szüksége is van rá [hogy megmondja ezt neki valaki]. Úgy vélem, sok embernek ilyenkorra kezd lemerülni az akkumulátora, de Max szeret versenyezni, ez most is látszott. Megértem a véleményét, de nem rúghatsz bele vaktában mindenbe” – idézi Jos-t a De Telegraaf.

  • A felügyelők kedveztek Verstappennek a Leclerc leszorításáért kapott büntetéssel?

    A felügyelők kedveztek Verstappennek a Leclerc leszorításáért kapott büntetéssel?

    Nincs harag Charles Leclerc és Max Verstappen között a Las Vegas-i Nagydíj első kanyarjában történtek miatt, de a Ferrari monacói pilótája szerint ilyen helyzetekben a felügyelőknek nem 5 másodperces büntetést kellene adnia.

    Noha nem ezen múlt a Las Vegas-i Nagydíj végkimenetele, Max Verstappen és Charles Leclerc rajt utáni összecsapása a verseny után is szolgáltatott beszédtémát. A második helyről induló holland pilóta a belső íven támadta a Ferrari versenyzőjét az első kanyarban, majd elfékezte magát, és leszorította a pályáról a monacóit, miközben ő maga is kifutott a bukótérbe. A felügyelők utólag 5 másodpercre büntették Verstappent, amit ő a rádióban cinikusan fogadott, utólag viszont már úgy vélte, megérdemelte a büntetést.

    „Jól rajtoltam, de aztán elég későn fékeztünk, én pedig kicsit a koszos részre kerültem a belső íven. Ezen a pályán amint egy kicsit letérsz az ideális ívről, nagyon alacsony a tapadás, és itt is ez történt. Fékeztem, és nem volt tapadás. Nem akartam Charles-t leszorítani a pályáról, de nem tudtam lelassítani, és négy keréken szélesre csúsztam. Ezért kellett mindkettőnknek szélesre futnia” – ecsetelte Verstappen a verseny utáni sajtótájékoztatón.

    Max Verstappen, Red Bull, Charles Leclerc, Ferrari, George Russell, Mercedes, Las Vegas, rajt
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Az ember ilyenkor tele van adrenalinnal, és nem örültem a [felügyelői] döntésnek. De visszanézve valószínűleg helyes döntés volt. Az 5 másodperces büntetéssel egyértelműen kicsit nehezebb volt visszazárkózni az élre” – jelentette ki.

    Leclerc elfogadta Verstappen korábban neki adott magyarázatát, de úgy vélte, azzal jobban járt volna, ha a holland visszaadja neki a pozíciót.

    „Max már elmagyarázta, hogy mi történt. Nyilván a határon volt, illetve azon túl, úgyhogy megérdemelt az 5 másodperces büntetés. Szoros volt. Próbáltam megtartani a helyezésemet, de nagyon alacsony volt a tapadás, de ez ilyen. Megbüntették, megfizette az árát, és szerintem ez volt a helyes büntetés. De szerintem az ilyen helyzetekben jobb lenne, ha az FIA a pozíció visszaadására kérné a vétkest, mert elég nagy előnyt jelent gumikezelési szempontból, ha szabad előtted a pálya. De igen, ez van.”

    Max Verstappen, Red Bull, Charles Leclerc, Ferrari, Las Vegas
    Leclerc úgy érezte, Verstappen jól járt azzal, hogy elöl maradhatott / Fotó: Chris Graythen/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Verstappent ekkor megkérdezték, hogy szerinte is jobban járt-e az 5 másodperccel, de nem tudott egyértelműen állást foglalni. „Nem tudom, hogy végül melyik a jobb. Letöltöttem a büntetést, nem? Úgyhogy ez bizonyos szempontból nem számít. Ha 5 másodperccel visszaesel, akkor is veszítesz, szóval végső soron szerintem eléggé hasonló [az 5 másodperc és az elengedés].”

    A sajtótájékoztató későbbi részében felvetették a párosnak, hogy rendszerint kedélyesen elbeszélgetnek a versenyek után (miközben gyerekkorukban nagyon nem szívlelték egymást), és megkérdezték, hogy ez annak a jele-e, hogy egyre szorosabb közöttük a kötelék.

