Címke: Max Verstappen

  • Villeneuve nem ért egyet Hamilton vészjósló gondolatával: Ez így nem dominancia

    Villeneuve nem ért egyet Hamilton vészjósló gondolatával: Ez így nem dominancia

    Jacques Villeneuve szerint nincs olyan drámai helyzetben a mezőny, mint ahogy azt korábban Lewis Hamilton elmondta.

    A Red Bull idén 21 győzelemmel biztosította be a konstruktőri bajnoki címet, míg Max Verstappen 19 alkalommal állhatott fel a dobogó tetejére. A riválisaik ugyan a szezon során fejlődtek, ám a Bikák utolérésére szőtt terveik nem feltétlenül váltak be. Egyedül Szingapúrban találtak fogást az osztrák csapaton, ugyanis a városállamban Carlos Sainz, Lando Norris és Lewis Hamilton pezsgőzhetett.

    Az utolsó futam után a hétszeres világbajnok arról beszélt, jövőre sem lehet majd utolérni a Red Bullt, mivel a csapat szinte alig fejlesztett, míg a többiek jelentős módosításokat is végrehajtottak az autóikon. A brit pilóta attól fél, még rengeteg tartalék van az osztrák istállóban, ezért 2024-ben is egyértelmű lesz, kihez kerül majd év végén a trófea.

    Az elkeseredett Hamilton megjósolta, meddig tarthat még a Red Bull-uralom

    Ugyanakkor 1997 világbajnoka szerint nem ilyen drasztikus a helyzet. A kanadai ex-versenyző rámutatott arra, hogy az időmérőkön az utóbbi időkben nem feltétlenül a Red Bull volt az etalon, a Ferrari versenyzői olykor a háromszoros világbajnok elé kerültek. Ha télen sikerül tovább fejlődniük az üldözőknek, akkor akár közel kerülhetnek a regnáló bajnokhoz.

    „A Red Bullnak már nincs akkora előnye. Mikor megszerezték a rajtelsőséget, csak egy tized, fél tized volt a különbség, nagyon közel vannak a többiek. Ez így nem akkora dominancia. Nem a Mercedes éveit tükrözi, mikor mindenkire egy másodpercet vertek. Akkor ez megfelelt és nem volt ekkora probléma. Max jelenti a különbséget, ő egész nap ezen pörög. Soha nem fárad el. Kiszáll az autóból és utána már újra a versenyzésen jár az esze. Ha mindenki úgy koncentrálna ahogy Max, akkor az ő szintjén lennének” – nyilatkozta Villeneuve.

  • A korábbi csapatfőnök „aggasztó híreket” közölt a Red Bull-lal kapcsolatban

    A korábbi csapatfőnök „aggasztó híreket” közölt a Red Bull-lal kapcsolatban

    Giancarlo Minardi, korábbi csapatfőnök elmondta, olyan híreket hallott az Egyesült Királyságból, ami aggodalommal töltheti el a rajongókat.

    A Red Bull idén 21 alkalommal vehette át a konstruktőrnek járó díjat a versenyek után. 19-szer Max Verstappen állt a dobogó tetején, míg Sergio Péreznek kétszer szólt idén a himnusz. Csupán csak Szingapúrban maradtak le a pódiumról, ott ugyanis Carlos Sainz ünnepelhetett Lando Norrisszal és Lewis Hamiltonnal.

    Ám a fejlesztési verseny során a McLaren, a Ferrari és a Mercedes is nagyot ugrott, így sokan abban reménykedtek, hogy a Red Bullhoz is közelebb kerülhetnek a kihívók a tél folyamán.

    Ám Minardi úgy nyilatkozott az olasz médiának, hogy az osztrák csapat jövőre még erősebb lesz:

    „Mindenki azt mondja, hogy még jobbak lesznek. Viszont én még várnék ezzel a kijelentéssel. Olyan előnyük van ebben a pillanatban, amit szerintem nehéz áthidalni. Ugyanakkor az idei versenyeket elemezve az a benyomásom, hogy Verstappen nem mutatta meg a képességei legjavát. Ez nem sok reményt adhat a számunkra. Angliából olyan híreket kaptam, hogy az autók jövőre még jobb lesz” – nyilatkozta az olasz vezető a La Gazzetta dello Sportnak.