    „Elmagyaráztam Charles-nak, hogy mi történt, ami pedig a történtek átbeszélését illeti, ez természetesen jön. Már a gokartos években is megbeszéltük, úgyhogy ez jó, különösen, ha szórakoztató versenyen vagyunk túl, és volt néhány csatánk. Mindig van miről beszélni” – mondta Verstappen, mire Leclerc hozzátette, hogy „Igen, pontosan. Noha a megbeszélések régen kicsit feszültebbek voltak.”

    „Most már kicsit nyugodtabbak vagyunk, és nyilván együtt nőttünk fel – mondta Verstappen. – Nagyon-nagyon jól ismerem Maxot versenyzőként. És igen, tudtam, hogy meg fogja próbálni. Max megnyerte a világbajnoki címet, a Red Bull a konstruktőri címet, és ő is tudja, hogy meg fogja próbálni, és mindent belead az első kanyarban, úgyhogy én is tudtam. Kicsit hagytam benne, mert nekem több volt a veszítenivalóm, különösen a Mercedesszel zajló konstruktőri párharc miatt. De szórakoztató volt, és beszéltünk róla, ő elmagyarázta a helyzetet, úgyhogy minden rendben.”

  • Ez ciki: Hamilton csapatában Verstappenről neveztek el egy figurát

    Ez ciki: Hamilton csapatában Verstappenről neveztek el egy figurát

    A Denver Broncosnál nem voltak tekintettel rá, hogy az egyik csapattulajdonos Lewis Hamilton, inkább Max Verstappenről nevezték el az egyik támadójáték-kombinációt.

    Hamilton tavaly lépett be a Denver Broncos NFL-csapat tulajdonosai közé, amely a vasárnap esti Minnesota Vikings elleni mérkőzésen az egyik támadásnál egy „Max Verstappen” nevű támadójátékot alkalmazott.

    A Denver irányítója, Russell Wilson (igen, hab a tortán, hogy Hamilton mercedeses csapattársát George Russellnek hívják) a labda elindítása előtt jól hallhatóan kiabálta csapattársainak a játék fedőnevét, ami végül sikeres passzal zárult. (A Verstappen talán az elkapók „vertical” nevű, hosszú előre szaladást jelentő útvonalára lehetett egy kód, vagy a Max vonatkozhatott a „maximális védelem” rövidítésére, ami az irányító minél több támadójátékossal való védelmét jelenti.)

    A játék végén nem jött (szabálytalanságot jelző) sárga zászló és a játékvezetők sem vizsgálták az esetet. A meccset a Denver nyerte 21:20-ra. Egyébként nem szokatlan, hogy az NFL csapatai ismert emberek nevével kódolnak kombinációkat, többek között volt már eset LeBron James-re, vagy a sportvilágon kívülről például Taylor Swiftre, de egyéb cifraságok is elő szoktak fordulni.

  • Verstappen és a kórházból kiengedett Norris is nightclubban múlatta az időt Las Vegasban

    Verstappen és a kórházból kiengedett Norris is nightclubban múlatta az időt Las Vegasban

    A Las Vegas-i Nagydíjat mindenkinél többet és élesebben bíráló Max Verstappen két barátjával nightclubban tűnt fel a futam után.

    Max Verstappen a versenyhétvége során megállás nélkül kritizálta az első Las Vegas-i Nagydíjat, és a pálya kialakításától kezdve a szervező F1-en át senkit sem kímélt. Azt ugyanakkor meg kell hagyni, hogy a holland pilóta a kritikaáradat közben hozzátette: Las Vegasszal semmi baja, sőt, nagyon szereti, csak egyszerűen nem versenyezni akar itt.

    Nos, idei 18. futamgyőzelme után be is bizonyította ezt, hiszen a holland sztár DJ Martin Garrix, valamint a versenyen hatalmasat eső, elővigyázatosságból kórházba szállított Lando Norris társaságában vasárnap hajnali 4-kor az Omnia Nightclub at Caesars Palace nevű szórakozóhelyen tűnt fel, számolt be róla a Las Vegas Review Journal.