  • Így ünnepelték Verstappen bajnoki címét a Red Bullnál – galéria

    Így ünnepelték Verstappen bajnoki címét a Red Bullnál – galéria

    A Red Bull a főhadiszállásán, Milton Keynes-ben fogadta Max Verstappent és Sergio Pérezt, hogy megünnepelje a holland versenyző harmadik F1-es vb-címét, valamint a csapat konstruktőri elsőségét.

  • Briatore tart attól, hogy jövőre is egyhangú lesz a bajnokság

    Briatore tart attól, hogy jövőre is egyhangú lesz a bajnokság

    Flavio Briatore szerint minden esély meg van arra, hogy Max Verstappen és a Red Bull egyhangúvá varázsolja a 2024-es bajnokságot is.

    A holland versenyző 19, míg a csapat 21 győzelemmel zárta az idei idény mérlegét. Rekordokat döntve és szinte senkitől sem zavartatva masíroztak az újabb bajnoki címek felé, míg a többiek egy „külön bajnokságban” érezhették magukat. A Mercedes és a Ferrari, valamint az Aston Martin és a McLaren küzdött hol egymással, hol önmagával, ám a Bikákat csak egy alkalommal sikerült legyűrniük vasárnap. Szingapúrban Carlos Sainz szerezte meg a győzelmet, így megtörte az osztrák csapat sormintáját.

    Az egykori csapatfőnök abban reménykedik, hogy legalább a Ferrari képes lesz jövőre beleszólni a bajnokságba.

    „Reménykednünk kell abban, hogy a Ferrari javít ezen a télen, és valóban versenyképesebbek lesznek. Minden olasz nevében remélem, hogy legalább jobbak lesznek, mert bajnokságot nyerni nagyon nehéz lesz” – nyilatkozta Briatore.

    Az olasz vezető hozzátette, a vörösök anno Jean Todt irányítása alatt felvirágoztak, így reméli, hogy a szintén francia Frederic Vasseur is jó hatással lesz az alakulatra. Ugyanakkor a sikert sikerre halmozó Red Bull és Max Verstappen előtt megemli a kalapját.

    „Megérdemlik. A csapat rendkívül erős, míg Verstappen nem csinál semmi rosszat. Ő egy rendkívüli versenyző. Max tényleg eggyé vált az autójával, míg Sergio Pérez ugyanazzal a technikával látjuk mit csinál. Látszik a különbség, Max rendkívüli dolgokat művel. Ám sajnos egy kicsit tönkretette a bajnokságot ezzel. Remélem, jövőre izgalmasabb lesz, máskülönben az a szezon sem lesz túl szórakoztató” – tette hozzá Briatore.

  • Alonso érti Verstappen problémáját: Ez szívja le az energiámat, nem a versenyzés

    Alonso érti Verstappen problémáját: Ez szívja le az energiámat, nem a versenyzés

    Fernando Alonso meg tudja érteni, miért nem akar Max Verstappen még 40 évesen is a Forma-1-ben versenyezni.

    A holland pilóta már évek óta mondogatja, hogy a negyedik x-en túl már nem feltétlenül akar a száguldó cirkusz tagja lenni. Jelenlegi szerződése 2028 végén jár le, ám a hosszabbításba már nem biztos, hogy belemegy a versenyző. A háromszoros világbajnok kihangsúlyozta, ha nem kap versenyképes autót, akkor könnyeben lép a távozás útjára. Verstappen más versenysorozatokban is kiakarja próbálni magát, valamint családjától sem szeretne ennyit távol lenni. Jövőre már 24 versenyre utazik a mezőny, és a jövőben akár ez a szám még növekedhet.

    Mindaddig Alonso még 42 évesen is elszánt, és esze ágában sincs jelenleg szögre akasztani a sisakot.

    „Sokszor mondtam már, még 2018 előtt is, hogy nem azért fogom abbahagyni a versenyzést, mert nem érzem magam motiváltnak, vagy lassú leszek. Ha egy nap már nem lesz meg a sebességem, az észrevehető lesz. Nem leszek elégedett a teljesítményemmel, így én leszek az első, aki felemeli a kezét és azt mondja itt a vége. Ám nem hiszem, hogy ez be fog következni. Rendkívüli önbizalmam van a teljesítményemmel kapcsolatban” – kezdte Alonso.

    Ugyanakkor a kétszeres világbajnok meg tudja érteni, miért gondolt Verstappen arra, hogy nem akar sokáig a Forma-1-ben lenni.

    „Lehet, hogy a megterhelő menetrend miatt egy nap úgy fogom érezni, itt az ideje továbbállni, hiszen vannak más fontos dolgok is az élet ben. Ez a szezon is megterhelő volt, pedig két versenyt töröltek, így 22 versenyhétvégén vettünk részt. Jövőre már 24 futamból fog állni a naptár. Meglátjuk, milyen érzés lesz. Ma néztem, Las Vegastól három versenyünk lesz az év végén egymás után. Nem tudom, miért gondoltam, hogy Vegas után kihagyás lesz jövőre, azt hittem, csak Katar és Abu Dhabi lesz rögtön egymás után. Úgy 10 perce tudtam meg, hogy három futam követi majd szorosan egymást. Az ilyen dolgok szívják le az energiámat, nem a versenyzés” – tette hozzá a spanyol.

  • Újabb cukiságbomba: Kelly Piquet kislánya egy percre sem akarta elhagyni Verstappent (videó)

    Újabb cukiságbomba: Kelly Piquet kislánya egy percre sem akarta elhagyni Verstappent (videó)

    Sírva kapaszkodott Max Verstappen nyakába Penelope Kvyat, ugyanis a kislány nem akart tágítani a versenyző mellől.

    A téli időszak megkezdésével a holland versenyző egyre többet tűnik fel az online térben, ugyanis e-sport csapatával a versenyzés és a FIFA játékok világai között barangolnak. A legutóbbi adásban Kelly Piquet és az orosz versenyző kislánya ismét feltűnt. Penelope előszeretettel ölelgeti Verstappent az élő adások alkalmával is, és mindig üde színfoltja a közvetítéseknek.

    Távcsővel vizsgálta már a bajnoki trófeát, énekelt az e-sport csapat tagjaival, vagy épp a háromszoros világbajnokot mintázó párnát ölelgette. Legutóbb „P” nem akart elmozdulni a holland mellől, így sírva és ölelgetve kérte a versenyzőt arra, hogy ne kelljen elmennie. Az esti rutinnak megfelelően fürdés következett, ám Penelopénak nem volt kedve a folyamathoz.

    Verstappen próbálta nyugtatni a kislányt, aki sírva kapaszkodott a nyakába. A versenyző türelmesen kihangsúlyozta, miután végzett, még visszajöhet mellé, és további időt eltölthet mellette.

    @maxv1stappen_

    Poor P 😭😭 she doesnt wanna leave Maxie 🥹 🎥 @Team Redline twitch #maxverstappen #f1 #formula1

    ♬ original sound – Maxv1stappen

  • Schumacher szerint ha jót akar magának a Red Bull, akkor Markót nem engedi el

    Schumacher szerint ha jót akar magának a Red Bull, akkor Markót nem engedi el

    Ralf Schumacher azt tanácsolta a Red Bullnak, hogy tartsák továbbra is játékban Helmut Marko.

    Idén többször felmerültek olyan pletykák, mik szerint hatalmi harc dúl az osztrák alakulatnál. A csapat tanácsadójának befolyása csökken, míg Christian Horner és az új vezetés nagyobb hatalomra tör. Sőt, a német sajtó szerint még Max Verstappen is egyértelműen kijelentette, hogy Marko eltávolítása esetén ő is búcsút int a csapatnak.

    A felek viszont elutasították a feltételezéseket, és kijelentették, hogy minden rendben van a bajnok alakulatnál. Ugyanakkor eljön majd az az időszak, mikor a 80 éves vezető átadja a stafétabotot másnak. Marko szerződése 2024 végén jár le, ám a német Sky szakértőjeként  tevékenykedő Schumacher szerint a csapat jobban jár, ha még nem engedi el a tanácsadó kezét.