    Verstappen továbbra sem finomkodik, a vegasi időmérő után is kíméletlen őszinteséggel kritizálta az F1-et

    Verstappen egyébként a futam után már nem szállt bele páros lábbal a vegasi versenybe, noha a showelemek ekkor is késztethették volna erre, hiszen a megszokottaktól eltérően nem a bokszutcában adott interjút az első három helyezett, hanem egy Rolls Royce Phantommal elfuvarozták őket a Belaggio Hotel elé, majd utána vissza az eredményhirdetésre. A holland pilóta azért arra nem vetemedett, hogy a körítésről beszéljen, de azt elismerte, hogy az általa korábban lesajnált pályán szórakoztató versenyt futottak.

    Max Verstappen, Red Bull, Las Vegas
    Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Nos, mindig is arra számítottam, hogy jó verseny lesz, mindössze annyit, mint azt korábban is mondtam, hogy négy hosszú egyenesből és lassú kanyarokból áll a pálya, úgyhogy nem veszítesz sok leszorítóerőt. Ezzel soha nem volt gond, és igen, a mai nap szórakoztató volt. Ez az egyetlen, amit mondani akarok róla, hogy szerintem szórakoztató volt, remélem, mindenki élvezte. A DRS-hatás erős volt, de jó értelemben, szórakoztatóvá tette a versenyzést. Christian [Horner] a végén belekényszerített, úgyhogy nem hagyhattam lógva őket, énekelnem kellett. De az biztos, hogy leckéket kell vennem, időpontot kell foglalnom Gerinél (Horner felesége, az egykori Spice Girls-tag Geri Halliwell, aki ma már Geri Horner – a szerk.)”

  • Verstappen 60 éves rekordot is megdöntött a Las Vegas-i Nagydíjon

    Verstappen 60 éves rekordot is megdöntött a Las Vegas-i Nagydíjon

    A Las Vegas-i Nagydíjon elért győzelmükkel Max Verstappen és a Red Bull is újabb rekordot tudhat magáénak, miközben a holland pilóta a sportág történetének egyik legjobb pilótája, Jim Clark csúcsát is átadta a múltnak.

    Egy kanyaron múlt, hogy ne tökéletes eredménnyel, azaz kettős győzelemmel záruljon az első Las Vegas-i Nagydíj a Red Bullnak, de így is legfeljebb Sergio Pérez utolsó pillanatban elbukott második helye miatt bosszankodhat az energiaitalos csapat. Az a csapat, amelynek ez volt a 20. győzelme az idén, amivel megdöntötte a Mercedes 2016-os, 19 versenyes győzelmi rekordját, és immár egyedüliként áll az egy szezonban aratott legtöbb győzelmet számláló lista élén.

    Az idei 18. győzelmét szerző Max Verstappen eközben saját, két héttel korábbi csúcsát adta át a múltnak, ami az egy idényen belül aratott sikereket illeti, illetve utolérte az örökranglistán 53 futamgyőzelemmel álló Sebastian Vettelt, azaz már csak Lewis Hamilton és Michael Schumacher van előtte. A háromszoros világbajnok emellett Jim Clark 1963-as csúcsát is megdöntötte. A kétszeres világbajnok skót pilóta abban az évben 708 versenykörből 506-ot töltött az élen, ami 71,47%-os aránynak felel meg. Verstappen jelenleg 951 körnél jár az idei 1325-ből, ami 71,77%-os arány, és ha az Abu-dzabi Nagydíj 58 köréből egyet sem fog az élen zárni, akkor sem esik Clark mögé.

    Embed from Getty Images

    Jim Clark az 1963-as Brit Nagydíjon 

    A Red Bull számára ugyanakkor alighanem nem a fentebb felsorolt rekordok a legfontosabbak, hanem az, hogy Las Vegasban bebiztosították az egyéni összetett második helyét, azaz történetük során először mindent visznek, tehát a két világbajnoki cím mellett az egyéni pontverseny második helyén is az ő versenyzőjük zár.

  • Verstappen már várja a visszatérést Vegasba, Hamilton hálás a jó versenyért

    Verstappen már várja a visszatérést Vegasba, Hamilton hálás a jó versenyért

    A verseny után Max Verstappen nem zengett ódákat róla, de legalább már nem támadta az F1 új Las Vegas-i pályáját, Lewis Hamilton pedig örül, hogy a helyszín látványos csatákkal cáfolt rá a bírálatokra.

    Hamilton azon pilóták közé tartozott, akik előre megpróbálták védeni a kritikáktól az új helyszínt, és szerinte a sok előzéssel, fordulattal tarkított nagydíj csattanós választ adott a fanyalgóknak.

    „Hálás vagyok, hogy ilyen jól alakult a verseny. Rengeteg előzés történt, jobb volt, mint például a bakui pálya. Nem számítottam rá, hogy ilyen kiváló lesz a pálya, de körről körre jobban tetszett. Sok negatív észrevétel érkezett a hétvége előtt, hogy csak a show számít, blabla, de Vegas szerintem rácáfolt” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.

    A hivatalos interjúk során David Coulthard riporterként érezhetően megpróbált minél több kedves szót kicsalni a győztes Verstappenből, és mérsékelt sikerként könyvelhető el, hogy a holland nem beszélt negatívan az új versenyhelyszínről, mint az elmúlt napokban.

    „Szórakoztató volt – felelte, amikor Coulthard annak megerősítésére célzott, hogy sikeresnek bizonyult a pálya. – A DRS is segített, hogy jó legyen a verseny. Ezen a burkolaton csekély volt a gumikopás, keményen lehetett nyomni a gázt. Ahogy mondtam, jól szórakoztam. Nagyszerű volt a közönség, remélem, élvezték, és várom, hogy jövőre visszatérjek hasonló eredménnyel.”

    Más versenyzők is kiemelték, hogy szerintük jó volt az első verseny a Las Vegas-i Stripen.

    Verstappen tovább kritizálta Las Vegas-t: Megmondtam, hogy ez lesz

  • Leclerc elvesztette az 1. helyet, mégis élvezte a versenyt

    Leclerc elvesztette az 1. helyet, mégis élvezte a versenyt

    A Las Vegas-i Nagydíjat Max Verstappen nyerte Charles Leclerc és Sergio Pérez előtt, de a Red Bull mindkét pilótája nehézségekkel szembesült.

    Verstappen ezúttal nem épp háborítatlanul győzött, hiszen a pole-ból induló Leclerc-t szabálytalan manőverrel előzte meg, és a kerékcserénél letöltött büntetéssel pozíciókat vesztett, így több riválisán át kellett hámoznia magát, mire a táv végén újra elfoglalta az 1. pozíciót.

    „Kemény menet volt. Próbáltam előzni a rajtnál, mindketten későn fékeztünk, de elfogyott a tapadásom és szélesen fordultam, ezért büntetést kaptam. Ez természetesen hátrányt okozott – nyilatkozta, kiemelve a DRS hatékonyságát is. – Szerintem jó verseny volt, egyértelműen remekül szórakoztam.”

    A 2. helyért Leclerc és Pérez harcolt a Las Vegas-i Nagydíjon,  a csatából az utolsó kanyarnál a ferraris jött ki győztesen, aki annak ellenére is láthatóan örült, hogy akár nyerhetett is volna.

    Nem úszta meg az F1: a nézők beperelték őket a Las Vegas-i Nagydíjon történtek miatt

    „Nagyon élveztem a futamot. Természetesen szomorú vagyok, amiért csak második lettem, de ez volt a legtöbb, amit elérhettem – ismerte el. – Összességében nagyon erősen teljesítettünk, a biztonsági autóval kicsit pechünk volt. Nem mentem ki a bokszba, mert nem tudtuk, mit fognak lépnie a többiek, és inkább a pályán elfoglalt pozíciót részesítettük előnyben, az 1. helyet.”

    „Az idősebb gumin így nehéz volt a verseny vége. Második lettem, sok csatával, élveztem.”

    Pérez napja vegyesen alakult. „Nehéz verseny volt. Az elején megsérült az első szárnyam, lényegében a mezőny végére estem vissza, onnan kellett egyesével előre lépkednem. Az első etapban erős tempót mentem, újra meccsbe kerültem, és a biztonsági autó visszahozott a küzdelembe az élmezőnyben” – mondta.

    „Megelőztem Charles-t, de nem tudtam elszakadni tőle, mert hozzá képest nagyobb hátsó szárnnyal mentem, így a végsebességem alacsonyabb volt. Max mindkettőnket megelőzött, aztán Charles is – utóbbit visszaelőzte, de a végén a ferraris nevetett, akinek a támadását nem várta az utolsó kanyarban. – Nem számítottam rá, 0,7 másodperccel előtte haladtam, de a féktávon mellém ért, szépen csinálta.”