    „A Red Bullnak még szüksége van Helmut Markóra, nagy hiba lenne, ha elvesztenék. Azt is el tudom képzelni, hogy Verstappen nem fogja hagyni, hogy Marko távozzon. Ezt világosan kijelentette. Amíg ő náluk vezet, addig nem sok minden fog változni” – nyilatkozta a német ex-versenyző.

    Schumacher hozzátette, csodálja az osztrák tanácsadó elkötelezettségét és kitartását a sport iránt.

    „Helmut már régóta jelen van az autósport világában. Ám egy bizonyos ponton túl ő is felfog tenni magának bizonyos kérdéseket. Igazából meglep, hogy még mindig ilyen aktív. Tiszteletet érdemel, különösen azért, mert olyan sok tett a Red Bullért.”

    Marko a juniorprogram vezetőjeként számos versenyzőnek biztosított lehetőséget a Forma-1-ben. A 80 éves vezető Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo, Max Verstappen és Carlos Sainz útját is egyengette, de neki köszönheti a Forma-1-ben való szereplést többek között Pierre Gasly, Alex Albon, Yuki Tsunoda, Sebastién Buemi, Jean-Éric Vergne, Jaime Alguersuari és Daniil Kvyat is. Marko szigorúan fogja a versenyzőit, ám Schumacher szerint érthető, miért bánik ilyen keményen a fiatalokkal az osztrák vezető.

    „Helmut néha elég kemény tud lenni, de ha valakibe pénzt fekteteszt, akkor bizonyos dolgokat elvársz tőle. Talán nem is olyan rossz, hogy úgy bánik a fiatalokkal. Elvégre a Forma-1-ben csak a teljesítmény számít.”

  • Verstappen egy dolgot szívesen kitörölne az idei szezonból: Nagyon kínos volt

    Verstappen egy dolgot szívesen kitörölne az idei szezonból: Nagyon kínos volt

    Max Verstappen elmondta, volt egy hibája az idei szezonban, amit elég kínosnak tart.

    A holland versenyző 19 győzelmet aratott az idei szezonban, ezzel megdöntötte tavalyi saját rekordját. Már a Katari Nagydíj sprintversenyén összegyűjtött annyi pontot, hogy matematika esélye se legyen senkinek a bajnoki címre, ám a versenyeket ugyanolyan lelkesedéssel és dominánsan nyerte utána is.

    Ám volt a szezon közepén egy pillanat, amit legszívesebben elfelejtene a 26 éves pilóta. A Brit Nagydíj kvalifikációján túlságosan alulkormányzott volt az autója, mikor a Q1 végén kihajtott a garázsból, így az első szárnyával nekiment a boxutcafalnak.

    „Idén csak egy hibát követtem el, Silverstone-ban a boxfalnak hajtottam. Ez elég kínos volt. Ugyanakkor Szingapúrban sem mentek tökéletesen a dolgaink. Sajnos hibáztunk a beállításokkal. Így történt, az volt az egyetlen vereségünk 2023-ban” – nyilatkozta a holland.

    Ugyanakkor Verstappen elismerte, nem hiányzik neki a küzdelem, és az, hogy nyomás alatt nyerjen versenyeket. 2021-ben kemény csatát folytatott Lewis Hamiltonnal, aminek végén a Red Bull pilótája ünnepelhetett.

    „Nem hiányzik, elégedett voltam azzal, ahogy a szezon alakult. Természetesen értékelem a párharcaimat, de most különösen örültem azoknak a sikereknek, amiket csapatként élhettünk át. Szeretek dominálni a versenyeken. Ugyanakkor ez azt jelenti, hogy magammal kell küzdenem. Nem mindig a versenyeredményeket nézem, csak próbálok minél jobb munkát végezni az autóban, hogy megértsek vagy javítsak bizonyos dolgokat” – tette hozzá Verstappen.

    Verstappen úgy reagált a holland himnuszra, mint a szurkolók többsége (videó)

  • A McLaren csapatfőnöke csak két világbajnokot sorolt a 3 legjobb versenyző közé

    A McLaren csapatfőnöke csak két világbajnokot sorolt a 3 legjobb versenyző közé

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke megnevezte, szerinte melyik három versenyző emelkedik ki a mezőnyből.

    Az olasz vezetőt 2023 elején nevezte ki Zak Brown a wokingi istálló élére, mivel Andreas Seidl 2022 végén úgy döntött másik csapatnál folytatja tovább. A kezdeti nehézségek ellenére az év közepén magára talált a csapat, és Oscar Piastri révén a katari sprintversenyt meg is nyerték.

    A fejlődésük ugyan bizalommal tölti el őket, ám az amerikai ügyvezető és Stella is türelemre, valamint szerénységre inti a papaya színű alakulatot. Ha sikerül jól kezdeniük a 2024-es szezont, akkor akár futamot nyerhetnek a következő évben. A tavaly átadott új szélcsatornájuk és a riválisoktól igazolt nagyágyúk miatt jó pozícióban van a csapat, a kérdés az, mennyire tudnak élni a lehetőségeikkel.

    Ugyanakkor az idei szezon vizsgálva arra kérték az olasz csapatfőnököt, nevezze meg azt a három versenyzőt, akit jelenleg a legjobbnak tart a rajtrácson. Max Verstappen és Lando Norris mellett Fernando Alonso nevét említette Stella. A kétszeres világbajnok a Ferrarival dolgozott együtt az 52 éves szakemberrel. 2010-2014-ig a spanyol versenymérnöke volt, majd együtt igazoltak át 2015-ben a McLarenhez. Ugyanakkor a hétszeres világbajnok nem fért fel a listára.

    „Lando (Norris) az egyik legjobb versenyző a rajtrácson. Nagyon gyors, nagyon erős a versenyeken és jól kezeli az abroncsokat is. Ha Landóra gondolok, úgy vélem a bajnoki címért harcolna ha a jó autót tudnánk neki biztosítani. Ugyanakkor ott van Oscar is, aki tehetséges és nagyon intelligens. Érdekes tulajdonságokkal rendelkezik és nagyon nyugodt. Ám, ha a legteljesebb versenyzőről beszélünk, akkor nekem azonnal Fernando Alonso jut az eszembe. Alapvetően neki nincsenek gyengeségei, és ez teszi őt egyedivé. Ugyan sok mindenben nem ő a legjobb, viszont a legtöbb területen nagyon erős. Oscarban az ő erős elméjét és gondolkodásmódját látom. E tekintetben egyértelműen olyan, mint Fernando. Vezetés közben is képes matematikai számításokat végezni. Míg a versenyzői fejlődés teszi Landót olyan teljessé. Ez szintén Fernandóra emlékeztet. Így tehát ugyanabban az autóban szerintem a három legjobb versenyző Max Verstappen, Lando Norris és Fernando Alonso lenne” – nyilatkozta a McLaren csapatfőnöke.

  • A Mercedes technikai vezetője elmondta, mi kell ahhoz, hogy legyőzzék Verstappent

    A Mercedes technikai vezetője elmondta, mi kell ahhoz, hogy legyőzzék Verstappent

    James Allison, a Mercedes technikai vezetője elmondta, ha a megfelelő eszközt biztosítják Lewis Hamiltonnak és George Russellnek, akkor akár nyerhetnek is.

    2022-ben új korszak köszöntött be a Forma-1-be, ami első sorban a csillagosok méregfogát távolította el. A csapat így tavaly csak egy alkalommal állt a dobogóra tetejére Interlagosban, míg idén győzelem nélkül maradtak.

    A második helyet ugyan megszerezték a konstruktőri bajnokságban, ám Allison szerint ha a megfelelő autót biztosítják a versenyzőiknek, akkor bármelyikük képes lenne legyőzni Max Verstappent.

    „Első sorban arra van szükségük, hogy biztosítsuk a megfelelő felszerelést mindkettőjüknek. Lewis (Hamilton) már hétszer bizonyította, hogy igazi bajnok matéria, míg idén a Red Bullokat leszámítva ő szerezte a legtöbb pontot. George (Russell) ugyan elkövetett egy-két hibát, de nagyon erős teljesítményt is láttunk már tőle. Nagyon jó tanulási időszak volt ez a számára, idén csak a második teljes évét teljesítette nálunk. A megfelelő felszereléssel mindketten bajnokok lehetnének, ha elég keményen és jól küzdenek” – nyilatkozta a brit vezető a Sky Sportsnak.